Három jellegzetes értékpapírról
Három jellegzetes értékpapírról
A váltó többnyire rövid lejáratú, rendeletre szóló értékpapír. Olyan, fizetési ígérvényt tartalmazó okirat, amelyet a váltó jogi szabályoknak megfelelő formában állítottak ki. Elterjedésének fontos tényezője a váltószigor; ez az alapja az iránta való bizalomnak, vagyis a váltó fizetési eszközként való elfogadásának. Ez a szigor nyilvánul meg a formai előírásokban, az ún. váltókellékekben, amelyek közül ha bármelyik hiányzik, a jogszabály az okiratot már nem tekinti váltónak.
A váltó névértéke a lejárat napján esedékes. Meg lehet tartani a lejáratig: ekkor a névértéknek megfelelő összeg jár érte. Lejárat előtt is eladható valamely pénzintézetnek: ekkor a névértéknél kisebb (a diszkonttal csökkentett) összeget fizetik érte. Fel lehet továbbá használni fizetési kötelezettség teljesítésére – feltéve, hogy a másik fél elfogadja.
A váltók leszámítolása, pontosabban viszontleszámítolása fontos gazdaságpolitikai szabályozási lehetőséget rejt magában. A váltón feltüntetett követelés lényegében hitelezett összeg, amely kamattal növeltnek tekinthető még akkor is, ha ezt nem így írják le. A hitelre eladott áru pedig mindig drágább, mint a készpénzért vásárolt. A váltó révén hitelező eladó azért, hogy az esedékesség előtt készpénzhez jusson, eladja – „leszámítoltatja” – a váltót a banknál. (A kalkuláció lényege, hogy az esedékességig hátralevő időre járó kamattal kevesebb készpénzt fizet érte a bank.) Lényegében rövid lejáratú hitelnyújtás történt. A kereskedelmi bankok ezt refinanszíroztathatják a jegybankkal úgy, hogy a váltót viszontleszámítolásra nyújtják be. E viszontleszámítolási kamatláb, azaz a rediszkontláb mértékének szabályozásával a jegybank be tud avatkozni a gazdasági folyamatokba. Ha ugyanis a gazdaságpolitika célja pl. a fékezés – az inflációs veszély csökkentése –, akkor a jegybank megemeli a rediszkontlábat, ez továbbgyűrűzve végeredményben drágítja a hiteleket, azaz az eladók jobban meggondolják hitel- (váltó-)eladásaikat. Ha viszont a gazdaságpolitika célja éppenséggel az élénkítés, akkor a viszontleszámítolási kamatláb csökkentésével általában olcsóbbá tehetők a hitelek, ami, serkentve az eladásokat, globálisan kedvező konjunktúrát teremthet.
A részvény a társaság alapításakor, ill. az alaptőke emelésekor kibocsátott értékpapír, amely a részvénytársasági tőke meghatározott – a névértéknek megfelelő – hányadát képviseli, s a részvény vásárlóját ennek mértékében társtulajdonossá avatja. A részvény tulajdonosa jogosult a vállalkozás éves tiszta nyereségének – a részvényesek éves közgyűlése által meghatározott – hányadára. Ezt az ún. osztalékot a névértékhez viszonyított százalékban teszik közzé. A befektetők számára azonban vonzóbb nyereséglehetőség rejlik a részvények árfolyamváltozásában. A részvények árfolyama – vagyis éppen aktuális ára, amelyen eladhatók, ill. megvehetők – ugyanis eredeti névértéküktől jelentősen eltérhet. Ezt a vállalat gazdálkodásának megítélésétől kezdve az osztalékkilátásokon keresztül az adott gazdasági környezetig, klimatikus vagy politikai változásokig tengernyi ok idézheti elő. A tőzsde résztvevői számára épp ezért nem önmagában az osztalék, hanem a hozam, az osztaléknak a részvényárfolyamhoz viszonyított aránya a döntő.
(A részvénypiac szempontjából a tőzsdéket két vonatkozásban kell megemlíteni. Ahhoz, hogy egy cég részvényeit a tőzsdén bejegyeztesse, azaz ott forgalmazzák, szigorú követelményeknek kell eleget tennie, ami némi garanciát is jelent a céggel kapcsolatban. Részvényt nemcsak a tőzsdén lehet vásárolni vagy eladni. A részvényárfolyamok kialakulásában azonban ma is a tőzsdei árfolyamok a mérvadók nemzetközileg is – ellentétben pl. a devizaárfolyamokkal, amelyek esetében a bankközi műveletek árszintje inkább meghatározó, mint a tőzsdei árfolyam. A részvényüzletek többségét ma is a tőzsdéken kötik, noha bankközi műveletek keretében is van ilyen forgalom, míg a valuta-, ill. devizaműveletek többségét a bankok bonyolítják le „egymás között”, s bár nem elhanyagolható a tőzsdék szerepe, e megközelítésben a tőzsdei árfolyamok inkább csak irányár jellegűek.)
A kötvény klasszikus formájában fix kamatozású értékpapír, amely előre rögzített, állandó nagyságú nominális – a névértékre vonatkoztatott százalékban kifejezett – kamatot hoz vásárlójának (tulajdonosának). A kötvény kibocsátója előre meghatározott időpontban a névértéknek megfelelő összeget visszafizeti és kifizeti az addig esedékes kamatokat. A kötvény tehát hitelviszonyt megtestesítő okirat; tulajdonosa a hitelező, kibocsátója az adós.
Az egyes kötvénykonstrukciók a visszafizetés idejében és ütemezésében, ill. a kamatfizetés módjában különböznek. A klasszikus értékpapírformák továbbélése mellett elsősorban a kötvénypiacokon jelennek meg egyre újabb típusok. Alapvetően két gondolatmenetet valósítanak meg: az egyik esetben megőrzik a rögzített kamatozást, a másikban nem. A sok változat közül 1-1 példa.
Fix kamatozású kötvény a kamatszelvény nélküli kötvény: nincs szelvény, tehát nincs kamatfizetés(!). E formai megoldásnak az a lényege, hogy így nincs adóztatható kamatjövedelem. A gyakorlatban e kötvényeket mélyen névértékük alatt bocsátják ki, a visszafizetés viszont esedékességkor névértéken történik. Ám a kibocsátási árfolyamot (azaz azt, hogy mennyivel a névérték alatt bocsátották ki ezeket a kötvényeket) „visszafelé”, azaz diszkontálással kalkulálják ki, mégpedig a hitelfelvevő (kibocsátó) által kínált fix kamatlábat figyelembe véve. E kötvények először a nemzetközi piacokon terjedtek el, érthetően adóügyi okokból, az egyes országok eltérő adózási teltételeinek kihasználására. Mára viszont már megjelentek a nemzeti kötvénypiacokon is.
A változó kamatozású kötvény tulajdonosa egy kisebb mértékű rögzített kamaton felül meghatározott arányban részesedést is kap a vállalkozás eredményéből – a klasszikus, fix kamatozású kötvényekhez képest ez a típus nagyobb kockázatot, de nagyobb jövedelmet is jelenthet megvásárlója számára. Az ilyen kötvények árfolyama sokkal kevésbé érzékeny a kamatlábak változására, mint a fix kamatozásúaké, hiszen azoknál a rendszeres és rögzített összegű jövedelem az érvényes piaci kamatszintnek megfelelően értékelődik fel vagy le.
