Történelmi Igazságtétel Bizottság
Történelmi Igazságtétel Bizottság
A bizottságot 1988. máj.-ban Budapesten, egy magánlakásban alapította meg 32 magyar állampolgár, akiket 1956 után a forradalomban való részvétel miatt börtönbüntetésre ítéltek vagy internáltak, ill. a Nagy Imre-perben kivégzettek közvetlen hozzátartozói. A bizottság első, 1988. jún. 5-én kelt felhívását a magyar sajtó akkor nem közölte, így először külföldön, a párizsi Père-Lachaise temetőben tartott jelképes síremlékavatás alkalmából hozták nyilvánosságra. A magyar társadalomhoz intézett felhívás emlékeztet Nagy Imre és társainak kivégzésére, a forradalom leverését követő megtorlás példa nélküli méreteire, s felhívja a figyelmet az – azóta szimbólumértékűvé emelkedett – 301-es parcella állapotára és titokzatosságára. A felhívás, hivatkozva arra, hogy a konszolidáció viszonylagos eredményei éppen a forradalom vívmányaira épültek, követeli a megtorlás élő és holt áldozatainak teljes erkölcsi, politikai és jogi rehabilitációját. Követeli a hallgatás és feledtetés megtörését, a forradalom emlékének megtisztítását és az egész háború utáni korszak valamennyi politikai perének felderítését. Megállapítja, hogy a politikai pereket a Demény Pál elleni pertől kezdve kell felülvizsgálni, és a politikai és erkölcsi jóvátételt ki kell terjeszteni valamennyi demokratikus politikai párt politikusára, az egyházi személyiségekre, a mondvacsinált gazdasági bűnözőkre, a kitelepítettekre, internáltakra és kényszermunka-táborba hurcoltakra is. Felszólítja az MSZMP tagságát, hogy a megújulás érdekében működjön közre ebben, és segítse elő, hogy maga is megszabaduljon saját súlyos lelkiismereti terhétől.
A felhívás bejelenti, hogy miután 3 évtized során semmi sem történt az 56-os forradalom igazságának helyreállítása érdekében, a TIB kezdeményezőleg lép fel a büntetett előélethez fűződő joghátrányok eltörlése érdekében. Kezdeményezi az 1945-tel kezdődő egész történelmi korszak újbóli történettudományi feldolgozását, s az ebben való részvételre szólítja fel a társadalmat. Követeli a kivégzettek méltó eltemetését és nemzeti emlékmű felállítását a megtorlás áldozatainak.
A felhívást aláíró személyek az 56-os és mai politikai élet széles spektrumát képviselték: az egykori pártellenzék politikusai éppen úgy csatlakoztak a felhíváshoz, mint az 56-os munkástanácsok számos vezetője, egykori kisgazdapárti és parasztpárti politikusok, diákvezetők, katonatisztek, az irodalmi és újságírói ellenállás elítéltjei és mások.
A TIB megalakulása után 3 – történeti, jogi és kegyeleti – szekcióban folytatta tevékenységét.
A jogi szekció 1988 őszén kidolgozta a politikai és jogi jóvátétel főbb szempontjait. Álláspontjáról levélben tájékoztatta a kormányt és az országgyűlési képviselőket. Nov.-ben az igazságügyi kormányzat korlátozott közkegyelmi törvényt terjesztett az Elnöki Tanács elé, amely sokaknál – de nem kielégítő mértékben – megszüntette a büntetett előélethez fűződő hátrányokat. A TIB ekkor sérelmezte, hogy bizonyos cselekményekre (így pl. a hazaárulásért elítéltekre) nem vonatkozott a közkegyelem, és a cselekvőség határidejét 1957. máj. 1-jében állapították meg. 1989 tavaszától a politikai perek felülvizsgálata új szakaszba lépett.
1988 nyarán Grósz Károly miniszterelnök amerikai útja során kijelentette, hogy a kormány nem zárkózik el Nagy Imre és kivégzett sorstársai holttesteinek újratemetése elől, de fenntartotta az MSZMP addigi álláspontját Nagy Imre elítéléséről és az 56-os események ellenforradalmi jellegéről. Ezzel párhuzamosan kezdett dolgozni az MSZMP ún. történelmi albizottsága, amely hamarosan népfelkelésnek nyilvánította 1956 októberét.
1988 őszén az Igazságügyi Minisztérium megbízottai tárgyalásokat kezdtek Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József hozzátartozóival, valamint a Történelmi Igazságtétel Bizottsággal a kihantolás és újratemetés lebonyolítása érdekében. Egyidejűleg a Belügyminisztérium különleges nyomozócsoportja elkezdte kutatni a kivégzettek nyugvóhelyét. 1989. márc. végén–ápr. elején zajlott le az 5 politikus kihantolása; ezen jelen voltak a hatóságok képviselői, a közvetlen hozzátartozók és a TIB tagjai. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy Nagy Imrét és a vele egy időben kivégzett Gimes Miklóst és Maléter Pált 1958. jún. 16-án történt kivégzésük után először a Kozma utcai börtön kisfogházának udvarán „temették el”, betonba ágyazva, s csak kb. 3 évvel később, szigorú titoktartás mellett helyezték át a tetemeket a 301-es parcellába. Szilágyi József kihantolásakor előkerült a lábszárára erősített fémlapocska. Losonczy Géza kihantolásával egy időben a családnak átadták azt a boncolási jegyzőkönyvet, amely tanúsítja, hogy a halál egy sokhetes éhségsztrájkot követően állt be a vizsgálati fogságban. Az azonosítási eljárást igazságügyi orvos szakértőkből, antropológusból és régészből álló szakértőbizottság végezte, és a kétséget kizáró jelentését sokhetes munka után közölte az érdekeltekkel.
Az exhumálási eljárás során az igazságügyi hatóságok kötelezték magukat, hogy minden olyan kivégzett személy kihantolását elvégzik, akinek a családja ezt kérni fogja.
A történtekkel párhuzamosan a TIB országos emlékműpályázatot hirdetett a 301-es parcellában felállítandó emlékműre, s ennek javára gyűjtést kezdeményezett. A pályázati modelleket 1989 végén állítják ki, a felavatást 1990. jún. 16-ra tervezik. A TIB korlátozott példányszámban kiadta Beck András szobrászművész Párizsban készült bronzplakettjét is.
1989 tavaszán kezdődtek meg Nagy Imre és társai újratemetésének előkészületei. A hozzátartozók és a TIB együttes elhatározása alapján a temetést jún. 16-ra, a kivégzés 31. évfordulójára tűzték ki. Ekkorra egyesítették a volt 300-as és 301-es parcellát, a főváros utakat építtetett a temetőben, s elvégezték a bozótos rengetegben a kertészeti munkálatokat. Jún. 16-án 301 kopjafát állítottak föl független művészek. Az egyes sírhelyeket a társadalom sokéves követelésének eleget téve megjelölték, egyforma kőlapokkal fedték be, és ahol lehetett, feltüntették az ott nyugvó halott nevét. Az Igazságügyi Minisztérium nyilvánosságra hozta az 1956. nov. után kivégzettek névsorát. A TIB közreműködésével sor került a politikai okból kivégzettek viszonylag teljes körű névsorának összeállítására, amely egyúttal a hivatalos névsor bizonyos korrekcióját is jelentette.
A gyászszertartást a hozzátartozók és a TIB eleinte a Rákoskeresztúri köztemetőbe tervezte. Az előkészületek során azonban kiderült, hogy az érdeklődés óriási és így a temető nem alkalmas helyszín. Ezért a temetést a Hősök terén rendezték meg. A Műcsarnok lépcsőin felállított 5 koporsó mellett helyezték el az 56-os forradalomban elesetteket és kivégzetteket szimbolizáló, üres, 6. koporsót. Ez a jelkép és valamennyi kivégzett nevének felolvasása jelezte, hogy a jún. 16-i temetést és gyásznapot a forradalom vezetői mellett valamennyi 56-os halott emlékének is szentelik.
A temetés előtti napokban jelent meg a TIB felhívása a magyar nemzethez, amelyet számos ellenzéki és alternatív szervezet és párt is aláírt. Ezt a felhívást olvasta fel délelőtt 10 órakor Sinkovits Imre. Ugyanezekben a napokban tette a Minisztertanács is közzé a maga nyilatkozatát, amelyben méltatja Nagy Imre és sorstársai történelmi érdemeit, és fejet hajt mártírhaláluk előtt. E kormánynyilatkozat eredményeképpen a kormány és az Országgyűlés hivatalosan is részt vett a Hősök terén a koszorúzási aktuson, és a Minisztertanács, ill. az országgyűlés elnöke a kormány tagjaival és a képviselőkkel díszőrséget állt a ravatalok mellett.
Jún. 16-án, a Hősök terén több százezer ember jelent meg, az emlékezés virágait és a koszorúkat hosszú órákon át helyezték el a ravataloknál. Igen nagy számban voltak jelen a magyar emigráció képviselői, az olasz kommunista, szocialista és radikális párt főtitkárai, szinte a teljes budapesti diplomáciai kar, valamint a magyarországi egyházak legmagasabb rangú vezetői. A Hősök terén, a gyászünnepségen Vásárhelyi Miklós Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor, Király Béla és Orbán Viktor mondtak beszédet. Fél 1-kor az országban leállt a forgalom, megszólaltak a harangok és a gyárak kürtjei.
A nyilvános gyászszertartás után a koporsókat a Rákoskeresztúri temetőbe szállították, ahol szűkebb körben – a családtagok, a barátok, a bajtársak és a kivégzettek hozzátartozóinak jelenlétében – a honvédség kegyeleti sorfala mellett zajlott le a temetés. Mensáros László és Darvas Iván ismét felolvasták a kivégzettek névsorát. Ökumenikus gyászszertartást tartottak, és a kivégzettek közeli barátai gyászbeszédet mondtak a sírok mellett. Nagy Imre koporsóját és az ismeretlen forradalmár jelképes koporsóját a család kívánságának megfelelően abba a sírgödörbe helyezték el, ahol Nagy Imre és 2 társa nyugodott 1961–89 között, míg Nagy Imre 4 mártírtársát egymás mellett helyezték el immár örök nyugalomra.
A Magyar Rádió és a Magyar Televízió reggel 9-től a gyászszertartás befejezéséig egyenes adásban közvetítette az eseményt.
Miután a Legfelsőbb Bíróság külön eljárás keretében kimondta Demény Pál teljes ártatlanságát, a legfőbb ügyész törvényességi óvásának eleget téve 1989. júl. 6-án a Legfelsőbb Bíróság elnökségi tanácsa törvénytelennek nyilvánította a Nagy Imre és társai elleni teljes eljárást, és kimondta valamennyi vádlott ártatlanságát. Ez a precedens értékű bírósági eljárás koncepciós (koholt) pernek nyilvánította az 1956-os forradalmat követő megtorlás politikai persorozatát.
1989. okt.-ben az Országgyűlés 1963-ig bezárólag semmisnek nyilvánította a politikai perek ítéleteit és a kormány az Országgyűlés színe előtt ígéretet tett a kártalanításra is.
A Történelmi Igazságtétel Bizottság, amely néhány hónapos működés után 1989. febr. 20-án bíróságilag bejegyzett társadalmi szervezetté alakult, a temetéssel teljesítette egyik legfontosabb célkitűzését: munkája azonban nem fejeződött be. Továbbra is részt vesz a politikai perek felülvizsgálatában és az 1945 utáni törvénysértések történetének tudományos feldolgozásában, elemzésében és újraértékelésében, folytatja küzdelmeit a politikai perekben elítéltek teljes jogi és lehetséges anyagi rehabilitációjáért, s közre kíván működni a kivégzett forradalmárok emlékének ápolásában.
