A jelenlegi nyugdíjrendszer főbb jellemzői
A jelenlegi nyugdíjrendszer főbb jellemzői
Mivel a nyugdíjrendszer, mint az ellátás rendszerének meghatározó eleme, alapvetően befolyásolja a társadalombiztosítás egészét, érdemes külön is megvizsgálni.
A nyugdíj a munkával és járulékfizetéssel szerzett társadalombiztosítási jogosultságon alapul. A nyugdíjrendszer meghatározó alapelve egyrészt a munka szerinti elosztás, másrészt a szociális, létbiztonsági szempontok együttes érvényesítése. Ez azt jelenti, hogy a nyugellátásokban arányosan tükröződnie kell az aktív korban végzett munka mennyiségének és minőségének, társadalmi hasznosságának. A szociális biztonság elve viszont megköveteli, hogy a társadalom azok számára is biztosítson egy minimális szintű, a megélhetéshez szükséges nyugdíjat, akiknek az általános feltételek mellett számított nyugdíja objektív okok miatt (pl. alacsony kereset, a biztosításba később bevont rétegek által elérhető rövidebb szolgálati idő) ezt nem teszi lehetővé. A szociális biztonság egyúttal azt is jelenti, hogy a megállapított nyugdíjak a teljes nyugdíjas életszakaszra biztos, nyugodt megélhetést jelentsenek, vagyis a nyugdíjak értékállóak legyenek.
Jelenlegi nyugdíjrendszerünket áttekintve megállapítható, hogy a 2 alapelvet csak hiányosan, jelentős korlátokkal és – különösen az utóbbi időszakban fokozódó, egyre szélesebb körben újratermelődő – feszültségekkel képes érvényesíteni.
A nyugdíjra jogosultság, a megállapítás feltételei kedvezőek ugyan, s – gazdasági fejlettségünk szintjéhez képest – jó színvonalú ellátást nyújtanak, de csak a megállapítás időpontjában. Ráadásul a nyugdíj-megállapítás belső összetételében egyenetlenségek, következetlenségek vannak.
A nyugdíjba vonulás merev korhatárhoz kötődik, az egyén sem egészségi állapota, sem munkavégzési szándéka alapján nem tudja befolyásolni nyugdíjba vonulásának idejét. Külön gondot jelent, hogy a munkában eltöltött éveket a nyugdíj-mértékszabály nem értékeli azonosan; a hosszabb szolgálati időt leértékeli a rövidebbhez képest. A nyugdíjak a nyugdíjazást megelőző néhány év átlagkeresetén alapulnak, így az induló nyugdíjarányok társadalmilag igazságos bérarányok esetén sem igazodnak az aktív életpálya munkavégzéséhez. A nyugdíjaknak nincs felső határuk, a konjunkturális jövedelmek következtében kiugróan magas nyugdíjak is vannak. Ezzel szemben a nyugdíjminimum nem éri el a társadalmi minimum szintjét sem.
A legnagyobb, mindenki számára érzékelhető gondot azonban az okozza, hogy nincs ma olyan módszer – s olyan anyagi lehetőség sem –, amely automatikusan biztosítaná, hogy a nyugdíjak a felgyorsult infláció viszonyai között megőrizzék értéküket.
A gazdasági fejlődés nehézségei, az egyensúly romlása, az erősödő infláció kedvezőtlen hatásokkal járt a nyugdíjrendszerben is. Annak ellenére, hogy a nyugdíjasok helyzetének javítására évente több alkalommal is intézkedések történnek, a nyugdíjrendszer feszültségek hordozójává vált, felerősödtek működésének hiányosságai, kedvezőtlen társadalmi hatásai.
Mindez annak ellenére alakult ki, hogy a nyugdíjkiadások az 1970. évi 13 Mrd Ft-ról 1988-ra 130 Mrd Ft-ra, 10-szeresükre növekedtek. A 117 Mrd Ft többletből közel 70 Mrd Ft jutott a nyugdíjak évenkénti automatikus emelésére, az árkompenzációs kiegészítésekre, ill. a régi, alacsony nyugdíjak mintegy 5 évenkénti külön emelésére.
A nyugdíjkiadások 1970-ben a nemzeti jövedelem 5%-át sem érték el, jelenleg ez az arány meghaladja a 12%-ot. A nyugdíjak egy főre számított havi átlagos összege 5100 Ft. Ez az átlagkereset 65%-a.
A nyugdíjkiadások GDP-részesedése az 1981. évi 7,9%-ról 9,6%-ra nőtt; az utóbbi időszakban az évenkénti aránynövekedés 0,3% volt.
A nemzetközi tapasztalatok alapján megállapítható, hogy Magyarországon a nyugdíj-megállapítás feltételei általában kedvezőek. A nyugdíjhoz előírt minimális szolgálati és járulékfizetési idő a legtöbb országban 20 év felett van; nálunk jelenleg 10 év, 1991-től – az 1980-ban hozott törvénymódosítás szerint – 20 év lesz. A nyugdíj alapjául figyelembe vett kereseteknek nincs felső határa, és csak az utolsó 5 év legkedvezőbb 3 éve a nyugdíj-megállapítás alapja. Az országok jó részében a nyugdíjat ennél hosszabb időszak (10–15–20 év) keresetéből számítják, és a beszámítható keresetek összegét korlátozzák. A nyugdíjkorhatár a legtöbb országban a mienknél magasabb és kevésbé „merev”.
A tőkés országok nyugdíjrendszerei biztosítási típusú elemeket is tartalmaznak, s mindegyik országban valamilyen szisztéma szerinti automatikus nyugdíjemelést is garantálnak. A nyugdíjemelések kapcsolódnak a bérek-keresetek és/vagy a fogyasztói árak változásához, a megélhetési költségek indexéhez, ill. ezek kombinált változataihoz.
A biztosítási elv figyelembevételével működő nyugdíjrendszerek biztonságosabb értékmegőrzési garanciákat tartalmaznak ugyan, de az átlagos élettartam növekedése és a 80-as években jelentkező fokozódó infláció miatt e nyugdíjrendszereknél is finanszírozási problémák mutatkoznak. A finanszírozási egyensúly megteremtésére tervezett, ill. egyes külföldi országokban már bevezetett jellemző intézkedések:
– az aktív munkában töltött idő hosszának növelése, a minimális szolgálati idő, ill. a nyugdíjkorhatár differenciált emelésével;
– a nyugdíj-megállapítás szabályainak szigorítása;
– járulékemelés, ill. költségvetésen keresztül adókból történő kiegészítő finanszírozás, az adók emelésével.
