Lezárult az elemi alkatrészekből épített számítógépek korszaka
Lezárult az elemi alkatrészekből épített számítógépek korszaka
Ha egyetlen kifejezéssel kellene jellemeznünk a korábbi számítástechnikát, akkor az „elemi alkatrészekből épített számítógépek” korának nevezhetnénk.
1961 volt az első év, hogy a számítástechnika több összetevőjében is megjelent az, amit már nem holmi próbálkozásnak, hanem megoldásaiban kiforrott élvonalnak nevezhetünk. 1963-ig bezárólag valamennyi összetevő megjelent az élvonal ezen első szintjén. Ezt követően azonban nem a folytonos, 2-3 évenkénti javulás jellemezte az élvonalat, hanem az, hogy minden 7. évben egy-egy minőségi ugrás volt megfigyelhető. Így 1968-ban, 1975-ben, 1982-ben és 1989-ben is volt egy-egy ugrásszerű előrelépés.
Az élvonal aktuális megjelenítőjéről az utókor szinte már semmit sem tud, miközben a döntő lökést éppen ő adta meg a fejlődéshez, nem utolsósorban pedig éppen az ő példája mutatja, hogy milyen technikai lehetőség mikor jelentkezett először a számítástechnika fejlődésében (tehát ez a fejlődés igazi menetét mutatja).
Példák: a Digital Equipment Corp. (DEC) cég (USA) csak 1970-ben jelent meg a kiemelkedően sikeres PDP–11-gyel, és csak 1978-ban a még annál is sikeresebb VAX–11-gyel. Mégis, 1968-hoz rendelhetjük a 16, ill. 1975-höz a 32 bites miniszámítógépek megjelenését mint technikai és üzleti lehetőséget. 1968-ban ugyanis a számítógépek alaptechnológiája (SSI és MSI integrált áramkörök stb.) már lehetővé tette, hogy a belépési szinten (értsd: egyéni és kiscsoportos, valamint célrendszerek) felmerülő alkalmazási igényeket 16 bites minigép-konstrukcióval elégítsék ki. A DEC-nek ugyanakkor az MIT LINC gépének és a PDP–5-nek a tapasztalatai alapján kiérlelt, 12 bites PDP–8-at kellett továbbvinni (PDP-8/L), ahelyett hogy egy új, 16 bites konstrukcióval jelentkezett volna. A felhasználóknak fontosabb volt a meglévő programok futtatása egy kellően gyors és olcsó gépen, semmint a technikai lehetőségek maximumának azonnali kihasználása.
Ezért is jelent meg más vállalat, a Data General (USA) az első 16 bites minigép-konstrukcióval (Nova, 1969. febr.). Erre a DEC-nek is lépnie kellett, s késése még szerencsésnek is mondható, hiszen a PDP–11 gépcsaládelvű kialakításánál így alaposan figyelembe vehette az elgondolással úttörőként jelentkező IBM tapasztalatait. A felhasználókhoz már 1965-ben kikerült IBM 360-as gépek ugyanis csak 1967-től kezdték bizonyítani az újításnak számító gépcsalád-elgondolás kiválóságát. Addig csak korábban nem tapasztalt méretű technikai problémákkal való kilátástalan küzdelemnek tűnt az egész.
Az IBM fejlesztőinek ugyanis „több dimenzióban kellett gondolkodniuk”. Az egyes modellek másokkal való kompatíbilitására is ügyelniük kellett, miközben a sorozatba pontosan illő teljesítményű processzort kellett tervezniük, amit előre eltervezett költséggel kellett a későbbiekben előállítani, és végezetül maradt a teljesen új telepítési rendszer első megvalósításának egyébként sem kis problémája. A működtető rendszerszoftver vonatkozásában pedig még nagyobb kihívással, az OS/360 kidolgozásával kellett megbirkózni. Emiatt is rendeljük a nagygépek 1968-as élvonalához a System/360-at, mivel az IBM alig egy évvel előbb jutott egyenesbe, és ma már tudjuk, hogy ez 5 milliárd dollárjába került a cégnek, a bukás kínos veszélyérzetéről nem is beszélve, ami rendkívül megviselte az IBM vállalati szervezetének „idegrendszerét”.
Ha mindent nem is, egy dolgot sikeresen megoldott a PDP–11-gyel a DEC. A minik konstrukciós egyszerűségre és az egyes megoldások harmóniájára törekvő rendszerében is rátalált a gépcsalád-architektúrához vezető útra. A VAX–11 már a nevében is arról tanúskodik, hogy a PDP–11 felépítési rendszer 32 bites virtuális címzéssel való kiterjesztése a VAX (Virtual Address Extended) konstrukció (később a „–11” elmaradt). A VAX pedig már mint gépcsalád is tökéletesebb volt az IBM 360-nál és utódainál (370, 4300, 30XX). Jellemző, hogy azt az eredeti elgondolást, miszerint a gépcsaládnak csak egyetlen működtető rendszerszoftvere lehet, nem is az IBM-nek, hanem a DEC-nek sikerült megvalósítania. Az OS/360 első kifejlesztésének késése, konstrukciós tökéletlensége, ill. elégtelensége miatt az IBM-gépeken még ma is számtalan operációs rendszert használnak, a VAX-okon viszont csak a VMS-nek nevezett egyetlen rendszert.
A VAX/VMS kombináció egységessége hallatlanul egyszerűsítette az alkalmazási programok fejlesztőinek, ill. a programcsomagok eladóinak a dolgát. A kevesebbe kerülő fejlesztés és a nagyobb példányszámban való eladás egyre versenyképesebbé tette ezeket a termékeket, miközben a kedvező ár egyre több VAX/VMS gép eladását tette lehetővé. Így nőhette ki magát a számítástechnikai ipar második legnagyobb vállalatává a DEC. Eközben az IBM-nek a nagygépes processzorok élvonalát rendre meg kellett osztania az Amdahllal (USA) (bár igazi piaci veszélyt az utóbbi sohasem jelentett, inkább állandó technikai előrelépésre ösztökélt), és csak az 1982-es lépéskor játszott ismét jelentős szerepet az óriáscég. Ez a győzelem is tiszavirág-életűnek bizonyult, mert a piacra hozott személyiszámítógép-konstrukció, az IBM PC a hasonmásgyártók „martaléka” lett.
A fejlődési pályának itt olyan szakaszáról van szó, amikor már hallatlan kényszerítőerők működtek. A belépési szintet teljesen újradefiniálták az 1975-ben színre lépő mikroszámítógépek. Kialakult a személyi számítógépes konstrukció s a gépeket milliószámra vevőkhöz juttató értékesítési rendszer. Az IBM nem is választhatott mást, mint a legjobban bevált konstrukciós és értékesítési jegyeket az éppen élenjáró mikroprocesszoros technológiával kombinálni. Egyetlen döntési szabadsága volt 1980-ban (amikor PC-jét fejleszteni kezdte), hogy nem a más IBM-gyártmányok számára hallatlanul veszélyes Motorola 68000-et választotta, hanem a 16 bites architektúra korlátait magán viselő Intel 8088-at. Ezzel viszont gyakorlatilag elzárta az új asztali gépek nagygépekhez való csatlakoztatásának útját, ami pedig stratégiai terveiben az első helyen szerepelt.
A nagygépekkel való közvetlen hálózati együttműködéshez ugyanis csak egyenrangú programok közötti kommunikáció bevezetésével tudta volna biztosítani a mások behatolása elleni védelmet az IBM. Ehhez azonban a PC maximálisan 640 Kbájtos tárkapacitása túl kicsi volt (hiszen még a PC-programokat is futtatni kellett volna a kommunikációt bonyolítóak mellett). Az ismert PC melletti döntéssel megnyílt az út a DEC hálózati stratégiájának érvényesülése előtt. A nagy sebességű helyi hálózaton alapuló DECnet rendszer VAX gépeihez kötött terminálok nemcsak a VAX alkalmazásokhoz tudtak hozzáférni, hanem ún. átjárókon keresztül az IBM nagygépek alkotta SNA-hálózat adatbázisrendszereihez is. Ezzel pedig kialakult egy osztott erőforrású terminálhálózat, amelyben már nem volt szükség minden komolyabb alkalmazást IBM-gépen futtatni, hiszen lehetett a VAX-on is.
Az IBM és a DEC egymás piacaiból éltek az elmúlt 7 évben. Az IBM elvette a DEC mikrogépek piaci esélyét (1982–84), majd a DEC hódította el azon IBM-vevők bizonyos hányadát, akiknek a kisebb IBM-rendszerek (4361, 9370, S/38, S/36) jelentették volna a megoldást. 1985-től kezdődően végezetül színre léptek a PC-hálózatok, amelyek először az IBM-kisrendszerek piacát támadták, az utóbbi években azonban már a DEC-nek is egyre több fejfájást okoztak. Ennek eredményeként a különböző teljesítményű, IBM 370 architektúrájú gépek (9370…3090) száma csak kb. 75 000-re, az IBM-miniké (S/3, S/34, S/36, S/38, AS/400) kb. 250 000-re, a különböző VAX-oké (MicroVAX…VAX8800) pedig mindössze kb. 150 000-re tehető. Ezzel szemben a PC-hálózatokban működő kiszolgálók száma (ez felelne meg a hagyományos többfelhasználós gépekkel való összevetésnek) meghaladja az 500 000-et (ebből 300 000 a Novell NetWare-alapú), számuk megállíthatatlanul nő, s egyre versenyképesebbek a hagyományos kisrendszerekkel szemben.
A DEC fejlődése csak 1989-ben kezdett megtorpanni (jelenleg kb. évi 13 Mrd USD-s forgalmat lebonyolító vállalat). Az IBM viszont már 1985 óta új növekedési pályát kénytelen építeni magának, mivel bevételei szinte alig nőttek. Jelenleg kb. 60 Mrd USD a cég éves forgalma, ebből azonban mindössze 7 Mrd USD-t tesznek ki a mikrogépes eladások, amelyek pedig a legkedvezőbb ár/teljesítmény viszonyt kínálják a vevőknek, akik ezért egyre inkább a mikrókat keresik. Az 1985-ben még nevetségesen jelentéktelen mikrogépes cégek némelyike eközben új óriás lett, mint a jelenleg kb. évi 2,5 Mrd USD-t forgalmazó Compaq (USA), vagy az 1,4 Mrd USD-s Zenith (USA). A '85-ben majdnem padlóra került Apple (USA) forgalma pedig ma már vagy 5 Mrd USD. Végezetül pedig ott van a mikrogépes ipar legújabb fenegyereke a Sun Microsystems (USA), amely elérte az 1,8 Mrd USD-t, és évi 70%-ot meghaladó növekedése megállíthatatlannak tűnik.
Ha összeszámoljuk, akkor csak ezeknek a mikrogépes vállalatoknak nagyobb az összevont forgalma (107 Mrd USD), mint az IBM mikrogépes részének. Nem sokban maradnak el azonban a DEC éves forgalmától sem. Ha pedig a teljes mikrogépes piac szempontjából nézzük, akkor egyenesen kétségbeejtő helyzetbe jutott a 2 vezető vállalat. Az évekkel korábban 50%-ot meghaladó részesedéssel bíró IBM az eladott gépeknek ma jó ha 15%-át mondhatja magáénak. Az utóbbi években többször is újra próbálkozó DEC pedig mindannyiszor csődöt mondott a személyi számítógépek piacán. Valami alapvető változás történt tehát a számítástechnikai üzletben, ami megakadályozza az eddig legsikeresebb 2 vállalatot a jövő piacának megfelelő megalapozásában.
