Gazdaság

Teljes szövegű keresés

Gazdaság
X. – Határozatban kötelezik a minisztériumokat és a köztársasági kormányokat, hogy 1970-ben 1,7 milliárd rubellel csökkentsék az irányító apparátus költségeit.
XI. – A 3. össz-szövetségi kolhozkongresszus elfogadja a kolhozok új alapszabály-tervezetét, amely az ország 36 000 kollektív gazdaságának tevékenységét irányítja. Az új alapszabályzat lehetővé teszi, hogy a kolhozok a téli hónapokban ipari tevékenységet folytassanak. Az alapszabály-tervezetet előzőleg nyilvános vitára bocsátották. Utoljára 1935-ben fogadtak el alapszabályzatot. Felállítják a kolhozok össz-szövetségi érdekvédelmi szervezetét.
XII. – A gazdasági reform az iparvállalatok csaknem 75%-ára terjed ki, innen ered az ipari össztermelés 63, s az iparból származó nyereség 91%-a.
Az év folyamán Hivatalos adatok szerint a költségvetési kiadások 13,2%-át fordítják honvédelmi célokra.
– A szovjet nagykövetség egyik tagja látogatást tesz a Közös Piac vb külkereskedelmi ügyekben illetékes tagjánál. E látogatás az első kapcsolatfelvételt jelenti a SZU hivatalos szervei részéről. A SZU ekkor még nem ismeri el hivatalosan az EGK-t kereskedelmi tömbként.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem