Az értékpapírpiac
Az értékpapírpiac
A tág értelem vett értékpapírpiacon történik minden törvényileg szabályozott értékpapír kibocsátása és másodlagos forgalmazása. Az elsődleges piac az új értékpapírok kibocsátásának a helye, amikor a kibocsátó (az állam, a bank, a vállalat, vagy a társaság) – maga vagy közvetítője révén – eladja értékpapírját azok első tulajdonosainak. A másodlagos piacon a már korábban kibocsátott s már forgalomban lévő papírok cserélnek gazdát, itt tehát nem a kibocsátó és a befektető között jön létre az üzlet, hanem befektető és befektető között.
A teljes értékpapírpiacon – értelemszerűen – minden értékpapír megjelenhet, forgalmazható, ha az értékpapír és a kibocsátó megfelel a mindenkori törvényi előírásoknak, függetlenül a kibocsátó jó vagy kevésbé jó megítélésétől, a piac értékítéletétől, a papír „minőségétől”. Az értékpapírpiac – különösen fejlettebb formájában – azonban több részpiacra bomlik. A felosztás a papírok „minősége”, a kibocsátóik megbízhatósága és ismertsége, valamint a rendelkezésre álló információk mennyisége alapján történik.
A piac csúcsa mindenhol a hivatalos (magán vagy államilag létrehozott, működtetett) értékpapírtőzsde, mely szigorú és nagyon részletes szabályok szerint működik, s csak a legjobb, legbiztosabb cégek papírjaival foglalkozik. A tőzsdére minden országban külön törvények is vonatkoznak, az állami szabályok és a tőzsdei önszabályozás aránya persze országonként más és más. A hivatalos tőzsdén kívül rekedt értékpapírok forgalmazására további piaci szintek (egy, kettő, néhány országban több is) alakultak ki. Ezek jellemzői, hogy követelményrendszerük a tőzsdeinél szerényebb, itt új cégek kevés alaptőkével, referencia nélkül is megjelenhetnek. A piacra kerülésért itt kevesebbet kell fizetni, s olcsóbb – ha egyáltalán van – az éves tagdíj is. A kibocsátók által kötelezően adandó információk köre szolid és rendszertelenebb. Minél alacsonyabb szintű a piac, annál kisebbek a követelmények, az előfeltételek.
Akkor miért veszik igénybe ezeket a másod-, harmad-, sokadrangú piaci szegmenseket a kibocsátók s a befektetők? A kibocsátóknak ezeket a lépcsőfokokat végig kell járniuk ahhoz, hogy a hivatalos tőzsdére bekerülhessenek. A hivatalos tőzsdei jegyzés elismerés, rang, amit ki kell vívni, meg kell érte küzdeni. A befektetőknek ezek az alsóbbrendű piacok is jó befektetési lehetőségeket kínálnak, de a kockázat a legtöbb papír esetében nagyobb, mint a tőzsdén jegyzett értékpapírok esetében.
Magyarországon a Budapesti Értékpapírtőzsde megalakulásával párhuzamosan szinte automatikusan alakult ki a 3 piaci szegmens: a legmagasabb szintet és minőséget a tőzsdén jegyzett cégek, ill. papírjaik jelentik, ennél alacsonyabb fokon állnak a tőzsdén nem jegyzett, de forgalmazható értékpapírok, s a harmadik részpiac a tőzsdén kívüli értékpapírok piaca.
Az 1990. évi VI. törvény, az ún. értékpapírtörvény a tőzsde jogává és feladatává teszi, hogy saját belső szabályait megállapítsa. Ezek legfontosabbika az ún. jegyzési szabályzat, mely azt tartalmazza, hogy mely cégek mely értékpapírjai kerülhetnek a tőzsdén jegyzett és a tőzsdén forgalmazott értékpapírok körébe, ill. mely feltételeknek kell eleget tenni a tőzsdén való megjelenéshez és a későbbi folyamatos „listán maradáshoz”. A jelenleg érvényes tőzsdei bevezetési szabályzat szerint tőzsdén jegyzett értékpapír az lehet, amelynél a legalább 5000 darab nyilvánosan forgalomba hozott papír névértéke meghaladja az 50 millió Ft-ot. Ami pedig magát a társaságot illeti: az értékpapír-kibocsátónak legalább 1 teljes üzleti éve kell már működnie. Az a társaság, amely ellen a megelőző 2 évben felszámolási eljárást indítottak, szanálás alá vontak, vagy fizetéseinek rendszeresen nem tett eleget, jegyzett papír kibocsátójaként szóba sem jöhet a tőzsdén. A részvényekre vonatkozóan van még két, az általánosnál szigorúbb követelmény: a társaság alaptőkéjének a nagysága minimum 200 millió Ft kell tegyen. Az alaptőke értékének legalább 25%-át, nagyobb társaságnál azonban csak 500 millió Ft-ot kell minimum nyilvánosan jegyeztetnie.
A tőzsdén forgalmazott értékpapír követelményei kevésbé szigorúak, mint a jegyzetté. Nyilvánosan csak 10 millió forintnyi névértékű 1000 darab értékpapírt kell forgalomba hozni, s részvény esetén is elegendő, hogy 100 millió forintos alaptőkéjű legyen a társaság. Az alaptőke 10%-át, nagyobb társaságoknál azonban legalább 200 millió forintnyi részvényt nyilvános ajánlattétellel kell forgalomba hozni.
Mindkét súlyú értékpapír tőzsdére kerülésének feltétele, hogy az adott társaság már a bevezetést megelőzően, s a későbbiekben is folyamatosan eleget tegyen a szabályzat által előírt információnyújtási kötelezettségének. Maguk a szabályok pedig – csakúgy, mint az összes tőzsdei előírás – nyilvánosak, bárki által hozzáférhetőek.
A befektetőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy az egyes piaci szegmenseknek milyen törvényei, ill. saját szabályai, szokásai vannak. Ezért helyes, ha megkövetelik mindazokat az információkat, amelyekhez joguk van hozzájutni, amelyek döntéseik alapját képezhetik. Bármelyik részpiacon lehet ugyanis jó és még jobb üzleteket kötni; megalapozottan és hosszú távon azonban csak akkor, ha ismerik a játékteret, a szabályokat; s döntéseiknél számolnak is ezekkel .
