Értékpapírok
Értékpapírok
Az értékpapír-piaci adásvétel tárgyai természetesen maguk az értékpapírok; ezeknek is 2 legjellegzetesebb, klasszikus típusa. a kötvény és a részvény. Az értékpapírok minden esetben egy jogviszonyt testesítenek meg; e jogviszony az értékpapírt kibocsátó és az azt mindenkor birtokló tulajdonos között áll fenn. Az értékpapír kibocsátója ezek segítségével juthat- átmenetileg vagy véglegesen tőkéhez, az értékpapír tulajdonosa pedig a vásárlással különböző jogokat (vagyoni, tulajdonosi, részesedési stb.) szerez. Az értékpapír specifikuma – s egyúttal nagy előnye –, hogy átruházható, azaz a papír eladásával annak régi tulajdonosa hozzájuthat befektetett pénzéhez, új tulajdonosa pedig megszerzi mindazokat a jogokat, amelyeket az adott értékpapír képvisel, testesít meg. Ez az átruházás a legtöbb esetben a kibocsátó tudta nélkül, az eladó és a vevő szabad megállapodása alapján történhet.
A kötvény hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. Kibocsátója lehet az állam, az önkormányzatok, a bankok, a pénzintézetek, a vállalatok, a szövetkezetek és a gazdasági társaságok. Vásárlója jogszabály szerint bárki lehet, kivéve, ha a vásárlók körét a kibocsátó maga korlátozza. A kötvény klasszikus, 5-től 15–20 évig terjedő közép- vagy hosszú lejáratú értékpapír, nálunk azonban az utóbbi években inkább rövid lejáratú 2–5 éves kibocsátások történtek. Mivel a kötvény hitelviszonyt testesít meg, a kibocsátás összegét a lejárati idő végén egy összegben vagy a futamidő alatt több részletben a kibocsátó visszafizeti. A futamidő alatt a kibocsátó komatot fizet hitelezőinek, a kötvények tulajdonosainak. Ez lehet a futamidő egészére előre meghatározott fix kamat, de lehet előre meg nem határozott mozgó kamat is. Nálunk elsősorban a fix kamat a jellemző mozgó kamatú kötvény alig van, bár inflációs időben ez utóbbi lenne alkalmasabb a kötvény versenyképességének megőrzésére.
A részvény a kötvénytől eltérően nem hitel-, hanem tulajdonosi viszonyt megtestesítő értékpapír. A részvény vásárlója tőkével hozzájárul a társaság alaptőkéjéhez, befizetett tőkéjét a továbbiakban a társaságból nem vonhatja ki. A részvény tulajdonosi és vagyoni jogokat egyaránt képvisel. Tulajdonosa jogot szerez arra, hogy részt vegyen a társaság közgyűlésén, ott hozzászóljon, s így részt vegyen a társaság irányításában; joga van a vezetők és vezető testületek megválasztásában részt venni, s ő maga is választható. Vagyoni jogai közül legfontosabb az osztalékra való jog, ennek alapján részesedik a társaság működésének eredményéből, ill. az ún. likvidációs jog, azaz a társaság megszűnésekor, felszámolásakor befektetett tókéjének arányában igényt tarthat a végelszámoláskori árbevétel megfelelő hányadára.
A részvényvásárlás alapvető indítéka általában nem az osztalékkilátásokban, hanem a várható árfolyam-növekedésben rejlik. A részvények árfolyamát elsősorban az adott részvénytársaság működése, eredményessége, piaci helye, külső megítélése határozza meg. Számos olyan tényező is van azonban, amely független a társaság működésétől, de hathat az árfolyamok alakulására, ilyen pl. az általános gazdasági helyzet, az adott ágazat helyzete, konjunkturális tiltások és szubjektív elemek is. A társaság értékének növekedése magával hozza, hogy egyre többet érnek a részvények a piacon is, s ez összehasonlíthatatlanul nagyobb nyereséget hozhat az értékpapírok tulajdonosainak, mint az osztalékbevételek. Minden részvényvásárlás azonban jelentős kockázatot hordoz magában, hiszen a vállalkozás értéke s vele az árfolyamok nemcsak nőhetnek, hanem csökkenhetnek is, s így veszteségek sújthatják a részvényeseket.
A kincstárjegy hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. Állami kibocsátású, az államadósság részét testesíti meg. Az állam szinte minden nemzeti értékpapírpiacon az egyik legjelentősebb kibocsátó. Rövid és hosszú lejáratú pénzszükségletének kisebb-nagyobb hányadát az állami költségvetés piaci körülmények között, versenyhelyzetben az ún. nyílt tőkepiacon szerzi be. Magyarországon 1988-ban vezették be a 3, 6, 9 hónapos lejáratú kincstárjegy két formáját: a kamatozó és az ún. diszkont vagy aukciós kincstárjegyet. A kamatozó kincstárjegyet előre meghatározott fix lejárattal és kamattal bocsátják ki. Elvileg bármely pénzintézetnél, bármely természetes vagy jogi személy megvásárolhatja. Ugyanakkor a diszkont vagy aukciós kincstárjegy nem kamatozik. Névérték alatt vásárolják az érdelelődők, a bankok pedig névértéken adják vissza. A különbözet a kincstárjegy hozama, melyből az ún. diszkontkamat számítható. A diszkont kincstárjegyet kizárólag a Magyar Nemzeti Bank értékesíti, méghozzá ún. aukción, melyen csak jogi személyek, ill. képviselőik vehetnek részt. A pénz ára tehát piaci körülmények között, a vásárolni szándékozók versenyével alakul ki, jelzőrendszerül szolgálhat a befektetők és a kibocsátók számára, követi a pénzpiaci folyamatokat, nem úgy, mint a fix kamatok rendszere.
A letéti jegy hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. A középlejáratú, 1–3 éves futamidejű kibocsátásra kizárólag bankok, pénzintézetek jogosultak. A letéti jegy átmenet a takarékbetét és a kötvény között. A pénzintézetek számára inkább a betétgyűjtési – feltételeit is ennek megfelelően alakítják ki –, a befektetők számára pedig inkább az értékpapír jellege dominál: korlátozottan visszaváltható és forgalomképes, nincs rá állami garancia. Többnyire bemutatóra szóló, forgatható, másodlagos piaca gyakorlatilag nem alakult ki. A letéti jegyek kamatát elvileg a kibocsátók jogosultak meghatározni, de Magyarországon a Nemzeti Bank meghatározza a letéti jegyek után fizethető kamat maximumát. Ez a jelenlegi forráshiányos helyzetben, amikor a bankok versenyeznek a betétekért, gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden bank maximális kamatot fizet, sőt egyéb kedvezmények nyújtására is törekszik, pl. ajándéksorsolásokat rendez a letétijegy-tulajdonosoknak. Ezzel gyakorlatilag átlépik a jegybanki kamatkorlátot. A pénzintézetek, hogy vonzóvá tegyék a befektetők számára ezt a formát, ma már általában vállalják azt is, hogy a letéti jegyéket visszavásárolják a saját maguk által megszabott árakon, bizonyos – nem teljes értékű – kamattérítéssel együtt. Amíg a pénzintézetek ilyen visszavásárlási politikát folytatnak, addig a letéti jegyek értékpapírtulajdonságai közül az átruházhatóságnak, a forgathatóságnak gyakorlatilag nincs értelme, ezért is dominál jobban a takarékbetéti jelleg.
Az előző 4 jellegzetes, leginkább használt és elfogadott értékpapírtípuson kívül más, egyelőre legalábbis kevéssé használt értékpapírok is előfordulhatnak a magyar értékpapírpiacon: a vagyonjegy, a szövetkezeti rész- és a célrészjegyek. Ezeket többnyire kis volumenben bocsátják ki, a vásárlók köre is korlátozott. A szövetkezeti célrész- és a vagyonjegyet elvileg ugyan bárki megvásárolhatja, a gyakorlatban azonban legtöbbször maga a kibocsátó korlátozza a vevőkört. Az utóbbi időben speciális konstrukciók – pl. takarékjegyek, pénztárjegyek – is megjelentek a piacon, amelyek rövid lejáratú (1 éven belüli) értékpapírok. Kamatukra az MNB azon előírásai vonatkoznak, amelyek az 1 éven belüli betétek kamataira mértékadók. A letéti jegyekhez hasonlóan e papírok is inkább a takarékbetétekhez hasonlítanak, mintsem a klasszikus szabályok szerinti értékpapírokhoz. Kamatfeltételeikben, visszaválthatóságukban igencsak rugalmasak. Gyakorlatilag a kibocsátó pénzintézetek bármikor visszavásárolják ezeket a papírokat, többnyire még bizonyos, korlátozott mértékű kamatot is fizetnek a lejárat előtt visszaváltott papírokra is, így a szabad átruházhatóság, a forgathatóság ezeknél is inkább csak elvi lehetőség. Másodlagos piacuk – értelemszerűen – e papíroknak sem alakult ki.
