1990

Teljes szövegű keresés

1990
Jan.–febr. – Folytatódnak a hétfői lipcsei tüntetések. A jelszavak változnak. A „mi vagyunk a nép” (Wir sind das Volk) jelszóból „mi egy nép vagyunk” (Wir sind ein Volk) lesz. Eközben országszerte szélnek eresztik a volt belügyminisztériumi embereket, a Stasi belső és külső ügynökeit. Egymás után tárják fel a titkos bunkereket, rejtett élelmiszerraktárakat, törik fel a konspirációs lakásokat. Nyugatnémet mintára, ill. néhol helyi alapon kialakulnak az új pártok. Ezek legtöbbször már a kezdet kezdetén jelentős nyugatnémet segítséget kapnak. Berlinben a Demokrácia Házában az ellenzék felkészül az első szabad keletnémet választásokra.
Márc. 18. – Az NDK választ. Az előrejelzésekkel szemben az SPD veszít, a „Szövetség Németországért” nyer. A szövetség tagjai: a CDU, a Német Szociális Unió és a Demokrata Nekilendülés.
Ápr. 5. – Az első szabadon választott népi kamara alakulóülését tartják. A törvényhozók a parlament elnökévé Sabine Bergmann-Pohl orvosnőt választják, aki egyúttal átveszi az ideiglenes államfői posztot is.
Ápr. 12. – A népi kamara kormányt választ. A pártok a nagykoalíció létrehozásában egyeznek meg. Ebben helyet kap a „Szövetség Németországért” és több újdonsült szociáldemokrata, valamint liberális politikus. Az NDK kormányfőjévé Lothar de Maizičre-t választják.
Ápr. 19. – De Maizičre elmondja kormánynyilatkozatát: ebben állást foglal a német egység mellett.
Ápr. 28. – A Közös Piac vezetői Dublinban az NDK közös piaci csatlakozási gondjaival foglalkoznak.
Máj. 6. – Az NDK-ban helyi választásokat tartanak. A CDU megtartja a márc.-i választásokon szerzett pozícióit.
Jún. 17. – A népi kamara a nyugatnémet törvényhozókkal együtt emlékezik az 1953. jún. 17-i népfelkelésre. – Először terjeszti be az egyik kisebb jobboldali párt, a DSU frakciója a népi kamarában azt a javaslatot, miszerint az NDK-nak a nyugatnémet alaptörvény 23. cikkelye szerint kellene csatlakoznia az NSZK-hoz.
Jún. 21. – A népi kamara a Bundestaggal egybehangzó szöveget fogad el, amelyben biztosítja Lengyelországot, hogy a keleti határokat véglegesnek tekinti.
Jún. vége – A keletnémet bankok előtt hatalmas sorokban várnak az emberek arra, hogy bejelentsék számláikat, megtakarított összegeiket, amelyeket júl. 1-jén nyugatnémet márkára válthatnak át.
Júl. 1. – Életbe lép a gazdasági, a valuta- és a szociális unió. Az NDK-t az NSZK-ból látják el mind bankjegyekkel, mind pedig áruval.
Júl. 22. – A népi kamara törvényt fogad el; eszerint az ország megyéiből 5 tartomány lesz.
Júl. 24. – A liberálisok kilépnek a kormánykoalícióból, mivel nem értenek egyet az össznémet választások szabályozásával.
Aug. 3. – Kelet-Berlinben aláírják a választási szerződést. Ebben elfogadják az 5%-os küszöböt és a választási koalíciók lehetőségét.
Aug. 8. – A népi kamara a szövetségi kormányhoz fordul, hogy okt. 14-én az NDK, az előrehozott választásokkal egy időben, csatlakozhasson az NSZK-hoz.
Aug. 9. – A keletnémet parlament 12 órás vita után nem tudja megoldani a választási szerződés körül kialakult nézeteltéréseket.
Aug. 13. – Berlinben a fal építésének 29. évfordulóján keleti és nyugati politikusok emlékeznek a múltra.
Aug. 15. – A keletnémet kormányfő bejelenti, hogy leváltja 4 miniszterét, köztük 2 szociáldemokratát.
Aug. 19. – A keletnémet kormánykoalíció felbomlik. A szociáldemokraták kilépnek a kabinetből. De Maizičre elveszíti többségét a népi kamarában, de tartani akarja a csatlakozás okt. 14-re kitűzött dátumát.
Aug. 20. – A keletnémet kormányfő a szociáldemokrata Meckeltől átveszi a külügyek irányítását is.
Aug. 23. – A népi kamara rendkívüli ülésén hajnalban dönt az NDK csatlakozásáról az NSZK-hoz. A csatlakozás időpontja okt. 3. A csatlakozásnak a nyugatnémet alaptörvény 23. cikkelye szerint kell végbemennie. Az indítványt 294 képviselő fogadja el, 62 ellene foglal állást, 7-en tartózkodnak.
Aug. 25. – Az NDK pártjai megkezdik a választási hadjáratot az okt. 14-re kitűzött helyhatósági választásokra.
Aug. 31. – Kelet-Berlinben aláírják az egyesülési szerződést. A szerződés 45 cikkelyben tárgyalja az NDK csatlakozásának kérdéseit.
Szept. 6. – Kelet-Berlinben a minisztériumok nyugatnémet szakértőknek biztosítanak helyet.
Szept. 19. – A népi kamara nyilvánosságra hozza az egyesülési szerződést.
Okt. 2. – A népi kamara utolsó ülésére ül össze. Képviselőinek többsége lemond, 144-en az össznémet parlamentben kapnak helyet. A keletberlini polgármester nyugatnémet kollégájának adja át a teljes város irányítását. A keletnémet rendőrség nyugati irányítás alá kerül. A Ladákat átfestik. Az NDK néphadserege a nyugatnémet alkotmányra esküszik fel. Az NDK fennállásának utolsó hangversenyén Kurt Masur, a lipcsei dirigens, aki egy évvel korábban a tiltakozónapok szervezésénél jelentős szerepet játszott, az Örömódát vezényli. De Maizičre kormányfő (aki akkor már az egyesült CDU első elnökhelyettese) e minőségében utolsó beszédét mondja el. A keletnémet vezetők éjfélkor a Reichstagnál eléneklik a nyugatnémet himnuszt. Az NDK megszűnik létezni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem