1988

Teljes szövegű keresés

1988
Febr. 24. – Wörner védelmi miniszter bejelenti a következő 15 évre szóló programot. Eszerint a hadkötelesek csökkenő száma ellenére a szövetségi hadsereget meg kell tartani a 495 000 létszámon.
Febr. 26. – Az acéliparban érintettek elfogadják, hogy a heti munkaidőt 38-ról 36,5 órára szállítják le, a korábbi bér érintetlenül hagyásával.
Márc. 20. – Baden–Württembergben Lothar Späth kormányfő a tartományi választásokon megőrzi posztját, de pártja, a CDU elveszíti abszolút többségét.
Márc. 23. – A közalkalmazottak új tarifaszerződést írnak alá, melyben 1990-ig tervezik a 38,5 órás munkaidő bevezetését.
Júl. 7. – Először tekinthetnek meg szovjet szakértők nyugatnémet területen Pershing–2-es rakétákat.
Aug. 3. – Visszatér az NSZK-ba Mathias Rust, akit Moszkvában kegyelemben részesítenek, miután korábban 4 évre ítélték azért, mert sportgépével a Vörös téren landolt.
Szept. 1. – Megkezdődik az amerikai Pershing–2-es közepes hatótávolságú rakéták kivonása az országból.
Szept. 9. – A szövetségi bíróság első alkalommal nyilvánítja törvénytelennek egy atomerőmű működtetését. A mülheimi erőművet le kell állítani.
Okt. 3. – Franz Josef Strauss, bajor miniszterelnök, a CSU elnökének halála.
Okt. 9. – Az FDP Otto Lambsdorffot választja szövetségi elnökéül.
Okt. 19. – Max Streidl az új bajor kormányfő. Theodor Waigel áll elnökként a CSU élére.
Nov. 11. – Lemond a parlament elnöke, Philipp Jeninger, mivel a kristályéjszaka 50. évfordulóján úgymond megpróbálja magyarázni a régi törvénytelenségeket. A parlament új elnöke Rita Süssmuth.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem