Amerikai futball
Amerikai futball
Az Amerikai Profi Futball Szövetséget 1920-ban alapították, a szövetség neve 1922-ben megváltozott (NFL=Nemzeti Futball Liga). Az NFL-t 1933-ban Keleti és Nyugati Csoportra osztották, 1950-ben a Keleti Csoportot átkeresztelték Amerikai Szövetséggé (American Conference), a Nyugatit pedig Nemzeti Szövetséggé (National Conference). 1953 és 1959 között ugyanezek Keleti és Nyugati Szövetség néven szerepeltek. Az NFL vetélytársaként 1960-ban létrehozták az Amerikai Futball Ligát (AFL), melyet Keleti és Nyugati Csoportra osztottak. Az NFL-ben továbbra is megmaradt a Keleti és Nyugati Szövetség. A bajnoki idényt mindkét szövetség esetében a bajnoki döntő zárta. Az 1966-os idényt követően rendezték az első Super Bowl-döntőt az AFL és az NFL bajnokai között. Azóta e szuperdöntőre minden esztendő januárjának végén kerül sor, s annak győztese megszerzi a „világbajnoki” címet.
Az amerikai futball sok hasonlóságot mutat a Magyarországon is ismert rögbihez. A játék a rögbiből fejlődött ki, de a két sportág a 19. sz. második felétől fokozatosan elvált egymástól, és mára már csak távoli rokonai egymásnak.
A rögbihez hasonlóan az amerikai futballban is az a csapatok célja, hogy az ellenfél gólvonala mögé juttassák az ovális alakú labdát, és hasonló a kapuk alakja is.
Az amerikai futballban használatos labda hasonló a rögbilabdához, ám a két végén hegyesebb annál, hosszúsága 28–28,5 cm, súlya 40–42 dkg, kívülről pedig bőrrel borított.
A pálya talaja lehet füves vagy műanyag borítású. A küzdőtér téglalap alakú,120 yard (109 m) hosszú, és 53 yard (48 m) széles. Mivel az amerikai futballban a játék lényege a területszerzés, a pályát 5 yardonként (4,5 m) vonalak szelik át, amelyek a támadó csapat által megszerzett terület mérésére szolgálnak. Ezenkívül a pálya két szélén és közepén egyyardonként (91 cm) felfeslett vonalak segítik a játékvezetőket a labda pontos helyének és ezáltal a támadó csapai által elfoglalt terület nagyságának meghatározásában. Tízyardonként (9,1 m) nagy számok és nyilak vannak felfestve, amelyek a bírókat, a játékosokat és a nézőket segítik annak megítélésében, hogy a játék a pályának éppen melyik részén folyik.
A pályának az a része, ahol a játék valójában zajlik,100 yard (91 m) hosszú. A küzdőtér mindkét végén egy-egy 10 yardos végzóna található. A végzónák két oldalát az oldalvonalak, a pálya felőli részét a gólvonal, míg a pályától távolabbi részét az alapvonal határolja.
Az alapvonalakon állnak a kapuk, a két függőleges kapufa 564 cm-re van egymástól, míg a keresztléc 10 láb (305 cm) magasan helyezkedik el.
A csapatokat általában 45 játékos alkotja, de a pályán egy csapatban egyszerre csak 11-en lehetnek. Minden csapat három részre oszlik; a támadó egység akkor van a küzdőtéren, ha a csapat birtokolja a labdát; a védekező egység akkor lép pályára, ha a labdát az ellenfél birtokolja; a speciális egység pedig kirúgáskor, szabadrúgáskor és kezdőrúgáskor van a pályán.
A kezdő együttes saját térfelének 35-ös vonaláról végzi el a kezdőrúgást. A szabályos kezdőrúgásnak nem szabad az oldalvonalakon kívülre mennie, és legalább 10 yardot kell előrehaladnia. A kezdőrúgást általában a fogadó csapat egy erre kijelölt játékosa elkapja a levegőben, és megpróbálja azt visszajuttatni minél közelebb az ellenfél végzónájához.
A kezdő csapat tagjai a kezdőrúgást követően a fogadó csapat térfelére rohannak, és megpróbálják minél előbb megállítani a fogadó csapat labdát vivő játékosát. A kezdő csapat játékosai addig nem érhetnek a labdához, míg azt a fogadó csapatból valaki meg nem érintette. A kezdőrúgást követően a fogadó csapat válik támadóvá, és az első akciót arról a pontról kezdhetik, ahol a kezdő csapat tagjai megállították a fogadó csapat játékosát. A bírók ott helyezik földre a labdát, ahol a játékost megállították. Ennek a pontnak a pályát keresztülszelő képzeletbeli meghosszabbítását nevezik választóvonalnak, és ennek két oldalán állnak fel a csapatok. A küzdőfelek között húzódik a semleges zóna, amelynek szélessége megegyezik a labda hosszával, és az a rendeltetése, hogy a két csapatot szétválassza a labda játékba kerüléséig. Amikor a védők megállítják a támadók előrehaladását, a labda az oldalvonalon kívülre kerül, vagy a támadók a földre ejtik, a bírók minden alkalommal megállapítják a labda helyét, a földre teszik azt és a csapatok ismét farkasszemet néznek egymással.
A támadók célja a labda folyamatos előrevitele egészen addig, míg azt az ellenfél gólvonala mögé nem tudják juttatni. A támadóknak 10 yardot kell előrehaladniuk arról a pontról, ahová a bíró letette a labdát. Négy kísérletük van arra, hogy ezt a 10 yardot megtegyék. Ha egy csapatnak sikerül négy vagy annál kevesebb kísérletből 10 vagy annál több yardot előrejutnia, akkor újabb négy lehetőséget kap újabb 10 yard megtételére. Minden egyes kísérlet azzal kezdődik, hogy a két csapat feláll egymással szemben a választóvonal két oldalán. A támadó csapat egyik játékosa a labda mögé áll terpeszállásban és előrehajolva a labdára támaszkodik, majd egy adott jelre hátrapasszolja azt a csapat irányítójának, aki közvetlenül mögötte áll. A támadóknak két lehetőségük van a labda előrejuttatására; az irányító vagy egyik társa kezébe nyomja a labdát, aki futva próbálja azt előrevinni, vagy ahhoz a társához passzolja azt, aki a labda játékba kerülésekor előreszaladt.
A védők a labda játékba kerülésekor megpróbálják az irányítót megakadályozni a passzolásban vagy az éppen a labdával előrefutó játékost megakadályozni az előrehaladásban. A támadóknak vannak olyan játékosai, a blokkolók, akik az irányítót védelmezik a rárohanó védőktől vagy a labdát vivő játékos (running back) előtt próbálják megtisztítani az utat. Egy kísérlet során a támadók bármennyit passzolhatnak, de közülük csak egy mehet előre. Egy csapatban csak 5 olyan ember van, akinek az irányító továbbadhatja a labdát: a 2 running back, a 2 szélső (wide receiver) és az összekötő (tight end). A szélsők a pálya szélein helyezkednek el és a labda játékba kerülésekor előrerohannak, s megpróbálják tisztára játszani magukat, hogy az irányító passzolni tudjon nekik. Az összekötő feladata összetett; először a blokkolókhoz hasonlóan blokkol, majd a szélsőkhöz hasonlóan megpróbálja tisztára játszani magát. Az átadás csak akkor érvényes, ha a labdát elkapó játékos mindkét lába a pályán belül van (ha a levegőben fogta meg a labdát, mindkét lábával a pályára kell visszaesnie) és birtokban tartja a labdát.
A következő kísérlet mindig onnan következik, ahová a támadók előrejutottak. Érvénytelen átadás esetén a labda visszakerül az előző kísérlet helyére.
Szerelésnek az számít, ha a labdát birtokló támadót a védők az oldalvonalon kívülre lökik vagy a földre birkózzák.
Ha a támadók három kísérletből nem jutottak előre 10 yardot, a negyedik kísérletüket inkább arra használják, hogy kirúgják a labdát, hiszen ha negyedszerre sem tudják megszerezni az első kísérlet lehetőségét, elvesztik a labdát, és az ellenfél onnan kezdheti meg előrenyomulását, ahol a sikertelen negyedik kísérlet kezdődött. A kirúgással a támadók önként lemondanak a labda birtoklásáról, de az ellenfél támadása csak onnan kezdődhet, ahol elkapták a kirúgást.
Az amerikai futballban egy csapat négyféleképpen érhet el pontot. A csapatok fő célja, hogy 6 pontot érő gólt (touch down) érjenek el azáltal, hogy vagy érvényes átadással, vagy futva az ellenfél végzónájába juttatják a labdát. A gól után a támadók egy sikeres szabadrúgással még egy pontot (extra point) szerezhetnek. Egy mezőnygól (field goal) 3 pontot ér. A támadók akkor kísérleteznek mezőnygólt rúgni, ha három kísérlet után nem haladtak 10 yardot, de elég közel kerültek az ellenfél kapujához, hogy a kirúgás helyett ezzel próbálkozzanak. Végül a legritkább pontszerzési forma a 2 pontot érő biztosítás (safety). Így akkor szerez pontot egy csapat, ha a támadót a saját végzónájában szerelik.
A mérkőzést az a csapat nyeri, amelyik a 60 perc tiszta játékidő alatt több pontot ért el. (A játékidő négy 15 perces negyedre oszlik.) Döntetlen esetén negyedórás hosszabbításra kerül sor. Ha azonban valamelyik csapat a 15 perc lejárta előtt ér el pontot, a meccs azonnal véget ér (sudden death). Az amerikai profi ligában, ha az eredmény döntetlenre áll a hosszabbítás végén, a reguláris idényben ez marad a végeredmény is, míg a rájátszásban az első pontig folytatják a meccset.
A mérkőzést hét bíró vezeti, akik egy kis sárga kendő eldobásával jelzik, ha szabálytalanságot láttak és a vétkes csapattól területet, ill. kísérletet vehetnek el büntetésként. A játékvezetők egy mikrofon és kézjelek segítségével mindig a nézők tudomására hozzák ítéletüket.
Az amerikai futball eredete az 1800-as évek elejére nyúlik vissza. 1823 őszén az angliai Rugby egyik iskolájában William Webb Ellis hatodik osztályos tanuló megelégelte a társai által játszott durva futballt és a labdát a kezébe kapva az ellenfél gólvonala felé kezdett futni. Ez a kis incidens vezetett a rögbi kialakulásához, amely aztán igen gyorsan elterjedt Angliában, és hamar eljutott az Egyesült Államokba is. Az új játék főleg az egyetemeken hódított és a Harvard, a Yale, a Princeton és más egyetemek diákjai nagy lelkesedéssel rögbiztek, ám a szabályok ez idő tájt még korántsem voltak egységesek.
Az amerikai futball kialakulásában döntő szerepe volt egy 1873-ban, a Yale Egyetemen lejátszott labdarúgó-mérkőzésnek, amelyet Walter Camp is megtekintett. Campet lenyűgözte, hogy a rögbihez képest a foci mennyivel folyamatosabb, „szellősebb” és áttekinthetőbb. Az az ötlete támadt, hogy a játékosok számát 15-ről 11-re kellene csökkenteni, míg a pálya méretét jó lenne növelni. (A pálya „furcsa” szélessége – 53 yard – onnan ered, hogy a Yale új stadionjában ez volt a legnagyobb szélesség.) Az amerikai egyetemek 1876-ban fogadták el Camp szabálymódosításait, és ezzel az amerikai futball elindulhatott hódító útjára. Az évek során bevezetett további módosítások eredményeképp 1886-ra az amerikai futballt már csak a labda és a kapu formája emlékeztette a rögbire.
Az új sportág igen durvának bizonyult és 1905-ben Roosevelt elnök utasította az egyetemeket, hogy tisztítsák meg a játékot a durvaságoktól, mert ellenkező esetben kénytelen lesz betiltani azt. Ezek után az egyetemek vezetői megalakították az Amerikai Egyetemek Sportszövetségét (NCAA) és megreformálták a szabályokat. Bevezették a ma is használatos pontozási szisztémát, négy kísérletet engedélyeztek egy csapatnak, hogy 10 yardot haladjon előre, és végül, de nem utolsósorban lehetővé tették az előre történő passzolást. Hogy ezek az új szabályok mennyire jók voltak, mutatja az a tény, hogy a mai napig is érvényesek.
A 19. sz. végén az amerikai futball főleg egyetemi sportnak számított, ám a századforduló után sorra alakultak a profi klubok is. A profi amerikai futball népszerűvé válásában nagy szerepet játszott Jim Thorpe, aki az 1912-es olimpián atlétikában nyert aranyérmei után szerződött hivatásos játékosnak. Az első profi liga 1920-ban alakult, amely 1922-ben a Nemzeti Futball Liga (NFL) nevet vette fel.
Az amerikai futball az Egyesült Államokon kívül is sok helyen népszerű. A sportág Nyugat-Európában is elterjedt, ahol a II. világháború után az ott állomásozó amerikai katonák ismertették meg a helybéliekkel. Az első Euro Bowlt 1986-ban Amszterdamban rendezték meg az Európai Futball Ligát alkotó országok csapatainak részvételével. A győzelmet a finnek szerezték meg. Az amerikai futball nemzetközivé válásának legékesebb bizonyítéka az 1991-ben elindított világliga (World League), amelyben amerikai és európai csapatok versengenek egymással.
