Baseball
Baseball
Az utóbbi évtizedekben a baseball széles körű térhódítása folyik. A játék az őshazájának tekinthető Egyesült Államokon kívül elsősorban Latin-Amerikában és Japánban népszerű, de újabban egyre több európai országban is elterjed. A sportág világszerte növekvő népszerűségének bizonyítéka, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1992-től kezdődően felvette a nyári olimpiai játékok műsorába.
A játék elnevezése a pálya részét képező négy alapponttól (base) ered. A negyedik, ún. kiindulóponttól (home plate) indulva két egymásra merőleges oldalvonal (foul line) határolja az érvényes területet (fair territory); az oldalvonalakon kívüli rész az érvénytelen terület (foul territory). Az oldalvonalak függőleges meghosszabbításai a póznák (foul pole), amelyek az oldalvonalak és a pályát lezáró kerítés (fence) találkozásánál állnak. A póznák segítenek annak megítélésében, hogy a kerítésen túl ütött labda érvényes területen hagyta-e el a pályát vagy sem. A pálya mérete változó, az amerikai profi ligában a kiindulópont és a póznák közötti, az oldalvonal mentén mért távolság általában 330 láb (100 m) körül, míg a pálya középső részén a kerítés a kiindulóponttól 400 lábnyira (kb. 122 m) van.
Az első három alappont fehér vászonnal borított négyzet alakú párna, amelynek oldalai 1,5 láb (45,7 cm) hosszúak és alulról a földhöz van rögzítve. A kiindulópont egy nyílhegy formájú fehér gumidarab, amelynek hegye pontosan az oldalvonalak találkozásához illeszkedik. Az egymástól 90 lábnyira (27,4 m) elhelyezkedő alappontok között húzódnak az ösvények (basepath).
Az alappontok alkotta négyzet közepén, a kiindulóponttól 60,5 lábnyira (18,4 m) áll az adogató játékos 10 hüvelyk (25,4 cm) magas és 18 láb (5,5 m) átmérőjű dombja (pitcher’s mound).
Az érvényes területnek az alappontokon egy kicsivel túlterjedő részét belső mezőnek (infield) nevezik, míg az azon kívül eső rész a külső mező (outfield). A pálya talaja lehet fű vagy valamilyen mesterséges anyag, de az alappontok körüli terület mindig, az ösvények pedig többnyire földdel borítottak.
A baseballt két kilencfős csapat játssza egymással. A mérkőzést az a csapat nyeri, amely több pontot (run) ér el. A baseballt, ellentétben sok más sportággal, nem időre játsszák. A szabályok szerint mindkét csapat azonos számú lehetőséget kap a pontszerzésre, függetlenül attól, hogy ez mennyi időt vesz igénybe. Egy baseball-meccs kilenc játszmából (inning) áll. Egy játszmán belül mindkét csapat egy-egy lehetőséget kap a pontszerzésre. A játszma első felében az egyik csapat támad (megpróbál pontot szerezni), a másik pedig védekezik (megpróbálja megakadályozni a pontszerzést). Miután az egyik csapat kihasználta pontszerzési lehetőségét, szerepet cserélnek, a támadóból védő, a védőből támadó lesz. Egy csapat addig támadhat, amíg a védők három támadót ki nem ejtenek.
A játék hagyományainak megfelelően mindig a vendégcsapat kezdi a támadást és a hazai védekezik. Szintén hagyomány, hogyha a vendégek már kihasználták utolsó pontszerzési lehetőségüket és ezután még a hazai csapat vezet, akkor a hazaiak már nem élnek utolsó támadási lehetőségükkel, és így a mérkőzés „nyolc és fél” játszma után véget ér. A baseballban nem lehet döntetlen a végeredmény. Ha kilenc játszma után döntetlen az állás, akkor addig folytatják a küzdelmet, amíg egy teljes játszma végén a vendégek nem vezetnek vagy addig, amíg a hazaiak meg nem szerzik a vezetést.
Támadásban a csapatok célja a pontszerzés. Egy csapat akkor ér el pontot, ha egy támadó egymás után mind a négy alappontot megérintve körbefut a pálya belső mezőjén és visszaér a kiindulópontra anélkül, hogy közben a védők kiejtették volna. Játék közben a védekező csapatból mind a kilenc játékos pályán van, míg a támadók közül a játékszituációtól függően egy, kettő, három vagy négy játékos tartózkodik a küzdőtéren. A védő csapatot az adogató (pitcher), a fogó (catcher), a négy belső mezőnyjátékos (first baseman, second baseman, shortstop, third baseman) és három külső mezőnyjátékos (left fielder, center fielder, right fielder) alkotja. A játék kezdetekor velük szemben a támadók közül csak egy játékos, az ütő (batter) áll fel, akit majd egyenként követnek társai az edző által meghatározott ütési sorrendben (batting order).
Az ütő célja, hogy az adogató által feléje dobott labdát sikeresen elüsse, és ezután elfoglaljon legalább egy alappontot anélkül, hogy a védők kiejtenék. Az adogató megpróbálja úgy eldobni a labdát, hogy az ütő játékosnak minél nehezebb legyen elütni azt.* Az adogató által eldobott labdának egy bizonyos helyre kell szállnia; a 17 hüvelyk (43,2 cm) széles kiindulópont fölött, az ütő térdénél magasabban, de a hónaljánál alacsonyabban. Ezt a területet ütési zónának (strike zone) nevezik, és annak eldöntése, hogy a nagy erővel eldobott labda valóban a zónában volt-e vagy sem, a vezető bíró feladata. Ha az adogató négyszer az ütési zónán kívülre küldi a labdát és az ütő nem próbálja meg elütni ezeket a rossz adogatásokat, akkor az adogató négy hibapontot (ball) gyűjt és az ütő játékos automatikusan az első alappontra sétálhat (walk). (Akkor is az első alappontra sétálhat az ütő, ha egy adogatás véletlenül eltalálja őt.) Az adogatóhoz hasonlóan, az ütő is szerezhet hibapontokat (strike) és amennyiben hármat összegyűjt, kiesik (strike out). Az ütő akkor kap hibapontot, ha: 1. nem próbál meg elütni jó adogatásokat, 2. sikertelenül próbál meg elütni egy akár jó, akár rossz adogatást (meglendíti az ütőjét, de nem találja el a labdát), 3. érvénytelen területre üti a labdát. Ha azonban az ütőnek már van két hibapontja, akkor a további érvénytelen területre ütött labdák már nem számítanak hibapontnak az ütő ellen.
* A (profik által használt) baseballütő fából készül, henger alakú és a felülete teljesen sima. A hossza legfeljebb 106,6 cm, míg a legnagyobb vastagsága 7 cm lehet. A nyelénél elvékonyodó ütő súlyára semmilyen korlátozás nincs. A szabályos profi baseball-labda súlya 141,75 és 148,8 gramm között, míg kerülete 22,86 és 23,49 cm között mozoghat. A bőrbevonatú labda közepét egy parafából és gumiból álló „mag” alkotja, amelyre gyapjúfonalat gombolyítanak.
Ha az ütő által akár érvényes, akár érvénytelen területre ütött labdát a védő csapat bármely tagja képes a levegőben elkapni úgy, hogy az nem érinti előtte a földet, akkor az ütő játékos kiesik (fly out).
Ha az ütő által elütött érvényes labda érinti a földet, mielőtt egy védő megfogja, vagy a védő elejti, még mielőtt teljesen birtokolná azt, az ütőnek az első alappontra kell sprintelnie anélkül, hogy a védők kiejtenék. Ebben a szituációban a védőknek két lehetőségük van erre: 1. egy védő „kidobja” őt, azaz megérinti őt a labdát tartó kesztyűs kezével, mielőtt az alappontra érne (tag out), 2. az első alapponton álló védőhöz dobják a labdát, még mielőtt az ütő odaérne (force out).
Ha az ütő játékos biztonságban eléri az első alappontot, két lehelőség közül választhat: 1. ott marad és később próbál meg továbbjutni a második alappontra, amikor az ütési sorrendben utána következő csapattársa lesz az ütő, 2. továbbfut a második alappontra (vagy még tovább), ha úgy érzi, hogy ezt megteheti anélkül, hogy a védők „kidobnák” őt. A védők bármikor „kidobhatják” a támadót, amikor az az alappontok között van, ha azonban a támadó egy alapponton áll vagy érinti azt, biztonságban van. (Kivétel ez alól az az eset, amikor az ütő lendületből túlfut az első alapponton, az oldalvonal mentén. Ilyenkor, noha nem érinti az alappontot, nem lehet őt „kidobni”.) Az ütő általában akkor dönt amellett, hogy megpróbál a második vagy harmadik alappontra eljutni, ha elég messzire ütötte a labdát ahhoz, hogy a védőknek ne legyen idejűk kiejteni őt, mielőtt az alapponthoz ér. Ha az ütő elér egy alappontot, futó (runner) lesz belőle.
Ha az ütő játékos elütötte a labdát és ezután biztonságban elfoglalja valamelyik alappontot, akkor találatot (hit) ért el. Ha az elfoglalt alappont az első, akkor a találat egy szingli (single), ha a második, akkor egy dupla (double) és ha a harmadik, akkor egy tripla (triple). Ha az ütés olyan jól sikerült, hogy az érvényes területen (a két pózna között) a kerítésen túlra száll, akkor az ütő egy hazafutást (home run) ér el. A hazafutás automatikusan legalább egy pontot jelent a támadó csapatnak, hiszen ilyenkor a labda a kerítésen túl hever, s így a védők nem tudják megakadályozni az ütőt abban, hogy lassan körbekocogva az alappontokon, pontot érjen el. Egy hazafutás alkalmával a támadó csapat alappontokon álló futói is automatikusan pontot érnek el. Ha tehát az alappontok telítve vannak (bases loaded), akkor a hazafutás négy pontot ér. (Ezt hívják a baseballban grand slamnek.)
A futók általában akkor próbálnak meg eljutni a következő alappontra, amikor az ütő játékos elüti a labdát. A futók nem kötelesek az alapponton maradni, és általában egy kicsit előrelopakodnak a következő alappont irányába, hogy előnnyel indulhassanak a labda elütésekor. Ha azonban az elütött labdát a védők a levegőben elkapják, a futónak vissza kell térnie megérinteni az eredeti alappontját, mielőtt tovább futhatna. A futók megpróbálhatnak anélkül is előrejutni, hogy az ütő elütné a labdát. Ha ez sikerül egy futónak anélkül, hogy kidobnák őt, akkor azt mondjuk, hogy a futó ellopott egy alappontot (steal). A játszmákat a csapatok mindig üres alappontokkal kezdik, azaz az előző játszmában alappontokon lévő futók a harmadik támadó kiejtésével szintén kiesnek. Egy kiejtett játékos támadásban akkor lép legközelebb pályára, ha az ütési sorrendben rá kerül a sor.
A csapatokat a vezető edzők (manager) irányítják. Ők határozzák meg a csapat-összeállítási, az ütési sorrendet, a cseréket, a taktikát stb. A csapatok általában 25 fős keretet tartanak fenn.
A baseball közvetlen ősének az angol rounders nevű játék tekinthető, amelyet brit telepesek hoztak az Újvilágba a 18. sz.-ban. A rounders hamar elterjedt a keleti partvidéken és a telepesek szívesen játszották mindenfelé. Bár a játék elnevezése, szabályai, az alappontok és a játékosok száma városról városra változó volt, a játék hamar népszerű lett. A rounders és a modern baseball között voltak különbségek, ám a játék alapja ugyanaz volt: egy ütővel kellett elütni a labdát és utána egymás után elfoglalni az alappontokat. A legnagyobb különbség talán az volt, hogy míg a baseballban a labdát tartó kézzel kell megérinteni a futót, hogy kiessen, addig a roundersben meg kellett dobni őt a labdával e célból.
Az évek folyamán az amerikaiak fokozatosan alakították át a rounderst baseballá. Az 1845-ös esztendő kulcsfontosságú a játék fejlődése szempontjából. Ebben az évben hajtotta végre a baseball egyik atyjaként tisztelt Alexander Cartwright azokat a szabálymódosításokat, amelyek a mai napig meghatározzák a modern baseball arculatát. Cartwright kilencre csökkentette a játékosok és négyre az alappontok számát, az alappontokat 90 lábnyira helyezte el egymástól, és a támadó kiejtéséhez elég volt megérinteni őt annak megdobása helyett.
Az 1861–65-ös polgárháború is nagyban hozzájárult a játék elterjedéséhez és az 1865-ös New York-i baseballkongresszusra már 91 csapat küldte el képviselőit. Az első professzionista baseballcsapat 1869-ben alakult meg Cincinnatiben, amelyet hamarosan továbbiak követtek. Az első nagy profi ligát, a Nemzeti Ligát (National League) 1876-ban alakította meg nyolc csapat, 1900-ban szintén nyolc csapat hozta létre a másik nagy profi ligát, az Amerikai Ligát (American League). Az 1900-ra kialakult szabályok már majdnem teljesen hasonlóak voltak a maiakhoz, ezért ezt az évet tartják a modern baseball kezdeti évének.
A mai napig is létező ligák életében a századforduló óta két nagy változás következett be: növelték a csapatok számát és 1920 körül keményebb labdát kezdtek el használni, amely messzebbre repüli, s ezáltal érdekesebbé vált a játék.
Napjainkban a két nagy profi ligában (major leagues) 26 csapai játszik, 14 az Amerikai Ligában és 12 a Nemzeti Ligában. Mindkét ligában van egy keleti és egy nyugati csoport. Az ápr. elejétől okt. elejéig tartó reguláris idényben a csapatok 162 mérkőzést játszanak. A reguláris szezon végén kezdődik a rájátszás, amelyben a csoportgyőztesek négy győzelemig tartó páros mérkőzést vívnak egymással és amelyik csapat előbb éri el a négy győzelmet, az lesz a liga bajnoka. A két ligagyőztes 1903 óta „világbajnoki döntőn” méri össze tudását, és itt is az a csapat győz, amelyik előbb éri el a négy győzelmet.
A baseball egyesült államokbeli hallatlan népszerűségére jellemző, hogy az évadnyitó mérkőzésen az elnök is jelen van, sőt az évad első adogatását is ő végzi el. A baseball számtalan művészi alkotás, vers, dal, film stb. ihletője. A baseballsztárok nemzeti hősökké magasztosultak. Néhány név a legismertebbek közül, a teljesség igénye nélkül: az adogató Cy Young, akiről díjat neveztek el, amelyet az év legjobb adogatója kap; Willie Mays, akit minden idők legsokoldalúbb játékosának tartanak; Ty Cobb, a biztos kezű ütőjátékos; a legendás Babe Ruth, minden idők egyik legjobb ütője, aki pályafutása során 714 hazafutást ért el; Hank Aaron, a nagy ligák történetének egyetlen játékosa, aki Ruthnál is több hazafutást ért el, szám szerint 755-öt. Napjaink sztárjai közül feltétlenül meg kell említeni a kiváló bostoni adogatót, Roger Clemenst, az oaklandi José Cansecot, a pittsburghi Bobby Bonillát vagy a New York-i Don Mattinglyt.
