Irányzatok a világgazdaságban
Irányzatok a világgazdaságban
A kelet-európai gazdaságok talpra állítása, a német egyesítés, a közel-keleti válság: e 3 esemény határozta meg alapvetően a világgazdaság alakulását 1990-ben – állapította meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdaságban végbemenő folyamatokról, várható tendenciákról évente rendszeresen megjelenő jelentésében. Az egyes gazdaságok képtelenek voltak a negatív hatásokat kivédeni, s így a világgazdaság növekedési üteme másfél %-kal, 2%-ra esett vissza. Míg a fejlődő országokban a gazdaság növekedési üteme csak lelassult – közel 1%-kal, 2,5%-ra –, a kelet-európai és a közel-keleti fejlődő országok esetében már – átlagosan 1 %-os – csökkenés következett be. A fogyasztói áremelkedések növekedési üteme a fejlett világban átlagosan fél %-kal, 5%-ra emelkedett, a fejlődő régiókban viszont 10%-kal, 90%-ra szökött fel. Ami az 1991-es évet illeti, az előrejelzések szerint tovább romlik a helyzet: a növekedés 2% körül alakul, az infláció az 1990-es szinten marad, s a munkanélküliség akár a 7%-ot is elérheti – jósolták az IMF szakértői.
A recesszióban lévő fejlett ipari gazdaságoknak is hosszabb ideig tartott a kilábalás, tekintettel az Öböl-válságra, a kelet-európai országok, valamint a Szovjetunió gazdasági nehézségeire, a 2 német gazdaság egyesülésére, ami egyébként nemcsak kihívást jelent, hanem jelentős világgazdasági átrendeződéshez is vezet – figyelmeztettek jelentésükben az IMF szakértői. Az 1990-es olajválságot gyorsabban, s kevesebb veszteséggel vészelték át a fejlett ipari országok, mint az előzőeket: az 1973–74., ill. az 1979. évit. Ennek az a magyarázata, hogy ezek a gazdaságok ma már nincsenek annyira rászorulva az olajra, s jóval rugalmasabbak a szerkezeti átalakításokra, mint korábban. Bár ehhez hozzá kell tenni, hogy az 1990-es olajárrobbanás mértéke nem is érte el az előzőekét.
Recesszió Észak-Amerikában és Nagy-Britanniában, gazdasági fellendülés Japánban és Németországban – ez jellemezte a fejlett régió országainak gazdasági teljesítményét 1990-ben. Ez annyiban módosult 1991-ben, hogy a japán és a német gazdaságban is a lassulás jelei mutatkoztak. 1990. dec.-ben kiderült, hogy az amerikai gazdaság már fél éve nem növekedett, ami 1991 folyamán sem változott: 1991-ben egészében 0,2%-kal csökkent az előző évihez képest. Az infláció azonban mérsékelt maradt, így az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed megpróbálta a klasszikus módszerrel élénkíteni a gazdaságot: az irányadó kamatlábat 1 év alatt 2,5%-kal, 4,5%-ra szállította le, ami 1973 óta a legalacsonyabbnak számít. Jó hír, hogy részben a külső húzóerőnek, részben a gyengülő dollárnak köszönhetően az amerikai kivitel 1990–91-ben folyamatosan bővült: az 1987-es 160 milliárd USD-s rekord kereskedelmi mérleghiány után 1991-ben már csak 60 milliárdos deficittel zárta az évet. Újdonság, hogy az amerikai gazdaság ezúttal nem rántotta magával a világ többi országának gazdaságát.
1990 legnagyobb kudarca a brit gazdaságot érte. Az infláció az OECD-országokénak kétszeresére, 10,9%-ra emelkedett, a munkanélküliség pedig a 10% felé közeledett, mindez magas kamatlábak kíséretében. 1991 folyamán azonban számottevő javulás következett be: az infláció újra az 5% felé tendált, a kamatlábakat közel 3,5%-kal szállították le, ugyanakkor a munkanélküliség továbbra is két számjegyű maradt, az ipari termelés pedig 2%-kal csökkent.
Németország 1990 első felében, még az egyesülés előtt 7,5%-os gazdasági növekedést produkált, ami az év egészét tekintve 4,2%-ra mérséklődött. A német jegybank az amerikaival ellentétben – sőt, Washington sorozatos nyomása ellenére – a megnövekedett kereslet, a 2 német gazdaság egyesülése, az emelkedő olajárak inflációs hatásainak ellensúlyozására folytatta eddigi szigorú antiinflációs gazdaságpolitikáját, s 1991 folyamán többször is a kamatokhoz nyúlt. Az infláció üteme 1991-ben még így is 9 év óta a legmagasabb szintre, 5%-ra emelkedett, amit csak tetézett a növekvő költségvetési hiány és a deficites kereskedelmi mérleg.
A tokiói részvényárfolyamok 1990-ben közel 40%-kal, az ingatlanárak 30%-kal estek. A japán pénzintézetek megcsappant nyereségük nyomán egyre kevesebbet kölcsönöztek. Az ipar is nehéz helyzetben volt: a külpiacok kifulladása, a pénzügyi zavarok miatt a vállalatok nyeresége is visszaesett. Mindennek láttán Nyugat-Európában recesszióról beszélnének, nem úgy a szigetországban, ahol az elmúlt évek átlagosan 5%-os gazdasági növekedése után 3,7%-os bővülést regisztráltak 1991-ben. Tokió a gazdaság serkentésére – csakúgy, mint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia – kamatcsökkentéssel próbálkozott.
Az IMF fejlődőnek minősített tagországai közül a legégetőbb helyzetben a 6 kelet-európai ország: Lengyelország, Cseh-Szlovákia, Magyarország, Bulgária és Románia van – szögezi le az IMF tanulmánya. A tervgazdasági rendszer felszámolása, a piacgazdaságra való áttérés, az ehhez szükséges intézményi feltételek megteremtése szinte mindegyiküknél óriási áldozatokkal járt. A kívánatos makrogazdasági stabilizációs programot többé-kevésbé mindegyikük kidolgozta, de a gyakorlati megvalósítás késik, vagy egyelőre nem sok sikert hozott. Összességében a térség országainak statisztikailag mérhető gazdasági teljesítménye 1990-ben 3,6%-kal esett vissza.
A kelet-európai országok gazdaságaik átalakítása során az első sikereket 1991-ben az infláció megtörésével érték el. A többi gazdasági mutató – az ipari termelés és a munkanélküliség – még kedvezőtlen, de az átmenet egyik legfőbb gondját, az inflációt tekintve – bár a nyugati országokkal való összehasonlításban még mindig rendkívül magas – számottevő javulás volt érzékelhető.
Ezen a téren a leglátványosabb eredményt Lengyelország érte el, ahol az infláció 1990. febr.-ban 1200%-kal eljutott a csúcsra, 1991. szept.-re viszont havi 2% körül stabilizálódott, ami éves szinten 55%-ot jelent, szemben az egy évvel korábbi 250%-kal. Ezzel együtt 1991-ben a munkanélküliség 9,8%-ra nőtt, az ipari termelés pedig 22%-kal maradt el az előző évitől. Ennek nyomán a lengyel kormány máj.-tól kezdve, egymást követően 4 alkalommal 72%-ról 40%-ra szállította le az irányadó kamatlábat. Cseh-Szlovákiában a fogyasztói árindex üteme először 1991. szept.-ben torpant meg: akkor az előző év azonos időszakához viszonyítva 53%-kal voltak magasabbak az árak a jún.-i 73%-kal szemben. A jegybank szept.-ben 10%-ról 9,5%-ra csökkentette a leszámítolási kamatlábat. A munkanélküliség azonban aug.-ban 5,1% volt, az ipari termelés 1,2%-kal maradt el az előző év első feléhez képest.
A Szovjetunió átalakulásának és megsegítésének tárgyalása 1991-ben mind a 7 vezető ipari nagyhatalom londoni találkozóján, mind pedig az IMF-Világbank közgyűlésén minden mást, így a kelet-európai országok megoldottnak korántsem tekinthető ügyét, a világgazdaság helyzetét, a világkereskedelem liberalizálását háttérbe szorította. Az erkölcsi támogatáson túl a konkrét segítséget végül okt.-ben 8 köztársaság, nem pedig Gorbacsov kapta meg: eszerint az 1992-ben esedékes 3,6 milliárd USD-s nyugati tőketörlesztést 1 évvel elhalasztják, a kamatok fizetésére pedig 1 milliárd USD-s áthidaló kölcsönt nyújtanak. Az 1990 óta nyilvánosságra kerülő gazdasági mutatók egyébként tragikus helyzetet tükröznek: az ipari termelés, beleértve az élelmiszeripart is. 10%-kal esett 1 év alatt. Az olajkitermelés is drámai mértékben csökkent, ami, ha ilyen mértékben folytatódik, az ország az évtized végére olajimportőrré válhat. A központi bank folyamatosan nyomta a rubelt, s így az infláció növekedési üteme megközelítette a heti 2–3%-ot is 1991-ben. Az ország költségvetési hiánya 100 milliárd rubel felett volt, az adósságállomány pedig optimista becslések szerint is legalább 60 milliárd USD.
A fejlődő országok külföldi adósságállománya 1990-ben 6%-kal, 1306 milliárd USD-re emelkedett. A bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankjához (BIS) beérkezett banki jelentések alapján a kelet-európai országoknak a kereskedelmi bankokkal szemben fennálló hitelállománya egészében véve csökkent. 1991 első felében – változatlan dollárértékben számolva – 7%-kal, folyó dollárárfolyamon számolva pedig 16%-kal, 92 milliárdról 77 milliárd USD-re csökkent. Kelet-Európa azonban így is összesen 142 milliárd USD-vel adós.
A Világbank 1990-ben 22 milliárd USD hitelt folyósított tagállamainak, 2 milliárddal többet, mint 1 évvel korábban. A 6 kelet-európai országnak ebből összesen 3 milliárd USD jutott. A legtöbbet, 1,3 milliárdot Lengyelország kapta, majd 750 millióval Magyarország következett. Cseh-Szlovákiát összességében 450 milliós, Jugoszláviát pedig 300 milliós USD-s hitelben részesítette a Világbank. Romániára 180 millió, Bulgáriára viszont mindössze 17 millió jutott a Világbank forrásaiból – derül ki a pénzügyi szervezet éves jelentéséből. A jún.-ban végződő pénzügyi évben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 5,6 milliárd SDR-nyi – 1 SDR=1,36 USD – hitelmegállapodást kötött. Jugoszláviát leszámítva, az 5 keleteurópai országnak összesen 3,6 milliárd SDR-nyi, ún. stand-by, azaz készenléti hitelt szavazott meg, az Alap éves hitelállományának mintegy egyharmadát: Lengyelországnak 1,2 milliárd, Magyarországnak 1,1 milliárd jutott (mindkettőjükkel hároméves megállapodást kötött az IMF), míg Cseh-Szlovákia 619, Románia 380, Bulgária pedig 279 milliót kapott. Az IMF ezenkívül 2,1 milliárd SDR-nyit hagyott jóvá 11 országnak az olajár-emelkedésből fakadó nagyobb olajszámla-terheinek kompenzálására, aminek több mint a felét szintén a kelet-európai országok kapták.
Az általános világgazdasági konjunktúra megtorpanása a kereskedelem alakulására sem volt jó hatással: az Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) legfrissebb jelentése szerint a világkereskedelem mennyisége 1990-ben 5%-kal gyarapodott az 1 évvel korábbi 7, ill. az 1988-as 8,55% után. Bár a világgazdaság dollárban számolt értéke 1990-ben rekordmagasságba, 3500 milliárd USD-re emelkedett, ez azonban a dollár gyengülésének tudható be. A világkereskedelem értékbeni gyarapodása elsősorban a fejlett ipari országoknál figyelhető meg, amelyek 1990-ben csaknem megduplázták kivitelüket 1989-hez képest. Közülük is Nyugat-Európa mutatott kiemelkedő teljesítményt: az export és import értékbeni növekedési üteme mintegy háromszorosa volt az előző évinek.
A világ első számú exportőre megtisztelő címet – USD-ben mérve – Németország kapta, második helyre szorítva az Egyesült Államokat. Németország 1990-ben összesen 421 milliárd dollár értékű exportot teljesített – a világexport közel egynegyedét – szemben az Egyesült Államokkal, amely 394 milliárd USD értékben adott el külföldön. A jelentés szerint az NSZK egymaga – a keleti tartományok nélkül is – megelőzte volna az Egyesült Államokat: az egykori NDK mindössze 22,5 milliárd USD-nyi exportot hozott. A jelenséget persze az is magyarázza, hogy – a korábbi félelmek ellenére – az egyesítés nyomán a német márka 16,5%-kal erősödött a USD-hez képest 1990-ben, s ez vezetett valójában a német export USD-ben számolt értékének növekedéséhez. Mennyiségi összehasonlítás tekintetében az Egyesült Államok vezet: áruexportja 8,5%-kal gyarapodott, Németországé viszont csak 1,5%-kal.
Japán 4,5%-kal növelte exportjának USD-ben számolt értékét és 286 milliárd USD-s teljesítménnyel megőrizte harmadik helyét, Franciaország 216 milliárd USD-s, Nagy-Britannia 185 milliárd USD-s exportra volt képes 1990-ben. A nyugat-európai országok közül Svédország exportja csökkent, míg az első 25 között Ausztria növelte legnagyobb arányban és értékben kivitelét.
A kelet-európai országok szerepeltek a legrosszabbul 1990-ben. A térség exportja még az 1989. évinél is nagyobb mértékben esett, Cseh-Szlovákia, Lengyelország és Magyarország csak részben tudta ellensúlyozni a regionális forgalom visszaesését. A Szovjetunió 1990-ben is csökkenő exportot és növekvő importot könyvelhetett el.
A 15 leginkább eladósodott fejlődő ország mint csoport 11%-kal növelte exportját, importjuk azonban 16%-kal gyarapodott, s így megközelítette az adósságválság kitörése előtti, 1981-es 145 milliárd USD-s szintet. A csoporton belül Nigéria és Venezuela növelte leggyorsabban – 44, ill. 23%-kal – USD-ben számolt kivitelét, Brazília és Peru kivitele viszont abszolút értékben csökkent, importja pedig jelentősen emelkedett.
Az integrációs folyamatok felerősödése figyelhető meg 1991-ben. Európa történetében új fejezet nyílt azzal, hogy az év végén a 12 közös piaci tagállam elfogadta a politikai és monetáris unióról szóló megállapodást. Bár Nagy-Britannia egyelőre mindkettőtől távol maradt, ez nem zavarta a másik 11 tagállamot abban, hogy elkötelezze magát: 1997-től, de legkésőbb 1999-től nemzeti valutáját közös pénzre, ECU-re cseréli, ha ez megfelel a gazdasági feltételeknek. A határoktól mentes, egységes piac azonban már 1993. jan. 1-jétől megvalósul: eltűnnek a belső határok, lehetővé válik a tőke, a munka szabad áramlása a Tizenkettek között. Nem véletlen, hogy a jelenleg még a közös piacon kívüli európai országok mihamarabb szeretnének a szervezethez csatlakozni. Ausztria 1990-es folyamodványához hasonlóan egy másik EFTA-tag, Svédország 1991-ben beadta felvételi kérelmét a Közösséghez. Az ehhez szükséges első lépéseket 1991-ben 3 kelet-európai ország tette meg: Cseh-Szlovákiával, Lengyelországgal, Magyarországgal társulási egyezményt írtak alá, amelyben az ezredfordulóig szabadkereskedelmi övezet kialakítását tűzték ki célul. Az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) 7 tagállamának még hároméves tárgyalássorozat után sem sikerült megegyeznie az Európai Gazdasági Közösség 12 tagállamával a mintegy 420 millió fogyasztót tömörítő Európai Gazdasági Térség (EGT) létrehozásáról.
A dél-amerikai kontinensen is hasonló folyamatok indultak meg 1991-ben. A földrész több mint felét magába foglaló közös piacról állapodott meg Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay. A 4 ország által 1995-re létrehozandó Mecosur elősegíti az amerikai elnök által javasolt, Alaszkától a Tűzföldig terjedő pánamerikai szabadkereskedelmi övezet kialakulását. Az 1988-ban létrejött USA-kanadai szabadkereskedelmi övezethez való mexikói csatlakozás részleteiről is megindultak a tárgyalások. A világ legtöbb térségében az integrációk megerősítésén munkálkodnak, Kelet-Európában viszont még a meglévőket is felbontották: utódszervezet nélkül feloszlatták az 1949-ben életre hívott, de már egy ideje nem működő Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát (KGST), ill. a közös katonai szervezetet, a Varsói Szerződést.
A nemzeti össztermék (GNP) évi növekedésének üteme, 1980–1990 (%)
A fogyasztói árak alakulása, 1971–90 (évi %-os változás)
Egyes országok és régiók részesedése a világ összes GDP-jéből (%)
A fogyasztói árak emelkedésének évi üteme (%)
A fogyasztói árindex alakulása néhány országban
A fogyasztói árindex évi átlagos növekedési üteme a kiadások főbb csoportjai szerint (%)
Az infláció mértéke néhány fejlett ipari országban (a fogyasztói árak évi átlagos %-os változása)
A munkanélküliség a fejlett tőkés országokban, a munkaképes korú lakosság %-ában, 1980–90
