1. Magyar intézményrendszer
1. Magyar intézményrendszer
Az egyetemesség és a nemzetközi integrációs tendenciák ellenére a tudomány hazánkban a nemzeti hagyomány és kultúra szerves részét jelenti. A magyar tudomány a reformkor óta döntően meghatározta az ország nemzetközi képének és megítélésének alakulását. Ezt tükrözi az a nemrég lefolytatott vizsgálat is, mely azt mutatta ki, hogy a magyar fiatalok nemzeti tudata és büszkeségérzése két pilléren, a magyar tudomány teljesítményein és a nagy nemzeti forradalmakon nyugszik.
A magyar tudomány intézményrendszerének jelenlegi helyzetét ugyanakkor a bizonytalanság, valamint a kedvező esélyek és lehetőségek mellett súlyosan kedvezőtlen folyamatok jellemzik. A jelenlegi helyzet kulcskérdése az állam felelősségvállalásának és a piaci alapon működő „tudományos piacnak” a viszonya.
Az elmúlt néhány évben a tudomány létének társadalmi, politikai és szellemi feltételei lényegében kedvezően alakultak át, miközben anyagi és működésének szervezeti feltételei jelentősen romlottak. A korábbi centralizált tudományirányítás szétesett, de a szükséges állami szerepvállalás mellett még nem alakult ki a tudomány autonóm szereplőinek együttműködésére épülő újszerű irányító-orientáló szerkezet. Jórészt kialakulatlanok azok a formák, amelyek szabályoznák a kormányszervek, az egyetemek, a Magyar Tudományos Akadémia, a különböző alapítványok és társaságok kapcsolatát. Ez utóbbi, a tudománnyal kapcsolatos civil szervezetek pedig egyébként is még meglehetősen erőtlenek. Végső soron nem mindig könnyű megállapítani, hogy országos szinten melyik szervezet felelős a kutatás-fejlesztésért. A költségvetés a tudományt mindmáig az idejétmúlt „maradékelv” szerint támogatja. Mindmáig nem vált kellően világossá, hogy milyen méretű és szerkezetű kutatásiintézmény-rendszer felel meg az ország helyzetének és szükségleteinek.
A törvényhozásban az oktatási, tudományos ifjúsági és sportbizottság, valamint a tudományos és innovációs albizottság a szakmailag illetékes testület. Ez a felállás azonban nem a legalkalmasabb a tudományügy sokoldalú áttekintésére és megfelelő képviseletére.
Kormányszinten a legmagasabb szintű tanácsadó, döntés-előkészítő és véleményező szerv a miniszterelnök tanácsadó testületeként 1994-ben létrehozott Tudománypolitikai Kollégium (TPK). Ennek elnöke a kormányfő, tagjai a művelődési és közoktatási miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) elnöke, a Magyar Rektori Konferencia elnöke és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) elnöke. A Kollégium az alapkutatások feltételeiről és a hozzá kapcsolódó hazai és nemzetközi munkafeltételek biztosításáról, valamint az alkalmazott és fejlesztő kutatások támogatásáról folytat konzultációt, továbbá figyelemmel kíséri a felsőoktatás és a kutatás kapcsolatát. Ezen kívül közreműködik az ország közvéleményének rendszeres tájékoztatásában a tudományos kutatás időszerű kérdéseiről.
A kormány tudománypolitikai feladatainak végrehajtásában a felsőszintű irányítást nem a TPK, hanem a művelődési és közoktatási miniszter látja el. Ugyancsak a tárca vezetője kezében van a polgári állami felsőoktatás keretében megvalósuló tudományos kutatás intézményes felügyelete, a tárca felügyeletében lévő közgyűjtemények keretében folyó tudományos tevékenység felsőszintű képviselete, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium pályázati alapjainak kezelése a tárca által létrehozott tudománytámogató alapítványok és ösztöndíjak (Alapítvány a Magyar Felsőoktatásért és Kutatásért, Nemzetközi Alapítvány a Magyar Oktatás Kutatás Fejlesztés Támogatásáért, Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj, Széchenyi Professzori Ösztöndíj) szabályozása, végül a Magyar Ösztöndíj Bizottság működtetése.
A hazai kutatás-fejlesztés (K+F) országos hatáskörű szerve az OMFB. Feladata a kormány innováció- és műszaki-fejlesztési politikájának kidolgozása a művelődési tárcával, a többi érintett minisztériummal és más országos hatáskörű szervekkel egyeztetve. Az OMFB kormányzati felügyeletét az ipari és kereskedelmi miniszter látja el. A szervezet adminisztratív irányítását 1994-ben megváltozott státusz értelmében az elnök végzi, elvi politikájának kialakításáért a 15 tagú OMFB Tanács és annak elnöke a felelős. Az OMFB koordinálja a kormány technológiapolitikájának végrehajtását, működteti a központi műszaki fejlesztésre szánt pénzügyi alapot, amelynek azonban törvénnyel védett alap-jellege 1996 januárjától megszűnt. Az OMFB feladata továbbá a K+F információs rendszereinek és infrastruktúrájának fejlesztése, a hazai innováció nemzetközi kooperációs feltételeinek erősítése, valamint a nemzetközi kormányközi tudományos és technológiai együttműködési tevékenységnek a Külügyminisztériummal és a művelődési tárcával egyetértésben történő összehangolása. Az OMFB a KM-mel közösen működteti például a legjelentősebb külszolgálati helyekre kihelyezett tudományos és technológiai attasék intézményét.
Az ágazati minisztériumok az általuk felügyelt szakterület K+F-politikájának kidolgozásáért és megvalósításáért felelősek. A kutatási tevékenységgel szorosabb kapcsolatban álló minisztériumok: Művelődési és Közoktatási Minisztérium, Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, Földművelésügyi Minisztérium, Népjóléti Minisztérium, Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, valamint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium. Az ágazati minisztériumok szerepe és hatásköre a K+F-tevékenység irányításában a 90-es évek elején csökkent, ma ismét erősödőben van. Jellemző, hogy az 1992–93 táján az Állami Vagyonügynökség tulajdonába került, tartós állami részesedéssel működő K+F-társaságok tulajdonosi jogai visszakerültek az illetékes tárcákhoz. Az IKM például 10 ipari K+F-társaság (korábbi kutatóintézet) felett gyakorolja tulajdonosi jogait. Szintén 1996-tól tartozik hét, száz százalékban állami tulajdonban lévő agrár-K+F-társaság a Földművelésügyi Minisztérium hatáskörébe.
Az 1994-es XL. törvény megváltoztatta a Magyar Tudományos Akadémia státusát is. A MTA önkormányzati elven alapuló, jogi személyként működő köztestületté vált, s e minőségében nagyfokú tudományos, politikai és gazdálkodási szabadságot élvez. A köztestületet az akadémikusok és azt a tudományos fokozattal rendelkező hazai állampolgárok alkotják, akik tudományos kutatást végeznek és kérik felvételüket a testületbe. A közel 11 ezer, fokozattal rendelkező kutató közül 1997 márciusáig 8084-en léptek be a köztestületbe. A törvény értelmében az Akadémia joga és kötelessége, hogy őrködjék a tudományos közélet tisztaságán, értékelje a tudományos kutatás eredményeit és képviselje a magyar tudományt a hazai közéletben és a nemzetközi tudományos fórumokon. Az MTA kétévente beszámol a parlamentnek a magyar tudomány helyzetéről, illetve évente tájékoztatja a kormányt saját tevékenységéről. A törvény alapján az MTA fontos szerepet játszik az alapkutatás támogatásában és a tudománypolitika kereteinek formálásában. Az alapkutatások támogatására az MTA kutatóintézeteket létesít és felügyel, amelyek önmaguk határozzák meg kutatási célkitűzéseiket, belső szervezeti felépítésüket és külső kapcsolataikat. Irányításuk testületi és önkormányzati jellege az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának és a három szakterületi kuratóriumnak a megalakulásával jelentősen megerősödött. Az intézetek kutatási tevékenységüket szoros együttműködésben végzik a felsőoktatási intézményekkel. Az MTA jelenleg végzi kutatóintézet-hálózatának reformját, konszolidációját. Ennek megindulása előtt az MTA kezelésében 44 állami tulajdonban lévő kutatóintézet, a felsőoktatási intézményekben pedig 125 akadémiai kutatócsoport működött.
A kutatás-fejlesztési tevékenységet meghatározó legfontosabb bizottságok és testületek jelenleg a következők:
– a parlament tudományos és innovációs albizottsága,
– a Tudománypolitikai Kollégium,
– az OMFB Tanács,
– a Magyar Rektori Konferencia és a Főiskolai Főigazgatók Konferenciája (ezeket az 1993. évi LXXX. felsőoktatásról szóló törvény és a vonatkozó kormányrendelet alapján hozták létre),
– a Felsőoktatási és Tudományos Tanács,
– az Országos Akkreditációs Bizottság,
– az Országos Doktori és Habilitációs Tanács (mindhárom utóbbi testület a felsőoktatási törvény és a vonatkozó kormányrendelet alapján jött létre),
– az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa (az 1994. évi XL. törvény alapján).
A magyar tudomány „civil társadalmát” több tudományos társaság és egyesület képezi, melyek az ország tudományos életének második legrégebbi intézménytípusát jelentik. Az egyesületek jelentős része két nagy szövetségbe tömörül: a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségébe (MTESZ, 40 tagegyesület, mintegy százezer fős összesített egyéni taglétszámmal) és a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségébe (MOTESZ, 77 egyesület, mintegy harmincezer fős összesített egyéni taglétszámmal). A társadalomtudományi egyesületek nem alkotnak ilyen szövetséget. Ezek a társulatok, melyeknek összesített taglétszáma megközelíti a húszezer főt, szaktudományos jelleggel kapcsolódnak a Magyar Tudományos Akadémiához, amelytől szerény mértékű, évi 13 milliós támogatást is kapnak. A magyar kutatóhelyek száma az elmúlt években gyarapodott, 1995-ben például 79 kutatóhellyel volt több, mint 1988-ban. Ezen belül a kutatóintézetek száma 69-ről 61-re csökkent, viszont a tanszéki kutatóhelyek száma az 1988. évi 944-ről 1995-ben 1109-re nőtt.
Ebben elsősorban a társadalomtudományi oktatást és a hozzá kapcsolódó kutatást szolgáló új szakok és karok megjelenése játszott szerepet. Új egyetemi karok jöttek létre Miskolcon, Pécsett és Veszprémben, új szakok indultak az egri, a győri, a nyíregyházi és a szombathelyi főiskolákon. Az agrártárcához tartozó kutatóintézetek közül négy a szakegyetemekhez került. A megszűnt ipari kutatóintézetek egy részének bázisán szintén egyetemi kutatóhelyek, illetve egyetemi részvétellel működő technológiaitranszfer-intézményeket kezdtek kialakítani. A vállalati kutatóhelyek száma 235-ről 1991-ben 124-re csökkent, majd 1995-re 226-ra nőtt. A védelmi K+F-tevékenység két intézményben folyik. A vállalatok 60 százaléka 1995-ben nem végzett semmilyen K+F-tevékenységet és nem is vett igénybe ilyen jellegű szolgáltatást. A hazai magánipar ma még csak szűk körben képes K+F-szervezetek létrehozására, támogatására. A multinacionális vállalatok közül is csak kevés (General Electric Lighting, Sanofi) döntött úgy, hogy Magyarországra hozza K+F-tevékenységét. Az egyéb költségvetési kutatóhelyeken (múzeumokban, könyvtárakban, levéltárakban, kórházakban és más egészségügyi inézményekben) jelentős volt a csökkenés, számuk az 1988. évi 75-ről 1995-re 46-ra esett vissza. Összesen tehát Magyarországon 1995-ben 1 442 helyen folyt kutató-fejlesztő tevékenység.
Meg kell még említeni, hogy jelenleg Magyarországon négy ipari park kezdte meg működését, és további 15-20 kialakítására vannak helyi kezdeményezések. Néhány helyen az ipari parkokat innovációs parkként is szeretnék üzemeltetni. Ezek közül a lágymányosi Informatikai Technológiai Parkot kell kiemelni, amely a tevékenységét a Budapesti Műszaki Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem szellemi bázisára kívánja alapozni.
