2. A hazai kutatók-fejlesztők létszámadatai

Teljes szövegű keresés

2. A hazai kutatók-fejlesztők létszámadatai
A kutató-fejlesztő helyeken teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma 1990 óta 36 384 főről 1995-ös adatok szerint 19 585-re csökkent. Közülük is csupán 10 499-en számítottak tudományos kutatónak, illetve fejlesztőnek. A K+F-szférában dolgozóknak az aktív keresők összlétszámához viszonyított aránya az 1990-es 0,81 százalékról 1995-re 0,54 százalékra esett vissza. Öt év alatt tehát az összes létszám a felére zuhant, tíz kutató és fejlesztő közül négy már nem dolgozik K+F-helyeken. A kutatási segédszemélyzettel való ellátottság is romlott. Így 1990-ben száz kutatóra még 67 segéderő jutott, 1995-ben viszont már csak 50.
A piacgazdaságra való áttérés és a korábbi megrendelők elvesztése leginkább a vállalkozási K+F-helyeket és az ágazati kutató-fejlesztő intézeteket érintette. Míg az akadémiai kutatóintézetekben a létszámcsökkenés öt év alatt csupán 20 százalékos volt, addig a vállalkozási kutató-fejlesztő helyeken ez elérte az 55 százalékot is. A volt alkalmazottkutató-intézetekből alakult K+F-vállalkozások többsége 15-20 fővel dolgozik, vagyis semmiképpen nem pótolják a több száz dolgozót foglalkoztató egykori laboratóriumokat, fejlesztőrészlegeket.
A változások kedvezőtlenül érintették a kutatók korszerkezetét. Az egyetemekre kevésbé, az akadémiai intézetekre azonban egyre jellemzőbb a kutatói gárda elöregedése. A kutatók-fejlesztők átlagéletkora 1995-ben 44,1 évre emelkedett. A K+F-szféra szerény anyagi lehetőségeivel nem vonzza a fiatalokat, így jelentősen, csaknem a felére esett vissza a 30 éven aluli korosztály létszámaránya.
Az Akadémia köztestületi tagjainak átlagéletkora különösen magas (1997 elején a nem akadémikusok esetében is 56,9 év). Valamennyi tudományos minősített adatait figyelembe véve megállapítható, hogy 1996-ban a műszaki tudományok körében a 60 évnél idősebb kandidátusok aránya 42 százalék fölött volt, a doktoroknál pedig ez az arány 70 százalék. Hasonlóan magas ez a hányad az agrártudományokban (kandidátusoknál körülbelül 40 százalék, doktoroknál 64 százalék) és a társadalomtudományok (kandidátusoknál 33, doktoroknál 72 százalék) területén. A vállalati kutatóhelyek jelentős részének megszűnése következtében a műszaki értelmiség aránya a felére csökkent. A pedagógiai végzettségű kutatók száma eközben némileg emelkedett, ezt a kategóriát ugyanis a létszámváltozások kevésbé érintették.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem