Mit tudnak, illetve mit gondolnak a diákok a különböző drogokról? A diákok droggal kapcsolatos ismeretei

Teljes szövegű keresés

Mit tudnak, illetve mit gondolnak a diákok a különböző drogokról?
A diákok droggal kapcsolatos ismeretei
A kábítószerek két nagy csoportját különíthetjük el a szerint, hogy a diákok mekkora része hallott már róla.
– Az egyik csoportba azok a drogok tartoznak, melyekről a diákok nagy része – 87–95 százaléka – már hallott valamikor 16 éves koráig. Ezeket tekinthetjük ismert szereknek, Ide tartoznak a kokain, a heroin, a trankvillánsok, vagy szedatívumok, a marihuána, valamint az LSD.
– A másik csoportba a nem, vagy alig ismert szerek sorolhatók. Ezekről a diákok nagyobb része – 74–86 százaléka még nem hallott 16 éves korában, vagy azt megelőzően. Ebbe a csoportba sorolható a methadon, az amphetamin, a crack, és a vizsgálat időpontjában (1995 márciusában) az extasy is.
A vizsgált drogok közül a leginkább a kokaint ismerték. A válaszolók 94,9 százaléka hallott már erről a szerről. Az ismertségi rangsorban következő helyet a heroin foglalja el, a diákok 94,4 százaléka ismeri. A válaszolók 93 százaléka hallott már valaha az altatókról, illetve nyugtatókról. Marihuána esetében ez az arány 91,3 százalék, az LSD esetében pedig 87,7 százalék. A lányok szinte mindegyik „ismert drogról” valamelyest nagyobb arányban hallottak, mint a fiúk.
Az ismertségi rangsorban ezután következő szerek jelentősen leszakadtak az eddigiektől. A diákok nagy többsége nem ismeri azokat. Az alacsony ismertségi rátájú szerek sorrendben a következők: extasy (ismertségi rátája 25,2%), crack (ismertsége 24,1%), amphetaminok (21,3% ismeri), methadon (13,5%).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem