Szovjet–amerikai szerződés a rakétaelhárító védelmi rendszerek korlátozásáról
Szovjet–amerikai szerződés a rakétaelhárító védelmi rendszerek korlátozásáról
A hadászati támadófegyvereket korlátozó ideiglenes egyezménnyel egy időben írták alá azt a szovjet–amerikai szerződést, amely a rakétaelhárító védelmi rendszerek korlátozásával foglalkozik.
Az ideiglenes egyezményt előkészítő SALT-tárgyalásokon ugyanis a két tárgyaló fél arra a következtetésre jutott, hogy a hadászati támadófegyverek csökkentésének, korlátozásának alapfeltétele a hadászati védőfegyverzet, a rakétaelhárító védelmi rendszerek jelentős korlátozása.
Ez azzal magyarázható, hogy a hadászati védőfegyverek (a rakétaelhárító védelmi rendszerek) erőteljesen ösztönzik a hadászati támadófegyverek fejlesztését, s ezzel a hadászati fegyverkezési versenyt. Ugyanis a védelmi rendszerek terén elért minden újabb eredmény a támadórendszerek jelentős továbbfejlesztését vonja maga után, ami ismét és szüntelenül a védelmi rendszerek újabb fejlesztésével jár, s így a folyamat, a fegyverkezési spirál szinte megállíthatatlan.
Az e fontos felismerés nyomán megszületett szerződést aláírása után két esztendővel, 1974-ben egy jegyzőkönyvvel egészítették ki. A rakétaelhárító védelmi rendszereket korlátozó szerződés ABM szerződés (anti ballistic missile = ballisztikus rakéta elleni, oroszul: PRO – protyivoraketnaja oborona [rakéta elleni védelem]) elnevezéssel vált közismertté. A szerződés célkitűzése a hadászati ballisztikus rakétákat és elemeiket a röppályán megsemmisítő rakétaelhárító védelmi rendszerek szinte teljes eltiltása volt.
Az ABM szerződés teljes egészében tiltja a két ország területének egészét oltalmazó, ún. átfogó rakétaelhárító védelmi rendszer kialakítását, s az 1974. évi kiegészítő jegyzőkönyv figyelembevételével mindkét félnek mindössze 1-1 földi telepítésű körzetvédő rakétaelhárító védelmi rendszer telepítését engedélyezte.
A szerződés pontosan meghatározza a telepítésre engedélyezett körzetet (fővárost, ill. rakétabázist) oltalmazó rakétaelhárító védelmifegyver-rendszer összetételét, területét. Ezek szerint az oltalmazandó körzet középpontja körüli 150 km sugarú körben legfeljebb 100 ellenrakéta-indító állványt (állványonként 1 rakétát), s meghatározott módon, valamint meghatározott mennyiségben különféle felderítő, célkövető és rávezető rádiólokátorokat szabad telepíteni.
A szerződés egyértelműen tiltja: az átfogó területvédelemre szolgáló, állandó és mozgó földi, tengeri, légköri, világűrbeli rakétaelhárító védelmi rendszerek létrehozását, kipróbálását, telepítését; a körzetvédelemre szolgáló, légkörben, tengeren, világűrben elhelyezhető, valamint a mobil szárazföldi rakétaelhárító védelmi rendszerek, ill. ezek elemeinek létrehozását, kipróbálását, telepítését; a nem ellenrakétaként szolgáló rakéták és a nem ellenrakéták indítására szolgáló rakétaindító berendezések átalakítását rakétaelhárításra, ill. ellenrakéták indítására.
A szerződés előírásai betartásának ellenőrzésére a két fél nemzeti technikai ellenőrző eszközeit (felderítő műholdjait) használja a hadászati támadófegyvereket korlátozó ideiglenes szovjet–amerikai megállapodásban meghatározott feltételek (zavarás-álcázás tilalma) szerint.
A szerződés (s az ideiglenes egyezmény) céljai és rendelkezései megvalósításának előmozdítására a két fél állandó konzultatív bizottságot hozott létre, melynek feldata a szerződéssel, az előírások betartásával, a leszerelendő eszközökkel kapcsolatos kérdések, valamint a felvetődő javaslatok, kiegészítések megtárgyalása.
Az 1972 májusában aláírt szerződés 1972 októberében, a ratifikációs eljárást követően lépett hatályba, s korlátlan időtartamra szól.
