4. Eljárási szabályok és határidők

Teljes szövegű keresés

4. Eljárási szabályok és határidők
A fegyelmi felelősség bizonyítása az ügy elbírálására jogosult elöljáró jogköre és feladata. A fegyelmi eljárás alá vont sorkatona nem köteles magával szemben, hozzátartozója pedig vele szemben terhelő bizonyítékot szolgáltatni.
A fegyelmi eljárást elrendelő határozatban meg kell jelölni az eljárás alapjául szolgáló fegyelemsértést, annak a kivizsgálásával megbízott személyt, bonyolultabb ügyben a háromtagú bizottság összetételét és annak elnökét – vizsgáló –, az eljárás befejezésének határidejét. Az elrendelő határozatot az érintettnek ki kell kézbesíteni. A fegyelmi eljárás alá vont sorkatonát megilleti a védelem joga, erről a jogosultságáról tájékoztatni kell.
Fegyelmi ügyben védőként járhat el a katonák érdekvédelmére jogosult az a katona vagy más személy, akit az eljárás alá vont erre felkért vagy – meghatalmazás alapján – az ügyvéd. A fegyelmi eljárással összefüggő költségeket a katonai szervezet viseli. Az ügyvéd költségei az eljárás alá vont személyt terhelik.
A fegyelmi eljárás során az eljárási cselekmények időpontját úgy kell kitűzni, hogy azon a védő – ha kíván – jelen lehessen. Az értesített védő távolmaradása az eljárási cselekmény lefolytatásának nem akadálya.
Az eljárás során a fegyelemsértéssel gyanúsított sorkatonát meg kell hallgatni
– szükség esetén tanúkat, szakértőt lehet meghallgatni, szemlét lehet tartani stb.;
– az eljárás során az illető sorkatona és védője jelen lehet, azok kérdést intézhetnek a tanúhoz, szakértőhöz.
A lefolytatott eljárásról jegyzőkönyvet kell készíteni, a jegyzőköynvet az eljárás alá vont sorkatona, illetve védője megtekintheti, azzal kapcsolatosan észrevételt tehet és további bizonyítást kérhet.
A fegyelmi vizsgálat befejezése után a fegyelmi eljárás alá vont sorkatonával az ügy iratait ismertetni kell.
A fegyelmi eljárás alá vont sorkatonát megilleti az ártatlanság vélelme mindaddig, amíg a törvényes eljárás során a felelősségét jogerősen nem állapították meg; továbbá nem lehet a terhére olyan tényt felróni, amelyet kétséget kizáróan nem bizonyítottak.
Egyszerűbb ténybeli megítéésű, csekélyebb súlyú fegyelemsértés esetén a fegyelmi eljárás elrendelése és a fegyelmi ügy elbírálása a század-, (üteg-) parancsnok vagy azzal azonos szintű szolgálati elöljáró hatáskörébe tartozik. A fegyelmi eljárás elrendelésétől számított 3 napon belül az illetékes parancsnok megvizsgálja az adott fegyelmi ügy bizonyítékait, meghallgatja az eljárás alá vont személyt – ha védő jár el, a védőt.
Tiszthelyettesi vagy zászlósi állománycsoportba tartozó sorkatona fegyelmi ügyében a fegyelmi eljárás elrendelése és a fegyelmi ügy elbírálása az állományilletékes parancsnok hatáskörébe tartozik.
A feddés, illetve a megrovás, kimaradási és eltávozási engedély megvonásnál súlyosabb fenyítést csak az állományilletékes parancsnok jogosult kiszabni.
A fegyelmi ügyben hozott érdemi döntést parancs formájában kell az érintettel és védőjével közölni A fenyítési parancsot a fenyített rendfokozatának megfelelő állománykategória előtt ki kell hirdetni, a fenyítési parancs egy példányát aláírása ellenében az érintettnek át kell adni.
A fegyelmi vizsgálatot az ügy bonyolultságától – vagy a szolgálat átlal indokolt esetben – függően 8–20 napon belül be kell fejezni.
A fegyelmi eljárást – ha azt nem függesztették fel – az elrendeléstől számított 30 napon belül be kell fejezni. A határidőt az elöljáró parancsnok egy alkalommal – legfeljebb 15 nappal – meghosszabbíthatja.
Fegyelmi eljárást a fegyelemsértés alapos gyanúja esetén haladéktalanul, de legkésőbb a fegyelemsértés tudomásra jutásától számított 5 napon belül határozattal kell elrendelni.
A fenyítés végrehajtását az azt kiszabó parancs jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül meg kell kezdeni. E határidő eltelte után a fenyítés végrehajtása nem kezdhető meg.
Bűncselekmény alapos gyanúja esetén az állományilletékes parancsnok az ügy kivizsgálását a katonai ügyészi szerveknél kezdeményezi.
Nem vezényelhető fegyveres szolgálatba az, aki ellen büntető- vagy fegyelmi eljárás folyik, akinek a fogdafenyítése már parancsban megjelent, illetve fogság fenyítését tölti.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem