NATO-főtitkárok
NATO-főtitkárok
A NATO-szerződésben nem szereplő főtitkári hivatalt 1952-ben létesítették, és hagyományosan egy európai tagállam tölti be, hiszen az USA a katonai főparancsnokságot mondhatja a magáénak. A főtitkárt egyhangúlag kell kinevezni, hivatali ideje alapvetően korlátlan. Rendkívül erős a jogállása, hiszen ő az elnöke a NAC-nak (és az Állandó Tanácsnak), valamint a DPC/NPG-nek, ő vezeti ezenkívül a hivatal főnökeként a Titkárságot. Hatalmának tartalma lényegesen függ személyiségétől, valamint attól, milyen diplomáciai ügyességgel közvetít a tagállamok kormányai között. Miután Willy Claes (Belgium) 1995. október 20-án – egy belga pártfinanszírozási afférba történt állítólagos belekeveredése nyomán – lemondott, a NATO-államok külügyminiszterei 1995. december 5-én Javier Solana Madariaga addigi spanyol külügyminisztert nevezték ki utódjául. Ezt megelőzően Ruud Lubbers korábbi holland külügyminiszter hivatalos pályázata az USA ellenállásán, Uffe Ellemann-Jensen volt dán külügyminiszteré pedig Franciaország fenntartása miatt megbukott. Solana, aki 1995. december 20-án lépett hivatalba, a kilencedik főtitkár. Elődei a következők voltak:
Lord Hastings Ismay (Nagy-Britannia, 1952-57)
Paul Henri Spaak (Belgium, 1957-61)
Dirk Stikker (Hollandia, 1961-64)
Manlio Brosio (Olaszország, 1964-72)
Joseph Luns (Hollandia, 1971-84)
Lord Carrington (Nagy-Britannia, 1984-88)
Manfred Wörner (Németország, 1988-1994)
Willy Claes (Belgium, 1994 okt. - 1995 okt.)
Javier Solana (Spanyolország, 1995 dec -)
A NATO emblémát az Észak-atlanti Tanács 1953 októberében fogadta el a szövetség jelképeként. A kör az egység és az együttműködés szimbóluma, míg az iránytű az Atlanti Szövetség tagállamai által választott közös utat jelképezi. A kék szín az Atlanti-óceánra utal.
