Magyarország a PfP-ben
Magyarország a PfP-ben
Magyarország az elsők között csatlakozott a Partnerség a békéért programhoz. Előtte, 1994 januárjában John Shalikasvili tábornok, az amerikai fegyveres erők egyesített vezérkarának elnöke és Madeleine Albright ENSZ-nagykövet járt Budapesten, hogy csatlakozásra buzdítsa a magyar illetékeseket. A keretegyezményt a magyar külügyminiszter február 8-án írta alá. A június 6-án benyújtott Felajánlási okmányban a magyar katonai vezetés igyekezett olyan együttműködési programpontokat és feladatokat vállalni, amelyek szoros összhangban álltak a napirenden lévő védelmi célkitűzésekkel, és megvalósításuk közvetve hozzájárlhatott a már elkezdett haderőátalakításhoz, a hadsereg új működési rendszerének megteremtéséhez. A PfP végülis kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a teljes jogú csatlakozás távlatával számoló magyar haderőknél meghonosodjanak a NATO-normák, érvényesüljön ugyanaz a szemlélet és gyakorlat, amely a NATO-országok haderőit jellemzi.
A NATO-normák érvényesítése eleinte nemcsak a működésnél jelentett gondot, hanem a védelmi tervezésnél, ennek átláthatósága megteremtésénél is. Ez utóbbi, mint követelmény, azt jelentette, hogy a katonai tervezésnek érthetővé, áttekinthetővé kellett válnia a NATO tervezői számára, miközben korábban a magyar hadseregben a szovjet katonai doktrína érvényesült, és teljesen más módszereket követtek, ugyanakkor azt is, hogy a nyilvánosság fórumain, például a sajtón kersztül biztosítani kellett, hogy a magyar adófizető álampolgár is megtudhassa, mire költik a katonák a pénzt. A Honvédelmi Minisztériumban és a vezérkarban tehát áttekinthető, a NATO rendszereivel rokon eljárási nyilvántartási rendet kellett kidolgozni. Ennek érdekében 1995 júniusban egy közös amerikai-magyar munkacsoport kezdte meg tevékenységét az ún. védelmi erőforrás-gazdálkodási program (DRMP) keretében, amely az Egyesült Államokban használatos számítógépes tervezési rendszer magyar viszonyokra történt alkalmazását és bevezetését jelentette. E rendszer révén a védelmi költségvetés tervezése közelíteni kezdett a NATO-ban érvényesülő rendszerhez, s néhány éven belül lehetővé válik a teljes illeszkedés a szövetségesek tervezési rendjéhez és szabályaihoz. További eredmény, hogy a HM-ben megkezdődött az úgynevezett Összhaderőnemi Hadászati Tervezési Rendszer (Joint Strategic Planning System) telepítése és bevezetése. Ez 1997-re érkezett el a rendszerkísérlet szakaszáig, és várhatóan 1998-ban áll majd véglegesen szolgálatba. A rendszer pontosan meghatározza a védelmi tervezés főszereplőit, megjelöli a résztvevő más tárcákat (pl. a pénzügyit) és az egyéb kormányzati szerveket, s rendszerezi, ki mikor és milyen módon járul hozzá a katonai költségvetés végleges kialakításához. Meghatározza, hogy a terveket milyen fórumokon kell megtárgyalni ahhoz, hogy végül minden érintett kellően érvényesíthesse szempontjait és akaratát. Nem kisebb feladatot jelentett és jelent a fegyveres erők demokratikus polgári ellenőrzésének erősítése sem. A magyar vezetés eleinte azzal nyugtatta magát, hogy a demokratikus kontroll jogi és intézményi háttere már kialakult Magyarországon, hiszen a parlamentben a honvédelmi bizottság jogot kapott a formális ellenőrzésre, az alkotmány pedig kimondja: hadiállapot vagy fegyveres veszély esetén az Országgyűlés joga a helyzet minősítése, s hogy a fegyveres erők alkalmazásáról a köztársasági elnök által vezetett Honvédelmi Tanács dönt, a honvédelemre vonatkozó törvényeket – mint a szolgálati törvényt vagy a katonák jogállását szabályozó törvényt – pedig az Országgyűlés fogadja el. Azután rá kellett jönnie, hogy ez bizony édeskevés, szükség lenne mélyreható, érdemibb ellenőrzésre, s ehhez a parlament honvédelmi bizottsága mellett dolgozó felkészült szakértők seregére és felkészült civil köztisztviselőkre a Honvédelmi Minisztériumban és a háttérintézményekben, továbbá társadalmi ellenőrzésre is a sajtó, a politikai pártok és a civil szervezetek útján. Legalábbis ez az, amit a NATO-ban civil kontrollon értenek, és szeretnének meghonosítani a partnerországokban is. Világossá vált: nagy szükség lenne – és szükség van mind a mai napig – a biztonságpolitikát, a honvédelmi alapelveket és azok szakmai részleteit, a haderőirányítás elveit és részleteit jól ismerő civil szakértőkre, de a kapcsolódó polgári területeket jól ismerő katonákra is. Korábban ilyen képzés a magyar felsőoktatási intézményekben nem folyt, a katonai akadémiák, vezérkari iskolák a civilek számára szigorúan elzárt területet jelentettek. E szakértők kiképzésében a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kapott végül fontos szerepet, s létesült több kutatóközpon és -intézet is. Új alapokra kerültek a sajtóval való kapcsolatok is, a HM-ben ma már nem okvetetlenkedő és lehetőleg távol tartandó személyeknek tekintik az újságírókat, hanem partnereknek az átláthatóbb viszonyok, a társadalmi ellenőrzés megteremtésében.
Ugyancsak a békepartnerségi programok keretében kezdődött meg a NATO által átadott, a legklönbözőbb eljárási és műszaki leírásokat tartalmazó szabványok (STANAG) – eddig összesen 621 dokumentum – feldolgozása, nyilvántartásba vétele és fordítása a későbbi bevezetés és érvényesítés céljával.
Változást érlelt végül a békepartnerség a kiképzésben, hiszen a békefenntartó küldetésekben és a közös hadgyakorlatokon való részvétel új képességeket igényelt a tisztektől, de a sorkatonáktól is, és ez elvezethet a teljes kiképzési rendszer fokozatos, NATO-orientált átalakításához. Ami a legfontosabbat, a közös hadgyakorlatokat illeti, az ilyen programokban való részvételre a magyar fegyveres erők kötelékéből 1995-ben az alábbi alakulatokat, illetve részeiket jelölték ki:
– 25. „Klapka György” gépesített dandár (Tata)
– 62. „Bercsényi Miklós” gépesített lövészdandár (Hódmezővásárhely)
– 88. Gyorsreagálású zászlóalj (Szolnok)
– az IFOR alárendeltségében működő magyar műszaki zászlóalj
– az IFOR műszaki zászlóaljat támogató Nemzeti Logisztikai Csoport
kijelölték továbbá légierőként az alábbi egységeket:
– egy harci helikopter-század
– egy szállító helikopter-század
– két kutató-mentő helikopter
Az illetékesek szándékai szerint ezek az egységek képeznék majdan a magvát a NATO egyesített haderőibe kijelölend és felkészítendő nemzeti erőknek is. Az a remény ugyanis, hogy ezek az egységek a PfP gyakorlatokon szerzett tapasztalatok felhasználásával, az új ismeretek elsajátításával idővel nemcsak a hadgyakorlatokon felelnek majd meg a követelményeknek, hanem valós harci körülmények között is helytállni képes, minden tekintetben NATO-kompatibilis erőkké fejlődnek. A csatlakozás idejére ugyanis Magyarországnak legalább egy kellően felkészített és minden műveletre alkalmas dandárt kell NATO alárendeltségbe vezényelnie.
A kijelölt erők mellett Magyarország létesítmények felajánlásával is hozzájárult a békepartnerségi feladatokhoz. A PfP együttműködés céljaira a HM felajánlotta az egyik, időközben már megszűnt békefenntartó kiképzőközpontot, egy leszerelési és fegyverzetellenőrzési központot, felajánlott továbbá négy szárazföldi gyakorlóteret és egy központi repülőgépjavító bázist. Hozzáférhetővé tett együttműködési feladatokra különböző katonai kórházakat és egészségügyi létesítményeket, katonai technikai kutatóintézeteket, informatikával és távközléssel foglalkozó intézményeket. Végül a HM rendszeresen elküldi szakértőit a különböző NATO-bizottságokba és szemináriumokra, így a Gazdasági bizottságba, a Távközlési és Informatikai Rendszerek Bizottságáva, az Európai Légtérellenőrzési Koordinációs bizottságba, a Polgári Védelmi Tervező Bizottságba, a NATO Szabványügyi Csoportjába és más szakmai bizottságokba, amelyek rendszeresen tartanak konferenciákat, szemináriumokat – évente mintegy kétszáz ilyen rendezvényt – a partnerországok képviselőinek részvételével.
Minderre a már említett magyar Felajánlási okmány alapján került sor, illetve az annak alapján egyeztetett Egyéni Partnerségi Program alapján. A NATO és a Magyar Köztársaság közötti közvetlen együttműködés első programját 1994. november 15-én fogadta el a kormány. Ezt követően, decemberben az Országgyűlés határozatban erősítette meg az aláírt keretegyezményt, és jóváhagyta az 1995-re szóló Egyéni Partnerségi Program végrehajtásához szükséges költségvetési keretösszeget, 473 millió forintot. A következő évre, 1996-ra már 632 millió forintot, 1997-re mintegy 780 millió forintot hagytak jóvá a honatyák, az 1998-as előirányzat pedig eléri az 1 milliárdot. Ráadásul az EPP-ben szereplő feladatok végrehajtásához a saját erőforrások mellett a NATO is biztosított anyagi támogatást, elsősorban az oktatási és kiképzési feladatokhoz, valamint a hadgyakorlatokhoz.
A magyar EPP-be három lépcsős szűrőn kerestül kerülnek be az egyes programpontok a Brüsszelben összeállt bőséges listáról kiválasztva:
– Először a különböző szakterletek választják ki a számukra fontos programpontokat.
– Ezután a szakterletek képviselőiből álló munkacsoport – szem előtt tartva a magyar célkitűzéseket – rangsorol és kiválastja a legfontosabbnak ítélt programokat, majd elosztja közöttük a rendelkezésre álló összegeket.
– Az így elkészült ajánlást megvitatja a HM Kollégiuma, és az ott elfogadott esetleges változtatások után küldik az egész tervezetet a kormány elé jóváhagyásra.
A NATO nem automatikusan fogadta el a közös hadgyakorlatokra kijelölt alakulatokat, hanem igyekezett már előre megszabni bizonyos paramétereket, amelyeknek meg kellett felelniük. Ez az előzetes vizsgálat, amelynek keretében felmérték a partnerországok kijelölt alakulatainak katonai képességeit, az úgynevezett tervező és felülvizsgáló folyamat (PARP). Az ebben való részvétel önkéntes. Akik bekapcsolódtak, mint Magyarország is, előzetesen eljuttatták a szövetséghez az együttműködési képességre vonatkozó helyzetfelmérést, megjelölve a PfP-gyakorlatokra és közös kiképzésre felajánlott erket, a készenléti fokozatukra vonatkozó adatokkal, értékeléssel és a szállítási, önellátási és híradási lehetőségeikkel együtt. A NATO törzsnél e felmérések alapján – három éves „gördülő tervezéssel” – kidolgozták az interoperabilitási célkitűzéseket, tehát meghatározták, mit kell tenni annak érdekében, hogy az illető alakulat maradéktalanul együtt tudjon működni a NATO-erőkkel, és javaslatokat is tettek a gyakorlati megvalósításra. A felmérés eredményét minden jelentkező partnerrel kétoldalú találkozókon tárgyalták meg, és az így közösen kialakított feladatterv szabta meg azután a fejlesztés irányát az illető alakulatnál. A kijelölt magyar alakulatok már 1994 decemberében bekapcsolódtak ebbe a folyamatba. A PARP keretében összesen 20 feladatot határoztak meg részben a műszaki-technikai eszközökre, részben az emberi képességekre vonatkozóan, a magyar egységek ebből 18 feladat teljesítését vállalták. A legfontosabbak:
– egységes üzemanyag használata és annak egységes kezelése, fogadása, elosztása,
– a repülőtéri eljárások egységesítése,
– a híradó-berendezések kapcsolatteremtő képeségének kialakítása, a NATO híradó-eljárásainak és terminológiájának alkalmazása,
– a törzstisztek mind tudjanak angolul,
– a NATO térképein használatos jelkulcsok alkalmazása, a koordinátahálózat és tájékozódási rendszer átvétele,
– saját–idegen (IFF) repülőgép-felismerő és azonosító rendszer alkalmazása,
– a logisztikai támogatás NATO-normák szerint.
A nagy igyekezet ellenére elmondható, hogy a költségkeretek szűkössége miatt az interoperabilitási célkitűzések elérése csak vontatottan halad, a követelmények egy része nem teljesült eddig, holott eleve csak minimális célokat tűztek ki.
A magyar haderő személyi állományának – mint kiderült, meglehetősen hiányos – nyelvtudását egy Budapesten felállított Katonai Nyelvképző Központ volt hivatva pótolni. A központ 1995. szeptember 15-én kezdte meg működését, s nemcsak angolra, hanem francia és német nyelvre is oktatta hallgatóit, akik más partnerországokból is érkeztek tanfolyamaira. Ezen kívül nyelvtanfolyamok indultak mindenütt a kijelölt egységeknél, alakulatoknál is, eléggé vegyes eredménnyel.
