Regionális pénzügyi szervezetrendszer
Regionális pénzügyi szervezetrendszer
A jelenlegi kereskedelmi bankhálózat a regionális fejlesztések finanszírozására egyelőre még nem alkalmas, és nem is érdekelt abban. A szervezetrendszer állami támogatással hozható létre, vegyes tulajdonosi alapon, de fontos lenne az önkormányzati szerepvállalás és a lakossági részvétel. Első lépésben a Magyar Fejlesztési Bank regionális hálózatának szerepét kell erősíteni. A bankrendszer szervezeti reformjánál is mérlegelni kell a regionális kiegyenlítésben betöltött szerepet.
A regionális gazdaságfejlesztés elősegítésében növekvő szerepet kell vállalnia a Magyar Fejlesztési Banknak, illetve az általa és az önkormányzatok által alapított regionális fejlesztési társaságok hálózatának. A bankrendszer fejlesztésével összhangban az állam, az önkormányzatok, a kamarák és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány összefogásával elő kell segíteni olyan pénzügyi szolgáltatások létrejöttét, amelyek hatékonyan segítik a régiók fejlesztését.
A területfejlesztési célt szolgáló eszközök meghatározása többféle módon lehetséges:
– 1992–95-ben Magyarországon összesen 3107 milliárd Ft beruházás valósult meg. Ez a négy év összesített GDP-jének 19%-a;
– az összes beruházásnak 35%-a, a GDP-nek 6,7%-a valósult meg az államháztartás eszközeiből. Ebből 21% (a GDP 4%-a) a – központi és helyi – költségvetési szervek által megvalósított beruházás, 9,4% (a GDP 1,8%-a) a magánlakás-építéshez nyújtott állami támogatás és 4,6% (a GDP 0,9%-a) a gazdasági szervezetek által megvalósított beruházásokban való állami részvétel;
– a beruházások célját tekintve az 1993–95. év átlagában évi mintegy 290 milliárd Ft beruházás tekinthető olyannak, amely jelentős részben területfejlesztési célt is szolgált. Ez az összes beruházás 48%-a, a GDP 9,4%-a. ebben az összegben azonban természetesen nemcsak állami források, hanem a gazdasági szervezetek saját forrásai is benne foglaltatnak;
– végül 1995-ben 8 milliárd Ft beruházási összeg (az összes beruházási összegnek 0,8%-a) származott a Területfejlesztési Alapból.
A koncepció irányszámainak kialakításakor az a mutató használandó, ahogyan az Európai Unió a strukturális alapokból támogatott beruházásokat definiálta és ahogyan ezek összege az EU-kérdőívre adott magyar válaszban kiszámításra és értelmezésre került.
1997–99-re a kormány középtávú gazdasági programja három év alatt a GDP mintegy 11-12%-os növekedésére számít. Ezen belül azonban a beruházások lényegesen gyorsabban, évi 10-12%-kal bővülnének. Feltételezhető, hogy a területfejlesztést szolgáló – az EU-ban a strukturális alapokból fedezett – beruházások aránya a GDP-hez mérten továbbra is kismértékben nő, a beruházásokon belül viszont csökken, mivel szükségszerűen előtérbe kell kerülniük a jövedelemtermelő, üzleti beruházásoknak.
Miközben az összes területfejlesztési jellegű beruházás GDP-n belüli aránya nő, az államháztartás ilyen jellegű kiadásainak aránya – és abszolút összege is – csökken, mivel időközben megtörtént vagy folyamatban van a műszaki alap-infrastruktúra jelentős ágazatainak, vállalatainak privatizációja, így további fejlesztésük már nem közpénzekből, hanem üzleti vállalkozásként történik.
Az alap-infrastruktúra beruházásaiban az összes közpénz aránya 1993–95-ben 65% volt, ez 1997–99 között várhatóan 38%-ra csökken. Az oktatás, egészségügy beruházásai összességében csökkennek, mivel valószínűsíthető, hogy az államháztartási reform jelentős kapacitásokat szabadít fel, és várható az is, hogy az 1992–95. évekhez hasonló tanteremfejlesztésre sem lesz szükség.
Az elmúlt években, miközben a közvetlen területfejlesztést szolgáló területfejlesztési alap az elmaradottabb térségekben került felhasználásra, a szélesebb értelemben vett állami területfejlesztési eszközök arányai ettől gyökeresen eltérőek voltak.
A közúti és vasúti hálózat korszerűsítésére szánt eszközök döntő hányada (közel 70%-a) a közép-magyarországi régióban és az Észak-Dunántúlon, az ország legfejlettebb térségeiben került felhasználásra. Itt valósultak meg a legnagyobb beruházások (M1-es autópálya, M0-s budapesti körgyűrű, Budapest–Hegyeshalom vasútvonal korszerűsítése). Az ország többi részén ennek töredéke került felhasználásra. Különösen a Dél-Dunántúl, Dél-Alföld és Észak-Magyarország kívánatos közúthálózat-fejlesztései maradtak el.
Hasonló a helyzet a környezetvédelmi beruházásokkal. Bős–Nagymaros rehabilitációjával kapcsolatos beruházások ugyancsak e térségekben jelentkeznek. E két régióban valósult meg a környezetvédelmi beruházások 60%-a. Ugyanakkor rendkívül alacsony (7%) volt a részesedése az ország egyik legszennyezettebb régiójának, Észak-Magyarországnak.
A tervezett világkiállításhoz kapcsolódó beruházások – ha nem is az eredetileg tervezett mértékben – a fővárosban valósultak meg.
Az iparfejlesztés támogatását szolgáló állami eszközök jelentős hányada is a fejlett körzetekben realizálódott. A külföldi beruházásokhoz kapcsolódó adókedvezmény döntő hányada a fejlett körzeteket szolgálta, az apporthoz kapcsolódó vámkedvezmények hasonlóképpen. Az exportkedvezmények is az exportképesebb, fejlettebb körzetekbe kerültek.
Az agrárfejlesztéshez kapcsolódó támogatások haszonélvezői is inkább a fejlettebb mezőgazdasággal rendelkező körzetek voltak, mert itt tudtak megfelelő pályázatokat benyújtani, és a beruházáshoz szükséges önrészesedést itt voltak képesek hozzátenni. A beruházási agrártámogatások 50%-át a Dunántúl kapta, miközben az időszak elején – 1992-ben – a mezőgazdasági foglalkoztatottaknak csak 39%-a élt itt.
Összességében a területfejlesztési jellegű – az Európai Unióban a strukturális alapokból finanszírozott közvetlen és közvetett – állami erőforrások 58%-a került az ország két legfejlettebb körzetébe és 42%-a az elmaradottabb térségekbe, ahol az ország lakosságának 54%-a él.
1997–99-re korlátozott lehetőség van ezen arányok változtatására, de bizonyos módosulások elengedhetetlenek. A változtatásra a lehetőség korlátozott, mert a teljes összegen belül csökken a kormányzat közvetlen rendelkezésében lévő összeg és nő az üzleti vállalkozásban megvalósított beruházások aránya. Ezért van növekvő jelentősége annak, hogy az állami pénzeszközök célzott felhasználása a lehető legnagyobb mértékben a magáneszközöket a kívánt célokra és arányokban mozgósítsa.
Az új nagyarányú közúthálózati fejlesztések (m3-as, m30-as, M5-ös) a korábban elhanyagolt régiókat érintik, és ezek részaránya érzékelhetően nőni fog. A Szlovéniával összekötő vasútvonal a korábban ugyancsak hátrányos helyzetű Dél-Dunántúlon valósul meg.
A környezetvédelemben, vízgazdálkodásban nagyobb súlyt kapnak az Alföld – különösen a Duna–Tisza köze – vízgazdálkodási problémái, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye környezetvédelmi helyzete. Az ország szennyvízcsatornával rosszul ellátott, nagy népességű települései kivétel nélkül az Alföldön vannak, ahol a nagy, koncentrált szennyező források kiküszöbölése központi program feladata.
Kórházi ágyfejlesztésre kizárólag Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és részben Fejér megyében kerül sor.
A külföldi beruházásokhoz és az apporthoz nyújtott kedvezmények megszüntetése minden bizonnyal megváltoztatja az iparfejlesztéshez nyújtott állami támogatás térbeli arányait, de szükség van további eszközökre az elmaradott térségekben a vállalkozások támogatása érdekében.
Az agrártámogatások rendszerének megváltozása, a komplex vidékfejlesztés előtérbe kerülése miatt szükségszerű az agrártámogatás arányainak módosítása.
A területfejlesztési hatású beruházások és támogatások régiónkénti alakulásából összefoglalva az alábbiak állapíthatók meg:
Legnagyobb arányban az Észak-Dunántúl részesedése csökken, és legnagyobb arányban Észak-Magyarország aránya nő, mindenekelőtt a közúthálózat-építés (autópályák) térbeli eltolódása következtében, de egyéb okok miatt is. Csökken a közép-magyarországi régió, de kismértékben az Észak-Alföld aránya is, ahova – különösen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – a támogatott beruházások a megelőző időszakban igen nagy mértékben koncentrálódtak. A kormányzatnak és az Országos Területfejlesztési Tanácsnak a korábbiaknál lényegesen hatékonyabb koordinációs tevékenységet kell végeznie a különböző elkülönített állami alapok, fejezeti szintű előirányzatok és egyéb központi eszközök felhasználása tekintetében, hogy a regionális politika céljait tükröző arányeltolódást megvalósítsák.
A közvetlen területfejlesztési célú támogatás volumenét tekintve az 1991–94. év között nyújtott támogatás és az 1995–96. év közötti nominálisan megegyezik. A közvetlen támogatást reálértéken számolva azonban növekedésről nem lehet beszélni, mert:
– a területfejlesztési alap 1992. évi 6 milliárd Ft összege reálértékben jóval meghaladja az 1996. évi 9,4 milliárd Ft-ot. Az 1992. évi keret nagyobb volumenű fejlesztések indítását tette lehetővé;
– az 1991. évi 1,5 milliárd Ft-ról az 1992. évi 6 milliárd Ft-ra való ugrásszerű növekedés perspektivikusnak tüntette fel a jövőbeni beruházások megvalósítását, továbbá nem volt determináció, a források ténylegesen szabad, elkölthető források voltak;
– az önkormányzatok jobb működési kondíciója lehetővé tette a központi források felhasználását;
– a fejlesztések támogatási aránya 30-50% volt, ezt a mai források mellett, különösen a műszaki infrastruktúra terén, mérsékelni kellett.
Az elmúlt közel hat év közvetlen területfejlesztési támogatását megyénként és célonként áttekintve megállapítható, hogy:
– a támogatások nagy része Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére koncentrálódott. E megyék mögött 1991–94 között Hajdú-Bihar megye, 1995–96 között pedig Nógrád megye volt a harmadik a megyei sorrendben. Győr-Moson-Sopron megye egyik időszakban sem, Csongrád és Komárom-Esztergom megye az első időszakban, Veszprém megye pedig a második időszakban nem részesült támogatásban;
– 1991–94 között a munkahelyteremtő támogatások aránya lényegesen nagyobb volt, mint az infrastrukturális beruházásoké, 1995–96 között pedig fordított a helyzet.
– a területfejlesztési támogatásokból a két időszakban összesen 15 500 munkahely valósult meg, nagyobb részben a munkanélküliséggel leginkább sújtott térségekben, ugyanakkor nagyságrendje jelentősen elmarad a munkanélküliek nagy számától;
– a munkanélküliség és a támogatások összevetése mutatja, hogy Kelet-Magyarország helyzetét a támogatások, illetve fejlesztések nem tudták érdemben befolyásolni.
Fentieket összegezve és figyelembe vége azt, hogy a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény kiterjesztette a támogatás lehetőségét valamennyi térségre, indokolt a források növelése a térségi problémák érdemi kezelése érdekében.
Összehasonlítva a területfejlesztési hatású beruházások, valamint a közvetlen területfejlesztési (tefa) támogatások összegét, látható, hogy a közép-magyarországi régióban nagyságrendileg több anyagi eszköz került befektetésre. A többi régió közel azonos mértékben részesedett az anyagi forrásokból. Ez azonban annak az eredménye, hogy az észak-magyarországi és az észak-alföldi régió – elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – a volt területfejlesztési alapból kiugróan magas támogatásokhoz juthatott.
Az abszolút összegek összehasonlítása megtévesztő lehet, hisz a közép-magyarországi régióban a többi régióhoz képest 2-3-szor annyian élnek. Azonban az egy főre jutó területfejlesztési hatású beruházások és támogatások megoszlása azt mutatja, hogy ha nem is nagyságrenddel, de a közép-magyarországi régió részesedése jelentősen magasabb a többi régiónál. Az egy főre jutó területfejlesztési hatású beruházások és támogatások ugyanakkor kimutatják Dél-Magyarország (a dél-dunántúli és a dél-alföldi régió) diszpreferáltságát is.
