Környezetileg Érzékeny Természeti Területek hálózata
Környezetileg Érzékeny Természeti Területek hálózata
Az ún. Környezetileg Érzékeny Természeti Területek rendszerének kijelölése és természeti értékeinek megőrzése az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk egyik természetvédelmi elvárása.
E hálózat kialakításának célja a hagyományos földhasználat, földművelés és gazdálkodási gyakorlat folyamatos fenntartása révén a természeti értékek és a biológiai változatosság megőrzése. A hálózat olyan tájak megőrzésére hivatott, ahol maga a táj, az ott fellelhető élővilág és a kultúrtörténeti értékek országos jelentőséggel bírnak. Olyan területek, ahol a hagyományos gazdálkodási módszerek segítettek kialakítani egy megkülönböztethető táji arculatot, történeti jellegzetességet és nem utolsósorban a növény- és állatközösségek élőhelyeit.
A hálózat földrajzilag jól körülhatárolható, természetvédelmi szempontból értékes – de nem, vagy csak részben védett – területekre vonatkozik, amelyek élővilága és élettelen természeti értékeinek fennmaradása az extenzív mezőgazdasági termelési gyakorlat függvénye.
Hazánkban máig megmaradtak olyan tájak, amelyeket a hagyományos gazdálkodási formák őriztek meg. Ezeket már korábban súlyosan érintette a nagyüzemi, iparszerű mezőgazdasági termelés, jelenleg pedig egy a nyugatihoz hasonló intenzív farmergazdálkodás kiépítése hozhat – e természetileg ma még különösen értékes térségekben – kedvezőtlen változásokat. Ugyanakkor várható, hogy jelentős kiterjedésű, ún. hátrányos adottságú területeken szűnik meg a mezőgazdasági termelés. E körülmények közösen indokolják egy olyan rendszer meghonosítását, amely közelebb visz bennünket egy (az EU országaiban már bevezetett) környezetkímélő mezőgazdasági gyakorlathoz. Az érzékeny természeti területek kijelölésével és ezeken az extenzív gazdálkodással biztosíthatjuk, hogy a kultúrtáj még meglévő sajátosságai, szigetszerű, természetközeli élőhelyei ne tűnjenek el. Az élőhelyszigetek összekötésével (“zöld folyosók” rendszere) olyan ökológiai hálózat alakítható ki, amely biztosíthatja a populációk természetes mozgását a nem védett területeken is.
