XXI. Az Olt eredete.
XXI. Az Olt eredete.
A fiatal Olt. Bódog és Szép patakok. Kis Olt. Oltbükk pataka. Gyöngyeményes. Vereskő. Nagy-Hagymás. Fekete-Hagymás. Czofranka. Lóhavas. Magas Bükk. Az Olt forrásai. Kilátás Gyergyóra a Magasbükkről.
Az Oltnak forrása, ha nem oly titokszerü is, mint a Nilusé, de azért eléggé ismeretlen és vonzó arra nézve, hogy egy kutató utas, minő én vagyok, elvándoroljon egész odáig, hol még észlelő ember talán soha sem járt. Az ismeretlen, a fel nem fedezett mindig nagy vonzerővel bir az emberekre nézve; hogy pedig hazánknak ezen jelentékeny folyóját lépésről lépésre elkisérjem egész eredetéig, már csak azért is megérdemli, hogy a felmerült különböző tév-eszméket kitisztázván, a való felderitve legyen. Megindulék tehát, szükséges vezetővel, még pedig gyalog, mert a szekérút itt csak addig tart, a meddig a bánya erdölési köre kiterjed, azon túl járatlan rengeteg erdők következnek.
Bálánon fölül az Olt szép völgyén haladtunk fölfelé, számtalan kis pataknak kies völgyületei nyilnak ide, ezek közül főként meglepő képleteket mutatnak fel a keletoldaliak, melyek mindenikén a velünk utazni tetsző Tarkő, Egyeskő és Nagy Hagymás más nézpontról, más-más alakban ötlenek fel. E völgyek mindenikén kristályvizü patakocskák, e roppant havasok életerei, törtetnek az Olt keblébe. Ily patakok a Bódog patak, hol békasót, a Szép vagy Fehérpatak, hol mészkövet bányásznak. Fennebb a nyugati oldalon Sipospataka törtet le a ragyogó csillámpala-sziklákkal ékes völgyön. Ezen csermelyt Kis-Oltnak is hivják; a legtöbb vizadót ez hozza a nagy Oltba, s mivel ez a Fekete-Rez keleti oldalában ered, a Maros pedig ennek nyugati oldalán fakad fel, ez szülheté azon téves hitet, hogy az Olt és Maros egy hegyből erednek, pedig a valódi nagy Olt forrása innen még jó három óra járónyira van. Ezen fölül az út megszünik, a nagyon kis patakká törpült Olt észak irányu szűk vadon völgyön törtet le összedült fáknak csaknem áthathatlan torlaszain, legurult roppant szikladarabok között, melyek az útat sok helyt annyira elzárják, hogy csak az Olt medrében lehet tovahatolni, hol virgoncz pisztrangok bujkálnak félénken a kövek alá. Itt az Olt völgye észrevehetőleg emelkedik, a keleti oldal első pataka az Oltbükk pataka. Itt van az Olt völgye legmeglepőbb, legnagyszerűbb része, fénypontja ezen folyam felvidékének, oly szép és ragyogó táj, melynél szebbet se Svájcz, se Tirol felmutatni nem képes, s mégis annyira ismeretlen, hogy előttem talán senki sem látogatta meg. A szép völgyecskét mindkét felől gyönyörű fenyves erdők által boritott hegylánczolatok keretelik be, hátterében a Gyöngyeményes, mely habos nyirerdejével gyöngyfüzérszerü vonalt képez, hihetőleg onnan eredett neve is; tetején az Egyeskőhöz hasonló sziklaszál, a Gyöngyeményes teteje tornyosul fel, szabályszerüleg, mint emberkéz faragta diszgúla, egészen hátul pedig a Vereskő kopasz, veresen erezett roppant tömege* magasul fel oly gyönyörű sípidomu sziklaszálakkal, hogy azt a Székelyhon Detonátájának jogosan nevezhetjük. És kisütött a nap is, hogy e magában is gyönyörű látványt elbűvölővé tegye, helyenként megaranyozá, helyenként beárnyalá e gyönyörű idomu sziklatrónt. Nincsen toll, mely e völgyecske szépségét leirni, nincs ecset, mely azt méltólag lefesteni tudná; azért gyönge árnyrajz az is, mit ide melléklek, mely e túlvilágian szép tájnak csak homályos körvonalait képes feltüntetni.
A Vereskő kőzete olyan átmeneti mészkő, mely az Alpok Aptychenkalkstein-jához hasonlit.
Oltbükk pataka völgye a Gyöngyeményes és Vereskővel hátterében. (Rajz. Keleti Gusztáv.)
Felebb haladva a vidék vadregényes alakot ölt, ős fenyves erdők árnyalják a tájat, szép alaku, quarz erekkel tarkázott csillámpalaszirtek zöld tömegei fogják körül az Olt medrét, néhol annyira elzárva, hogy a zugó folyam alattuk vésett magának utat. Fennebb a völgy nyugatra kanyarul, azon pontján pedig, hol három patak szakad össze, ujból kiszélesül. E patakok a Szanduj, mely délről, a Czofránka, mely északkeletről foly le, s melynek hátterében a Czofránka havasnak gyönyörü sziklabérczei tünnek fel, és a nyugatra fekvő Magas Bükkről letörtető Olt, mely itt már kis csermelylyé devalválódott. E pontról meglepő visszapillantás nyilik. A Vereskő, melynek alább csak tetőcsucsát láttuk, innen egész nagyszerüségében tünik fel, lemetszett függőleges csúcsaival, melyek egyike sudár-magasan lövel fel, mint óriási szeg, hová felhőfoszlányt függesztett fel a festői tüneményeket kedvelő természet. Jobbról mellette a Nagy-Hagymás tünik fel ijedelmes magasságu, ezüstként ragyogó fehér szikláival, balról a Fekete-Hagymás fenyves szegélyezte hegygerinczével. Nagyobbszerü, festőibben összeillesztett sziklabérczek nincsenek ennél széles e világon; ily valójában gyöngy tájról eddig még képzettel sem birtam, mert az túlszárnyalja a legmerészebb képzelődést is, felülmulva mindazt, mit eddig láttam és bámultam. Zöld és fehér függöny a két Hagymás, közte pedig a Vereskő kimetszett oszlopzatos arany trón, felhő övezte trónja a mindenség örök szépségének. Egy más világitásban, a Vereskő azúrral szegélyzett veres palástot ölte, a két felől levő két Hagymás, egyik hófehér, a másik sötétzöld mezbe burkoltan előállitja azon háromszinnek roppant lobogóját, melyek a magyar szivét mindég lelkesedéssel töltik el. Kedves, még a természet által is kedvelt nemzeti szinei e hazának, melyeket maga az ég is fel szokott lobogójára szivárványszalagban ölteni, midőn jó kedvében van.
Követve a kis csermelyt – melyhez már csak azért is hálásak valánk, mert ily nagyszerü látványokhoz juttata – mind fennebb emelkedtünk a Magas Bükk keleti oldalán, az Olt mind apad, alig folydogáló kisded vizerecske már csak, mely buja növényzetü gyeptakaró alatt tünedez.
De im már forrásához értünk, mely a Magas Bükk északkeleti tetőlapján, a tetőtől vagy száz lépésnyire fakad fel; a szerény kis forrás, melyből alig lehetne nagyocska poharat megmeriteni, váluba felfogott kis csorgócskát alkot, de körülte mindenütt mocsáros, süppedékes hely van, hol a viz gazdagon forr fel; e források leszürődő cseppjei csakhamar felgyarapitják s folyhatóvá teszik azon kis patakocskát, mely innen két órányira már fürészeket, 4 órányira roppant gyárakat működtet, egy napi járóra pedig a Barczaságon hajókázható lenne, ha volna a ki szabályozza.
A forrás környéke ki lévén irtva, a gyergyóiak kaszálják, ez okon több pajta (tanyaház) van itt-ott a dombokon festői rendetlenségben szétszórva. A talaj hullámzatosan domborodott, e dombok sírhantjai a kiirtott ős erdőknek, mert az ember csak pusztitva tudja civilizálni a vadont. – A számitás és jövőre való tekintet nélkül haladó kormányoknak politikusai tán innen vettek leczkéket, hisz ők is kiirtják az égre törő magas fenyveseket, hogy azok helyén pulya cserjéket és sovány füvet termelhessenek. Ők is leperzselik e haza bizalmának, e haza szellemi és anyagi dús tenyészetének ős erdőségeit, hogy azok helyén néhány éven, vagy legjobb esetben néhány évtizeden át kaszálhassanak az önzés sarlójával; igy változik aztán a letarolt vidék használhatlan pusztává, legalább puszta és használhatlan leend azokra nézve, kik azt kipusztiták, kik oktalan gazdálkodás által kiélték onnan azon productiv erőt, mely őket tovább hizlalhatná; de miként a természet is ki szokta ujulni és épülni századok nyugalma alatt a keblén tett rombolásokat, ugy a haza is kifogja épülni az ily felületes irtásokat, mert miként a természetben, ugy benne is tenyésző erő, roppant hatalom s életkedv van*.
Értsd ezt a Bach-kormányra.
Reggeliztünk az Olt forrásának kristály vizénél, s csemegéztünk a körülte nagy bőségben tenyésző kokojzából (áfonya), azután pedig a tetőre siettünk, honnan várakozásunkat fölülmuló tüneményszerü kilátás fejté ki bűbájos képleteit; jellegezzük azt néhány vonással. Keletre, a világosság hona felé tekinténk előbb, mint olyan hajdan napot imádó pogány ivadékok, – ott gyönyörüen szép, éggel kaczérkodó, azt támogatni tetsző havasoknak változatos sora vonul el. A Nagy-Hagymás északi bütüje képezi legdélről ezen gyönyörü panoráma legmagasabb kiinduló pontját, óriási sziklái félelmes magasságig nyulnak fel, mintha Atlasként égtámogatás lenne a hivatásuk; délnyugati szöge függőlegesen van lecsapva, mintha az emberi kiváncsiság el lenne zárva; észak-keleti oldala lapályosan lejtősül, ahoz támaszkodik a meredeken feltornyosuló Vereskő, melynek háta mögött szép teres mező, az ugynevezett Fehérmezőnek világoszöld szőnyege terül el a sötét fenyvesek rámázatában, berszányok kedvencz nyári legelője, kik már most nyájaikkal messzebb keletre enyhébb éghajlat alá vándoroltak el. A Fehér-Mező felett a Fehér-Hagymás ezüst-fehér sziklacsúcsa pillant át, a Vereskőtől pedig szépen kicsipkézett sziklaszegélyzetbe foglalt hegylánczolat, a Czofránka nyulik el, melyen a Fekete-Hagymásnak két komor csúcsa kacsintgat át, s mely északra vonultában a Lóhavassal ütközik össze. Ez utóbbinak sziklacsúcsa hasonlit egy kövesült óriási lóhoz, melynek azonban csak a vihar szokott lovagolni; innen eredhet neve is.
Nyugatra Gyergyó terült el, a Marosnak e tündér bölcsője; de a tért, hol a fürge kiskoru folyam végigszökel, nem láthatók, mert ezüst felhő lebegett felette, melynek titkos leplén csak Szárhegy kolostora, dombon fekvő kápolnája tünt át, s Gy.-Szent-Miklós nagy harangjának kongása tört át.
A lenge zephir elhozá hozzánk ez ünnepélyes hangokat balzsamos illatárt hordó szárnyain, hogy a természet nagyszerüsége által ihletett szivünkben áhitatot ébreszszen.
Gyönyörü ködfátyolkép volt ez, szebb, titokteljesebb, vonzóbb, mintha tisztán láttuk volna a kies tért, a székely földnek ezen havasok közzé rejtett kis Svájczát. Mint délibáb csalékony képei tünt fel percznyire egy egy távoli toronynak fénylő tetőzete, egy-egy szépen fekvő kolostor, kápolna, falu, berek, egy egy várszerü szikla lebegve ködben, fellegben, mint sarkonforgó tündérvár, azután ujból elfedetve a ködnek egy vastagabb rétege által.
E szép, ingerkedő, titokszerü, áthathatlan kép felett azur kék ég, s azzal csaknem összeolvadó kék havasok lebegtek, mint oda lehelt, mint Isten keze által oda festett decoratiok; ködbe vesző aljuk nem levén látható, azok is légben látszottak csüngeni felhőkön nyugvó égi tüneményként. Hegyet s tájt fedő és alakitó köd felett a reggelnek gyönyörü világitása derengett, mert a jó kedvű nap nagyon pazaron szórta sötétség felett diadalmaskodott aranysugarait.
Lassankint azonban leszürődtek Toplicza szorosán a ködök, annak leple mind vékonyabb, átlátszóbb lett, s tovahuzódtában ezen tüneményszerü látványból mindig nagyobb darabot hagyott szabadon. Végre feltárult, mint képlapon egész Gyergyó előttünk: ez a gyönyörü havasoktól keretelt, páratlanul szép fenntér, a Székelyföldnek ezen bájos Arkádiája, melyet ide a havasok közé féltékenyen rejtett el a teremtő. Ott terült el a Marosnak, a belé rohanó Békény s számos más patakok fényszalagától átkanyargott, tekintélyes tere, melyet minden oldalról egészen a térbe leható fenyveserdők köritenek. Ott volt közelünkben (félóra alatt oda mehettünk volna) a Békény partján csaknem mfd hosszan elnyuló Gyergyó-Szent-Miklós, körülte festőileg csoportosult 8 falujával Gyergyónak. A tért, hol e faluk elhelyezkedtek, a legszebb havassor veszi körül változatosan metszett csúcshálózatával. Délen a sötét Fekete Rez, hol a Maros fakad fel, odább a félelmes tömegü Délhegy, melynek nyugati Putnatető nevü oldalából fakad fel a két Küküllő. Nyugatra a Bucsin, melyen a parajdi ut fehérlő szalaga vonul át, alább a Kereszthegy hegyes csúcsa, az Emberfő szeszélyes sziklahalmaza, végre északon a topliczai szorosnak festői szirtjei felett a Kelemen havas rémletes tömege zárja el a láthatárt. Oly szép és nagyszerü volt e látvány, hogy csak bajjal tudtam attól megválni, csaknem irigylém azon jóizlésü ember sorsát, ki ezen pontra, honnan én ihletve szemlélém ezen mindkét oldalról nagyszerü tájat, kis lakot épitett, hol egész nyáron át legelteti nyáját, távol az emberektől, távol a világ zajától.
De hát ily helyen, ily környezetben, ily minden perczben feltáruló isteni panorámával szemben érezhetné-e az emberi társadalom sok hiányát? vágyhatnék-e innen vissza oda a bün és romlottság körébe? Hát a természet nagyszerüsége, e nyugalmas, békére hivó kép, e költői magasztosultság körébe ragadó látvány, nem kárpótolná-e bőven, ezerszeresen az embert, nem tudná-e feltörő lelke vágyait betölteni?
Nem, mert az ember a társadalmi életre van hivatva, s legyen bár e társadalom sok tekintetben sebző, visszariasztó az egyénre nézve, azt meggyülölni, magunktól ellökni, annak köréből magunkat kiragadni nincs jogunkban, mert minden embernek kötelmei vannak azon társadalom, azon néposztály iránt, mely a közös hazának, s az azt biró nemzetnek kiegészítő része, s ha kebledet néha vérzőleg sebzik is az emberek, ha lelked a köznapiasság kisszerü tövisszurásai miatt elfásulna is: azért nem szabad önzőleg, csupán nyugalomvágyból elvonulnod, elrejtőzködnöd, mert Isten kiszabott egy kis kört honfitársaid között számodra is, hol neked működni, hatni és küzdeni kell; a haza, az azt alkotó társadalom és az azt boldogító szabadság érdekében küzdeni mindaddig, mig az igéret földje eljövend, mig az emberi hivatásszerü boldogságot gátoló zsarnokság eltünend e földről, mig a haza és emberiség szabad és boldog leend!
Im itt kiigazitom azon téves földtani állitást, hogy az Olt és Maros a Tarkőből ered, mert onnan ezen folyók közül egyik sem ered, és hazánk e két fő folyója nem is egy hegyből, hanem távol egymástól fakad fel. A Maros, mint meglátandjuk, a Gyergyó déli oldalán levő Fekete Rezből, az Olt pedig a Gyergyó keleti oldalán levő Magas Bükkből.
