XX. Szent-Domokos sziklabérczei.
XX. Szent-Domokos sziklabérczei.
Tarkő növényzete, sziklái. Öcsémtetej. Egyeskő. Az óriások asztala, elrejtett kincseik. Kődokozta csalódás. Népmonda a Tarkőről.
A Tarkő minden tekintetben egyike legszebb, legnevezetesebb havasainknak, ott a földismész (geologus) a legbámulatosabb sziklaképződést, a füvész a legritkább növényzetet találja, a szépész pedig a kilátások legnagyszerübbikét, sőt ennyi realis nevezetessége mellett még képzelt érdemeket is csatoltak hozzá az emberek, a mennyiben általános a hit, nemcsak, hanem még a földtani kézikönyvek is azt mondják, hogy a Tarkőből fakad fel bérczes honunk két fő folyója, a Maros és Olt; pedig minő tévedés! hisz azok mindenike messze távol innen még ezzel nem is összefüggő hegysorból erednek, mint azt annak idejében felfejtendem, hogy ezen földtani balfogalom helyre legyen igazitva.
Levonva a Tarkőnek ezen bitorolt nevezetességét, mégis elég vonzerővel birt reám, hogy annak bár fáradságos megmászására határozzam magamat, mivel pedig az ily havasi körlátványok napfeljöttével szoktak legszebben világítva és szinezve lenni, én is egy kalauzzal jó hajnalban indultam el, hogy onnan a hegy tetejéről elleshessem a természet ébrülésének mindenkor, de főként ily nézpontról nagyszerü jelenetét.
Ugy a Tarkő, mint a vele testvér Nagy-Hagymás oly függőleges meredek sziklahalmaz, melyet ember, de még zerge sem tudna megmászni; e szerint csak az őket egybekötő Kurmaturán lehet hozzájok férkőzni. A Balán között beszakadó és a Tarkőből felfakadó Kovácspatakán haladánk darabig, azután a Kurmatura meredek sziklaoldalán mászkáltunk, néha két lábon, de gyakran kezeink segélyét is igénybe véve, aljában még a völgyi növényzet zonájában voltunk, szelid ibolyák és a forráskák körül azur nefelejtsek viritottak, de fölebb emelkedve mind változatosabb lett a növényzet, nem sokára az Álpok nagyszerü növényélete tünt fel, a csak itt tenyésző Banffya petraea, a saxifraga robusta, a sempervivum hirtum, a carduus glaucus, s száz meg száz gyönyörü szinezetü és alakzatú sziklanövények, és a mohák gyönyörü szőnyege, melyek egy szenvedélyes füvészt nem mindennapi lelkesedésbe hoznának, de én mint ahhoz nem sokat értő, inkább a sziklaalakzatok nagyszerüségét bámulám; minél felebb küzdöttem magamat, a Tarkő annál magasabbnak, annál megdöbbentőbbnek tetszett, mintha annak vihart szülő tetejére az embernek feljutni tilos lenne; minél fölebb emelkedtem, annál félelmesebb alakot öltött e roppant sziklazür, melyet tüz tola fel, s viz csiszolt és alakitott át.
Már a Tarkő északi szöge az Öcsém-tetej aljába juték 3 órai mászás után s im felötlött azon veres erekkel tarkázott roppant crinoiden mészkő kőzetü sziklagúla, melyet a Tarkőtől egy alólról fel sem ötlő folyosó vagy bemetszés választ el, a melynek aljában roppant kőomlásoknak és örökösen csörömpölő kőzuhanyoknak több száz láb magas halmaza hever, mit vihar vésőjével kifeszegetett s leeregetett onnan a századok ős szelleme. Alatta a Vigyázó, egy torony alaku, másik sziklatömeg tünt fel, honnan régi időben az ellent kémlelték. Minden lépten meglepő, elragadó alakzatok, csudaszerü képződések, a természetnek szeszélyesen nagyszerü művei ragadják meg a vizsgáló figyelmét.
Már a Kurmatura oromszélére értünk, s csakhamar annak gyönyörü fenyves erdeibe hatoltunk be, hol fejsze s ember romboló keze által alig érintett sürüségeken küzdöttük át magunkat. Még jó félórát kellett őserdők nagyszerü magányában haladni, mig az addig erdőrejtette Egyeskőnek aljához értünk.
Balánbánya a Tarkő és Egyeskővel hátterében.
Ennél meglepőbb, nagyobbszerü sziklacsoportozatot képzelni alig lehet, s mily nagy bámulata az utasnak, midőn ezen alulról oly sugár és kicsinynek tetsző sziklatorony helyett oly roppant szirttömeg alatt áll, melynek teteje a fellegekben látszik elveszni, mig lábainál a százados fenyőfák kis cserjéknek tetszenek. Sőt tulajdonképpen nem is egy szikla, hanem öt külön álló, egymástól gyönyörü sziklafolyosók által elválasztott sziklahegyből van egybe alkotva, melyek a legfinomabb jura mészkő-anyaguak levén, márványszerüleg fehérlenek és fénylenek. Az emlitett elkülönülő folyosók nyitva állanak a látogató előtt, ki – ha azok tekervényes tömkelegébe becsábittatni engedi magát – azoknak minden lépten feltáruló szépsége által bizonynyal el fog büvöltetni; de nem csak a folyosók nagyszerüsége, nem csak a sziklák csudás alakzata engedi egyedül magát bámultatni, hanem e sziklaszálak legmagasbikának tetőormára is feljuthat a gyakorlott hegymászó. A fellegekkel szomszédos csúcs tetejére keresztfát helyezett a pásztorok kegyelete; e kereszt mellől a látványok legnagyszerübbike tárul fel, már a ki előtt azt irigy köd el nem fátyolozza, mint az velem történt, mert bár felindulásunkkor a legszebb és legtisztább reggel volt, mégis egyszerre a Tarkő oldalában fehér ködfoltocska termett elő, mintha azt a hegynek egy reggeli ásitása lehelte volna oda ki. Ez akkor minket nem aggasztott, azt hivén, hogy a szélnek egy lendülete tovasodorja; de ellenkező történt, mert az mind nagyobbodva, mind felebb emelkedve, egyszerre elleplezé előttünk az egész láthatárt, s nedves-hideg légkörével annyira körülövedzett, hogy mi semmit sem láttunk, s boszankodva szállottunk le nagyszerü sziklapáholyunkból, hová csaknem életveszélyek közt nagyszerü élv-reménnyel másztunk fel; e botor köd az irigység köpenye volt, melyet a szépségére féltékeny havas magára ölte.
Remélve, hogy a rosz kedvvel ébredett természetnek ezen boruja derüre változand, időztünk, kerülgetve az Egyeskövet, hogy annak gyönyörü részleteiben találjunk elszóródást; ily szemlélődésünk a sziklacsoport déli oldalán levő függélyes irányban mélyülő üregre vezetett, mely alább sokfelé elágazó folyosókba nyílik. E sziklabarlangban roppant kincset hisz elrejtve a nép. Kissé odább az Egyeskőtől délkeletre eső tisztáson asztal és padidomu sziklahalmaz van, itt szoktak volt az e hegytetőn lakott óriások – a rege szerint – ebédelni és gyülésezni; ott volt, a most dús legelőt szolgálató hegytetőn kedvencz tartózkodási helyük. Valjon e regében nincsen-e némi vonatkozás egy a hajdan korban itten feküdhetett falura? mert a pápai dézmák regestrumának 668-ik lapján, az 1332-dik év rovatában ott találjuk Torku nevü egyházközséget, melynek Miklós nevü lelkésze 1 garast fizet. Ezen Torku pedig a csíki helynevek között a Tarkőhöz közelit leginkább.
A rege tovább füződik, mondván, hogy az óriásoknak el kelletvén innen huzódni, roppant kincsüket az Egyeskő emlitett barlangjaiba rejtették el; mely mesés kincset fel is találta egy pásztor, s három lóterü aranyat szállitott haza. E rege alapján még most is sokat áskálnak a bányászok, a nélkül azonban, hogy valamit felfedeztek volna, valamint mi sem tudtunk a kilátás örömeiben részesülni, mert a láthatár teljesen elborulván, esni kezdett, miért a kitisztulhatás minden reményéről le kelle mondanunk, s elvégre is lehangolva, és átázva indultunk vissza a bányára.
Bár mostoha volt hozzánk a Tarkő, de azért még sem válhatunk meg tőle a nélkül, hogy fel ne emlitsük azon történeti dicsőséget, melynek sugarai e sziklák felett fénylenek, s melyek onnan nemzetünkre is szétözönlenek, nem távozhatunk a nélkül, hogy fel ne emlitsük a székelyeknek azon győzelmes harczait, melyeket Kun László uralma alatt a kunokon és szövetségeseiken a nógai tatárokon itten kivivtak. Már 1282-ben is Toroczkó várától székely fegyverek tériték meg a hondúló csordákat. Ezt megboszulandók törnek 3 év mulva (1285-ben) ujból át szegény hazánkon Magyarországra; de Pestnél a király szétvervén őket, sietve huzódtak hazájuk felé, a székelyek azonban a Tarkőnél rájok ütöttek, szétverték, s gazdag zsákmányukat elszedték*.
Kővári. Erd. Tört. I. k. 144. lap.
Tehát ezen, egykor óriások által lakott, sziklabérczek látták ez óriási harczokat, e sziklába eltörölhetlen betükkel van felvésve a székely hősiesség emléke, s valóban e dicső napokhoz méltóbb emlékkövet alig állithatott volna egy egész nemzet örökitést czélzó törekvése is, mint a minő az Egyeskő, mely nagyszerüségben fölülmulja a gúlákat s mind azt, mit az emberi hatalom valaha alkotott. E roppant sziklagúlát ugyan a természet hatalma állitá oda, de azért szabadjon azt a közelében kivivott győzelemmel kapcsolatba hozva, azok emlékkövéül tekintenünk.
Im a történelem mezején is virulnak oly virágok, melyekből a Tarkő fellegkoszorus homlokára koszorut illeszthetünk, azonban hagyjuk most a dicsőség fényes napját, s térjünk vissza a regeköltészetnek szende holdvilágához, melynek méla félhomályában ujból tündér regék szövődnek a népköltészet gyöngyfüzére közé, a Tarkővel kapcsolatos azon gyönyörü népmondát értem, melyet Szentgyörgyi Móricz a nép szájáról ellesve, oly szép alakban közlött*. E monda oly vonzó, leirása oly költői képekkel van felékitve, hogy annak itteni felelevenitését czélszerünek hiszem, miért azt eredeti alakjában minden változtatás nélkül ide igtatom.
A Nemz. Társ. 1837-ik évfolyam julius havi számában.
