XXXIII. Alfalutól Parajdig.
XXXIII. Alfalutól Parajdig.
Borzon vize. Bucsin tető. Bucsu Gyergyótól. Siremlék. Székely népköltészet. A két Küküllő eredete. Kis-Küküllő völgye. Székely népélet. Megérkezés Parajdra.
Utváltoztatás és egy igen érdekes havasvonal megismerése tekintetéből Parajd felé tértem vissza.
Az Alfalutól nem messze elfolyó, már itt tutajokkal berakott Maroson átszállva, csakhamar a Bucsin teteje alatt eredő Borzon vize által átfolyt, számtalan fürészmalom által élénkitett s szép fenyves bérczektől szegélyezett völgyecskébe tértünk be, hol csakhamar elveszték szemeink Gyergyó szép terét, de ujból feltünt az egyszer utóljára az Alfalutól körülbelül 2 óra távolra eső Bucsin tetőről*. A regg pompájában derengett azon kies lapály, melynek keblére oly odaolvadással simul a Fekete-Reznek ezüstövü szép tündére, s bár ébrüléskor rendszerint ködfátyollal szokta szemérmes alakját elfedni, most, midőn mi utólszor legeltetők rajta szemeinket, most midőn határán állottunk, végbucsut veendők, kitörlé az álom harmatját szemeiből, ellöké ködfátylát s incselkedőleg tárta fel kecseit, szépsége kincseit.
Mely Alfalu felett 2499.49 párisi lábnyira, a tenger szine felett pedig 4798.29 párisi lábnyira fekszik. Nevét Bucsin székely rabonbántól nyerte, ki Zandirhám fiát, Apoldot követte a rabonbánságban. Láss erről többet Cs.-Rákos leirásánál e kötet XIV. fejezetében.
Tul rajta és szép terén ismerős alakok, kék palástos havasok, a mi régi ismerőseink aranybokrétásan kaczérkodtak, ezek a Kakashegyen átpillantó Tarkő és a szomszédos Nagy-Hagymás, melyeknek fehér sziklái sugár özönnel elöntve ezüstként ragyogtak, mig mellettük az ellentétesen morogva Fekete-Hagymás sötétült. Idább az Olt édes anyja a Magasbükk, felette a szépen kicsipkézett Czofránka, a gúlaidomu Likas és végre a Gyilkos fehéren ragyogó sziklagerinczével.
Szép volt Gyergyó, midőn az ellentétes Magasbükk tetejéről először pillantók meg, még szebb és ragyogóbb volt most, midőn határhalmáról bucsupillantatainkat vetők fejére; ugy tetszett, mintha az elhagyandó vidék minden tárgya, minden bércze, minden havasa, sőt maga a bűbájos térség is szebb alakot öltött volna fel, mintegy élénkebben akarván a távozó emlékébe bevésődni, mintha mondanák, hogy Isten veletek, térjetek ujból vissza, jó ismerőseim, hű barátaim.
A Bucsinon alól Felesziásza nevü tetőn kő jelöli a helyet, hol négy törvényhatóság: Udvarhely, Gyergyó, Marosszék és Torda megye összeütköznek.
A Bucsin tetőn egy czifra tulipános emlékkő van, mely kirivólag vonja magára minden utas figyelmét, az egy itt nyakát tört székely atyafi emlékköve, melynek eredeti felirata megérdemli az ideigtatást:
1860 8-ber 31.
Hadnagy József gyászos halma,
Mikor jöttem a Bucsinra,
Jött az halál velem szembe,
A két lóval megölete.
Huszár Sándor hogy ott kapa,
Tett a borvizes ládába*,
Egész éjjel a havasba
Haza hoza engem halva,
Csookfalva* az lakó helyem,
52 évet töltöttem,
Szarkavárba* temettettem,
Jézussal van az én lelkem.
Jó barátok engedjetek,
A kik engem esmertetek,
Esetemen könnyezzetek,
Isten legyen ti veletek,
Mert én többé nem lehetek.
E kő legyen az emlékem,
Most is mind örökké Amen.
Mikor jöttem a Bucsinra,
Jött az halál velem szembe,
A két lóval megölete.
Huszár Sándor hogy ott kapa,
Tett a borvizes ládába*,
Egész éjjel a havasba
Haza hoza engem halva,
Csookfalva* az lakó helyem,
52 évet töltöttem,
Szarkavárba* temettettem,
Jézussal van az én lelkem.
Jó barátok engedjetek,
A kik engem esmertetek,
Esetemen könnyezzetek,
Isten legyen ti veletek,
Mert én többé nem lehetek.
E kő legyen az emlékem,
Most is mind örökké Amen.
A borvizet áruló székely szekereken 100 üveget befogadó ládák vannak, melynek osztályaiba pakolvák az üvegek.
Csókfalva Marosszék egyik Kis-Küküllő mellett fekvő faluja.
Szarkavárnak hivják a csókfalvi temetőt.
És alatta egy kifaragott kakas, a felébredés, a feltámadás jelképe. Hogy a fennebbi vers nem valami jeles költemény, azt magam is átlátom, de azt mégis közlöm, mint egy mintáját a szokásos népköltészetnek, mint egy szokásos modorát a székelyföldi sirverseknek; mert azok mindenikében megvan rendszerint a haláleset elbeszélése, megvan az a sajátságos visszabeszélgetés a tulvilágról s bucsuzgatás itten maradt kedveseitől.
A Bucsin tetőtől délkeletre az ugynevezett Putna tetőn ered a két Küküllő. Egymástól nem messze eső forrásaik kis jelentéktelen csermelyek; azonban itt elválik a két testvérfolyó, ellenkező irányban indulnak el, azután ujból egymáshoz hajolnak, darabig párhuzamosan futnak, mig végre örömteljesen ölelkeznek mint kifejlődött, egymást felismert testvérek, s ugy sétálnak el szépen karonfogva a Maroshoz, mely őket, közel rokonait, befogadja birodalmába.
A kisebbik testvérnek szép virányos és fenyvesektől árnyalt völgyén halad le az 1853-ban készült, most elhanyagolt, nagyon köves országut; a szerény kis patak még itt Nagy ág vize nevet visel, s csak Parajdnál a Korond vizét és Parajd patakát felvéve, bérmálódik Kis-Küküllőnek.
E völgy igen szép és élénk; néhány fűrészmalom, zsindely- és hordógyár képviseli itt az ipart, de gyár csak annyiban, a mennyiben ott gyártanak valamit, mert hát nincsen ott egyéb, mint néha igen regényesen füstölgő kunyhócska, mely legfelebb azért érdekes, mert néha szép piros pozsgás székely leányok és menyecskék dalárja zeng onnan ki, mi kedvesen viszhangzik az erdőben. Igen, leányok és asszonyok, mert a székely nők annyira életrevalók, hogy még faragni is tudnak, főleg havasos helyeken, hol kevés művelhető föld van, résztvesznek a férfiak minden terhesebb munkáiban is, ők pásztorkodnak. Hát nem árkádiai élet-e ez? Furnak, faragnak, kádat, szuszékot (nagy gabonatartó fedeles láda), zsindelyt metszenek, fát hordanak, szekereskednek, szóval a férfival teljesen megosztják az élet terheit, a mellett örök vidorak, kedélyesek és szépek is levén, megédesitik, kedvessé teszik az életet, sőt ha szükség, még hősökké is válnak a hon védelmére*. Oh annyi költészet, oly sok lélekemelő van a mi népéletünkben, annyi eredetiség, oly patriarchalis nagyság, s oly megható testvériesség, hogy örömmel telik el a honfikebel, mikor velök érintkezve, oly sok nemes tulajdonaikat ismeri fel, midőn szilárd jellemmel annyi természetes észt, s oly dicső, magasztos honszerelmet fedez fel bennök. Hazafias lelkem mindig örömmel telt el és büszkeséggel is, midőn a székely néppel érintkeztem, midőn annak bizalmát megnyerve, szép tulajdonokkal párosult nemes jellemét felismerém, mikor én is mint egyik igénytelen fia e törzsnek büszke önérzettel mondám, hogy székely vagyok.
A mint erre számos példát mutat fel székely történelem a multból – némelylyel már e kötetben is találkozhatott az olvasó – és nem kevés azon székely nők száma, kik legközelebbi forradalmunk alkalmával fegyvert ragadtak a hon szabadságának védelmére.
Lasankint a fenyvesregio megszünik, szép bükkösök lomberdői jönnek elő, előbb fegyveressel keverve, alább azonban egészen kiszoritják a hidegkedvelő tűlevelüeket, a szelidebb éghajlat szülöttjei.
A völgy mellett szép kőszálak, gyönyörü alakzatu cserkősziklák (trachytot a székely cserkőnek hivja) szemgyönyörködtetőleg tünnek fel mind két oldalon, nemsokára kaszálók és szántóföldek is jönnek elő az irtványok között, a vadon népesülni, élénkülni kezd, s csakhamar feltünik fényes diszgúlaszerü pléhfedeletü tornya Parajdnak, az oly regényesen fekvő falunak, mely Alfalutól 5 órányira van*, s mely Udvarhelyszéknek ez oldalról határhelységét alkotja.
Mely 1568.54 párisi lábnyira fekszik a tenger szine felett, tehát Gyergyónál 749 párisi lábbal fekszik alább. Parajdról láss többet e munka I. kötetében.
