A sepsi-illyefalvi várnak és abba szorult lakosoknak a tatárok miatt lett elpusztulásának s szörnyü veszedelmeknek – mely esett i… | Tündérkert

Teljes szövegű keresés

A sepsi-illyefalvi várnak és abba szorult lakosoknak a tatárok miatt lett elpusztulásának s szörnyü veszedelmeknek – mely esett in anno Domini 1658. – régi rongyos irásból való transumtuma.

Iszonyu hazánk romlása
Énnek egyik diszes tagja
Sok néppel volt Illyefalva
Erős két vára.

Pogányok hogy ránk jövének,
Öt nap egész estig vélek;
Bajlodtunk éjjel is untig
Egész viradtig.

De hogy ők ezt látták volna –
Köztünk hogy senki nem volna
Ki tőllök rettegne s futna,
Sőt merész dolga.

Frigyet mi velünk szerzének
Notariusok elveszett
Melly Chámnak nehezen esett,
Haragra gerjedt.

Mondának, hogy ha az embert,
Életben adhatnók őtet,
Senki nem bántatnék tőllök;
Bizonnyal hinnők.

Mirzát, de meg nem adhattuk,
Életét mert elfogyattuk,
Mellyet azután megbántunk,
Hogy nem gondoltuk.

Holt testit is kérték tőllünk,
Mellyet megadni nem mertünk,
Nem láttuk, neki feleltünk.
Nem hittek nekünk.

Kit hogy megtromfolhassanak,
Csalárdságot gondoltanak,
Mind békességre hajlának,
Élést kivánnak.

Hivénk pogányok hitének
De az csak fortély nékiek,
Várunkhoz hogy jöhessenek,
A volt elméjek.

Élést várunkból kihányánk,
Eleget az ebnek adánk.
Őköt várunkhoz bocsátánk,
Mi nagy kárt vallánk.

Nem kelle neki praebenda.
Kozák Kurtán kőfalt vágja
Tatár tüzet ránk bocsáta,
Rablásra juta.

Várbann is erőssen vivánk.
Mig szintén mind ellankadánk
Kezünkön, hogy mind meghalnánk,
Ez volt regulánk.

De hogy öt nap és éjszaka,
Testünk sok viadal mia
Éhség szomjuság ezt hozá,
Erőnk elfogya.

Pogányság minket megtolya,
És várunkba betódula.
Tüz s fegyver mind rajtunk vala.
Lelkünk elhala.

Szörnyü romlásunk értsed,
Nyolcz százat rabságra vittek
Várunkba, kik égtek s vesztek,
Számba sem vöttek.

Volt ötszáz ember koponya.
Vár mellet sok test elhulva.
Széllyel másot is sok vala.
Kinnal meghalva.

Pinczékbe rejtek hellyekben
Sokan rejteztek féltekben.
Vigyázó pogány ezekben
Sem hagyott hellyben.

Krisztusnak hiv tanitványi
Sáphár Miklós Illyefalvi,
Márton Kézdi-Vásárhellyi
Pogány rabjai.

Péter pap Árapataki,
András pap a Szentkirállyi,
János pap is a Killyéni,
Sokan a többi.

Simon pap Kisborosnyai
Vitézen pogánnyal vini
Merészelt, szegény harczolni,
Kezén meghalni.

Mesterek is, kik voltanak,
Vesztek és raboltattanak,
Szörnyen megkinoztattanak,
Kik köztök voltak.

Anyáknak gyermecskéjekét
Ölökből kivonták őket.
Kőfalhoz verték testöket,
Szaggaták őket.

Mint labdát egy kézből másba
Hajitnak igy csecsemőt kardra,
Hánytanak rútul tétova,
Tagjok konczolva.

Véneknek ősz szakállokot
Elborotválták s orrokot.
Porázba vontak sokakat,
Nyomorultakat.

Szülőknek kisdedecskéjét
El messze hajtották testét,
Annyát is mindnyárást ezek
Hurczolni készek.

Sokan közülök meghaltak,
Hogy ily rútul kinoztattak,
Természet ellen mocskoltak,
Melyet nem szoktak.

Lóra tették, mig éltenek.
Ha látták, hogy ők betegek,
És hogy lovon nem ülhetnek.
Megölni készek.

Rútul szűzekkel is éltek,
Nem nézték, hogy nincs idejek.
Buja szamári életek,
Ez pogány népnek.

Éhségünk nagy volt közöttök,
Szokatlan nekünk az ő étkök,
Kit hogy kéntelen étettek.
Hulldogált könyvek.

Lónak sebessége mellet,
Kötözve ha nem mehetett,
Szegény rab hogy ha elesett,
Vonva vitetett.

Mely miá meg is fulladtak,
Ló mellett hogy hurczoltattak,
Szörnyüképpen kinoztattak,
Jajt sokan mondtak.

Barmokról nyuzott bőrököt
Törettek nap-estig véllek
Kötözni, hogy abból nekik
Szijjat messenek.

Kivel ugy megkötöztettek,
Hogy testekbe besülyedtek,
Osztán ha megenyhittettek,
Ki sebesültek.

Melly ha meggyógyult forrása,
Mintha karddal vágták volna,
Ugy látszik ma is rabokra,
Foghatcz bizonyra.

Sokan a rabok cséplettek,
Buzát, kölest, lisztet törtek,
Kiből rút italt köpültek,
Abból részt töttek.

Kevert minémü disznóknak,
Adatik ez illy állatnak,
Tatárok nekünk is adtak,
Avval kinoztak.

Étkeknek véres tajtékját,
Nem hadták elhánnunk gazát
Gaz lévbe itatták mocskát
Megfőbb liquorát.

Só nélkül az étket főzte,
Melly csak a csömört nevelte,
Hasnak férgeit többitette,
Gyomrot gyötrötte.

Lóhust megennünk só nélkül
(Holott édes mindenestől
Mondottuk) nem jó a nélkül,
Megrongált mentől.

Némelly rabot megsütöttek,
Tüzes karóba is vertek,
Testek rútul metéltettek,
Nem kiméltettek.

Lánczokkal is kötöztenek
Lószőrből porázt füztenek,
Rabot szekérhez kötöttek,
Mezitelen vittek.

Nem volt kedvezés semmiben,
Amaz négyeknek mint régen,
Király kedvezett ügyökben
Rabsági hellyben.

Nabugodonozor régen
Zsidókkal mint tött szörnyűbben,
Lött dolgunk nekünk ez hellyben
Kegyetlenebben.

Javaink hammuvá tették,
Kiket pogányok nem vettek,
Szemérmünk mind kitettzettek,
Megfertéződtek.

Nagy volt Istennek ostora,
Mely ma is vagyon felhuzva,
Ezzel sem mult el haragja,
Szörnyü csapása.

Nem kell tudós ő elméjért
Eszes tanács adásáért,
Kell ott szép személly a bünért
Nemes pénzejért.

Kérjük Istent mint atyánkot,
Szánnyon megnyomorodtakot,
Nézze Krisztus főpapunkot,
Bün-oldozónkat.

Haragját a pogányságra
Forditsa az ő nyakokra,
Döjtse tüzét országokra,
Végromlásokra.

Mediát és Siriát,
Özebet Zebet Zebaát
Mind elveszté az Salmanát
Népi rontóját.

A kik mondottak kevéllyen,
Pusztitjuk el nagy erőnkben,
Istennek hajlokát éppen
Tegyük semmibe.

Tegyen ugy ez pogány néppel,
Mint fertelmes emberekkel,
Ezeknek sok seregével,
És ezerével.

Téritsen minket ő hozzá,
Isten főlelkével jóra
Oktasson akarattyára,
Szent országára.

Támadjon fel mi mellettünk
Vegye el nyomorult igyünk,
A pogány népeket értünk,
Rontsa el kérjük.

Raboknak erős lánczokot
Törje el vas békójokot,
Minden kinzó szerszámokot,
Isten azokot.

Hozza nemzettségek közé
Osztán őköt templomivé
Csinállya szent edényivé
Illy eszközivé.

Ninivét a mint megtartá,
Ezekiast meghalgatá,
Josaphátot ő meglátá
Igy országunkra

Tekintsen kegyes szemivel,
Dicső székéből kezivel
Tartson meg nagy erejével
Kész fegyverével.

A mint régen a Sionra
Szemeket, kik ércz kigyóra
Függesztették mint Kristusra,
Megtartójokra.

Igy minket is kegyelmesen
Tartson meg pogányság ellen
Mint tüzes rút ördög ellen
Isten kegyesen.

Szegény keserves anyákot
Örvendeztessen sokakot,
Rabságból ő magzattyokot
Hozván azokot.

Az ő szemek eleibe
Hogy azokkal egyetembe
Mint Jakob Jóseffel régen
Örvende szemben.

Kiért ő neki dicsősség
Legyen mindentől tisztesség
Adassék neki, nagy felség.
Minden erösség.

Romlásunk ezer hatszázban,
Az ötvennyolc forgásában,
Esik Kisasszony havában,
Aratás tájban.

Illyefalvának romlását,
Szemlélvén nagy pusztaságát,
Pogányoktól elrablását
Irván le kinnyát.

Tempore reverendi Dni Samuelis Incze de Lisznyo Ven. Trac. Sepsi Notarii dignissimi, nec non Ecclae Rfr. V. D. M. fidelissimi protocolata per Sámuelem Dezsi p. t. Scholae ejusd. Ecclae Rectorum in Anno 1765.

Nagy Szabó Ferencz Memorialejában (Erd. tört adat. I. k. 168. lap) azt mondja, hogy az ilyefalvi várt a moldovai vajda vette be s 5000 lelket veszte el benne, de ez valószinüleg nagyitva lesz; az azonban megtörténhetett, hogy a törökökkel ott volt a moldovai vajda is.

Hogy ez alkalommal Ilyefalvának minden adománylevele elpusztult, kitetszik e város tanácsának 1785-ben nov. 27-én a gubernium azon rendeletére, hogy minden privilegiumát felküldje, adott jelentéséből, melyben elmondatik, hogy a várban tartott minden adománylevelök s más régi irományaik 1658-ban a tatárok beütésekor megsemmisültek, elégtek, azonban ők ezen kiváltságok értelmében élvezték régen s most is élvezik mindazok előjogokat, melyekkel Udvarhely, Kézdi-Vásárhely, Sz.-György és Bereczk bir. (Gubern. 5326/785.) Egy más kérvény (9256/783), melyben az ilyefalvi tanács felhozva, hogy minden prvilegialis levelük a várnak tatárok általi feldúlatásakor elpusztulván, kérik, miszerint a káptalanoknál rendelkezzék a gubernium, hogy Ilyefalvának ott lehető privilegialis leveleit kiadják.

S most miután a krónika irónak hazafias feljajdulását, honért sajgó keblünkben viszhangoztattuk, az ezen gyászokmányban emlitett két vár felkeresésére indultunk, hogy a hazának hősök hamvai által szentesitett temetőjéhez elzarándokolhassunk. Ezen várak egyike minden esetre a templom-kastély, mely ugy épitészeti, mint történeti szempontból érdekes épület levén, ismertetése nem lesz felesleges.

A falu északnyugati végén egy önálló, a Felszegi-pataktól körülfolyt s a térség fölé vagy 200 lábnyira emelkedő kerek domb tetejét koronázza e kastély (lásd alaprajzát). Közepén fekszik az ujból épült templom A, melyet egy 200 lépés kerületü fül alaku vár BBB környez, ezen ölnyi széles falakkal biró belső várnak ugy látszik csak egyetlen négyszög bástyája C volt a déli oldalon, e kapubástyán át történt a bejárás is, erre épült most a templom tornya.

E belső vár délnyugati szögletében egy félkör alaku kicsucsorodással D birt, mely hatalmas támoszlopai daczára egybe kezd omladozni.

Az ezen belső várt környező külső vár EEEEE szabálytalan hatszög, bástyákkal, melyekből három F. G. H. ötszögü, kettő pedig K. L. négyszögü: legemelkedettebb a déli homlokzat emeletes bástyája L, hol a felvonó hiddal ellátott kapu állott, s hol a kapuőrök lakosztályai vannak. E külső várat mély széles sánczolat MMM övezte körül. Nyugati szögletéből indult ki a vár földalatti titkos alagutja N, melynek külső kijárata a szemben lévő dombon most is látszik; egy más ily alagut P pedig a déli oldalon, ez a papi lakon alól, hol most is régi vermek vannak, jött ki, néhány évtizeddel ez előtt még boltivezete is megvolt; most egybeomlott. E várfalak és bástyák most is elég épen állnak fenn, csak is a keleti szögletben lévő H-val jelzett bástya külső falai omladoztak le, de ezt is ki akarják épiteni Ilyefalvának várkastélyukra méltán büszke lakói. Ezen keleti bástya közelében (benn a várban) van egy faragott kővel kirakott igen mély, s bő vizü kut R. A bástyák, hol egykor hősök őrködtek és csatáztak, most a város gabonaraktáraivá vannak átalakitva. A kapubástya lakályos szobáiba pedig a muzsák költöztek, itt lévén a falu, akarám mondani város iskolája.

Könnyebb tájékozhatás kedvéért mellékeljük e templom-kastély alaprajzát.

A kastélyt környező széles, mély sánczot, (mely az északi oldalon, hol a hegymeredeken hanyatlik megszünik) pátriának nevezik; talán régi czélzás arra, hogy voltak idők, midőn a haza csak az ily védsánczokon belül létezett. A toronyból gyönyörü kilátás nyilik a bűbájos Háromszékre s a nagyszerü Barczára.

Ismerjük már Ilyefalva ezen fellegvárát, melyet képben mutatunk be; de még ezenkivül kellett valahol Ilyefalván egy várnak lenni, mert Fuchs is egy vár (arx) és egy erősségről (castrumról) tesz emlitést, és a krónikában is két várról beszél az iró.

Az ilyefalvi templom-kastélynak nyugatoldali látképe.

Én eleget puhatolódtam ezen második erőd után s összejártam ugy a határt, mint az erdőket, de sehol egy második erőd nyomaira nem akadhattam, és igy valószinü, hogy a kérdéses arx és castrum is benne foglaltatott a leirt kettős várkastélyba, a castrum alatt belső, az arx alatt a nagyobb külső kastély értetődvén.

Van ugyan az Ilye-patak mellett fenn az erdők aljában a Sármány táján egy Forrósdomb nevü hely, hol az eke régi falromokat, fokos téglákat és cserépdarabokat forgat fel, s van is némi homályos hagyomány, hogy ott régen vár állott, sőt az Ilyefalvi Judith czimü régi regényben szerepel is, de a hely fekvése nem olyan, hogy ott vár lehetett volna; inkább vagyok hajlandó azt hinni, hogy régen Ilyefalva itten az erdőkben elrejtve feküdt. E völgyben néhány éve nagy kőszéntelepet fedeztek fel, mely használatlanul hever. Fennebb Száldobos oldalában egy ásványosviz buzog fel, melyet az előpatakival ugyanazonos hatásunak mondanak lenni.

Mielőtt Ilyefalvát elhagynók, egy a siralmas krónikát kiegészitő hagyományt jegyzek fel. A vár veszedelmekor volt egy Barokk nevü gazdag család (most is létezik e család); ezt is elfogták a tatárok s szijra füzve vonczolták magokkal a Bodza felé; egyik fiunak sikerült megszökni, elbujt tehát egy patak padmalyába (alól kimosott part), hogy a tatárok emberkereső kutyáitól menekülhessen, négy napig hallotta e rémes állatok ugatását, csak midőn azokat többé nem hallva, a tatárok távoztára következtetett, jött elő búv-helyéről, s Ilyefalvára haza érve, a falut annyira feldulva találta, miszerint saját házukra is csak arról akadt reá, hogy hű kutyája ott őrködött a romok között. – A mult század elején, midőn Rákóczi 8 évig küzdött a nemzeti szabadság kivivására, a székelyek leghűbb, legtántorithatlanabb hivei voltak a nemzeti ügynek, s földjüknek annyiszori feldúlatása után, még akkor is, midőn a győzelem reménye tünedezni kezdett, meghódolni nem akartak, ugy hogy 1708-ban is még mindig fenlobogott a forradalom zászlója. A németek, hogy a háromszéki népet féken tarthassak, Ilyefalván és Szt.-Léleken erős sánczokat emeltek, hova gyalog és lovas őrséget helyezve, azok télben-nyárban ott tanyáztak, s onnan kiütve dúlták, égették Háromszék faluit, s gyilkolták kézre kerithetett lakóit*). Ily s hasonló vészes napokat élt át a nemzet, most jó barát majd ellenség dúlta a hon virányait, most kelet majd nyugat akarta e nemzetet eltiporni, beolvasztani, megsemmisiteni. Ali Pasha, Caraffa, Basta, Rabutin, Ackton, Bukow, mindenik összeesküdött e nemzet élete ellen, s mégis ez életerős nemzetet lesujtani nem tudták, az a vészből, a romok közül mindig phoenixként ujjászületett, minden időben ott állott a civilizatió véghatárain Európa hű előörseként, s véres szagatott testével fedezte a művelt világot a barbarismus ellen, fennlobogtatva a szabadság és alkotmányosság szent zászlaját. És e nemzet minden fondorkodás daczára élni fog, mert létele európai szükségesség, mert ő hivatását nemesen betölté. – Ilyefalvának elhagyása előtt meg kell emlékeznünk ezen helység egyik nevezetesebb szülöttjéről, ilyefalvi Bialis, másként Olasz Ferenczről, ki II. Rákóczi György és Apafi korában egyik kitünőbb hőse volt hazánknak, ki a fejedelem oldala mellett küzdve részt vett annak minden hadakozásaiban, ott van Gyalunál s a sebesült fejedelem kimentésében legfőbb tényező, a fejedelemnek Váradon történt megöletése után testét Ecsed várába kisérte, s e várat a törökök ellen védte, azután Erdélybe visszatérve, fogarasi várparancsnok, s mint ilyen Ali Pasha ellen védi a rábizott várat, miért az erdélyi hadak főkapitányává lesz, később székelyhidi, ennek lerontása után somlyói várparancsnok, s mint ilyen a törökök e vidéken való vad gazdálkodásának megakadályozója; s bár Béldi Pállal notáztatott, de később nem csak hogy kegyelmet nyert, hanem érdemeiért nemességre is emeltetett, 1680. márcz. 10-én Fogaras várában Apafi és Lugosi Ferencz aláirásával kiadott nemeslevél által. Ilyefalva nem csak e kiváló hőst, hanem egy nevezetes irót is adott a hazának, Ilyefalvi Istvánban, ki Buchanan Györgynek egy jeles művét forditotta magyarra igen szépen zengő versekben. Nemzeti irodalmunk ezen igen becses és ritkává vált termékének czime ez: „Jephta sive tragoedia Jephte,” nyomatott Kolosvárt 1597-ben; irta pedig azt a szerző radnóthi Kendi Ferencz és leánya, Kendi Zsófia számára. Ez igen szép ép példánya megvan az erdélyi muzeum könyvtárában.

Cserei M. Ujabb nemz. könyvt. 434. lap.

Ilyefalván negyed órával alól van Aldoboly, végfaluja Háromszéknek ez oldalról. E falutól nem messze egyesül az Olt a Feketeüggyel, s azután nyugatra kanyarodva alkotja a Székelyföld ragyogó határvonalát. Az Olton átvezető hid igen jelentékeny pont volt Háromszék önvédelmi harczaiban (48–49-ben), sokszor kisérté meg ott az ellen betörni, de Gábor Áron ágyui, s a székely hősök mindig visszaverték őket. Itt mérköztek meg legelébb 1849. febr. 4-én a székely fegyverek a muszkákkal.

Aldoboly nevét a hagyomány onnan származtatja, hogy régen ha ellenség közelgett Háromszékre, mikor az alólról jött, akkor az aldobolyiak, mikor pedig felülről, a feldobolyiak verték meg a lármadobot, s befutva a környéket, a nép fegyverragadására hirt adtak. Dobolyban született 1694-ben Borosnyai Lukács János ref. püspök*). 1704-ben a labanczok ugy feldúlták e falut, hogy csak két ház, és a templom maradott épen.

Szülői pürkerecziek voltak, de a Tököli-beütéskor Dobolyba telepedtek. Lásd Bod Péter „Az erdélyi ref. püspökök hist.“ 199. lap.

A dobolyi határon, fenn az erdőszélen, egy magaslatot Bás-nak neveznek. Hagyományilag ott Kőkös határán is van Bástelek nevü praedium és rét, van Bás nevü erdő is; mind ezek a hatalmas várúr birtokai voltak. Rejtett kincset hisz a nép az állitólagos vár helyén, s ott ásogatva sok láncsát, buzogányt és csákányt találtak, de várromnak semmi nyoma nem látszik. Al-Dobolyon alól az Olt partján Büszke nevü helyen sok régi sirt mosott ki a folyam árja. E sirok kerek üst alakuak, különböző nagyságuak. Ezen kitudja hány ezred év óta rejtett sirokból már sok érdekes régiség került ki, nagymennyiségü ily alaku hamvvedrek. (Lásd alább.)

Ezek mellett nagy mennyiségü kerek idomu cserepek, melyek rostaszerüleg át vannak lyukgatva, csontok, vaseszközök, vésők, áldozó kések stb. A sir-üregek égés fekvetekkel (mész és szénporral) vannak tömve, e közt jönnek elő a fenn vázoltam hamvvedrek. Ezeknek emlitett tartalma, a cserepek durva anyagja, s hüvelyknyi vastagsága kétségtelenül mutatja, hogy azok nem római kor maradványai; s ekként azok vagy a Róma előtti vagy utáni kor emléktöredékei, mely kort a régészek műnyelvén barbar kornak neveznek. Visszafordulva innen, hogy utunkon változtassunk, Ilyefalvánál átszálltunk az Olt balpartjára. Ez oldalon vagy 50 láb magas meredek partoldal emelkedik az Olt tere fölé, lépcsőzete azon fennlapálynak, mely az Olt és Feketeügy mélyebben fekvő völgyei között emelkedik, s mely Szép-Mezőnek hivatik.

Ezen közel egy mérföld széles, háromszög alaku, gyönyörü termékeny fenntéren, – mely előfokként a két folyó közé ékelődik – egyetlen falu sincsen, hanem azt köröskörül szélire épült, festőileg sorozott faluk környezik. Ugy látszik, hogy e fennsiknak áldott arany kalászokat termő hantjait – hová a néprege tündéreknek most elsülyedt arany hidját helyezi – nem akarták beépiteni, hanem lakjaikkal, ragyogóan messze ellátszó tornyaikkal körülkeretelték, kertjeiknek zöldelő lombjaival körülkoszoruzták azt, ugy hogy a délibáb kedvelte tündérien szép térén csak is az asztagoknak hosszu sora, mint megannyi arany gúla-sor tünik fel, melyek a délibábnak rezgő képletein gyakran a legcsudásabb csoportoknak, ezüst hullámárban uszó aranyváraknak tetszenek.

Az a szokás, hogy az asztagokat künn a mezőn rakják fel, tudtomra Királyhágón innen, csak is Háromszéken divatos, s az mindenesetre a vagyon tiszteletére mutat; előidézhette e mellett ezen szokást még az is, hogy Háromszéken igen gyakoriak a tüzvészek, mit néha boszu, de leggyakrabban ügyetlenség és vigyázatlanság is idéz elő.

A Szépmező nyugati Oltra néző oldalán van Szotyor, Kilyén, fennebb Gidófalva.

Mi legelőbb is az Ilyefalvával szemben fekvő Szotyorban szemlélődünk. Szotyor az 1567-ki regestrumban Zotyor, az 1635-ki lustrában pedig Szatior néven van bejegyezve.

Hogy Szotyorban hajdan vár vagy őrtorony állott, bizonyitja Hunyadi Jánosnak egy donátiója, melyben Lapicida Konrádnak a tövisi és szotyori várak építéseért a hermányi 6 kövü malomnak hatod részét adományozza*). Ez adományt Mátyás király is 1462-ben megerősiti*). Ezen két okmányból kétségtelen az, hogy Szotyorban régen vár volt, de azért nem következik az, mit Teutsch J. állit*), hogy Szotyor, Barátos és más háromszéki faluk régen a Barczasághoz tartoztak, mert várat nem csak a szász, hanem a székely is szokott volt épiteni, a német elem pedig a Feketeügyön innen soha egy talpalatnyi földet sem birt.

Ezen adománylevél eredetije megvan a brassói archiv. 134. sz., másolatban Kemény Józs. gyüjt.

Ezen okmány szintén a brassói archiv. 156. szám, másolatban Kemény Józs. gyüjt. Szotyorban és Lisznyón levő részjószágát osztopányi Pernyeszi Simonnak 1578-ban megveszik a brassóiak 8000 frtért, de azt vissza kellett Pernyeszi Simon rokonainak adni; ezen okmányok a brassói arch. Nr. 552 és 555, és 407, 408.

Nachr. von Burcz. 13.

Már most az a kérdés, hogy Szotyorban hol volt a kérdéses vár? mert annak most semmi látható nyomaira nem akadhatunk; vannak ugyan a falu alatt Malomkert nevü helyen némi jelentéktelen falnyomok, de itt, mint a helynév is mutatja, s miként a hagyományok is igazolják, malom állott akkor, midőn a medrét gyakran változtatott Olt Szotyor alatt folyt el, más romok Szotyorban sehol sem találhatók, különben a hely fekvése sem olyan, hogy ottan valamely jelentékenyebb vár állhatott volna, s igy a szotyori kérdéses vár nem lehetett más, mint azon régi templomkastély, mely a mostani templomtól kissé északra feküdt, s melynek lebontott falaiból épült a mostani templom is. Erre a Lapicidának jutalmul adott malomrész csekélységéből is következtetnünk lehet.

Ezen most teljesen eltünt régi templomból kerülhetett Szotyor egyik igen érdekes régi harangja (a második), melyen egy szép körirat olvasható (egy sorban):

(O Rex Glorie veni cum pace 1426.)

A falu déli szögletén, Köveskert nevü helyen Oriáskőnek nevezett sziklacsúcs van, mely mint czukorsüveg furta ki magát a földből; e szikla földtanilag azért nevezetes, mert az a trachyt képződéshez tartozik, s mivel ugy a bodoki hegysor, mint az Olt túlparti hegyek határozottan a homokkő kőzethez tartoznak, alig értelmezhető, hogy e trachytszikla hogyan furta ide magát. A szikla tetőlapján egy 5 láb átmérőjü embersarok alaku bemélyedés van, a rege azt mondja, hogy az egy óriás sarkának benyomulása, ki innen egy lépéssel a Brassó feletti Czenkre lépett át, honnan a szikla nevét is származtatják.

Szotyoron felül Sz.-Györgygyel csaknem szemben, szintén a Szépmező partszegélyzetén fekszik, még pedig nagyon regényesen Kilyén, melynek nevét Benkő egy kisé erőltetve Sz.-Chiliántól származtatja. 1332-ben a pápai dézmák regestrumában Kylien néven jön elő, János nevü lelkésze 1 régi banalist és 4 chulaqueot fizet*). Az 1567-ki regestrumban Kyllyen néven 22 kapuval van bejegyezve.

Lásd e regestrumot a Batthyányi-könyvtárban levő másolata 740. lapján.

Kilyénben az unitáriusok temploma igen érdekes gót izlésü épület, mely azonban egészen átalakult elannyira, hogy csak szentélyében ismerhetünk a régi idomokra. A torony alatti ajtó fölé egy a templom hajójában állott s az igazitáskor ide falazott kő van. E kövön szép virágfüzér közé fogott ezen felirat olvasható (egy sorban):

(Anno M-o 427.)

mely évszám a templom épitési idejét jelölné.

Egyik harangján pedig ferde latin betükkel e körirat van:

„O Rex Glorie Jesv Christe veni cvm pace 1655 me fusa Johannes Neidel Brassovie”.

Kilyén környékén néhány tumulus is van; egy ilyen lenn a réten az Olt partján emelkedik, ezt Törökdombnak nevezik, hihetőleg valamely csata áldozatainak sirhantja az, bár az értelmezhetlen hagyomány azt tartja, hogy határdomb volt a török és német birtok között.

Nem lehet tudni, hogy hol van az a másik tumulus, melyet Benkő Vezérdombnak nevez. E neve pedig onnan eredett volna, hogy a régi székely grófok e dombra huzott sátorban tartottak törvényszéket, kik előtt a nép élőszóval előadván panaszait, peres ügyeit, kihallgattatott mind a két fél s gyors és igazságos itéletet mondatott ki.

E korból, az ambuláns igazságszolgáltatásnak törvényeink által is igazolt ezen korszakából származott a székely népnek perlekedni s törvényekre hivatkozni szerető hajlama, s még a későbbi időkben is, midőn e hon lakói a népboldogitó alkotmány szárnyai alatt éltek, fennmaradt a székely népnél ezen perlekedési hajlam, a legkisebb, a legcsekélyebb ügyekben is elmentek az általok választott, s bizalmukat teljesen biró tisztviselőkhöz, elpanaszolták kölcsönösen ügyeiket, bajaikat, azt egész ügyvédi ügyességgel indokoltan támogatták, s legtöbb esetben sikerült a peres feleket kibékéltetni, de a Bach-rendszer által behozott paragrafusok és a bélyeg visszatartóztaták a székelynek perlekedő hajlamát, s csak kikerülhetlen esetekben folyamodtak az oly drágán árult, s gyakran ingadozott törvényes igazság tételhez.

Háromszék székvárosához, Sepsi Sz.-Györgyhöz közelitünk, mely innen Kilyéntől tekintve igen nagy városias küllemmel bir, a magaslaton fekvő székház, kórház, a székely ezred volt tisztilakai, s az ódon várkastély övezte reformatum templom a legfestőibb csoportozatot mutatják, valamint ezzel összhangzóan szép e város vidékén a távolibb látkör is. Fölfelé tekintve az Oltnak falu-hintett szép kies völgye tünik fel, hátterében a bükszádi havasoknak gyönyörüen kicsipkézett bérczeivel. Lenn a Barczaság nagyszerü havas óriásaival, közbül Háromszék virányos tere, legnagyobb szélességében, mi itten Sz.-Györgytől Zágonig 4 mfdet teszen, mert e ponton ütközik egybe azon két völgykoczka, mely Háromszék al- és felvidékét alkotja.

Szebb, ragyogóbb, nagyszerübb táj ennél nem csak honunkban, hanem földrészünkön is kevés van, s mily kevesen vannak még e hon fiai közül is, kik azt ismerik, méltányolják.

Sokan ismerik a külföldet, bebarangolják annak minden országát, ezreket szórnak szét s benn a mi szépet és nagyszerüt a haza nyujt, elhanyagolják, lenézik.

Hogy külföldön utazzunk, az rendén van, mert sok tudni, tanulni valónk van, s a ki utazik azért, hogy hasznos ismereteket gyüjtsön, hogy az ottan látott dolgokat észlelve, itthonn alkalmazza, tudomány, művészet, ipar, és gazdászat terén hasznos tanulmányokat tegyen, az bizonnyal nagy szolgálatot teszen a hazának. De azt tegyük azután, midőn honunkat ismerjük, midőn annak szépségi és erkölcsi kincseit kiaknáztuk; mert bizonnyal a ki e hont és az azt lakó népet kellőleg ismeri, az szeretni is fogja, s külföldről megtérve sem fogja kicsinyelni, lenézni, fitymálni, mint ez fájdalom, legtöbb esetben történni szokott; azért első kiindulási pontunk hazánk ismerete legyen.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem