XIX. Kézdi-Vásárhelytől az Ojtozig.
XIX. Kézdi-Vásárhelytől az Ojtozig.
Oroszfalu. Sárfalva, Szászfalva. Nyujtód. Nyujtódon kolostor. Nyujtód temploma. Felvidék a nap keltekor. Lemhény. Velencze. A sz.-mihályhegyi szentegyház. Az itt levő várromok leirása. Csomortány vára, terjedelme, a várromok leirása. Kilátás a Várhegyről. Hajduk vára a Hosszu-havason. Bereczk város. Népessége. E város alakulása, kiváltságai. Kinizsi Pál, Gábor Áron, Veneturné vára, most látható romok, e várhoz kötött regék. Benet ur és Mátyás deák. Leányvár.
Kézdi-Vásárhelyről pompás ut vezet az ojtozi szorosba. Ez ut mellett negyedóra Vásárhelytől Oroszfalu*), kissé fennebb Sárfalu*), azon fölül Szászfalu*) következik, mely helység az 1567. évi regestrumban Zazfalwa néven 10 kapuval fordul elő. E két utolsónak közös temploma künn a mezőn fekszik. Szászfaluban Kovázi Ferencz, Báthori István hős kapitánya 1581-ben jószágot nyer. (Kállay a Ns. Székely nemz. 115. lap.) Szászfaluval össze van épülve Nyujtód, mely Nagy- és Kis-nyujtódra oszolva hosszan nyúlik el a Feketeügy partmagaslatán, honnan neve is származott*).
Kállay szerint régi besenyő telep. Az 1567. évi regestrumban Orozfalu néven 15 kapuval van bejegyezve.
Sárfalu lenn feküdvén, a Feketeügy kiáradásai gyakran eliszapolják nemcsak a falut, hanem határát is; innen eredhetett neve. Az 1567. évi regestrumban Salfalwa néven 14 kapuval fordul elő.
Berecz alakulásakor, midőn Zsigmond király kiváló szabadalmakkal látta el az uj várost, a Barczaságról is jöttek szász települők ide, kik Szászfalut alapiták; ezek később visszaköltöztek a Barczára s helyökbe székelyek települtek, kik azonban megtarták a Szászfalu elnevezést nemcsak, hanem jó darabig a brassói decanatustól függtek, Bereczkkel együtt Zsigmond király 1426-ban kiadott kiváltságlevele értelmében. E kiváltságlevelet közölte Benkő József Spec. Traniae. Láss erről többet Bereczk leirásánál.
Timon Nuitodumja, mely Benkő József szerint nevét attól kapta, hogy hosszan nyúlik el a Feketeügy mellett. Az 1635. lustrában Niuytod néven.
Nyujtód már a XIV. században önálló egyházközség s a pápai dézmák regestruma 1332. évi rovatában a 646. lapon nachtond, az 1334. évi rovatban a 716. lapon Natand néven, az 1567. évi regestrumban Nywythot (25 kapuval), végre az 1635. lustralis könyvben Ninytod néven fordul elő. 1630-ban Mikes János nyujtódi jószágát Tarnóczi Sebestyén leányának elrablása miatti notán elvesztvén, azt Apor Lázár nyeri el. (Kállay a Ns. Székely nemz. 116. lap.)
Nyujtódon 1632-ben a ferenczesek, hogy a mind fennebb terjedő protestantismusnak utját állják, egy kolostort alapitottak*), de Salinus vicarius hatalmaskodása miatt az 1643-ban eltöröltetvén, a szerzetesek visszarendeltettek Cs.-Somlyó és Mikházára*). E kolostornak most semmi nyoma, azonban az feltehetőleg Nyujtód községi temploma mellett lehetett. E templom pedig figyelmet érdemlő gót izlésü épület, a szokástól eltérőleg azonban itt a hajó régi, a szentély egészen uj. E hajó két oldalablaka (keleti oldal) csúcsíves, igen szép faragott kőfoglalvánnyal és díszművezettel; valamint csúcsíves az oldalajtó is, mely melett egy kőből faragott szenteltviz-tartón 1553 évszám van bevésve. A torony alatti főkapuzat külíve csúcsívvel alakult, mig az ajtónyilat köríves, és igy e kapuban az átmeneti korszak személyesitőjét tisztelhetjük, melynek tanuságai szerint e templom a XIV. század utófelében épülhetett, tehát jóval a szerzetesek idetelepülte előtt, kik e szentélyt használhatták ugyan, de semmiesetre nem épitették. Nyujtódi volt a hires Nyujtódi család, melyből már 1426-ban előfordul Nyujtódi Péter és György (lásd Bereczknél), Nyujtódi János (Noythod) 1459-ben Vajda személyese (lásd Huszti p. 121). Ugyane családból származott azon Udvarhelyszékre kitelepedett Nyujtódi Pál, ki 1506-ban az agyagfalvi constitutiót, mint az udvarhelyszéki primorok egyike, aláirja. Ennek testvére Nyujtódi Domokos Kézdiben marad, fiai nevet cserélnek, az egyik Domokos Pál, a másik Becz Imre nevet vevén fel*); azonban a Nyutódi név sem enyészik el, mert Nyujtódi Demeter 1524-ben jelen van a székely (Maros) vásárhelyi gyülésen s aláirja a szászokhoz küldött levelet. (Lásd Eder Obs. Crit. 255.) Gergely 1594-ben szintén a vásárhelyi gyülésen. György pedig 1603-ban Székely Mózessel esik el Brassó mellett. Különben ezen Szegedi, Apor P., Benkő Józs. s mások által is felhozott névátalakulás nem egészen állja ki a történelmi kritika szigorlatát, s ha ugyancsak a Nyujtódiak elágazásából származott volna is a Becz család*), az azt állitók mindenesetre csalódtak az időszakban, mert a felhozott korszakot jóval megelőzőleg feltalálhatjuk a Beczeket Csíkban, nevezetesen csík-szentmártoni (de chykyzenth marton) Becz Jakabot 1456-ban, mely évben V. László király nevezett Jakabnak és névleg felemlitett számos rokonainak Budán husvét utáni szerdán kiadott okmány által nemességet és czimert adományoz*).
E kolostorról Losteiner mellett emlitést találunk Nagy Szabó János krónikájában is. Lásd Erd. Tört. adat. I. k. 71. lap.
Lásd Losteiner Chr. 317. fej.
Apor Péter Lusus Mundi 83. l. a Magy. Tört. eml. 11. kötet.
Gr. Lázár Miklós a Tört. társ. kolozsvári bizottságának ez év april havában tartott gyülésén leszármazási táblákkal mutatta ki azon elmélet valótlanságát, hogy a Beczek a Nyujtódiaktól származnának. Ezen táblázatokat nem láthattam, de miután tudjuk, hogy jeles tudósunk, gr. Lázár Miklós alaposan, okmányok nyomán teszi kutatásait, tehát állitását történeti igazság szerint vehetjük az illető okmányok megtekintése nélkül is.
Ezen hártyára irt igen érdekes nemeslevél megvan eredetiben a kolozsvári Muzeum levétárában, hova Kozma Gábor ajándékaként jutott; hosszadalmasan elő vannak számlálva Becz Jakab érdemei, egész részletességgel le van irva és igen szépen le is festve a nyert czimer, mi veres mezőben levő arany csillag és kék-sárga mezőben levő arany nyilat tartó két oroszlány.
Nyujtódról jókor indultunk. A nap kiült a Bereczk feletti Magyarós és Márkos csúcsai közé s gyönyörüen világitá meg azon kettős hegykebelt, melynek egyik emlőjét a Perkő és Szent-Mihályhegy által körülkarolt félkör idomu esztelneki völgy, másikát a Sz.-Mihály hegyétől bekanyaruló azon észak körirányu tágas völgykebel alkotja, honnan a Velencze pataka és a Feketeügy törtet le. E kies hegykebel nyugati előfokánál Lemhény, keleti karajánál Bereczk városa fekszik.
Ezen két amphiteatrális hegykebel szélein ott ülnek azok a sorban helyezett gyönyörü faluk. Ott van a Perkő, felragyogó kápolnákkal koronázott csúcsával, aljában Sz.-Lélek várszerü templomkastélyával s a Tarnóczi kastély komor romjaival a legfestőibb csoportozatot tárva fel. Ott van idább a Perkő oldalára akasztott Polyán, temploma körül csoportosuló fehér házikói ugy uszkálnak a regg ködében, mint vidor hattyúpipék anyjok körül. A völgy fenekén pedig ott pompálkodik Esztelnek fehérlő kolostorával és büszke templomával. Itt közelünkben a Sz.-Mihályhegy tündöklő egyházával. A körvonaloztam szép előtérnek méltó háttereként pedig nagyszerü havasok különböző szinezetü, lépcsőlegesen emelkedő tömege magasul fel, melynek zöméből büszke három csúcs ívell fel, a félelmes Nemere, a vele magasságban versenyző Sándortető (közönségesen Nagy Sándor) és a Kurucsa tető. A körvonaloztam tájkép oly szép, oly nagyszerü, hogy az bárkit is meg fog lepni, főként oly gyönyörü világitásban és oly üde szép reggelen, mint a minőben én látám azt, sőt nemcsak meglepni, hanem le is fogja ragadni a lelkesülésre gyulasztható utast. A ki pedig közönyös a természet szépsége és nagyszerüsége iránt, kinek lelkében egy szép táj, egy szép vidék látása lelkesedést nem tud ébreszteni, az ne utazzék, az üljön otthonn bőröndjei között, hasának és kényelmének élve.
De im már Lemhénybe értünk. Ha hosszan nyujtózkodik el Nyujtód, túltesz rajta Lemhény, mely hosszu-keskenyen közel egy mérföld hosszuságban nyulik el a közötte letörtető Velencze pataka mellett; alsó része a falunak még künn van a Feketeügy szép terén, mig Velencze nevet viselő felső része messze felnyulik a havasok közé magát beágyalt patak szűk völgyületében. Velencze régen külön falu volt, sőt még az 1567-i regestrumban is önálló helységként van bejegyezve Venecze néven (17 kapuval), valamint külön rovat alatt találjuk Lemhent is (51 kapuval). Ma már teljesen egybeépültek.
Lemhényben nyugodott meg az 1653-i roszul sikerült moldovai diversio után hazájába kifáradtan s megtörve visszatérő Kemény János (később fejedelem), hol a vendégszerető özvegyasszony lábait megmosván, jó étellel, – rég ohajtott – sörrel s rég nem látott ágygyal látta el, miként maga oly kenetesen emlékezik erről emlékirataiban.
De van Lemhényről ennél jóval régibb adatunk is, mert hogy e falu a 14. században már tekintélyes egyházközség, azt a pápai dézmák regestrumából látjuk, hol az 1332. év rovatban*) Beke lehmem-i lelkész (a kézdi Archidiaconatusból) 19 régi banalist fizet, az 1333. évre*) ugyan Beke sz.-mihályi pap 3 régi ba. és az 1334. évre*) Péter lehmen-i pap 14 régi banalist fizet be.
646. lapon.
683. lapon.
715. lapon.
Ezen nagybecsü bejegyzésekből még azt is tanuljuk, hogy az egyházközség elnevezése a falura is alkalmaztatott, mert Sz.-Mihályhegynek azon előfokot nevezik, melyen Lemhény és Almás szent Mihály archangyalnak szentelt közös szentegyháza büszkélkedik. A terjedelmes várfalakkal és bástyákkal körülölelt templom renaissance-stylben idomittatott át, de hogy régi épület, azt bizonyitja diadalívén levő ezen felirata:
„Olim erat Scriptum 1510.”
Egy igen régi harangját 1848-ban ágyunak öntötték. Kevésbbé érdekes mostani kisebb harangja, melyen e körirat van latin betükkel:
„O Rex glorie jesv Christe veni cvm aeterna pace eura me Lenhemnyense.”
Oldalán: H. L.
| 1697. |
E templomról az a hitrege él a nép között: hogy a Sz.-Mihály hegyén volt s még a kerszténység első századaiban épült régi templom összeomladozván, ujat kellett épiteni. A kényelmökettekintő lemhényiek az uj egyházat falujokban kezdették épiteni, de a mit nappal raktak, éjjel mindig lerontották az angyalok s az anyagot visszahordották a Sz.-Mihályhegyre; ebben Isten akaratját hivén nyilvánulni a lemhényiek, felhagytak tervökkel, s oda a régi templomhelyre, a Lemhény és Almástól egyenlő távolságra levő előfokra épiték fel a vidék szépitésére oly jelentékenyen befolyó templomot. E hitreégtfélelmes bizalommal suttogva, hogy más ne hallja (mert szent dolgokkal nem szabad e szentföldön tréfáli) ekként értelmezte egy almási öreg. Az almásiaknak – ugymond – bajos lettvolna a távol Lemhénybe járni templomba, s azért eszélylyel ugyszedték rá a lemhényieket, hogy éjjel fehér ingeket öltve, lebonták az azon napon épült falakat, s fehér ökrök által vont szekereken visszavitték a Szent-Mihályhegyre. A lemhényiek az éj sötétében mozgó e fehér serget angyaloknak hivén, felhagytak önző és az almásiakat kárositó tervök kivitelével.
De miként lelkiismeretes kutatónak kötelessége, nem állapodám meg a faluban, hanem felhatoltam a havasok közé is, hol a mult idők nemtője két érdekes várromot tartogat, azért hogy a jelenkor fiának meglepetést szerezzen, tanubizonyságot teendő arról, hogy e tájakat egykor mily hatalmas nép lakta.
A Velencze patakán felmenve, a virgoncz pataktól átzúgott havasias jellegü völgyecskében sürűn követik egymást a zajosan kerepelő malmok. Órányira a falutól Horváth-nak nevezett (ily nevü molnárról) helyen a völgy kétfelé ágazik; északnyugat irányból a Kis Lemhény pataka, észak irányból a Nagy Lemhény pataka törtet le, (egyesülésük után nyerik a Velencze vize nevet). Ez utóbbinak völgyében a két patak összefolyásától háromnegyed óra távolra, a völgy jobb oldalán sziklaszálakkal ékes hegy magasul fel, melyet Várerőssé-nek neveznek. A hozzávetőleg 1500 láb magas büszke hegyormot egykor hatamas vár koronázta, melynek még most is jelentékeny maradványai vannak, ugy hogy a székelyföldi régi várak között a Bálványos után közvetlenül ez következik, mint legépebben fennmaradt s legtekintélyesebb várrom. Annyival inkább kell tehát azon csodálkoznom, hogy az mindeddig a kutatók figyelmét teljesen kikerülte, elannyira, hogy még csak felemlitve sem volt soha*), s ekként e várrom Columbusa én lennék.
Mert Kővári „Erdély épitészeti emlékei“ czimü munkájában azt csak az én kéziratom alapján, annak bűnös elsajátitásával tette.
A Várerőssét keletről a Nagy Lemhény pataka, délről és nyugatról a Várpatak nevü kis csermely folyja körül; ez utóbbinak kőzuhany-töltötte medrén roppant fáradságos mászással lehet csak felkerülni a Várerősse hátuljára, hol egy Vármező nevet viselő téres hegynyak A által függ össze (a Várerősse) a hátrább fekvő, s nála jóval magasabb Bene Péterné mezeje nevü heggyel*).
E hegy téres fennlapján ily nevü asszonynak volt erőditett lakása, hova háborus időkben kincseivel visszavonult, mond a hagyomány, s onnan eredne e hegy elnevezése. Hihetőbben ottan a Várerőssén levő várnak őrtornya állott, mely által a szomszéd Csomortány várával tette magát összeköttetésbe.
A Várerőssének mindenik oldala falmeredeken hanyatlik le, csak is ezen hegynyakon át közelithető az meg, miért ezen oldal megerősitésére volt a fő figyelem forditva. Egy mély-széles sáncz BB metszette át a 82 lépés széles hegynyakot. E külső védsáncztól 15 lépésnyire pedig másik még szélesebb sáncz CCC futja félkör idomban körül a vár északi és nyugati oldalát, mely a keleti és déli oldalon, hol a hegy függőleges, megszünik. E belső sáncztól 20 lépésnyi közre, de annál jóval magasabban fekszenek a hegycsúcs oromszélére fektetett várfalak DDD, melyek, mivel korántsem hittem ily nagyszerüeknek, igen kellemesen leptek meg. Legépebbek az öl széles, válogatott lapos köekből épült falak, éppen ezen először felötlött északi oldalon, hol azok még 4 öl magasságban fennállanak; de e várfalak mindenütt, hol a legelporlottabbak is, 3–6 láb magaságba még daczolnak az idő vas fogával.
Lépjünke titokszerü romok közé, s ismerkedünk meg azok alakjával és terjedelmével.
E vár két osztályból állott: a felső vár E csekély terjedelemmel birt, s félkör idomu erőd volt, melynek félkör kerülete 60 lépés, legszélesebb átmetszete 36 lépés. Itt e felső vár északi oldalán volt – a várterületnek csaknem felét elfoglalt s a külső körfalakhoz támasztott – zömtorony (donjon) F, melynek falai – miként emlitém – 4 öl magasságban ma is állanak. Ezen felső vár keleti bütüjéhez – hol természetes sziklalépcsőzettel száll alább a hegy – volt csatolva a hegy lankás oldalára fektetett nagyobb terjedelmá külső, vagy jobban mondva alsó vár G (Ballium inferior), mlynek külső fala (nem számitva a felső várral összeső részét) 206 lépés kerülettel bir, s az összefüggő két vár falainak kerülete összesen 266 léps, mi annak tekintélyes terjedelméről ád fogalmat.
A külső vár alakja nagyon szeszélyes, miként azt a hegy fennlapjának idoma határozta meg; talán legtalálóbban egy emberfülhez hasonlithatnók azt.
A főbejárat H e várba a déli oldalon volt, azon zúgban, hol az alsó vár falai a felső vár falaival egy meredek sziklaoldalon kimenő fallal összefüggöttek, a bemenetelt látszólag egy hatalmas, most összeomladozott négyszög kapubástya I fedezte, az ut KK oda a Vármezőről a hegy oldalán sziklába vésve vonult elő, s mivel egész hosszában a felette emelkedő várfalak által uralogva volt, azért ellenségnek ez uton (pedig csak ezen lehetett) a vár kapuához jutni csaknem lehetetlenné vált.
Még egy másik mellék bejáratnak L látszik nyoma a felső vár északkeleti szögletében, de ehhez mint fenn fekvő, s bajosan megközelithetőhöz csak elmozditható létrán vagy hágcsón lehetett feljutni. Ez ut szűk folyosóba nyilt, honnan a donjonba ismét csak elmozditható lépcsőzetesen lehetett feljutni, mert a most még fennálló falakon semmi ajtóhely nem levén látható, a bejáratnak, mint az a donjonoknál szokásos volt, bizonynyal az első emeletben kellett lenni.
Könnyebb felfogás végett, csatolom e vár alaprajzát.
S most, miután e vár topografiájáról kellő fogalommal bir a t. olvasó, bizonynyal ohajtaná, miként magam is tevém, e vár multjára bármi kis világot vető adatnak is nyomára jutni, de fájdalom! ha ilyen létezett is, ma már nyomtalanul eltünt, sőt még a hagyomány is kihat e várról a nép közül, elanynyira, hogy még csak neve sem maradt fenn a kiváncsi utókor számára. A néprege óriások által épitteti e várat, s roppant kincset hisz ott elrejtve, azért e hit nyomán egész társulatok alakultak, melyek éveken át ásták-fúrták a hegyet, a nélkül, hogy a vélt kincset feltalálniok sikerült volna, csakis azt eredményezve, hogy ezen kutatók aknái néhol a fal vonala alá is bevitetvén, azoknak leomlását és megsemmisülését siettetni fogják. Egyik kincskutató mondá nekem, hogy ásás közben egy sziklaüregekben másfél öl magasságu roppant embertestekre akadtak, melyek az érintésnél összeomlottek. Egy nagyon öreg ember pedig azt beszéli, hogy az ő gyermekkorában még a falak mindenütt 6–8 öl magasak voltak, s a kapubástya épen állott, s a kapu felett irásos kő is volt, melyet semmiféle ember elolvasni nem tudott, pedig ő az öreg papot is elvezette oda, s az eleget törte rajta a fejét; másik homályos hagyomány Veneturné várának mondja, s ekként a Bereczk mellett ily nevü várral lenne kapcsolatban, végre a mindenik közt legérdekesebb szóhagyomány meg azt mondja, hogy az Almás, illetőleg Álmos vára volt, igy neveztetvén az e várat épitett Álmos fejedelemről; továbbá Almás (melynek most is határán fekszik) lakói e várból települtek le a mostani faluba, melynek eredeti neve nem Almás, hanem Álmos volt, s csak később idomittatott Almássá. Ez utóbbi hagyomány tetszik nekem legvalószinübbnek, s mivel feltalált várunknak valami nevet kell adnunk, tehát kereszteljük azt Álmos várának. Várunkon felül egy szép sziklaszálat Sólyomkőnek neveznek; mondják, hogy ott régen sólymokat tenyésztettek a várur számára.
De ha a Nagy Lemhény pataka várral büszkélkedik, a Kis Lemhény pataka sem akar hátramaradni, mert ez utóbbi völgyületében a két testvérfolyó összefolyásától alig 2000 lépésnyire a völgy jobb oldalán önálló hegy magasul fel, oly hegy, melyet a természet maga is vár talapjául alkotta. Várhegy is annak neve, s volt is annak tetőlapján egy tekintélyes vár, melynek még most is észlelhető maradványai vannak. A várfalak alaprakata és a ledőlt falaknak halomra omlott köveiből keletkezett gátony az erdő sürüje közt mindenütt követhető, s e szerint ezen szabályszerüen köralaku vár 417 lépés kerülettel birt, tehát Álmos váránál jóval nagyobb terjedelmü volt. Északi oldalán, – hol a hátrább fekvő Szénégető nevü hegygyel lapályos hegynyak által függ össze, – hármas sánczczal volt erőditve.
A hegytető egy tisztásáról elbájoló kilátás nyilik; a hegy nyugati aljában fekszik Csomortány és Almás, idább Esztelnek, Bélafalva, Polyán, odább a Perkő alján Szent-Lélek, Kézdi-Vásárhely, azon túl pedig egész Kézdi-Vásárhely, azon túl pedig egész Kézdi- és Orbai szék, mint képlapon terül el. A háttérben a Bodza és a Barczát övező roppant havasok keretében a távol ködébe burkolt Barcza; mondják, hogy tiszta időben Brassó fellegvára is tisztán kivehető, s igy e vár egy nyilt, daczoló, az ellent bátran kihivó erőd volt, mely nem rejtőzött el tusát kerülve a hegyek közé, hanem büszke önérzettel nézett le a térre, átpillantva szomszéd Bálványosra, Sz.-Lélekre, kovásznai, szacsvai, borosnyói várakra, szóval Háromszék minden ősvárára, melyekkel közvetlen összefüggésben, láttani egybeköttetésben állott.
E várról ujból fájdalmasan kell bevallanunk, hogy semmi adatunk nincsen, s még a hagyomány is kihalt róla. Mondják, hogy Csomortány e várőrizet katonáiból alakult, s igy hihető, hog azt Csomortány várának nevezték, sőt még az sem lehetetlen, hogy az egykor hatalmas Csomortányi család*) ős fészke volt; kereszteljük tehát el ez ingatag alapon Csomortány várának.
A lemhényi Csomortányi család egyike volt a kitünőbb ős székely családoknak, legkiválóbb volt köztük Csomortányi Tamás, Háromszék főkapitánya, kit 1599-ben Báthori Endre Mihály vajdához küldött. A sellenbergi szerencsétlen csatában egyik vezér, ott van a menekülő fejedelemmel Udvarhelytt. Itt ugy látszik elszakadt, mert Pásztorbükkinél nincsen jelen. 1601-ben az osztrák zsarnokság által bántott és a haza felszabaditására Kolozsvártt szövetkezett hazafiak közt van, honnan többekkel Báthori Zsigmond visszahivása és hozatalára küldetett, mit ritka eszélyességgel hajtott végre. Ez év augustusában ott van a goroszlói szerencsétlen csatában, még pedig azok közt, kik a haza függetlenségeért és szabadságaért hősi halált leltek.
Hanem a Feketeügy sem akar ám legyőzetni jelentéktelen mellékfolyóitól, s ő sem akar a régész előtt egészen érdektelen lenni, mert felső völgyében a baloldalán elnyuló Hosszuhavas egyik téres csúcsán is van várrom, a melyet Hajduk várának neveznek.
Ennek már van neve, de maga a rom jelentéktelen, s feltehetőleg a fejedelmi korban a Bereczken állomásozott határőröknek vagy hajduknak lehetett ott valamelyik jelentéktelen határszéli erődje, vagy erőditett tanyája. S most a mult emlék-töredékeihez tett ezen vándorlásunkból térjünk vissza Lemhényre, honnan negyedóra alatt Bereczkre érünk.
Bereczk egy 3000 lakost számláló mezővároska; népségének kétharmada székely, egyharmada nemegyesült oláh, kik csak a közelebbi időkben szaporodtak fel, többnyire oláhországi betelepülők által; a földbirtok azonban csaknem kizárólag székely kezeken van, az oláhok pásztorkodnak, s a nyarat a határszéli havasokon, a telet Törökországban töltik nyájaikkal; különben az itteni oláhság a szebb fajtáju közé tartozik, kiválóan a nők között igen sok csinos alak van. Kár, hogy az arczfestéssel korán elhervasztják természettől nyert szépségüket; öltözetük festői és sokban hasonlit a kovásznai oláhok öltözetéhez, a földig érő lombos fehér szárika (guba) oly kiegészitő része ez öltözéknek, hogy azt még nyárban is ritkán vetik le, s azért egy ily csoportot valami finnyás idegen utazó könnyen jegesmedvéknek nézhetne.
A székelység nagyrészt földműveléssel foglalkozik, igen kevés a mesterember és iparos ottan; de azért a városi lakosnak méltóságához képest nagyrészt posztó ruhában, az asszonyok prémes ős szabásu bundákban járnak. Különben jómóduak, mit K.-Vásárhelynek átmeneti kereskedése, melyhez a fuvarosokat nagyrészt Bereczk adja, nem kis mértékben segit elő.
Bereczk – egészen a határszélig terjedő nagy határáról itélve – első telepedési hely, régi okiratokban Bereczkfalva néven jön elő, s ugy látszik, hogy már régebben is, mint a határszél védelmével megbizott hely, szép előjogokkal felruházott kenézség volt. Zsigmond király mezővárossá emelvén, s önálló hatósággal ruházván fel, szintén hivatkozik előbbi kiváltságaira*). Zsigmondtól nyert szabadalmait a nemzeti fejedelmek legtöbbje megerősitette és amplificálta*), miből látszik, hogy e határszéli városnak emelését ohajtották, s a reájok bizott határszéli őrködésért jutalmul nem kevés előnyök élvezetéhez juttatták.
Zsigmond király szabadalomlevele kelt Brassóban 1426. év sz. István vértanu napján. Megvan eredetiben a fehérvári káptalanban, közölte egész terjedelmében Fejér Cod. Dipl. X. 6. 797., honnan és átforditva kivonatilag adom: Előrebocsátja Zsigmond, hogy Magyar János, Kenéz és Radul Czakó fia mindketten bereczkfalviak, kijelenték, hogy a Székelyföld szélén oláhok által lakott Bereczkfalva nevü helység van, mostkevéssé népes; de ha szabadalmakkal ruháztatnék fel, sok lakost nyerhetne, kik ott a határszélen a mi országunk javára működnének, s mivel a székelyek grófja, Pelseutz Péter e falu korábbi előjogairól is kezeskedik, azért a fennevezettek, s e mellett Nyujtódi Péter fia György, és Lemhényi Mátyás fia György kérésükre, az ott lakók és oda települőkre nézve azon szabadalmat engedjük, hogy őket ne itélje semmiféle külsőbiró, hanem maga a kenéz a lakosokkal, felvéve néhány előkelő székelyt is. Megengedjük ezen feljül, hogy bárki is ugy Modovából, mint Erdélyből szabadon telepedjék Bereczfalvára, s hogy onnan királybiró vagy földesur ki ne vehesse, hanem maga a kenéz a lakosokkal és felvett székelyekkel mondjanak itéletet s szolgáltassanak mindenképpen igazságot. De akarjuk, hogy mint eddig, ugy ezután is nevezett kenéz és a lakosok őrt álljanak és vigyázzanak a határszélen stb.
A nemzeti fejdelmek közül legelső János király, ki 1531. máj. 3-án Fehérvártt maga és Bathend Ferencz aláirásával ellátott szabadalmat ad ki, melyben Bereczk város (legelőbb e néven) polgárai, régibb királyoktól kapott szabadalmaik értelmében, nem tartoznak idegen birák előtt megjelenni, hanem csak saját biróságuk előtt; a lelki dolgokban pedig a barczai decánhozfelebbeznek. ily szabadalmaik ellenére őketidegen birák elé kényszeritik, azért rendeljük, hogy e város szabadalmai megtartassanak, s ha valakinek ellenük pere van, azt a város birájánál kezdje, ha pedig lelki dolgot érdeklő, a barczai decánnál folytassa, s ha ezek itéletével meg nem elégednék, csak akkor vihesse ügyét apellatio utján feljebb, stb. stb.
Izabella Fehérvártt 1557. febr. 22-én kiadott okmányával Albert Tamás és Balázs István bereczki hütes polgárok kérésére János király fennebbi szabadalmát helybenhagyja és megerősiti. Az 1567. évi regestrumban 16 kapuval jegyezték be.
Báthori Zsigmond Brassóban 1602. mart. 18-án Thiseri Antal és Fazekas Ferencz bereczki hütes polgárok kérvén régi szabadalmaik megerősitését, ezek értelmében őket minden rendes és rendkivüli adók, dézmák, kilenczedek alól kiveszszük, de ezért tartoznak a mi futárainknak lovat, szekeret adni, s a menőket Tatros városáig, a jövőket Kézdi-Vásárhelyig szállitani és a határszélre őröket rendelve, bármily felmerülő hirről, ellenségről azonnal hirt adni; hogy pedig senki az őrködés és szállitás kötelessége alól magát ki ne vnja, arra rászorithassanak mindenkit, s ki vonakodnék, elüzhessék magok közül. Ezen szolgálatukért a fennebbi mentesités mellett rendeljük, hogy az áruczikkeket mindenki Bereczken rakja le, s azokat ugy Moldovába ki, mint onnan be – régi szabadalmaik értelmében – csak bereczkiek szállithassák, stb.
Báthori Gábor Kolozsvártt 1612. máj. 4-én megerősiti és helybenhagyja Báthori Zsigmond fennebbi szabadalomlevelét s ezen confirmationalist aláirja a fejedelem, Kendi István korlátnok és Frater István titoknok.
Bethlen Gábor (Wenalia?) 1615. január 22-én maga és Bölönyi Gáspár aláirásával ellátott okmányban átirja és helybenhagyja Báthori Zsigmond fennebbi szabadalomlevelét.
I. Rákóczi György Fehérvártt 1631-ben junius 28-án maga és korlátnoka Kovasóczky István aláirása alatt kelt okmányban, Vata Lőrincz és Fazekas János Bereczk esküdt polgárainak kérésére, átirja Bethlen Gábor, Báthori Gábor és Báthori Zsigmond fennebbi szabadalomleveleit, s azokat helybenhagyva, megerősiti.
II. Rákóczi György Fehérvártt 1654. jan. 28-án maga és palóczi Horváth János titoknoka aláirása alatt kelt okmányban átirja és helybenhagyja eldőde és atyja szabadalomlevelét. Ez utóbbinak végére pedig ez van irva: „Mü is confirmáltuk 30. marty Anni 1666. Mich. Apafi mp.“
Az osztrák házból vlaó uralkodók közül:
Leopold Bécsből 1701. jun. 28-án maga, Kálnoki Sámuel és Szentkereszti András aláirásával kelt okmányban a fennebbieket mind beigtatva, helybenhagyja és megerősiti. Leopold ezen confirmationalisa publicáltatott az 1702-ben Fehérvártt tartott országgyülésen jan. 7-i ülésében, s senki ellent nem mondván, hitelesitette ez év febr. 2-án Henter Ferencz. Megvannak pedig mindezen fennebb kivonatilag közlött okmányok a fehérvári káptalannak 1772. évben apr. 3-án (feria sexta prox. ante Dom Judica) kiadott hiteles transsumtumában, melynek kiadásá bereczki Jáns esküdt polgárok kérésére rendelte el Mária Terézia. Ezen transsumtum megvan eredetiben Bereczk város levéltárában, hiteles másolata Mike gyüjteményében Kolozsvártt.
Abból, hogy a megerősitést kérvényező bereczkiek Izabellától kezdve mind magyar nevüek, azt kell következtetnünk, hogy a Zsigmond király alatti oláh kenézség lakói már nagyon jókor elmagyarosodtak, vagy inkább az eredeti oláh lakosok az oda nagy számban települt székelység által túlszárnyaltattak és beolvadtak, mert a mostani oláh lakosok nem a régiek utódai, hanem a későbbi időkben Oláhországból beszivárgott uj települők.
1426-ba, midőn Zsigmond király várossá emelte az igénytelen határszéli telepet, első főbirája Kinizsi János volt. Egy 1796-ban Segesváron napvilágra került Kis Tükör czimü kéziratban azon nem teljesen oadatolt állitás volt felhozva, hogy a nagy Kinizsi Páll is bereczki lett volna, egyenes utódja e város első főbirájának; mivel azonban a kérdéses kézirat ma már eltévedt, ezen leszármaztatást csak felemlitem, de annak valódiságát nem erősitem. De elég dicsőség háramlik Bereczke a nagy Gábor Áronról, ki elvitázhatlanul Bereczk szülöttje. Ezt felemlitve, tovább haladunk, mert e kiváló hős életéről, a haza és szabadság szent ügyének oly nagy szolgálatokat hozott tettköréről majd más helyt, a dicső vértanu sirjánál fogunk bővebben értekezni.
Azon jeles kiváltságok, melyekkel a városok alakulását és felemelkedését és igy a polgári osztály kifejlődését és felvirágzását lelkén hordó Zsigmond király Bereczk városát felruházta, csakhamar sok települőt édesgetett oda nemcsak a Székelyföldről és a szomszéd Dunafejedelemségekből, hanem még a Barczáról is sok száz települő csődült ide; ekkor alakult Szászfalu is, Nyujtódon alól. Ezen szász települőknek Zsigmond király s utána János király is (lásd fennebb) megengedte, hogy vallási dolgaikban ne az erdélyi pspöktől, hanem a brassai decanatustól függjenek, s bár a szász települők nagyrészt visszaköltöztek a Barczaságra, Bereczk és Szászfalu lakói a lelkiekben egész a nemzeti fejedelmekig, nevezetesen Zápolya Jánosig, a brassai decanatustól függöttek. Hogy mikor mentek az erdélyi püspök felsősége alá, arra nincsenek adatunk, de hogy ezen átmenetel nem történt a maga rendes utján, kitetszik abból is, hogy 1729-ben a bereczki egyházgondnokok az erd. püspök által valamely elkezelt pénzek visszafizetésére itéltetvén, ezek előkeresték azon régi szabadalomlevelöket, melynek értelmében Bereczk a lelki dolgokban az esztergomi érsekség hatósága alá sorozott brassai decanatustól függ, s lépéseket tettek, hogy oda kebeleztessenek vissza. – Az érsek titkon rendeletet küld a brassai decánnak, hogy Bereczknek mondja meg, miszerint az erdélyi püspök által odarendelt papot ne fogadják el. A felbiztatott bereczkiek a papot harangfélreverés kiséretében el is kergetik; a püspök, Stojka Zsigmond, azért a templomot bezáratta, mit a szebeni prépost megtudván, a brassai decánnak meghagyta, hogy szálljon ki, a bereczki templomot nyissa meg, s a bereczkieknek vigyen papot; másfelől a püspök egyházi átokkal fenyegető iratot függesztetett a bereczki templomra, de a brassai jésuiták ezzel nem sokat gondolva, Bereczkre mentek, a püspök fenyegető iratát letépték, szétszakgatták és a templomot megnyitották. Stojka az udvarhoz terjesztette fel a dolgot, s hosszas utánjárás, szorgalmazás után végre is csak 1756-ban nyerhette ki azon parancsot, melyben az esztergomi érseknek meghagyatott, hogy Bereczk felett ne rendelkezzék. Bereczket pedig az erdélyi püspök hatósága alá azon meghagyással rendelték vissza, hogy a püspök a bereczkieket az egyházi átok alól feloldozza, de a mit a megharagudott püspök csak is az udvar másodszori kemény rendeletére tett meg, s ekként állott helyre a felbomlottegyensuly a főpásztor és a bereczkiek között*).
Adatok Benkő Károly gyüjteményében. Különben ez a vitás kérdés pár évvel ezelőtt ujból felujult, a bereczkiek ismét el akartak szakadni az erdélyi püspökségtől, az engedelmességet felmondták, s csak nagy bajjal tudta a kormányszék az ügyet elintézni.
Bereczk pecsétje (s egyszersmind czimere) egy levelet tartó kéz*), körülirva: „Sigillvm oppidi Bereczk 1785”.
Mely onnan ered, hogy ők voltak régibb időkben a postások, kik leveleket, küldeményeket és áruczikkeket Moldovába ki s onnan beszállitottak.
Bereczknek annyi uralkodó által megerősitett, annyi századon át élvezett szabadalmia szintén csonkitva és megszoritva voltak az osztrák házból való uralkodók alatt, főként a fegyverfeladását követett korban, midőn jog- és kiváltságellenesen a bereczkiekre is felerőszakoltatott a fegyver, és ezzel az önkényes katonai kormányzat. Igy történt aztán, hogy e város törvényszéke (tanácsa), mely addig egyenesen a fejedelmi curiához (később a főkormányszékhez) felebbezett, hatáskörében nagyon megszorittatott és a katonatisztekés a katonaügyvédek e város önkormányzati jogát cskanem egészen megsemmisiték, s bár az 1790–91-ki országgyülés LXVII. törvényczikke Bereczkre is kimondotta a törvénytelen fegyverviselés megszüntetését, s e városnak törvényes jogaiba való visszahelyezését, de az irott malaszt maadt, s csak 1848, a jog győzelmének e dicső korszaka, adta vissza Bereczknek is százados szabadságát, melyet ujból eltiport két évtizede a zsarnokságnak vampirja; de a mely a 48-ki alapon ujból érvényre emeltetett 1861- és 67-ben, s most Berecz ujból élvezetében van szabadalmainak, s ez által a kifejlődés és előrehaladásnak torlaszai elháritva lévén, már is észrevehetőleg emelkedik és halad előnyös fekvése által kijelölt hivatása felé*).
Az országgyülésre, miként régen, ugy most is képviselőket küld.
Emelkedésére nem kis befolyással vannak – még a Dunafejedelemségekből is látogatott – országos sokadalmai és hetivásárai. Országos sokadalmai, valamint hetivásárai Berecznek már régi időkben is voltak*), azonban ugy látszik, hogy az aziránti jog nem-hasznélás vagy más okokból elévült, de Mária Terézia 1766-ban ujból felujitá, s engedélyt adott három országos sokadalomra és keddnapi hetivásárokra*).
Országos sokadalmakat és hetivásárt Berecznek Rákóczi Zsigmond adományozott Maros-Vásárhelyről és Rittke János korlátnok irt alá. Ezen okmány megvan Bereczk levéltárában.
és pedig jan. 25-én, máj. 7-én és oct. 9-én tartandókra. Az engedélyezési okmány kelt Bécsben 1766. jun. 2-án. A Szebenben székelő Gubrnium publicáltatta 1767. jan. 22-én. Az okmány megvan Bereczk levéltárában.
Hogy pedig kitünjék, miszerint a politikai egyenjoguság és önkormányzati jognak mily szép és ritka elveire fektetett szervezete volt Bereczk városának, ide csatolom e város constitutiójának rövid elemzését, mely az erd. főkormányszék levéltárában 3693 szám alatt van meg, s melynek hiteles hű másolata ez:
Constitutiok,
Melyek Berczk várossában eleitől fogva observáltattak.
1. Még a mult 1400 előtt is városunk lakosai a több nemes székely nemzet között meg lévén különböztetve Jurisdictiojokban egyebektől; annak okáért vlaakinek azok közül törvényes ügyek a városi magistratus előtt lefolyt, ha szintén criminalis volt is azon causa bővebb megvizsgálás végett nem a n. szék eleiben, hanem töstént az uralkodóhoz vitetett; egy időtől fogva peniglen a criminalék a F. K. Gubernium eleibe, az mások pedig a Mgos. K. Táblára appelláltatnak.
2. 1426-ban Karácson hava 26-kán boldog emlékezetü néhai felséges római király által is rendeltetett, hanem az ő felsége biradalmaiban a török földéről behozandó kereskedésbeli portékákot illendő jutalomért elébb vecturálni mindenkor városunk lakosai köteleztessenek.
3. Ezen esztendőben rendeltetett az is, hogy senki városunk lakosai közül az városi közönséges szolgálatoktól és teherviseléstől immunis nem lehet, még ha szintén characterizatus személy volna is, mely felséges rendelés ellen, ha valamely városi lakos magát oppolnálná legottan a városi consortium közül az olyannak kihányására teljes hatalom engedtetett.
4. 1541-ben 9-ber 16án az városi jórendtartásra nézve meghatároztatott az is, hogy senkinek a maga különös hasznára nézve városunk terrenumán ne légyen szabad lisztelő és fürész malmokat, ványolókat, kásatörőket, olajsajtókat épiteni, hm mind azokat a város maga sumtusán elegendőleg épittetvé, az allódialis cassa augmentumára tartassanak.
5. Ugyan ezen esztendőben constituáltatott az is, hogy az kik székes helyekről megtelepedés végett városunkban jönnének, azoknak hiteles bizonyitót kelletik mutatniok arról, hogy igaz szabad személyek és semmi gyanuság nem férhet hozzájok, mivel jobbágynak városunkban való lakás meg nem engedttik ugy továbbá két jó kezeseketis állitsanak az magok jövendőbéli jó viseltökről.
6. 1580-ban státuáltatott az is, hogy az elveszett marháknak nyomokot Beretzk városa határairól a székes helyeken lakók által ne vegyék, s Beretzk városa se azoktól, mivel hogy az advicináns két oláhországbéliek által sok károk tapasztaltatnak patráltatni.
7. Ugyan ezen esztendőben arra egyesült az városi közönség, hogy az maga vetés határait esztendőnként szerszerint minden fizetés kivül tartozzanak őrizni; de gabonabéli kárt magok a határ pásztorok ne fizessenek, ha pedigleg nem szántszándékkal való kártételen találtatnék valaki, több marháitól egy gazdának csak egy poltura fizetéssel az behajtásért megelégedjenek, hogy ha pediglen az elszánt akarattal való kártékonyok megtaláltatnak 1-ben 3 mft, 2-szor 6 mft, 3-szor 12 mftkal büntettessenek, s ha akkor is meg nem szünnének kártékony cselekedetektől, tehát mindenesetől együttaz városból hányattassanak ki. Az határ pásztoroknak pedig határ birájokkal együtt mindenkor Sz.György nap előttmagok kötelességökre megkelletik esküdniök a magistratus és városi köönség jelenlétekben.
8. 1651-ben az is meghatároztatott, hogy senkinek is városunk határain maga szántó földet vagy kaszáló hellyet az nyomásban, vagy uvarlóban forduló esztendőkben bekertelni szabad ne legyen, hanem egyiránt a közönség nyájai által depascualtassanak azok.
9. Ugyan ezen esztendőbencontituáltatott az is, hogy senkinek is Városunk lakosai közül bármit se az ősz se pedig a tavasz határokban étetni semmiképpen szabad ne légyen mind addig, miglen az határ egészen fel nem szabadul, az ez ellen cselekedők toties quoties 12 mftkalbüntettessenek.
10. 1740-ben Oct. 22-kén azon egyesült meg az városi közönség, hogy az kinek a város lakhelyetád, s az oly személy magtalanul halna meg, tehát az ollyatén jószág oldalaslagvaló attyafiura ne szálhasson, hanem töstént a városnak Jurisdictiojában vissza maradjon.
11. 1750-ben Maj. 24-én meghatároztatott az is, hogy az zállagos kaszáló helyek akár holottis legyenek azok, Sz.-György nap előtt változzanak, az ugvarlóban való szántóföldek pediglen pünkösd előtt, s nem azután.
12. Az is uzusban van eleitől fogva, hogy némely haszonvehetetlen erdős helyek haszonvehetőségekig tilalom alatt tartatván őriztessenek, akkor pediglen az városi közönség között aequaliter subdividáltassanak.
13. 1767-ben Maj. 12-én a magistratus igyekezete által azon is megegyesült az városi közönség, hogy némely provinciálistáknak bizonyos conditiok alatt, az eő Felsége Regia Contributiojának szaporodására nézve lakhelyek engedtessenek.
E protokollo Constitutionum Extradata per Joannem Lőrincz mp.ord. notar.
1799. 24 April.
Berczk végváros communitássa instructiójából*) kitetszik, hogy ott 30 számból álló esküdt közönség volt, 6 actualis senátor, főbiró és notáriuson kivül, a juridicumra a szükséges privilegiumok és jus gladii fenntartására. A politicumokra 6 supernumerarius senator, kik közül 1-ső a k. contributiók felgyüjtésére, a 2-ik az allodialis cassára, 3-ik árvák javaira, 4-ik és 5-ik a városi és nem rég épült soosmezői adó behajtására, a 6-ik a tilalmas erdők, utak, hidak inspiciálására ügyelt. Ezen utóbbiakból az actualisi vacantia supleáltatott, s ez a 30 számból szavattöbbséggel választatott. A 30 személy-viratus csak magistratus és főbiró akaratjával tarthatott érvényes gyülést. Valamely taxás helyet magistratus és viratus csak a f. k. főtanács hirével adhatött örökösen el. Hütös, hivatlaos, a ki a communitás gyülésére pontosan meg nem jelenik s végig nem várja a tanácskozást, a biró és magistratus 12 ftig büntette; ugy megbüntettetett, ki a gyülésbe illetlen fenyegető szavakat ejtett vagy káromkodott stb.
Ez 1829-ben kiadatott Gábor István ord. notarius által, megvan a főkormánysz. evélt. 1994. sz. alatt eredetiben. Itt én kivonatilag közlöm.
Most pedig ezen jogtörténelmi elmélkedésünk után folytassuk kutatásainkat Bereczk környékén.
Bereczk Háromszék szép terének éppen szélén fekszik, túl rajta az Ojtozra vezető ut Bereczk patakának keletirányu szűk völgyületébe tér be. E patak jobb partján a város északi végétől alig ezer lépésnyire egy római castrumnak vannak messziről felötlő maradványai.
Ezen erőd mintegy 24 lábnyira kiemelkedő magaslaton fekszik; alakja szabálytalan négyszög, keleti és nyugati oldalhossza 240 lépés, északi és déli oldala 185 lépés. Ezen mérarányokban a vártért 5 öl széles és 4 öl magas gátony vagy ormósodás övezi, mely bárhol is felásatva, falmaradványokat, farakatokat s nagy mennyiségü tégladarabokat tár fel. Bejárata látszólag a déli oldalon volt, hol a töltés 6–7 öl magas. Szögbástyái nem voltak, legalább azoknak ma semmi nyoma nem látszik. Beltere hullámzatos, de mivel jelenleg szántás alatt van, egészen átalakult. Középpontján egy mélyedésből öreg almafa nőtt ki, ezt a vár kutjának tartják.
A vártól északnyugatra más épületnyomok látszanak, melyeket a vár pinczéinek mond a nép, hol roppant kincs lételét hiszi; lehet, hogy ott a castrum védistenének volt temploma, vagy a mi még hihetőbb, a római castrumoknál elmaradhatlan meleg fürdő, mert hogy ez római castrum volt, mely a K.-Vásárhelytől Ojtozon kivezető hadiutat fedezte, az kétségtelen; ezt bizonyitja fekvése, alakja, de ezt az innen került téglák is, melyek a bereczki tanácsháznál ezelőtt két évvel megvoltak, de most, fájdalom, már eltüntek. Én láttam e téglákat s azok egyikén ilyen bélyeg volt:
CO HIS (Cohors Hispanicus.)
Másikán:
CO HIBRAC (Cohors I Bracaraugusteorum*).
Torma Károly felfejtése szerint.
E várra vonatkozó, annak multjára világot deritő semmi adatnak birtokában nem vagyunk; a téglabélyegek, s talán rendszeres ásatásokkal felfedezendő feliratok e vár előkorát felderitendik egykoron. A római kor utáni történetét illetőleg csak a hagyomány homályos adataival kell beérnünk. Ezek szerint e várat egy hatalmas székely ős épittette (hihetőleg a rómia vár romjaiból), kit Benetur-nak hivtak, s ebből elferditve lett Veneturné vára, mely név alatt ma is szerepel. Benet ur várát a várát a mongolok dúlták fel, hihetőleg IV. Béla alatt, mert hogy – a radnai német gróf Aristaldus által vezetett – Kadánnak dúló csordái Háromszéket is elpusztiták s ott Sz.-Lélek várát lerombolva, az Ojtozon vonultak ki, az Roger atya leirásából s a szent-léleki vár történetéből, (mint fennebb látók) bizonyos. Csak ennyi, mit e vár multjáról számunkra a hagyomány megőrzött, de van e várromhoz kötve két gyönyörü rege, melyet itt elhallgatnom nem szabad.
Egyik azon hitrege, melyet Kővári is közölt*). E szerint régi daliás időkben itt a határszél közelében élt egy nagyon gazdag asszony, kit Veneturnénak hivtak.
Erdély régiségei 140. lap.
Volt ennek egy hős fia, ki a királyi táborban harczolt távol a hazától. A gazdag, de fösvény nő kincseit féltve, elhatározta, hogy egy bevehetetlen erősvárat épit magának. Hozzá is kezdett, s a vár, melynek messze vidéken nem volt párja, elkészült.
Fia távoli hadakozásokból (a Szentföldről András királylyal – mint Kővári véli) megtért, büszke felfuvalkodott anyja a visszatérő elébe lovagolt, s a viszontlátás örömei után elmondá, hogy milyen erős és nagyszerü várat épitett.
„Miért bántád jó anyám – mond ez – őseinknek tisztelt régi várát, valjon a mit helyére emeltél, lesz-e oly szilárd és erős, mint az vala?”
Az önérzetében sértett nő haragra lobbanva felkiált: „Fiam! épitett váram oly erős, hogy azt az Isten sem tudná bevenni”.
A fiu ezen Istent káromló szavakon megbotránkozván, megforditá lovát s mondá: „Anyám, bár szeretlek, de váradba nem követhetlek, mert Isten haragját magad s várad ellen felhivád”, s azzal elvágtatott. A büszke nő alig tért vissza várába, hogy az iszonyu villámlás és dörgés között összeomlott, fenekestől felfordult, az istentelen nő pedig mások iszonyu példájára kőbékává változva most is ott van földrőleltünt vára közepén.
A másik – tudommal eddig senki által nem ismeretett – rege a következő:
E vidéken élt egy derék székely vitéz, kit Benet Urnak hivtak, szegény, de igen becsületes ember, kinek vendégszerető háza az utasok előtt mindig nyitva állott. A deáknak öltözött Mátyás király egyszer arra jártában befordult Benet urhoz, ki székely szivességgel fogadta ismeretlen vendégét, s vacsorára lencsét szolgáltatván fel az asztalra, az anyelgeni szerető háziur mondá vendégének: „A Székelyföldön uram, a föld sovány, ugy terem az csak, ha jól trágyázzák; akként a lencse tetejét is, hogy jó legyen, nálunk jól meg szokták zsirozni és tormával behinteni”, s azután is igne sokat tréfálódzott a jókedvü deákkal. Mátyásnak megtetszett az őszinte, nemesszivü székely, s reggel távoztával egy gyűrüt adott neki, mondván, hogy ha Budára megy e gyűrüvel, keresse ott fel Mátyás deákot.
Meg is igérte Benet Ur, s mivel a székely adott szavát be szokta váltani, egy év mulva – ugy is régi kivánsága lévén az akkor világhirü magyar főváros meglátogatása – felment Budára, hol a gyűrüvel Mátyás deák után tudakozódván, éppentest (egyenest, tüstént) a királyhoz vezették. Nagy volt álmélkodása s ijedtsége, midőn vendégében a királyra ismert, s engedelmet esdett, hogy nem ismervén, illő tisztességgel nem fogadta, de a bölcs, vitéz és igazságos Mátyás, ki az embrekben az őszinteséget és nem a képmuatást becsülte, megveregette Benet uram vállát, „derék ember kend, engem ismeretlenül is megemberelt házánál, tormás lencséjét mos visszaadom”, monda a nagy király, s hoza egy tál aranyat, s azt megtrágyázta esüsttel és egy tál ezüstöt megtrágyázott aranynyal, s azt odaadá Benet urnak, ki megköszönvén, azt mondá: „Uram király, e kincset ér országod, az én hazám javára fogom forditani”.
A jelenlvő főurak pedig látván, hogy a mi emberünk erőteljes, nagy termetü és vaskos nyaku székel,y komázni (tréfálózni, élczeskedni) kezdettek vele, s akarván látni, hogy hány mentét birna el, akasztani kezdék nyakába a sok aranyos, bogláros dszmentét, s mikor már vagy 20 darab a nyakán volt, kérdi a király: „Birja-e Benet ur?”, mond ez: „Akár hazáig Felséges uram! s hunczfut a ki visszaveszi”.
A király nagyot nevetett, s ügyes feleletéért megveregetvén vállát, monda: „De már a kinek annyi szép mentéje van, illő, hogy ahhoz való szép kardja is legyen”. S leoldván saját gyémántos kardját,felköté önkezüleg Benet uram derekára.
„Ezzel hazámért harczolok, s a kincscsel, mit adál, uram király, annak használok” monda ő búcsuzva. Hazaérvén pedig a nyert kincsből várat épite ide a határszélre, hogy a hazát ellenség ellen fedezze és oltalmazza. Benet urnak ekként épült fényes erős várának maradványai a – hagyomány szerint – a most Venet urné vára név alatt ismeretes s fennebb leirt várrom.
Gyönyörü mind a két rege; az első méltó tárgya egy legendának, a másik pedig egy balladának; csiszolatlan gyémánt az, mit én nyujtok, melyet, hogy szakértők kifényesitsenek s illőleg befoglaljanak, igen ohajtandó.
Venetorné várán felül vagy 2000 lépésnyire kezdődik a Magyarós, vagyis Erdély- és Oláhország vizválasztó hegylánczolata, melyen túl a hazánkból kifolyó Ojtozpatak által átfolyt ojtoz szoros kezdődik.
E magas hegy innenső, vagy nyugati aljában négy patak szakad egybe: az északi irányból jövő Igaz Bereczk, a délkeleti iranyból lejövő Daragi patak, és a délirányból jövő Tekeres és Leányvár pataka. E két utolsó összefolyása közt néhány száz láb magas félgömb idomu hegy van. Ezt hivják Leányvárnak, melyet hagyomány szerint szintén vár koronázott, hanem ezen állitólagos várnak most igen csekély maradványa van; egy – a hegy nyakát átszelő – csekély mélységü sáncz legfelebb az, mi e vár maradványaként maig is látható.
Itt feltehetőleg az alább feküdt Castrumnak (Veneturné vára) volt egy vigiliája, mely az Ojtozba vezető utat szemmel tartotta, s azért a rege is kapcsolatba hozza amazzal, mert e szerint Veneturné várában lakott az utolsó óriás, kinek tündér leánya egy emberbe – pásztor mezbe öltözött, s a vár körül elbájlóan furulyáló hősbe – szeretett; az embereket lenéző mogorva büszke óriás e tiltott viszonyt felfedezvén, egy szikladarabbal – mely most itt-ott hever a patakmederben – elzúzta a szerelmes pásztort, vigasztalhatlan leánya pedig megszökött tündéreivel atyja várából, s itt e hegytetőn épitett várat magának, hol kedvese után epekedve, nem sokára bánatában elhalt, s benne kiveszett az óriások faja, az embernek engedvén át a tért és uralmat. Ez a Leányvárnak regevilága.
