I. Szovátha és környéke.
I. Szovátha és környéke.
Bel- és Kül-Székelyföld. Székely nép és földmívelése, a Székelyföld természeti gazdagsága. Só. Marosszék határa. Szovátha. Földvár és Amenus. Római maradványok. Szovátha alakulása, néveredete. Székhavasa, Szovátha, Sebes és Juhod pataka. A szováthai sóhegy. A parajdi sóhegy és sómüvelet. Rabsonné utja vagy az Óriások árka.
E munka előbbi kötetei felmutatták a Belszékelyföldet, vagyis ezen országrésznek azon három székét, melyek hazánk keleti határszélének közelében helyezkedtek el; de e mellett van a Székelyföldnek egy kiebb eső másik része is. Ha amazt Belszékelyföldnek nevezők, ezt tájiratilag Külszékelyföldnek nevezhetjük, a mennyiben ezen rész a határszéltől nem csak jóval bennebb esik, hanem messze kinyulólag Erdély közepébe ékeli be magát, annak mintegy életerős vértől lüktető szivét alkotva. A Székelyföld ezen külső részét Maros és Aranyos székek alkotják. Itt az elsőt fogjuk vizsgálatunk alá venni.
Elmondók fennebb azt is, hogy a határszéli Kárpátoknak félkör karaja köríti keletről a Belszékelyföldet, oly féltékenyen zárva azt el, hogy a közeledésre alig marad pár hegyszoros fenn; ezek is mind könnyen védhető oly vonalok, hol kevés erővel lehet a hazát háborgató ellent feltartóztatni és hóditási vágyát visszautasitani.
A hont fedező határszéli Kárpátokkal csaknem párhuzamosan egy másik roppant havaslánczolat tömbösül, a Hargitának és kifutványainak hatalmas trachyt tömege, mely a Székelyföld közepén huzódik le, azt égaljilag és tájrajzilag két különböző részre osztva. Ezen trachyt lánczolat keleti és déli alján terül el Csik és Háromszék; nyugati alján, az ez irányban messze leágazó kifutványainak gazdag vizerekkel öntözött völgy-nyilataiban helyezkedett el Udvarhelyszék és Marosszéknek tekintélyes része. E vidék, kevéssé termékeny talajának szűk termékeivel, táplálja az életerős székely népet. Minden más nép megfogyott, szolgaságba sülyedt s elpusztult volna ez oly kevéssé előnyös vidéken, csak a vastermészetű, hangyaszorgalmú székely tudott itt megélni, szabadságát annyi századokon át, annyi hóditó vágyak ellenére fenntartani, s a hazának reá bizott határát folytonos küzdelmeknek nagyszerű véráldozataival megoltalmazni.
A mily szivós és sajátlagosan életerős e nép, épp oly sajátságosan nagyszerű az annak lakhelyet nyujtó havastáj. A fellegekig emelkedő havas-csúcsok csudás alakzatú sziklaormait sötét fenyvesek koronázzák, míg az alantibb hegységeket ős bükk- és tölgyrengetegek árnyalják; ezen hegységek völgyeiben, sőt a fenyves- regiókba felhataoló fennsíkokon is a földmivelés küzdelmeivel találkozunk, mert bár a sziklás talaj kevés termelő erővel bir, azért mégis kierőszakolja hasznát a székely elannyira, hogy mindenhol gabnaföldek (zab és burgonya) nyulnak fel a havasoknak azon pontjáig, hol a borsika megjelöli a földmívelés lehetőségének véghatárait.
Az alantabb fekvő völgyek, az azokat határoló lankásabb hegylánczolatok agyagos talajának minden hantja mívelet alatt van, csak itt-ott hagyatott meg a hegyek díszkoszorújaként egy-egy erdőfolt, utófoszlánya gyanánt azon ős erdőségeknek, melyek a földmívelés irtókapája alatt tüntek el, másutt a hegyoldalokon a vulkanikus képződmények közé beágyalódott molassképletek, mésztuff s más dús változatú kőzetek közül ásványos források buzognak fel oly nagy mennyiségben is oly jeles minőségben, mint sehol e világon; míg másutt kiaknázhatlanul gazdag érczerek rejtőzködnek. A kopár sziklák között a díszkövek roppant tömegei a legmeglepőbb választékban mutatkoznak; nagyrészt oly heverő kincsek, melyekre a földmíveléssel foglalkozó nép mindeddig kevés figyelmet forditott, s melyek mint feledett kincsek a jövő figyelmesebb kutatására várnak.
A természet ugy látszik, hogy az égalj ridegségeért, a talaj silányságaért belbecscsel akarta kárpótolni e táj lakóit, mert a fennérintett adományok mellett el van árasztva e föld az élet fenntartáshoz nélkülözhetlen sóval oly nagy mértékben, mint a világ egy tája sem. Más országokban ahhoz csak terhes munkával jutnak, nagy erőfeszitéssel hatolna be a föld gyomrába, vagy mesterségen állitják elő, míg a Székelyföldön egész hegylánczolatokat alkotva emelkedik a föld szintje fölé, de mi másutt az ország gazdasgság-forrása lenne, az a mi szerencsétlen nemzetgazdászati és politikai viszonyainknál fogva még mindig heverő kincs, melynek élvezetétől az ott lakók is el vannak tiltva.
Csak most bámultuk Parajdnál ezen nyiltan előtérbe nyomuló kincseket, a Sóhegységnek csudáit. Nemsokára még bámulatosabb jelenségeit fogjuk látni Marosszéknek e tájjal érintkező felső részében, hová most lépteinket intézzük; mert mellőzve itt e szék főfolyamát a Marost, és e folyam viztartalmának előnyeit, jelenleg egyik tekintélyesebb mellék folyamvölgyén, a Kis-Küküllő völgyén indulunk le, már csak azért is, mert éppen ezen folyam által függ össze Marosszék a központi anyaszékkel (Udvarhelyszékkel), mivel a Kis-Küküllő fennvidéke még Udvarhelyszékhez tartozik, Parajd, az anyaszéknek véghelysége még e folyam völgyében, a két Sófalva és Korond ennek egy mellék völgyében helyezkedett el nem csak, hanem még alább menve is, oly négy mellékfolyó szakad* a Kis-Küküllőbe*, melyeknek vidéke még mind az anyaszékhez tartozik.
Mind balpartilag.
U. m. a Szolokma pataka Szolokma és Siklód falukkal, Küsmöd vize Küsmöd, Etéd, Körispatak, Bözöd-Ujfalu és Bözöd falukkal, Rava pataka, hol a hasonnevű falu fekszik, végre Zsákod pataka, melynek völgyében a két Zsákod, Véczke, Székelyszállás, Csöb, Bordos és Sz.-Demeter helyezkedett el. Ezek e munka I. kötetében részletesebben levén tárgyalva, itt csak megemlítem.
Az anyaszékből erre utazó a hogy Parajdot elhagyja, csakhamar Marosszék területére lép, hol rosz köves uton döczögve félóra alatt annak ez oldalról való első helységébe, Szováthába ér.
Szovátha tájatt három jelentékeny havasi folyam szakad jobbpartilag a Kis-Küküllőbe; a juhod vize, melynek völgyébe a nem rég keletkezett Ilyésmező rejtőzködik*, a Sebes vize és Szovátha pataka. A havasoknak e vizdús kristály erei gazdagitják fel as Kis-Küküllőt, mely ezenfelül maga is jelentéktelen havasi csermely, s csakis a nevezett folyókkal való egyesülése után növi ki magát tekintélyes folyóvá. Hol a Sebes vizének és Szövátha patakának gyönyörű völgyületei a Kis-Küküllő völgyével egybeölelkeznek, részint a két folyó által körülfolyt hegyfok fennlapályán, részint a Szovátha pataka völgytorkolatába is felnyulva fekszik szép regényesen Szovátha. A nevezett két folyó által körülzajlott s az országut által is érintett lapályos hegyfokot Földvárnak, hátrább pedig – hol hegygyé növi ki magát – Amenusnak nevezik.
Ilyésmezeje egy havasi telep, mely alig 80 éve, hogy keletkezett, ma már 80 család lakja. Ezek nagyrészt elszékelyesedett oláhok, a területért – mi a széké – minden telekbirtokos 4 frt évi taxát fizet. Ilyésmezejét e munka I. kötete 139–140. lapjain részletesebben tárgyaltam, oda utasitom az olvasót.
Ugy Földvárnál mint az Amenuson régi épületnyomokra, tégla- és cserép-töredékekre akadhatni, minek következtében kincs után turkál főleg az Amenuson a nép, s nem ritkán találnak ily alkalmakkor római érmekre. Az Amenus neveit is a római korral hozzák kapcsoaltba, oda ily nevű római fejedelem (valószinüleg sótiszt) várát helyezve. Hogy pedig a szováthai sótelepek a római uralom korában mívelet alatt voltak, arra a most is feltáruló aknaüregek, római bányász-eszközök s főleg a kissé alább fekvő sóváradi római castrum elég bizonyitékul szolgál, sőt még többel a Nyárád mellett felmenő s Mikházáig követhető római út, melynek – mint alább látni fogjuk – más létczélja nem lehetett, mint a szováthai és a szintén mívelet alatt állott parajdi sóbányákkal való egybeköttetés. Miért mindezekből nem alaptalanul következtethetjük, hogy a három folyótól körülölelt, s hadászatilag is erős fektű Földváron a rómaiaknak egy telepük, vagy talán állandó táborhelyük volt, mely a hadút és sómivelettel foglalkozott telep felett őrködött. E táborhelynek egy vigiliája fennebb az Amenusok feküdhetett. Az idő vasfoga, a föld szinét átalakitott eke elegyengette annak helyét, de azért az időnként felszinre jövő római érmek, tégla- és cserép-töredékek homályos útmutatókul szolgálnak ily sejtelem támogatására, melyet csakis rendszeres ásatások segélyével lehetend egykor történelmi érvényre emelni. Szováthától kellett – bár biztosan nyomozni nem tudjuk – a római útnak a homoródmenti sóaknákhoz áthuzódnia, mivel az enlaki és martonosi castrumok létezéséből erre lehet következtetést vonni; ugylátszik azonban, hogy a rómaiak elvonultával za itteni sómívelettel teljesen felhagytak, a telep romba dült s vadon rengeteg lakatlan mágánya terült el ezredéven át e tájon, mert a most ottan fekvő tekintélyes helység a tárgyalásunk alatti Szovátha, ujabb korban alakult, mivel az 1567-ki regestrumban – hol a legcsekélyebb marosszéki helység is pontosan be van jegyezve – Szovátháról semmi emlités nincsen téve; s hogy keletkezési törétnelmét felderithetjük, azt egy csak mult évben felfedezett okmánynak lehet köszönni*, mely e falu keletkezésére s keletkezésének viszontagságaira igen érdekes adatokat nyújt, ez pedig szentpáli Kornis Mihálynak 1581. szent Jakabhó 13-án fehérvári börtönéből Báthori Istvánhoz irt folyamodványa. E folyamodványban az a korban szokásos hálálkodások, áldáskodások s hűségigéretekkel illustrált hosszadalmas bevezetés után Kornis felemliti, hogy a Békéssel való trónfeletti harcz alkalmával ugy ő, mint többi rokonai hűk és áldozatkész támogatói voltak a Báthori ügynek, miért jutalomképpen a sókamaraispánságot nyerte, de midőn utódja (Báthori Kristóf) Udvarhelyt* Báthori Istvánnak* adományozta*, akkor a kamaraispánságot visszavéve, fejedelem kezére adta, ki arra Váradi Kis Pál deákot nevezte ki. Ez Kornist folytonosan boszantotta s a többek között a sóhoz tartozó havasra, – honnan a székelyek s Kornis jobbágyai is fát, hordódongákat stb. hordtak, miután éltek és adóztak – az ugynevezett Szovátha mezejére, hol azelőtt falu soha sem volt, 1580-ban lakosokat telepitett; „hiszem – mond Kornis – hogy magának való kedvkeresésében ugy vagyon, hogy fejedelem számára inditotta sé kezdette volt. ”
Ezen magyar szövegű folyamodvány eredetije a gr. Rhédey-levéltárban van, hol a Tört. társulat bizottsága za 1868-ki kolozsvári gyülés alkalmával fedezte fel. Gr. Lázár Miklós lemásolván, érdekes jegyzetek kiséretében küldötte fel a Tört. társulatnak. E másolatból közlöm itt kivonatilag.
Itt az udvarhelyi vár értendő.
Báthori Endre fia, ki egyideig udvarhelyi várparancsnok volt.
A várhoz tartozó jószágok értendők itt, azonban nem lehet bizton tudni, hogy azok mint várparancsnoknak hivatala tartamára való használatra adattak-e át? vagy pedig valójában adományoztattak. Én az első esetet hiszem, mivel ezen jószágok legtöbb esetben a várparancsnokság járulékát képezték, s csak később, midőn a vár maga is inscribáltatott, Kornisok- s másoknak mentek magánkézre.
Ezen megszállás ellen többszörösen óvást tettek és folyamodtak ugy a székelyek mint maga Kornis, mire a fejedelem válasza az volt, miszerint ha a tiszttartótól megérti, hogy a megszállás a székelység nyomorgatásával történik: be fogja tiltani. Isméti folyamodásukra Bánffi Farkashoz* rendelkezett, hogy az ügyet vizsgálja meg, ha valójában jogsérelem forog-e fenn; de mivel a megtelepültek 16 családra szaporodtak, s hovatovább terjeszkedtek, Kornis 1581-ben reájok menvén, a népet szekerekre rakva elköltöztette, falunak nevezett lakjaikat pedig szétdúlatta, miről azonnal maga jelentést tett Fehérvárra a tanácsuraknak; de a fejedelem nevében öcscsével Kornis Farkassal* s több rokonával együtt Fehérvárra rendeltetvén, ott letartóztatták és fogságra vetették. Ezen fogságából irt levélben, illetőleg folyamodványában adja elő Kornis Mihály a fennebbieket, kinyilatkoztatva, hogy tettét megbánta, hogy azt nem engedetlenségből, se nem magán haszonvágyból, hanem a községek és végelszegényedésre jutott jobbágyai kérésére és javáért tette stb., miért esdekelve kéri a fejedelmet, hogy mint hű szolgáját a gyalázattól, mely rajta esett, védje, s fogságából kiszabaditva engedje meg, hogy személyesen fejthesse fel az ügy állását stb.
Ki udvarhelyszéki királybiró és kapitány volt.
Kornis Farkast Báthori István 1571. jun. 9-én nevezte ki udvarhelyszéki főkirálybirónak. E hivatalt viselte 1580-ig, midőn Bánffi Farkas váltotta fel.
Ez rövidre vonva Kornis folyamodásának értelme, melyet midőn ő börtöne sötétében irt, korántsem sejtette, hogy három század mulva egy történelmi homály eloszlatására fog világositólag hatni. Hogy Kornis kérelmére mi volt a fejedelem válasza, nem tudjuk ugyan, de hogy a fogságból hamar kiszabadultak, azt abból láthatjuk, hogy Kornis Mihály nevével nem sokára a közügyek terén találkozunk, arról pedig, hogy az általa feldult telephely benépesitése ujból foganatba vétetett, s elüzött lakói s mások is telepedtek oda*, Szovátha helysége kezeskedik, mely 3 század alatt az első 15 családról 400 családra gyarapodott, most házszáma 326.
Ugy látszik, hogy lakói leginkább a Nyárádmenti Szentföld katholikus faluiból települtek ide, ebből magyarázható ki, hogy bár alól-felül mindenütt protest. népesség környezi, Szovátha lakói egészen napjainkig megmaradtak a kath. hitben.
Igen valószinű, miszerint a Kornisok szabadságukat oly feltét alatt nyerték vissza, hogy a feldúlt falut ujból felépitsék; ezt következtethetjük abból is, hogy 1597-ben már mint falu szerepel, mely év december 19-én Báthori Zsigmond a Báthori Boldizsárról visszaszállott szováthai jószágot és nemesi curiát, valamint a Gerendi Jánosról visszaszállott curiát, valamint a Gerendi Jánosról visszaszállott nagyajtai részjószágot Apafi György, Ferencz, és Miklósnak adományozza*.
Lásd Kemény József Trans. Pos. kiirva a fisc. levélt. 370. B.
Szováthát szabad székelyek lakták és lakják ma is, csak azon kis része volt jobbágy, melyet fennebb Báthori által eladományozni látunk. Ezt adományozza 1609-ki oct. 17-én Báthori Gábor Zowatka néven Balássy Ferencznek*. Ezt adja el 1610-ben Kereszturi Pál fejedelem udvari embere Szöverdi Gáspár Jánosnak, Marosszék főkirálybirájának 50 forintért*, mi a jószágrész csekélységét mutatja. 1630-ban mart. 4-én Toldalagi Mihály Gáspár János özvegyét, Bethlen Zsófiát a kolozsvári országgyülésre evocálja, a meghalt fejedelem által törvényes utak mellőzésével átadott szováthai, vadasi és sz.-miklósi jószágokért*, 1741-ben pedig a fiscus perelt II. Apafi szováthai birtokáért, de mivel az székely jus volt s mivel Apafi annak tényleges birtokában nem is volt, a pert elvesztette.
Az okmányt lásd Andrásfalvánál.
Kemény Józs. Ugyanott C.
Ugyanott 370 E.
Ennyi, mit Szovátha multjára vonatkozólag kipuhatolhaték; a mi néveredetét illeti, az, mint fennebb láttuk, a megszállott hely korábbi nevétől Szovátha mezejétől eredett, azonban mivel az ős székely felosztásban az Örlecz nem sorozatában ott találjuk a Szovát ágot, igen valószinű, hogy arról neveztetett a hihetőleg ezen ág vagy nemzetség birtokában volt havasrész Szovát mezejének. Különben a jeleni Szovátha egyike Marosszék legterjedelemesebb és legcsinosabb faluinak, népe katholikus hitet követ, öltözék és szokásokban inkább huz az Udvarhelyszék havasalji, mint a marosszéki néphez. A helység maga igen csinos, s az idegen előtt felötlők lesznek bizonynyal a lakok előtt pompálkodó rendszerint élénk szinekkel kifestett galambbúgos kapuk, melyek köríves nyilatuak, s díszkeretükben a növényvilágból vett díszművezettel vannak elöntve; különben az ily alakú kapuk a kis Küküllő völgyén mindenütt előfordulnak.
Szováthának kevés művelhető földje*, de annál több erdősége van, mely a Küküllőbe rohanó emlitett három folyó messze felhatoló völgyületei mellett egész Gyergyó széléig felnyulik. Ez erdőségek 24,332 hold kiterjedésüek s bár fele részben a szováthai határba osztattak be, azért azok mégis Marosszék közös tulajdonát képezik, miért Székhavasának is neveztetnek. Régebb e havast csak a bekecsalji 16 falu birta, hogy minő jogalapon, nem lehet tudni; bár a hagyomány mondja, hogy azt Székely Mózestől nyerték vitézségük jutalmául; jelenleg azonban e havasok birtokjoga ki van terjesztve Marosszék összes faluira, de ugy, hogy mindenki az onnan szállitott fáért valami csekélységet fizet, miből a kezelési és erdőőrzési költségek fedeztetnek. E havasok vidéke valójában nagyszerű, s ki nem restel a Szovátha, Sebes és Juhod vizének messze felhatoló völgyületeibe felmenni, az gazdagon lesz kárpótolva a távoli magánynak minden lépten felmerülő nagyszerüsége által; egyáltalában e havastáj – mivel éghajlata enyhe, és talaja termékeny – igen alkalmas lenne a gyarmatositásra, mit már az is támogat, miszerint rövid idő alatt két helységet látunk ott keletkezni (Szovátha és Ilyésmező), de ott a folyamok áldásos hullámaitól öntözött völgyekben még sok falu elhelyezkedhetik akkor, midőn czélszerübb gazdászat létrejöttével, s főleg a most pangásban levő sómívelésnek europai versenyt és kereskedést megengedő emelésével és azzal kapcsolatos gyáripar fejlesztésével, – mire e vidék fagazdagsága és sebes folyamaival oly annyira hivatva van, – e vidék kinálkozó előnyei tekintetbe vétetnek. Azonban mig ez óhajtott kor elkövetkezik, addig meg kell elégednünk a táj vadon nagyszerüségével, idyllien szép havasaival, festői sziklaidomzataival, melyek az e völgyekbe felhatolót gazdagon jutalmazzák fáradaimaiért; de ki visszariad a fáradságos hahasi úttól, az Szovátha közvetlen közelében is találhat oly nevezetes természeti tüneményekre, minőknek Europában nincsen párja, ezek pedig a falutól rövid negyedórára eső Sóhegyek. A világközlekedéstől számitásszerüleg elzárt Királyhágón inneni része hazánknak a természet soknemü áldásai mellett oly sódús, hogy annak e földön hason párját nem tudjuk feltalálni; párhuzamosan futó, északról délnek irányuló két roppant sótelep futja át ez országrészt; egyik, mely Dézsaknától kiindulva Kolozson, Tordán át egész Maros-Ujvárig nyulik 10–12 mfd hosszuságban; a másik, mely Görgyén, sőt Vécstől kezdődve a Székelyföldet 18 mfd hosszaságban szeli át, s mely a Rika cserkő (basalt) és mészkő szikláinak kiszárnyalása által van ketté metszve vagy inkább eltéritve, mert az Oláhországban levő oknai sóbányák e sótelepnek csak folytatásai lehetnek.
Szántója összesen 1136 hold 565 négysz. öl.
Ezen sótelep csekélyebb vagy vastagabb földréteggel van eltakarva, de a vonalán eső sósforrások mégis követni engedik irányát, két helyt azonban nagyszerű sóhegyek tömegébe tör ki a földből, ezek egyike Parajdnál van*, a másik itten Szováthánál mutatkozik.
A parajdi sóhegy 280 lábra emelkedik a Korond vize szinvonala fölé, területe 1000–1200 öl hosszú, 900–1000 öl széles.
A Szovátha vize jobb oldalán egy annak szinvonala fölé 208 lábnyira emelkedő 940 öl hosszú, 314 öl széles (295,160 négyszög öl területű) hegy emelkedik ki, hegy, mely egészen tömör kősóból áll*; itt van e roppant sótömegnek göbe, honnan különböző irányban a sóképletek ágazatai kiindulnak, itt van felhalmozva az emberi ugy mint állati és növényi életre egyaránt nélkülözhetlen adománya a természetnek, oly nagy mennyiségben, oly roppant halmazban, hogy fél Europát lehetne vele ellátni; de azon szerencsétlen politikai balfogás által, mely szabadságra vágyó népünket tervszerü kiszegényitéssel akarta a szlogaság jarmába hajtani, bérezes kis hazánk el lévén zárva a világkereskedési egybeköttetéstől, ott hever használatlanul e roppant kincsforrás, s Erdély az anyatermészetnek annyi felhalmozott áldása mellett alig termel annyi sót, mennyi a belfogyasztásra elégséges. Csak négy sóakna van jelenleg kismérvü művelet alatt, a többi s azzal a szováthai sóbérczek is ott hevernek használatlanul; pedig hogy itt hajdan, valószinüleg a római uralom alatt nagymérvü sómivelet folyt, annak csalhatlan nyomai mutatkoznak, mert a sóemelkedések közti szabályszerű bemélyedések – melyeket iszappal töltött be a víz – az ott levő sótócsák és nagyobb tavak is mind régi bányák helyein keletkeztek, főleg ott, hol az 50 öl hosszu, 24 öl széles és 10 öl mélységü nagy tó van, valószinüleg egy nyitva mivelt római sóakna van elboritva. Ezen korábbi sómíveletre mutatnak továbbá a talaj-alakzaton kívűl a földből naponta kikerülő régi bányászati eszközök, de legfelötlőbben a kétfelől ide irányuló (Sóvárad és Mikháza felől) római útak, melyeknek vonalán épültek a sóváradi és mikházi álló táborhelyek (castrum stativumok).
Hauchard József. Vázlatok a székelyföldi sótelepekről. Megjelent a magyar orvosok és természetvizsgálók 1865-ki évk. 193–194. lap.
Ezen sóhegy pedig mozgó, naponta átidomuló sajátságos talaj, mely átalakulást leginkább néhány csermely eszközli, mert ezeknek vize betünik (beszivárog) a sóhegy keleti részén, s azon átsürődve, déli alján szökell ki a földből. Miként a vizek aláássák, kinyalják a hegy keblét, akként omladozik, sülyedez annak felülete, a tetőkön levő földrétegbe fák kapaszkodnak, az oldalokon törökbuzát mivel a szorgalmas székely, de ím egy napon hiába keresi földjét, mely táplálta, hiába az erdőt, melynek árnyában munka után fáradtan annyiszor megpihent, eltünt az, elnyelte a föld, helyén pedig roppant örvény vagy szép tó támadott, vagy varásszerüleg előállott sósziklák meredeznek fel. Hol van az a két roppant tó, mely bár egymás közelében volt, egyiknek vize jéghideg, míg a másiknak vize (csak 1 1/2 lábnyira is a vizfelület alatt) égető meleg volt, s melyben annyit fürödtem én is gyermekkoromban? Elfakadtak azok 1850-ben, helyökön pedig azon roppant örvények keletkeztek, melyeket csudás idomú sósziklák vesznek körül, mint a jeges tengernek uszó jégtömegei; amott szép lombos erdő közül más sószálak emelkednek fel, mint elrejtett imaházak fellövellő tornyai, odább díszgúla idomu alakok, mintha heliopolis kertjeibe tévedezne az utas, im ismét másik, a nap sugaraiban tündöklő tó mellett nagy tömegű átlátszó sószikla emelkedik, mintha Svájcz jégcsúcsai lennének ide varázsolva. Hát azok a hegyormokra akgatott, oly festőileg fekvő, a táj szépségére oly lényegesen beható házikók mik? talán a gyönyörű táj, a természet e csudás nagyszerüségében gyönyörködni jövők kényelmére épültek, vagy talán magányt kereső zárandokok kies visszavonulási helyei? vagy éppen imolák, hol az ember hálát ad istenének, hogy ennyi áldást halmozott itt egybe számára? Nem, azok őrházak, hol felvont fegyverrel őrködnek azért, hogy az ember a természet ezen élvezetére rendelt áldását ne használhassa. Innen van, hogy a szegény székely sóhegyei mellett sótalan kenyeret eszik, vagy életveszélylyel közelg az éj sötétében tolvajként lopni azt, mit a gondos anyatermészet számára letett, s melynek élvezetéhez törvényszerüleg is joga van.
Mit fennebb elősoroltam, az inkább a tájismészet és szépészet szempontjából ismerteti a valójában csudásan nagyszerű sóhegyeket, azok által inkább csak a föld felületének vannak a látérzékre ható szépségei ecsetelve, oly gyenge szinezetben, mint szóval festeni tudhat az oly műkedvelő, minő én vagyok, kire korántsem alkalmazható Jules Janin azon jellemző mondata, mit Sandeauról monda: „Hogy a toll ecsetté válik kezében, melylyel ugy fest, mint Claude Lorraine vagy Schäffer.” Jól tudom, hogy a lángész ily eszményitő tulajdona meg lévén tőlem vonva, mit előmutatok, nem egyéb szintelen vázrajznál; azért hogy annak számos hiányai kiegészitve legyenek, kénytelen vagyok idegen szineket s más ecsetét kölcsönözni, ideigtatván ministeri titkár Gyujtó Lajosnak szakismerettel és mély tudományossággal, a helyszinén tett észleletek alapján készült ismertetésének Szovátha sóhegyeit érdeklő részét*.
Melyet szerző sziveskedett felhasználás végett nekem átengedni, miért itt hálás köszönetemet nyilvánitom.
„A Kis-Küküllő völgyén felindulva, mielőtt Parajdot elérnők, messziről megpillantjuk a fehérlő sósziklákat, melyek Szovátha falun felül a Szovátha vizétől nevezett fővölgy baloldalán az azzal párhuzamosan délkeletre vonuló trachyt hegyláncz aljában kiemelkednek.
A mintegy 1000 bécsi láb magas hegygerinczből két csakugyan trachyt tuff-ág nyulik le a patak völgyére, fenn egy hegyes szögletet képezve, alant már egymástól mintegy 600 ölnyire eltérve. Az igy alakult háromszögü mintegy 300,000 négyszög ölnyi tért egy 180 b. lábnyira felmagasuló domb tölti be, mely tisztán özönelőtti képződmény jellegét viseli.
Fedője e dombnak a diluvium sárga agyag, mely közé tégla nagyságú porond és agyagmárga darabok vannak vegyülve, miből nagyobb összefüggő rétegek nem találhatók. A völgy jobb oldalán az itt délkeletnek indult, de mindjárt a falu mellett a Küküllő beszakadásánál nyugat felé forduló hegylánczban e kőzet már önállólag jön elő agyag-fedő alatt, ő maga képezvén hatalmas rétegekben a hegytestet, ugy hogy hinni lehet, mintha e kőzet a trachyt hegység tövében ülepedett sótömzszsel egy időben képződött és egy későbbi idő rázkódtatásai között elmosult darabjai utóbb a sótömzsre borultak volna. Mert a sósziklák tetején tisztán a tulsó hegység romladványait találjuk fel. Trachyt szikladarabok csak a völgy mélyében a patak mentén láthatók, melyek a délkeletre vonuló magas hegygerinczekből gurultak alá és hosszú utjokban kerekded alakot nyertek.
A fennebbi – látszólag mintegy 300,000 négyszög ölnyi – területen túl hogy terjed e a sókőzet tovább, s mekkora mélységig van beékelve, arról adatok nincsenek. Hogy ott, hol délfelől a trachyt kőzettel jön érintkezésbe, a sónak okvetlen meg kell szünnie, az kétséget nem szenved, de a szemben levő egyidejü képlet alatt, hogy a sókőzet is helyet foglalhatna, az igen természetes. Tény az, hogy a Szovátha vize jobb partján semmi külső jelek nem mutatják a sónak létezését. A patak balpartján ellenben a megirt 600 ölnyi hosszuságban tisztán feltaláljuk a patak szintjén régi időkben űzött sóbányászat jeleit a számos, néhol édes, néhol pedig sósvizzel telt vagy felülről egészen agyaggal bemosult kerekded gödrökben.
Valahol a sótfedő agyag természeti okok vagy emberi kéz által elmozdittatott, a sószikla mindenütt fényesen és tisztán előtünik. Simán 20–30 köböles elszakadozott darabokban az agyagoldatba tapadva, vagy hegyesen kiczikázott szirtekben a mélységből kiemelkedve. Rétegei sehol sem vizszintesek, mindig függők s a trachyttól legfelebb 60 fokig elhajlottak és 8–10 hüvelyk vastagságban vékony földes erek által vannak megkülönböztetve. A rétegülés iránya északnyugat felé vonul. A fennebb megnevezett sóval rokon ásványokon kívűl egyebet – mint még egy helyütt kárpáti porondkőben bejegeczedett zelenitet – nem találtam.” Legyen itt egy kép, mely a fennebb oly szépen leirt sósziklák egyik csoportját tünteti elő. (Lásd a 18. lapon.)
Ez azonban csak egyik pontját tünteti elő a sóhegy megragadó nagyszerüségének, melyet 20 képben sem lehetne kimeritőleg felmutatni.
Miután Gyujtó jeles szakdolgozata az én leirásom hézagosságát oly előnyösen pótolja helyre, s miután itt a hiányok helyreigazitási terére léptem, azt következetesen keresztülviendő, megragadom az alkalmat, hogy Gyujtó jeles szakmunkáját felhasználjam a parajdi sóaknák e munka I. k.-ben adott leirásának kiegészitésére is. Ezt pedig következetlenség vádja nélkül tehetem, a mennyiben a szováthai sóhegyek kétségtelenül egybefüggésben vannak a parajdi s korondi sótömzsekkel, melyek ezeknek folytatását, mintegy kiegészitő részét alkotják, miért szabadjon olvasómnak becses figyelmét visszavezetni az ugyan e völgyben fennebb fekvő Parajdra, legyen megengedve nekem ezen politikai határsértés, midőn Marosszék ismertetésénél egy kis visszapillantást teszek az anyaszéknek határhelységébe: melynek gazdag természeti kincseit s azok felmunkálásának mozzanatait ekként ismerteti Gyujtó.
„Ha követve a Szovátha vize futását, ismét a Kis-Küküllő völgyébe térünk vissza, s annak jobb partján felindulunk, három ezer öl távolságban egy más még terjedtebb sószikla-képződményre találunk.
Parajd falutól 1/4 mérföldnyire a Kis-Küküllő és Korond pataka egyesülésénél egy derékszög képződik s az e pontig a két víz futását kisérő hegyormok is ezen alól északnyugati iránynyal csak egy völgynek, a Küküllő völgyének nyitnak utat. Az egyesülési ponton felül a két folyam irányában kitört négy hegygerincz trachyt s trachyt-tuff kőzetből áll, a két völgy egymástól abban különbözik, hogy a keskenyebb Küküllő-völgy mindkét partján fenekig le csak a trachyt látható; míg a szélesebb Korond pataki völgyoldalon, főkép a balparton, a Molasse csoportulat, a min a trachyt áttört, épen előtünik.
A két víz egybeszakadásánál képződő derékszögön a Korond pataka jobb s a Küküllő balpartján egy 300 b. láb magas domb terül el, hol 900 b. öl szélességben és szintannyi hosszuságban szétmállott molasse-képződmények alatt egypár ölnyi mélységben mindenütt kősóra találunk.
A parajdi sóhegy mintegy 800,000 négyszög ölnyi tért foglal, hol a sósziklák a Korond patakától véve 270 láb magasságra emelkednek, a lemosott vagy kivájt diluvium agyag alatt, itt meredek szirt-oldalokat, ott hegyes gerinczeket, vagy tátongó mély nyilásokat képezve.
E szirtek aljában fekszik a parajdi sóbánya-telep, hol jelenleg a sótermelés az egyetlen „József” nevű sóaknából üzetik. Itt tágasb tér nyilik a sóalkat észlelésére, s az ujabb időben megengedett sótárnázat vagy a sóhegyeknek tárnák által való kikutatása arra még több alkalmat nyujt. A sótömzs a legmagasb csúcstól az akna mélyéig számitva 540 láb magasságban áll a vizsgálónak részint a régi bányavájatok s hegyzuhanatok, részint a rendes aknamívelet által feltárva. De a sóalkat észlelése mégis csak szűk helyre volt szoritva, nem terjeszkedhetett túl a mívelésben levő bánya területén, s arról, hogy történtek-e ezen kívűl a patak szirtjén alól ásatások, semmi adat sem maradt fenn.
A szováthai sósziklák egyik csoportja. (Gyujtó L. rajza után fára rajz. Keleti G.)
Abból tehát, mit a sószikla-oldalokon, a mivelésben levő 45 öl mélységre lehajtott aknában és az ahoz közel vizzel szinig megtelt ugynevezett „Ujbányában” észlelni lehet, ugy látszik, hogy a sótömzs egy egész tömör testet képez, délről észak felé nyulik, s ez irányban vonulnak legtöbbnyire az ő rétegei is, melyeket sötétszürke és világosb, 2–8 hüvelyk vastag csíkok jelölnek.
Tömöttsége e sótestnek majd minden magasságban egyenlő, csak a levegőnek kitéve állt sziklaéleken, a földerekkel érintkezésben levő részecskék mutatnak hajlandóságot a szétmállásra.
A sószemcsék is, melyek általában a koczkarendszerhez tartoznak, minden magasságban ugyanakkorák; különséget itt is csak a rétegek nyilásain beférkezett idegen ásványok miatt képződő üregekben az eredeti jegeczedéstől eltérő körülmények között történt leülepedésekben lehet észlelni, mi igen ritkán fordul elő.
Az idegen földnemek, melyek a tömör sótestben feltalálhatók, egyidejű képződések s a sótömzs megszakadozott felső részeibe behatolt sárrétegektől megkülönböztetendők. A sótömzsbe foglalt anyagok a sórétegekkel egy irányt tartanak, s legtöbbnyire sóagyag, szétmállott sötét pala, apró kovagszemcsék és ritkán gipszből állanak, s még akkor is, mikor berakodásuk a sórétegektől eltérőleg kerekded nagyobb-kisebb üregekben történt, az ekkép tisztátlanitott sótest határvonalai mindkét oldalról a sótest irányvonalába esnek; és igy kimutatják a bányásznak azt az utat, melyen haladnia kell, s azt a határt, meddig aknáival fel s alá a legnagyobb mélységekig, tiszta kősóban terjeszkedhetik. – Világos ebből, hogy a parajdi okszerü sóbányászat csak a só rétegülésének pontos ismeretén alapulhat; s tagadhatatlan az is, hogy jóllehet arra kellő figyelem nem fordittatott, már az eddig tett észleletekből kiderül, hogy a rétegülés, vagy más szóval mondva, az idegen anyagok bevegyülésének határvonalai oly állandóságot tanusitnak, hogy azok között eligazulni s az aknaür vagy a létesitendő bánya-kivájat tervét bizton megállapitani lehetséges.
Ha a vielicskai sótelepet akkép jellemezzük, hogy az diluvium, agyag és közvetlen futóhomok fedő alatt sóagyag közé vegyült sótömzs-töredékekből áll, melyeknek nagysága, alakja s ásványtani tulajdonságai szünetlen változnak, s hol egyirányban, egy rendszerben való lerakodások csak kivételkép fordulnak elő; ugy a nagy különbség, mi a vielicskai sótelep és a parajdi sótömzs között létezik, tán legvilágosabban ki van fejezve. Míg a parajdi sótestben az idegen vegyületek csak kivételesek, addig azok a vielicskai sótelepek alkatrészét képezik, s joggal mondhatni, hogy azzal egy idejü képződményeknek tekinthetők, a mennyiben helyüket az alapkőzet medenczéjében valamely nagy sótömzs szétszórt maradványaival egyszerre foglalták el. Azért a parajdi sótömzs egytestüségénél fogva alkalmas, hogy ne tárnarendszer, de tágas és lemélyithető üregekben míveltessék, vagy, hogy napszint rendezett bányakeretekben vágattassék mindaddig, míg a hatalmas sóhegy a havasi folyamok szinvonaláig fog leapadni.
Emlitve volt fennebb, hogy a parajdi sóhegy ott, hol a kis Küküllő a Korond patakával egybeszakad, az előbbinek bal s az utóbbinak jobb partján képződött derékszögön a viznek futását követő trachyt bérczek között egy 800,000 négyszög ölnyi tért foglal el, s nem is lehetett földismei tájékozásul, valamig a kőzetek képződéséről s behelyezkedéséről volt szó, a helyzetet máskép kifejezni. De ha a mivelésben álló sóbánya-művekről, az emberi kéz jelenkori munkálatairól akarunk szólani, meg kell jegyeznünk, hogy a Korond pataka nem messze azon ponttól, hol a Küküllővel egyesül, a sótömzs által elfoglalt derékszögben valószinüleg a bányavájatok nyilásain betörve, abból mintegy 50,000 négyszög öl területet kiszakasztott.
Igy a Korond patakának – mielőtt a Küküllő vizében nevét elvesztené – mintegy 400 ölnyi hosszuságban mindkét partját a sóhegyek képezik, medrének feneke kősóból áll, s a térség, – mi a só kimosulásával alakult – a jelenkori bányaművek s épületek beállitására használtatott fel.
E téren csak két rendes aknázatnak, azaz jár- és hajtótorokkal ellátott bányának nyomait találjuk. Egyik a most mivelésben álló „József” nevet viselő bánya; másik az ujabb időben épült, de rövid időt élt és két tizeddel ezelőtt a Korond pataka által szinültig elárasztott ugynevezett „Ujbánya”.
Ez a bánya a jelen század második tizedében a „József” bánya mellé, attól a patak terén felfelé menve 45 ölre, tartalékul készült. Jártorka a hajtótoroktól 30 öl távolban mélyittetett le, s mindkettő egy főte-tárnával* egybeköttetvén, az üreg prizsma-alakban vájatott a mélybe.
Az akna legfelső szintjébe bevágott tárna.
A só elég tiszta volt; csikjai az általános rendszer szerint vonultak; az egész akna szilárd és százaz: csak a hajtótorok körül volt egy kis víz-szivárgás, mely egy köröző tárnával fogatott fel és napszint egy 4 öles kutból huzatott ki.
A Korond pataka azonban egész medrével – mint fennebb emlitve volt – sótalajon folyt végig, s annak rétegei között időteltével mind nagyobb-nagyobb rágások keletkeztek, a víz a kutagban szaporodott és már 1836-ban, a bánya életkorának második évtizedében, szükségessé vált a vizek elgátlásának hatékonyabb eszközeit venni igénybe. Megkisértetett azért a Maros-Ujvártt akkoron még igen jó sikert mutató halzsiros agyaggal való döngölés, megkisértetett a Korond patakának azon rétegek felett, melyeken át a víz az aknához szivárgott, egy fából készült csatornán végig vezetése; de mindez czélhoz nem vezetett. A csekély szilárdsággal s csak kisérletkép épitett facsatornát egy tavaszi ár elsodorta, a víz egész rohammal támadta meg a sótestet, s azt az egész bánya körül a patak-fenék szinvonaláig egyenesre mosva, a bányát épp a magasságig feltöltötte, minek következtében annak épületei lehordattak.
Nem levén helyén itt a végbevitt vizvédmunkák birálgatásába bocsátkozni, csak azt jegyzem még meg, hogy véleményem szerint ezen „Ujbánya” történelme itt még végét nem érte, s jöhet idő, mikor okulva a multból meritett adatokon, a folyam vizének sikeres elzárásával a kész felnyitott bánya fogja a sószükségletet kiállitani.
Azonban a hely, hol a tartalékbánya fog előkészittetni, ez idő szerint nem a völgy területén, hanem egy sokkal alkalmasb ponton magában a hatalmas sóhegy gyomrában van kinézve, hová ujabb időben összesen 340 ölnyi hosszuságra terjedő kutató tárnák hajtattak be.
Szükségesnek tartatott ugyanis a Korond pataka uralma elől menedéket keresni a távolabb eső sótömzs magasabb emeletében, s felmerült az a kérdés is, nem volna-e czélszerübb s jutányosabb a sóhegy tetején kezdeni a munkát s onnan művelni lefelé a napszinen rendes keretekben az aknákat.
Ez ötletből vette kezdetét a parajdi Sóhegy feltárási munkálata, melynek érdekes voltát a földisme s bányatan szempontjából is tagadni nem lehet.
E tárna a Sóhegybe 4 ölnyi magasságban a völgy szintjén felül behajtva, immár 161 ölet haladott előre. A néző bámulni fogja azt a vakmerő székely bátorságot, mely e munkától, a lesuvadott sótömzs-töredékek között, vissza nem rettent:
Földismei tekintetben, e 161 öl husszuságban és a szintén annyira terjedő kereszttárnákban tett észleletek egy egészen különálló földismei értekezés alapját képezik, s vissza fogunk reá térni, ha e munkálatok befejezésével az észleletek sora kiegészittetik. Addig elég lesz megjegyezni, hogy a régiek a Sóhegyről lefelé vágott üregeikkel egészen a tárna szintjéig hatoltak le, s hogy van reménység arra is, miszerint az üzleti czélokra, különösen trágyára alkalmas káli-só is fel fog e hegyekben fedeztetni”.
Im itt végződik a jeles szakmunka, s nem kétlem, hogy az olvasóra is azon behatást fogja tenni, mit reám tett, t. i. sajnálkozást költ a miatt, hogy miért ily rövid, hogy miért szakad ily hamar meg.
S most, miután a parajdi bányákat ezen annyira előnyös világitásban szemléltük, miután feltáratott előttünk az ottan levő roppant kincs, mely a jövőnek czélszerübb és nagyobb mérvű kiaknázására oly előnyösen kinálkozik, térjünk vissza az azoknak járulékát, mondhatnók tartalékát képező szováthai sóhegyekhez, hol a természet csudás adományai mellett még a régész is találhat vizsgálódására méltó tárgyat, ez pedig egy hatalmas földtöltés* messze ellátszó bádogos magas tornya; rövid félóra alatt a Küküllő mellett*, odább Óriások árkának neveztetve, a Sóhegy északnyugati oldalából, az ugynevezett Zoltán tetejéről kiindulva, a Rakotyás oldalon megy le a Szovátha vize völgyébe, honnan a Falu cserején a Restás tetejére kimenve, a Megye-bükk erdején és Barátok bérczén átvonulva, felcsap a Bekecs lonkájára, hol egész Mikházáig követhető vonala; s bár a Bekecs oldalán néhol meredek helyeken halad, s bár nyugati oldalát mély sáncz övedzi, mégis valószinünek tetszik, hogy az római út volt, mely az Apulumtól Mikházáig mindenütt követhető és a mikházi castrumnál megszakadó római utat egybekötötte a szováthai Sóhegyeken levő bánya-teleppel, mi annál valószinübbnek tetszhetik, mivel annak Bekecsről Nyárád völgyének tartó vonala éppen a mikházi castrum közelében lefolyó Peres pataknak irányul.*
Ez egy alján 4 öl széles és 2 öl magas, felül doború töltés.
Ezt nem kell egybetéveszteni a Parajd feletti Rabsonné vára tájat elvonuló s ugyan ily nevü töltéssel, mert az jóval fennebb vonul, s a görgényi havasoknak irányul, s miként e munka I. kötetében elmondám, egybefüggésben van az oroszhegyi fensíkon és a Hargita alján elvonuló másik töltéssel, mely ismét a Rikát átszelő Kakasbarázdával függve egybe, az egész Székelyföldet átfutja.
Majd a Bekecsen e töltéssel még közelebből fogunk megismerkedni; azt mondják, hogy az Szováthán túl is a Sebes völgye felé folytatódik, de én, bár szorgalmasan bejártam a vidéket, annak a Zoltán tetőn túl délfelé semmi nyomára nem akadhatván, azt kell hinnem, hogy az a szováthai sóhegyeknél tovább vezetve nem volt.
