VIII. Az Al-Nyárád jobb partja.
VIII. Az Al-Nyárád jobb partja.
Lőrinczfalva. Hegyesér. Bethlen Gábor Lőrinczfalván. Lustra. Lőrinczfalva 1848-ban. Templomában régiségek. Ördög-útja. Káposztás Sz.-Miklós néveredete, régi temploma, harangja. Csiba. Karácsonfalva, régi harangja, régi áldozó poharai. Sasa kastélya, e család emléke. Folyfalva. Sirfolyosó. Cserefalva. Dohánytermelés. Törökök útja vagy a Bodonból Küküllő völgyére átmenő római út nyomozása.
Ha a Nyárád torkolatának balfelén ott pompálkodik Teremi, a jobb oldal sem akar hátra maradni, a mennyiben a Székelyföld nem akar győzelmet engedni a vármegyének, s valójában bajosan meghatározható, hogy az aesthetica terén folytatott ezen verseny melyik oldal részére üt ki előnyösebben; mert a torkolat jobboldalán fekvő Lőrinczfalva* épp oly festőileg, oly pompáson fekszik, miként a baloldali Teremi. – A Nyárád és Maros összefolyása között, Hegyesérnek nevezett szép hegyfok szökell ki; végpontja ez a székely havasok kifutványának, alsó szöglete azon 16 négyszög mfdnyi hegységnek, mely a görgényi és fel-marosszéki havasokból lenyulva, a Maros és Nyárád közé ékeli magát, s melynek apró völgyületeiben Marosszéknek 39, Torda vármegyének 26 faluja fészkelődött be. Ezen szép promontoriumnak – a Nyárád szinvonala fölé 100 lábnyira emelkedő – végpontján fekszik szépregényesen Lőrincz-falva; a magaslat alján és oldalán helyezkedett el a falu, tetejét pedig messze ellátszó romok koronázzák, régi várromnak idő-barnitott falaiként, de midőn ezek a tájnak festői szinezetet adnak, a honfi keblet fájdalom érzetével töltik el; mert azok nem az idő terhe alatt porladozó, a mult dicsőségéről a mult nagyságáról regélő romtöredékek, hanem gyászos emlékei a duló polgárháborunak, szomorú nyomai az oláhok romboló gazdálkodásának, mert ott hol e romok sötétlenek, hol a tornyokként fellővelő kürtők meredeznek, ott fényes udvarházai állottak a Daczók, Macskásiak és Székelyeknek, melyeket 1848-ban nov. elején a M.-Vásárhelynek tartó Gedeon táborát követő oláhok és szászok (előbb kirabolva) dultak fel, s most ott merednek fel sötét romjai, búsan regélve a vétkesen gyászos testvérharcznak iszonyú rombolásairól.
Az 1567-ik évi regestrumban Leorynchf-falwa néven 7 kapuval szerepel, most házszáma 90, határterj, 699 hold 1163 négyszög öl, ebből 369 h. 58 öl szántó, 7 h. erdő, a többi legelő, kaszáló, mert szőlője nincsen, bár Nyárádtőre néző hegyoldalának Szőlőtető elnevezése arra mutat, hogy régen volt szőlője is.
Hogy a Nyárád torkolat túloldala iránti részrehajlással vádolható ne legyek, ide melléklem Lőrinczfalvának is a Nyárád teréről felvett látképét.
1623-ban lustra tartatik Lőrinczfalván, melyen maga Bethlen Gábor is jelen van, s nagy Szabó Ferenczet (a krónikairót) is Madarason levő 6 jobbágyáról felülteti*.
Mint maga irja naplójában lásd Erd. Tört. ad. I. k. 140; ezen jószágot aztán eladta Gáspár Jánosnak. Lásd ugyanott. A lustra megvan Marosszék levélt. Emliti Benkő K. Marosszék ism. 99. lap.
1628-ban ugyan Bethlen Gábor, Toldalagi Mihálynak jószágot adományoz Lőrinczfalván* (Galambod és Udvarfalván).
Az adománylevél a fehérv. kápt. Emliti Benkő Marossz. ism. 154 lap.
Az 1831-ki kolerakor, az erdélyi kormányszéknek egészségügyi osztálya, ide mint Erdélynek legegésségesebbnek itélt helyére tette át székhelyét, s innen intézkedett a vészes járvány megszüntetése érdekében.
E vidéknek központi egyháza a nyárádtői volt, melyhez Keresztur és Lőrinczfalva is tartoztak (s melyről annak helyén majd részletesebben); 1620-ban Lőrinczfalva predicator fogadás felett összezördülvén, elvált s önálló egyházközséggé lett. Az elváláskor Lőrinczfalván csak 23 gazda volt*, ma e szám már ötszöröződött. Azonban ugy látszik, hogy Lőrinczfalva már mint filia is saját egyházzal birt, legalább mostani teljesen átidomitott templomában némi ezt bizonyitó homályos nyomokra akadunk, mert hogy a templom keleti végén levő torony a régi szentélyre épült, ezt mutatja a torony alsó falának tömörsége, s a még most is megmaradt köríves diadalív és még egy kis műtöredék, mely a torony külső falában van befalazva, de a mely kétségtelenül egy a szentélyből kivett igen diszes szentség-fülkének töredéke. Ez levélcsomókkal ékes, s kereszt-virágban végződő csúcsmű (giebel), melyet két tornyacs (fiale) szegélyez, s melynek ívmezejét (tympanum) csinos dombormű ékité; ebből azonban most csak egy fürtös női fő vehető ki; de ezen műtöredék is elég arra, hhogyabban a kifejlett gotika, tehát a XV. század kezdetéből származó műalakitásra ismerjen a szakértő, s mivel az kétségtelenül a toronynyá idomitott szentélyből kivétetve falaztatott ide, tehát e templom is azzal egykoru lehet. Mondják, hogy két régi olvashatlan feliratú harang is volt itten, de azok elhasadozván, ujra öntettek, a templom falait is ily olvashatlan feliratok és alfresco képek boriták, melyek a kiigazitáskor bevakoltattak, mindezek csak állitásomnak szolgálnak támogatására. 1862-ben a mestertelkén kút ásás alkalmával igen szép bronzkori tárgyakra akadtak, melyek, fájdalom, a tudományos buvárlatra nézve elvesztek.
Lásd az egyházközség jegyzőkönyvében.
A hegyfokot, melyen Lőrinczfalva fekszik, s hol igen hires dohány terem, a Nyárád folyja körül; mert a Székelyföldhöz hű folyó Lukafalván alól vármegyét érve, egy hirtelen kanyarodással a bal partról átcsap a jobb partra; itt szeretettel öleli körül a Hegyesért, mintha fájlalná a megválást, s bár ott van előtte a gyönyörű térség, mely a Nyárád és Maros völgyének összefolyásánál Teremitől Malomfalváig közel egy mfd szélességet nyer, s bár ott még jó darabig vigan folyhatna, mégis folyónk utolsó lehelletéig hű akar lenni szülőföldéhez*, elannyira, hogy hol azt elhagynia kellene, inkább megsemmisül és a Marosba temetkezik.
Hogy a Nyárád régebb Nyárádtőnél szakadt a Marosba (tehát Marosszék végső falujánál), azt e falu neve, de most is látható régi medre is bizonyitja; most medret változtatva kissé alább Vidrádszegnél szakad a Marosba.
Lőrinczfalva látképe. (Rajz. Bicsérdy Ján.)
A falu alsó végétől alig ezer lépésre egy régi út van, melynek nincsen ugyan most semmi kidomborodása, (mert mindenütt szántóföldeken menvén, elegyengette az eke,) de vonala felismerhető arról, hogy a gabona ott nagyon silányul terem, főként zölden egészen más szinű. A nép ezt Ördög útjának nevezi. Mondják, hogy ott veszélyes szélrohamok vannak s éjente 6 lovas hintóval robognak ott végig különös külsejű szellemek, melyek az ember közeledtére eltünnek. Én azt hiszem, hogy ezen regés út nem más, mint azon római út, mely Apulumból a Maros völgyén, még pedig annak baloldalán (miként e munka V. kötetében nyomozatainkból kitünik) felvonult, a Nyárád torkolatjánál azonban átvágott a Maros völgyének, a Hegyesér magaslatán valószinüleg azért, mert a völgyet akkortájt mocsárok borithatták. Ezen sejtelmemet igazolja az, hogy vonalán ásatást téve, alig két lábnyi mélységre áttörhetlen stratumen-rétegre akadtam; ezt támogatja az is, miszerint az a Köves dombon halad ki, tehát egyenesen Maros-Kereszturnak irányul, hol, mint látni fogjuk, egy római castrum maradványai vannak, mely castrumnál ez út kétfelé ágazva, a Maros mindkét partján folytatva volt, hanem jelenleg hiába csalogat e castrum s a Marosnak szép tere, mert én is hű maradok ez alkalommal a Székelyföldhöz, hű az ahhoz ragaszkodó Nyárádhoz, s folytatom útamat annak jobbpartján felfelé.
Lőrinczfalván felül, a Göbecz és Bancsi patakok egybefolyásánál fekszik Káposztás-Sz.-Miklós. Néveredetére vonatkozólag a hagyomány azt mondja, hogy ide legelőbb egy Miklós nevű szerzetes települt, egy szent életű ember, ki oda kis imaházat épitett, miért a kápolna körül települők Sz.-Miklósnak nevezték el az uj telepet. Mivel pedig a szerzetes lóháton jött, tehát kápa hozta, lett a telep előneve Káposztás; de valószinübb, hogy a falu egyházának sz. Miklós levén védszentje, a falu is arról neveztetett. Sz.-Miklós a XIV. század elején központi egyházközsége volt az Al-Nyárád csaknem minden faluinak; ezt következtethetjük abból, hogy a pápai dézmák regestrumában a Vaján alól eső részből csakis ez egyetlen falut találjuk bejegyezve*, – sőt még a reformatio elterjedtével is jó darabig megtartá e fölényt, a mennyiben még azután is oda tartoztak mint leányközségek Kakasd, medgyesfalva*, Fintaháza, Ilenczfalva, Lukafalva* és Csiba. Jelenleg csakis ezen utolsó maradt hű*.
Az 1332. év rovatában a 619. lapon igy: „Petrus sacerdos de S Nicolao solv. 16 denarios“ még e néven a 735. és 764. lapon.
Kakasd és Megyesfalva 1673-ban szakadnak el.
Fintaháza, Ilenczfalva és Lukafalva a mult század elején.
Az 1567-ik évi regestrumban Zent Miklós 11, Chybafalva külön faluként két kapuval van bejegyezve, most Sz.-Miklósnak 114, Csibának 42 háza van. Sz.-Miklós határterj. 1204 hold 762 négyszög öl, ebből 720 h. 643 öl szántó, 9 h. 1465 öl szőlő, a többi kaszáló és legelő, mert erdeje nincsen. Csiba határterj 398 hold 277 négyszög öl, ebből 250 h. 42 öl szántó, 9 h. szőlő, a többi kaszáló és legelő, mert erdeje e falunak sincsen.
Temploma – mely a falu nyugati végén magaslaton fekszik – szintén régi, s ugy látszik, hogy az a XIII. századból származó románkori műemlék; bár ma már annyira át van alakitva, eredeti idomából annyira kivetkőztetve, hogy csakis szentélyének félkör apsisa az, mi e feltevést támogatná. Szerencsére a mult században történt ezen átalakitás előtt, akkori lelkész Kakasdi Sámuel, bejegyezte egyházközsége jegyzőkönyvébe az egyházon volt régi feliratokat és egyéb, már fájdalom, megsemmisült dolgokat, s ezen – a bejegyzőt és a régi maradványokat egyiránt megtisztelő – figyelemnek köszönhetjük, ha azok segélyével a multnak e tisztes emlékét legalább eszményileg magunk elé tudjuk állitani és annak épitési korára következtetést vonhatunk.
Az ott volt feliratok mind csak ujitást jelöltek, ilyenszerű ez, mely a kar alatt volt: „1673 epittetett e kerités aedituis (valószinüleg aedilis) Steph. Bak. Rec (Rectore) Mic. Lukafalvi.”
A hajó feletti koczkás fölep 1778-ból származott. Ezen sok vers volt, melyek mint ujabb keletűek mellőzhetők, bár azok sem egészen költői becs nélküliek, például az évszám igy volt körülirva:
Midőn az ezeres előfordult egyszer,
A százas s a tizes mikor betölt hétszer,
Az eggyes nem többször csak hatszor meg kétszer,
A hold megtölt vala s el is fogyott négyszer, stb.
A százas s a tizes mikor betölt hétszer,
Az eggyes nem többször csak hatszor meg kétszer,
A hold megtölt vala s el is fogyott négyszer, stb.
A sanctuariumot a hajótól elválasztó diadalív, mely a leirás szerint köríves volt, ekkor lerontatott; egyik tégláján 1622 évszám volt bekarczolva, de ez is csak ujitást jelölhetett, mert mint Kakasdi is megjegyzi, a falak közt szenesült fadarabok voltak, mi a templomnak azelőtti elégésére mutat.
Mikor a szentély boltozata lebontatott, a régi meszelés is leomolván: al fresco képek fedeztettek fel, melyek monochromailag „veresen festve tisztán szemlélhetők voltak, papi palástban és díszruhában bizonyos papi személyek vagy patriarchák képei, melyek közül egyen a papi személy, egyik kezében a püspöki görbe pálcza is látható vala, és a másik keze ugy rajzoltatott, mint az előtte letérdepelt communitásnak az urvacsorai kenyeret nyujtja” (áldást adott a népre).
„A templom régiségét keskeny és magas ablaknyilatai is bizonyitják, melyek alig egy talpnyi (lábnyi) szélesek voltak, s melyek körül viszont bizonyos sötét szinű koczkás czifrázatok valának észrevehetők.”
Külső oldaltámja – a leirás szerint – volt, ezek lerontatván, téglái 11 hüvelyk hosszuk, 4 1/2 hüv. szélesek, 3 hüv. fokosak voltak. Ennyi, mi Kakasdi hosszabb leirásából reánk nézve érdekes lehet; de ez is elég arra, hogy a szentély félkör apsisára támaszkodva, kimondjuk, miszerint ez egy tisztán román izlésű templom volt, miért csak fájlalnunk lehet, hogy annak legalább ablakai és ajtai meg nem hagyattak, hogy szép al-fresco képei megsemmisültek.
Hogy a sz.-miklósi egyházközségnek 1673-n még 9 jobbágya volt, kitetszik az ezen évben elszakadt Kakasddal való contraversia ügyében, a tordai zsinatnak ez év oct. 20-án kiadott itéletéből*.
Ez okmány megvan eredetiben a sz.-miklósi egyházközség levelei közt.
Sz.-Miklósnak – az ecclesia javai 1703-ban eszközölt egybeirása szerint – két régi harangja is volt. E bejegyzés nyomán egyikén ezen fél-latin, fél-magyar irat volt: „Gloria in excelsis Deo pax hominibus. Káposztás Szent Miklós öntette 1643-ban.”
A kisebbiken olvashatlan régi felirat volt; csak fájlalnunk kell azoknak, főként a kisebbiknek ujra öntetését, mert feliratának eltünte által ujból egy adat semmisült meg.
Nem rég a templom közeli temetőben egy kis medaillont találtak, vékony rézsodronyból készült virágdíszszel egybefoglalt két üveg lemez közt selyemre rajzolt papi alak van, papi süveggel fején; ez is a katholikus kornak egy emléke*.
E madaillon Zilahi Lajos birtokában van. Volt ugyan nála egy szintén Sz.-Miklós tájékán talált bronz fejsze is, melyet Benkő Károlynak adott át.
Még Sz.-Miklós régiségei közé kell számitanunk egy harang-idomú réz-mozsárt, melyen 1618 évszám van bevésve*, végre felemlitjük azt is, hogy a mult században Sz.-Miklós határán egy ős szarvasnak találták kövül csontvázát*. 1493-ban Ulászló király Medgyes Bálintnak adományoz Sz.-Miklóson jószágot*.
E mozsár ifj. Nagy István birtokában van.
Lásd Magyar nyelv művelő társaság I. d. 133. lap.
Lásd Nyárád-Sz.-Imrét.
Sz.-Miklóssal egészen össze van épülve a vele közös egyházközséget és egy falut alkotó Csiba, pedig az az 1567-ik évi regestrumban Chybaffalwa néven 2 kapuval külön faluként szerepel, sőt még 1702-ben is Csibafalva nevét viseli, s még ekkor is önálló faluként jelenik meg, miből azt következtethetjük, hogy Sz.-Miklóssal való összeépülése és egybeolvadása nem nagyon régen történt. Kérdés, vajjon Csiba neve nem Csabától, Atilla fiától, veszi-e eredetét? Mert tudjuk, hogy a helyelnevezéseknél főként a magánhangzók nagyon gyakran váltakoznak.
Csibától alig 2000 lépésnyi távolra a Berecz és Horgas patakok mellett fekszik Nyárád-Karácsonfalva*, melylyel filiája Folyfalva * ismét teljesen egybe van épülve.
Karácsonyfalva nevét valószinüleg a Karácson ágtól nyerte. Az 1567. évi regestrumban Karachyonffalwa néven 3 kapuval van bejegyezve. Most házszáma 82, határterj. 977 hold, ebből 568 h. szántó, 15 h. 88 öl szőlő, 26 h. erdő, a többi kaszáló, legelő és terméketlen.
Folyfalva nevet vagy attól, hogy mint egy kifolyása Karácsonfalvának, vagy attól, hogy a Nyárád, – mely innen kezdve mind a tér jobb oldalán tartózkodik – átfolya. Az 1567-ik évi regestrumban mostani néven 5 kapuval fordul elő, most házszáma 113, határterj 854 hold 68 öl, ebből 505 h. 354 öl szántó, 11 h. 1592 öl szőlő, 5 h. erdő, a többi kaszáló, legelő és terméketlen.
Karácsonfalva, ugy látszik, mindig önálló egyházközség volt, mert nevét sem Sz.-Miklós sem Sz.-Benedek filiái közt nem találjuk. A reformátusok temploma a falu nyugati végén magaslaton igen szépen fekszik; a mostani 1810-n épült másik régi templom helyére, melyre 1746-n kéregetési engedélyt nyert a község*; de ez is még egy régibb helyére emeltetett, mely 1661-n végeztetik be*, sőt abból, hogy 1608-ban Bodor István egy hold földért harangot ád a karácsonyfalvi templomnak* arra lehet következtetni, hogy egy mind ezeket megelőzött nagyon régi temploma is volt Karácsonfalvának, s ez az oka, hogy midőn az uj templom alapját ásták, oly roppant mennyiségű csonthalmazra találtak. A mostani templomban más semmi nevezetes nincsen, mint egyik harangja (a 2-ik), melyen e körirat van:
Az egyházközségi jegyzőkönyvben.
Ugyanott.
Ez okmány megvan az egyházközség levelei közt.
„Kraicsonfalva. Petteo Gerg. (Pető Gergely) Sebestyén Mihál Foilfalvi Ge ba ist* 1676”, mely leginkább magyar köriratáért érdemel figyelmet, de azért is, mert ugy Karácsonfalva, mint Folyfalva nevének régi variansait tartalmazza.
Az egyház egyik inventáriumában az utolsó értelmezhetlen szótag Veress Gergelynek van bejegyezve, én inkább Gegossen ist töredékének hiszem, mit a harangöntő illeszthetett oda.
E harangon kívűl a karácsonfalvi egyházközségnek van két igen becses műkincse, két áldozópohara, melyek régiek és oly szépek, hogy rajzukat melléklem.
Az egyik egészen ezüstből van gazdagon aranyozva, szép idomú felső részének kidülledt részén domborműben gyümölcsök, alsó osztályán halpénz-ékitmény van; a kehelytől 5 grif fejű ék veszi körül, szép idomitásu talpán egy delfin van körülkanyarodva, más felirat rajta nincsen, mint a talpába bevésett e néhány – hihetőleg a donátorok nevének kezdő betüit jelölő – betű:
H. M. G. 3 (talán elkopott B) P. J0.
de idoma és díszművezete a XVI. századra utal.
Ennél is régibb a kisebbik kokusdió pohár, mely a székely áldozópohárhoz sokban hasonlit; de a melyen szintén semmi felirat nem fordul elő; ugy annak sincsen semmi nyoma, hogy e szép ereklyék honnan és mikor kerültek ez egyházközség birtokába.
Karácsonfalva nyugati végénél terjedelmes épületek alapfalai látszanak, honnan időnként nagy mennyiségű követ szednek ki. A hagyomány azt mondja, hogy az egykor hatalmas Sasa családnak volt ott fényes kastélya; az út a kastély folyosója alatt vitt át, mikor aztán estve felhuzták a lánczos kapukat, senki ottan át nem járhatott. Az utolsó Sasának fiai nem voltak, csakis két leánya; ezek egyikét egy Tamási, másikát egy Toldalagi vette nőül, miért a Sasa jószágot ma is a Toldalagiak birják. Hogy az ily néphagyományok néha történeti igazságokat is tartalmaznak; bizonyitja a jelen eset is, mert a történelemben utánkutatva, megtaláljuk Sasa Jánost, ki Zápolya korában igen vitéz és jeles harcznok volt, ki midőn Zápolya 1567-ben Kővárt ostromolja, a gyalogság kapitánya volt, s egy vakmerő roham alkalmával sebet kap; később Báthori Istvánnak hű támogatója, s bár Békesi mindent elkövetett, hogy a nagy befolyással biró Sasa Jánost és Vadász Mihályt megnyerje, de ők hűk maradtak a törvényes fejedelemhez, s 1573-ban mint a gyalogság kapitányai küldetnek Fogaras ostroma és Békesi elfogására (lásd Budai Ferencz Hist. Lex. III. 223. lap); azonban azt, hogy Sasa hol lakott, honnan származott, nem tudtuk kinyomozni, s im a néphagyomány e tekintetben is útba igazit. Ny.-Karácsonfalvi Tóth Mihály 1506-ban ott van az agyagfalvi székely gyülésen.
Folyfalván pedig Csíki Bálint székelyek kapitánya lakott, ki notáztatván, jószágait Toldalagi Mihály nyerte el a hagyomány szerint.
A Folyfalva között beszakadó Nagy patak mellett a falutól alig 1000 lépésnyire egy keletről nyugatnak tartó alagutat fedeztek fel, mely hamutelt urnákkal levén tömve, bizonynyal valami catacombaszerű sirfolyosó volt, most egybeomladozott, de vonalán ásatást téve, falrakatra akadtam, hol hamú- és szénporladék, tehát egésfekvetek közt levő vastag cserépdarabokat magam is találtam. Odább a Sószék alatti Hágónál vastag cserépdarabok ismét nagy mennyiségben fordulnak ki a földből, mind ez pedig arra mutat, hogy e tájat valami őstelep létezett. Tolnay Gábor, 1848/9-ki szabadságharczunk egyik legkiválóbb hőse, a hires marosszéki honvédzászlóalj (87-ik) vitéz őrnagy Folyfalvát lakja; különben majd Marosszék forradalmi kroszakának leirásánál találkozni fogunk vele gyakran, a maga helyén, a dicsőség mezején.
Folyfalvától csekély távolra van Cserefalva, mely nevét onnan nyerte, hogy régen a Nyárád mentén nagy csere-erdők voltak, ez erdők egy foltocskája Folyfalva mellett most is megmaradt. Cserefalva, mely Szent-Benedek filiája volt, 1836-ban lesz önálló egyházközséggé. 1843-ban az egész falu ugy elégett, hogy egyetlen gunyhó sem maradt meg, hanem azután oly rendszeresen épült fel, mint kevés faluja a Székelyföldnek. Ugy látszik, hogy ily csapások régen is érték, mert az 1567-ik évi regestrumban e falu lakói szegénység miatt rovatalmenteseknek jegyeztettek be*. Cserefalva dohányáról s igen szép leányairól hires.
Most házszáma 89, határterj. 620 hold 683 négyszög öl, ebből 359 h. 1471 öl szántó, 13 h. 392 öl szőlő, a többi kaszáló, legelő, mert erdeje nincsen.
A falutól keletre folyó Teknős patak mellett felhagyott út mutatkozik, mely Bodonon keresztül vezetett Vásárhelynek, s melyet a nép törökök útjának nevez. Ez valószinüleg a Maros völgyéről a Nyárád völgyére átcsapott szárnyvonala volt a rómaiak főútvonalának, mert Bodonba, mint látni fogjuk, a tájat sok római régiséget találtak, sőt a bodoni határon egy helyt a római út is tisztán kivehető; mivel pedig a Nyárád felvidékére a római út Vásárhelyről Kebele, Sz.-Iván, Moson és Jobbágyfalván vezetett át (mint látni fogjuk), ezen szárnyvonal feltehetőleg kiindulási pontja volt azon másik római útvonalnak, mely a Nyárád terét itt átvágva, a Kis-Küküllő terén felment Sóváradig, az ottani castrumhoz, onnan pedig Siklód tájékán Énlaka és Martonos mellett, hol ismét két castrum van, a Nagy-Küküllőhöz, s onnan a Kis-Homorod mellé, hol Szent-Márton és Sz.-Pál mellett ismét római nyomokra akadunk, melynek gazdag sótelepeit hogy a rómaiak mivelték, arra kétségtelen adataink vannak.
A homorod-szentpáli castrumtól (lásd Udvarhelyszéket) ezen út tovább is folytatódott az Olt melletti Hévizhez, hol ismét két római castrum és az Olton átvezetett Pontevetere nevű híd és telep nyomaira talál a figyelmesen kutató régész. Héviztől Baróthon át Háromszéknek tartott, hol a komollói castrum és a kézdivásárhelyi régiségek jelölik vonalát; a bereczki castrum (lásd Bereczk leirását, Háromszék) még azt is mutatja, hogy ezen útvonal az ojtozi szoroson kiment Moldovába, és igy az egész Székelyföldet átszelte.
Én itt a homályos nyomok útmutatása folytán csak megjelölöm ezen képzeti vonalt, tájékozásul egy utánnam szerencsésebb viszonyok közt kutató számára, ki az e vonalon teendő ásatások és rendszeresebb nyomozással, azt határozottan megjelölni hivatva van.
