XX. A maros-vásárhelyi vár.
XX. A maros-vásárhelyi vár.
M.-Vásárhely tájirati fekvése. A vár fekvése. Az itten állott kolostor. Báthori István megerőditi. Basta feldúlja. A vár épitése. A székelyek ellenzése, a református egyházközséggel való versengés. Bethlen Gábor szabadalma. E vár ostromai. A vár terjedelme, leirása. A reformátusok ódon egyháza. A „Fundus Ecclesiasticus” feletti versengés. A régi templomkastély. A templom története, műépitészete, sirkövek. Nagy Bethlen János emléke. Torony. Régi harangok. Baptisarium. Templomi régiségek. Rákóczi gradualéja. Szent edények, abroszok, keszkenők. Az egyházközségi anyakönyv. Lelkészek, püspökök. Kozma és Damján utcza. A bárban való birtoklás törvényei. A lakosoknak e várból való kiszoritása.
Miként fennebb tájrajzi leirásomban felemlitém, Vásárhelynek egyik része a Somostetőtől kiszögellő hegyfok alós lépcsőzetének a Maros tere fölé vagy 100 lábnyira emelkedő magaslatán, másik része a Maros terén fekszik*.
Azért nevezte Bombardus azt kettős városnak (Duplex oppidum.)
A magaslaton elhelyezkedett rész volt a régi város, teren levő alsó része ujabb település, mert hogy azon helyen, hol most – a nagy piacz, Szentkirály és Sz.-György utczák, szóval – a város legszebb része fekszik, régen a Maros folyt, néphagyomány mellett bizonyitja a Sz.-György utczában levő Holt Maros, vagyis a Maros régibb medrének még most is vizenyős árka; sőt hogy a Maros – mint minden szabályozatlan folyamnak természete – gyakran változtatván medrét, egykor, megengedem nagyon régen, ott hömpölygött a régi város által koronázott magaslat északi alján, a hol most Vásárhely téres piacza terül el, asrra csalhatlan bizonyitékul szolgálhat azon körülmény, hogy midőn 46 év előtt a piacz keleti oldalán levő Petráskó-háznak alapját ásták, a földben egy régi malomnak kerekére, lapjára s más – a kövülés stádiumába jutott – darabjaira találtak*. Ez kétségtelen adat arra, hogy ott egykor malom állott; malom pedig csak folyam mentén lehetett, s igy valószinünek tünik fel azon haogymány, miszerint a vásárhelyi piaczon, hol most szép delnők sétálnak, egykor halak viczkándoztak.
Azt tudjuk, hogy a cserefa a földben több százat alatt sem porlik el, sőt oly vegytani átalakuláson megy át, hogy kőkeménységüvé válik; ekként maradtak meg hosszas századokon át e malomrészek is a földben.
A régibb keletű felső városnak kétségtelenül legrégibb része azon terület, hol most a vár fekszik. Ez volt azon hely, hová Vásárhelynek – települése korszakával egykorulag épülhetett – első temploma helyeztetett el.
E vár a város közepe tájat a piacztól délkeletre, a fennemlitett magaslat oromszélén fekszik. Hogy a várhelyén állott domonkosok templomát és azzal egybekötött kolostorát Báthori István erdélyi vajda már 1492-ben megerősité és várrá alakitá át, a végett, hogy ez és a szintén várrá alakitott udvarhelyi kolostorból a törvénytelenül adó alá vetett székelységet féken tarthassa, fennebb látók. Ez volt tehát Vásárhelynek már a 15. század végén fennállott első fellegvára, mely várkastély Nemes Gábor leirása szerint* a templomot az ahoz támasztott papi lakot és iskolát, (melyek a régi kolostorból idomittattak) foglalta magában, s falai oly magasak voltak, hogy a templom fedele is alig látszott ki. E kastélynak három kapuja volt, idoma – Nemes Gábor leirása és a mostani várfalakba beépitett bástyáiról itélve – ötszögű lehetett. Csekély terjedelme mellett is e templomkastély annyira erős volt, hogy villongós időkben nem egyszer nyujtott a lakosoknak biztos védhelyet; de Mihály vajda és Basta országdúló hadjáratainak ez is áldozatúl esett, mert templom és kastély feldúlatott, s sokszor zaklatott nyugtot nem lelő lakói e városnak szétriasztattak. – Egy részök az erdőbe, havasokba menekült, más részök a keritett városokba vonult. Ezen utóbbiak közt találjuk Borsos Tamást, Nagy Szabó Jánost és Nagy Szabó Mihályt, kik Brassóba menekültek. Itt egy napon együtt sétálván, szemlélet alá vették Brassó várfalait, elbeszélgették, hogy mily üdvös lenne, ha az ő városuknak is iyl védfalai lennének, s közakarattal elhatározták, hogy ha szülővárosukba visszakerülhetnek, igyekezenek polgártársaikat ily védfalak emelésére rábirni.
Nemes Gábor ref. lelkész volt Vásárhelyt, ki 1809-ben régi adatok nyomán egy igen érdekes értekezletet irt a várbeli régi templomról. Ennek eredeti kézirata egyetlen példányban megvan a vásárhelyi ref. egyházközség levéltárában.
1602-ben némi csend állván be, Borsosék is Brassóból haza kerültek, s fogadásuk szerint egybegyüjtvén a városnak szétriasztott és megfogyatkozott lakóit, Borsos Tamás egy ékes szónoklatban előadta tervét, melynek létesitésére felhivta polgártársait. Voltak, kik pártolták, voltak mások, kik az erdőt biztosabb menhelynek tartván, ellene mondottak és távoztak*.
Mint azt maga Borsos Tamás emlékirataiban elmondja. Lásd Erd. Tört. Adat. I. k.
A hon maradt csekély számú lakosokat – kik a feldúlt város romjai közt kis kalibákban (gunyhó), s a földalatti pinczékben tengődtek* Borsos czéhenkint egybegyüjtvén, Kisasszonynap tájat hozzá kezdettek a tervezett vár épitéséhez, s miként a fogságból kiszabadult izraeliták, egyik kezükben fegyvert tartottak, míg másik kezökkel épitettek. Éjjel-nappal a szablya oldalukon, a puska kezök ügyében volt, mert hol török, hol tatár, hol valon, hol lengyel, hol hajdú háborgatta.
Mert a várost Basta hajdui s Zsigmond ott telelt katonái annyira feldúlták, hogy egyetlen ház sem maradt épen. Ott lakott mindenki, hol lehetett s hol akart.
Ugy látszik, hogy előlegesen csakis a templom és melléképületeinek megerőditésére szoritkoztak, s miként Borsos Tamás leirja, a klastromnál levő téglával* a templom ablakait ugy rakták be, hogy azon csak lőrések maradtak, hasonlólag befalazták az iskola* ajtait is; arra két kicsiny bástyát és felvonó ajtót, a templomra is délfelől ilyet csináltak. Cserepet a Sz.-Miklós székesegyházról* szedtek, melylyel a citadellává átalakitott templomot és iskolát befedték.
Vagy a lennebb leirandó apáczák, vagy a ferenczeseknek Pázmán által emlitett kolostorát érthette Borsos.
Mely ezelőtt a barátok cellája volt.
Ez egyházról majd alább.
Ezen belső erődöt kivülről még más (mint Borsos mondja, hitvány) bástyákkal vették körül, melyek, miként Nemes Gábor leirja, csak fából készült s földdel megtöltött védsánczok voltak, s ugy a belső (mit Borsos belső hajléknak nevez), mint a külsőerőd, czéhek szerint osztatott fel, akként, hogy minden czéhnek meg volt határozva védelmi helye. Az ekként rögtönzött várat a sekrestyében talált 8 szakálossal* felfegyverezték. Ezen gyorsan összeállitott várba bezárkozva élt a nép, oly elővigyázattal, hogy nappal is csak kémszemle után mertek elszéledni, s dolguk után nézni. Lassankint látva az uj erőd nyujtotta biztosnágot, a többi elszéledt lakosok is visszatértek, s a vidéki nemességből is sokan vonultak oda, miért nagy drágaság lett*, sőt karácson táján pestis is keletkezvén, sokan haltak el éhen és betegségben*.
Melyek elégtek volt, de vasait megtalálván, azokat ujra felszerelték.
Egy véka gabonának ára 1 frtra is felment.
Erd. Tört. Ad. I. k. 74–78. lap.
A várépitést Basta nem ellenezte, sőt megdicsérte érte a lakosokat, s mondá, hogy bárcsak minden városban és faluban ily kastély lenne, hol a lakosok háborus időkben megmaradhatnának.
De annál inkább ellene volt a székelység. Ők talán visszaemlékezvén arra, hogy e várkastélyból Báthori István (vajda) miként nyomorgatta, s hivatkozva arra, hogy törvényszerüleg a Székelyföldön várat épiteni nem szabad, a dézsi országgyülésen nagyon felzúdultak, s bár Vásárhely követei Borsos Tamás és Bodoni Bálint mindent elkövettek megnyugtatásukra, bár az urakat eljárták, s bár Basta is pártolta, mindazonáltal a székelység még sem volt megnyugtatható, sőt a vár elhányásával is fenyegetődzött. Végre Borsos azon ügyes diplomatikai fogással élt, hogy azt tulajdonképp nem is a város, hanem csak az egyházközség épitette a templom biztositására, s igy sikerült Bastától engedélyt eszközölni, ki nemcsak megengedte a várépitést, hanem még azt is elrendelte, hogy a vidéki nemesség is a templomkastély-épitésre segédkezet nyujtson*.
E rendelet – mely 1603-ban Basta és titoknoka Kereszturi Gergely aláirásával kelt – megvan a ref. egyházközségi levéltárban; ebben elősoroltatik, hogy a hajduk nemcsak feldúlták és felégették a templomot és annak kastélyát, hanem nagymennyiségű oda letett magánvagyont is eloroztak; rendeli, hogy a nemesség is segédkezet nyujtson annak ujbóli felépitésére; ha nem tennék, a városnak jogában lesz őket és maradékaikat is kizárni, ugy a templom mint az iskolából stb.
Alig háriták ez oldalról a felmerült akadályokat, midőn a ref. papság tett óvást az ecclesia területén való várépités ellen, s csak hosszas perlekedés után nyugodott abba belé, miután a város kötelezte magát, hogy a templom környékén levő „ecclesiasticus fundust” (t. i. meddig a régi várkastély terjedett) ezután is az egyházközség birotklásában hagyja, s hogy a templomot és iskolát felépitvén, annak használatában az egyházközségetet nem csak korlátolni nem fogja, hanem künn a városon is iskolahelyiséget ad, melyben békés időkben a tanitás folytatható legyen*, háborus időkben pedig benn a templom melletti iskolában folyjon az oktatás.
E czélra meg is cserélte a város Décsi Dánieltől azon házat, melyben régebb a sz. Miklós templom melletti iskola volt.
Ekként minden oldalról biztositva levén, Bocskai trónraléptével 1605-ben Borsos Tamás Kassára ment a fejedelemhez, hogy a rögtönözve emelt alkalmi erőd helyett egy rendes kővár épitésére engedélyt eszközöljön. Bocskai megdicsérte szándékukért, s a kért engedélyt nemcsak megadta, hanem költségei fedezésére a város bordézmáját is elengedte, s erről – tanácsosai jelen nem levén – ideiglenesen szabadalomlevelet adott, megigérvén, hogy Erdélybe menetelével azt rendszeresebb törvényerejű alakban is ki fogja állittatni*. De ez nem történt meg, s kővárépitésre szabadalmat Vásárhely csak Bethlen Gábortól 1614-ben nyert. Hanem ugy látszik, hogy ezt nem várva, Bocskai felhatalmazása alapján már előbb megkezdték kőváruk épitését. Erre mutat az, hogy 1613-ban Nagy Szabó János biróságában el kezdették a vár kapubástyáját épiteni, s azt ezen évben (ápril 15-től jun. 28-ig) be is végezték*. Azonban az épitéssel lassan haladhattak, ugy hogy félszázad kellett teljes bevégzésére*. Anyagját nagyrészt a Sz.-Király feletti pálosok kolostora romjaiból hordták. A vár felfegyverzése állott azon 8 szakálosból, melyet a sekrestyében elégve találtak, 1 réz- és 3 vas-taraczkból, melyeket Nagy Szabó Ferencz 1616-ban csináltatott*; végül egy másik taraczkból, melyet 1655-n Apafi Györgynétől 475 ftért vett meg a város*. De a vár hatalmas bástyái s ágyui mégsem tudták megvédni az oda huzódottakat 1658-ban, midőn, mint fennebb látók, a törökök bevették azt, s 3000 embert hurczoltak rabságra*. – A kuruczok 1704-ben ismét bevették Vásárhely várát*.
Erd. Tört. Ad. I. k. 95–96. lap.
Erd. Tört. Ad. I. k. 112. lap.
Az épités kezdetét vette 1602-ben, a kapubástya épült 1613-ban. A patak felől való szögletbástya és a város felől való szögletbástya 1620-ban. Nagy Szabó Mihály biróságában épült. A zsőlő felőli kádárok bástyáját kezdték Nagy Szöcsi István biróságában 1623-ban s bevégezték 1633-ban. 1639-ben a villám lesujtott a kapubástyába s felgyujtotta az ott levő lőport, de azért a bástya nem égett el. A Kozma-utcza felőli Szabók bástyája 1638-ban Nagy Szabó Péter biróságában kezdett épülni s csakis 1640-ben végződött be. A kaputól való kőfalt 1641-ben Szabó Péter biró épitette. A kapu közt való fal 1647-ben épült. A kapu és Vargák bástyája közti fal Szőcs Márton biróságában 1648-ban. A papok háza felőli falat kezdték 1650-ben s bevégezték 1653-ban. Ez évben kezdették a bástyát is. Lásd Erd. Tört. Ad. I. k. 112–153. lap.
Erd. Tört. Ad. I. k. 123. lap.
Ugyanott 160. lap.
Ugyanott 274. lap.
Cserey M. Hist. 328. lap.
A vár, melyet Vásárhely nagy erőfeszitéssel – egy félszázadon át folytonosan épitve – emelt, egészen korunkig teljes épségben fennmaradt; azonban az a hadtan mai igényeinek nem felel többé meg, s erőd nevét alig érdemli, mert néhány ágyugolyó halomra döntené időből kivénült falait; s azért az legfelebb mint történeti emléképület érdemli meg figyelmesebb észlelésünket.
E vár alakja szabálytalan négyszög, 6–8 öl magasságú – erős bástyákra támaszkodott – falainak körmérete 1050 lépés, mi mutatja ezen várnak tekintélyes terjedelmét, melynél az erdélyi részekben csakis a fehérvári nagyobb.
E vár délnyugati szögletében van a reformátusok ódon egyháza, Vásárhelynek minden tekintetben legérdekesebb és legrégibb műemléke, melynek majd a vár beltere leirásánál tüzetesebb ismertetését fogom adni, most előlegesen a várnak nyujtom rövid körvonati leirását.
A városra néző nyugati oldal képezi e vár homlokzatát, s mivel ezen oldal a magaslatnak menedékes oromszélére van fektetve, itt szélesebb sánczra hely nem maradt, miért annak védképességét kettős fal által fokozták. Ezen oldal közepe tájatt a várfalak megtörése által képezett bemélyülésben van e vár egyetlen kapuja. Ezen megtörés külső fokán egy erkélyszerüleg kiterhelő négyszög toldalék, ugynevezett Lugerker vagy zászlós tornyocska van, mely a kapusnak lehetett őrhelye. A kapu tulsó (déli) részén egy, a bejáratot fedező – s a falak szinvonalán belül helyezett – magas négyszög bástya emelkedik, mely felül az egész épületet körülfutva kiterhelő zúzüregekkel (machicoulis) van párkányozva. Egy másik ehhez tökéletesen hasonló négyeg bástya áll ugyanezen oldalon odább a templom felé. Mindkettőnek épitészete a vár keletkezési koránál jóval idősebbnek látszik, mert az ily zúzüreges bástyák (Európa nyugatibb tartományaiban a XIII.,) nálunk a XIV. század erőditvényeinél fordulnak elő, ugy hogy e két bástya a várnl korábban éültnek tetszik, s hihetőleg még azon korból maradott fenn, midőn Báthori István erdélyi vajda 1492-n a domonkosoknak itteni kolostorát megerősitvén, a székelyek fékezése végett várrá alakitá át*. Ezen feltevésemet támogatná az is, hogy akkor, midőn e vár minden más bástyái a várfalak vonalából kiszögellnek, ezek azokon belül vannak, s igy azzal semmi szerves egybeköttetésben nincsenek, mert a most e két bástya közé épitett s azt egybekötő laktanya csak később illesztetett oda. De támogatja ezen feltevésemet még az is, hogy e vár keletkezésének történetét, valamint minden egyes bástyája és oldalfalának épitési korát pontosan feljegyezve találjuk Borsos sebestyénnek Nagy Szabó Ferencz által folytatólag kiegészitett krónikájában*, s bár ezen leirás ott a legcsekélyebb részleteket felfogó pontossággal van főként a várrészek épitési korára nézve keresztül vive, mégis ezen két bástya épitéséről semmi emlékezetet nem találunk; nem találunk pedig azon egyszerű okból, mert e bástyák már ekkor állottak, s mint meglevőket csak befoglalták a vár körvonalába.
Lásd Vásárhely krónikáját fennebb.
Közölve van Erd. Tört. Adat. I. köt.
A vár bástyainál nagy változatosságot találunk, szögletbástyáinak mindenike egymástól eltérő idommal birván.
A tárgyalásunk alatt levő nyugati oldalt szögellő és a falak szinvonalából kiszökellő délnyugati, vagy az ugynevezett Vargák bástyája, szabálytalan hatszög*. Ez a vár minden más bástyájánál kaczérabban van felékitve, sőt szögletein szép levél ornamentikával díszes gyámkövekkel (consolen) is pompálkodik, mik arra engednek következtetni, hogy a mostani 3 osztály felett eredetileg még egy felső 4-ik osztály is állott, melynek szögletein levő falszalagjai az emlitett gyámkövekre nehézkedtek. Ezen bástya meleltt kis felvonó hiddal ellátott külön bejárata van az e szögletben levő templomnak, mely azonban később – midőn a német várőrség parancsnokaival az egyházközségnek hosszasan tartó versenygése folyt – nyittatott.
A várfalakkal egybefüggő egyik oldala a többi oldalaknál jóval hosszabb levén.
Az észak-nyugati bástya négyszögű. Ez az ugynevezett Szabók bástyája, melynek déli oldalán van e vár egyedüli felirata*, mely igy hangzik:
A várfalakon sok felirat van, de azokat a német várparancsnokok rendeletéből mind bevakolták; ez is be volt fedve, de az idő leontotta az irigy tapaszt, s ma bár megrongált, nagy bajjal mégis elolvasható. Különben másolata a város levéltárában is megvan.
„Inscriptio propugnaculi aquilonariis vulgo Szabók bástyája vocati. Patres nostri praescripti preterierunt nihil aedificantes, nos autem filii in aerumnis aedificavimus incipiente Petro Szabó Judice in anno 1638 et preficiente Paulo Litterato Thordai Anno 1640 in mense Octobri judicante in Civitate”.
A leirt nyugati oldal a bástyákkal együtt 285 lépés hosszú.
A Kövecses utczára néző északi oldal (szöglet-bástyáival együtt) csakis 260 lépés hosszú. Az ennek felső végénél levő észak-keleti bástya hatszögű.
A vár keleti oldala 275 lépés hosszú. Az ennek déli végénél levő, s a vár délkeleti szögletét alkotó Kádárok bástyája (szabálytalan) ötszögű. Mostani négy osztálya fölött még egy ötödik felső osztály is lehetett. Erre engednek következtetni tetején lévő testes gyámkövei.
A dél-keleti és dél-nyugati szögletbástáykat egybekötő déli oldalfal csak 240 lépés hosszú, s ez nem egyenes mint a többi oldalok, hanem kissé kifelé van hajlitva. E kihajlitás megtörésénél egy a falak vonalából kiszögellő ötszögű bástya emelkedik, melyhez belülről egy a kapu mellett levő négyeg bástyához hasonló zúzüreges bástya van támasztva, mely ismét a régi templomkastélyból maradt fenn, s éppen e bástya okozhatta a déli falnak szabályellenes kihajlitását.
A három utóbb emlitett oldalt még most is 5 öl széles, 3–4 öl mélységű sáncz övezi*, mely a nyugati oldalon a hely szűk volta miatt jóval keskenyebb volt, s ma részben be is van töltve.
Itt a déli sánczban a szénpiacz van, hol a havasalji faluk lakói a faszenet árulják, mint az alább melléklendő képünkön is feltünik.
Most, miután e leirás által a vár külalakjáról, annak terjedelme és hatalmas – azon korban nagy védtehetséggel birhatott – 7 bástyájáról kellő tájékozást nyertünk, lépjünk be a vár belterére.
A vár belterén levő épületek közt a régész előtt kiváló és kizárólagos figyelmet csak is a vár délnyugati szögletébe helyezett – szentegyház érdemel, mert régi időknek tisztes műemléke az, mely nemcsak Vásárhelynek egyik kiválóbb épülete, hanem kétségtelenül honunknak oly nevezetes műépitészeti emléke, mely a figyelmesebb vizsgálatot méltán kiérdemli, mely mult időknek kőepopeájakint fennmaradt fényes czáfolatáúl azon igaztalan állitásnak, hogy a székely, mint harczos nép, a szépművészeteket elhanyagolta és nem értette volna; mert e szentegyház valamint a székelyföldi nagyon számos régi templom épitési érdemét nem lehet a székelyektől elvitatni. Tehát mi is tudunk e téren szépet és nagyszerűt felmutatni, nálunk is emelt a vallásos kegyeelt és az épitészeti műérzet fényes műemlékeket, s ha azok talán ritkábban jönnek elő itt mint másutt, annak oka abban keresendő, hogy nekünk nem voltak erős, keritett városaink, melyek azokat az ellenség dúlásaitól megvédték volna, mert a Székelyföld – mint daczoló harczias nép hazája, mint a határszél mellett eső földterület – többször volt a kiprédálás és feldúlatásnak kitéve. Ugyanis azon irtó harczok, melyeket az osztrák beolvasztási politika századokon át ellenünk folytatott, mely a magyar elemet és annak minden műveit könyörtelenül el akarta a földszinéről törölni, kimélte és kegyelte a szászok által lakott földet, hol ily műemlékek nagyobb számban maradtak fenn. De azért nálunk is találhatni szórványosan oly műemlékeket, melyek a Castaldo, Basta, Caraffa, Ali Pasha, Tiege. Acton és Gedeon dúló harczait túlélték. – Fennmaradtak, felmutatandók az utókornak azt, hogy székely eldődeink más népektől e tekintetben sem maradtak hátra, hogy e földön a harczi dicsőség mellett a műépitészet is virágzott, hogy népünk még sem volt oly barbar, mint azt sokan elhitetni akarnák. Azért történeti igazságot felderitő becses emléképületként kell teintenünk és tisztelnünk a vásárhelyi székesegyházat.
E szentegyház épitési koráról nincsen biztos történeti adatunk. Nemes Gábor* azt állitja, hogy az 1240 előtt épült, mert nevezett évben a Dominicanus szerzet birja. Ugyan ő azt is mondja, hogy templom és kolostor a minoriták, s ezek kezéből 1446-ban a ferenczesek kerébe ment át; de 1240 előtt való épitésének ellene mond maga a templom épitési modora, s ha ugyancsak volt itt a domonkosoknak nevezett évben templomuk, akkor nem ez, hanem egy másik ezt megelőzött tisztán román izlésű templomnak kellett itten állani, mely idő viszontagságai vagy harcz által megsemmisülvén, annak helyére, s hihetőleg annak anyagjával épülhetett a mostani szentegyház, mely 1446-ban nem volt, miként Nemes Gábor állitja, a minoritáké. Ugyanis Pázmán* szerint azt a nevezett év előtt már a ferenczesek birják, s csak ekkor megy át a szigorúbb rendtartásuak (observantibus) birotkába. E szerint tehát első biztos történelmi tudatunk e szentegyházról 1446. év, s körülbelül alig vihető sokkal ezen felül annak épitési kora is, mert az egy tisztán gótizlésű épület, mely legfölebb a 14. század végéről datálódik.
Már fennebb is emlitett érdekes feljegyzéseiben.
Ad Acta et Decr. Syn. in App. II. pag. 117.
Ezen szentegyházat és az azzal egybefüggő kolostort, mint fennebb látók, 1492-ben Báthori István vajda erősiti meg, s teszi hatalmának, vagy jobban mondva hatalmaskodásának székhelyévé.
A templomnak ezen 15. század végéről származó kastélya ma nincsen meg; de miként a várfalak leirásánál jelöltem, annak egyes részei, főleg bástyái a mostani erőditvények közé beépitve fennmaradtak és a Nemes Gábor leirásában található igen becses bejegyzésekkel egybevetve, e kastélynak legalább hajdani idomát és fekhelyét meghatározhatjuk.
Nemes Gábor szerint e kastély a 16. század közepén még épen fennállott, annak 3 kapuján jártak a templomba, melynek ismét három bejárata volt. E kastélynak délfelől való sarka a mostani vár belső faláig ment, tehát a mostani vargák bástyájáig. Napkelet felől való része a templom napkelet felől való sarkához volt ragasztva. Észak felől a templomtorony sarkába függesztve a fiu-iskolaházakig, s annak végső részétől (melyet Mihály vajda oratoriummá alaktiott) a vár nyugati belső faláig nyult. Nyugati fala pedig a templom tornácza előtt ment keresztül a bástyáig (a vargák bástyájáig). Már most e nem éppen határozott leirást viszonyitsuk a még most is látható maradványokhoz.
Fennebb a várfalak leirásánál azt állitám, hogy a nyugati várfal vonalán belül eső két zúzüreges bástya ezen régi templomkastélyból maradt fenn. Ezek közül a templomhoz közelebb eső képezheté a várkastély nyugati szögletét, a másik (a mostani várkapunál levő) vagy később épült ennek utánzásával, vagy az ezen szögletnél levő bejáratot fedező elővédműhöz tartozhatott. A kastély ezen nyugati szögletét képezett bástyától a fal a vár mostani falával esvén egybe, kétségtelenül a mostani vargák bástyájáig nyult, s mivel a templomnak, valamint a kastélynak is főbejárata ottan volt, ott ismét ezen bejáratot fedező kapubástyának kellett állani, melyből valószinüleg a mostani vargák bástyája épült. Erre mutat ezen bástyának a többinél díszesebb gyámkő-ékitményes volta is.
Ezen délnyugati bástyától a kastély fala a mostani várfalakon valamivel belebb ment, a déloldali várfalak közepén levő azon bástyáig, melynek, – miként fennebb emlitém – belső, vagyis északi oldalához egy a nyugati szögbástyához mindenben hasonlitó zúzüreges négyeg bástya van támasztva, mely eredetileg a templom-kastély dél-keleti szögletbástyája volt. – Odább, keletre a várfalak vonalán belül, s azokkal semmi egybefüggésben nem levő másik ily zúzüreges bástya van, mely e várkastély keleti szögletén állhatott, honnan a kastélyfalak azon 5-ik bástyához mentek, mely a templom szentélyének északi oldalához a torony mellé ragasztott iskolaháznál (annak északra néző végső részénél) még ma is áll s melyet Mihály vajda oratoriummá, az osztrák várparancsnokok katonai fogházzá alakitottak át. E szerint tehát e templomkastély eredetileg szabálytalan ötszögidomú volt, szögletein álló öt bástyával, s egy az észak-nyugati szöglethez illesztett elővárral. Falai oly magasak voltak, mint Nemes Gábor mondja, hogy a templom fedele is alig látszott ki belőle.
E várkastélyt, ugy látszik, Basta hajdui dúlták fel a templommal együtt 1601-ben, de a kastélyfalak ekkor nem rontattak földig le; azok részben még sokáig fennállottak, sőt az azok között eső tér „ecclesiasticus fundus” név alatt mindig a református egyházközség birotkában volt a vár területétől elkülönitett állapotban, s még azután is, hogy a vár az osztrák őrizet számára a várostól erőszakosan elvétetett, az egyházközség ezen ecclesiasticus fundusért sokat perlekedett, s annak erőszakos elfoglalása ellen, bár sikertelenül, gyakran panaszkodott. Erre vonatkozólag Nemes Gábor jegyzeteiben ez áll: „Az iskolaházat, mivel az egyházközségnek künn a városon volt iskolája, conservatoriummá tették. Midőn a várba osztrák katonaság szállásoltatott be, a várparancsnokok lassankint elcsipkedték az ecclesia területét. Egy Textor nevű proviant-tiszt elkérte az ecclesiától a conservatoriumot, hogy ottan vasat árultasson, s miután igy szép móddal egyszer oda befészkelték magukat, ők kezdettek ott rendelkezni, s csakhamar meghagyták, hogy a toronyba járó ajtót rakassa be a pap. Eleget tettek óvást, de végre is azt meg kellett tenni, s csak nagy bajjal tudták a torony második emeletén a most is feljáróul szolgáló ajtót vágni. A szivességből átengedett conservatorium csakhamar laktanyává lett, sőt még a sekrestyét is Mária Terézia korában el akarták venni, midőn az egyházközség csak nagy bajjal tudta megmenteni.” 1807-ben a várnagy a kastély földjét egészen a templom szögletéig felszántatta. Az ecclesia ezen önhatalmi birtokfoglalás ellen eleget panaszolt, s bár 1813-ban egy mixta commissio kiszállt, de ez semmit sem végezhetett. A durva katonai parancsnokok mindenféle boszantásokat követtek el, annyira, hogy a templom mellé árnyékszáket, disznóólakat épitettek, mint ez kitünik a reform. ecclesiának 1831-ben a consistoriumhoz beadott folyamodványából, melyben ezen Istenházát megszentségtelenitő ocsmányságok eltávolitását s a régi templomkastély területének viszszaadatását kéri, hogy a régi falaknak – melyeknek alapja még akkor látható volt – jelmutatása szerint a vár területétől elkülönittetvén, ha nem is kőfallal, mint régen, legalább léczes palánkkal bekerittettessék. D ezen, valamint azelőtti és azutáni számtalan folyamodásuknak semmi eredménye nem lett; az ecclesiasticus fundust most is a várparancsnok bitorolja, a templomhoz támasztott régi iskolaház, s az ahhoz tartozó bástya most is katonai börtön és raktárnak használtatik, s az ecclesia csakis a templom kizárólagos használatára van szoritva, hová egy a vártól kőfalakkal elkülönitett külön bejárattal bir*.
A mint ez kitünik Nemes Gábor jegyzeteiből és Keresztes Zsigmond „Vallásos rendeletek“ czímű okmány, folyamodványok és rendeleteket tartalmazó érdekes gyüjteményéből.
Már most, miután a jelenleg észlelhető csekély maradványok és rendelkezésre álló szintén homályos adatok nyomán e várkastélyt igy képzeletben helyreállitók, vegyük szemügyre az e kastély védfalai közt állott templomot, és pedig mielőtt annak épitészeti ismertetéséhez fognánk, lássuk előbb azon viszontagságokat és változásokat, melyek e szentély századok hosszú során át érték.
E templom a reformatióig ferenczesek birtokában volt. Ekkor az egész város áttérvén a kezdetben Erdélyben elterjedt lutheránus hitre, a szerzetesek elüzettek s a templom a lutheránusok, később a reformátusok kezébe ment át. A nemzeti fejedelemség kezdetekor, midőn a politikai küzdelmek mellett a vallási ujitások is forrongásban tartották a kedélyeket, midőn a vallásos eszméket tisztázó nyilvános viták és hitelvek fejtegetése napirenden volt. Itt Vásárhelyen és pedig ezen templomban is tartatott néhány ilyen disputatio. – Igy 1558-ban ily vita folyt Stancarius tévelygései ellen* és ilyen disputatio volt 1571-ben, midőn az ezen templomban tartott országgyülésen János Zsigmond jelenlétében többen, de főként Göcsi Máté (későbbi refor. püspök) Dávid Ferenczczel vitázott*. Ezen országgyülés mondta ki a szabad vallásgyakorlat elvét és ez czikkelyezte be az unitárius vallást.
Paris Pápai Rudus redivivum. Nyom. Szebenben 1684-ben.
Bod Péter Policarpus I. 33.
1601-ben Basta hadai felégetik és feldúlják e kastélyt és templomot; pedig az – miként Nagy Szabó Ferencz krónikájában mondja* – „oly ékes egyház vala, oly ékes ablakai (hihetőleg ablakfestvényekkel), hogy annak Erdély egyik városában sincsen párja, sem leszen, sem volt; orgona is olyan, hogy Erdély egy kulcsos városában, még Fehérvárt sem volt olyan.”
Erd. Tört. Adat. I. k. 71. lap.
A templommal együtt torony és iskolaház is leégett. Következő 1602-ik esztendőben a vár épitésekor Borsos Tamás – miként fennebb a vár leirásánál látók – kiigazitá azt, vagyis jobban mondva, citadellává alakitá, berakatván annak ablakait, s védbástyákat emelvén annak tetejére és oldalára. Midőn azonban a várfalak rendszeresebben épültek, ezen rögtönzött erőditvényi művek eltávolittattak s a templom, ha nem is eredeti nagyszerüségében, de tisztességesen kiigazittatott*. Alig végezték be, már 1658-ban megjelentek a II. Rákóczi ellen bőszült törökök, s a várat jan. 29-én bevevén, 3000 foglyot hurczoltak el, mikor a szentegyházat ujból felégették.
Bethlen Gábor uralma alatt 1616-ban Szabó Mihály biróságában, mint ezt Székely Márton a vásárhelyi refor. egyházközség levelei közt levő „memorialéjá“-ban feljegyezte, egy, a templomban volt régi felirat alapján, s melynek eszközölhetésére Rákóczi György 1632-ben évenkint 40 veder bort rendel a városi dézmából kiadatni. Ezen a fejedelem és Markosfalvi Márton aláirása alatt kelt adománylevél megvan a ref. egyházközség levelei közt.
A m.-vásárhelyi várbeli szentegyház főkapuzata.
Ezen másodszori feldúlatása után csak ideiglenesen igazittatván ki, deszkával fedetett be. Ez állapotban állott egészen 1693-ig, midőn Halmágyi Mihály biróságában Zilahi István és Felfalusi István papságában nagy elegantiával alaposan megujittatott*. Ezen alapos kiujitás eszközölhetésére Apafi 1662-ben, valamint később Teleki Mihály is nem kis segélyt nyujtott, mert ő 1685-ben august 7-én gernyeszegi dézmájának felét rendelte örök időkre a templomnak akkor felépitésére, azután fenntartására*, mely nemes tette örökitve is volt egy a hajó fölepének (plafond) két koczkájába helyezett feliratban, mely két koczka a templom hajójának e század elején történt átalakitásakor (stukaturozásakor) leszedetvén, jelenleg a Teleki-könyvtárban van letéve. E koczkák kékre vannak festve, a most csak bajosan olvasható felirat fehér betükkel irva ez:
A mint ezt Székely Márton „memorialéjá“-ban meglevő felirat bizonyitja.
Teleki ezen adománylevele eredetiben megvan a vásárhelyi ref. egyházközség levelei közt. Ebben a gernyeszegi dézmának felét a schola szükségeire, más felét templomépités s más kiváltképpen való ecclesia szükségleteire hagyá, rendelkezését igy végzi: Holtom után maradékaim tartoznak igazán megadni, ha meg nem adnák, vagy nem akarnák adni, Isten ezen határon vetendő majorság buzának áldását vegye el tőlök. S hogy ezen dézmából nem kis jövedelme volt az ecclesiának, mutatja az, hogy egy 1691-ki számadás szerint a vásárhelyi ref. egyházközség a gernyeszegi fele dézmából 240 véka gabonát kapott egy év alatt. A teleki utódok egészen 1854-ig adták e dézmát, ekkor id. gr. Teleki Domokos az ecclesiával 800 o. é. frt megváltási összegben egyezett meg, melynek most kamatját kapja a ref. egyházközség. Teleki mellett Apafi is ezen épitést segitendő, a Rákóczi által rendelt évi 40 veder bort a város dézmájából kiadatni parancsolja, a schola számára a még Bethlen Gábor által rendelt 200 forintot pedig minden évben a város adójából. Ezen 1662-ben kelt adománylevél megvan a vásárhelyi ref. egyházk. levelei közt.
Magnificus Gentis nostrae Hungaricae
Heros Excellen
DD Michael Teleki de Szék dum viveret
Consiliarius
Cessis Principis
Tranniae intimus per
Traniam Generalis. Cottum Alb. Thord. Comes etc. Eclesiar.
Reforma-
tar Transyl. nutricius Zelosissimus, notanter con-
gregationis
hujus particularis Marus Vasarhellyiensis beni-
gnus Fautor,
decimas frumenti possesionis suae Gernyeszeg
in resta-
urationem Templi hujus contulit.
Heros Excellen
DD Michael Teleki de Szék dum viveret
Consiliarius
Cessis Principis
Tranniae intimus per
Traniam Generalis. Cottum Alb. Thord. Comes etc. Eclesiar.
Reforma-
tar Transyl. nutricius Zelosissimus, notanter con-
gregationis
hujus particularis Marus Vasarhellyiensis beni-
gnus Fautor,
decimas frumenti possesionis suae Gernyeszeg
in resta-
urationem Templi hujus contulit.
A második kockára átvive:
quarum annona collecta et in certam pecuniae
summam
redacta hoc coloratum Domus Dei lagveare
procuratum
est, Anno Salvtoris 1693.
summam
redacta hoc coloratum Domus Dei lagveare
procuratum
est, Anno Salvtoris 1693.
Ugy kell lenni, hogy a Rákóczi-forradalom alatt ismét elpusztult e templom; mert az egyházközség levelei között annak is nyomára akadunk, hogy Mária Terézia uralma alatt – midőn a protestánsoknak egyházaik kiigazitása tiltva volt – ezen szentegyház fedéltelenül levén, az összeomlás veszélyének volt kitéve, s engedélyt igazitására többszörös kérelmezésre sem nyerhetvén, az csak később, József alatt jöhetett fedél alá. – Ujabb átalakitáson ment át 1830-ban és 1850-ben, mert nem csak a régi vad korban dúlták e templomot, nem csak Basta vallonjai, Mihály vajda és a törökök vad csordái rombolták Isten szentegyházát, nem csak régi századok véres keze nyomta ide bélyegét, hanem a műveltnek kürtölt 19. század is ide csatolta szégyen-krónikáját; mert 1848-ban a székely tábor szétfutása után Gedeon osztrák tábornok ide e templomba szállásolta be oláh és szász nemzetőségét, s azok Aguszt ezredes várparancsnoksága alatt kemenczéket raktak oda, ott laktak és ott fajtalankodtak mindaddig, míg Bem közeledtének hire szét nem riasztotta őket.
Már most e templom multja iránt kellő tájékozást nyervén, lássuk annak épitészetét.
E templom nagyszerüségéről leginkább annak mérték-arányai gőyznek meg. Szentélyhossza 30 lépés (belvilágát véve), hajóhossza 43 lépés, összes hosszuság 73 lépés. Jelenleg csak egy hajója van, de ha a 12 lépés szélességű szentélynek a 22 lépés széles hajóhoz való aránylagos csekély szélességét vesszük, azt kell hinnünk, hogy kezdetlegesen az három hajós egyház volt, oly három hajós csarnok-egyház, melynek oldalhajói a középhajó magasságával birtak. Ezt látszik jelölni Nemes Gábor azon bejegyzése, hogy a belső mennyezetet oszlopok tartották, melyek az 1793-ki teljes átalakitáskor szedettek le, már pedig ez oszlopok alatt alig érthetünk mást, mint a régi boltivezetet tartott és a mellékhajókat a középhajótól elválasztott támokat*. A fenn adott mérték-arányok egyszersmind azt is mutatják, hogy ezen templom hosszkiterjedése, szélességéhez arányitva, igen nagy s ezáltal inkább a franczia épitészeti modort utánozza.
Ezen esetben a középhajó a szentély szélességével, az oldalhajók 5 lépés szélességgel birtak, mi az épitészet törvényszerű arányzatainak megfelelne.
A fennjelölt ujitások és kiigazitások e szentegyházat is nagy átalakitáson vitték át, ugy hogy csakis szentélye (chor) őrizte meg régi tisztes idomát, de ezen megmaradt rész is elég arra, hogy felmutassa és bámultassa a kifejlett gótikának meglepően szép műalkotásait.
Ezen – szabályszerüleg keletnek forditott szenély – sokszög záródású, merész hajlatú (kereszt) boltivezete most is a régi, s azon magasztos feltörő modorban van alakitva, mely a gótépitészetnek – minden más stylt emelkedetségben felülmuló – sajátsága. Ezen boltozat gerinczei és hevederei két hengerpálcza és ezt követő két horony közé helyezett körtetagozattal ékitvék, s negyed dinnye idomú egyszerű gyámkövekre nehézkednek; de nem igy a szentély-záródás (Chor-Schluss) boltgerinczei, melyek a gerinczek tagozatát megtartó, s földig lefutó falszalagba, vagy faltőbe (demipilier wandschaft) mennek át; igy van az a szentély záródás és hosszentély összetalálkozási vonalánál is mindkét felől; de mivel itt egy heveder és két gerincz találkozik egybe, az azok levezetéséből származó faltők is az előbbieknél testesebbek, s összetapadott három körtetőből alakulvák.
A szentély ablakai is csodálatosképpen megtarták régi idomukat, sőt még díszművezetöket is. Összesen 7 ily csúcsíves ablak van, három a szentély záródásán, négy a hosszentély déli oldlaán. És ez ablakoknak díszművezete az ornamentika finomabb alkotásai közé tartozik. Mindenik egymástól eltérő, egymástól különböző műidomokkal bir, s azon gazdag fántásia csodás szüleményei közé sorozhatók, melyeket a nagyobb mérvű fót egyházaknál méltán bámulhat az utókor.
Lássuk röviden ez ablakdíszművezetek műidomait. Az első (a szentély-záródásnál kezdve) lángozott, vagy u. n. halhólyaggal alakult. A második, négy koczkába helyezett ugyanennyi négy levél idommal. A harmadik egy nagyobb fölibe helyezett kisebb négy levélből alakult. A negyedik a kettős lóherív fölé helyezett szivvel képződik. Az ötödik ugyanilyen, csakhogy a sziv két oldalán be van metszve. A hatodik a kettős lóherív fölött négy félkör és egy hegyesen végződő levél alkotta ablakrózsával záródik nagyon kifejlett or-idomokkal, végre a hetedik ívmezője a legsajátosabb és legszokatlanabb mérművel van betöltve, mert az a kettős lóherív közé helyezett kőválaszték feletti űrt betöltő körszelvénynyel záródik. Már most, ha ezen műidomokat észleljük, ugy találjuk, hogy az első és hatodik a késő gótika, a többi a kifejlett gótizlés díszleteihez tartozik, s igy azt kell feltennünk, hogy azok különböző két kor művei, hogy az 5 a templommal egykorú az első és utolsóelőtti későbbi igazitás műve. Hogy ez ablakok eredetileg – nálunk oly ritkává vált – ablak-festvényekkel voltak ékitve, azt Nagy Szabó Ferencz fennebb érintett krónikájának azon szavaiból következtethetjük, miszer „e szentegyháznak oly szép ablakai voltak, hogy annak Erdély egyik városában sincsen párja, sem lészen, sem volt”.
Sokat árt e szentély öszhangzatos szépségének azon – a hoszszentélyt (lang-chor) csaknem egészen elfoglaló – idomtalan kar (chorus), melyre az orgona van helyezve, s melyet az 1793-ki kiigazitáskor emeltek oda az avatatlan kezek.
A hajó egészen renaissance stylbe van átidomitva. Ablakai (számszerint 5, mind a déli oldalon) ugyan megtarták csúcsíves nyilatukat, de díszművezetük megsemmisült. A sekrestye és az északi mellékkapú csúcsives, minden felötlő tagozat nélkül, de annál nagyszerübb a nyugati homlokzat főkapuzata, (Hauptportale), mely a templom arányainak megfelelő mérvben, azzal öszhangzatos nagyszerüségben van idomitva, s méltó előcsarnokát képezi ezen imposans épületnek. A kapuzat távlati képét melléklem. (Lásd a 123. lapon.)
A kapunyilat fekirányosan záródik most, de hogy ez későbbi idomtalanitás, s hogy az kezdetlegesen elcsapott lóherívvel záródott, kétségtelenné teszik a szögletekben most is látszó negyedkör alakoknak ezt jelölő kezdő vonalai. Ugy eltünt az ajtó nyilat feletti csúcsív övezte ívmezőnek (tympanum) domborműve is, de megmaradt érintetlenül a kapuzat tág fejlődésű béllete (Gewände, ébrasement) hétsoros dús tagozatával, melyet egy mást követő, s szép árnyhatást gyakorló henger és két kis henger közzé foglalt körte idomú – közbe helyezett horonyok által elválasztott – faltők ékitnek. A mint azt a kapu-béllet mellékelt alaptervéből leginkább ki lehet venni.
Igen valószinű, hogy e tagozat faltői talapzattal birtak, ily díszes aljuk azonban most be van temetve azon 3 láb magasságú padszerű falba, mely az egész béllet hosszában elnyulik, s mint oda nem illő kontár toldalék nem kevéssé sérti a szemet, s sokat árt e kapuzat öszhangzatos nagyszerüségének.
Hol a csúcsív kezdetét veszi, ott e faltők fejezetszerű kidüledéssel birnak, melyet dúsalakitású szőlőgerezdek ékitnek; vastag mészréteg boritja ezeket, de azért mégis feltünőleg a finomabb műidomitások közé sorozhatók. Hogy a kapuzat ezen legdíszesb részét kellőleg ismertethessem, annak nagyobb arányú távlati képét melléklem.
Ezen felül az ívezet (archivolte) következik, melynek tagozata tökéletesen megfelel a béllett tagozásának, – hengerre mindenütt henger, körtére körte következvén – az alsó osztályiaknak megfelelő válhoronyokkal.
Az egész kapuzatot, feltehetőleg, levélcsomókkal ékes, s díszes keresztvirágba végződő külső párkányzat keretelhette körül, de az most takarva van azon oda ragasztott fedett folyosó által, melynek fala éppen a kapuzat bélletének szélével esik egybe, s mely e kapuzattól a várfalakig nyulva – azon külön bejárathoz viszen, mely még most is felvonó hiddal van ellátva. A homlokzat két oldalán nyitott két nagy ablak későbbi odatoldásnak látszik lenni.
A templom hajójának déli oldalán is volt ezen főkapuzat műidomait utánzó mellékkapu, mely jelenleg be van falazva. De a melynek béllettagozata, szőlőgerezd ékitménye s csúcsív övezte ívmezeje most is kivehető.
Az egyház külseje most ékitménytelen kopár, számos oldaltámjai* ma nem emelkednek felül a fedélzeten, miként az a nagyobb gótizlésű templomoknál szokásos volt, s nem végződnek, a tetőpárkányzat fekmentes vonalát kellemesen megszakitó, tornyacsokba (fialen), hanem rézsutosan lemetszett suta záródással birnak; de hogy ez kezdetlegesen nem volt igy, hogy ez oldaltámok a fedelen felül emelkedtek, hogy az ablaktetők eredetileg csúcsművekkel (giebel) voltak ékitve, hogy az egészet fedelén felül nyuló tornáczzatos korona-párkányzat folyta körül, s hogy a nagyobb ily épitkezéseknél szokásos köesvető szörnyek sem hiányoztak, azt jelölni látszik Nemes Gábor leirása, mely szerint: „A tempom czifrázott fala felül emelkedett a fedelen, s a víz az ablakokon felül levő csatornákon folyt le”.
Ily oldaltám van a szentélyzáródásnál 3, a szentély minden oldalán 4-4. A hajó mindenik oldalán 6, melyhez a homlokzat két szögletén levő 2 hatalmas diagonál tám is számitandó, s igy összesen 25 oldaltám veszi körül az épületet, melyek néhánya az északi oldalon a torony és iskolaház által fedve van. A hajó oldaltámjai kétségtelenné tezsik azt, hogy a hajó is egykor boltozva volt; mert tudjuk, hogy az ily oldaltámok hivatása nem volt és nem lehetett más, mint a boltozat oldalnyomásának egyensúlyozása, levezetése.
A fennebb jelöltem gyakori feldulatását követett gyakori kiujitásai e szentegyházat meglehetősen kiforgatták eredeti alakjából, de azért még mostani állapotában is az bizonynyal mindenkit meg fog hatni, mindenki érezni fogja azon felemelő hatást, melyet egy ily imposans épület látása szokott a szemlélőre gyakorolni, s ha a laicus is fellelkesül, annál inkább el lesz ragadtatva a szakértő, kit itt-ott a correctebb műidomok felismerése köt le, ki az ily műalkotások szabályszerű alakzatait ismeri, ki a műépitészetnek egymásból fejlődött, egymást kiegészitő, egymást emelő műrendjét érti, ismeri; igen, mert a ki az ily alkotásoknak szabályait tanulmányozta, az ki is tudja egésziteni a hiányzó részeket, elképzelvén, eltávolitván a kontárkezek avatatlan toldásait, műromboló kiujitásait és olyanképpen tudja maga elibe varázsolni, miképpen az épségének fénykorában állott; olyannak, a minő most nem, de a milyennek lennie kellene; olyannak a minőnek alkatá azon kor, mely a maga dicsőitésére emelte ezen nagyszerű emléképületet.
Ugy látszik, hogy ezen szentegyház is – mint többnyire az ily régi templomoknál szokásos volt – altemplommal, vagy kriptával birt, erre mutatna legalább azon körülmény, hogy régi időkben többen temetkeztek oda. A templomnak 1830-ban történt kiigazitásakor a padozatot is felszedvén, ott több sirkövet találtak; ilyen volt Szabó Dávidé, ki 1627-ben halt el, s ki Bethlen Gábor korában a templomot kiigazittatta; ilyen volt az 1646-ban elhalt ref. lelkész Balog László sírköve, s sok más régi siremlékek, melyeknek egy része kihordatván, a ref. papilakhoz vezető kis-köz sikátoránál levő falba épittetett be, hol most vastag vakolat fedezi; szavahihető egyének állitása szerint, ezek egyikén nem rég ideje még ezen felirat: „Franciscus Szabo Tempore interitus Gritti” olvasható volt*.
Tehát a sirkő a Gritti beütése, azaz 1532 tájat készült; ugy látszik, hogy a vérszomjas Grittinek igazságos bünhődését Erdélyben időszámitási korszakként vették fel.
Ide e szentegyházba temettetett el – miként Bethlen Miklós* mondja – saját kivánságára za 1678-ban elhalt Bethlen János is, korának ezen legnagyobb embere, ki az erdélyi fejedelemség hanyatlásának belviszályok hullámoztatta korszakában mint fénycsillag tünik fel hazánk történelmi láthatárának borus egén, kinek jótékony életmelege egészen korunkig kihatólag sugárzik szét, kinek áldásos élete egészen a mi nemzedékünkig le érezteti jótékonyságát, kinek szelleme áttör a századoknak mindent eltörlő rombolásain, s kinek emléke áldott kell hogy legyen mindaddig, míg magyar él e véráztatta haza földjén. Ugyanis Bethlen János mint II. Rákóczi tanácsosa és hadvezére a lengyelországi szerencsétlen hadjáratkor (mint krakkói parancsnok) 3000 ember életét menté meg, s azokat szerencsésen haza vezérelte. Apafi uralma alatt mint ország korlátnoka egyszersmind a nemzet jótékony nemtője is volt, mert ő alapitotta az udvarhelyi ref. collegiumot, ő teremtette ujra a vásárhelyi és enyedi collegiumokat; ő volt az, ki a nemzeti elsatnyulás ezen korszakában, Erdély függetlenségének halálvajudásai közt a jövőnek alapját a nevelésügynek meleg felkarolása által megveté, s ki csak tanintézetekre 10,000 ftnál többet áldozott; ki élelmezte a szegény tanulókat, ki azoknak lelki táplálására mindenhol könyvtárakat alapitott.
Bethlen Miklós önéletleirása 1. rész „Nemzetségemről“ cízmű szakaszban.
A férfit, ki hazájaért annyit tett, egy nagyszerű nemzeti mausoleum illetné meg, s mégis dísztelen az ő sirja, emléktáblája – melyet kortársai a Székelyföld legnagyobb templomába helyeztek – ma nyomtalanul eltünt. Meglehet azonban, hogy az a templom sekrestyéjében, vagy a torony alsó osztályában van több más siremlékekkel elrejtve, mert miként egy 90 éves öreg polgár* beszéli, ezen helyeken sok régi sirkő van, melyeknek bejárata 1793-ban kormányszéki rendeletből befalaztatott, s azóta kibontva nem volt. Ugyanezen öreg beszéli, hogy 1793 előtt a templomnak ugy külső, mint belső falait élénk szinű al-fresco festvények boriták, melyek ekkor semmisültek meg. Ugyan ő beszélte, hogy még akkor megvolt a templomban Szilágyi Mihálynak egy díszes emlékzászlója. Ez a Szilágyi mihály pedig (a miként ő nagyatyjától hallotta) a nagy Szilágyi Mihálynak, Mátyás király nagybátyjának apja volt, ki sokáig lakott Vásárhelyt. Ő ültette volna a kishegyi szőlőt is, melyet még a mult század végén is Szilágyi-szőlőnek neveztek nem csak, hanem hogy ez a Szilágyi Mihály Vásárhelytt halt volna is el, s oda a templomba – hol emlékzászlója csüngött – lenne eltemetve.
Az öreg Pap László, ki 90 éve daczára is, élénk emlékezőtehetséggel bir, ki mint fiatal e templomnak 1793-ban történt kiigazitásánál dolgozott s kinek sok e templomra s Vásárhelyre vonatkozó érdekes tudomást és hagyományt köszönhetek.
Mindezek az én kedves öregem által elbeszélt dolgok, melyeknek történeti biztosságot nem tulajdonitok ugyan, de a melyeket mint kiveszendőbe indult hagyományokat s mint azon befalazott helyeken rejtőzhető emlékekhez útat nyitható intést ide feljegyezve, megmentendőnek hittem.
Ezen szentegyházon semmi régi feliratot* – mi annak épitési korára adatot nyujthatna – nem találhattam, de épitészete s fennmaradt műidomai a 14. század végén való keletkezésére utalják az észlelve vizsgálót; mi kétségtelenül tanuskodik Vásárhelynek már ezen korban való tekintélyes voltáról is, mert ily nagyszerű szentély csak népes lakossággal biró városban emelkedhetett. – A templomhoz még néhány más épitkezés tartozik, melyeket szintén nem szabad figyelmetlenül hagynunk. Ilyen a hossz-szentély északi oldalához ragasztott magas négyeg torony és ezzel egybefüggő azon emeletes épület, mely a régi iskolaház volt*. Ennek alsó osztályából (fiuiskola) a sekrestyébe, felső osztályából (a volt női iskola) a toronyba volt bejárat; – mindkét bejáratot befalaztatták a várparancsnokok, s most ez épület hiuján (padlás) át a torony második emeleti ablakának kitágitása által keletkezett ajtón történik a toronynyal való közlekedés.
Az egyházközség levéltárában van Székely Márton lelkésznek egy memorialéja, melyben az ezen templomban volt feliratok bejegyezve vannak, de azok egyike sem megy messze fel, s mind csak későbbi kiujitásokat jelölnek, azért azok közlését feleslegesnek tartom; legfelebb megemlitem, hogy egy ott közlött felirat szerint a Basta alatt felégetett templomot 1616-ban Szabó Mihály biróságában kiigazitották. 1693-ban egy másik felirat szerint ujból kiigazittatott Halmágyi Mihály biróságában, mikor a templom ki is festetett. A deákok karján volt versbe foglalt feliratból még az tünik ki, hogy azt 1718-ban Kolozsvári Dániel csináltatta. Emlitést teszen egy díszes padról is, melyet nagy Balázs és Kovátsné, János pap leánya Margit 1644-ben csináltattak, s mely még 1793-ban megvolt; de ma már semmi nyoma.
Mely a régi kolostor egy része volt, mint Nagy Szabó F. krónikájában (Erd. Tört. ad. I. k. 76. lap) a vár épitésének leirásánál mondja: „Legelsőbben is a templomnak ablakait rakták be és arra lövőlyukakot, és az eskolának – ki az előtt barátok czellája volt – az ablakait és ajtóit“ stb.
A vásárhelyi vár és vártemplomnak déloldali látképe. (Rajz. Greguss Ján.)
E torony mindvégig megtartja négyeg idomát; emeleti nehézkedsek s semminemű díszlet és ablaktörések által nincsenek könnyitve; ugy látszik, hogy emelésében inkább a védelmi tekintetek, mint az épitészeti műizlés volt irányadó. Roppant tömör falain a gót tornyoknál szokásos áttörések, széles-magas ablakok helyett egyszerű lőrésekül szolgált hangüregek vannak; kivételt csakis a legfelső emelet tesz, hol négy tág nyilatú csúcsives ablak van, melyeknek béllete négyszeres épszög alatti megtöréssel van tagozva. Ezen felső részen az óra számtáblája (Zifferblatt) felett látta Nemes Gábor az 1400 évszámot, mely ma azonban nyomtalanul eltünt, de az e toronynak épitési korát látszott jelölni, mert a tornyok rendszerint valamivel később épültek a templomnál. Tetőzete a szokásos gúlacsúcs, szögletein levő kis tornyacsokkal*.
Az egyházközségi levéltárban megvan eredetiben egy a torony gombjában talált emlékirat, mely 1668-ban tétetett oda. Ebben elmondatik, hogy a torony gombja lövés által meglyukadván, az eső oda befolyt, s az ott volt régibb emlékiratot elrontotta, de azon az 1601. évszám (tehát a Basta alatti kiigazitás kora) s aug. 5-ke kiolvasható volt. Ezen memoriale hosszasan adja elő az Apafi fejedelemségében főbiró Nagy Csiszár Jáos idejében 1668-ban történt kiigazitás történetét, s megnevezi az esküdteket, hiteseket és mesterembereket stb.; ezen memorialet – mivel semmi történeti érdekkel nem bir – mellőzendőnek vélem.
E toronyban van az 1834-ben öntetett 3110 fontos nagy harang, melybe egy 1657-ben készült 7˝ mázsás harang is beolvasztatott. Mostani harmadik harangján olvashatatlan felirat van, de az egyházközségi levéltárban levő e harangra vonatkozó jegyzék szerint felirata következő: „Ez harangot öntette 1673-ban istenes indulatjából a M. Vásárhelyi Eclesiának néhai nemes nemzetes Kováts Ferencz uram, M. Vásárhelynek akkori birája, azután elromolván, ujabban öntette maga költségén nemes Kolosvári Dániel 1727-ben Nagy Szigethi György biróságában; akkori praedicatorok voltanak Deső Mihály és t. Kapronczai uramék. Egyházfiaik Zilahi Csizmadia János és Hajdu István.”
A ferenczesek házitörténete szerint volt egy másik, még a domonkosokról maradt régi harang is e toronyban, „O Rex glorie” körirattal; ez azonban ma szintén ujból van öntve (ötödik harang).
De jóval inkább kell fájlalnunk az ugynevezett Zángó-nak 1856-ban történt elhasadása miatt való ujra öntését*. Ezen régi harangot, mely körülbelül honunk egyik legérdekesebb régi harangja volt, 1700 körül Sásvári fekhelyén a földben találták, s igy valószinüleg ezen Vásárhelybe beolvadott falunak volt – egykor hiveket imára hivó – harangja.
Most negyedik harang.
Zángo neve onnan származott, hogy alsó karimája ki levén töredezve, e miatt olyan szakadozott bús-rezgéses hangot adott, mit a székely Záng szóval fejez ki. Ha ezen becses régiség átalakulását méltán fájlalhatjuk, örülnünk kell legalább azon, hogy annak köriratát lemásolni eléggé kegyeletesek voltak.
A Péterfi József Maros egyházmegyei ref. experes birtokában levő – ugy látszik hű – másolat szerint e harang körirata ez volt:
Maria Mater gratiae (össze-visszahányva).
Érdekes e körirat a betük mystikus összezavarása, de főleg a betük idoma miatt, melyeket a XIIII. századból eredettnek hinnék, ha a szép alakú majuskel betük közé egy minuskel is (a 10-ik) be nem csuszott volna. Ez okon egy régibb kor betüivel irt, XV. századbeli köriratnak kell tartanom.
A már fennebb érintett iskolaház északi szögletéhez egy három osztályú bástyaszerű épület van ragasztva, melynek keletre néző bütüje sokszög záródású szentélyt képez, az ezzel egybefüggő négyeggel együtt belvilágának egész hosszú 10 lépés, a szentélynyujtás, vagy hajó szélessége 6 lépés.
Nemes Gábor ez épületre nézve azt mondja, hogy az Mihály vajda orátoriuma volt, s hogy falain az ő korában (1790-ben) még látszottak a görög szentek képei. Ellenben én azt hiszem, hogy az egy a régi templomoknál szokásos, Baptisarium, vagy keresztelő kápolna volt, melynek fölibe a most is meglevő két emeletet csak később a templomnak várkastélylyal való megerőditésekor emelte Báthori István vajda, s az mint ilyen e templomkastély 5. bástyáját alkotta. Különben azt is megengedem, hogy Mihály vajda azt orátoriumává alakithatta, de semmiesetre nem épitette, mert az az ő koránál jóval régibb, a mennyiben poligon záródása, s most beomlott boltozatának még meglevő gyámkövei – melyek a templom-szentély gyámköveivel tökéletesen egyezők – arra mutatnak, hogy az a templommal egykorból származik. A Nemes Gábor által állitott görög szentek pedig nem egybek, mint a régi templomoknál mindenütt létezett alfresco falfestvények maradványai, ezeknek homályos nyomai ma is megvannak. A csak körvonalaiban látszó alakok egyike térdelve fohászkodó magyar öltönyű férfi, ki kezében a m.-vásárhelyi templomkastély mintáját mutatja fel a felhőkbe lebegő szent szüznek, s következőleg egy votiv kép, mely az e várkastélyt épitő és ezen Baptisariumot magányimolává átalakithatott Báthori István vajdának lehetne 1492-ben készült képlete, vagy más ezen templom épitését elősegitett korábbi főur alakzata, mert a körülte volt többi alakok teljes megsemmisülte, s az egyedül meglevőnek a ruházat részleteit elő nem tüntető homályos körvonalairól még a kort – melyben készült – sem tudhatjuk meghatározni.
Ez rövid műrégészeti ismertetése ezen nevezetes templomnak, melynek – egyszersmind a vár déli és nyugati oldalát is feltüntető – képét melléklem.
De hiányos lenne ezen tisztes szentélyt tárgyaló ismertetésem, ha a ref. egyházközség birtokában levő más régiségekre is figyelmemet ki nem terjeszteném, s azokat legalább vázlatosan nem ismertetném.
Van ez egyházközségnek egy régi Gradualéja, mely Gyula-Fehérvártt az igének megtestesülése után MDCXXXIV-ben nyomatott, s mely már mint régi nyomtatvány is nevezetes, de főként érdekes, mint Rákóczi György által ajándékozott könyv, mely mint ilyen fejedelmi pompával van kiállitva. Első, fekete dísznyomatos bőrrel boritott, táblája szép ezüst szögdíszletekkel és csatokkal van ékitve; közepén díszes keretű ezüst lemezre Maros-Vásárhely czímere van metszve*. Felette „A. D. 1637”. Külső szélén ezen körirattal:
Kar egyenes szablyával, melybe sziv és medvefő van szúrva.
„Maros Vásárhelij Ecclesiaiának Gradvalussa”. Alól kis négyszög fémerkébe pedig ezen felirat: „Lakatos Jeremias ezüstözte”.
Hátulsó hasonlóan díszes táblájának közép lemezén van Erdély czímerével egyesitett czímere Rákóczinak, e körirattal:
„Georgius Rákoci D. G. Princeps. Traniae, partium R. Hun. D. E. Sic. Co”.
Hogy pedig e valójában nevezetes és díszes könyvet maga a fejedelem ajándékozta a vásárhelyi ref. egyházközségnek, azt kétségtelenné teszi az előszó után következő 4-ik lap, melyre a fejedelem sajátkezüleg ezt irta:
„Georgius Rákoczi Non est currentis neque volentis sed miserentis Dei, (jelmondata) Marus vasarheli ecclesiájé”.
Van a nevezett egyházközségnek egy urvacsorához használt czifra, tulipányoson kifestett asztala is, mely szintén régi, miként ezen körirata bizonyitja: „In nomine Sanctae Trinitatis fecit Petrus Sartoris consors Elizabeta de Vidombák Anno Domini 1649”.
Megjegyzést érdemel az urasztali takarók és kehely-boritóknak megszámolhatlan sokasága, főleg mert azok közt nagyon sok a régi, s régiségük mellett oly remekei a himzéseknek, hogy bár melyik muzeumban is méltó helyet foglalnának el. Itt a régibbek közül csak azokat emlitem, melyeknek felirata némi történeti becset ád. Ilyen egy gazdagon skofiummal himzett takaró, melynek közepén levő gyönyörű himzések által képezett növény-csoportozat körül* e felirat van:
Összefoglalt, egymásba illesztett, s nagyon bajosan olvasható aranynyal himzett betükkel.
„Dicsirem az Urat az ő igazsága szerint, fogadásomat megadom az egész gyülekezet előt. Megismertetett az Úr az Itilből (az itéletből), melyet cseldet (cselekedett)”.
Az ezt körülkeretelő belső mondat-szalagon ezen körirat:
„Az igaz örök emlekezben (emlékezetben) leszen, gonosz hitvallástól nem fél, erős az ő szive, mivel hogy Inben (Istenben) bizik”.
Külső mondat-szalagán pedig ez:
„Istennek szolgálója árva Véér Judith”*.
Ki Nagy Teleki Mihályné volt.
Közepén: MDCXCV.
Egy másik fehér kamuka 3/4 négysz. sing nagyságú abrosznak közepén fekete selyemmel e felirat van himezve:
„Hammonai Sofia, Batizi János M. Vásárheli adta az Úr asztalára A. D. 1620.”
Ezen abroszt pedig ugy tekinthetjük, mint a vásárhelyi ref. egyházközség legnagyobb jóltevőjének emlékzászlaját, mert Homonai Zsófia a Bethlen Gábor által 1610-ben nemesitett Batizi János vásárhelyi reform. lelkészhez menvén nőül*, másodszor az 1633-tól fogva szintén vásárhelyi papságot viselt Tordai Mártonhoz ment férjhez, de mivel sem első, sem ezen férjétől gyermeke nem volt, bodoni nemes jószágukat és vásárhelyi házukat a vásárhelyi ref. ecclesiának hagyták, hogy abból második papot állitsanak be*.
Bethlen Gábor nemesitő levele kelt a görgényi várban 1610. febr. 2-án, megvan a vásárhelyi ref. egyházközség levéltárában. Ebben ugy Batizit, mint nejét, valamint utódait nemességre emeli s bodoni jószágukat minden adó alól kiveszi.
A végrendelet eredetije ugyanott.
Homonai Zsófia díszabrosza mellett még mások is vannak, melyeket a Bethlenek, Wesselényiek, Telekiek ajándékoztak; ezeken kívűl néhány felirás nélküli, melyek még a reformatio előtti korból maradtak fenn, s a művészeti szinvonalra emelkedett himzésnek valódi remekei.
De mindezeknél sokkal becsesebbek az urasztali ezüst készletek, melyek nagy részt idomszépség és régiség tekintetében is annyira kitünők, hogy azok érdekesebbjeinek csoportositott képét az idemelléklésre méltónak itéltem.
Ezek között legszebb azon hat kidülledő ivócsészével ellátott magas nyolczszögű kehely, melyen semmi felirat ugyan nincsen, de a melynek műidoma a román korra utal (1. sz.).
Egy másik gyönyörű áttört mívű kehely (2. sz.), mely még a katholikus korból maradt fenn, s mely alakszépség és művészi részleteire nézve a gyalakuti és m.-sz.-királyi remek kelyhek mellett méltán helyet foglalhat.
Egy másik kokusdió-pohár (3. sz.) igen izletes foglalványnyal, melynek fedélkupakján Minerva szobra áll; a szobor paizsán:
G B E + G. Pe. Ka. (Gr. Bethlen Elek, gr. Petki Kata) 1721*.
Ez évben ajándékozhatták, de készitési kora a 16. századra felvihető.
Egy más sima ezüst kanna (4. sz.), melynek fenekén e felirat van:
„Homonai Sofia, Batizi Ja. (János) megmar. (maradott) Eözvegie Isten tiszteségére czináltatta Anno 1635. 17 mai”*.
Tehát Hommonai Zsófia nemcsak felgazdagitotta, hanem fel is ékitette a vásárhelyi ref. ecclesiát.
Egy másik ezüst kanna, melynek oldalán szép dombor-műbe Napaea, Pomona, Flora és Ceres jelvényes alakjai tünnek elő, fedelén e felirat:
„Ötves János feleségével Fodor Mariával conferálták ez kannát az M. V. Reformata Eclesiának Anno 1721” (t. sz.*
Ekkor adták, de az annál sokkal régibb, műidoma és remek dombor-művei a 16. századra utalnak: a brassói nagy luth. templomban is van néhány hasonló melyek a 16. században készültek.
Egy másik (6. sz.), mely kiválóan elegans alakjáért érdemel figyelmet. S még sok más a renaissance korból származó domborműves kehely közt egy ujabbkori igen szép idomú nagy pohár, melyet gr. Mikó Imre (a többiek elveszésekor) ajándékozott. A nemes érczből készültek mellett van még egy 15 hüv. magas, 4 kupás czinkanna, e felirattal:
„M. Vassárhelli Eclesiához adta eztet Ferencz Déák A. D. 1635”.
A m.vásárhelyi ref. egyházközség szent edényei. (Rajz. Bicsérdy Ján.)
Ezen szent edények sokat vesztettek régi szinezetükből ujabbkori kiujitásuk és felfrisitésük által, mely kiujitás egy nagyon regényes esettel függ össze. Ugyanis is 6 évvel ezelőtt valami istentelen tolvajok ellopták a vásárhelyi reformátusok minden szent edényeit, s mivel szerencsére következő napon egy más tolvajlás alkalmával hurokra kerültek, nem volt idejök azokat összeolvasztani, hanem a sz.-királyi határon földbe elásva maradtak. Volt egy ezen tolvajokkal viszonyban élt nő, kire nagy gyanú volt, hogy a dologról tudomással birhat, s mivel a tolvajok mindent tagadtak, egy református molnárlegény vállakozott a nő kipuhatolására. Körül is vette szerelmi nyilatkozataival, sőt egy alkalommal azt is nyilvánitotta, hogy feleségül is elvenné, ha olyan szegény nem lenne. „Nem vagyon én oly szegény – mond a nő – mint te gondolod, mert én tudok valahol elásva olyan ezüst poharakat, melyeknek árával szép jószágot vehetünk.” ,Hol te?‘ „Megmutatom, ha elveszel” stb. A fiu elvégre is addig biztatta és faggatta, hogy a nő megjelölte a helyet, honnan szépen kiásták. Ekként nyerte vissza az ecclesia ezen értékes és becses régiségeket, mikor a földben fényt vesztetteket kitisztittatták. – Sok érdekes okiratot tartalmaz az egyházközség jól rendezett levéltára, melynek nem egy érdekes, Vásárhelyre vonatkozó adatot köszönhetek*.
A többek közt van Apafinak 1673. máj. 8-án kelt intőlevele, melyben némely polgároknak a papokkal való egyenetlenségét komolyan megrója, végén azt mondja, hogy: „Valakik mind edgj, mind más egyenetlenségnek okai lesznek bizony rövid nap a sóaknákba hányatjuk eöket, mert eluntuk a miattok valo sok busulást“. Ezt, mint fenyegető büntetést, sajátos voltáért is felemlitendőnek véltem.
A reformátusok legrégibb anyakönyve 1725-ben kezdődik. De a vásárhelyi lelkészek 1576-tól kezdve egészen korunkig mind be vannak jegyezve (1–8. lap). Egyháztörténelmi közlemények közt az egésznek közrebocsátása érdekes lenne. Én itt csak néhányat a nevezetesebbek közül emelek ki, mint Göcsi Mátét, ki Debreczenből 1571-ben jött vásárhelyi papságra, s később Erdély harmadik ref. püspökévé lett. A fennebb emlitett Batizi Jánost, Veresmarti Gáspár esperest, ki 1640-ben jelen volt az I. Rákóczi Gy. által egybehivott nemzeti synoduson. Bonyhai Simon Györgyöt, ki 1729-ben erd. ref. püspökké lett. Borosnyai Lukáts Jánost, ki udvarhelyi tanárságból jött a vásárhelyi papságra 1751-ben, később püspökké lett. Borosnyai Lukáts Simont, ki a magyar nyelv művelésére igen sokat tett, s kit bár Kolozsvárra hivtak, ez ecclesiát mégis el nem hagyta, segédpapja volt Antal János, ki később ref. püspökké választatott; ugyszintén volt vásárhelyi lelkész a boldogult Bodola Sámuel is. Ekként Vásárhely lelkészei közül Erdély reformátusai 5 püspököt nyertek.
Az ismertetett szent épületeken kívűl a várban most – néhány raktárt s laktanyát kivéve – semmi más épület nincsen, pedig régen a vár beltere sürűn be volt lakházakkal épitve, s régi iratokban két ottan volt utczáról, a Kozma- és Damján-utczákról látunk emlitést téve*.
Mely utczák a hagyomány szerint egy régen sz. Kozma és Damjánnak szentelt templomról – mely ott feküdt a vár helyén – vették elnevezésöket. Hogy már most a vártemplom volt-e ezen szentek tiszteletére szentelve, vagy a nagy templom mellett még más temploma is volt is Vásárhelynek, azt biztosan nem lehet tudni.
Házhelyet a várban csak városi polgár birhatott s azt is a várostól különös érdemeinek jutalmául nyerte. Megvoltak a vár területén levő birotkoknak saját törvényei, meg az örökösödésnek rendje, melyek a vár épitésével egykoruak, s melyek egészen sajátszerű jogviszonyokat és birtoklási módot hoztak létre*én itt azokat csak főbb vonásaiban érintem.
Ugyanezen gyüjteményben van külön rovat alatt bejegyezve a várban levő házak törvénye e czím alatt: „De conditione hereditatum in castello oppidi Szekel Vásárhellj.“*,
Házhelyet a kastélyban csak civilis ordonak adjon a tanács, mint eddig adott, s azt sem pénzért, hanem tantum ex bene volentia, és szolgálatainak tekinteteért.
A kastélyban házát senki biró hire nélkül el ne adhassa, s csak annak, kinek biró és tanács megengedi. Ki a civilis ordotól eltér, nemesiti magát, vagy másként a város közterheinek hordozásától kivonja magát, attól a tanács kastélybeli házát elvegye, épületeit becsűárban kifizetvén: „hogy igy mindenben edgiesök lehessünk, és minden mi városunk unioiát megtarthassuk és oltalmazhassuk maradékainknak czenes és edgies állaptot hagihassunk.”
A várterület conditioi közt be van irva az 1639-ben hozott örökösödési szabályzat is. E szerint a várban levő házak mindig a fiura szállnak s leányok emaritatiójával nem adhatók; s mivel sokan uzsora s más szinen házakat szereznek a várban, végeztetett, hogy minden ember, kinek a régi osztáskor a belső kulcsos városban egy-egy helye jutott, az marad azon állapotban fiuról fiura, leányról leányra in perpetuum; de ki azután szerzett házat, vagy adósságban becsültetett, azt a birák minden esztendőben följegyezzék, s ha az, kitől becsülődött, esztendő alatt vissza nem válthatná, a tanács az olyan elbecsült házat elvegye, s annak conferálja, kinek nincsen háza, de ez megfizesse az épitkezést. Ha successio utján kap házat vagy testamentumban hagy, csak biró hirével tegye, s csak civilis ordonak hagyhassa, attól senki el ne vehesse; de a kinek ilyen házai lesznek, mindeniktől külön-külön adót adjon, s külön szolgálatot prestáljon a vár épitésére, hogy igy nehogy némely uzsorás ember egy csomó házat összegyüjtve, csak annyi szolgálatot s adót tegyen, mint más szegény, kinek egy háza van. – Ha valamely perpatvar támad a vár területén, az csak a városi tanács előtt tractálható, a tanács végez és az tovább nem vihető stb.*
Én a stylust meghagytam, csak az ortografiát változtattam s főként meghagytam azért, hogy e szerkezet szép tiszta magyarsága kitüntetve legyen.
De hiába voltak a várterület birtoklására ily féltékenyek a vásárhelyiek, hiába rekesztettek ki onnan a polgári elemen kívűl minden mást, mert Erdély az osztrák ház uralma alá jutván, e várat is az őrizet számára lefoglalták, a lakosokat kiszoritották; kiboszantották onnan, sőt házaikat is minden kárpótlás nélkül lefoglalták, s ma a vár a – csak nagy bajjal megmenthetett – templom kivételével egészen a katonaság kezében van.
