V. JÁNOS. 1435–1438.
257V. JÁNOS.
1435–1438.
1435–1438.
SZERZETES-PÜSPÖKÖK. – A HUSSZITA-MOZGALOM. – EGYHÁZI TÖREKVÉSEK A BÉKE HELYREÁLLITÁSÁRA. – VÁRAD KIRÁLYI HALOTTJA. – JÁNOS PÜSPÖK HALÁLA S A TŐLE MARADT IRÁSBELI EMLÉK.
Rövid hat év alatt harmadszor maradt árván Szent-Lászó egyházmegyéje.
Az uj főpásztor, ki Jakch Dénes helyébe lépett, 1435. julius 27-én tünik fel először,* s másodika azon hat János püspöknek, kik e században kevés kivétellel sorban követék egymást Várad főpásztori székén.
„1435. 27. di Lug. Fr. Giovanni de Corchula Frate Minore per morte di Dionigi ebbe il Vescovado Varadiense.” A vaticani levéltár adata. PRAY GY: Hierarchia Hung. II. 180. l. e. jegyi. – Hazai emlékeinkben neve hol „de Corchula,” hol „de Korchula.” FEJÉR GY: Cod. dipl. X. 7. 756. és 772. ll.
Származása ismeretlen; neve némely források szerént: Corchulai, de ez is bizonytalan;* csak az bizonyos, hogy püspöksége előtt Szent-Ferencz-rendü szerzetes vala s azért áll neve előtt püspöksége korában is a „Frater” jelző.
„1435. 27. di Lug. Fr. Giovanni de Corchula Frate Minore per morte di Dionigi ebbe il Vescovado Varadiense.” A vaticani levéltár adata. PRAY GY: Hierarchia Hung. II. 180. l. e. jegyi. – Hazai emlékeinkben neve hol „de Corchula,” hol „de Korchula.” FEJÉR GY: Cod. dipl. X. 7. 756. és 772. ll.
Nem lehetetlen azonban, hogy az egyszerü szerzetesi öltöny ezuttal is, mint a középkorban annyiszor, a kiváltságos osztályok valamely szülöttét fedé; de mindenesetre kiváltságos volt az a sziv és elme, mely utat tudott magának törni a szegényes klastromi czellából a legelső püspökségek egyikének palotájába.
Különben, hogy épen e korban is, mint püspökségeink keletkezésének idején szerzetesre bizták a váradi egyházmegyét: annak 258kulcsát e kor mindent felforgatással fenyegető, rendkivüli eseményei adják kezünkbe. A hussziták kora volt ez, kiknek felekezete nemcsak az egyháznak, hanem a polgári s társadalmi rendnek is hadat izent s egyike volt a történelmi világ azon viharainak, melyekben az emberiség időnként ki-kitombolja magát.
E felekezet tanai külföldről, nevezetesen Csehországból átszivárogtak hazánkba is. Rajongók, elégedetlenek s a társadalom ugynevezett mostoha gyermekei, a köznép, tárt karokkal fogadák. Elejéntén csak titkon, erdők közepett, setét pinczékben, elszigetelve álló malmokban s éjjel tartották gyülekezéseiket, hol papjaik heves kifakadásokkal predikáltak különösen az egyház ellen s az Ur vacsoráját, a bor szinében is nyujták hiveiknek.
A fegyver hatalma elégtelennek bizonyult megfékezésökre, sőt annak ellenében előnyüket viván ki, erejök öntudatára ébredtek, s ez bátorságot önte beléjük. Elhagyták rejtekeiket s nyiltan kezdtek fellépni az egyházakban, hitvallomásuk jeléül nagy kelyhet festvén azok külső falára, hadd lássa a világ. S ily egyházak voltak már hazánkban nemcsak a felvidéken, hanem Erdélyben s a Tiszán- és Dunántul is.
A vallási czélokhoz, mint emlitém, politikai s nemzetiségi törekvések is járultak, nevezetesen a jobbágyság panaszosan emlegette szolgasága jármát s legalább szabad költözködésének védelmére már fegyveresen gyülekezett.
A dolgok e végzetes helyzetében jöttek az intéző körök a gondolatra, hogy a bomladozó társadalmi rendet annak megalapitójával, az egyházzal állittassák helyre.
Létre jött tehát a bázeli zsinat (1431–1442.), mely egyik főfeladatának tekinté, hogy a hussziták szövetségeseit, a szakadárokat ezektől elvonja s az egyházzal ismét egyesitse. Ennélfogva a zsinat atyái meghivták maguk közé a szakadárokat is, és hogy annál könnyebben megjelenhessenek, elrendelék, hogy a szakadárok uti költségeinek fedezésére az egyházi javadalmaktól tizedet szedjenek, s ezenfelül teljes bucsut hirdetének mindazoknak, kik ugyanazon czélra adakozni fognak.*
A zsinat 25-ik ülésének végzése.
259Szedtek-e ez alkalommal hazánkban tizedet? arról hallgatnak történeti emlékeink; de a bucsu kihirdetése s a kegyes adományok gyüjtése épen a váradi káptalan egyik tagjára, a már emlitett Vépi Péter olvasó kanonokra bizaték.*
„Petrus de Wep Lector et canonicus ecclesiae Waradiensis, Subcommissarius et Pronuntiator Indulgentiarum a Sacrosancta Synodo Basiliensi pro facto reductionis Graecorum concessarum eleemosynarumque praevia ratione a Christi fidelibus offerendarum collector in omnibus et quibuslibet dioecesibus totius Regni Hungariae constitutus.” NAGY I. oklevélgyüjteménye.
A husszita tanok ellensulyozására pedig az egyház régi gárdájának, a szerzeteseknek ékesszólását s tekintélyét szóliták a küzdtérre. E kor szerzetesrendjei között hazánkban is Szent-Ferencz fiai, a nálunk ugynevezett „minoresek” örvendtek kiváló népszerüségnek, melyet szigoru erkölcsiségökkel s lángbuzgalmukkal érdemeltek ki.* E rend tagjainak jutott a nagy feladat, hogy a husszita-tanok áradatának gátat emelve, megőrizzék hazánk hitbeli egységét.
„az én testemet pedig hagyom, hogy temessék ... Szalárdon . . az Minores szerzetből való Barátok közt.” Csáky Benedek 1490-iki végrendelete. Budai orsz. levéltár kincstári osztály: N. R. 1862. 2. §. 2. De hogy Szalárdon az ugynevezett franciscanusoknak vala klastromuk, azt kétségtelenül tudjuk.
Valószinüleg e czél lebegett Zsigmond király szemei előtt már akkor, midőn Váradnak egy szintén forrongásban levő vidék központjának püspöki széke betöltendő vala, s ezért történt, hogy ama székre szintén szerzetest, éspedig Szent-Ferencz-rendüt szemelt ki, Az bizonyos, hogy az uj püspök, midőn Váradra jöve, látta az uj tanoknak nemcsak fenyegető állását, hanem már foglalásait is: egy régi rend-társát, Jakab szerzetest hivta meg egyházmegyéjébe.*
Egész neve: Jacobus de Monte Brandono. – Hogy a váradi egyházmegye is rnennyire meg volt támadva a husszita-tanok által, mutatja János püspök levele, melylyel megyéje papságának s hiveinek Jakab szerzetes jövetelét jelenti. „Fratrem Jacobum ... pro vestra et animarum vestrarum salute magnis vestris precatibus et nonnullorum virorum precibus et supplicationibus in vestri medium accersiri placabiliter inclinamur ... Datum Varadini, 5-a Februarii, a. d. 1436.” FEJÉR GY: Cod. dipl. X. 7. 808. l.
Jakab atya, mint János püspök róla a pápának jelenté, Szent-Pál lánglelkével s ékesszólásával kele szent királyaink hitének védelmére s ezreket térite vissza az anyaszentegyház kebelére. Félév 260mulva a mozgalomnak legalább vallási iránya megtörve volt, mert a következő 1437-iki erdélyi forrongás már inkább politikai okokat hangoztatott; maguk az alparéti pontok panaszolva emlitik az egyházi tilalmat, mely miatt a kereszténység áldásai s vigasztalásaiban nem részesülhetnek, tehát ohajtják vissza a régi, rendes egyház állapotot.*
„non minus, quam si B. Paulus Apostolos, supremus Doctor, evangelicae veritatis egregius praeco, ei esset comes constitutus, fructum aeternae beatitudinis ampliavit ... .” mondja ugyancsak Fr. Jakabról János váradi püspök 1436. deczember 1-én Jenő pápához irt jelentésében. FEJÉR GY: Cod. dipl. X. 7. 810–812. ll. – Ugyanitt [814. 1. jegyz.] olvasható, hogy midőn a hussziták, szövetkezve a szakadárokkal [schismaticis] „clero Catholico enecato in orthodoxos irrumpere ac regni potestatem, sicut in Bohemia, sibi vendicare, temere cogitarint, – Jacobi verbum Dei praedicantis laboribus periculum est aversum, qui ipsorum ultra 55. millia ad fidem revocavit, alios, dissolvendo ipsorum colligationes, regno excedere coegit.”
Az egyház tekintélyének helyreálltával, hozzájárulván a külellenség fenyegető közeledése is, lassan lecsendesültek a kedélyek, s az egykori nagy küzdelmet már csak az egyházak falaira festett s ott feledett kelyhek hirdeték az utókornak, és hirdetik némely helyen ma is.*
Telkibányán, Abaujmegyében, a helv. val. templom talán ma is látható ily festett kehely.
A tiszántuli husszita-mozgalom még le sem csendült egészen, midőn egy más esemény hozta izgalomba hazánkat s különösen Váradot. Zsigmond király közel 51 évi uralkodás után 1437. deczember 9-én a morvaországi Znaimban visszaadta lelkét teremtőjének. Az elhunyt, mint már emlitők, első hitvese, Mária hamvai mellé, Szent-László lábaihoz kivánt temetkezni, s a holt testet az ország nagyjainak kiséretében el is inditák hazánk felé.
Várad nevezetes napnak nézett eléje. Székesegyházának fejedelmi sirjai egy ujjal fognak szaporodni, melynek jelentősége tul terjed a haza határain is. Zsigmond, kezdetben csak brandenburgi őrgróf, később a magyar s cseh koronákon kivül viselte a középkorban oly hatalmas nyugoti császárok, s a német királyok koronáját is.
A temetés részleteiről nem maradt reánk tudósitás. Kétségkivül 261ismétlődtek s talán még fokozottabb fénynyel I. Károly király temetésének ünnepélyességei, melyeket oly bőbeszédüséggel fest le a krónikás,* ismételve is megemlitvén az aranyhimes, drágaköves bársonyba öltöztetett hat lovat, mely a halottas kocsit vonta, s hozzá tevén, hogy a kocsi lovastól, mindenestől a sirt-adó monostornak (a székesegyházat érti) maradt.
THURÓCZY J: Cronica Hungarorum. II. 166–170. ll.
Nemsokára követte királyát a székesegyház sirboltjába János püspök is. Halálának ideje azonban bizonytalan. 1438. elején még élt s kétségkivül jelenvolt a székesfejérvári országgyülésen, mely Albertnek, a Habsburgi-ak közől az elsőnek fejére tette Szent-István koronáját. Ugyanazon év szeptember 8-án aláirta azon kiváltságlevelet, melyet Albert király Raguza városa részére kiadott,* és itt van életének utolsó nyoma.*
Gr. TELEKY J: Hunyadiak kora. X. 22. l.
Halálát emliti IV. Jenő pápának I. Ulászló királyhoz 1440. május 25-én irt levele. PRAY GY: Hierarchia Hung. II. 181. l. a. jegyz.
Egyetlen emlékünk, mely egyenesen tőle származik, egy oklevele. Ezt azon alkalommal adta ki, midőn Hosszaszai István váczi éneklő-kanonok s királyi főjegyző, később váradi kanonok házát, melyet Várad-Velenczén Zenyth olasztól (civis Italicus) 125. magyar aranyforinton vásárolt minden, a püspöknek, mint földesurnak fizetendő terhek alól felszabaditja azon okból, minthogy a nevezett kanonok a váradi püspöknek és egyháznak a királyi udvarnál sok szolgálatot tőn. A levél kelt Váradon, Szent-Piroska vért. ünnepén (január 18.) 1438. hártyára van irva s pecsétje piros selyem zsinóron függött, de leszakadt s elveszett.*
Budai orsz. levéltár kincstári osztály: N. R. 955. 27.
