Kereki.
(Keki. Keyke. Kereky, Eghazaskereky.)
A bihari főesperesség területén hajdan három Kereki létezett: egyik Tancs előnévvel a fentebb említett Aka tájékán, melylyel egy birtoktestet képezett; a másik a mai Nagy-Kereki; a harmadik végre Székelyhid mellett, mely ma Kis-, de a középkorban Egyházas-Kerekinek neveztetett. Ez utóbbiról, mint birtokáról irta magát azon Egyházas-Kereki vagy röviden Kereki család, mely 1262-től kezdve sürün előfordul Biharmegye történetében.
Egyházas-Kereki községgel a XIII-ik század végén találkozunk először, midőn három birtokosnak kezén látjuk, s ezek: Kereki János, Gál és Mihály, de a községet nem egyenlő részekben birták. János része nyolczvanhat kepe püspöki tizedet fizetett, Gálé kilenczet, Mihályé harmincznégyet, összesen tehát 126 kepét, ami Kerekit mint népes községet tünteti fel. Mindamellett papjának szeretetadománya csak egy uncia, s a pápai tizedszedés alkalmával is lelkésze: Gábor az 1336–37. években csak öt garast fizetett évenként, ami ismét arra mutat, hogy a népes község egyházi javadalma nem állt arányban népességével. E javadalom egyik részét képezhette azon «Kyspapzygethe» (Kis-Papszigete) nevü rét, melyet egy 1548-iki oklevél említ, s mely elnevezés nyilván arra vall, hogy volt Nagy-Papszigete is. Egyháza, mely a községnek megkülönböztető nevet adott, mindenesetre feltünő épület lehetett nem méreteinek nagysága, hanem inkább 246alakja s diszes tagozatjai által. Ez egyház a mai helv. vall. templom helyén emelkedett s ma már teljesen eltünt, de az egyházi jegyzőkönyv említi róla, hogy «kerekvégü (kétségkivül románkori apsis), mintegy öt vagy hat öl hosszuságu s oszlopokkal körülvétetett, kőből vagy téglából» épített egyház volt.
Tancs-Kereki egyházi multja eddigelé teljesen ismeretlen, Nagy-Kerekié pedig felette homályos. Nagy-Kereki, mint fentebb, Ártándnál láttuk, egy nagyobb birtoktestnek központját képezte s az ilyenek nem szoktak egyházak, sőt a leggyakrabban monostorok nélkül állani, mindemellett Nagy-Kerekinek egyházát sem a bécsi codex, sem a pápai tizedjegyzékek nem említik, és monostorát sem, valamint egyáltalán kerekii apát- vagy prépostságról az egész középkorban sehol semmi szó. Csak a mult század második felében jött valaki arra a gondolatra, hogy azon apátság, melynek emléke egyetlen történeti forrásban, a Váradi regestrumban a titokzatos «de Curu» név alatt fordul elő, Szent-László legendájának halottas kocsijáról (latinul: currus) neveztetett el, s minthogy kocsi és kerék együvé tartoznak: a «de Curu» apátság nem lehetett másutt, mint a biharmegyei Kerekiben vagy még pontosabban (!) meghatározva, Nagy-Kerekiben. És ez előadás hitelre talált, sőt előszeretettel ápoltatik ma is, noha annak legkisebb történeti alapja sincs.
Hogy «Curu» általában nem Kereki, s hogy a «de Curu» apátság és Szent-László halottas kocsijának összefüggéséről középkori vagy épen egykoru iratok nem tudnak semmit, azt már láttuk; itt csupán azt akarjuk kimutatni, hogy az apátság Nagy-Kerekibe helyezése egészen önkényes.
A Váradi regestrum a «de Curu» apátság helyét egy szóval sem említi, csak a szövegből sejthető, hogy a váradi püspökség területén állt. A Regestrum keletkezése után az apátság az 1241-iki tatárjárásban vagy elpusztult vagy nevet cserélt, mert a «Curu» névvel nem találkozunk többé négyszáz éven át. A XVII-ik század elején Pázmány Péter érsek magyar egyháztörténelmi kutatásai közben átforgatta a Váradi regestrum 1550-iki kiadásának egy példányát, ott 247nyomát találván a «de Curu» apátságnak, kijegyzé azt az ismeretlen rendü apátságok sorozatába, de már azon szavak kiséretében, hogy a váradi egyházmegye területén, a Körös folyó mellett állt. Kerekit vagy Nagy-Kerekit egy szóval sem említ, s a Körös megemlítése nagyon tág meghatározás, mikor a váradi egyházmegyét három Körös is öntözi. Ha Pázmány tudja, hogy az apátság Nagy-Kerekiben volt, ép annyi fáradsággal irhatott volna Körös helyett Kerekit; de a négyszáz év előtt eltünt apátság helyéről már csak régi iratokból értesülhetett, s ez iratok, ha mondták is talán, hogy a «de Curu» apátság a Körös mellett állt, de azt nem mondhatták, hogy Nagy-Kerekiben, mert az a folyó, mely Nagy-Kereki határát mossa, az ujabb korban ugyan Kis-Körösnek neveztetik, de az egész középkoron át Vyozos vagy Wewzws név alatt fordul elő, vagyis a középkorban nem irhatták, hogy Nagy-Kereki a Körös mellett esik. És Pázmány után még tovább, mint egy századig nem tudnak arról, hogy a «de Curu» apátság helye Nagy-Kereki lett volna; sőt midőn a várad-egyházmegyei 1794-iki névkönyv Pázmány idézett szavainak mintegy kiegészítéséül már Kerekit is megemlíti: Fuxhoffer D. ki a magyar szerzetesrendek történetén épen akkor dolgozott, 1803-ban megjelent nagy munkájában a «de Curu» apátság helyéül nem fogadta el Kerekit, valamint ama munka ujabb átdolgozója s kiadója: Czinár Mór sem, jeléül annak, hogy Kereki előtérbe állítását nem találták indokoltnak.
Igaz, hogy Pázmány Péter 1631. november 8-án egyik rokonához 248intézett levelében irja, hogy «Kereki egyházi jószág volt és hamisan, Isten és a világtörvények ellen foglalta el azt az ifju János király» (Zapolyai János-Zsigmond); de kérdés, hogy melyik Kerekiről érti ezt Pázmány? Ugy látszik, hogy Nagy-Kerekiről, mert az Ártándyak birtoklását említi s Nagy-Kereki Ártándy birtok volt; de az utolsó Ártándy, tudniillik Kelemen, János király pártjához tartozott, s 1553-ban épen Nagy-Kereki várában tanácskozott Ladányi, Horváth, Két Bethlen s a tiszai részek főbb uraival Izabella királyné s fiának János-Zsigmondnak visszahivása felől, s különben is bizonyos, hogy Ártándy Kelemen holtáig birta Nagy-Kerekit tartozékaival együtt, melyek végre is nem az ifju János király akaratából, s nem is törvény ellenére, hanem már az ifju János király halála után 1576-ban s Ártándy Kelemen magvaszakadtával jutottak előbb Báthory István erdélyi fejedelem, utóbb pedig egy 1524-iki szerződés következtében Bocskay István birtokába.
Hol van tehát mindazon történeti emlékekben, melyek a «de Curu» apátságra s Nagy-Kerekire vonatkoznak, csak legkisebb nyoma, tudniillik a történelmi birálat előtt megállható nyoma annak, hogy ez apátság Nagy-Kerekiben állt, vagy mi még több, hogy a «Benczés barátoké volt» s a bold. Szüz tiszteletére vala szentelve? A Nagy-Kereki határán előforduló némely helynevek, mint «Barát-ér,» «Szent-Péter-oldal,» vagy az a népmonda, hogy az ugynevezett «paptagján» állott, de már elpusztult épületben hajdan «veres barátok» 249laktak, mindez legkevésbbé sem bizonyít amellett, hogy a «de Curu» apátság Kerekiben létezett. De még csak azt sem igazolja, hogy Nagy-Kerekiben vagy határán bármilyen klastrom is állott volna; a nép veres-barátok-féle mondája, tudjuk, mennyit ér: minden régi épületről olyanokat regélnek s talán már Pázmányt is ez vitte tévedésbe; de különben is a népmonda kivált századok előtti dolgokról s egyéb történeti indokok nélkül nem vehető komolyan. A «Barát-ér» helynévnél pedig ne feledjük, hogy a szerzeteseknek klastromaik helyétől távol is voltak birtokaik, mint a szent-jánosi lovagoknak Dusnok, s a kápolnai pálosoknak Zomlin nevü birtoka, s mindkettő Nagy-Kereki közelében esett.