GYULAI KLASTROM.

Teljes szövegű keresés

498GYULAI KLASTROM.
LÉTEZÉSÉNEK HELYRAJZI S TÖRTÉNETI NYOMAI. – BIRTOKLÁSA. – SZERZETESRENDJE.
Azon Apácza falu, mely Gyula város közelében esik s egykor Békésmegye kötelékébe tartozott, kétségkivül apáczáktól, mint birtokosaitól vette nevét, s ha ez apáczák épen a gyulai klastrom lakói valának, akkor annak keletkezése messze keresendő Anjou-, vagy épen Árpádkori királyaink korában. De megfogyott történeti emlékeink e klastrom létezéséről nagy későn, csak akkor szólalnak meg, mikor már szent királyaink ős intézményei, melyekkel e haza jövőjét s nagyságát megalapiták, általános bomladozásnak indultak.
Várad már elesett, de Gyula még 1557 után is a magyar királyt uralta, kinek védelme alatt az ősi hit s annak intézményei még mindig fentarták magukat a város falai között. Ez időben, nevezetesen 1559-ben értesülünk először a gyulai apáczákról, de mint olyanokról, kiknek nemcsak Gyulán, hanem kinn a megyében is ingatlan birtokaik vannak, kik tehát már ott régen helyet foglaltak.
Hol, a város mely részében állt klastromuk? kik voltak alapítóik, jóltevőik? mind olyan kérdések, melyekre hiában várunk feleletet. Csupán annyit tudhatunk, hogy klastromuk volt ama hely, hol a város s a vidék nemes urainak leányai neveltetésöket nyerték; továbbá, hogy Gyulának Barát-utcza vagy Bartaháza külvárosában s a békésmegyei Királyság faluban volt némi részbirtokuk,* az alabiani malom pedig szintén jövedelmezett számukra, s e jövedelmet a gyulai várkapitányok szolgáltatták ki.* Azonban ez utóbbi csak ideiglenes segély 499volt, melyet a már akkor megnehezült idők s birtokaik pusztulása tett szükségessé.
HAAN L.: Békésmegye hajdana. II. 176. l. – HAAN és ZSILINSZKY: Békésmegyei oklevéltár. 143. l.
Kerecheny László gyulai főkapitány 1561 augusztus 7-én három köböl buzát utalványoz ki számukra «alamizsnaképen»; szeptember 19-én ismét egy, november 13-án két, 23-án ismét két, végre májusban (1562 ?) szintén két köblöt. Budai országos levéltár kincst. oszt. Regesta Dec. Comitatus Békés ab anno 1549–1564.
Szerzetök rendje sem ismeretes, de azon körülmény, hogy az emlitett Királyságot a biharmegyei szent-jánosi apáczákkal közösen birták, arra mutat, hogy ugyanazon rendnek szabályait követték, mint ezek, kik pedig Szent-Domokos-rendü apáczák valának.
1561 végével még Gyulán voltak, de ez időtől nincs többé rólok emlékezet. Ha az 1566-iki ostrom elől volt idejök menekülni, akkor ők is, mint Várad vidéki rendtársaik, Nagyszombat felé vehették utjokat.*
Lásd a következő czikket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem