Kiváltságok.
Kiváltságok.
V. István király uralkodása korán, alig két év alatt véget ért, de a váradi püspökség történetében emlékezetes nyomot hagyott. Az ifju király kétségkivül követte őseinek nyomdokait s 1270-ben, koronáztatása után elzarándokolt szintén Szent-László hamvaihoz, és valószinüleg ekkor történt, hogy kegyeletes látogatása emlékéül ő is uj adománylevelet tőn le a váradi egyház oltárára, de amely nem földbirtokokról, hanem még becsesebb kiváltságokról szólt.
Minthogy Váradnak püspöke, Lodomér kitünő szolgálataival ugy a királyt, mint az egész országot mind maga, mind egyháza iránt lekötelezte: V. István király a kővetkező három kiváltságot biztosítá a váradi püspökség részére:
1. Hogy minden nemes ember, bárhol lakjék is az országban, ha családja kihalása esetében birtokait, nemkülönben a monostorok kegyuri jogát – akár vétel, akár csere vagy királyi adomány révén jutott is azokhoz – a váradi egyháznak akarná hagyni: ezt egészséges vagy beteg állapotjában avagy halála óráján is szabadon tehesse s anélkül, hogy arra előbb a király engedélyét kikérnie kellene.
2. Hogy ha a váradi egyház, püspök vagy káptalan birtokainak valamelyikén arany, ezüst vagy vasbányát fedeznek fel, annak minden jövedelme egészen és csonkittatlanul a váradi egyházat illesse, még azon részt sem véve ki, mely különben az ország szokása szerént a királyi kincstárt illeti.
3. Hogy a váradi püspök s káptalan birtokain lakozó minden népek, bármely rendüek legyenek is, akár szabad vendégek, akár 240szolgák, a királyi szerpénz fizetésétől* mindenkor és örökre mentek legyenek.*
«collecta denariorum seu victualium» = szerpénz. Hazai okmánytár VII. 94. l.
«gratias waradiensi ecclesić temporibus suis factas ... in ipsam Strigoniensem ecclesiam, cui idem wenerabilis pater (Lodomer) in prćsentiarum prćest... transtulimus in subsequentibus annotatas: Annuimus equidem et Regia liberalitate duximus indulgendum, ut quicunque nobiles sive in diścesi Strigoniensi, sive alibi, in quacunque parte Regni nostri, quacunque dignitatis seu nobilitatis eminentia prćfulgentes, liberorum forte solatio destituti, possessiones suas emptionis, permutationis seu Regić donationis seu alio quucunque iusto titulo devolutas ad eos, iura etiam patronatus monasteriorum, quć quocunque prćmissorum modorum, vel quocunque iusto titulo obtinere dinoscuntur, ecclesić Strigoniensi ... in bona valetudine, vel ćgritudine, in ipsis etiam extremis, relinquere, legare seu donare per modum testamenti, donationis seu cuiuscunque relicti titulo voluerint, largam, liberam, absolutam, irrevocabilem et immutabilem, a Regia liberalitate concessam, habeant facultatem, nec habeant necesse expressam seu specialem super prćmissis omnibus nostram requirere voluntatem seu permissionem ..... iaxta tenorem gratić, factć Waradiensi ecclesić, per inclitć recordationis quondam Regem Stephanum, karissimum patrem nostrum. Prćterea iuxta tenorem privilegii karissimi patris nostri Waradiensi ecclesić condonati concessimus etiam, ut si in aliqua terrarum ecclesić Strigoniensis, archiepiscopatus seu Capituli argentifodinam, aurifodinam et ferrifodinam inveniri contigerit, totum commodum seu lucrum pleno et sine defalcatione aliqua, tam illud, quod de huiusmodi fodinis ad fiscum Regium, seu illud, quod ad terrć dominos iuxta approbatam Regni nostri consvetudinem devolvi consvevit, ecclesiae Strigoniensi, in perpetuam eleemosynam, ob remedium anima nostrć concessum, sibi vendicare valeat, ac perpetuo et irrevocabiliter possidere pleno iure. – .... quia tamen et hanc grafitam per exhibita nostrć excellentić instrumenta prćdictć ecclesić Waradiensi ex liberalitare Regia comperimus esse factam, ob quandam specialem meritorum ipsius venerabilis patris, tunc episcopi waradiensis, nunc archiepiscopi Strigoniensis memoriam concessimus .... ut universi populi, cuiuscunqć conditionis hospites liberi vel conditionales ipsius ecclesić Strigoniensis, ad archiepiscopatum videlicet et Capitulum pértinentes, ab omni omnino collecta Regali tam denariorum, quam victualium, quacunque occasione seu quacunque causa in Regno nostro generaliter vel particulariter indicenda, liberi, omnimode exempti, ac per omnia et penitus sint immunes.» IV. László királynak 1283-ban az esztergomi egyház javára kiadott oklevele. KNAUZ N.: Monumenta Eccl. Strig. II. 165–167. ll.
Ezekhez járult, vagy valószinüleg jóval korán megelőzte azokat még két kiváltság: egyik, hogy a váradi egyház, püspök és káptalan népei felett semmiféle biró törvényt nem láthatott, hanem csak a püspök s a káptalan s az általok felállitott uriszék; a másik kiváltság pedig abban állt, hogy ugy a püspök, mint a káptalan birtokain azok 241előleges meghivása nélkül senki meg nem szállhatott, kivéve a királyi ház tagjait. Ez utóbbinak megértésére tudnunk kell, hogy a középkorban a törvénykezésnek nem volt állandó helye, hanem a király vagy nádor, nemkülönben az országbiró és főispán evégett ugynevezett vándorgyüléseket tartának hol itt, hol ott az országban vagy megyében s ily alkalmakkor a közelökben levő községek gondoskodtak élelmökről, ami kivált nagyszámu kiséretök miatt felette terhes volt.
Mikor nyerte a váradi egyház e kettős szabadalmát? határozott adatunk rája nincs; de I. Károly királynak egy 1327-iki levele azok elsejét már emliti, megjegyezvén, hogy azt, mint a régi királyoktól származót, ő is megerősíti;* ellenben a másik szabadalomra nézve még ennyi történeti adattal sem rendelkezünk, csupán következtethetjük, hogy létezett részént az általános szokásból,* részént a Chartalarium ama nyilatkozatából, hogy Várad lakosai, «ugy a káptalani, mint a püspöki polgárok» valamint a vidéki jobbágyok csupán a király, királyné s gyermekeik váradi látogatásakor tartoznak élelmi szereket beszolgáltatni.*
«Carolus Dei gratia rex Hungarić .... Quum libertas ecclesić seu monasterii sanctissimi regis Ladislai Varadiensis per primogenitores nostros concessa ab antiquo et collata et tandem per nos eidem ecclesia confirmata id exigat et requirat, ut nullus iudicum regni nostri jobagiones eiusdem ecclesia Varadiensis ... valeat iudicare: ob zelum devotionis, quam ad ecclesiam memoratam ipsius beatissimi regis Ladislai gerimus specialem, volumus .... quatenus jobagiones seu populos memoratć ecclesić Varadiensis .... iudicare nullatenus prćsumatis .... Datum in Wissegrad, secunda feria proxima ante quindenam epiphanix domini anno eiusdem M. CCC. XX. septimo.» KATONA I: Historia critica Regum Hung. VIII. 555. l. Sajnos, csak igy töredékesen közli – mint mondja – az eredetiből, de az eredeti hollétét meg nem jelöli.
Püspökségeink közől az egri, a pécsi stb. birtak hasonló kiváltsággal. FEJÉR GY.: Codex dipl. II. 258–259. ll. – KOLLER I: Prolegomena in historiam Epp. Quinqueecl. 132. l.
Universitas vero Civitatis eiusdem (Várad) similiter cum civibus Episcopalibus tenentur iuxta rnorem consvetum .... in adventu Regis, Reginć, liberorumque Regalium contribuere ad eorum expensas, licet alias non consveverint pro reverentia Sancti Regis Ladislai supra populos ecclesić nostrć recipi victualia seu descensus. Coloni vero nostri in villis propinqvioribus residentes similiter ad huiusmodi contribuere tenentur victualia secundum taxationem nostram.» Batthyány-codex: I. 23. rubr. – Leges eccl. III. 237. l.
V. István király óta közel két évszázad telt el, midőn Várad 242püspöki székén ismét oly férfiu ült; aki mint egykor elődje, Lodomér, ugy főpapi, mint hazafiui erényeit érvényesiteni tudta hatalmasan, s mig államférfiui bölcsességével Szent-István trónjára segité fel a nagy Hunyady fiát, magas műveltségével a tudomány s művészet szeretetének kincseit rakta le ifju királya szivébe. És Mátyás király Vitéz János szolgálataiért nem maradt adós; jutalma fényes volt, annál fényesebb, mert, átsugárzott az Szent-László sirjára is, s annak őrét, a váradi püspökséget uj dicsőséggel vette körül.
Az 1464-iki koronázás alkalmával Mátyás király Vitéz János váradi püspököt s e püspökségben utódait Biharmegye örökös főispánságával jutalmazta meg.*
E munka 1. kötele 277–278. ll.
Vitéz János maga alig csak egy évig viselte ez uj méltóságot, de váradi utódjai, kivéve az egy Stoltz Miklóst, Zabardy Mátyásig folyton viselék.
És itt lehetetlen hallgatással mellőznünk a Chartularium ama megjegyzését, hogy Várad püspökei mingyárt Szent-László idejétől kezdve III. Endre koráig folyvást viselték Biharmegye főispáni méltóságát és csak II. Benedek püspök (1291–1296.) volt az első, ki attól elesett.* A Chartularium, mint számtalanszor volt alkalmunk tapasztalni rendesen jól szokott értesülve lenni; itt azonban ellenkezésbe jön egyéb hiteles történeti emlékeinkkel. Biharmegye főispánjainak névsora a XI-ik század közepétől nagy részt ismeretes,* de a több mint negyven főispán között egész Vitéz Jánosig egyetlen püspök sem fordul elő; viszont Vitéz János előtt egyetlen váradi püspökről sem említik történeti forrásaink, hogy bihari főispán lett volna. Ez ellentét kiegyenlitése végett nem szűkség azon feltevéshez folyamodnunk, hogy a Chartularium idézett tétele valamely ingatag hagyományon alapulhat vagy épen csak későbbi interpolatio. Az esztergomi érsekekről egy szintén lelkiismeretes tanu, az 1397-iki jegyzőkönyv állitja, hogy valamennyien 243bírták a királyi főkorlátnoki méltóságot, holott még élénken emlékezhetett arra, hogy Tamás (1367–1376.) és János (1376–1378.) érsekek kancellárok nem voltak, vagy legalább kancellároknak nem irták magukat soha. Mind e, mind a váradi püspököknél előforduló ellentét kiegyenlithető, ha különbséget teszünk az illető hivatali méltóságok czime és gyakorlása között, azaz ha felteszszük, hogy Várad püspökei Árpádházi királyaink korában birták ugyan a bihari főispánság czimét, de mellettök más, tényleg működő főispánok léteztek.*
Hujus (II. Benedek püspök) tempore alienatus est ab Ecclesia Waradiensi Comitatus Bihoriensis, quem a tempore S. Ladislai omnes Episcopi usque hunc pacifice tenuerunt.» Batthyány-codex: I. 3. rubr. – Leges eccl. III. 225. l.
MÁRKI S: Biharvármegye főispánjai. Századok. 1874. évf. 231. – 506. – 726. s köv. ll. – HODOR K: Biharvármegye főispánjai. Történelmi tár. 1878. évf. 377. s köv. ll. – Egyéb kiadott és kiadatlan oklevelek.
FRAKNÓI V.: Adalékok az esztergomi érsekek történetéhez. Magyar Sion. IV. 724–726. ll.
Eszerént a már magában is tekintélyes püspöki méltóság az elősorolt kiváltságok s kitüntetések által még tekintélyesebbé lett, kivált miután királyaink gondoskodtak arról is, hogy Várad püspöke s káptalana magas állásának s az ahoz kötött országos igényeknek megfelelő birtokkal is rendelkezzék. Különösen V. István király emlitett kiváltságainak elseje, mely ama kor vallásos érzületét egyenesen Várad felé irányzá, csakhamar jelentékeny birtokokat juttatott Szent-László egyházának birtokába.
