ELŐSZÓ.
ELŐSZÓ.
A Mindenható bölcs rendelésének tulajdonítható, hogy néhai Bunyitay Vince c. püspöknek a váradi püspökség történetéről írt munkája negyedik kötete negyvenhat évi késéssel jelenik meg. Nemcsak a váradi egyházmegye papjainak és híveinek, hanem a magyar nemzet multján okulni, tanulni kívánó olvasóknak sem tudunk időszerűbb könyvet átadni, mint a váradi püspökség bukását, árvaságát és felemelkedését bemutató jelen munkát.
Történeti kutatásaink hivatott vezetőinek minden törekvése arra irányul, hogy meggyérült számú történettudósainkat nemzetünk elbukásának és felemelkedésének korszakai felé irányítsák. Ennek ellenére ilyen tárgyú és nagyobbszabású történelmi munkákat még mindig nélkülözünk, mert Magyarország szétdarabolását és későbbi felemelkedését megvilágító tudományos történeti munka önállóan az utolsó másfél évtizedben, utolsó elbukásunk óta, nem jelent meg. A váradi székeskáptalan országos levéltárának iratai között kellett egy ilyen kiváló könyv kéziratának évtizedekig porosodni, hogy a legalkalmasabb időben megjelenve, oktasson bennünket és hitet öntsön lelkünkbe: nemzetünk feltámadásának és a váradi püspökség újbóli felemelkedésének hitét.
Bunyitai jelen munkájából megismerhetjük a váradi püspökség és a váradi káptalan szétbomlását, számos világi hívőnek egyházunktól való elfordulását, hitének kicserélődését, a fejedelem kártékony beavatkozásait. Magunk előtt látjuk azon időket, amikor egyházmegyénkben katolikus pap sehol sem állapodhatott meg: „a helyet, ahova ért vagy ült, megmosták, mint valami megfertőzöttet,” ha valahol meghúzódtak, rájuk gyújtották a szállásukat. Elidegenülnek vagy elpusztulnak a régi templomok; rommá töretik Szent László díszes székesegyháza. Azután 32 évi szolgaságra jut Várad a török megszállás 8következtében. A váradi püspökök egész sora Váradtól messze, a királyi területen várja az ígéret földjére juthatást és csak a tizennegyediknek sikerül a felszabadulás napján Várad véres rögein és romjain hálaadó szentmisét mondani és a hősök vérével megszentelt földet leborulva megcsókolni. Megismerjük a püspökség újraalapításának két nemzedéket foglalkoztató nagy művét, a székeskáptalan helyreállítását, papnevelő intézet létesítését, az egyházmegyének világi papokkal és szerzetesekkel való megerősödését, a hitélet, művelődés, termelő munka újravirágzását és az egyházmegye híveinek megsokasodását. Végül magunk előtt látjuk az újraalapítás koronájának: az új székesegyháznak felemelkedését, megépítését és felszentelését.
Sivár korszakunk hétköznapi küzdelmeiben nem ritkán gondolunk hajócskánk elmerülésére. De ezen könyv minden sorában az Új Jézus kiált felénk: „Mit féltek, kicsinyhitűek?” Volt a váradi egyházmegyének a mainál még szomorúbb korszaka; volt több csapás, nagyobb pusztulás, erősebb gyérülés és szomorúbb árváskodás is! Mi is érhetünk még rosszabb napokat és talán korszakot is, de újból és újból felemelkedünk…
Lehet-e a magyar katolicizmus és a széttagolt magyarság egységét történelmi távlatból jobban bemutatni, mint húsz olyan váradi püspök életrajzán keresztül, kik közül egyidejüleg egy kalocsai érsek, egy erdélyi püspök, egy pécsi püspök, négy esztergomi prépost, négy szepesi prépost, három pozsonyi prépost, három jászói prépost, egy leleszi prépost, egy szentgotthárdi apát és egyben a bíbornoki collegium tagja!? Hét egyházmegye élete talál szerves kapcsolatot a váradi püspökök működésével. És méltányolhatjuk-e eléggé a váradi püspökök multját, ha csak azt tesszük még hozzá, hogy a 20 váradi püspökből kettő esztergomi-, öt kalocsai érsek, öt egri püspök, egy győri püspök, három váci püspök, egy nyitrai püspök lett!?
De ezen munka nemcsak a magyar katolikus egyháztörténelem több, mint két századának jelentékeny emlékköve, hanem nagyon becses és gazdag adattára a magyar politika-, gazdaság-, nemzetiség-, irodalom- és művészettörténetnek is.
Bunyitai Vince történetírói munkásságával olyan elévülhetetlen emléket hagyott hátra az örökös nemzedékeknek, hogy neve a magyar történettudomány múltjában éppen olyan örökös lesz, mint Verancsics, Oláh, Brodarics, Forgách, Horváth, 9Ipolyi, Rimely főpapoké, Rómer Flóris, Hevenessy, Pray. Katona és a többi paptörténészek nevei. Méltó arra, hogy posthumus munkájának megjelenése alkalmából, születésének közel századik, immár kilencvennyolcadik évfordulóján életéről és munkásságáról röviden megemlékezzünk.
*
Bunyitay Vince Sátoraljaújhelyen, 1837 január 11-én, akkor már közel kétszáz éve nemes családból született. Őseinek nagyrésze református pap. Bunyitay János a gálszécsi kerület ref. esperese. Fiai közül kettő szintén református pap. Unokája, Bunyitay András Zemplén vármegye kórházának gondnoka, aki katolikus felesége, Szepesi Anna kívánságára beleegyezik összes gyermekeinek katolikus nevelésébe. Az első gyermek, János a kassai egyházmegyében katolikus pap lesz és bátyjától kedvet kap Vince is a papi pályára. Tíz éves korában, bátyjának első miséjén elhatározása megszilárdul. Tizenegy-tizenkét éves korában családja két ifjú tagja a szabadságharcban lelt hősi halálának hatása alatt izzó nemzeti érzelmekkel telítődött lelke. Tizenhárom éves korában atyja elhalálozik, anyja pedig a kassai gimnáziumban nevelteti. Később az egri papneveldében találjuk, amelynek elvégzése után Bartakovics Béla egri érsek az érseki irodába actuáriusnak nevezik ki. De Bunyitay nem tud a gépies másolással megbarátkozni, két havi írnokoskodás után inkább reverendáját veti le és Pesten, Gschwindt szeszgyáros családjánál nevelői állást vállal. Végre 1859 márciusában Váradon a jóságos lelkű Szaniszló püspök fölveszi a váradi egyházmegyébe és novemberben Békéscsabára küldi segédlelkésznek. Alig másfél év mulva a váradolaszi plébániára helyezik, ahol 1863-ban kiadott két kötetes ifjúsági olvasmányaival szépírónak indul el.
Ezernyolcszázhatvanhárom végén a szentjobbi plébániát kapja meg, ahol édesanyja 26 éves plébánosfiától átveszi a gazdálkodás terheit és a költő Bunyitay a környezet történeti emlékeinek hatása alatt öt év alatt történetíróvá alakul. Ez időben a magyar katolikus papság a tudományok művelése terén felülmulhatatlan szorgalommal vezet, ami a fiatal törekvő plébánosra csak buzdító hatással volt. A Magyar Tudományos Akadémia tagjai között 27 tudós katolikus papot találunk. Ezernyolcszázhetvenkettő májusában – inkább localpatriotizmusból – a báró Sennyey család zempléncsörgői levéltárát látogatja meg, ahol végleg elhatározza, hogy erejét a magyar történetírásra fordítja. Egymásután keresi fel a különböző levéltárakat, pedig közben Szentjobbról Bélfenyérre kerül plébánosnak, ahol nincs káplánja és így helyettesítése körülményes. Nyolcankétéves anyjának 1879-ben bekövetkezett 10halálakor tovább nem törődik a jövedelemmel, önként lemond plébániájáról és kérésére Lipovniczky István püspök könyvtárosává nevezi ki, egyben megbízást adva a váradi püspökség történetének megírására. Nyolc év kutatásainak eredményeit egymásután közli értekezéseiben az ismeretlen apátságokról, az egyedi apátságról, a váradi ős székesegyházról, az új székesegyházról. De ezen értekezései 1883-ban csak szellemi forgácsoknak bizonyultak. Püspöki könyvtárosi állásának első két éve alatt munkaereje teljes megfeszítésével egészítette ki és rendezte el a váradi püspökség történetéről egybegyüjtött hatalmas forráshalmazát. Felkereste Szepeshely, Róma, Kassa és Nagyszeben között az összes, szükségesnek látszó egyházi, világi és főúri levéltárakat és adatait az egész egyházmegyében végzett körútján, helyszínen is egyeztette.
A hatalmas, 1483 oldalas munka három kötetben 1883–1884-ben jelent meg és általa Bunyitay a magyar történetírók élvonalába lépve, 1884 nyarán a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választatott.
A nagy munkát Bunyitay még három kötetes művel (1566–1885) kívánta kiegészíteni; ezért felkereste újból Szepesmindszent, Róma, Bécs és Kolozsvár között a levéltárak hosszú sorát. a negyedik kötet egy részleteként 1885-ben ki is adta a mai Nagyvárad megalapításáról szóló értekezését, de Lipovniczky püspöknek 1885-ben bekövetkezett halála és Ipolyi Arnold püspöknek nagyon korai halála után az akkor éppen ötven éves Bunyitay a 12 éves tervének megvalósításáról apránként lemondott. Már Ipolyi is elsősorban saját munkáinak egybegyüjtésére és sajtó alá rendezésére használta fel Bunyitay sokoldalú tudását. Utóda, Schlauch Lőrinc is beszédeit vele gyüjtette össze és rendeztette sajtó alá, majd a természetvizsgálók nagyváradi gyűlése alkalmából vele szerkesztette Nagyvárad monográfiáját. Bunyitay éppen ezen időben, 1888-ban fejezte be a váradi püspökség története negyedik kötete kéziratának megszövegezését és a következő 6–7 évben csak néha tudott egy-egy újabb adatot betoldani könyvébe. Nagy munkáját már nem folytathatta.
Ereje szétforgácsolásához járult az is, hogy a vaticani okiratár bizottságának felkérésére a vaticani levéltárban kutatott és egyéni elhatározásából a Vaticani Okirattár V-ik köteteként megírta a római Szent Lélek Társulat 1446–1523 évi történetét is. A Szent István Társulat felkérésére pedig a fővárosi, bécsi és vidéki levéltárakból összegyüjtötte a magyarországi hitújítás korára vonatkozó nagyszámú egyháztörténeti adatokat. Közben egy barátjának Bölöni Sándornak kérésére vele együtt bejárta Szilágy vármegyét és összegyüjtötte, majd kiadta Szilágy vármegye középkori műemlékeiről azután a gyulafehérvári székesegyházról megírt értekezéseit. De nem feledkezett el egészen régi kutatási köréről sem. Nagy munkája 11kötetének kézirataiból egymásután közölte Bihar megye oláhjainak vallási únióját, majd Nagyvárad törökfoglaláskori állapotát.
Ezen időben (1889) a katolikus paptörténészek egész vezérkara versenyzett a mult emlékeinek kegyeletes feltárása és konzerválása munkájában. Pannonhalmán Vaszary Kolos, Esztergomban Knauz Nándor, Pozsonyban Pór Antal, Ortvay Tivadar, Felsődióson Jedlicska Pál, Győrött Balics Lajos, Nyitrán Takáts Sándor, Pécsett Békefi Remig, Budapesten Dedek Crescenc Lajos, Egerben Kandra Kabos, Törökszentmiklóson Balázsy Ferenc, Kassán Bubics Zsigmond, Gyulafehérváron Temesváry János serénykedtek a történettudomány művelése terén. De együtt sehol sem volt annyi jeles paptörténész, mint Váradon.
Rómer Flóris, Fraknói Vilmos, Bunyitay Vince és Karácsonyi János a magyar történetirás szolgálatában igyekeztek kiváló váradi elődeikhez, Gánoczy, Pray, Fejér műveihez méltó munkákat alkotni. A Magyar Tudományos Akadémia is ezen időben évenként legalább 5–6 történelmi pályamunkát jutalmazott egyenként ezer-ezer forinttal és Váradon a négy paptörténész egymással vetélkedett a nemes munka alapján megszerezhető elismerésért.
Ennyi önzetlen és nagy tudományos munkálkodásának elismeréséül Schlauch Lőrinc bíboros-püspök előterjesztésére Őfelsége I. Ferenc József király az 56 éves Bunyitay Vincét 1893-ban váradi kanonokká nevezte ki.
Kinevezésétől kezdve tizenhárom évig lehettem szerencsés vele Váradon állomásozni és nemes egyéniségét közelebbről megismerni. A heves, sanguinikus temperamentumú kanonok mindig büszke volt nemességére, de lelkét a szüntelen munkával és negyedszázadon át nagymértékben gyakorolt jótékonyságával tette igazán nemessé. Munkaszeretete kiapadhatatlan volt. Utolsó évtizedeiben alig hiányzott vendég az asztalánál, de csak vacsoránál, mert ebédidőben nem hagyta volna munkáihoz fűződő gondolatmenetétől eltereltetni magát. Ha vidéki terepszemlevételre volt szükség, eegy kulacs borral, szalonnával és kenyérrel feltarisznyázottan járt gyakran uttalan helyeken, hogy felmérjen vagy lerajzoljon egy-egy régi templomromot. Szervezete, nagy ellenállóereje sok mindenre képesítette. Szívesen járt télen az alpári és rontai erdőbe ebédelni, ahol a legszelesebb helyen rakatott tüzet, a magasütötte ebéd elfogyasztása után acélkovával és taplóval pipára gyújtott és olyan nyugodtan beszélgetett, mintha fűtött ebédlőben ült volna.
Zempléni származását sokat emlegette és dolgozószobájának legbecsültebb dísze, Pataki Lászlónak, egy kuruc ezredesnek képe mellé Telepy Károllyal Sátorljaújhely képét festette meg. 12Nemcsak könyveinek magyaros stílusa, de beszéde is nagyon magyaros, zempléni zamatú. Környezete mindenkori tagjait szorgalmasan inti az idegen kifejezések mellőzésére. Még a „Laudetur”-ra is „Mindörökké”-vel felel. A magyar templomi népénekeket mindenekfelett szereti. Magyarsága miatt még borotvált arcot sem néz szívesen. „A német ugyis szolgává akar tenni bennünket, ne tegyük hát magunkat lakájjá” – mondogatta a XX. század kezdetén borotválkozni kezdő fiatal embereknek.
Bunyitayt Váradon mindenki tisztelte és szerette. Még a nálánál tizenhárom évvel idősebb Schlauch bíbornok is „bátyám”-nak szólította.
Kanonokká történt kinevezésekor a káptalan tagjai erdészeti dékánná választották és a sok munkától már reszkető kezű, nagyon nehezen látó, idegbeteggé lett Bunyitay munkaerejét az erdőgazdaság is lekötötte. Gálosháza és Doborcsány között – a középkori példák felújításával – hatalmas pisztránggazdaságot létesített. Megsokasodott jövedelmeivel pedig maecénáskodni kezdett.
Egykori plébániáján, Bélfenyéren, melynek temetőjében határtalanul szeretett édesanyja nyugodott, 1903-ban kisdedóvó-intézetet építtetett „Istenemnek és fajomnak” felírással; egykori plébániája kisdedeinek gondozására Szent Vince leányait rendelé, a nővérek eltartására 28.000 koronás, az épület fenntartására 2.000 koronás, a szegény gyermekek felsegélyezésére 4.000 koronás alapítványt tett. Azután megvette a szomszédos telkeket és azon új iskolaépületet emeltetett.
Nagyvárad számára 20.000 korona költségen létesítette a Bunyitay-ligetet, mely legújabban Parcul Alba Julia nevet kapott.
1907-ben a rokon Bunyitay-családok jóltanuló gyermekei számára a váradi egyházmegyei alapítványi pénztárnál 60.000 koronás ösztöndíjalapítványt tett.
1881 nyara óta lappangó vágyát: a rég eltűnt csolti apátság irázi templomának megújítását is kielégíthette 1992-ben. A ledőlt, elpusztult református templom helyén saját, nagyon magyaros elgondolású tervei szerint 100.000 korona költségen katolikus templomot építtetett, maga gondoskodván teljes felszereléséről is. A templomot ékesítő címer alá „Bocsásd meg a mi vétkeinket” jelmondatot írta és még a legutolsó napjaiban, félig eszméletlen állapotában is élete lelki koronáját, az izári templomot emlegette.
Munkában kimerült, hetvenhétéves korában összeroppant. Szívműködése folyton gyengült. 1915 márciusának kezdetén püspökünk, gróf Széchényi Miklós sürgős előterjesztést tett Bunyitaynak cimzetes püspökké való kinevezésére. Március 27-én Jankovics Béla miniszter táviratilag közölte a cimzetes 13püspöki kinevezést. Az agg főpap már napok óta önkívületlen állapotban volt, de amikor kis időre magához tért és közölték vele a püspöki kinevezést, örömmel mondotta: „Legalább elmondhatják, hogy a szegény kálvinista Bunyitayakból egy püspök is került ki”… Másnap, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján dr. Karácsonyi János kanonok a halálra készülő püspök betegágyánál elmondotta az ordo commendationis animaet és március 29-én este háromnegyed kilenckor Bunyitay szenvedés nélkül visszaadta nemes lelkét Teremtőjének.
*
Bunyitaiynak a váradi püspökség története 1566 utáni korszakairól írt kéziratának kiegészítésére, sajtó alá rendezésére, kiadására és az ötödik–hatodik kötet megírására sohasem maradt ideje. A káptalanlevéltárában azon rendelkezéssel helyezte el a kéziratot, hogy majd valamelyik történetíró hasznát vegye. Ennek ideje Bunyitay halála után 14 évvel következett be, midőn dr. vitéz Málnási Ödön tanár gróf Csáky Imre bíbornok, váradi püspök és kalocsai érsek élet- és korrajzához adatokat gyűjtve, a váradi egyházi levéltárakat is felkereste és a kéziratot megtalálta; a váradi székeskáptalan felhasználta az alkalmat a kézirat kiadására és a sajtó alá rendezésre szóló megbízást megadta.
A váradi káptalan választása szerencsés volt, mert nem is találhatott volna alkalmasabb történetírót. Dr. vitéz Málnási Ödön közel egy évtized alatt Csáky Imre bíbornok élete és kora megírásához öt ország hatvannyolc levéltárából olyan nagymennyiségű és új értékű adatokat gyüjtött, hogy műve, a szakkritika szerint, a Fraknói Pázmány-életrajz megjelenése óta eltelt hat és fél évtized első, maradandó értékű magyar katolikus egyháztörténeti biografiájának tekinthető és XI. Pius pápa Ő Szentsége részéről is 1933 október 10-én legmagasabb elismerésre és dicséretre érdemesült. Ezen élet- és korrajz Bunyitay posthumus munkájának éppen középső korszakanyagát világítja meg tüzetesebben és így a szerzőnek bőséges alkalma volt a váradi püspökség története negyedik kötetét felölelő események kapcsolatait nagyobb részben levéltári forrásokból megismerni és az utolsó negyvenhat évi történettudományi irodalom erre vonatkozó kutatási eredményeit kiegészítő jegyzetekben feldolgozni.
A történeti kritikával vizsgálódó olvasónak módjában áll a kétféle betűtypussal szedett munkában különválasztani a 14néhai jeles szerző eredeti szövegét és a sajtó alá rendező történetíró kiegészítéseit, jegyzeteit. Bunyitay ezen negyedik kötetét az új székesegyház felszenteléséig, illetőleg a váradi püspökség újra alapításának ezáltal történt befejezésig kívánta megírni, azonban Patachich püspök és Esterházy Károly egri püspök váradi találkozását megörökítő leírásnál a könyv megszövegezését tovább nem folytathatta. Ennek kiegészítése a sajtó alá rendező feladatává vált és így a munka Bunyitay eredeti tervének megfelelően befejezést nyert.
Ha módom lesz a még tervezett két kötet megírására megbízást adni és Bunyitay munkatervét az utolsó váradi püspök haláláig terjedő feldolgozás kiadásával megvalósítani, akkor a kései nemzedékek is hat kötetben együtt láthatják püspökségünk dicső, megpróbáltatásokban gazdag multját és jövőjébe vetett hitük is megerősödhetik.
Egyrészt néhai Bunyitay Vince c. püspök iránti kegyeletem lerovására, másrészt püspökségünk iránt érzett hálám és annak multja iránti nagyrabecsülésem kifejezésére azon óhajjal adom ki ezen posthumus munkát, hogy egyházmegyénk papjain és hívein kívül nemzetünk multjából erőt meríteni kívánó magyar katolikus testvéreink is fogadják azt olyan szeretettel, aminővel én azt közreadtam.
Debrecenben, 1935 január 11-én.
Dr. Lindenberger János
a váradi egyházmegye magyarországi apostoli kormányzója.
a váradi egyházmegye magyarországi apostoli kormányzója.
