57.
57.
A váradi székesegyház alapkőletételekor Gróf Forgách Pál jelenlétében a megjelent hívekhez intézett buzdító beszéd. Várad, 1752 május 1.
Adhortatio populi occasione impositionis primi lapidis ecclesiae cathedralis Varadiensis, anno 1752 die 1-a Maii.
Nagynemü és nagyméltóságu Gróf, kegyelmes urunk és püspökünk ő excellentiája maga főpapi kötelességének kívánván eleget tenni, adja tudtára mindeneknek, hogy bevett szokása és törvénye legyen az anyaszentegyháznak, amidőn szokott áldások és imádságok között valamely templomnak első köve fundamentumba tétetik, – hogy akkor a kereszténység az ilyen szent dolog és szándék előmenetelének segítségére szép szóval intessék, gerjesztessék.
478Igaz ugyan, hogy őexcellentiájának ezen szent akaratjának előmozdítására szükséges költségei iránt elegendő reménysége vagyon, kire való nézve senkit nem erőltet, tudván azt, hogy nem a kénytelenségből, hanem a szabad akaratból és igaz szívből származott áldozat és adakozás legyen kedves az Istennél; mindazonáltal, hogy minden igaz keresztény ezen Isten dicsőségére és magyar hazánk Nagyasszonyának, a boldogságos szűz Máriának tiszteletére szánt épületnek előmozdításában igyekezzék tehetsége szerént, – illendő.
Vehetne ebben példát kiki az Izrael fiaitól, akik midőn Mózes a frigynek szekrényét és az Urnák hajlékát kívánta volna építeni, – önkényt adának aranyat, ezüstöt és drágakőveket, az asszonyi állatok pedig kézre való pereczeket, fülfüggőket, gyűrűket és karékesítőket, bíbor és karmazsin színre festett bársonyokat; akiknek egyebek nem volt, veresített bőröket és kecskebőröket ajándékozának. Ezek mindazonáltal az Úr előtt egyaránt kedvesek valának, mivel kedvelli maga házának és dicsősége lakóhelyének ékességét; nemis annyira az emberek ajándékát, hanem inkább tekinti akaratját. Példa ebben az özvegy asszony, aki a templom kincses ládájába csak két kis fillérecskét vetett, midőn mások marokkal hányták, mégis a Krisztus nagyobbra becsüllötte ennek, mintsem más gazdagoknak ajándékát.
Emlékezetre méltó dolog az is, hogy midőn Julianus császár a zsidóknak megengedte volna, hogy a jeruzsálemi templomot felépíthessék: örömökben ezüst ásókat és kapákat csináltattak, a földet az asszonyok a fundamentomból kötőjökben hordották.
Ezek eképen vágynak ugyan, mindazonáltal ezt teljességgel ő excellentiája nem kívánja, tudván a népnek szükségét és szegénységét. Kedves leszen az Isten előtt, kinek-kinek vagy személye szerént, vagy marhája által való munkálkodása is.
Ez nem is újság, mert örök emlékezete vagyon amaz Nagy Constantinus császárnak, aki midőn Róma városában a legelső keresztény templom Szent-Péter tiszteletére építtetnék, maga személyében a tizenkét apostoloknak tiszteletére tizenkét kosár földet vitt ki a fundamentomból. Hogy mi is ilyet, vagy hasonlót cselekedjünk, ösztönözhet az bennünket, ha meggondoljuk, hogy olyan templom kezdetett ma építtetni, aki feje és anyja lesz ezen püspökség alatt levő minden anyaszentegyházaknak.
479Kire való nézve, akinek ájtatossága hozza magával, bűneinek bocsánatjáért cselekedje és tegye azt a kellemetes áldozatot az Istennek, hogy egyszer vagy másszor, mikor kedve fogja tartani, – vagy adakozása vagy kézi munkája által tehetsége szerént, ezen Isten házának építését előmozdítani igyekezzék; bizonyos lehet benne, hogy valamint csak egy pohár hideg víznek is, mely a prófétának nevében adatik, annál inkább, ha valamit e Jézus szent nevében cselekszik, el nem veszti, sőt bő mértékkel fogja venni jutalmát.
(Püspöki lvtr.: Publ. Eccl. VIII./58.)
