I. GRÓF FORGÁCH PÁL 1747–1757 | Tündérkert

I. GRÓF FORGÁCH PÁL
1747–1757

Püskökjelölt ötször volt. Ami figyelmet kelt: ész, tudás, ritka egyházias szellem, éppoly gyöngéd, mint bátor szív, mely az úttörők szokott sorsától sem riad vissza, – mindez egyesült nála. Hozzájuk járult még ős zászlósúri származása.

A régi családok címerei gyakran változtak. A Csákyak, Garayak stb. címere más volt eredetileg. A Forgáchok címerében is az a koronás, de palásttalan szirén eredetileg Mária királynő volt, ki Forgách Balázsnak saját mellképét adta emlékül,* mint későbbi királyaink nevüknek kezdőbetűjét.*

Turul I. 77.

Az Esterházyak címerében L betű (Lipót király), a Grassalkovichokéban M betű (Mária Terézia) stb.

Gróf Forgách Pál Pázmány Péterrel egy törzsből, a Hunt-Pázmán nemzetségből ered. Ősei között áll, hogy csak az egyháziakat említsük, Forgách Ferenc, váradi püspök, történetíró; a másik Ferenc, bíbornok, esztergomi érsek; atyja, Pál pedig püspök.

Csejtén született, nem fenn, a gyászos emlékű* várban, hanem benn a kastélyban 1696 június 5-ikén.*

a) A szerző nyilvánvalóan gróf Nádasdy Ferencné Báthory Erzsébetre céloz, aki férje halála után Csejteváron hisztériás őrületében fiatal leányok kínzásában, korbácsoltatásában, jeges vízzel való öntözésében gyönyörködött; de nem felel meg a valóságnak 300 fiatal leány meggyilkolása és vérükben való fürdőzése, mint még a szerző korában is hitték. (Rexa Dezső: Báthory Erzsébet. 1908.— Sebestyén József: Csejtevár asszonya. 1913.)

Királyi könyvek 4. 303.

Anyja, báró Révay Emerencia, korán elhunyt; Forgách még csak hat éves volt, mikor koporsóját a nagyszombati főszékesegyházbán a Homonnai Drugethek sírboltjába leszállítani látta.

Atyja, bár még harminc éves sem volt, nem nősült meg 282többé. Sőt az egyházi pályára lépett.* 1712-ben áldozópappá szenteltetett, utóbb esztergomi kanonok s címzetes püspök lett. Két leánya: Mária és Borbála az apácafályolt vette fel.

b) Gróf Forgach Pál Ungváron 1677 január 23-án született. 1723 ápr. 22-én esztergomi kanonok. Meghalt 1746 nov. 29-én. Életében bort sohasem ivott. (Szinnyei: Magy. ir. él. és műv. 111. 639; Kollányi: Eszt. kan. 339.)

Forgách árván, idegenek között nőtt fel s mint az ilyen gyermekek többnyire, ő is komoly, magánykedvelő lett s az is maradt teljes életében.

Első tanítója, László atya, ferencrendű szerzetes volt; utóbb Nagyszombatban, majd a trencséni konviktusban tanult. 1712-ben a bécsi Szent Borbála intézetbe került s a bölcsészeti tanfolyamot kezdte meg, de a döghalál miatt Nagyszombatban, a történetíró Timon Sámuel tanár alatt fejezte be.

Ekkor ő is atyja s nővérei nyomaira kezdett térni. Ismét Bécsbe ment, hol három évig, még mint világi a teológiát hallgatta. 1717-ben a római német-magyar kollégium növendéke lett, hittudori oklevelet nyert s a lateráni egyházban felvevén a kisebb rendeket, haza jött.

A király 1718 szeptember 13-ikán Szűz Mária várkonyi apátjává nevezte ki.* Ghillányi György tinnini püspök s esztergomi nagyprépost 1720-ban áldozópappá szentelte fel. Első miséjét családja ősi birtoka, Gimesvára kápolnájában tartotta minden énekszó nélkül, csendesen, atyjának, akkor már címzetes püspöknek vezetése mellett.*

Királyi könyvek 4. 303.

Vita et acta Pauli Stephani Comitis Forgách de Gymes per scriptum connotata potissimum. Kézirat a Forgách-család gimesi lvt.-ban. M. 45.

A következő évben (1721) gróf Csáky Imre váradi káptalanában egyszerre a második helyre, olvasókanonokká nevezte ki;* egy év múlva, 1722 szeptember 16-ikán pedig, „minthogy a kanonokság keveset jövedelmezett”, a váradi káptalan kisprépostságát is neki adományozta.* Ez akkor – mint Forgách megjegyzi – 600 forint jövedelmet hajtott.* De jött az 1725-iki jubileumi év, melyben az egyház lelki kincstárának gazdagságát hívei előtt megnyitja.

c) Csáky Imre a prímás, Keresztély Ágost herceg kívánságára nevezte ki a 25 éves ifjút egyszerre olvasókanonokká. (Málnási: Csáky bíbornok. 107. l.)

Beiktatása 1727 január 11-én. Szepesmindszenti lvt. 7. 289.

d) Erőszakos természete ekkor robbant ki először Váradon. Amikor ugyanis a kisprépostságot elnyerte, Kébel nagypréposttól felfegyverzett szolgáival vétette el Szentandrást, ahonnan azonban Kébel emberei és a fellázadt jobbágyok az első éjjel kiverték Forgách titkárát és személyzetét. Sok féltékenységgel nézett kanonoktársaira később is. (l. u. o. 107–108.)

Forgách csendes, de annál fogékonyabb lelkületére Róma vallásos életének fensége, tudományos kincsei s művészi alkotásainak örök szépségei termékenyítően hatottak.

Mihelyt Váradon szétnézett, látva a nagy pusztulást s amik már keletkeztek is, azoknak kicsinyességét: lelke elborult. Az 283újvárosi, akkor épülő Szent László egyház éppen nem nyerte meg tetszését. És ezt Csáky bíbornok előtt sem titkolta el. Nyíltan kijelentette, hogy az épülő egyház hagyassék parókiálisnak s folytassák inkább „az elnyugodott püspök (Benkovich) templomát… mely két ölre magas a főttől” (földtől).* Mindjárt váradi papsága első évében egy tervezetet dolgozott ki, mely tizennégy pontba foglalva, előadja mindazt, mit a káptalani isteni szolgálat s a hiteleshelyi teendők körül életbeléptetni óhajtana. „Könyörgök Eminenciádnak – mondja 1721 febr. 6-án – ne méltóztassék ez írásomat balra magyarázni; egyedül az vitt raja, hogy használjak a nemes káptalannak, melynek tisztességét, javát s emelkedését mindig óhajtottam és óhajtom is; és hogy Eminenciád, ha Isten közibénk hozza, ne találjon semmi javítani valót”.*

Szepesmindszenti lvt. 7. 170.

A tökéletesedés vágya vitte őt az 1725-iki jubileum alkalmával Rómába is. Szerényen, csak egy szolgája kíséretében kelt útra, de lelkében annál gazdagabban tért vissza. Itthon pedig egy egészen a középkorba illő gondolatnak megvalósításához fogott.

Atyja kívánságára László és József testvéreivel még 1721-ben megosztozott. Gimesvára akkor vagy osztatlan maradt, vagy testvérei valamelyikének jutott. Forgách Pál azt Rómából visszatérte után magához váltotta, hogy háborítlanul bírhassa. Tervei voltak vele.

Aki Érsekújvárról felfelé indul a Nyitra völgyén, kissé jobbkéz felől már több mérföldnyi távolból látja Gimesvárát. Pedig eléggé magas halmok emelkednek előtte, de a vár még magasabb hegyen áll. Közelebb az éghez, s távol minden emberi lakástól, még a legközelebbi Gimestől is egy órányira. Körülötte erdő s az az andalító, titokteljes némaság, mely az erdők, kivált a tölgyerdők mélyén otthonos. Ez kellett Forgáchnak. A szerzetesek közül is legjobban a remeteéletű pálosokhoz vonzódott; gyóntatója vagy káplánja rendesen pálos volt. Gimesvárát mintegy remetelakásul szemelte ki magának.

A vár nagy része még lakható állapotban volt; Forgách még jobban felkarolta, kivált a kápolnát, hol első miséjét tartotta. E kápolnának, mely „ékességére nézve akármely városi templomnak beillett”, több becses műtárgya volt, ezek között egy 284casula, mely aranyfonállal és selyemszálak helyett női hajszálakkal volt kihímezve. A hagyomány szerint a haj Forgách édesanyjának „különös szépségű haja volt, melyet mikor férje pap, ő pedig apáca lett, vágott le és saját kezével hímzett fel arra a misemondó ruhára”.* De Forgáchnak nem anyja, hanem nővére lett apáca; azonban akár édesanyja, akár nővére haja volt, az egyaránt kedves lehetett előtte. Forgách utóbb nagyobb építéseket is tett a váron. A külső kaput s az alsó várat a felsővel összekötő nagy lépcsőházat ő építtette. Lenn a kis városban a máig fennálló grófi kastély terjedelmes parkjával s halastavával szintén az ő alkotása.* Ide vonult azután, valahányszor csak szerét tehette. Itt várta be 1735-ben Peró lázadásának végét, melyről azt írja, hogy az a kálvinisták országában támadt.* E félreeső helyen nem háborgatta idegen; ismerős vendég is ritkán jött.

Tudományos Gyüjtemény 1821. 2. 36. U. itt a vár rajza br. Mednyánszky Alajostól s két felirata. Ma a vár ismét romhalom.

Gímesi lvt. M. 45. 10.

Ismeretes az a szokás, mellyel a régiek határjeleiket emlékezetessé tették. A határjáráshoz kitóduló suhancok közül lehúztak egyet a határdombra s jót vertek rajta. Gimesvárának látogatói is, gr. Forgách intézkedéséből ilyenféle meglepetésben részesültek, és pedig, mint a vár fennmaradt vendégkönyve mutatja, rang- és nembeli különbség nélkül.* Hasonló meglepetés érte a Pálffy grófok vöröskői pincéjének látogatóit,* ami nyilván arra mutat, hogy az akkoron országos szokás volt. 285Azonban egyszer egy esztendőben mégis megnépesültek s vidám énekszótól visszhangzottak a vár falai. Ez a nap július 31-ike, Szent Loyola Ignác, a jezsuitarend alapítójának napja volt. A Forgách-család védőszentjét a várkápolna oltárképe is megörökítette. A július 31-iki búcsújárókat Forgách Pál bőségesen megvendégelte.

A vár vendégkönyve (jelenleg a grófi család levéltárában) 1730 júniusában kezdődik. Bejegyzései közül idézünk nehányat;

Hic Emericus erat, lapatos quinque subivit,

Sed dulcis vini pocula plura bibit.

Fr. Esterházy

Ord. S Pauli l-mi Eremitae.

Scribo super chartam, tu supra posteriora;

Altera transierit, scriptio prima manet.

Fr. Martinus Sztreska

O. S. Pauli Primi Eremitae.

Én, Terézia Lázári ha nem jöttem volna a gimesi várba,

Bizony mondom, hogy nem ettem volna négy lapátba.

Josephus Comes a Battyán occasione visitationis

Canonicae 8-a Julii l755.

Br. Vécsey Mihály váradi kanonok. Eőszy Ferenc zilahi esperes, Salamon József – később váradi kanonok – stb.

Éble G.: Károlyi Ferenc gróf. I. 114. l.

* * *

Míg gróf Csáky Imre bíbornok élt, gróf Forgách Pál kedve szerint időzhetett Gimesen. A püspök halálával ebben is változás történt. A váradi káptalan Csáky elhunyta után harmadnap (1732 aug. 30.) gróf Forgáchot káptalani helynökké választotta. Forgách a bizalom és tisztelet ezen nyilvánulása előtt meghajolt. S ugyanakkor szent lelkesedéssel, mely mindjárt Váradra érkezésekor az egyházi szolgálat rendezésére ösztönzé, fogott helynöki tisztéhez. Már öt hét múlva körlevelet intézett az egyházmegye lelkészeihez, melyben nem feszeget nagy dolgokat, hanem leszáll a legalacsonyabbhoz, de amely a valláserkölcsi életalapját képezi. Elrendeli ugyanis, hogy a lelkészek ünnep- és vasárnapokon, szokott szentbeszédeik közben felváltva hitoktatást is tartsanak: a hit elemeit, a szentségek s a káté egyéb tanait, kivált a gyermekek felfogásához mérten, magyarázzák meg; szentbeszéd után a Miatyánkot, Üdvözlégyet, Hiszekegyet, Tízparancsolatot, valamint a hit, remény, szeretet s a töredelmesség indulatait együtt imádkozzak el hangosan a néppel; advent idején a négy utolsó dolgokról, nagyböjtben Krisztus urunk keserves kínszenvedéséről prédikáljanak s az irgalmas Isten iránt szeretetet, de az ítélő Isten iránt félelmet is igyekezzenek kelteni, amennyiben csak Isten tudniok engedi. Mindennek pedig csupán parancsolásával nem elégszik meg, hanem utána is fog nézni, hogy a rendeletet végrehajtják-e? *

Gánóczy: Eppi Varad. II. 449.

És úgy lett, miként ígérte; Debrecen, Gyula, Endrőd egyházaiban főpásztori látogatást tett,* de ekkor egy véletlen fordulat jött közbe, mely előre jelzé, hogy Forgách váradi működésének vége közeledik.

Gimesi lvt. M. 45. 8.

A király Forgáchot 1733 február 6-ikán az elhúnyt gróf 286Csáky Imre helyébe pozsonyi prépostnak nevezte ki.* Egy hónap múlva, március 7-ikén megjelent egy királyi kézirat, mely elrendelé, hogy a Muraköz csatoltassék a győri püspökséghez, azután e püspökségből alakitassék kettő, melyek egyikének székhelye, maradjon Győr, másikának legyen Szombathely, hová vitessék át a vasvári prépostság, illetőleg emeltessék püspökségre s az új szombathelyi püspök legyen gróf Forgách Pál, aki váradi kanonokságát és pozsonyi prépostságát is megtarthatja.*

Királyi könyvek V. 3.

Bécsi udvari lvt. Protoc. 1733 márc.

Ettől kezdve Forgáchot mindenki püspöknek tartotta s ő maga is hivatalosan mindig úgy írta alá magát, mint „kijelölt szombathelyi püspök”.*

A váradi káptalan kiadványain is.

De ezután multak az évek. A váradi püspökség ismét két ízben megüresedett és Forgách az üresedések alkalmával is viselte a helynöki tisztet; de sem a püspöki szék betöltésénél nem vették őt figyelembe, sem szombathelyi püspöki címe nem tudott valósággá változni. Végre is a szombathelyi püspökség terve még egy félszázadig csak puszta terv maradt. Az illető püspökök – mint Forgách írja – egyházmegyéjük megcsonkításába beleegyezni nem akartak, ennélfogva Róma is nehézségeket támasztott.*

Gimesi lvt. M. 45. 9.

e) A győri püspök kinevezése előtt nyilatkozatot tett, hogy püspöksége területének földarabolása ellen kifogást emelni nem fog. Ellenben a zágrábi püspök a Muraközt, a veszprémi pedig Zala megyét

átengedni vonakodott. Bonyolította az ügyet az is, hogy a zágrábi püspökség kárpótlása céljából a pécsit is megcsonkítani tervezték. Forgáchnak bemutatását szándékosan mellőzték, mert az udvarnál attól tartottak, hogy a pápa a püspökség felállításáig Forgáchot ideiglenesen apostoli helynökké nevezi ki, ami a szent korona jogaira sérelmessé válhatik, illetőleg az apostoli helynök a római Kúriával szorosabb kapcsolatba kerül. (Fraknói: A kir. kegyúri jog tört. 450–453.)

Forgáchot Bihar megye rendei – mint láttuk – Okolicsányi halála után első helyen kérték maguknak püspök-főispánul, de már 1721-ben is az erdélyi papság Altorján, dec. 12-én tartott gyűlésén első helyen szintén őt jelölte ki püspökül:* mindemellett ő még tizenhat év múlva is, gróf Csáky Miklós kineveztetésekor mellőztetett.

Forgách, Illyés János, Kis, Kondor, Antalfi János és Demeter Márton jelöltek. Szepesmindszenti lvt. 6. 17.

Erre még gyakrabban el-elvonult gimesvári magányába. Csáky Miklós beiktatásának idején is, mikor Várad ujjongott, ő Gimesen remetéskedett. Imádkozott, türtőztette magát még egy egész évig: akkor azután levelet írt gróf Csáky Miklós püspöknek, melyben elbocsáttatását kéri a váradi egyházmegyéből. 287Csáky Forgách ellenében győztes volt, de nemes ember is; emellett személyes vonzalommal viseltetik iránta, amit Forgách is elismert;* annál nagyobb volt Csáky megdöbbenése Forgách levelének vételekor. A válasz, melyet erre küldött, szép és becsületére válik. „Könyörüljön Méltóságod – írja – szegény egyházmegyénken s ne hagyja el azt; Méltóságod annak távollétében is többet használt, mintsem Várad valamennyi pöffeszkedő nagysága csak képzelhetné is. Higyje el, hogy ezen elhatározása jobban elbúsított, mint mindaz, amit már szenvedtem és szenvedhetek: püspöki szavamra mondom”.*

Gímesi lvt. M. 45. 13.

Csákyak központi lvt. 234. 10.

Forgách megmaradt, de Váradon ezentúl még kevesebbet tartózkodott, Csáky hagyta őt kényére: Forgáchot távollétében is haszonnak tartotta a megyére és önmagára nézve. Levelei igazolják, hogy nem volt ügy, melyben Forgách tanácsát ki ne kérte és ne követte volna. De tán sejthette is, amire nem egy példa van, hogy Forgách a váradi püspökségnek gondviselésszerű férfia.

Eközben jött az országok réme: a döghalál. Forgách az elszigetelten álló s egészséges levegőjű Gímesvárára gondolt. Elhatározta, hogy ott várja be a veszedelem végét. Egy évre való minden szükséget beszerzett s 1739 május 25-én huszonhármad magával bezárkózott a várba. A mesteremberek és szolgákon kívül vele voltak káplánja Kristóf pálos: gyóntatója, Jakab ferences, volt káplánja, Dongó József váradi szentszéki jegyző és testvérének, Józsefnek fia, István, Ez utóbbiról mellékesen megjegyezzük, hogy Forgách kedvence volt, mindenáron szeretett volna embert faragni belőle: Nyitrán taníttatta, majd az Esterházy-ezredbe adta zászlótartónak 1500 frt fizetéssel. Azonban István gróf a katonaságot otthagyta s mint atyja, ő is mindenét elpazarolta. Utóbb pedig a bécsi udvar nagy bosszúságára a porosz királyhoz pártolt.*

Gímesi lvt. M. 45. 16–17. 30.

Gróf Forgách Pál és társai Gímesvárában egészen magukra hagyatva éltek, Az emberek akkor nem jártak látogatóba; minden falu, minden város körül volt zárva. Forgách és társai leginkább ájtatoskodással töltötték az időt; Szűz Mária minden ünnepe előtt bőjtöltek és gyóntak. A Szent Ignác-napi búcsút 288megtartották, de csak a maguk körében; ünnepüket mégis hírül adták a vidéknek ágyúzással.

Végre 1740 március 4-én Forgách és társai lejöttek a várból.*

Gímesi lvt. M. 45. 16–17. 30.

Ezalatt Csáky minden követ megmozgatott gróf Forgách előléptetése érdekében. 1739-ben levelével ajánlja a pécsi püspökségre.* A következő év január 20-án azt írja neki, hogy ha már püspökségért folyamodni nem akar; fogadja el legalább a szepesi prépostságot.* Ugyanakkor üres volt mind a nyitrai, mind az erdélyi püspökség, Forgáchot mind a kettőre sűrűn emlegették. De Csáky március 4-én írja bécsi ágensének, Radovicsnak: „Az erdélyi püspökségre már bizonyosan tudom, hogy gróf Forgách Pál uram nem kívánkozik, azért csak az előbbeni principálisát (Fábry Jakab váradi kanonokot) recommendálom kegyelmednek”.* Maga Forgách pedig azt írja: sürgették, hogy folyamodjék az erdélyi püspökségért, de ő nem akart.* És Nyitrára sem kívánkozott.*

Csákyak központi lvt. 234. 11.

Gímesi lvt. M. 45. 20.

Csákyak központi lvt. 234. 11.

Gímesi lvt. M. 45. 19.

Mintha csak kijelentést nyert volna, hogy várjon, míg elérkezik az, mit Isten neki szánt s mit talán ő maga is leginkább óhajtott. Különben hogy Forgách nem volt közömbös az álmok iránt, még látni fogjuk.

Eközben elérkezett a történetünkben nevezetes 1741. év. Forgách jelen volt az országgyűlésen s a királynő koronázásánál. A pannonhalmi főapáttal együtt ketten püspöksüveggel s dalmatikában segédkeztek ők is a prímás oldalán.

Ezután a legelső alkalommal maga a királynő vette kezébe Forgách sorsát. 1744-ben megüresedett a veszprémi püspökség, mely a magyar királyné kancellárjának méltóságával van összekötve. A királynő a püspökségre őt szemelte ki de ő részint akkori betegeskedése miatt, részint mert attól tartott, hogy a püspökség területét megnyirbálják, – nem vállalkozott.*

Gímesi lvt. M. 45. 21. 10. Florilegium selectissimarum precum c. imakönyv.

Az országgyűlés alatt édesatyjával is találkozott – alkalmasint utoljára. Az atya és a fiú viszonyának bensőségét láttuk 289

már az utóbbi első miséjének alkalmával. Azon ünnepies órában együtt akartak lenni Isten oltáránál, hogy mintegy egymás lelkét emelve, annál buzgóbban imádhassák az Urat s imádkozhassanak azért, ki a nagyszombati sírboltban már oly régen hamvadoz. De Forgáchnak későbbi éveiben is több oly vonást találunk, mely atyja iránti gyöngédségét mutatja.

1734-ben imakönyvet adott ki és azt atyjának ajánlotta.* Később maga jegyezte fel, hogy 1746 nov. 29 éjjelén micsoda álma volt. Atyját látta Nagyszombatban, hogy búcsúzik tőle s búcsúzóul kezét nyújtja neki – szokása ellenére – csókra. Pár nap múlva Forgách megtudta, hogy atyja azon éjjel csakugyan búcsút vett tőle, örök búcsút a földi életre.

Gímesi lvt. M. 45. 21. 10. Florilegium selectissimarum precum c. imakönyv.

Forgách a megboldogultat Nagyszombatban anyja hamvai mellé temette el.* Azután fiúi gyászával gímesvári magányába vonult.

Gímesi lvt. M. 45. 24. 22.

Itt vette utóbb a hírt, hogy a királynő „kéretlenül” váradi püspökké nevezte ki; itt kereste fel a váradi káptalan küldöttsége is avégett, hogy fogadja el a püspökséget.*

Gímesi lvt. M. 45. 24. 22.

* * *

1747 július 31-én a Szent Ignác-napi búcsút tartották Gímesvárban. De ez alkalommal a búcsúsok éneke hangosabb, örvendetesebb volt s az ágyúk többször szóltak. Szokatlan vendégei is vannak a vár urának. A váradi káptalan követe: Luby István kanonok, és Bihar vármegye követe: Beöthy Imre táblabíró. Ok üdvözlik Forgách Pál grófot, Várad új püspökét s Bihar vármegye örökös főispánját.*

Gímesvára Vendégkönyve.

Forgách érezte a nemes figyelmet, hogy éppen a családi ünnepnapot választották ki tiszteletük bemutatására. Annál nagyobb örömmel fogadta a megemlékezést s negyed napig el sem eresztette kedves vendégeit.* De most már közelebb is állottak egymáshoz, mint a háziúr és vendégei állani szoktak.

Gímesről Pozsonyba, majd Mária-völgybe mentek. Váradi püspöki lvt.

Gróf Forgách Pál sohasem volt erős egészségű. Amit atyja 1721-ben Gróf Csáky Imrének róla írt, hogy „a napokban igen rosszul volt, már némelyek életéről nem is biztattak”:* az gyakran történt meg vele. Egykorú olajfestményű mellképén is,* 290mely élete delén mutatja be őt, a nyugalom, önérzet és erély kifejéze mellett olyan színezet ömlik el arcán, mely mintha azt kérdezné: mit keresek én ezen a világon?

Szepesmindszenti lvt. 7. 90.

A váradi püspöki palotában

Fentebb láttuk, hogy a veszprémi püspökséget is betegeskedése miatt vonakodott elfogadni. Most, váradi püspökké neveztetésekor megadta magát. Isten ujját látta benne, mely ezen a helyen jelölt ki számára munkakört, ahová őt egy negyedszázad előtt vezérelte s ahonnan annyi idő alatt, annyi változás közben elszakadni nem engedte. Ott már eddigi életének is van nyoma, s alkotásra váró puszta tervei mennyi tervet, mennyi szép álmot keltettek már fel lelkében. Mily szép lenne most azokat meg is valósítani s a megvalósítottak között aludni át majdan a síri éjszakát.

A váradi küldöttségnek Gímesbe érkezésekor Forgáchnak kinevező oklevele, mely Bécsben 1747 május 31-én kelt, már kezeinél volt. Az oklevél a kinevezést Forgách ősei és személyes érdemeinek elősorolásával okolja meg. Ez utóbbiak között kiemeli vikáriusi működését, a vallási unió előmozdítása körül. Erről lesz szó bővebben; itt csak annyit hozunk fel, hogy 1733-ban Várad piacán saját házát adta oda a görög egyesülteknek imahelyül,* és így ő ültette el azt a mustármagot, melyből idővel a váradi görög katolikus püspökség terebélyes fája nőtt. Más oldalról a kinevező oklevél ismétli azokat a kikötéseket, melyek alatt gróf Csáky Miklós is a püspökséget bírta. Forgách a püspökség jövedelméből tizenhétezret saját asztalára megtarthat, de a többit a királynőnek 1744 január 13-án kelt végzésénél fogva a váradi egyházmegye szükségeire lelkiismeretesen fordítani és erről évről-évre számadást benyújtani tartozik”.*

Gímesi lvt. M. 49. 9.

Orsz. lvt. Eccl. 16. 19.; Királyi könyvek 5. 269.

Ily értelemben történt meg Váradon ugyanazon év szeptember 16-án Forgáchnak a püspökségi javakba beiktatása, melyet Tokody György, királyi kincstári igazgató teljesített.*

U. o. Eccl. 66. 52.

Forgách Gímesen várta be római bulláinak megérkezését. Ezeket Rómában 1747 november 17-én írták alá s Forgách december 8-án vette kezéhez.*

Váradi püspöki lvt. Comitem Paulum Forgách epp. resp. – Gímesi lvt. M. 45. 24–25. Taxák fejében fizetett: Rómában 700 frtot, a magyar kancelláriánál a püspökségért 4000, a főispánságért 1000 forintot, a felszentelésnél 150 aranyat.

Ekkor felszenteltetéséről gondoskodott. Sikerült megnyerni Kollonics bíbornokot, ki őt Bécsben 1748 január 14-én, Jézus 291nevének ünnepén, gróf Zichy Ferenc, egykor váradi kanonoktársa, most győri püspök és Lollevaj Frigyes bécsújhelyi püspök segédkezése mellett felszentelte”.*

De még a felszentelést megelőző nap a királynő Forgáchot titkos tanácsosává nevezte ki; viszont Forgách egy szép, 826 nemeskővel díszített kelyhet ajánlott fel hódolata jeléül a királynőnek. A bécsi burgbeli kápolna kincsei között őrzik ma is.*

A kelyhen a főpapi jelvényekkel díszített Forgách-címer alatt e felirat van bevésve: Paulus Comes Forgach de Gymes Eppus Varadiensis Cottus Biharien. Supr. Comes. S. C. R. Mattis intimus Consiliar. Anno 1748. A várkápolnában nyert értesülésem szerint a kelyhet eddig a laxenburgi várkápolnában őrizték.

Bécsből, Gímest érintve, Váradra igyekezett. Február 1-én nagy hóban és hidegben, Szoboszló felől ért egyházmegyéje határához. A protestáns papok, mint Forgách maga megjegyzi, mindenhol magyar beszédekkel köszöntötték s a harangokat meghúzatták. Bihar vármegye rendei tizenhat kocsin s lovas csapattal mentek eléje s a nép örömujjongás között kísérte be Püspökibe. Itt új, ünnepies fogadtatás várt reá, mely után a gróf Csáky Miklós lakta kis lakásban szállt meg.

Püspökiből február 21-én (szerdán), derült téli napon kísérte be a vármegye zászlója alatt a vármegye nemessége Váradra. Várad akkoriban Püspöki felé csak a Párispatakáig terjedt és így a ferencrendűek klastroma s egyháza a város végén állott. Forgách, amint a Párispatakán átjött, betért a ferencrendűek egyházába s onnan rövid ima után nem ment tovább a városba, hanem éjszakára a klastromba vonult.

Másnap reggel Forgách zöld kalappal, karingben ismét megjelent az egyházban s az Oltáriszentség imádása után szép, aranyos hintóba ült, szemben vele hittudósa, Rony pálos szerzetes foglalt helyet. Ezután megkezdődött a bevonulás a városba.

Elől a nemesség ment lóháton, dobokkal és tárogatókkal; utánuk a püspök cselédsége; a hintó után a menetet sorkatonaság zárta be. 292Így érkezett Forgách egykori kanonoki házához, hol a káptalan s a papság várt reá. Keczer István nagyprépost fogadta, kezében az Üdvözítő feszületével, melyet csókra nyújtott oda a megérkezett főpásztornak. Itt Forgách a ház nagytermében felállított oltár előtt vecsernyepalástot vett fel, fejére tétette püspöksüvegét s mennyezet alatt, melyet az alispán s más előkelő férfiak vittek, megindult a székesegyház felé.

Előtte a latin s görögkatolikus papság ment. S míg útközben a zsoltárt énekelték: Forgách áldást osztogatott, melyet a nép, köztük a nemkatolikusok is, térdenállva fogadott.

Az egyházban a szokott ima után elfoglalta főpapi trónját s kezdetét vette a káptalan, a papság, a hívek s a püspökség alattvalói számára küldött pápai bullák felolvasása. Ennek végével Te Deum következett, mialatt a papság, elől a nagypréposttal, kézcsókra járult. Erre szentbeszéd, majd ünnepies mise következett. Végül felvette hermelines, uszályos kappáját s a papság és nép kíséretében püspöki lakába vonult.

Először történt, századok óta, hogy Várad püspöke székhelyén kész hajlékot talált. Az ünnepet, ősi szokás szerint, áldomás zárta be, „amilyent Várad még nem látott”.

Egy hónap múlva, március 21-én újra ünnepe volt Váradnak, csakhogy nem annyira egyházi, mint inkább nemzeti: e napon iktatta be Forgáchot Stanislovics Miklós csanádi püspök a bihari örökös főispánságba.*

Gímesi lvt. M. 45. 25–27. – Forgách titkárának, Hegyi Lászlónak levele Bécsből 1748 jan. 16-ról. Váradi püspöki lvt. C. Forgách. – A beiktatásról vers is jelent meg a papnövelde nyomdájából, de már egy példánya sem ismeretes.

* * *

Gróf Forgáchnak, mint váradi püspöknek legelső tette az volt, hogy a székesegyház körül hét lámpát állíttatott fel s minden éjjel meggyujtatta Szűz Mária hét fájdalmának s hét örömének emlékére;* a székesegyház tornyába pedig órát szerzett.* Ezzel mintegy programmot adott egész jövendőbeli működéséről: szigorú pontosság az egyházi téren.

Gímesi lvt. M. 45., 28.

Csakugyan. Forgáchra nem panaszkodhattak gazdatisztjei, mint egykor gróf Csáky Miklósra, hogy dolgaikba avatkozik. Az uradalmak benépesítésének munkája már be volt fejezve. 293s Forgách gazdasági intézkedéseit már inkább a fejlődés, a forgalom követelményeinek kielégítésére szolgáltak.

Bélben serfőzőházat, Belényesen és Váradon vendégfogadót épített.* Ez utóbbi, a „Fejér-bárány”* vagy „Bárányka”, Olaszi főutcáján emelkedett, jeléül annak, hogy a Csáky Miklós építette kis híd ez utcára élénk forgalmat terelt. Püspökiben azt a szegényes faházat, melyben elődei: Okolicsányi és Csáky Miklós, de ő is megszállt volt, kőből újra építtette.* de váradi gyógyszertárát, melyet még 1732-ben a káptalan vett meg, eladta.*

Gímesi lvt. M. 45., 28.

Bihar vármegye lvt. Conscrpt. Varad 1763 – A vendéglő kapuja felett e felirat volt: P. C. F. D. G. E. V. MDCCLIII. (Paulus comes Forgách Dei Gratia Episcopus Varadiensis. 1753.)

Gímesi lvt. M. 45. 37.

Gímesi lvt. 1. 6. 7. 20. 22. Kotzin János vette meg.

Egyházi építkezései is kezdetben kevesek és kisebb arányúak. Előbb erőt kellett gyűjtenie; de még adósságai is voltak.* Bárándon és Váradvelencén az elődei által megkezdett egyházak építését befejezte. Belényesen a máig is fennálló lelkészi lakot és egyházat építtette, ez utóbbi tornyába szintén órát helyezett be s az egyház kerítése körül boltokat építtetett.* Várad mellett, Szőlős határában, egy malmot ma is úgy hív a nép, hogy „Gusztus-malom”. Idáig fejlődött vagy helyesebben korcsosult el a malom eredeti „Custos” (őr) neve. A malmot ugyanis hajdan Szent László váradi székesegyházának őrkanonokja vagy régiesen „custos”-kanonokja bírta. Még valamelyik árpádházi királyunktól nyerte azon nagy tisztességért, hogy Szent László király sírja és „ezüstbe foglalt feje”, ez a nemzeti kincs, az ő őrizetére volt bízva. Valahányszor a régi világban Szent László fejére bírói esküt kellett tenni: a szent fejet mindig az őrkanonok hozta elő, mellette állt, őrizte az eskü alatt is.* Azért a váradi őrkanonok országosan ismert személy volt, kinek emlékezete a Szent László legendákba is beleszövődött.

1754-ben 11.000-et törlesztett. U. o. 35.

U. o. 33 37. 28. A belényesi plébánia ezért őrzi Forgách mellképét.

A váradi püspökség tört. II. 247.

A hajdani Custos-malom tehát túlélte a hitújítás s a török foglalás viharait, custos-kanonok is volt ismét; de az őrizetére bízott hajdani kincsek közül már csak egy volt meg: Szent László ezüstbe foglalt feje és az az egy is idegen kezekben, Győrött. 294Gróf Forgách Pál 1750 tavaszán magához kéreté a váradi káptalan őrkanonokját, Kovács Pált s egy levelet adott át neki. A levél Győrbe szólt s megújította a már 1715-ben is előadott kérelmet, Szent László fejének visszaadása végett.* Forgách egyúttal jelezni akarta, hogy bízik kérelme foganatjában, azért küldte éppen az őrkanonokot, hogy a drága kincset mindjárt annak hiteles őre vehesse át. Az út Váradtól Győrig az akkori gyarló közlekedési viszonyok között hosszú és fárasztó volt, Kovács kanonok is már élete határához közeledett, de azért útra kelt.*

L. m. f.

Podhradszky J.: Szent László tetemei. 50.

Míg ő odajárt, Forgách magának Szent László király sírjának felkutatására gondolt. Tudakozódott a sírnak egykori helye s későbbi sorsa felől. Erre Kassáról az ott lakó jezsuita atyák valamelyike latin tudósítást küldött meg Forgáchnak, de amely nem egyéb, mint a már említett Petky Anna vallomásának latin fordítása, némi módosításokkal. Azért itt az eredeti vallomást közöljük, amint azt Tarródy János 1696-ban leírta s talán Benkovich Ágostonnak meg is küldötte.

„Ami Szent László koporsóját és csontjait illeti (írja Tarródy): én eleget discuráltam az asszonnyal ő kegyelmével és amiket mondott, ím följegyeztem. – Váradon amikor föltalálták azon testeket vagy reliquiákat, amikor a fejedelem tölteni akarta azokat a helyeket bástyának vagy más lakhelynek: mivel a fejedelem eretnek volt, az eretnekek pedig nem akartak vagy nem mertek azon reliquiákhoz nyúlni, tehát committálta a catholicusoknak. Akkor pedig voltak ezen három catholicus urak Váradon: Petky István, az asszony őkegyelme atyja, Sulyok István és Haller István. Ezek vették föl és csak maguk hordották valami bástyába; ahol pedig behordották, azon helyet betöltötték, arra pedig halálra való rabokat vittek, akik töltötték, kiknek másnap mind a fejeket szedték. – Mondja azt is ő kegyelme, hogy azon helyen, ahol a reliquiákat találták, volt a többi között egy kehely is, azonban egy corporale, mely tiszta véres volt; ezeket is mind együtt a többivel tették el. – Azt a bástyát pedig, amelybe tették, bizonyosan nem tudja ő kegyelme, melyik légyen?, hanem, amint emlékezik, alighanem Királyfia-bástyának hívnak, melyet most is meg tudnának mutatni 295az ottvalók, akik valaha is Váradon laktak. – Azonban mondja azt is ő kegyelme, hogy amikor Rákóczy György fejedelem megholt ott Váradon: ő kegyelme fogta be a szemeit, azután egy kevés vártatva kiment a folyosóra, ott sírt: akkor a napkelet felől való bástyán látott nagy fényességet. Egy kevés vártatva az atyjának mondotta ő kegyelme: én bizony jó reménységben vagyok szegény fejedelem felől, hogy az Isten irgalmazott neki, mivel most ilyen nagy fényességet láttam a bástyán. Erre azt mondotta Petky István, az ő kegyelme atyja: Szegény leányom, inkább hiszem, hogy a szent királyoknak a tetemek dicsőségére volt ez a fényesség abban a bástyában. – Mondja azt is ő kegyelme, hogy Petky István mondotta egynéhányszor, hogy mikor feltalállak azon reliquiákat, Szent László király teste királyszínű kamuka lepedőbe volt téve és ugyanabban is rejtették el. Ezeknél többet ő kegyelme, bizony, semmitsem tud; mert ha tudna, annak a dicsőséges Szentnek tiszteletére örömest megmondaná. Én is, ha többet tudott volna ő kegyelme, örömest fölírtam volna a dicsőséges Szentért”.*

Kelt 1696 ápr. 16. Nagycsemetén. Tarródy János. A bpesi egyetemi kvtár Kaprinai-kézirataiban 40. k. 288. l. és 48. k. 53. l. – Podhradczky 65. 67.

E levélnek Forgáchoz küldött latin fordításában az a leglényegesebb módosítás, hogy míg a levélben Petky Anna a bástyát „bizonyosan nem tudja”, csak találomra mondja Királyfia-bástyának: a kassai tudósítás már határozottan az Aranyosbástyát jelöli meg. Kétségkívül, nem valami új történeti adat alapján, hanem az idézett levél ama szavai szerint, hogy Petky Anna a fényességet „a napkelet felől való bástyán” látta. Napkelet felé ugyanis nem a Királyfia-bástya, mely délen áll, hanem az Aranyos-bástya esik.

Forgách azonban az Aranyos-bástya alatt sem találhatta meg a szent király hamvait; amit az ő idejében még nem tudtak, az később (1784) Pray és Katona közlései után nyilvánvalóvá lett.* Hogy tudniillik Szent László király koporsóját még 1565-ben feltörték és csontjait szétszórták. Az egykorú s Várad mellől származott Telegdi Miklós püspök is említi ezt.* Eszerint azok a csontok, melyeket a fentnevezett három katolikus főúr éjnek idején, kamuka lepedőbe takarva elrejtett: lehettek királyi 296csontok, mert Váradon, mint tudjuk, királyok és királynék sírjai állottak; de semmi esetre sem voltak Szent László csontjai, És a legszentebb buzgalom és kegyelet is hiába kíséreli meg, hiába költ és fárad, mint korunkban is: nem fogja többé azokat feltalálhatni.

Pray. Epist. exeget. 117. – Katona: Hist. cr. 24. 96.

Prédikációinak III. részében. (Megjel. 1580. Nagyszombatban, 2. kiad 1638. Bécsben.

De sajátságos véletlene az ember sorsának. Forgách szándékosan keresett és nem talál. Más ember csak kutat akar ásni s királyi sírra akad. A váradi vár belső udvarának közepén 1755 nyarán kutat ástak, miközben július 11-én este egy sírban női csontvázat, koronát és országalmát találtak. Marquis de Ville lovassági tábornok a drága leletet azonnal Bécsbe küldé. Igen örvendezve írja kísérő levelében, ha nem csalódnék ama hitében, hogy I. Mária királynő ékszereit küldi őfelségének, II. Mária királynőnek.* És a tábornok alig csalódott. Mert a szintén Anjou Károly Róbert neje, Beatrix, a váradi székesegyház déli oldalán volt eltemetve,* a vár kútja pedig a szentély közepére esik.*

Márki S.: Mária királyné. (1885.) 149. l.

A váradi káptalan legrégibb statutumai. 71. l.

A váradi püspökség tört. III. 30-ik lapjának melléklete és 148. l.

f) A bécsi udvari kincstárból 1932-ben került a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol 136. katalógus szám alatt őrzik, még pedig Zsigmond király temetési ékszereiként. A díszes kivitelű korona töredékeit a XVIIl-ik században rézabroncsra szegezték. Az országalma másfél miliméter vastagságú ezüstlemezből készült s két félgömbből van összeforrasztva. A mai katalogizálás tartalma (mely szerint Zsigmond király temetési ékszerei lennének) semmiféle helytálló bizonyítékkal nem támasztható meg. Tudvalevőén Károly Róbert második felesége, luxemburgi Beatrix alig tizennégyéves korában, 1319 Szent Márton napja körül meghalt a magzattal együtt, melynek életet adott. (Pór Antal: Nagy Lajos király. 1. köt. 1892. 6. l.) A váradi káptalan 55 évvel később készült, 1374-ki legrégibb statútumai (kiadta Bunyitay 1886-ban) világosan megmondják, hogy „Beatrixot a váradi székesegyháznak azon oltára elé temették, melyet a röviddel előbb levert Kopasz nádor (1306–1316) Szent Vince tiszteletére emelt, de Károly király, neje eltemetése alkalmából, átalakíttatott Szent Lajos tiszteletére, meghagyván azonban Szent Vince emlékét is, úgyhogy ezen oltárnak ezentúl két gondozója volt”. Imre olvasókanonok körülbelül kortársa volt a gyermekkorában elhalt Beatrixnek, ezért ténymegállapítása inkább fogadható el, mint hatszáz évvel későbbi műtörténészeké.

* * *

Forgách Váradon, akárcsak Gimesvárában, elvonulva, zárkózottan élt. Lakása kapuját minden este nyáron kilenc-, télen hét órakor bezáratta s a kulcsokat magához vitette. Mikor Salamon Józsefet, a későbbi szent emlékű váradi kanonokot, 1748 elején udvarába káplánjának rendeli, szigorúan meghagyja, hogy csendes, békességes legyen, azért egyelőre nem is nevezi ki, csak ideiglenesen.* Udvarából mindent, ami zajt vagy éppen civódást idézhetett elő, még a játékokat is, kitiltotta. Órákig elült magában, csendesen imádkozva, elmélkedve, gondolkodva. Lakása falait teleaggatta érctáblákkal, melyekre szent és bölcs mondatok voltak írva, hogy ha felveti szemeit, azonnal tárgyat adjanak újabb elmélkedésére.* Egészen ellentéte volt gróf Csáky Miklós nyílt, közlékeny természetének.

Váradi ppi lvt. C. P. Forgách resp.

Gánóczy II. 461.

Hogy gróf Forgách akár Kovács kanonoknak Győrbe menetelekor, akár valaki másnak feltárta volna terveit: ennek nincs nyoma. Sejteni azonban lehetett, hogy ő, ki annyira nem titkolta elégedetlenségét az akkori székesegyházzal szemben, 297már kitervezett valamely szebb, illendőbb helyet, ahová Szent László ereklyéit vagy oltárát felállítja.

Feltünhetett az is, hogy Forgách mindjárt püspöki székének elfoglalásakor Rómában ereklyék után tudakozódott, mégpedig nem valami apró részecskék, hanem egész szent testek után. Amikor pedig látta, hogy egyszerű levelezéssel nem ér célt: uradalmi felügyelőjét, Baranai Ferencet küldte Rómába. Baranai hamar meggyőződött, hogy ereklyét kaphat ugyan, amennyit akar, de ismervén urának érzékeny vallásosságát, csak olyanokat akart elfogadni, melyeknek valódiságához kétség nem fért. Ilyenhez azonban csak a pápa egyenes parancsával juthatott. Baranai ügyes ember volt; feltalálta magát. Forgách nevében kérvényt írt Ő szentségéhez s kihallgatásra jelentkezett mint gróf Forgách Pál váradi püspök követe s levele hozója. Elfogadták. 1748 július 6-ikán lépett a keresztény világ atyja elé – díszmagyarban. A pápa azonnal ráismert a ruházatra s megjegyzé, hogy már több magyart látott ily öltözetben. Elolvasta a kérvényt. Mondják, hogy lengyel követek hasonló kérelemmel járultak az Egyház fejéhez s a pápa azt felelte volna: Szegény emberek, minek jöttök ide ereklyét kérni? Vegyetek kezetekbe – mint nemzeti éneketek mondja – hazátok földjéből bárhol egy maroknyit: vértanuk pora lesz kezetekben.* A pápa most azonnal intézkedett, hogy a kérvényező „megvigasztaltassék”. Erre Baranai, hálája jeléül a pápa elé borult, ki háromszor is fejére tevén kezét, oly kegyesen beszélgetett vele, hogy Baranai nem tudott hova lenni örömében.*

Michelet: Lengyel- és Oroszország. (Olcsó könyvtár 104–105.)

Baranai 1748 júl. 13. levele. Gimes. lvt. 3057.

Baranai három szentnek ereklyéjét nyerte s hozta két pálos szerzetes kíséretében haza. Ezekből kettőt: Szent Defendens és Szent Bonifác ereklyéit Váradra küldé, hová az első meg is érkezett és Forgách 1749 május 1-én nagy ünnepséggel, ágyúk dörgése között, fáklyák világánál vitette be az akkori székesegyházba. Szent Bonifác ereklyéit egyelőre, ki tudja milyen szándékkal, Várad mellett, a püspöki kápolnában helyezte el; de 1750 június 5-ikén, saját születésnapján – mint maga megjegyzi, – nagy pompával és személyesen azt is átszállította a székesegyházba.* 298Hogy mi terve volt tulajdonképpen Forgáchnak a ritka mennyiségű ereklyékkel, azt tisztje, Baranai sem tudta. Urához intézett levelében ő is csak azt az általános nézetet említi, hogy ezentúl lesz honnan vehetni ereklyerészeket a felszentelendő egyházakhoz. De a katolikus szempontból kicsiny váradi egyházmegyében mikor épülhetne annyi egyház, hogy az ereklyék mind kellenének? Forgáchnak kétségkívül nem szerény vidéki egyházak s oltárok lebegtek szemei előtt, mikbe csak apró ereklye részecskéket szoktak tenni, hanem valami fényesebb oltár, mely őskatolikus szokás szerint valamely szentnek sírja felett emelkedik. Csakugyan Baranainak idézett levele azt is említi, hogy az ereklyehozatalról tudomása van a királynőnek. Forgáchnak tehát oly terve volt, amit a királynőnek jelenteni kellett, mert nem kevesebb volt, mint amit királyi rendeletek már régóta sürgettek: egy új székesegyház építése.

Gímesi lvt. M. 45. 28, 29.

Mikor az ereklyék megérkeztek, akkor már Forgách tisztában volt az új székesegyháznak mind leendő helyével, mind alakjával. Egy kupolás székesegyház mintája s három alap-, meg homlokzati rajz már asztalán állott.

Ugyanekkor veszi kezdetét Budán a királyi várpalota építése: 1749 május 13-án, a királynő születésnapján tették le alapkövét. Tervezője Hillebrandt bécsi építőmérnök volt.*

g) Hillebrandt Ferenc Antal jó életrajzi vázlata Kapossy Jánostól. Bpest. 1924.

A következő 1750. év június 6-án Hillebrandt Váradon, gróf Forgách püspöknél van és sajátkezű levelével kötelezi magát, hogy azon Váradon készített három rajzot, melyet Forgách már elfogadott, „újból” tisztán és pontosan még tizenegy darab rajzban kidolgozza.* A kötelezvény nem mondja, hogy miféle épület rajzairól van szó; de a kupola, sekrestye, tornyok említése kétségen kívül székesegyházra mutat. Ahhoz is alig férhet kétség, hogy az első, Váradon készített három rajz szintén Hillebrandtól ered.

Speciofiation Várad, 1750 jún. 6. Váradi püspöki levéltár, Cath. Eccl.

A rajzok pár hónap múlva, október 23-án már készen állottak Forgách bécsi ügyvivőjénél, Bernáth Györgynél, pecsét alatt.* E rajzok szerint a székesegyház kupolás lett volna, október 8-án azonban Forgách utasítá bécsi ügyvivőjét, hogy a kupolát hagyassa el, de egyebekben is némi változtatásokat óhajtott.

Váradi püspöki lvt. Cathed. Ecclesia.

299És itt önkéntelenül is felmerül a gondolat, hogy Forgách már a székesegyház lerajzoltatása előtt milyennek képzelte azt? Volt-e valahol olyan egyház, melyre Forgách gyakrabban gondolt azon óhajtással: ha ő olyant építhetne!

E sorok írója Róma egyházait látogatva, amint egyszer San Andrea della Valle egyházába belépett, meglepetve állott meg. Mintha a váradi székesegyházba lépett volna be. A beosztás, az arányok, még a kupola aljának festése is annyira hasonló. Forgách, mint láttuk, római kispap volt, azután is, mint zarándok, megfordult az örök városban: nem lehetetlen, hogy tervezgetései közben ez a római egyház lebegett szemei előtt. A nagy hasonlatosság emellett szól. A bécsi uraknak is azt üzeni, hogy részben a Szent Péter, részben a szerviták egyházának alakját s arányait akarja utánozni, de anélkül, hogy a kupola kiemelkednék.*

Váradi püspöki lvt. C. Forgách resp. 1750 okt. 23.

A székesegyház rajzai azért állhattak a bécsi ügynöknél lepecsételve, mert már akkor várták Forgáchot Bécsbe. Eközben (novemberben) szétküldték a meghívókat az 1751-i országgyűlésre. Forgách csak az országgyűlés alkalmával szándékozott átrándulni Pozsonyból Bécsbe. Ezalatt Hillebrandt a terveken a kívánt változtatásokat megtehette.

Az országgyűlés alatt Forgách csakugyan felment a császári fővárosba s kihallgatásakor, hódolata jeléül, két vaskohi márványasztalt ajánlott fel a királynőnek. A királynő igen kegyesen fogadta az ajándékot s megígérte, hogy schönbrunni termében helyezteti el azokat. Köszönetét nyíltan, az ebéd kezdetén is hangoztatta s maga mellé ültette Forgáchot.*

Gimesi lvt. M. 45. 32. (Párjai a gimesi kastélyban.)

Hogy ez alkalommal a tervezett székesegyházról is tett jelentést a királynőnek, az kétséget nem szenved. A királynő bővebben érdeklődött a váradi püspökség egyházi ügyeinek fejlődése iránt. Forgách figyelmét azzal is viszonozta, hogy 23 darab, jobbára olajfestésű szentképet küldött a váradi s vidéki egyházak között való kiosztás végett.*

Anno 1754. Váradi püspöki lvt. C. Forgách resp.

Ugyanezen bécsi út alkalmával történt, hogy Forgách Hillebrandt terveit három bécsi építőmesternek átadta felülvizsgálatra,300kik a terveket a kész mintával egyezőknek s némi módosítások foganatosítása mellett megvalósításra méltónak ítélték.* Pozsonyból pedig augusztus 2-án kelt levelében tudósította a váradi káptalant, hogy új székesegyházat épít, mely mellé teszi lakását őmaga is s megkívánja, sőt rendeli, hogy az újonnan kinevezendő kanonokok szintén ott építsék fel házaikat. Ha ez megtörténik – írja – remélhetjük majdan, hogy elődeink buzgósága és dicsősége, valamint az egyház régi nagysága ismét visszatérhet.*

Váradi püspöki lvt. Cath. Eccl. 1751 dec. 30.

Váradi püspöki lvt. Cath. Eccl.

* * *

A múlt század XV. Lajos francia király ízlésének hódolt; képzelni sem tudott úri lakást terjedelmes kertek nélkül. A kastélyok mellett, budavári királyi palotánkon kezdve főuraink falusi lakásáig, mindenütt árnyas, téres kertek is keletkeztek tavakkal, vízesésekkel.

E tekintetben gróf Forgách Pál sem képezett kivételt. Mikor gimesi kastélyát építé, szintén gondoskodott terjedelmes kertről s abban szép, csónakázható tóról. Vajjon tervezett váradi építkezéseinél lemond-e korának és önmagának is ezen ízléséről?

Benn a városban, a székesegyház és saját püspöki laka mellett, kertet nem alakíthat. Vagy ha sikerülne is, mint gróf Csáky Miklósnak, néhány házhelyet megszerezni: szerezhet-e ott a városi zaj, por és sár között csendet, tiszta levegőt, madárdalt?

A váradi festményen, mely gróf Forgách Pált tünteti elénk, a püspök balján márvány asztalka áll s azon kiterített, színes tervrajz. A tervezet közepét egy kéttornyú egyház alaprajza foglalja el, ennek egyik oldalán tíz ház, másik oldalán egy nagy, négyszögletű ház alaprajza látható lombos, akkori szokás szerint egyenes utakkal átszelt kertek között. Ez alaprajz kétségkívül a gróf Forgách tervezte székesegyház, tíz kanonoki lakás és püspöki palota alaprajza kertek között. Forgách tehát nem csupán egy székesegyház, hanem egy teljes monostor átgondolt, megérlelt tervével fogott művéhez. De ez a terv csak nyílt, szabad helyen, csak a városon kívül volt megtestesíthető. Régi monostoraink: Esztergom, Pannonhalma, Nyitra, Eger stb. 301szintén a városon kívül, mert azok felett, hegy tetején keletkeztek. És Szent László is puszta helyen tette le a váradi püspökség első alapjait.

Gróf Forgách Pál, mint hajdan Szent László, elindult, hogy Várad új monostorának alkalmas helyet keressen. Kétségkívül megfordult a szálkai pusztán is, hol gróf Csáky Imre kastélyának s a megkezdett székesegyháznak nyomai még látszottak. De a természet oly barátjának, mint Forgách, azonnal szemébe tűnhetett, hogy az a hely, bár szép kilátással gyönyörködtet, nem egészen alkalmas. Észak minden viharának kitéve és víz nélkül áll. De a szálkai dombról látta, hogy szemben vele, Olaszi felett s a szőlőhegyek alatt szintén egy magaslat emelkedik. Szép, téres helyet talált a magaslaton is, mely szintén az egész város és vidék felett uralkodik, s nem utolsó előnye volt még, hogy nem kellett senkitől előbb megvenni: püspöki birtok volt. És felette, a szőlőhegy oldalában forrás, tiszta, jóvizű forrás; kertek, halastó vagy szökőkút egyaránt lehetett belőle. Forgách a helyben véglegesen megállapodott.

Várad akkoron, mint már láttuk, Párispatakának csak balpartjáig terjedt s így a kiszemelt hely a várostól mintegy ezer lépésnyi távolságra esett, egészen puszta, műveletlen téren. Ez a puszta tér 1752 tavaszán kezdett megnépesülni.

Hazai iparunk még a XVI. században is annyira virágzott, hogy nemcsak az építők, kőfaragók, hanem az ötvösök, képírók is céheket alkottak. A XVIII. század mindennek már hült helyét találta. Ezért Forgách éppen úgy mint Benkovich, kénytelen volt már a terveket is bécsiekkel készíttetni, s a tervek megtestesítésére alkalmas mesterembereket – mint maga megjegyzi, – itthon szintén nem talált. Milano közeléből, a márványbányái s márvány székesegyházáról híres Como városból hívta meg tehát Ricca építőmestert, ki munkavezetőjével s huszonnégy kőművessel megérkezett. Időközben Hillebrandt tervei is megnyerték a legfelső jóváhagyást. Ricca azonnal hozzáfogott az alapfalak helyének kiásatásához. Forgách püspök pedig az alapkő letételének ünnepségét 1752 május 1-re, Szent Fülöp és Jakab apostolok napjára kitűzte.*

h) Ezzel szemben Bíró József (Várad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei. Budapest. 1932. 28—30.) azt bizonyítja, hogy a kivitelre került tervet 1752—53-ban Giovanni Battista Ricca készítette. Hillebrandt 1778-ban súlyos bírálatot mondott a templomról, melyet terveitől teljesen eltérően építettek!

Kezdődtek az előkészületek. Egybeállítják az ünnepség sorrendjét,* kiválasztják a szónokokat, meghívják az egyházi 302s világi testületeket, nevezetesen Bihar vármegyét azon kijelentéssel, hogy örömére fog szolgálhatni a püspöknek, ha a második alapkövet a vármegye teszi le. Bihar vármegye megtisztelve érezte magát a gyöngéd figyelem által, s április 6-án tartott gyűléséből Ferdényi Ferenc s Laczkovics László alispánokat küldte ki az ünnepségre.*

Egész terjedelmében a püspöki levéltárban.

Bihar vármegye 1752-iki jegyzőkönyvéből.

Május 1-én úgy a káptalan, mint a szerzetesrendek a szokottnál korábban tartották az istentiszteletet. Ennek végeztével valamennyi egyházból kiindult a menet. Az ideiglenes székesegyházból is kivonult a káptalan, előtte a növendék papság, a tanulóifjúság s a céhek zászlóikkal, azután a hívek serege. A város minden tornyában megszólaltak a harangok.

A székesegyház kitűzött helyén, ott, ahová a főoltár volt építendő, magas keresztfa emelkedett, előtte ideiglenes oltár. Itt várta a káptalan főpásztorát, ki amint megérkezett, azonnal melléje csatlakozott a fényes díszbe öltözött egyházi segédlet. Gróf Forgách Pál először az alapkövet szentelte meg, azután köröskörül a kiásott alapárkokat. Erre az alapkövek letétele következett. Az elsőt a beléje zárt szent ereklyékkel s emléksorokkal együtt maga a püspök tette le. Az emléksorok a következők:

D. O. M.
BENEDICTO. XIV.
PONT. MAX.
FRANC. I. LOTHARINGIC.
IMP.
MARIA, THERESIA.
AUSTR.
HUNG. REG.
AUGG.
VIRGINI. MATRI.
IN. COELOS. ASSUMPTAE.
POTENTISSIMAE. COEL. REGINAE.
MAGNAE. HUNGARORUM. DOMINAE.
PAULUS.
E.
COMITIBUS. FORGACH.
DE. GYMES.
EPISCOP. VARAD.
303BASILICAM. HANC. CATHEDR.
A. FUNDAMENTIS. EXCITATAM.
QUAM.
D. LADISL. REG. MUNIFICENTIA.
IN. ARCE. VARAD.
OL1M. EXTRUXERAT.
AT
EDAX. TEMPORUM. CALAMITAS.
FUNDITUS. EVERTERAT.
NON. EODEM. LOCO.
SED. PARI. IN. VIRGINEM. PIETATE.
AD. URBIS. VARADIENSIS.
POMOERIA.
VELUT. ALTERAS. ENGADDI. VINEAS.
UNDE. SPONSA. MARIA.
BOTROS. LEGAT.
VINUM. MISCEAT.
GERMINANS. VIRGINES.
AD. PERPETUUM.
URBIS.
ORNAMENTUM.
GRATITUDINIS.
MONUMENTUM.
RELIGIONIS. CATHOLICAE.
MUNIMENTUM.
HIC.
CALENDAS. MAIAS.
AO.
VARADINI.
AB. HVNGARO. EXERCITV.
TVRCIS. EREPTI.
SEXAGESIMO.
POSVIT.

A második alapkövet a vármegye nevében a két alispán tette le.

Ezután rövid, de lelkes beszéddel buzdíták a közönséget, hogy ámbár a püspöknek az építés költségei iránt elegendő reménysége vagyon, mindazonáltal akinek ájtatossága úgy hozza magával: bűneinek bocsánatjára cselekedje és tegye azt a kellemetes 304áldozatot az Istennek, hogy egyszer vagy másszor, mikor kedve fogja tartani, vagy adakozása vagy kézi munkája által, tehetsége szerint ezen Isten házának építését előmozdítani igyekezzék”.*

Az adhortatio szövege az okmánytárban. 58. sz.

Erre ünnepies szentmise következett, melynek végeztével három, egymástól távoleső helyen előálltak a szónokok alkalmi szentbeszédeikkel.

Magyarul Tapolcsányi Gergely, a kegyesrendűek debreceni házfőnöke beszélt.* németül Wütt Péter, a jezsuita atyák váradi hitszónoka,* románul Drágossy Mózes görögkatolikus főesperes. Várad lakosságának nyelve még ekkor s ezután is még sokáig nem olvadt egybe.

„Emlékezetes nap, mellyen Várad városán megvirágzik az Úr megszentelése…” kezdetű ívrét nyomtatvány 9 oldal terjedelemben, nyomtatás helye nélkül.

„Dreifache Glückhseeligkeit”… kezdetű 22 oldalas nyomtatvány a seminarium betűivel.

A szentbeszédek után egy évi teljes búcsú kihirdetésével s a püspök apostoli áldásával az ünnepség véget ért.

Hétfői nap volt éppen, első napja a heti munkának s a munkások vidáman kezdtek a nagy műhöz. De ki éri meg azt az időt, mikor a befejező kalapácsütés fog rajta elhangzani? Még az is kérdés: befejezik-e valaha? Elegen voltak, kik Forgách e merész vállalkozásán fejüket csóválták s nem hittek a székesegyház jövőjében. Volt rá okuk elég. Egyebek között elevenen emlékeztek még a Benkovich és Csáky Imre kezdette székesegyházak sorsára. Hátha ez is félbenmarad, mint azok?

Magának Forgáchnak is „elegendő reménysége” volt ugyan, de végre is csak reménysége. „Hacsak az Isten nem építi a várost…” Azért az alapkő letétele után mindjárt negyednapra Olaszhon szent helyeihez zarándokolt, hogy Isten áldását kérje megkezdett művére.

Harmadik olasz útja volt ez. Első útját csak magában, legfeljebb idegenek társaságában tette; második útjában már egy hű szolgája kísérte; most nyolcad magával indult el. Gyóntatója, káplánja (Salamon József), az orvos, titkár, komornyik s két inas voltak kíséretében.

Budáról Székesfehérváron, Veszprémen, Sümegen keresztül Zágrábba utazott; innen Laibach, Görz felé Velencébe, hol négy napot töltött. Június 5-én Bolognában volt, honnan Lorettóba 305sietett, annak a Szent Szűznek szegényes házához, kinek ő most Váradon fényes egyházat épít. A hely, az alkalom kiválasztása valóságos vallási ihletre vall.

Lorettóból Rómába szándékozott menni, de mint maga megvallja, intést vett az udvartól, hogy oda ne menjen”.* Rómából tehát csak két darab egy-egy mázsás harangot hozatott, miket a pápa szentelt meg, azokat Lorettóban a többi harangokkal együtt meghúzatta s azután egyiket Gimesvárába, a másikat Váradra küldötte. Ez a székesegyház legelső harangja. Amit Lorettóban elkezdett, azt folytatta Váradon: szól a Boldogságos Szűz tiszteletére, a szegény haldoklók lelkének váltságára.

Ezen úti jegyzetek forgáchnak Fábry vikáriushoz Bolognából 1752 június 5-én és Gímesvárából júl. 30-án intézett leveleiből és saját jegyzeteiből valók. Váradi püspöki lvt. gimesi lvt. M. 45. 33.

Lorettóból Assisi szent helyére zarándokolt, majd Firenze műkincseit kereste fel, honnan ismét Bolognába tért. Innen Pármán, Milánón, Tirolon, Bécsen keresztül július 30-án Gimesvárába tért, ahonnan csak szeptemberben jött Váradra.*

Míg Forgách oda járt, Váradon a székesegyház körül serényen folyt a munka. Hogy a falak annál szilárdabban álljanak, a kiásott alapárokba először is tizennégyezer tölgyfa cölöpöt vertek le, ezek hegyibe roppant vastagságú gerendákat erősítettek s az alapfalakat a gerendákra rakták le. 1752 október végéig az alapfalak a föld színéig emelkedtek fel; 1753-ban az ablakok alsó párkányáig és így feljebb évről-évre.

Ezalatt Forgách püspök gondoskodott mindarról, ami a székesegyház külseje- és belsejéhez szükséges. Faragtatá a fedélzetet; intézkedett kétszáz hordó réz vételéről, mert az egyházat egészen rézzel akarta fedetni. Erdélyben s Gimesen alabástromot kerestetett, hogy a nagyobb szobrokat abból faragtassa ki.* Tordán ötezer forint árát ki is fejtetett.* Rómában megrendelte a főoltárképet keretével együtt s e célra római ügynökének, Dávid Józsefnek, ezer darab aranyat küldött; Bécsben pedig szentségház készítésére tett rendelést.*

Gímesi lvt. M. 45. 39. (Tubero I. 5. feljegyzése nyomán fordult figyelme erre.)

Salamon emlékirata.

De mikor készülnek el mindezek?, mikor lesz maga a székesegyház készen? Forgách tudta, hogy addig nem is gondolhat 306többi terveinek megvalósítására: a püspöki palota felépítésére, a szép, kedves kertek alakítására. Az tehát még messze van, hogy azokhoz is hozzá foghasson.

Olaszországi útja után úgyis évről-évre több gond, több bú látogatta meg, mihez váratlan nagy kiadások s utóbb testi szenvedések is járultak.

Forgách reménye tűnni kezdett, hogy tervei megvalósulását valaha láthassa. Látni akarta hát legalább, ott az épülő székesegyház s a még csak melléje képzelt püspöki lak előtt, annak a hegyi forrásnak a vizét, melyben az ő kristálytiszta lelke annyira gyönyörködött. Még 1755-ben a székesegyház előtt víztartó medencét készíttetett, ezt a hegyi forrással földalatti csöveken kötötte össze s midőn a csöveken a víz aláfutott: Forgách örömmel látta, hogy nyolc láb magasra ugró szökőkút lett belőle.*

Gímesi lvt. M. 45. 39.

* * *

Gróf Forgách Pál a váradi káptalannak egy negyedszázadnál tovább volt tagja. Kanonoktársai tudományáért, mélyen vallásos, egyházias szelleméért püspökül óhajtották.* Magas összeköttetéseinél fogva támaszt is reméltek nyerhetni benne. A királyi ügyész legújabban is százhúsz birtok miatt indított keresetet, s amikor ettől a királyi tábla elütötte, egyes birtokokért kezdett perelni. Ekkor kapott lábra Váradon a Katonaváros elnevezés is. A királyi ügyész nem tagadhatta, hogy Váradvelence mindig püspökségi birtok volt, de ő nem is Velencéért, hanem Katonavárosért perelt, noha Velencét csak a törökvilág után, minthogy a váradi parancsnok vette birtokába, nevezte el a köznép Katonavárosnak.* Ezt a nevet Váradnak a XVIII. századnál régibb története nem ismeri.*

A káptalan 1751 okt. 20. levele. Váradi püspöki lvt.

Schedius L.: Zeitschrift von und für Ungarn. 1804. 91. l.

i) Ez a városrész Várad felszabadításakor lakatlan terület volt. Benkovich telepített ezen birtokára belényesi oláhokat és még számosabban nomád rácokat, így lett Rácváros. A Rákóczy-felkelés kezdetén és végén a katonai szolgálatba lépett rácok a környéken olyan vandál pusztítást végeztek, hogy a szatmári béke után Velencének nevezték el ezen városrészt. De mert a helyőrség itt kapott szállási, a század negyedik évtizedében Katonaváros nevet kapott. Csak később, az Újváros délnyugati részébe épített laktanyák állandósulása után cserélték fel az új nevet a régivel, Velencével. De a városrész azért katonás szervezetű volt. Nem bírája, hanem főhadnagya volt 1715-ben is. A külön szervezet 1722-ben elkülönülésre vezetett, de nem mezővárosként, hanem civitas-ként. (Málnási: Csáky bíbornok 111.)

A váradi káptalan nem is csalódott reményében. Forgách úgy a püspöki, mint a káptalani jogoknak buzgó védője volt, még akkor is, mikor a káptalan ellenében önmagát kellett legyőznie.

Midőn az új székesegyház építését s amellé a káptalannak áttételét elhatározta, annyira áthatá céljának fensége, hogy csak azt látta szemei előtt s a mellékkörülményekről egészen 307megfeledkezett. Ez ügyben leküldte Pozsonyból 1751 augusztus 2-án kelt s már említett levelét, melynél mindjárt az is eltévesztett dolog volt, hogy rendeletnek nevezte. Azzal pedig egyenesen hibázott, hogy a káptalan áttételéről, a kanonoki házak építéséről rendelkezett, anélkül, hogy erről előbb a káptalannal értekezett volna. Azt sem tudatta még levelében sem, hogy hová szándékozik költöztetni a káptalant?, csupán azt jelezte, hogy e kanonoki lakásoknak ő ad majd házhelyet. Az az egy tehát mégis világos volt, hogy a káptalannak saját birlokából, Újvárosból a püspöki birtokhoz tartozó területre kell költöznie. De ez az egy is a földesúri jogok gyakorlatának azon korában több megoldandó kérdést vetett felszínre.

Forgách nem mutatkozott ugyan hajthatatlannak. A káptalan tisztelettel teljes, de önérzetes előterjesztéseire minden jogos kívánalmat teljesített, nevezetesen a káptalannak Olaszi-ban lakó vagy oda bejáró cselédjeit a káptalan földesúri joghatósága alatt meghagyta.* De más oldalról nyilvánvaló lett, hogy Forgách nem tud előre számolni a gyakorlati élettel s hogy ennélfogva különben is érzékeny lelkületét még sok keserűség éri.*

Az ezen ügyben válltott levelek a váradi püspöki lvt.-ban. Cathed. Eccl. resp. 1. 7.

j) Forgáchnak éppen elegendő oka volt a váradi káptalalant kézbe venni. Éppen amikor a váradi káptalan tagjává nyer kinevezést, Csáky Imre bíbornok maga helyett Mártonffy György erdélyi püspököt bízza meg a káptalan ellen felmerült panaszok megvizsgálásával. Mártonffy 1721 június 4-én, Váradon kelt levelében őszintén megmondja: „A kanonokok nem járnak khórusba és nem laknak egy födél alatt, hanem szerte-széjjel, ezért nem lehet rendbentartani őket!” Forgách negyedszázados váradi kanonoksága alatt szemtanuja volt sok mindennek. Lattá, hogy Kébell nagyprépost a Návay kanonok gabonáját elszedeti; látta Návay kanonoknak a nagypréposttal szemben tanúsított sértegetéseit; tanuja volt Szabó János kanonok részegeskedéseinek, kanonoktársaira halmozott, reprodukálhatatlan szidalmaknak. És személyesen tapasztalta a kórusbajárás mellőzését. Gyakran kért orvoslást a bíbornoktól, de mert Csáky Imrét közéleti tevékenysége káptalanjától messzi távolságban tartotta és csak utolsó három hónapját töltötte Váradon, azért a panaszok orvosolatlanok maradtak.

(Málnási: Csáky bíbornok 106–108. l.) Forgách nem tudván beilleszkedni ezen környezetbe, amikor csak tehette, Gimesvárába vonult, kedve szerint remetéskedni. De püspöki joghatósága gyakorlásának negyedik évében elérkezettnek látta az időt a beavatkozásra. Ha nem is egy födél alá (mint Mártonffy püspök), de legalább a püspöki lak közelében együtt, magához közel akarta látni őket. Forgách püspöknek a káptalan tagjait a székesegyház és a püspöki lak mellé telepítő terve kimagasló előrelátásról, tervszerűségről tanúskodik; így akarta megteremteni a kanonoki kötelességek teljesítésének ellenőrizhetőségét. A káptalanoknak a püspöki joghatóság igénybevételével való megrendszabályozása és főleg az összes kanonokoknak a mindennapi karimán személyesen való megjelenésére a Congregatio Concilii szándékai szerint csak a XVIII. század második felében, Forgách után tesznek rendelkezési római szellemű püspökeink. Veszprémben Bíró Mátyás 1762-ben, Győrött gróf Zichy Ferenc 1764-ben, Szepeshelyen Salbeck Károly 1780-ban, Szombathelyen Szily János 1781-ben, Vácott gróf Migazzi Kristóf bíbornok 1785-ben, Erdélyben gróf Batthyány Ignác 1785-ben, Pécsett gróf Esterházy Pál. De alig akad káptalan, mely a püspökök által szabályozott kórusfegyelmet megtartaná, alkalmazná. (Dr. Vanyó Tihamér O. S. B.: Püspöki jelentések. Pannonhalma. 1933. 2–15.)

A váradi káptalan tagjai közül legközelebb állott Forgách-hoz Fábry Jakab, ki másfélévtizednél tovább kanonoktársa, gróf Csáky Miklós idejében pedig vikáriustársa is volt. Érdemes öregúr, már régen címzetes püspök, kit Csáky Miklós az erdélyi püspökségre is ajánlott. Forgách szintén kinevezte Fábryt vikáriusnak s évekig élt szolgálataival. Gróf Forgách éppen úgy, mint elődjei közül a két Csáky, keveset lakott Váradon. Gímesi tartózkodásait, pozsonyi, bécsi, olaszországi útjait láttuk; de Prágába is szeretett járni, hova Nepomuki Szent János sírja vonzotta. A papi erények mintaképe csak nemrég (1729) iktattatott a szent vértanuk sorába. Forgách Szent Jánosnak kiváló tisztelője volt; Váradon a kishídnál és püspöksége birtokain: Pocsajban, Bárándon, Belényesen felállittatta szobrát* s háromszor zarándokolt el Prágába ereklyéinek tiszteletére.* Ilyenkor a jó öreg Fábry tudósításai tartják az események felszínén 308a távollevő főpásztort, ki viszont, bármerre jár, csak úgy osztja ki rendeleteit, mintha váradi püspöki lakában volna.

Gímesi lvt. M. 45. 33. 39. 10. Harmadik prágai útjában Olmützbe is elzarándokolt Szent Barkander János sírjához.

Kanonoki kinevezéseivel igen szerencsés volt. Régi kanonoktársai közül először Kovács Pál halt el, majd Luby István, azután Ruthéni János következett, akit legelőször, a saját előléptetésével támadt üres helyre nevezett ki. Végre 1757 február 19-én meghalt Fábry Jakab is. Forgách püspök Keserű Györgyöt, Alapy Jánost, Szenczy Istvánt, Szentiványi Jánost és Eőszy Ferencet nevezte ki helyükbe. Alapy és Szenczy emlékének még ma is kegyelettel adózunk, mert azon papjaink közül valók, kik korán megtanulták, hogy mások javára kell élniök.

Ugyancsak Forgách korában találkozunk először egyházmegyénkben káplánnal is. Megtudjuk, hogy évi fizetése hetven forint volt, élelmét a plébánostól nyerte, kinek ezért Forgách némi bor és búza járandóságot rendelt.*

Váradi püspöki lvt. C. Paulum Forgách resp.

De nem volt valami fényes sorsa a plébánosoknak sem.

Pocsuk Imre – írja gróf Forgách Pál vikárius korában, 1744-ben – pappá szenteltetése után a békésmegyei Nemeskerekibe küldetett lelkésznek. Néhány év múlva Kereki lakosai földjük terméketlensége s az árvizek miatt az endrődi pusztára költöztek át.*

k) Nemeskereki magyar és tót lakosai (89 család) 1731-ben Csáky bíbornok támogatásával telepedtek Endrődre. Mivel a Kőrös a régi templom szentélyét elragadta, azért a Csáky Imre költségén Szent Imre tiszteletére új templomot építtettek (a mai helyén). Potsuknak 1732-ben 244 áldozóképes híve volt s ő gondozta a Szarvason és Csabán lakó 30–30 hívőt is. Az egyházközség a plébánost nem tudta eltartani. Csak párbért (30 krajcárt és 1 mérő búzát), 12 szekér fát, 50 font húst, azonkívül némi hüvelyest, vajat, meg harmad stólát kapott. Ezért Csáky évenként 75 forinttal, 24 mérő búzával és 12 cseber borral segélyezte a 40 km. körzetben fáradozó plébánost. (Mélnási: Csáky bíbornok 104–105.) Úgylátszik, a bíbornok halálával a segélyezés elapadt s a plébános nem bírta a nélkülözést.

Pocsuk ide is követte híveit, noha itt is éppen úgy nem volt fizetése, lakása, mint amott. Utóbb átment Rézbányára, de itt sincs jobb dolga. Mivel tehát látja, hogy ennek az egyházmegyének még nincsenek olyan javadalmai, melyek a papot öregségére eltarthatnák: kéri az egyházmegyéből elbocsáttatását, amit el is nyer. S ez rövid idő alatt már a negyedik hasonló eset volt.*

Váradi püspöki lvt. Protoc. E. 98–100.

„Járandóságom végett – írja a micskei lelkész gróf Forgáchnak 1742 április 27-én – írtam püspök ő kegyelmességének, ki Luby uram által tudatta velem, hogy rövid időn belül kiküldik nekem; de mai napig sem kaptam semmit. Alázatosan kérern azért Méltóságodat, ha nem lenne terhére annak megsürgetése, hogy megkaphassam, őszintén megvallva: ha a tiszttartó úr nem volna jó hozzám, kenyérből sem ehetném eleget. Ugyanis, mint Méltóságod tudja, semmi szabott fizetésem nincs”.*

U. o. C. Paulum Forgách resp.

l) Maczkovics András volt ez a derék plébános.

309Forgáchnak elég alkalma akadt papjai között is a jótékonyság gyakorlására. Ez különben is már a vérében volt. Összes intézkedései, a gimesi búcsú megalapításán kezdve, valamint zarándokútjai mind erre mutatnak. A koldulni szégyelő szegények segélyezésén kívül évenként legalább négyezer forint alamizsnát osztott ki. Püspöki lakását minden pénteken ellepték a szegények. Még azokat sem bocsátotta el üres kézzel, kikről tudta, hogy amit kapnak, elisszák, „Hagyjátok, – szokta mondani – ha a szegény embereknek mindennap volna egykét pohár boruk, nem innának oly mohón, mikor néha hozzájuthatnak”.*

Gánóczy; Eppi Varad. II. 462–3.

m) 1754 május 26-i limina-jelentésében megemlékezik arról is, hogy a szegényeket összeíratta, (!) akik hetenként kapnak alamizsnát; a váradi szegényház lakóit a püspök élelmezi, a szűkölködők között pedig mindennap kényeret osztat ki. (Vanyó i. m. 290. 1.) Mindezt a 17.000 forintnyi püspöki jövedelemből, melynek legkevesebb egynegyede a szegénység ínségének enyhítésére fordittatott!

* * *

Az a lelkesedés, mellyel Forgách az új székesegyház építéséhez fogott, vezette, sőt ragadta őt a katolikus vallás terjesztésében is, szent lángolással. Bihar vármegye 1750-ik évi tisztújításán keresztülvitte, hogy az egész tisztikar tisztán katolikusokból állott. Látszólag megelégedés volt. De csendben fogamzik a vihar. Bihar vármegye nagy protestáns többsége minél inkább kénytelen volt eltűrni megaláztatását, annál kevésbbé bocsátotta meg azt.

A vallási unió előmozdításán Forgách már vikárius korában is egész lélekkel működött. A schizma megszüntetéséért minden egyházban nyilvános imákat s miséket tartatott. 147 község el is fogadta az úniót.* Forgách nagyon örvendett, mert bennünk csak katolikusokat látott.

Gímesi lvt. M. 45. 14.

Pedig az únió ügye a Péró-féle lázadás óta nagyon kényessé vált.

Míg Forgách 1751-ben a pozsonyi országgyűlésen időzött, az aradi görög nem egyesült püspök bejárta Arad és Várad között az oláh falvakat, hirdetve mindenhol, hogyha megmaradnak régi vallásukban, akkor a váradi magyar püspöknek nem fognak tizedet fizetni; de ha elfogadják az uniót, elvesztik azon kiváltságokat is, miket a király a rác nemzetnek biztosított. A püspök Váradvelencére, a valóságos rác telepre is bejött. A váradi katolikus papság ugyan tiltakozott a püspöki megjelenés ellen, de ez bízva királyi szabadalmában s a váradi katonai parancsnoktól nyert őrségben: semmibe sem vette 310ezt.* Megjelenésének következményei csakhamar mutatkoztak is. Hatvan, már egyesült lelkész népével együtt visszatért a schizmára; tizenhat lelkészt pedig, kik visszatérni nem akartak, a nép űzött el. Ezeket azután Forgáchnak kellett tartania és amellett sok rágalmat szenvednie. Mert – mint maga mondja, az udvar közbelépésének késedelme a nem egyesülteket nagyon felbátorította.*

Budapesti egyetemi kvtár: Ab. 93. Jesuit. Magno-Varad.

Gímesi lvt. M. 45. 35.

De más oldalról az egyesültek sem voltak megelégedve. Már akkor pengették a váradi püspökségnek, főleg a jövedelmeknek kétfelé osztását.*

U. o. 37.

Forgách feje felett sötét felhők kezdettek tornyosodni. Azok a kóborló pópák, kiket bemutatott levelében elfogatni rendel, korántsem a béke művén fáradoztak. Végre is panaszok mennek ellene, majd küldöttség is a királynőhöz. Erre el volt készülve, de arra nem, hogy álnoksággal lesz dolga.*

Váradi püspöki lvt. C. P. Forgách. Levele 1754 dec. 16. Belényesről Keserű kanonokhoz.

Háromízben is vizsgálóbiróság jött ki Váradra. A második legtovább, 1754 október 15-től 1755 március 15-ig működött. Tagjai: Klobusiczky Ferenc kalocsai érsek, Marchio de Vilié és gróf Hadik András tábornokok, mint királyi biztosok.”* Ez a vizsgálat maga 11.450 forintjába került Forgáchnak,* mert a költségeket neki kellett megfizetni. Emellett lakását és háztartását átengedte az érseknek; őmaga pedig majd Püspökiben, majd Belényesen tartózkodott.*

Gímesi lvt. M. 45. 36. – Német hívség 720.

Váradi püspöki lvt. – Gímesi lvt. M. 45. 38.

o) De Ville tábornok jelentése szerint az oláhok tulajdonképpen rácok s az uniót a magyar püspök csak bosszúvágyból pártolja, püspök, káptalan és vármegye egyképpen bűnösek a rác püspök és a rác nemzet privilégiumainak megsértésében. Ezért helyezteti át Bartenstein János, az illyr deputáció elnöke, Forgáchot Vácra. (Szekfü Gyula: Magyar történet. VI. 202–203.) Forgách eszközölte ki a görög szertartásúak számára a Szentszéktől suffraganeusául Kovács Meletin a tegeai püspököt, ő restauráltatta templomaikat, ő szerelte fel könyvtáraikat, ő építtetett számukra 6 iskolát, neveltetett nekik három papot, köztük egyet Rómában. (Id. limina-jelentése. 290–291.)

1756 áldozócsütörtökén még annyira összeszedte magát, hogy felszentelte a váradi ideiglenes székesegyházat*, mely eszerint addig csak megáldott volt. A hosszú és fáradalmas szertartást szerencsésen bevégezhette. De ugyanezen évben, az októberi vármegyei gyűlés alatt már elájult. Azután az egész télen betegeskedett, annyira, hogy püspökhelyettesért folyamodott.*

Váradi püspöki lvt. – Gímesi lvt. M. 45. 38.

U. o. 39.

Saját alattvalóinak vádján kívül növelte gondját, bajait a váradi jezsuitákkal való meghasonlása is. 311Váradon a székesegyházban böjti szentbeszédeket a jezsuiták szoktak tartani. Egyik feketevasárnap a szónok hirtelen megbetegedett s a szentbeszéd elmaradt. Forgách ezt megtudta, de a beszéd elmaradásának okát nem. És egyszer mindenkorra megköszönte a jezsuita atyák szolgálatait.

Ehhez még egyebek is járultak. A váradi kálváriát, melyet a jezsuiták állítottak fel, Forgách elvette tőlük s a váradi plébános hatósága alá helyezte. A székesegyházba jezsuita hitszónok helyett pálos szerzetest nevezett ki. Még egy birtokkérdés is vegyült a dologba.

A biharmegyei Jánosd negyedét még Báthory István a jezsuitáknak adományozta. A püspökség visszaállítása után Benkovich püspök úgy intézkedett, hogy Jánosd jövedelmének negyedét adatta ki a jezsuitáknak.* Gróf Csáky Miklós 1738-ban már magát a birtok-negyedet is kiadta.* Gróf Forgách ezt megtagadta s a váradi házfőnököt erélyes fellépéseért eltetette Váradról. De vele együtt elhagyta Forgáchot a jezsuita rendnek befolyása is éppen akkor, mikor arra a legnagyobb szüksége lett volna.

Orsz. lvt. Jesuit. 70.

Bpesti egyet. kvt. Ab. 93. Jesuit. Varad.

„De – a rend történetírójának szavai – mikor ezeket írom, 1757-ik évben, közeledik az idő, hogy a nagyméltóságú püspököt nem minden ok nélkül áthelyezik Vácra, és ekkor a mi társulatunk régi jogait és szent hivatalait kamatostul visszanyerendi”.*

Bpesti egyet. kvt. Ab. 93. Jesuit. Varad.

A jóslatnak csak első része teljesedett be.

Forgách 1757 tavaszán Gímesen keresett üdülést. Itt találta a királynő április 26-án kelt levele, mellyel csakugyan a váci püspökségre helyezte át. „Meg akart vigasztalni – írja Forgách – annyi küzdelmem után a sizmaticusokkal és jobb levegőre akart vinni. Mert voltak Bécsben, kik az én törekvéseimet s előterjesztéseimet a sizmaticusokról helyeselték s az aula ellenkező nézeteit kárhoztatták”.*

Gímesi lvt. M. 45. 39. – A váci püspökségre kinevező oklevél az Orsz. lvt. Collat, eccl. 6. 19.

Még egyszer bejött Váradra s csak 1758 februárjában távozott el. Az általa épített székesegyház a szentéllyel, kápolnákkal 312s a sekrestyékkel együtt, már elérte kellő magasságát; a hajó s a tornyok falai az ablakok övezetéig épültek fel.*

Gímesi lvt. M. 45. 41. – A kiadásai a székesegyház építésére: 1751-ben 1075 frt 34 l/2 k., 1752-ben 9527 frt 9 1/2 k., 1753-ban 8979 frt 48 1/2 k, 1754-ben 10496 frt 41 k, 1755-ben 10.335 frt 15 1/2 k, 1756-ban 13.192 frt 51 k, 1757-ben 14.970 frt 35 k. Öszesen 68.577 frt 55 k. – Orsz. lvt. Kancell. oszt. 5607. a. 1770.

A következő év, 1759 augusztus 25 én nemes szíve nem dobogott többé. Halála után látták, hogy testét mennyire sanyargatta.*

Gánóczy II. 461.

Régi jegyesének, a váradi székesegyháznak emléke haláláig élt lelkében. Legértékesebb főpapi ruháit s egyházi ezüst edényeit leküldte Váradra a székesegyháznak. De a szentségház, melyet Bécsben rendelt meg, a váci székesegyház főoltárára került.* A másik, alabástromtisztaságú szentségház, ő maga, ugyanazon székesegyház sírboltjában porladozik.

Salamon emlékirata. Váradi kápt. lvt.

* * *

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem