III. AZ ÚJ SZÉKESEGYHÁZ ÉPÍTÉSÉNEK BEFEJEZÉSE (1776–1780)
III. AZ ÚJ SZÉKESEGYHÁZ ÉPÍTÉSÉNEK BEFEJEZÉSE
(1776–1780)
(1776–1780)
Báró Patachich Ádám eltávozásával* a váradi káptalan árván maradt, mert Mária Terézia a püspöki széket nem kívánta betöltetni, míg az új székesegyház megépítése befejezést nem nyer. Gróf Kornis Ferenc nagyprépost mellett Fáy Ferenc apátkanonok mint vikárius. Alapy János dulcini c. püspök, kisprépost, olvasókanonok, Szenczy István éneklőkanonok, dr. Jedlicska Antal teológuskanonok, Bimbó Sándor, Gánóczy Antal, dr. gróf Forgách Pál kanonok és a káptalan lelke, Salamon József kanonok hónapról-hónapra várták az új főpásztort – hiába. A bizonytalanság állandósult. Ki lesz a megyéspüspök? Minő munkatervet hoz magával? Mi lesz a székesegyházzal? Fel kell-e építeni a még hiányzó hét kanonoki házat a meglevő háromhoz?
A püspöki széküresedés négy évét teljesen betölti a székesegyház építésének befejezése. Ezen időszakot ismerteti Bunyita Vince: A nagyváradi latin szertartású székesegyház. (Nagyvárad. 1880.) és Biró József: Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei. (Budapest. 1932.) munkája, ezenkívül Bunyitay történeti schematismusának a káptalanban bekövetkezett változásokra vonatkozó adatai. Kiválóan értékes adatokat nyujt Biró idézett munkája, mely éppen a székesegyház építésével kapcsolatos és eddig sok vitát termelt kérdésekre elfogadható felelet ad. – Úgy az előző fejezet kiegészítésében, mint ezen utolsó fejezet megszövegezésében igyekeztem Bunyitaynak a magamétól teljesen eltérő stílusát utánozni és részletekre kiterjedő, kissé érzelmes előadási módját megközelíteni.
Ezen kérdésekre a káptalan egyik tagja a széküresedés alatt már nem kaphatott feleletet. Alapy János c. püspök 1778 február 16 án meghalt. Utolsó évében még volt alkalma megismerkedni a királynő által (Rier Ferenc helyébe) 1777 jan. 31-én kanonokká kinevezett dr. Kende Lászlóval. Alapy halála után a káptalan új tagja 1778 április 22-től dr. Bérezik János, az olvasókanonokságra pedig még március 13-án a püspökség jeles történetírója, Gánóczy Antal kanonok lép elő. Szenczy István éneklőkanonokot az élet kérdései már alig izgatják; állandóan betegeskedik, alig éli túl a széküresedést. A többiek a bizonytalanságban tehetetlenül várják a változást. Gánóczy a levéltárban és könyvei között szaporítja céduláit, jegyzeteit. Csak Salamon Józseffel nehéz beszélni, annyira türelmetlen, 352izgatott. 1776 tavasza óta természetének megfelelő ingerültséggel szemléli a félbenmaradt székesegyházat.
Gróf Forgách Pál nagyszerű alkotása mivé lett? Tetőzete már átereszti a nedvességet. Kívül-belül vakolatlan. Hiányzik az orgonakarzat. Az oltárok, oltárlépcsők, toronyba és karzatra vezető lépcsők még nem készültek el. Nincs padlózata, kriptája, ajtaja, ablaka. A homlokzat befejezetlen. A fülkék befalazatlanok.
Míg Salamon József a kietlen székesegyház mellett bosszankodik, azalatt Bécsben, a Favoritában Mária Terézia királynő magához hivatja Hillebrandt udvari főépítészt és leküldi Váradra: nézze meg, miként lehetne mielőbb befejezni az építést? Hillebrandt egész nyáron, július–augusztusban, Salamon társaságában Váradon nézegeti, méregeti a székesegyházat, szeptember 3-ra befejezi a jegyzetelést és azután visszatérve, előterjesztést tesz a királynőnek: Az építés befejezéséhez még legalább 63.000 forintra van szükség. Mária Terézia elhatározása végleges. Fejezzék be a munkát és 1777 október 18-án kelt rendelete alapján az intercalaris püspöki jövedelmet használják fel fedezetül. A káptalan pedig, ha vágyva várja is új főpásztorát, akkor előbb segítsen a királynőnek az építkezés befejezésében.
A káptalan az építkezés folytatására Salamon Józsefet küldi ki, a feladatra legilletékesebb tagját keserű megpróbáltatások elé állítva. Hillebrandt ugyanis máshol volt építkezésekkel elfoglalva, nem is volt kedve a Ricca által eltorzított építkezési terve kivitelében közreműködni, ezért váradi helyettesére, Neumann Jánosra bízta a közvetlen irányítást. Neumann Forgách eredeti elgondolásaival nagyon gyakran helyezkedett szembe. A változtatások során a már kereteit óranyílásokat befalaztatta és az órát nem a tornyokban, hanem a középső oromzaton helyezte el. Salamon a káptalan meghatalmazása alapján ez ellen tiltakozott és a megkezdett munkálatokhoz való visszatérésre adott utasítást. Neumann megtagadta az engedelmességet, mert vele csak Hillebrandt rendelkezhetett. A sok veszekedés, vitatkozás eldöntése céljából Salamon a káptalan és a királyi kancellár útján emlékiratot terjesztett a királynő elé, aki azt kiadta Hillebrandtnak és Neumannak, Hillebrandt 1778 szeptember 2-án kelt és a királynőhöz juttatott jelentésében minden vádpontra megfelelt, megvédte a kupola 353szerkesztését, az eldugott oltárok közelebb hozását, az órának technikai okokból az oromzaton való elhelyezését (a bécsi Maria-Hilf-templom óraelhelyezésére hivatkozik) és helyettesének, Neumannak tekintélyét és vele szemben tanúsított hűségét, engedelmességét ismételten védelmébe vette. Neumann közel három hónappal később, november 26-án felterjesztett jelentésében védekezett Salamon vádjai ellen és a püspöki palotában általa épített 175 boltozás kifogástalan voltára is hivatkozott.
Mária Terézia udvari főépítészének védekezését elfogadta s a káptalan vádjait levette a napirendről. Ellenben 1779 május 3-án újabb, építkezést sürgető rendeletet adott ki, sőt augusztus 7-re, Ferenc császár halálának évfordulójára már az ünnepélyes felszentelés időpontját is kitűzte. Ugyanezen alkalomra Fischer Vincével, a bécsi akadémia festőtanárával Mária mennybemeneteléről, a két nagy mellékoltár számára a Szent Családról és „Szent László égi jelenés által megintetik a váradi székesegyház felépítésére” tárgykörről összesen 3200 forintba került képet festetett. A három oltár Hillebrand rajzai után szintén elkészült.
A kijelölt napra a székesegyház mégsem készülhetett el. A sok átépítés a hatalmas összegű pénzt hamarosan elapasztotta, újabb 29.435 forintot kellett kiutalni az intercalaris jövedelem terhére (1779 okt. 21.). Közvetlen ezt megelőzően Salamon kanonoktól 1779 szeptember 12-én keltezett felségfolyamodvány érkezett a királynőhöz.
A székesegyház építésének és belső díszítésének sorsát személyes ügyének, Forgáchtól örökölt hagyatéknak tekintő Salamon József ugyanis nemcsak Neumannal, hanem a kupola freskójának és a püspöki házikápolna festményeinek művészével, Schöpf Nepomuki Jánossal is megkülönbözött. Ezt a Pozzo-t követő, nagytehetségű, de hibáktól sem mentes festőt 1773-ban Patachich szerződtette a váradi építkezésekhez és vele először a székesegyház kupoláját festette meg. A mennyezetképen a mennyországot nem éppen szerencsés színkezeléssel festette meg Schöpf. De a püspöki palota házikápolnájában a mennyezetet egyetlen nagy falképpé egybefoglaló freskót nagyon sikerültén, Borromaei Szent Károlyt ábrázoló oltárképét pedig drámaias kifejezéssel színezte. Schöpf két év alatt annyira beférkőzött Patachich bizalmába, hogy a székesegyház főoltárképének megfestésére is megbízást kapott. A festő a mennyekbe szálló 354Boldogasszonyt feleségéről, az egyik cherubot pedig kiskorú leányáról festette meg.
Salamon ezen annyira felháborodott, hogy 1779 szeptember 12-én a királynőhöz felségfolyamodványt intézett, melyben hivatkozik arra, hogy a Váradon mindenki által ismert nőnek a képe nem kelthet áhítatot, hanem csak nevetséget, és felháborodásában a vászon minőségétől a festék olcsóságán keresztül az ecset szőrszáláig mindent kifogásol és végül Fischer Vince képét kéri elfogadni.
A kérvényre a királynő türelmetlenül vezeti rá, hogy az óra elhelyezése és a megjavítható oltárkép, meg hasonló részletkérdések őt nem érdeklik, mert Váradnak püspököt akar adni; kívánja a munka sürgős befejezését, hogy eme óhaját teljesíthesse. A királyi kancellária október 1-én kelt leiratában Salamont ennek megfelelően utasította, a királynő pedig október 21-én a még szükséges 29.435 forintot a püspökség jövedelméből utalványoztatta. A szegény, nyomorral küzdő Schöpf kieszközölte Hillebrandt segítségével és a kancellár támogatásával a királynő pártfogását. Hillebrandt bizonysága szerint Schöpf a királynő 1778 július 3-i rendelete alapján készítette el a főoltárképet, ezért méltó a kép kifüggesztésére és a 900 forint munkadíjra. A királynő rendeletére Salamon kénytelen volt az „infamis pictor”-nak kifizetni a 900 forintot, de a kép felakasztását ellenezte. Mária Terézia parancsára saját költségén Bécsbe megy és 1779 szeptember 12-én, német tolmács igénybevételével tartott kihallgatáson bemutatja a képet. Az uralkodónő véleménye: Schöpf festménye nem olyan rossz, mint ahogy Salamon gondolja, de nem is lehet feltételezni, hogy a Patachich által választott festő egy oltárképet nem tud jól megfesteni. De hogy Salamonnak is igaza legyen, a királynő salamoni bölcseséggel megengedi, hogy Schöpf főoltárképét mellőzve, Fischer Vincének Mária mennybemenetelét ábrázoló festményét függesszék ki a főoltár fölé. Salamon biztatást kap bécsi útiköltsége megtérítésére is, de a királynő közbejött halála után II. József az 1200 forint kiutalását nem engedélyezte.
A káptalan is hozzá akart járulni az új püspök kineveztetéséhez. Ezért ahogy Salamon Bécsből hazatért a jó hírrel, 1779 december 8-án gróf Korniss Ferenc nagyprépost a székesegyházat ünnepélyesen megáldotta és a nyilvános használatra átadta.
355A királynő élete utolsó évében is figyelemmel kísérte a váradi székesegyház belső díszítését. Hiányzott még a nyolc oldalkápolna oltára és oltárképe, a Mária Terézia által Festl császári bécsi orgonakészítőnél megrendelt orgona; a szószék is ideiglenes volt. De Mária Teréziának már nem volt ideje ezeknek elkészülését megvárni. Rendeletére a volt váradi nagyprépost, hat éve erdélyi püspök, gróf Kollonitz László megjelent Váradon és 1780 június 25-én, derűs, meleg nyári napon fényes egyházi, katonai és rendi pompa mellett, ágyúdörgés, harangzúgás, zeneszó és a hívek tömegének áhítatos imái kíséretében a huszonnyolc évig épült székesegyházat felszentelte. „Ezzel a váradi püspökség újraalapításának nagy munkája be volt fejezve” (Bunyitay).
A királynő ugyanezen napon a székesegyházat felszentelő püspököt váradi megyéspüspökké nevezi ki, akivel megkezdődik „a fejlesztés nem kevésbbé nehéz, de annál áldásosabb korszaka.” Mária Terézia utolsó gondoskodásának eredményeként VII. Pius pápa augusztus 8-án megerősíti a királyi oklevelet, mely et székesegyház fenntartására a püspökség jövedelméből évi 2000 forintot, a káptalanéból 800 forintot rendel.
A váradi latin szertartású püspökség székesegyháza immár százötvenöt éve szilárdan áll, de azért szomorúan visszhangzik benne az ősi zsoltár:
„Facti sumus opprobrium vicinis nostris: subsannatio et illusio his,
– qui in circuitu nostro sunt…”
– qui in circuitu nostro sunt…”
De aki a jelen munkából megbizonyosodik arról, hogy a váradi püspökség a teljes pusztulás állapotából hosszas árvaság és megpróbáltatás után fel tudott emelkedni 1692 június 7-ikének és 1780 június 25-ének Te Deumos napjaiig, az megerősödve, hittel várja a másik zsoltárnak felcsendülését és a váradi székesegyházban visszhangzását:
„Alleluja!
Cantate Domino canticum novum:
laus eius in ecclesia sanctorum:
Quia beneplacitum est Domino in populo suo:
et exaltabit mansuetos in salutem…”
Cantate Domino canticum novum:
laus eius in ecclesia sanctorum:
Quia beneplacitum est Domino in populo suo:
et exaltabit mansuetos in salutem…”
* * *
