I. HITVITÁK VÁRADON
I. HITVITÁK VÁRADON
Az 1566-iki tordai országos végzés, mely Erdélyből s a hozzátartozó Váradról száműzte a régi szent királyok vallását – felelet volt az 1525-iki rákosi országgyűlés „Lutherani comburantur” törvénycikkre. De valamint az nem őrizhette meg a régi hitegységet, úgy amaz nem volt képes újat teremteni.
Bihar megye főbbjei közül a Pázmányok, Nadányiak, Zólyomiak stb. elfogadták az új vallást; ellenben Toldi István és Albert s a Telegdiek, Bocskaiak egy-egy tagja hű maradt a régihez.
S a nép? Az egyházak a földesuraké valának. A nép kénytelen volt azt a papot hallgatni, kit földesura helyezett be az egyházba. De a nép mindig konzervatív, az újításokon sohasem kap. Nem is mondták szemébe, hogy új vallást hirdetnek neki, hanem a „megtisztított” katolikusat. Már Révész Imre megjegyezte, hogy a nép tudtán és akaratán kívül tereltetett az új hit felé s voltaképpen csak akkor kezdett eszmélni, amikor a képek, oltárok, stb. eltüntek az egyházból. Hasztalan állították eléje, még gúnyos színdarabokban is, régi szertartásait mint bálványozást, régi papjait mint butákat, csalókat; ragaszkodott azokhoz mégis, atyái hitén, hagyományain, szokásain csak
úgy, vagy még erősebben csüngött, mint azelőtt. Szüntelen óhajtotta vissza régi miséit. Lesz alkalmunk itt, Váradon is tapasztalhatni azt az örömet, ragaszkodást, amit tanusítottak, ha egy-egy régi pap felkereste őket. Hiszen még két század mulva, annyi reformálás után is Franciaországban sok helyen a katolikusok kilenctized része nem akarta elfogadni az állami esküt tett papokat s nem egyszer mondották, hogy szivesen fizetnek kétannyi adót is, csak adják vissza régi plébánosaikat.
A nép megszokta, hogy amit faluja kis egyházában látott és hallott, ugyanazt látta és hallotta a nagy búcsús helyeken: 28Szent-Jobbon, Gyulán éppen úgy, mint Aachenben vagy akár Rómában is. Ugyanazon lélekemelő szertartások mindenhol;
ugyanazok a megnyugtató tanitások minden vita nélkül. Nem ember, nem pap: Isten megjelenését látta, Isten szavát hallotta azokban. Most pedig mennyi különféle vallást látott egyszerre, s azok között mennyi ellentmondást, zavart! A lutheránusok elhagyták a misét, de megtartották még az oltárt, a szentek
képeit. a keresztet; a kálvinisták már ezeket is eltávolították; az unitáriusok pedig egyházuk üres falai közé Krisztus istenségét sem fogadták be. „A különb-különb vallások között – írja egy akkori főúr – azt sem tudták, hogy lelkök hova legyen.”.*
Forgách Péter. L. Ipolyi A.: Veresmarty Mihály megtérése históriája. Budapest, 1875–78. l. 122. l.
1559-től kezdve a lutheránusok már nem annyira a katolikusokkal küzdöttek, mint inkább a kálvinistákkal, ezek pedig pár év mulva az unitáriusokkal.
Kálvinisták s unitáriusok egyik nagy vallási vitájának székhelye éppen Várad volt 1569 október 20-án. Az unitáriusok már akkor a kálvinistákat is, kivált azoknak vezérfiát, Mélius Juhász Pétert „pápások”-nak nevezték s a vita helyéül azért választották a kálvinisták fészkét, a tiszántúli vidéket, hogy annál közvetlenebbül hathassanak ellenfeleikre. Az unitáriusok fő szóvivője Dávid Ferenc volt, „a felséges királynak (János Zsigmondnak) prédikátora az erdélyi atyafiak képében”, a kálvinisták élén Mélius Juhász Péter „debreceni plébános” állt, s köréje sorakoztak egyebek között: Czeglédi György váradi, Túri Pál bihari prédikátor, Károlyi Péter váradi tanitó.
A vitán megjelent János Zsigmond választott király is „az országbeli nagyságos urakkal és minden udvara népével”. Megjelenésök mindenesetre fényes volt és sokban emlékeztetett Váradnak régi szép napjaira, a hajdani királylátogatások idejére, de a hat napig folyt vita végre is sikertelen maradt. Azzal ért véget, hogy a kálvinisták is, unitáriusok is maguknak tulajdonitották a győzelmet.* 29Tanuja volt a vitának a régi vallásnak nem egy hű papja és váradi híve is. Országos végzések, fejedelmi parancsok ellenére még mindig elegen voltak Szent László városában, kik – bár titokban – katolikusok maradtak, mint ezt legközelebb látni fogjuk. A lefolyt vitából ők húzták a legtöbb hasznot… Különben a vitának eredménytelensége cseppet sem javított sorsukon, Váradnak egyházai, melyeket egytől-egyig ők építettek, melyek egyes részeit is csak régi nevén nevezgették, egytől-egyig zárva maradtak előttük. Ők egyedül vallásuk miatt továbbra is száműzöttjei maradtak szülőföldjüknek. Mint akkor mondották: „hitűzés,” „hitkergetés” volt az egyedüli osztályrészük.
A váradi disputaciónak avagy vetélkedésnek az egy atya Istenröl, és annak fiáról, az Jesus Christusról és szent Lélekről igazán való előszámlálása, mely mindenkik félnek akarattyából kezdetett Mind szent havának 28-ik napián 1. 5. 6. 9. Esztendőben. Nyomtatott Colosvarot. 1. 5. 6. 9. Ujra kiadva: Nagy L. és Simén D.: Unitarius írók a XVI-ik századból. Kolozsvár. 1870 I. 1–178. l.
János Zsigmond fejedelem a tordai végzés után még négy év mulva is hajthatatlan, 1570-ben a váradi kovácsok, sarkantyú- és kardgyártók céhlevelét átírja és megerősití, de nem teljes eredetiségében. E céhlevélnek egyik pontja azt rendelé, hogy Úrnapján, mikor a székesegyház nagyharangja megszólal, a céhek mesterei és összes tagjai szépen felöltözködve s égő fáklyákkal és zászlókkal jöjjenek régi szokás szerint a nagymisére, mise után pedig vegyenek részt a körmenetben, s az egész napot, mint ünnepet, ártatlanul és nagy vigassággal üljék meg. E pontra nézve a fejedelem megjegyezte, hogy ezt nem erősíti meg, sőt gyakorlaton kívül helyezi, mert az efféle bálványozó pápista szertartások az ő birodalmában Isten segítégével mindenhol eltörültettek, és ő is eltörültetni akarja. Emellett folytatja a katolikus egyházi javak elidegenítését, mint erről levéltáraink számos adata kétségtelenül tanuskodik. Legfeltűnőbb ezek között azon adománya, mely Szent László székesegyházában a Halottak-oltárának váradi házát és szőlőjét Mélius Juhász Péter debreceni lelkipásztor birtokába juttatta, hogy – mint az adománylevél mondja – egyháza érdekében a könyvsajtót annál inkább igénybe vehesse.* Forgách Ferenc is ekkor nyerte, nem mint pap, hanem mint a fejedelem tanácsosa, a kolozsmonostori apátságot.* Halála előtt pár nappal is egyik emberének, Vajda Jánosnak a váradpüspökii egyház Szűz Mária-oltárának házát s két szőlőjét adományozta.*
Országos levéltár. Kincst. o. Soc. Jesu 3. l.
M. Nemz. Múz. Forgách lvt.-ban.
Alba Julia, 1571 március 8-iki oklevél a Bölöni Sándor levéltárában.
A káptalan országos levéltára az 1566-iki szebeni országgyűlés végzése szerint két papnak s a vármegye jegyzőjének 30őrzésére bízatott,* de a papok közül az egyik, Kanizsay János,* 1570-ben pedig a másik, Fóris pap is eltünik, s a levéltár egészen világi emberek kezére kerül.*
Szilágyi S.: Erdélyi országgyűlési emlékek. II. 327. l.
Orsz. lvt. Neoreg. 840. 21.
Orsz. lvt. Neoreg. 1731. 39. §. 7.
Egyéb változás is történt. A régi hiteleshelyi pecséteket
újjal cserélték fel, melyen először János Zsigmond, utóbb pedig
az éppen uralkodó erdélyi fejedelem címere állt, olykor a kétfejű sas is, ha Várad Bécsnek volt alárendelve.* Kevesebb változást szenvedett a pecsét körirata, mely kisebb-nagyobb eltéréssel mindig ugy hangzott, hogy „A váradi káptalan hiteles pecsétje”.* És ez nagy félreértésre szolgáltatott alkalmat még napjainkban is. Sokan hitték a köriratok után, hogy a váradi káptalan még a XVII-ik században is létezett. Hitök még megerősítést is nyert azáltal, hogy az 1566 után kelt iratok mindig emlegetik a váradi káptalant s annak kiküldött embereit; holott már csak régi szokásból nevezték a hiteleshelyet káptalannak. A káptalan kiküldöttei sem voltak többé egyháziak vagy éppen kanonokok, hanem világiak, akkori hivatalos nevökön „requisitorok” vagy „a fejedelem diákjai”.*
Szilágyi S.: Erd. orszgy. Eml. II. 504. – Sasos címer 1603–1604-ből. Orsz. lvt. Kincst. o. Soc. Jesu 2. 5. és 71.
„Sigillum Authenticum Capituli Waradiensis.” – Rákóczy-címeres pecsétű oklevél csak egy van, 1636-ból: Sigillum Capituli Ecclesiae Waradiensis. Bölöni Sándor levéltárában. Az oklevelek kezdete is rendesen ez: „Nos Requisitores literarum et literarium iustrumentorum in Sacristia sive conservatorio Capituli Ecclesiae Waradiensis repositorum et locatorum” etc.
XVII.-ik századi, biharmegyei tanuvallomás, melynél Strucz János és Zólyomi János mint „a fejedelem deáki iktatták bé űket. Herceg Esterházy kismartoni lvt. 33. A. 21.
Nem csekély veszteség volt az is, hogy Telegdi Mihály e korban (1573) politikai pártállása miatt kibujdosni volt kénytelen.
Távoztával Mező-Telegd azon egyháza, mely egykor a ferencrendüeké volt, s az 1563-iki osztozáskor Telegdi Mihálynak jutott,* elpusztult* s hívő népe is az ősi vallásra nézve elveszett.
A váradi püspökség története II. 458–9. l.
Az osztozáskor 1563-ban Mező-Telegdnek két egyháza volt s ezek közül az, mely Telegdi Miklósnak jutott s egykorú felirata szerint 1507-ben épült, szép csúcsíves idomú. Szemere Mihálynak Mező-Telegden, 1603-ban kelt végrendelete említi: „az mostani házamat, az kiben lakom, az puszta szentegyház mellett…” etc Bölöni Sándor levéltárából.
31Szerencsésebb lehetett a katolikus ügy a Toldyak körében, mert Toldy Borbála, midőn 1580-ban Pázmány Miklóshoz férjhez megy, mostoha fiát, Pázmány Pétert is katolikusnak neveli.*
Fraknói V.: Pázmány Péter, 1885. 8. l.
