III. BORNEMISZA GERGELY (1572–1585)
III. BORNEMISZA GERGELY
(1572–1585)
(1572–1585)
Radeczy István utódja a váradi püspökségben Bornemisza Gergely lőn. De mielőtt vele megismerkednénk, lássuk a váradi állapotok változását.
Várad történetébe e korban mélyen belé szövődik a Báthoryak emlékezete. Itt kezdé fényes pályáját, mint váradi kapitány, Báthory István, itt született Báthory Zsigmond, itt gyilkoltatott meg Báthory Gábor. És a magasabb történeti pontok között egész sora van az eseményeknek. Ezek között ránk nézve, legérdekesebb az, hogy a Báthoryak állították vissza Váradon a katolikus kultuszt.
Hogyan éltek Váradnak katolikusai 1566–1576 között, tehát tíz évig? Ki keresztelte meg gyermekeiket? ki temette el halottaikat? meglátogatta-e őket olykor titkon, álruhában egy-egy katolikus pap? tartottak-e rejtett helyeken isteni tiszteletet? – mind olyan kérdések, mikre legfeljebb ez elnyomott vallásúak történetéből gondolhatjuk oda a feleletet. Levéltáraink minderről hallgatnak. Adataink csupán 1576-tól kezdődnek, s bár még mindig fogyatékos, de annál érdekesebb világot derítenek Váradnak akkori vallási állapotaira.
Olaszi a régi Váradnak csak jelentéktelen külvárosa volt; a mai Olaszinak felére sem terjedt ki. Azon az utcáján, mely a Körös folyó mai nagy hídjától a Kálvária felé vonul, két egyház állt: egyik az Országút- s a Kálvária-utca összeszögelésénél, másik a gör. kat. nevelőház templomának helyén. Amaz Szent Péter apostol, emez Szent Egyed apát tiszteletére volt szentelve.
Ez utóbbi egyházat 1576 tavaszán már a katolikusok, 40vagy mint akkoriban mondták: a régi római keresztény vallás* híveinek birtokában találjuk. Mikor került kezeikbe? annak idejét pontosan ki nem mutathatjuk; csupán annyit tudunk, hogy Várad összes egyházai közül csak ez egyházat birták.* hogy ez is protestánsoké volt.* de Báthory István fejedelem visszaadta a katolikusoknak.
Báthory István alább közlendő levele.
Báthory István alább közlendő levele.
Szilágyi S.: Erdélyi országgyűlési emlékek. III. 85. l.
A Báthoryak erős katolikusok voltak. Csak kettőjük ingott meg: István az országbíró (†1605) és ennek neveltje, Gábor, a fejedelem. Emellett a másik István, ki az erdélyi fejedelemséget karddal vívta ki, a fejedelemséget meg is akarta tartani, sőt biztosítani családjának is. Előkelő állásában már János Zsigmond udvaránál, de még inkább bécsi fogsága éveiben (1565–1568) elég tájékozást szerezhetett az erdélyi vallásügyek felőli hangulatról. Erdélyben a hitújítás Blandrata György, majd Dávid Ferenc fellépésével oly merészen haladt előre, hogy már-már elvesztette keresztény jellegét. Ezzel pedig a kis ország elvesztette volna a keresztény hatalmak minden rokonszenvét is.
Báthory István titkos ülésben hűséget esküdött a német császárnak,* elbocsátotta Csáky Mihály kancellárt,* s levelet írt V. Pius pápának.*
Szilágyi S.: Erd. Orszgy. eml. II. 399. l.
U. o. II. 406–414.
Bpesti egyet. Könyvtár. Kaprinay XIII. A. 340. l.
Mindebből önkényt folyt ezután, hogy hatályon kívül helyezte az 1566-i tordai végzést, „mely annyi hű támasztól fosztotta meg a nemzetet” s melynek még az sem szolgálhat mentségére, hogy csak utánzata volt a külföldi, de nagy és hatalmas nemzetek hasonló intézkedéseinek. Várad katolikusai pedig bár nem a régi szent helyen, nem Szent László király sírja helyén, a székesegyházban, de legalább egy szerény, külvárosi egyházban ismét imádhatták az Istent.
Ideje is volt már. Mint az egykori tudósítás éppen Várad vidékéről mondja: a nép az atyáitól öröklött szertartásokat még ismerte s megtartotta, kiváltképpen a bőjtöket, de az új nemzedék a vallás dolgában már egészen járatlan volt, alig akadt közte, aki tudta volna, hogy mi a mise, mi a gyónás, vagy 41az Oltáriszentség? A pap, aki közöttük megjelent, alig győzte a tanítást s a szentségek kiszolgáltatását.*
Ant. Socherus: Hist. Prov. Austriae Societas Jesu. (1740.) Pars l. 383. l.
A váradi Szent Egyed egyház papjai közül ez időtájban csak egyet ismerünk: Györgyöt, de akiről még kétséges, hogy világi pap volt-e vagy szerzetes?* Annál inkább kidomborodnak az egyház későbbi eseményei.
U. o. 293–4. Jezsuitának véli.
Báthory István a Szent Egyed egyház visszaadásával csak egy lépést tett magasabb céljai felé. A továbbiak megtételében lengyel királlyá választása még elősegítette. Megtartotta Erdély fejedelmi címét, de tulajdonképpen hatalmát is. Testvérbátyját, Kristófot oly módon választatta meg Erdély fejedelmévé, hogy az a fontosabb ügyekben István királlyal egyetértőleg intézkedjék.* Kristóf pedig gyenge, beteges ember volt.* emellett pedig öccsének, családjuk büszkeségének szellemi fölénye előtt szívesen meg is hajolt, Az országos intézkedések Kristóf fejedelem neve alatt történtek, de a tulajdonképpeni intéző István király. Mikor pedig lassú, óvatos előkészületek ulán az ügy megérett: Brennus kardjaként saját nevét is latba veté a király.
Szilágyi S.: Erdélyi orszgyül. eml. III. 5. l.
Kemény I. és Kovács J.: Erdélyország történetei tára. I. (1837.) I.
Erdélyben ekkor a fejedelem után következő méltóság a váradi kapitányság volt. Báthory Kristóf öccsének fejedelemsége korában ezt a méltóságot töltötte be. Azért senki előtt sem lehetett feltűnő, hogy mindjárt fejedelemmé választatása után volt székhelyének, Váradnak saját vallású egyházára fordította fejedelmi kegyét, 1576 március 16-án a váradi Szent Egyed egyháznak adományozza a biharmegyei Tóttelek falut minden tizedével, kilencedével s összes tartozékaival együtt.* Az adománylevél Kolozsváron kelt, tehát éppen ott, hol húsz évvel ezelőtt a váradi püspökség javai, mint maga az oklevél is említi, a fejedelmi kincstár számára lefoglaltattak. E húsz év óta ez volt katolikus célra az első fejedelmi adományozás.
I. az okmányban 3. sz. a. „Nos Christophorus Bathory…” etc.
Az oklevél megjegyzi, hogy az adomány Borsos Péter deák, Várad városának jegyzője, továbbá Szabó Sebestyén és Csanádi Gergely deák a nevezett Szent Egyed egyház kurátorainak, valamint Várad összes katolikus lakosainak kérelmére 42történik; nem is egyedül az egyház papjainak, hanem egyszersmind iskolája tanítóinak javára. És ezzel alighanem célzott a még mindig érvényben levő 1548-i törvényre, mely a lefoglalt egyházi javakat iskolai célokra fordítani rendeli.*
12-ik tvc.
Különben ugyanekkor Báthory Kristóf egy más oklevelet is adott ki, mely képes volt egész Várad városa figyelmét magára vonni. E levélben kiemelve Várad polgárainak hasznos szolgálatait, nevezetesen pedig a biharmegyei Papmező váránál tanusított vitézségét, őket nemességre emeli s címert is adományoz számukra. A címer kék mezőben egy angyal, kí csatabárdot nyujt a vele szembenálló oroszlánnak. A csatabárd kétségkívül vonatkozás a város alapítójának, Szent László királynak hasonló történeti nevezetességű fegyverére, s az oroszlán a város vitézségét akarja példázni.
Még ugyanezen év őszén Kristóf fejedelem egy lépéssel ismét előbbre megy: szeptember 10-én a váradi iskola tanítójának és tanulóinak,* szeptember 25-én pedig megint a Szent Egyed egyháznak adományoz egy-egy szőlőt a váradi Omlós és Dorongos hegyeken.* A jövő október 28-án pedig a nevezett egyháznak ünnepies beiktatása is megtörtént Tóttelek birtokába, az egykorú oklevél szavai szerint: minden ellenmondás nélkül.* Feltűnő ezen adománylevelekben, hogy míg azok elsejében csupán a váradi katolikusok kérelmét hozza fel indokul, a szept. 13-iban már saját buzgóságát is említi, mellyel a katolikus vallás iránt viseltetik.*
Országos lvt. Act. Jesuit. 70. 1576. szept. 10.
U. o. Acta Jesuitarum. Varad. 70. 20. Okmtár 4.
U. o. 70. l.
U. o. 70. l.
Eközben két ferencrendű szerzetes is megfordult Váradon.* Régi emlékek vonzották ide őket; benn a városban jeles klastromuk állott egykor századokig.* Őrájuk is híven emlékezhettek mindazok, kik az 1557 előtti éveket megérték. A ferencrendűek népszerűségében nálunk csak a pálosok osztozának. De azok remete életet folytatván. nem olvadtak úgy össze a néppel, mint a ferencrendűek, kik élelmöket is napról-napra a nép között kéregették össze. Különösen mint szónokok tűntek 43ki; valóságos oraculumai lettek a népnek különösen Hunyadi és Capistranói János ideje óta. Egyik koszorús irónak is feltűnt, hogy a Tisza jobbpartján a hitújítás legrohamosabb térfoglalása közben is fennmaradt a régi hit, holott a bal parton egészen ellenkező történt. E jelenséget egyszerűen meg lehet magyarázni, anélkül, hogy a Tiszának valamely mythikus szerepet tulajdoníthatnánk abban. A Tisza jobbpartján sorban: Gyöngyösön, Jászberényben, Szolnokon, Szegeden megmaradtak a a ferencrendű klastromok s ezek megtartották a régi hitben a népet, mint a székelyek is, ameddig a csiksomlyói ferencesek hatása elért, katolikusok maradtak. Ellenben a Tiszántúl Debrecenen, Váradon kezdve, le egészen Erdélybe, ahol a ferencesek klastromai kipusztultak, kipusztult a régi hit is s vele a magyarság jelentékeny része.
Fridrich. U.: Hist. prov. Hungariae ord. Min. S. P. Francisci strict observ. Kassa. 1759. II. 189. l.
A váradi püsp. tört. II.
A ferencrendűek, kik a Báthoryak alkotásainak hírére megjelentek Váradon, ezúttal kísérletet sem tettek régi klastromuk visszaállítására.* Bizonyosan értesültek István királynak újabb tervéről, mellyel Erdélyben a katolikus vallás fenntartását, sőt győzelmét is kivívni szándékozott. A terv bár merész, de István király hatalmas kezeiben annyira biztos sikert ígérő, hogy a lemondáshoz szokott ferencrendű szerzetesek még örömmel távozhattak Váradról.
a) Bunyitay elnézte, hogy ezt a tcz. magyarországi és nem erdélyi tcz.
***
Báthory István még fejedelem korában több ízben sürgette Miksa királyt, hogy nevezzen ki Erdélybe püspököt.* Kinevezett püspökük mindig lévén, olyant érthetett, aki be is megy Erdélybe s elfoglalja székét. De ez nem történt meg. Nem láthatták még elérkezettnek az idejét. István király siettetni akarta az időt. Már olaszhoni tanulmányai idejében, utóbb Bécsben, fogsága ideje alatt, de még inkább Krakkóban közelebbről megismerhette a jezsuitákat.
Szilágyi S.: Erdélyi orszgyül. emlékek II. 423.
Nekünk a protestantizmus fellépte előtt is voltak idegen nemzetű királyaink, de azok családjokkal együtt mindig beleolvadtak nemzetünkbe, mert mi valánk az erősebbek. A mohácsi vész után már ellenkezőleg történik, mert mi lettünk a gyöngébbek, de nem a másodrendű jelentőségű mohácsi vész miatt, hanem mert megoszlottunk.
A protestantizmus mindenhol a nemzeti nyelvet vitte be az 44egyházba, Nem egészen új dolog; már Assisi Szent Ferenc az egyházi énekeket a néppel saját nyelvén kezdte énekeltetni.* Nekünk is az „Oh dicsőséges szent jobbkéz” ős éneken kezdve, voltak magyar egyházi énekeink. De a protestantizmus egész isteni tiszteletét nemzetivé tette. És ez kivált a mi nemzetiségünket veszélyeztető viszonyaink között rendkívüli népszerűséget szerzett számára. Tanainak azt az ágát, melyet a magyarság fogadott el, hogy megkülönböztessék a szászok és tótok lutheri vallásától, el is nevezték „magyar hit”-nek.
Budapesti Szemle. Pulszky Ferenc: Assisi szent Ferenc és a ferencesek, mint az újkor kezdeményezői 1886. 46. k. 231. lap.
A jezsuiták előtt nem maradt títok a protestantizmus hatásának kulcsa. Tulajdon fegyvereit fordították ellene. A nemzeti nyelvet az irodalomba, a szószékre vitték. Emellett a protestánsok iskoláit is túlszárnyalták.
De Báthory István is észrevette, hogy ily fegyveresekre sehol sincs oly szükség, mint Erdélyben. És sikerült megnyerni a rendet, hogy tagjai néhányát küldje oda.
1579 őszén tízen négyen indultak meg Krakkóból, Karácsony ünnepén Szilágysomlyón, a Báthoryak egyik birtokán tartózkodtak. A ma is meglévő csúcsíves egyházban fényes isteni tiszteletet tartottak. Jelen volt Báthory István, Endre bíbornok testvére is, aki eretnek feleséget vett, de utóbb megerősödve a hitben megparancsolta ama új naptár kihirdetését, amely még a katolikusok részéről is annyi nehézségbe ütközött,
Mind Báthory, mind a somlyóiak kérve kérték a jezsuitákat, hogy legalább egyikük maradna közöttük. Nyilvánvaló ebből, hogy papjuk nem volt Isten tudja mióta. De csak ígéretet nyerhettek, hogy a szerzetesek egyike vagy másika visszatér, ami később meg is történt.* A jezsuitáknak most menniök kellett tovább. Az ünnepek után megindultak Kolozsvár felé. Amint Kolozsvárt megérkezésük híre elterjedt, a nép összefutott, térdeikre estek előttük, sírtak örömükben és szólni sem tudtak, csak csókolták kezeiket, ruhájukat, ahol érték. Majd Kolozsvárról Gyulafehérvárra mentek a fejedelemhez, ki a legnagyobb örömmel fogadta őket.*
Socherus F.: Historia Provinciae Austriae Societatis Jesu. I. 180 l.
U. o. I. 230–1. l.
Sehol egy hang nem emeltetett ellenük. Tudta mindenki, hogy honnan és kinek akaratából jöttek. 45Ezután sorsuk gyorsan fejlődött, Báthory Kristóf fejedelem Gyulafehérváron és Kolozsmonostoron kollégiumot állított fel számukra; közülük választotta házának gyóntatóit és fiának, Zsigmondnak nevelőjét. Hátra volt még a legfőbb és legnehezebb dolog: az országos elismertetés. A tordai 1581-iki gyűlésen ez is megtörtént.
Eközben történt, hogy Váradról követek érkeztek Erdélybe, a jezsuiták tartományi főnökéhez. Követségük szavait adjuk, amint azok reánk maradtak: a váradi polgárok mindnyájan kérnek téged, lelki atya, hogy könyürülnél rajtok. Bárányok vagyunk farkasok között, pásztor nélkül! Nem régiben adott Isten egyet, György papot, de bűneink miatt azt is elvesztettük. Más helyen talán sok az aratni való, de kevés a munkás; nálunk sok az aratni való, de munkás nem hogy kevés, hanem egy sincs.*
Socherus I. 181–2. I., I. 293–4. l.
Erre megjelentek Szent László városának falai között az első jezsuiták, Isten rendeléséből történt, hogy legyen a magyar egyháznak, a magyar történelemnek, a magyar géniusznak – Pázmány Pétere.
Először Tőrösi György érkezett meg, s mikor ez lázba esett, Szántó (Arator) István jött el Lőrinc laikus testvérrel; utóbb Companus, a tartományi rendfőnök is megjelent. A nemesek s előkelő polgárok közül tizenöten mentek eléje, hogy üdvözöljék; a várkapitány, Géczy János, bár nem volt katolikus, a legnagyobb tisztelettel fogadta.
Szent Egyed egyházát s iskoláját birtokaikkal átadták nekik. Szántó a szószékre lépett. Az egyház kicsinynek bizonyult, utóbb a cínteremben állították fel a szószéket,* mert tíz-húsz mérföldnyiről, még a török hódoltság területéről is seregesen jöttek hallgatására. Várad polgárainak is nagy része még katolikus volt, vagy legalább a katolikus hittől nem egészen idegen; a falvak nagy része sem vesztette el régi buzgóságát.*
Cinterem – cemeterium – temető. Az egyház udvara, melyet temetőül is használtak.
Socherus I. 294. V., 182–286.
Csakhamar kitünt, hogy sem Szántó Váradon, sem társai 46Erdélyben nem képesek a nagy lelki szükségnek eleget tenni. Rajtuk kívül sehol egy katolikus pap sem volt.*
Scriptores rerum Polonicarum. VII. 87. l.
Lassanként új rendházakat vontak magukhoz. Számuk már negyvenre szaporodott fel. Ezek közül Szántóhoz is csatlakozott kettő. Szántó ekkor már Várad vidékére is ki-kiment. Mint a krónikás mondja, tanítá az élőket, vigasztalá a betegeket, temeté a holtakat.* A szomszéd Szőlős és más községekben újra szervezé az egyházakat.*
Socherus I. 343. I.
b) A ferencrendüeknek alighanem volt okuk Báthory Kristóf iránti bizalmatlanságra, mert debreceni kolostorukat kertjével és telkével együtt Debrecen városának adományozta. Debrecen katolikus múltja és jelenje. Debrecen. 1930. 19. l.
De Szántó Istvánnak, valamint rendtársainak lángbuzgalma s jelenlétüknek jótékonysága legkivált 1585-ben tűnt ki. Ekkor éhségből pestis támadt. Ilyenkor válik meg a katolikus papnak önfeláldozó képessége. Szántó és társai fényesen igazolták e képességüket. Huszonhatan haltak el közülük, tehát összes számuknak több, mint fele. Magának Szántónak mindkét társa Váradon elhalt, ha ugyan meghaltnak mondható az, ki a csatasorban állva esik el.*
Sidlovicus Péter ápr. 23, Sardensis Bálint jún. 21. halt el. Socheerus I. 342–3.
Erre már Báthory István király is nyiltan felemelé fejedelmi szavait, 1585 április 7-ikén még csak azt mondja, hogy Váradon a Szent Egyed egyházának adományozza a biharmegyei Nagykér falut,* de ugyanezen évi augusztus 14-ikén kelt levelében már e falut, megtoldva bizonyos birtokrészekkel, a jezsuitáknak adja, kik szorongattatások közt és szegényül a hívek nagy lelki hasznára működnek Váradon.
Socheerus I. 342.
Okmánytárban 5, és 6. sz. okir.
***
A katolikus kultusz ilyetén helyreállítása élénk figyelmet kelte mindenütt, kivált Nagyszombaton és Szepeshelyen. Amott a váradi káptalan odamenekült tagjainak reménye, – hogy visszatérnek Váradra, – újra éledt. Birtokaik s egyházi szerelvényeik elidegenítése ellen újra és újra tiltakoznak, és minden tiltakozásuk vége oda megy ki, hogy őrizzék meg azokat a katolikus egyház számára, míg ez Váradon ismét helyreállíttatik.* Szepeshelyen pedig, hol akkor Váradnak kinevezett 47püspöke lakott, maga a püspök sem tartotta lehetetlennek, hogy váradi székét még elfoglalhatja. Náprágyi Demeter kinevezett erdélyi püspök néhány évvel utóbb be is ment Erdélybe.
A váradi püspökség története I. 423. l.
Váradnak kinevezett püspöke ekkor – mint fenntebb előadtuk – Bornemisza Gergely volt.* Előneve némelyek szerint „Pécsi,”* ami ha valónak bizonyul, akkor közel állhatott ama Bornemisza Gergely pécsi kovácshoz, ki az 1552-iki egri ostrom alatt a tűzérséget igazgatta s leleményességével annyi kárt okozott a törököknek. Az sem bizonyos, hogy ő volt-e az a Bornemisza Gergely, kit Fráter György váradi püspök 1551-ben éppen Váradról Ferdinánd királyhoz követségbe küldött.* Feltünő azonban, hogy midőn öt év mulva (1556 augusztus 5-ikén) először találkozunk vele, ismét egy főpap, Oláh Miklós prímás oldalanál látjuk, mint titkárt.* Egyike volt azoknak, kik a magyar katolikus egyház újraszervezésén fáradoztak.* Szellemi képességeihez csakhamar magas állást s anyagi eszközöket is nyert. 1556-ban esztergomi kanonok és sasvári főesperes,* 1561-ben szepesi prépost,* két év mulva pedig csanádi püspök és királyi tanácsos.*
Keresztnevét Péterffy (Concilia II. 36.). Wagner (Analecta Scepus. II. 260, 263, 268. l.) Georgiusnak, de az egykorúak mindig Gregoriusnak írják.
Batthány J.: Leges ecclesiasticae regni Hungariae.
Történelmi Tár. 1879. 515. l.
Herceg Esterházyak kismartoni levéltára. 12. X. 895.
Péterffy, Concilia II. 37. l.
Memoria Basilicae Strigon. 142. l.
Wagner K: Analecta Scepus. III. 89. l.
Mindkét királyi oklevél Pozsonyban, a várban kelt 1563 nov. 29-én és 1572 okt. 26-án. Orsz. lvt. Collat. eccl. I. 66–8. 95–6. 8. c)
c) Hasonlóan adja elő a jezsuiták működését Veress E.: Az erdélyi jezsuiták levelezései. I–II. Budapest. 1911, 1913. L. még Mészlényi Ant.: A magy. jezsuiták a XVI. szdban. (Szent István könyvek 92.) Budapest. 1931.
A csanádi püspökség azonban akkor csak puszta cím volt, ennélfogva Bornemisza megmaradt szepesi prépostságában.*
d) Kollányi szerint (Esztergomi kanonok 161. l.) 1556 után az esztergomi kanonoki és sasvári főesperesi állása mellé megkapja a szentistváni prépostságot is. A szepesi préposti állásához pedig az uralkodó 1563-ban a Szent Antalról elnevezett lechnici kolostort a menedékszirthez tartozó birtokokkal is Bornemiszának adományozta oly meghagyással, hogy a lechnici zárdát, amelyet a menedékszirti karthauzi szerzetesek kifosztottak, tőlük haladéktalanul vegye el és gondoskodjék, hogy a Lengyelországból megszökött vagy elűzött szerzetesek a zárdába visszafogadtassanak. V. ö. Pirhalla Márton: A szepesi prépostság vázlatos története. Lőcse. 1899. 253–297.
Nem sokkal volt szerencsésebb, midőn 1572 október 27-én a váradi püspökséget elnyerte.* Székhelyét itt sem foglalhatta el s a püspöki birtokoknak csupán némi töredékei jövedelmeztek számára. E birtokok jövedelmezőségéről érdekes képet nyerünk egy tanuvallatásból, melyet Halasy János és Ugróczy János egri kanonok tartottak. Brezoviczai Horváth Boldizsár vallomása szerint Báránd, Kisrábé, Udvardi, Püspökladány, Tiszafüred, Túrpásztó Bornemiszának barmot, lovat, pénzt, és bizonyos ajándékokat szolgáltatnak: 46 tulkot, 48 meddő tehenet, 6 csődört, 75 forintot, 48darutollakat, szőnyegeket, paplanokat, csizmát és papucsot.* Püspöki méltóságával arányban nem álló jövedelmein úgy akart segíteni a király, hogy a mislei prépostságot adományozta számára,* midőn pedig annak birtokba vétele akadályokba ütközött, jászói préposttá nevezte ki őt. Emellett megengedte, hogy megtarthassa a szepesi prépostságot, mely szintén csak szerényen jövedelmezett, minthogy birtokainak nagyrészét egyes kényurak ragadták magukhoz.* Bornemisza szemeiben mégis nagybecsű volt e prépostság, mert kápttlan, esperességek, plébániák tartozván hozzája, ott igazi püspök volt, ami váradi egyházmegyéjében nem lehetett.
Utóbbi.
Orsz. lvt. Ecclesiastica 15. 17. és váradi püspöki uradalmi levéltár I. A 21.
A préspostsághoz Alsó, Felső-Misle, Ósva és Bologd abaújmegyei Boroszló, Janó és Mérk sárosmegyei falvak tartoztak. Azonban Kátay Ferencnél volt 9633 magyar forintban elzálogosítva és Bornemisza kiváltására nem vállalkozott. Orsz. lvt. Királyi könyek. I. 95–97. 101. l.
Wagner C.: Analetia. III. 91. l.
A távolság, a száműzetés még vonzóbbá tette előtte a megyét. De a remény, hogy még meglátja egykor, csak nem akart teljesülni. Legalább megőrizni akarta püspöksége jogait, biztosítani jövőjét. És elhelyezte a jászói konvent levéltárában a váradi káptalan legrégibb (XIV. századbeli) statutumait, melyek arra is hivatva voltak, hogy a váradi püspökség alapításának százados vitáját eldöntsék.*
A váradi káptalan legrégibb statutumai. Bevezetés.
A bécsi Belvedere-gyüjtemény két kincse, Mátyás király és Beatrix királyné egykorú domborművü arcképe szintén Bornemisza püspök emlékét őrzi: ő küldte fel azokat Miksa királynak parancsára.*
Fraknói V. közleménye. Archeol. Értes. XI. 7–11. l.
e) A Rudolf főhercegnek koronázására való meghívását végző küldöttség vezetője Bornemisza Gergely volt (mellette Pethő János kir. főkamarás, Melyth György és Pernezy András.) 1572. szept. 16-án (Fraknói V.: A magyar királyválasztások története. Bpest 1921. 208. I. De téves Fraknói azon adata, hogy Bornemisza váradi püspök volt ekkor.) Valószinűleg ez alkalommal olyan feltűnést keltett az udvar által már egy évtized óta kegyelt pap, hogy alig hat héttel később, 1572. okt. 27-ikén megkapta a váradi püspökséget.
Halála napja bizonytalan,* csak annyit tudunk, hogy temetése Jászón 1586 január hó 20-án történ. A gyászszertartást ünnepies beszéddel a csanádi püspök végezte az egri és szepesi káptalanok s a leleszi és jászói konventek tagjainak környezetében. A nemesség s a városok polgársága soraiból kétszáznál többen jelentek meg, s mindanyiok között 49– mint az egykorú tudósítás mondja – nem volt egy, ki ne siratta volna a megboldogultat.* *
Wagner C.: Analecta III. 91.II. 268.halála idejét 1583, majd 1584 végére teszi; az országos levéltárban a Liber dignitar. ecclesiast., pedig 1585 szept. 9-re vagy 10-re. Megjegyzendő, hogy hajdan a temetés hónapok, évek mulva történt a halál után.
Kapronczay György levele 1586 január 26-án Kassáról Pozsonyba Radeczy István egri püspöknek. Orsz. lvt.-ban.
f) Magyarország és Ausztria között 1932. november 27-én, Velencében „a múzeumi és könyvtári állományok tárgyában” kötött egyezmény alapján ezen domborművek Magyarország tulajdonába jutottak és 1933-ban a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállították. Bornemisza Gergely valószinüleg 1572-ben Bélay Imre pataki, újhelyi és laádi vicarius generálistól vette át a domborműveket és ugyanazon évben Bécsbe küldte. Mindkettő fehér márványból van, sötétzöld jáspis alapon, 54X38, 53X38 cm. nagyságban. Régebben Giovanni Dalmata traui művésznek tulajdonították, aki 1481 óta Mátyás udvarában 50élt, míg újabban lombardiai eredetűnek minősítik. (A kiállítás katalógusában 104. számú).
g) Bornemisza Gergely még 1583. június végén Kassán negyedmagával (Norgarolla Ferdinánd szatmári kapitány, báró Herberstein Felix, Nagyváthy Ferenc kamarai tanácsos) mint császári biztos tárgyalt Báthory kancellárjával, Berzeviczy Mártonnal. L. Veress E.: Berzeviczy Márton (158–160) és Kárpáthy-Kravjánszky Mór: Rudolf uralkodásának első tíz éve. Bpest 1933. 87. –
Itt kell megemlékeznünk a székesegyháznak ez időben 50.000 forint értékűre becsült kincseiről is, Bunyitay munkájának I. kötetében (422–423) megállapította, hogy a székesegyházi kincsek 1556-ban a Báthoryak ecsedi várába szállíttattak, Mi lett a kincsek legközelebbi sorsa? Erre ad feleletet Bornemisza Gergely 1576 szeptember 28-ikán, Jászón kelt levele, melyet a származása folytán Várad iránt állandóan érdeklődő Telegdi Miklós esztergomi nagypréposthoz írt (Váradi káptalan magánlevéltára 9, 23.) Ezen levélből tudjuk meg, hogy Bornemisza a székesegyházi kincsekért perelte Báthoryt (Miklós országbirót), majd peren kívüli magánegyesség alapján két alispán és a szepesi káptalan két megbízottja átvette a székesegyház kincseit Bornemisza részére. De mit találtak ott? Egy hitelesen lepecsételt ládában 18 márka súlyú ezüstöt és 8 dalmatikát, összesen legfeljebb 500 forint értékben, Tehát egyszázadát az eredeti kincseknek. Keserű humorral írja Bornemisza, hogy elefántot várt és szunyogot is alig fogott. „Atque ita nostra illa magnifica expectatio multum nos fefellit Elephantem enim expectantes, vix culicem apprehendimus”. Bornemisza a többi kincsről ezt irja: „Reliqua clenodia dictae ecclesiae nostrae Waradiensis ipsum Hagymássy intercepisse et conflasse testibus ibi praesentibus abunde satis doçuit”, Ki Iehetett ez a Hagymássy, aki a székesegyház kincseinek nagyrészét eltulajdonította és öszszeolvasztotta, azt a levelekből nem állapíthatjuk meg, de talán nem tévedünk, ha Hagymássy Kristófra következtetünk. Ez János Zsigmond szolgálatában, mint a fejedelem hadainak főkapitánya kezdé meg a vagyonszerzést, majd Báthoryt is felhasználta gyarapodásához, mig sikerült is mintegy 50 helységet szereznie. De lehetett a kincsszerző a másik Hagymássy Kristóf is, a fiatalabb, aki később Bocskay egyik alvezére lett. Családjukból nősült Bocskay is, midőn Varkoch Miklós özvegyét, szül. Hagymássy Katát feleségül vette. Ezen irányban a váradi székesegyház kincsei egyrésze után való nyomozás még kutatásra vár. A püspök tulajdonába visszajutott kincsmaradvány továbbvándorolt Pethe Mártonon át Mikáci Miklósig, mint látni fogjuk.
– Mivel a váradi katolikus egyházi életről becses adatokat nyújt még Possevino Antal jezsuita-diplomatának 1583. március második felében Váradon tett látogatása, ezért nem mellőzhető Fraknói Vilmosnak 51ezirányú kutatása és közleménye. Különösen becses Fraknói Vilmosnak a Katholikus Szemle 1902-iki évfolyamában „Egy jezsuitadiplomata hazánkban” cimü, terjedelmes értekezése, melyben azonban a váradi látogatásról alig egy oldalnyi terjedelemben (606–607, 688) történik emlités. Legbecsesebb Fraknóinak a Tiszántúl c. lap 1901-iki húsvéti mellékletében közölt „Possevino nagyváradi látogatása 1583-ban” cimü cikke. Ebben a jezsuita-diplomata egyik kisérőjének, Piazza Tamás jezsuitának rendfőnökéhez küldött jelentését forditásban következőleg adja:
„Mikor Várad hoz közeledénk, az erős várnak, nemrég a püspök székhelyének parancsnoka, (Giczi János főkapitány) százharminc lovas élén, kétezer lépés távolságra elénk jött. Noha nem katholikus, tiszteletteljesen fogadott minket és a városban elkészített szállásunkra kisért. Itt, hol a katholikus papok kiüzetése következtében több év óta nem miséztek, misét mondottunk. Ebéd után megjelent Possevino atya előtt egy szegény tót pap, ki a magyar nyelvet érti ugyan, de nem beszéli, az iskolamesterrel, hetven polgárral s mintegy húsz fiuval. Ezek körtéveI, almával és szőllővel kedveskedtek; ugyanis nemes faju gyümölcsökben bővelkedik ez a vidék. Örömöket fejezték ki jövetelünk fölött, hathatósan esedeztek segitségünkért, előadván, hogy nincs magyar hitszónokuk, noha kétezernél többen vannak, nagyobb ünnepeken pedig a török hódoltságból és Magyarország egyéb részeiből mintegy 5–6000 ember jön össze, hogy legalább misét hallgassanak. Előadták, hogy nincs, aki nekik „a kenyeret szegje” és a veszedelmes kálvinistáknak, kik a császárt uraló Magyarországot úgyszolván teljesen elárasztják, ellenszegülni képes lenne. Előmutatták a lengyel királynak néhány nap előtt érkezett levelét, melyben kérésükre megigérte, hogy gondoskodik a hitszónok fizetéséről és ellátásáról, ha sikerül egyet Nagyszombatban vagy Pozsonyban találniok. Végre a polgárok fölkérték Possevinot, eszközölje ki, hogy Szent György napjára, vagy pünkösd ünnepére Kolozsvárról egy jezsuita atya jöjjön hozzájuk, aki legalább egy prédikációt tartson”.
„Ki lett volna annyira keményszívű, hogy ilyen szent szomjuság meg ne hassa? A mi szemeinkból könnyek fakadtak. Possevino atya, az isteni gondviselés által rendünk iránt tanusított nagylelkűség ezen ujabb megnyilatkozásától fellelkesitve, minden módon megvigasztalni és a katholika hitben megszilárdítani igyekezett őket; amiben protestáns tolmács segítségével kényszerült élni”.
„Igéretet tett, hogy rajta lesz, hogy amennyiben lehetséges, pünkösd ünnepére Kolozsvárról egy hitszónok jöjjön hozzájuk; továbbá, hogy egy másik papot a császárt uraló területen találjanak, magyar katekizmusokat és egyéb katholikus könyveket kapjanak. Buzdította őket, hogy négy előhaladottabb korú ifjút küldjenek a pápa és a lengyel 52király által alapított kolozsvári papnöveldébe, ahol a nagy termés számára papokká fognak kiképeztetni. Egy jelenlevő nemes embert rábeszélt, hogy jó lelkületű fiát kiképeztetése végett Kolozsvárra küldje mieinkhez. Az iskolamesternek a római katekizmust és más könyveket adván át, felhívta őket, hogy a katekizmusnak az imádságról szóló utolsó fejezetét olvassa föl a tanulók előtt. A papot is könyvekkel, a római misekönyvvel ajándékozta meg; egyuttal meggyőződvén becsületességéről, a gyóntatásra felhatalmazással látta el; intvén, hogy súlyosabb esetben a kolozsvári collegium rectorához, vagy gyulafehérvári residentiánk főnökéhez forduljon, akikre ő a pápától nyert fölhatalmazásait teljes mértékben átruházta volt. Azoknak, kik a latin nyelvet értették, könyveket, másoknak olvasókat adott. Az olasz építőmestert intette, hogy mielőtt elutazunk, nálam gyónását végezze. A polgároknak javasolta, írjanak a (lengyel) királynak s küldjenek egy embert, ki a levelet megvigye, az ügyet sürgesse, könyveket hozzon és a hitszónokot ide kisérje. Közlé velök, hogy küldöttüket mi magunkkal visszük, uti költséggel, ha szükséges, ellátjuk és mihelyt Isten segítségével mindent jól elvégezett, visszaküldjük. Végül fölhívta őket, hogy másnap hajnalban gyűljenek össze a templomban, melyet nekik az eretnekek ármánykodása csak a külvárosban hagyott meg; ott misét fog mondani és Isten áldását fogja leesdeni igyekezeteikre”
„Derült lélekkel töltöttük el az éjszakát, reggel ájtatos férfiak és asszonyok ugyan olyan ajándékkal halmoztak el, amilyenekben a megelőző napon részesültünk; a mit mi Boldogságos Szűz tiszteletéről írt imádságos könyvecskékkel és olvasókkal viszonoztunk. Azután előkelő emberek, a pappal és az iskolamesterrel jöttek értünk, jelentvén, hogy a nép már várakozik ránk s minden készen van.”
Ugyanakkor Possevino atyánál a kálvinista prédikátor (Beregszászi Péter), mint mondá, udvariasságból, látogatást tett. Possevino atya tudván, hogy az ő zaklatásai kényszerítették távozásra a kath. hitszónokot és a váradi katholikusok iránt mély részvétet táplálván, elfogadta őt ugyan, de nehogy a jelenlevő katholikusok megbotránkozzanak, az ő színe előtt könyvek ajándékozásával vallásos hűségükben megerősítette őket, egyúttal közlé, hogy a király akarata szerint a kálvinista prédikátornak a katholikus vallás gyalázásával föl kell hagynia.
„A kálvinista prédikátor haragját elfojtani nem birván, kérkedve mondá: „Mi leküzdöttük az arianusokat, és ha vitatkozásba bocsátkozunk, mindenki ellenében megtudjuk védeni hitelveinket!”
„Te -válaszolá Possevino – avval kérkedel, hogy az arianusokat leküzdöttétek?!* A katholikus egyház már rég leküzdötte és 53elátkozta őket, úgy, mint titeket mindnyájatokat. Vajjon a niceai zsinatot, az evangéliumot, a szent-atyákat minden tévtan és eretnekség ellen ki szülte, ki fejlesztette, ha nem a kath. egyház?” (* Beregszászi az erdélyi unitáriusokat értette. Possevino azt hitte, hogy a kereszténység első századainak arianus felekezetéről van szó.)
„Mikor a prédikátor a vitát folytatni készült, Possevino így szólt; „Menjünk mi katholikusok isteni tiszteletünk végzésére, Te pedig sátán távozzál! A prédikátor némán elvonult”,
„A vár kapujánál a parancsnok nagy kisérettel várta s üdvözölte Possevino atyát. Ez figyelmeztette őt a kálvinista prédikátor ármányaira, útmutatást adott neki, mit kelljen tenni, hogy az igaz hit ismeretére ő maga is eljusson, a katholikus népet a király nevében pártfogásába ajánlotta”.
„A várparancsnok biztosítá, hogy a katholikusok javát szívén
viselte eddig is és viselni fogja ezentúl s készséggel fogadja őket pártfogása alá. Ő maga – ugymond – noha nem katholikus, de a kálvinistákkal a praedestinatióra, az oltári-szentségre és a keresztény cselekedetekre vonatkozó tanításukban nem ért egyet; a jó cselekedeteket az üdvözülésre szükségesnek tartja, az oltári-szentségben Krisztus urunk igaz testének jelenlétét hiszi”.
„Nem marad egyéb hátra, -válaszolá Possevino – mint hogy egyebekben is vonja meg a hitet attól, ki az evangélium ellenére az oltári-szentségben Krisztus jelenlétét tagadja. Azt a reménységét fejezte ki, hogy közelebb jó hirt fog felőle hallani”.
„Mire folytatta utját a templom felé, amelyet férfiak és nők
megtöltöttek. Ezek, miután a misét ájtatosan meghallgatták, a távozó Possevinot sirva és zokogva, majdnem térdre borulva vették körül. Némelyek áldásért, mások olvasóért vagy imádságos könyvért könyörögtek, szerencsés utat kivántak, magukat, mint a kik a törökök torkában élnek, a kálvinistáktól és más eretnekektől el vannak nyomva, pártfogásába ajánlották”,
„Ezalatt Possevino atya elé lépett egy durva posztóba öltözött, vastag kötéllel övedzett, halvány arczú, tiszteletre méltó megjelenésű férfiú, a ki a török hódoltságból három esztendő előtt költözött Váradra. Azt a kérelmet terjesztette elő, tegye lehetővé, hogy szerzetes rendbe léphessen, mert ezen szándékának megvalósítása végett és hogy békében halhasson meg, menekült a törökök közül és hagyta el nejét, a ki vonakodott a katholika hitre térni és elhagyni Gyula városát, a hol nincsenek keresztények, hanem csak arianusok, kiknek papja előtt léptek ők is a házasságra”.
„Miután Possevino a jelenlevőktől értesült, hogy az ember tisztességes életet folytat, buzgó látogatója a kath. templomnak és kis kertje müveléséből tartja magát: dicsérte szándékát, de megmagyarázta neki, hogy szerzetbe lépnie nem lehetséges. Nehogy mégis vigasztalás 54nélkül hagyja, levelet adott neki át, amelyben kolozsvári rendtársainkat fölkéri, hogy őt vagy a papnöveide kertjében, vagy falvaikban foglalkoztassák, gyakran bocsássák a szentségekhez; alkalmasnak találván őt a magyar nyelvben jártasságánál és vallásosságánál fogva arra, hogy a jobbágyok gyermekeit a keresztény vallásban oktassa”.
„Mikor mindezek elintézése után kocsinkra felszállottunk, megjelent a várparancsnok és 300 lovassal háromezer lépésnyi távolságig kiséri, mikor pedig tőlünk bucsut vett, három ifjú unokaöcscsét, kik tanulmány czéljából Rómába készülnek, ajánlotta nekünk és lovascsapatot adott mellénk, hogy minket a török martalóczok ellen megoltalmazva Ecsedre vigyen”.
Ezen egyszerü, mondhatnók naiv elbeszélés, a melynek fogalmazásában Possevinonak, a hires stilistának semmi része sem volt, megható módon tükrözi vissza a váradi katolikusok vallásos hüségét, mellyel őseik hitéhez ragaszkodtak és gyermekeiket is az elpártolás kisértései ellen megóvni iparkodtak.
Feltünő az a részlete, mely szerint Possevino egy nemes embert rábeszélt, hogy fiának további kiképeztetését a kolozsvári jezsuitákra bizza. Lehetetlen nem gondolnunk arra, hogy a nagy jezsuita missiónárius-diplomata figyelme éppen arra irányult, ki méltó utódjává lett, az ifju Pázmány Péterre, a kit katolikus mostoha anyja és egy lelkes magyar jezsuita, Szántó István atya, ki két év előtt rövid ideig Váradon müködött, előkészitettek arra, hogy Possevino megjelenése a lelki átalakulás folyamatát siettesse”, (Fraknói).
***
