6. BETHLENKERESZTÚR
6. BETHLENKERESZTÚR
1332-ben a pápai tizedjegyzék de Sancta Crucenak írja. (Györffy: Az Árpád-kori. II. 75.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1411-ben Magyar Keresztur (Kádár: Szolnok-Doboka vm. VI. 21.), 1345-ben Keresztur, 1441-ben is Keresztur, 1587-ben Sajókeresztur (Györffy: i.h.;
C. Suciu: i.m.) néven fordul elő.
1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Domokos a pápai tizedjegyzék szerint 17 új banálist fizet. (Beke: Az erd. egyházmegye. 113.; Kádár: i.m. VI. 12.) Mivel három Keresztúr van a vidéken, az azonosításban a szerzők nem egyeznek. A XIV. század elején azonban mindegyik biztosan létezett. Helyi ismereteik alapján Kádár, Györffy és Beke azonosítása látszik valószínűbbnek.
Már 1644-ben mint elpusztult kőtemplomot emlegetik. (Kádár: Szolnok-Doboka vm. népokt. tört. 440.) Úgy látszik, még meg lehetett menteni, mert egy évszázaddal később, 1754-ben újra mint romladozásnak indult kőtemplomot veszik számba, 1806-ban pedig mint romlófélben levőt. (Kádár: Szolnok-Doboka vm. VI. 20.) Ekkor viszont sorsát nem kerüli el, mert Hodor ezt írja 1837-ben: „itt csak volt ev. ref. templom, melynek puszta falai közt a fül ma csak csendességet hall a madarak napestig való csevegésén kívül”. (Hodor: Doboka vm.)
Az omlófélben lévő templom harangját már előbb, 1806-ban az egyik birtokos, mint
tulajdonát, Magyarköblösre viteti. (Kádár: i.m. VI. 21.)
Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején átélik a reformáció változásait:
a lutheránus, református, majd unitárius egyházhoz tartoznak, a templommal együtt.
A XVI. század végén a templom az unitáriusoké. Az 1600-as évek első negyedétől újra
a reformátusoké, de az 1601–1603. évi pusztulás után, megfogyatkozva, csak leányegyház. A XVIII. században Sárvár filiája (Benkő J.: Transsilvania. III. 184.), majd Sajószentandrásé.
A XVIII. század közepére az eredetileg magyarszász lakosság már csak 2-4 családra apad. Ennek ellenére a rommá lett középkori templom helyett 1848-ban kis templomot építenek. (Ref. Névkönyv. 1888. 16.) Ma a templom helyén új görögkeleti templom áll.
A helynevek egykori lakóiról vallanak: 1345-ből Hidusséd pataka, Sóspatak (Documente. XIV. C., IV. 271.); 1364-ből Sóspatakfő, Szőlőbérc, Berekjó patak, Tölgyfa, Rákóczifa; 1482-ből Sóspatakafő;1644-ből Aszaló alatt, Domb, Patak mellett, Alsó tábla, Felső tábla, Sajó, Horgas, Egyház vápája, Borsósziget, Águt által, Varjúsziget, Királysziget;1648-ból Mogyoróberek, Magospart, Tógát, Csorgó, Dajkert, Kerektó, Göbesz, Bikarét, Nyerges, Gátfüze, Kormányos, Sóskút, Szénégető stb. (Kádár: i.h.)
