SZENT MIHÁLY-TEMPLOM
SZENT MIHÁLY-TEMPLOM
A mellette álló diadalmas Mátyás (Mathias Rex) szoborcsoport miatt egyesek Mátyás-templomnak ismerik tévesen. Építésének ideje sokáig bizonytalan volt. Sokan Zsigmond uralkodásának kezdetére, vagy a XIV. század végére teszik.
1348-ban eccl. parochialis Michaelis. (Györffy: i.m. III. 357.)
Karácsonyi János a kolozsvári plébánia levéltárában őrzött pápai búcsút engedélyező levél alapján kétséget kizáróan megállapította, hogy az 1349-es év már nem a templom építésére, hanem felszerelésére, berendezésének idejére enged következtetni; búcsút engedélyez azoknak, akik nemcsak a templom építéséhez, hanem kivilágításához, felszereléséhez adakoznak a szokott lelki feltételekkel: gyónás, áldozás, bűnbánat, ima és a Szent Mihály-templom meglátogatása az oklevélben felsorolt 15 ünnep valamelyikén. A templom ekkor tehát már látogatható volt, használták. (Az Oltár. II. 240–241; Documente. XIV. C. 415.)
Elfogadható Kelemen Lajos adata, mely szerint a templom építésének kezdete 1316-ra tehető. Sőt
előbbre, amire a domonkosok óvári volt plébániatemplomba való beköltözésének időpontja ad alapot, amely az új plébániatemplom építésének kezdetét 1300 előttre teszi.
1400-ban IX. Bonifác pápa részéről újabb búcsúengedély segíti a templomot. (Beke: i.m. 130.)
1401-ben sor kerül a templom külső díszítésére is, ekkor állítják fel a külső oldalán az Olajfák hegyén szenvedő Krisztus kőszobrát. (Az Oltár. II. 241.)
Zsigmond idején már bővítik: a hajót nyugati irányban meghosszabbítják, aminek jele Zsigmond és László király címere.
Két tornyot terveznek, de csak egyik épül fel 1540-ben, Slewnig G. plébános idejében. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 197.)
Ez a torony 1697-ben leég. Külföldi unitáriusok segítségével javítják meg. 1763-ban villámcsapás és földrengés annyira megrongálja, hogy le kell bontani. A következő század közepéig faharanglábról szólnak a harangok. 1837–1858 között építik a mai neogótikus tornyot a templom északi oldalán. A régi az észak-nyugati sarkán állott, 1617-ben még kereszttel a sisakján. Ezt az 1655. évi tűzvész utáni javításkor kakassal váltják fel. (Az Oltár. II. 206.)
Az 1697. évi tűzvész a szentélyt annyira megrongálja, hogy a második boltozatot újra kellett boltozni. 1752-ben készül el. Az eredetit 1956–1957-ben állítják vissza, amikor az 1752-ben épített barokk boltozat fölött 2 méterrel magasabban előtűnnek a régi szép pillérfők; ezért az egykori záróköveket felújítják, Szent Mihály, Szent László és Szent István domborművével. Ekkor kerül felszínre a középkori szentségfülke is.
A szentély déli falához csatlakozó kápolnában freskókat tártak fel. Az első kép Tiarás pápa, Szent Sebestyén képével, egy még régebbi falfestmény rétege felett. A második kép koronás dicsfényes fej, kelyhet tartó kéz, nagyon megrongálva. A harmadik kép: két püspöksüveges szent, három női alak, talán Szent Dorottya virággal, Szent Borbála és Szent Donát.
A negyedik kép a déli falon csak töredékesen maradt meg, mert a XVIII. században befestették. A déli fal ötödik képe Szűz Mária Jézussal és a hét vértanú szűz: Szent Katalin, Szent Ágnes, Szent Dorottya, Szent Orsolya, Szent Borbála, Antiochiai Szent Margit. A hatodik kép a Kálvária.
Az északi mellékhajónál is két egymásra festett kép nyomai kerültek felszínre. A felső dekoratív jellegű volt, s ezért csak az alsót hagyták meg: térdeplő páncélos alak, talán Szűz Mária előtt. (Kelemen Emlékkönyv. 207, 218., Darkó László beszámolója.)
A kép keletkezési idejéül a XV–XVI. század fordulóját jelölik meg.
Szent Mihály-templom
A Szent Mihály-templom bejárata
A Szent Mihály-templom belseje
