134. SZÁSZEGERBEGY

Teljes szövegű keresés

134. SZÁSZEGERBEGY
1343-ban Egurbeg, 1357-ben Egirbig, 1532-ben Ayrbegen néven jelentkezik az oklevelekben. (C. Suciu: Dicţionar istoric.)
Telepítését a XIII. századra teszik. E század fordulóján épül első temploma is. (Fabini)
Templomát először 1415-ben említik, amikor János a plébánosa. (Beke: Az erd. egyházmegye. 12., jegyz.; Urkundenbuch. III. 644.) A gótikus kor alkotása. 1502-ben erődítik. Mária tiszteletére volt szentelve. (Fabini)
Négyzetes szentélyét az apszis és a hajó felé is erős körív választja el. Fölötte emelkedik a harangtorony, amely alacsonyabbnak épült, de 1827-ben magasították. A szentély keresztboltozatos. Apszisa a nyolcszög öt oldalával zárul. Keleti falán a múlt század eleji átalakítások során egyetlen csúcsíves ablaka menekül meg.
A templomudvarban talált égetett téglabordákból arra következtetnek, hogy a hajó is bordás hálóboltozattal készült. Ma egyszerű dongaboltozat áll három pár oszlopon. Csúcsíves keretét a sekrestyeajtó is megőrizte.
Két középkori harangja van. (XIV–XV. század)
A templomot négyszögű, oválisba hajló kőkerítés veszi körül, kaputoronnyal. (Fabritius: S. Kirchenbürgen. 49.) Középkori katolikus lakói a reformáció során lutheránusok lesznek, a templommal együtt.
A XVIII. században lutheránus anyaegyház, és e század elején is az. (Benkő J.: Transsilvania. II. 210.; Helységnévtár. 1913.)

Lutheránus templom

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem