XII. FEJEZET. KÖZÉP-SZOLNOK S KRASZNA VÁRMEGYÉK KÖZJOGI HELYZETE. | Tündérkert

277XII. FEJEZET.
KÖZÉP-SZOLNOK S KRASZNA VÁRMEGYÉK KÖZJOGI HELYZETE.

A földdarab, a melynek történetét elmondom, földrajzi és politikai tekintetben egyaránt a viszontagságok és hányattatások hosszú és nehéz küzdelmeit szenvedte át.

A szilágyi vármegyéknek, Közép-Szolnoknak és Krasznának, közjogi helyzete a múlt századokban állandóan per tárgya volt. Rájok illik Közép-Szolnok vármegyének 1843 márczius 23-dikán tett kijelentése, mikor a vármegye közjogi hovátartozását tárgyalja, «a testvér két magyar haza között oly bizonytalanságban lebeg, hogy tulajdonképen melyik országhoz tartozik légyen, homályos kétség fedi». Így volt ez három századon át. 1538-ban szakadtak el a szilágyi vármegyék Erdélylyel együtt az anyaországtól s 1848-ig szakgatták ezeket hol ide, hol amoda. A peres felek: az erdélyi fejedelem, a magyar király s majd – Várad eleste után – a török, valamennyi magáénak követelte, s megtörtént, hogy ugyanegy évben valamennyi végigsarczolta a Partium peres területét.

Az Erdélyből Magyarországba és viszont vonúló katonaság jövet-menet folyton terhelte beszállásolásaival; a területéről szállított árúk után, főleg a borért kétféle harminczadot is fizettek e vármegyék.*

M. kir. stat. hiv.: Magyarország népessége a pragm. sanctio korában. 339. és 341. l.

1715-ben Kraszna vármegye keserűen panaszkodik, hogy 278«területe Magyar- és Erdélyország között fekszik s innen is, onnan is sok baj éri a katonai beszállásolásokkal, a sószállítóknak járó előfogatokkal, valamint azzal, hogy az idegen fuvarosok marhája lelegeli rétjeiket s elfogyasztja takarmánykészleteiket».*

Magy. stat. közl. XII. k. 341. l.

Míg politikailag Magyarországhoz tartoztak, adót a partiumi vármegyék oda fizettek, a jogszolgáltatás tekintetében közigazgatásilag Erdélytől függtek (1687–1832.) s így mind a két helyre követeket kellelt küldeniök, sőt míg Magyarország követelte a Partium megjelenését, Erdély tiltá, a miből aztán igen sajátságos bonyodalmak, szomorú súrlódások támadtak. Igen természetesen, e miatt kifogyhatatlanok voltak panaszaikban az áldatlan helyzet miatt s a két testvérharcza is minduntalan föl-följajdúl miattok. Erdély nem akart lemondani, Magyarország meg minduntalan követelte a visszacsatolást. Megnehezítették helyzetüket maguk a vármegyék is ingadozásaikkal; ám később annál határozottabb vala föllépésök, míg végre is a Részek visszacsatolása vonta maga után Erdélynek az anyaországhoz való forradását s ebben a hatalmas munkában az első szerep épen a mi vármegyénk földjét s nagy szülöttét: a nagy Wesselényit illeti.

A visszacsatolás nehéz küzdelmei, változó fázisai elég részletességgel földerítvék. Az 1538 február 24-diki váradi béke, a melyet Ferdinánd s Zápolya írnak alá, volt Közép-Szolnok s Kraszna vármegyék ide-oda hányattatásának kiinduló pontja, a mikor a magyar koronát feldarabolják, Erdély elszakad Magyarországtól s vele elválnak: Közép-Szolnok, Kraszna, Zaránd vármegyék s Kővár vidéke, melyeket I. Ferdinánd Zápolyának adott át. I. Apafit Máramaros, Bihar s Arad vármegyék is, mint magyarhoni részek uralták. A partiumi vármegyék száma egyébként időnként változott, most több, máskor kevesebb. Majd a megegyezés I. Ferdinánd s Izabella, 279János király özvegye között, Erdély átadása iránt megtörténvén, 1551 augusztus elejére Kolozsvárra országgyűlést hirdetett Frater György, az erdélyi három nemzetnek és a tiszai megyéknek, a hol megerősítették a szerződést, mely Erdélyt Ferdinándnak átadta,* ki a Részeket is visszavette; «regnum omne ad unionem redegit», mint az 1552-diki I. törvényczikk mondja.

Horváth Mihály: Utyeszenich Fráter György élete. 290– 295. l.

A János Zsigmond nevében 1570-ben Békési Gáspár kötötte szövetség szerint János Zsigmond, míg él, egész Erdélyt, ezenkívűl Magyarországból Bihar, Kraszna, Közép-Szolnok és Máramaros vármegyéket, Partium Regni Hungariae Dominus czímmel birja.* «Ebben az 1570-ben Spirában Miksával kötött szerződésben fordúlnak elő a részek (Partium) megyéi, melyek Erdély birtokába adattak, épen ebből az okból véteték fel állandóan az erdélyi fejedelmek czímébe: «Partium Regni Hungariae Dominus». Ettől kezdve nevezik az illető, Erdélyhez tartozó vármegyéket csak így: «Partium». Az 1595-diki prágai béke a partiumot az erdélyi fejedelemnek adta. 1598 novemberben, miután Váradra befészkelték magukat a németek, a fő erősséggel együtt az egész hozzátartozó terület Bihar, Kraszna, Belső-Szolnok, Nagy-Bánya elszakadt és elveszett Erdélyre nézve. Várad környékével a Szilágy is Rudolfhoz szakadt. 1599 novemberben Básta Erdély biztosítására a jövendőbeli kormányzó elé szabandó jogokat s kötelességeket körűlírván, egyebek mellett kikötni kívánta, hogy a leendő kormányzó a magyarországi Részekhez, többek közt Szilágy és Közép-Szolnok vármegyékhez semmi jogot ne formáljon.* Ugyanez év deczember 10-dikén már a szepesi kamara véleményében az erdélyi javak lefoglalása iránt négy ilyen vármegyét említ: Bihart, Zolnok interiort (Mediocris?), Kraznát 280és Máramarust.* 1600 januárban Mihály vajda Krasznát, Közép-Szolnokot visszakövetelte Nyárytól, a ki azonban azokat vissza nem adta. Január 8-dikán Nyáry Pál értesíti is Mátyás főherczeget, hogy a vajda ő reá (Nyáryra) nagyon neheztel, a miért Kraszna és Közép-Szolnok vármegyéket a váradi várhoz csatolta.* Január 29-dikén Básta írja Ungnádnak, hogy Mihály vajda őt igen barátságos levélben Közép-Szolnok átengedésére szólítja fel. Ő megírta erre, hogy ő felségét értesítette a dologról, azonban határozott parancs nélkül ilyesmit nem tehet.* A biztosok attól tartottak, hogy a vajda elkeseredésében s Básta elleni gyűlöletében a Szilágyságba fogja vezetni seregét. Erősen fenyegetőzött ugyanis, hogy a Részeket nem hagyja.* A julius 20-dikán Gyulafehérváron tartott országgyűlésről Mihály vajda követséget indított a császár-királyhoz kívánalmaival, melyeknek 4-dik pontja arról szól, hogy a magyarországi részeket, többek közt Közép-Szolnokot és Krasznát, minden váraival s tartományaival egyetemben a király Erdélyhez adja, mint annak előtte volt.* De szeptember 12-dikén Mihály vajda kívánalmaira hozott határozatának 5-dik pontjában a prágai udvar azt rendeli, hogy Közép-Szolnok, Záránd és Kraszna s a többi részek Magyarországhoz csatoltassanak.* Az 1606 junius 23-diki bécsi (Mátyás és Bocskai között létrejött) békében a Részek Erdélylyel együtt Bocskainak jutnak. A felső magyarhoni megyék, melyek a Bocskai uralma alá kerűltek volt, 1607 márczius 23-dikán Kassán gyűltek össze s magokat visszacsatolták az anyaországhoz, «sőt egész a Meszesig kívántak volna kiterjeszkedni».* Az 1615-diki nagyszombati békekötés alkalmából ismét az erdélyi fejedelem kapja a részeket. 1622-ben a nikolsburgi békében Erdélynek és a vele határos négy magyarországi vármegyének, ú. m. Biharnak, Krasznának, Közép-Szolnoknak és Máramarosnak, 281«a melyek János Zsigmond idejétől fogva Partes Regni Hungariae nevet viseltek,» örökség szerint való birása a fiúágon Bethlen Gábornak megerősíttetett.* 1630 október 3-dikán Váradon Zólyomi és ifj. Bethlen István, a krasznai, középszolnoki, bihari stb. nemesség kíséretében fényesen fogadták s fejedelemnek üdvözölték Rákóczi Györgyöt, egyúttal biztosokat küldtek ki, a kik e vidéken és Krasznában az ő hűségére föleskessék a népet. 1644 februárban Rákóczi György megparancsolja a partiumbelieknek, hogy «kívűl a Meszes alatt maga személye mellett jelen lenni találtassanak».* Miután pedig tábora átkél a Meszesen, hozzá az Érmelléken, Piskolt tájékán kellett csatlakozniok.* A fejedelem a partiumbeli vármegyékkel, biharmegyei hajdúsággal és fizetett hadaival Harangodra vonúlt, táborát ott ütteté fel, maga pedig az urakkal és udvarával Hernád-Németibe szállott és ott nyaralt.*

Budai Ezsaiás: Magyarorsz. Hist. II. könyv 187. l.

Básta véleménye Erdély biztosítása czéljából. (Másolat a bécsi cs. és k. hadügymin. registraturájában 1599 nov. csomag 74. sz. a.)

Szilágyi Sándor: Erd. orszgy. emlékek, IV. k. 347. l. 3. jegyzete és 451. l.

Szádeczky: Erd. és M. V. t. Okltár 455. lap.

U. o. 471. l.

U. o. 455. l.

U. o. 172. l.

U. o. 566. l.

Kővári: Erd. Tört. IV. köt. 188. l.

Budai Ezsaiás: Magy. Hist. II. könyv 242. l.

Szalárdi, 147. l.

U. o. 148. 1.

U. o. 185. l.

Az 1645-diki linczi békekötés a Partiumot az erdélyi fejedelemnek adja, ez is, mint a nagyváradi, spirai, prágai, bécsi, nagyszombati, nikolsburgi béke, akként, hogy a fejedelem halálával a magyar király hatalma alá visszakerűlnek a vármegyék.

1654 őszén II. Rákóczi György «vigyázásnak okáért» kiment magyarországi birtokaira s a tél nagy részét a magyarországi Részekben töltötte.* 1658-ban Barcsai Erdélyt, Rákóczi (György II.) pedig a magyarországi megyéket és a Szilágyot tartá kormánya alatt.* 1659-ben a Partium Rákóczival tartott Barcsai ellen. Utóbb Rákóczi bizonyos egyezmény mellett átadá a partiumbeli összes erősségeit Barcsai fejedelemnek.* 1660 szeptember 5-dikén a szilágyi két megye is meghozá hódolatát s Várad és környéke a török kezébe esett.*

Szilágyi Sándor: II. Rákóczi György 1621– 1660. 118. l.

Kővári László: Erdély történelme, V. köt. 76. l. – Szalárdi.

Enyedi István: II. Rákótzi György veszedelméről 1657–1660. (Gr. Mikó Imre Erd. tört. adalok. IV. k. 279–280. l.)

Kővári: Erd. Tört. V. k. 98. l.

282Kemény Jánostól, kit az 1661. év első napján fejedelemmé választottak, a budai basa Kraszna, Közép-Szolnok és Bihar vármegyék átadását követelte.*

Horváth M.: Magyarorsz. tört. IV. köt. 20. l.

1685-ben az erdélyi fejedelem Fogaras várából Dunod pátertől bizonyos pontokat terjeszt fel a császár elé megerősítés végett s a 11-dik pontban azt kívánja, «hogy Erdélynek régi határi, t. i.: Várad, Jenő, Világosvár, Lippa és azokhoz tartozó kastélyok, udvarházak és tartományok Lugossal, Karánsebessel és azoknak proventusi tricesimaival Erdélynek visszaadassanak az Erdélyhez való egész partiummal és Debreczennel».*

Alvinczi Péter Okmtára, I. köt. 9. lap.

1686-ban (márcz. 16.) Kraszna vármegyét Somlyóval és Közép-Szolnok vármegyét vidékestűl I. Apafi M. fejedelem bírja.*

Koncz József: Adalékok Erdély és a bécsi udvar diplomatiájához, Tört. Tár, 1886. 302. l.

1687-ben Erdély a magyar király hatalma alá kerűl vissza s a Részek már ezzel Magyarországhoz kapcsolódnak, a mit a későbbi Alvincziana resolutio megerősít.

Az október 27-diki balázsfalvi szerződéssel a visszacsatolásra újabb lépés történik, a mennyiben ez az adóra nézve Magyarországhoz csatolja a részeket. Ettől kezdődik az az 1732-ig tartó abnormis helyzet, hogy a Partium in politicis az adóra nézve Magyarországhoz tartozott, in iuridicis a közigazgatás minden egyéb ágára pedig Erdélyhez, ennek kormánya alatt állottak.

Erdély 1690-ben megszűnt lenni külön fejedelemség; ifj. Apaffy Mihály mellőzésével az anyaországhoz csatolják. 1693-ban (ápr. 9.) az Alvinczi-féle válasz 12 pontjában Erdélynek a visszacsatolás tényét hirdeti; de Erdély a részekről egyáltalán nem akar lemondani. A resolutio 19-dik pontja Máramaros, Közép-Szolnok és Kraszna vármegye szükségben szenvedése felett sajnálkozik, Kővárvidékre azt mondja, hogy 283Magyarországtól elszakíttatni nem lehet;* a 12-dik pont pedig a részekre azt, hogy azok «köztudomásilag Magyarország tagjai». 1699-ben Magyarország visszanyeri minden birtokát. Krasznát és Közép-Szolnokot Erdélynél hagyják meg. 1700-ban Czegei Wass Györgyöt a szeptemberben Fejérvártt tartott országgyűlésről Bécsbe küldik az ország sérelmeinek elpanaszolására, a melyek közt azt is emlegetik, hogy a magyarhoni részeket el akarják Erdélytől szakasztani.*

Kővári: Erdély történelme. VI. k. 18. l.

Gál L.: Erd. Diet. végz. II. 185. l.

I. József 1709 október 26-diki királyi válaszában a partiumi megyéket Erdélynek igéri; 1711-ben a Rákóczi szabadságharcza leveretése után a Kassára gyűlt rendek azzal kezdték a szervezést, hogy Közép-Szolnok, Kraszna stb. vármegyéket Erdélytől elszakasztották; az 1714/15-diki országgyűlésen a rendek követelik, hogy Kraszna, Közép-Szolnok vármegyéket Magyarországhoz kapcsolják;* az 1715: XCII-diki magyarhoni t.-czikk el is rendelte a visszakebelezést;* 1715-ben Közép-Szolnokot s Krasznát Hont vármegye küldöttei Magyarországhoz irják össze, ide is fizetik adójukat. Ám az 1722 február 19-dikén Szebenben tartott országgyűlésen a rendek belátják, «hogy a részektől megfosztott Erdély jogait nehezen birja védelmezni, fölkérték a kormányt, hogy Máramarost, K.-Szolnok-, Kraszna-, Zaránd megyéket kapcsoltassa vissza Erdélyhez».* Az 1723-diki országgyűlésen újból megsürgették a Partium visszacsatolását s az 1723: XX-dik magyarhoni t.-cz. újra sürgeti a visszacsatoló biztosság kiküldését; az 1725 május 1-sején adott királyi válasz helyt ad Erdély igényének; de azért 1693-tól – az 284Alvinczi-resolutió óta – 1729-ig állandóan meghívták vármegyéink követeit a magyarhoni gyűlésre, részt vettek a törvényhozásban.

Horváth M.: Magyarország tört. V. köt. 24. l.

Corpus Juris Hungarici. II. 121. lap, 1715. Decretum I. Articulus 92: «Petitam per Status et Ordines, Comitatuum Csongradiensis, Aradiensis, Zarandiensis etc. ad Sacram Regni Coronam spectantium fiendam Reincorporationem; ferendisque communibus Regni Oneribus; ac tam in Juridicis, quam Politicis Comitatuum quoque Maramaros, Kraszna, Kővár et Közép-Szolnok reapplicationem; antiquo Sacrae Coronae Iuri innixam, Sua Regia Majestas agnoscit».

Kővári: Erd. tört. VI. köt. 99. l.

III. Károly király, hogy már történjék valami határozottabb lépés ebben az ügyben, az ország rendeiből és katonai főtisztekből egy vegyes bizottságot küldött ki a visszakapcsolás módozatainak kidolgozása végett. A bizottság össze is űlt, de az országgyűlés végéig a bonyolódott viszony tisztázásával nem tudott elkészűlni, miért is a rendek Pozsonyban az 1729-ben tartott országgyűlésen újból megsürgették, követelték a Partium visszacsatolását. (1729: VII. t.-cz.)* 1732-ig a magyar kir. helytartótanács hatósága alatt állanak megyéink.* Ám az erdélyi udvari kanczelláriának 1730 október havában beadott kérelmére az 1732 deczember 31-diki Karolina-resolutió Krasznát s Közép-Szolnokot Kővárvidékével s Zaránd felével Erdélyhez, Arad, Máramáros vármegyét Zaránd másik felével Magyarországhoz kapcsolja tényleg. Így vágta két felé a kérdést a leirat. Tehát Máramaros és Arad vármegyéket teljesen Magyarországhoz kapcsolták, Közép-Szolnok, Kraszna vármegyék és Kővárvidék kettős függése (duplex subjectio) meg lőn szüntetve, illetőleg nemcsak közigazgatásilag tartoztak ezentúl Erdélyhez, hanem adót is Erdélynek fizettek.

Corpus Juris Hungarici. II. (172. lap.) Art. 7.: «Ad humillimam Statuum ac Ordinum diaetaliter congregatorum, intuitu Reincorporationis Comitatuum in Partibus existentium, et defacto in Contributionalibus Hungaricae, in aliis vero Transsilvanicae jurisdictioni subjectorum, Instantiam, Sacra Caesarea et Regia Majestas Clementissime resolvere est dignata…».

Kossuth beszéde a Partium ügyében. Karádfi és Ráthkay: K. Parl. Élete, 38. lap.

1733 február 26-dikán a szebeni diétán hirdették ki a császári resolutiót, mely szerint Közép-Szolnok és Kraszna vármegyék az erdélyi kormányzat alatt maradnak.* 1741-ben a királynő azt igéri, hogy Kraszna, Közép-Szolnok stb. vármegyéket, mihelyt békésebb állapotok lesznek, vissza fogja kebelezni az ország testébe és alkotmányos hatóságok alá 285helyezi;* az 1741-diki magyarhoni XVIII-dik t.-czikk tiltakozik Magyarhon megcsonkítása miatt, melyet az 1732-diki Karolina-resolutió okozott. De Erdélyt még kihallgatni kivánták s Erdély 1751-ben és 1792-ben történt föllépésével meg is tudta akadályoznia visszacsatolást. A Partiumnak végleges kapcsolása Magyarországhoz ekkor merűlt fel egész határozottan, mikor a rendek először hozták szóba Erdély unióját.*

Altorjai B. Apor Poter: Synopsis mutationum. 178. l.

Horváth M.: Magyarország tört. V. köt. 155. l.

Corpus Juris Hungarici. Budae 1779. 195. l. Az 1741-dik évi I. Decr. 18-dik articulus szólt erről: «Publicis etiam Constitutionibus Regni inserendum resolvit benigne Sacra Regia Majestas; 1. Quod Transsylvaniam, veluti Sacram Regni Hungariae Coronam partinentem, tam Eadem, quam Successores Sui, qua Reges Hungariae possidebunt et gubernabunt. 2. Quod item Comitatus: Krasznensem, Mediocrem Szolnok et Districtum Kővár, tanquam ad Regnum Hungariae spectantes, tam videlicet in Contributionalibus. quam in Politicis et Juridicis ex integro; Comitatum autem Zarándiensem jam alioquin in Contributionalibus subjectum, etiam quoad Politica et Judicialia, primo, quo fieri poterit, tempore, ac desuper auditis etiam Transsylvanis; Jurisdictioni Regni istius reddi et restitui, ac integraliter, effectiveque Regno reincorporari curabit».

Az 1751 április 18-dikára összehívott magyar országgyűlésen az ország rendei július 17-diki föliratuk 17-dik pontjában a Részeknek még az országgyűlés alatt megtörténendő valóságos visszacsatolását sürgették.* Közép-Szolnok vármegye közgyűlése 1754-ben panaszkodik, «a Partium dolgában tett felirásunk ő felségéhez megtörtént, kéretett a Gubernium, hogy ő felségéhez ajánlással terjeszsze, de ezt a Gubernium megtagadta». Az 1764-diki országgyűlés sürgetésére a királynő azzal mentegetőzik, hogy az 1751-diki országgyűlés által törvénybe iktatott újabb igérete ellenére az akkori körülmények nem engedték az országgyűlés alatt e tárgy bevégzését;* az 1790-diki pozsonyi országgyűlésen Kraszna és Közép-Szolnok követei kérvényezik, hogy törvényhatóságaik Magyarországhoz visszakapcsoltassanak.* Most már mind hatalmasabban domborodik ki az unió eszméje; 1790-ben «a partiumi megyékben 286történt az első lépés a nagy czélra», az unióra.* Márczius havában ugyanis Kraszna, Közép-Szolnok vármegyék és Kővárvidék együttes gyűlést tartottak a végből, hogy közösen sürgessék meg a visszacsatolást s hogy az 1790/91-diki országgyűlésre emlékiratot küldjenek; az 1790-diki budai országgyűlésen valóban elsők valának Közép-Szolnok, Kraszna vármegyék és Kővárvidéke: ezek ugyan egyszerűen a visszacsatolást sürgették, de mind követelőbben s emlékiratukban «Magyarországtól kedvök s akaratjuk ellen, valamint törvénytelenűl elszakasztásukat panaszolták s kívánságukat támogató jogi okaikat elősorolták».* Az 1790 deczember 12-dikére Kolozsvárra összehívott országgyűlésnek deczember 31-dikén tartott űlésén Kraszna, Közép-Szolnok, Kővárvidéke követei «az egyességi hit letétele alkalmából, arra készségöket kijelentették», kikötvén azonban azt, hogy Magyarországhoz való visszakapcsolásukat, melyet megindítottak már, sürgethessék. Akkor azonban, midőn ennek az űlésnek jegyzőkönyvét 1791 január 11-dikén felolvasták, Barta Miklós, Zilah város követe, küldőinek meghagyásából határozottan kijelentette, hogy Zilah város csupán csak Erdélylyel együtt kíván Magyarországgal egyesűlni.* Erdély unióját ugyanezen a kolozsvári országgyűlésen, (február 11-dikén) tárgyalás alá is vették, de az unió létrejöttét hét feltétel teljesítésétől tették függővé.* A Partium kérdése tehát továbbra is függőben maradt; míg az 1792-diki országgyűlésen ismét előkerűl s a 11-dik czikkben újból kimondják a kapcsolást.* Az 1807-diki országgyűlés fölveti sürgetőleg a kérdést a visszacsatolás iránt; az 1825-diki országgyűlés 287megint sürget; az 1825/7-diki országgyűlésen 1826 április 17-dikén a rendek a királytól a Részek visszacsatolását, az Erdélylyel való egyesülést különösen az ország területi épségének fentartásáért kérik, mire a király 1827 április 11-dikén a Partiumra nézve a kir. határozatnak az erdélyi rendek meghallgatása után való kiadását igérte.*

Kossuth beszéde a Partium ügyében. Karádfi és Ráthkay: K. Parl. Élete, 41. lap.

U. o. 42. l.

Sándor József Erdély Magyarország kiegészítő része. (Budapesti Szemle. II. köt. 1865.)

Szilágyi F.: Az erdélyi unio. 10. l.

U. o. 11. l.

U. o. 20., 21. l.

U. o. 22. 23. l.

Corpus Juris Hungarici. II. (475. lap.) 1792. 11-dik articulus: «Quoad vero desideratam ad effectum praecitati Articuli Comitatuum Kraszna, mediocris Szolnok et Zarándiensis, Districtus item Kővár Reincorporationem, altefata sua Majestas Dominos Transsylvanos in primis, quae celebrabuntur Comitiis, semet audituram, acceptaque illorum Declaratione, Benignam suam mentem statibus et ordinibus Regni hujus manifestaturam declarare dignata est».

Szilágyi F.: Az erd. unio. 34., 35. l.

Az 1830-diki országgyűlésen a sérelmek s kívánatok főbb pontjai közt volt: Erdély némely részei, jelesen: Kraszna, Közép-Szolnok, Zaránd s Kővárvidéke csatoltassanak Magyarországhoz. Az 1832-diki országgyűlés a tárgynak puszta sürgetésével nem érte be, «hanem az előleges sérelmek között a felejthetlen emlékű Kölcsey indítványára felírásukban a tárgyat egyenesen azon szempontból hozták tisztára, hogy megmutassák, miként a visszacsatolás végrehajtása az erdélyiek örökös meghallgatásától többé föl nem függesztethetik».* Mire aztán az 1836: XXI-dik t.-cz. elrendelte Kraszna, Közép-Szolnok és Zaránd vármegyéknek, valamint Kővárvidékének Magyarországhoz csatolását. A visszacsatolást ez, mint bevégzett tényt iktatta törvénybe; azt mondja ki világosan és határozottan, hogy a Részek «teljesen és tökéletesen Magyarországhoz ezennel visszacsatoltatnak». De tudjuk, hogy a törvényt nem hajtották végre. Az 1839/40-diki országgyűlésen a Részekből csak Kraszna s Zaránd követei jelennek meg; Közép-Szolnok vármegye és Kővárvidéke hiányzik. A király az országgyűlés határnapjának megállapítása előtt felhívta a nádort, hogy meghivandók volnának-e ezeknek a vármegyéknek követei? A nádor a mellett nyilatkozott (január 19-dikén), «hogy a mennyiben a bekeblezendő jurisdictiók többsége a legutóbbi erdélyi országgyűlésen határozottan a bekeblezés ellen nyilatkozott: a visszacsatolás csak akkor történhetik meg, ha maguk az illető megyék nyujtanak ahhoz 288segédkezet».* A király ennek daczára kiküldi a bizottságot, hogy foganatosítsák a visszacsatolást* s meghívja a megyéket az országgyűlésre, csupán Kővárvidékét hagyja ki. Hogy Közép-Szolnok nem tett eleget a meghívásnak, ennek mindenesetre egyik főoka vala, hogy nemességének egy része nem akart lemondani «az erdélyi privilegiumokról, különösen a vallásügyi törvények kedvezményeiről», a tulajdonképeni ok pedig nem más, mint az erdélyi kanczellár bizalmas levele, a mely a követválasztó űlés megakadályozását kívánta. – A visszacsatolás hívei királyi biztost kérnek a magyar országgyűléstől a visszaélések kiderítésére. De az országgyűlést berekesztették, mielőtt a követválasztás megtartható lett volna. Alkotmányjogi szempontból mindez nagy nevezetességű, mert a követek elmaradása alkalmúl szolgált a verificatió kérdésének fölvetésére.*

Karádfi és Ráthkay: Kossuth Parlamenti Élete. Pest, 1840. 42. l.

Ballagi Géza: A nemzeti államalkotás kora. 1815–1847. 476. l.

U. o. 477. lap.

Báró Wesselényi Miklós (1832. február 15.) ellenezte, hogy a Részeket s Erdélyt megkérdezzék a visszakapcsolás ügyében. A Részeket már csak azért is mellőzni kell, mert nem alkotnak együtt egy «polgári testet» s így nincs kihez intézni a kérdést, nincs ki feleljen. Hogy pedig az egyes törvényhatóságokat megkérdezzék egyenként s így Magyarország az egyes megyékkel tanácskozzék, velök alkudozzék, ezt már az ország méltóságával nem tartotta összeférhetőnek. «Mind Erdélyre, mind a Részekre nézve – úgy mond – két tárgya lehet a megkérdésnek: egyik a jus, másik a mód. A mi a Részeket illeti, a jus tiszta. Jogok iránt csak akkor lehet megkérdésnek vagy kihallgatásnak helye, midőn még valami kétség forog fenn vagy homály van; de itt minden kérdés, minden kétség meg van fejtve, világos előttünk a tárgy és senki sem kétli a Részek iránti teljes jussunkat… Midőn a Részeket 1738-ban Erdélyhez csatolták, akkor sem előzte meg 289azt semmi megkérdezés, szóval nem szükséges sem a Részeket, sem Erdélyt megkérdezni, mert itt a jog tiszta s el van ismerve; a visszakapcsolás módjára nézve sem szükséges kihallgatni előzőleg egyiket se, nem Erdélyt, mert a mihez neki joga nincs, annak jövendőbeli helyzete mikénti elrendeléséhez sem szólhat; nem előlegesen magokat a Részeket, mivel a mennyiben azoknak az egyesűlésbe kell befolyásoknak lenni, annyiban meglesz az a dolog végrehajtásakor. De csak azt kell valami iránt megkérdezni, kitől olyasmi függ, csak ilyetén jus hatalmaz fel feleletre, a partium egyszer sem vett cselekvő részt, midőn Magyarországtól hol elvették, hol visszaadták annak. Ha az ő megegyezésök vagy ellenkezésöktől függene is a visszakapcsolás, úgy sem lenne kihallgatásra szükség, mert régibb s újabb időkben elég nyilván kifejezték ezek a Részek, nemcsak megegyezésöket, de óhajtásukat is: tudva van ugyanis, hogy 1791-ben Erdély országgyűlése előtt követséget küldöttek Magyarország rendeihez s a visszakapcsoltatást kérték. Midőn az erdélyi diétán az ott szokásban levő kapcsolási hitet letették, nyilván kikötötték, hogy ezen tettök által a Magyarországhoz leendő visszacsatoltatás megkívánásáról, eszközléséről teljességgel le nem mondanak. Azóta is több részekbeli megyék s több ízben írtak Magyarország törvényhatóságaihoz szint azon szándékokat s óhajtásokat fejezvén ki. Ezen Részeknek a modalitást tárgyazó előleges megkérdése s kihallgatása is szükségtelen. A miért ennek megtörténni kellene, s a mi ennek czélja lehetne, az magának a visszakapcsolásnak végrehajtásakor el fog éretni. Midőn két megye közt változás vagy valaminek elrendelése történik, igen is van azon megyéknek ahhoz szólójuk s így p. o. Arad és Zaránd az egyesülés tárgyát kölcsönös értekezéssel fogják megállapítani. A mit itten ezen visszakapcsolásra nézve, mint aggodalmat hallék felhozva (Tárnok), az csak megállhatna, ha a Részekre nézve az kéretnék, hogy tüstént visszacsatoló bizottság küldessék s hogy rögtön parancsoltassék azon megyéknek 290magyar igazgatási lábra tétele, de úgy hiszem, erről most szó nincs s azért mindazon aggodalom, mint az előre bocsátandó megkérdés vagy kihallgatás szüksége elenyészik, ha a dolognak kivitelét, praxisát megtekintjük. Biztosság fog innen rendeltetni, ez azon megyékkel egyetértőleg kidolgozandja, a visszakapcsolás miként történjék s azon megyékre nézve minő változásokat eszközöljön. Ez a biztosság itt az ország gyűlésén jelenti s mutatja be munkálatát, ha még ezen országgyűlés alatt megtörténik, itt el is fog határoztatni, ha ezen országgyűlés eloszlása után végzi be munkáját, úgy minden a mostani lábon marad, míg a közelebbi országgyűlésen mindazt fölveszik s ellátják. Hogy azon megyéknek helybeli és saját rendszabásai s mindaz, a mi ott másként van, mint Magyarországon, megmaradjon-e, minő változást szenvedjen vagy mi létezzen tovább is, az ezen országgyűlésnek határozatától fog függni.» Aztán hosszasan vitatja, hogy «a mi már Erdélynek Magyarországgal leendő egyesülését nézi, van-e Magyarországnak Erdélyhez jussa s következőleg azt kívánhatja-e vissza, ezt többé kétségbe vonni nem lehet».*

M. N. Muz. Kézirattár. 1135. Fol. Hung.

1841-ben Kraszna vármegyét, mivel a november 15-dikére Kolozsvárra összehívott országgyűlésre követeket nem küldött, ugyanezen év deczember 7-dikén rákényszerítették a követválasztásra. A Pozsonyban, 1843 május 14-dikén megnyílt országgyűlés a Partium ügyével kapcsolatban az uniót is hevesen tárgyalta. Zúgolódtak, jóllehet, hogy a partium visszacsatolását már az 1836-diki pozsonyi gyűlés hirdette, a törvényt az erdélyi kormány ellenállása miatt végre nem hajtották, a minek következtében a partiumi megyék egyike sem küldött követeket erre az országgyűlésre; ezért a tényeért aztán a megyéket, az országgyűlés meghagyása következtében, be is perelték s a 800 arany forint articularis büntetés megfizetésében elmarasztalták. Az itélet végrehajtását – Kelemen 291János, magyarországi itélőmester, továbbá Fésűs György, közügyigazgatói helyettes egy jurátussal – 1844 október 7-dikén Szilágy-Somlyón, 10-dikén Zilahon, 17-dikén Kőrös-Bányán a vármegyeházánál meg is kísérelték: de az erdélyi kir. guberniumnak parancsára a végrehajtás ellenállással és repulsióval találkozott. Így végződött az az országos executió; melynek párját az alkotmányos élet történelmében nem tehet találni.*

Szilágyi Ferencz: Az erdélyi unió. 37. lap.

Az 1846–47-diki kolozsvári országgyűlés, 1847 október 5-diki űlésében, Közép-Szolnok követe fölemlítvén, hogy a partiumi megyéket a pozsonyi országgyűlésre meghívták, indítványozta ennek a kétes állapotnak megszüntetését, a mit az október 11-diki ülésben tanácskozás alá vették; végre is azt mondta ki ez a gyűlés, «a kk. és rr. a Részektől az egyesületi hit értelmében elvárják, miként a magyarhoni országgyűlésre követjeik küldése által, a haza törvénye ellen föllépni nem fognak». Így jutottak a partiumi vármegyék abba a sajátságos ritka helyzetbe, hogy két országgyűlésre kaptak meghívót, két hazához tartoztak és a polgári kötelesség és engedelmesség kettős mértékkel volt reájuk szabva. Jellemzően festi ezt a különös helyzetet az a kérelemlevél, a melyet épen ennek a visszás állapotnak megszüntetése végett a pozsonyi országgyűléshez intéztek. «Helyzetünk valóban rendkívüli, nálunk a magyar király törvényes akaratja ellenkezésben van Erdély fejedelmének akaratával, az egyiknek úgy hódolhatunk, ha a másik iránt engedetlenkedünk. A magyar király parancsa iránti tiszteletlenség, Erdély fejedelme iránti hódolatnak vétetik, a szentesített törvény iránti engedetlenség polgári erénynek».

A kérelmet 219-en írták alá, közöttük első volt br. Wesselényi Miklós.*

U. o. 38. lap. Az aláirók közt vannak: ifj. báró Wesselényi Farkas, Balog Pál, ifj. Bereczky György, id. Décsey Ferencz, Kattra Mihály, Szodoray Sándor, Diószeghy Gábor, Pogonyi Antal és Dénes, báró Huszár Zsigmond, Madass Sándor, Biró István, Bod Péter, nemes Vassváry Mihály, Buda Tamás, id. Buttyán László, nemes Bartha István, id. gr. Bethlen János, Tunyogi Sándor, Tarczali Károly, Drawetzky Zsigmond, Kabós Elek, Sarkadi Nagy Dániel, László Imre, Ésekújvári Sándor, László József, Kiss Károly, Pap Albert, Kerekes Sándor, Balog Gedeon, Szentkirályi Pál és László, Kalos Gábor, Végh József, Balásy Pál, Péter, id. s ifj. Antal, Kovács Mihály, Debreczeni Miklós, Pap József, Lőrinczi György, Deáki Lajos, Sámi János és László, Híri Ferencz, Péli N. József, Kállai N. József, Orbán Sándor, Zoványi Ferencz, Werőczy Sándor, id. Farkas János, Dombi István, P. Ábrahám Gábor, Asztalos Sándor, Zilahi Kiss Károly, Gergely Elek, Révkomáromi Deáky Sámuel, Pelei Lajos, Laskai Lajos, báró Egloffstein Béla, Kabós Lajos, Bányay Lajos stb. (Képviselőház könyvtára, Országgyűlési Iratgyüjtemény, 1847/8. 1. 1–126.)

292Az 1847–48-diki országgyűlés végre-valahára dülőre vitte a partiumi vármegyék sorsát. Kimondván, hogy az 1836-diki országgyűlés 21-dik t.-czikkét foganatosítja, a mely szerint: Kraszna, Közép-Szolnok és Zaránd vármegyék, Kővár vidéke és Zilah városa a hozott törvénynek azon törvényhatóságban való kihirdetése napjától, minden tekintetben Magyarország elválhatlan kiegészítő részeit képezik. (1848. VI. t.-cz. 1. §.) Mint kitűnik, a reincorporatiót hét törvényczikk (1715:92, 1723:20, 1729:7, 1741:18, 1751:24, 1792:11, 1832/6:21) rendelte el s még nehány országgyűlés (1764, 1802, 1825/7, 1830, 1839–40, 1843/4) mint sérelmi ügyet bolygatta, évszázadokon át meg-megújúló sürgetés, panasz, különösen vármegyénkből, míg végre az 1848: VI. t.-cz. végrehajtotta.

Egy, a mint látszik, a jelen század elejéről fönmaradt fogalmazvány* körülményesen fölsorolja, hogy «a partium miért akar reincorporáltatni?»

Bydeskuthy György családi iratai közt.

Különösen jellemző okok érintik több irányban a Szilágy vidékét. E szerint: 1. Nem tűrheti, t. i. a partium, azt az erdélyi törvényt, a mely szerint adót fizetnek mindazok, a kiknek nincs két jobbágyuk, különösen azért nem, mert ezt az adót oda fizetik, a hova a parasztok és ép úgy hajtják fel rajtuk, mint ezeken. Aztán ezt az adót a paraszt 293bíró szedi fel rajtuk és ő szolgáltat nekik igazságot. 2. A régi rendszer alapján megadóztatták mindazt, a kinek nem volt erdélyi jogosítványa, hiába mutatta ki a magyarországi királytól kapott nemességet. 3. A már megadóztatott egyén vagy család a legvilágosabb kimutatás és bármennyi kérelem alapján sem nyerhetett adómentességet. 4. József császár megtűrte az ország terhére levő honi jogosságot; ez okból vigaszt azután sem lehetett nyerni (a mi a parasztokkal közös). 5. 1764 táján continua-táblákat állítottak fel a vármegye kormányzására; azóta a vármegyei közönségeknek nincs szabad szavuk megvitatni a közgyűléseken a közönséges ügyeket. 6. A tisztek kinevezése felsőbbektől függött, minek következtében nem azokat erősítették meg, a kiket a vármegyei közönség választott. 7. Az adózási rendszer minden hat esztendőben változik. A Szilágynak nincs forgalmi helye és különben is nagyobbrésze sivatag, a mely körülményt az 1715-ben országszerte eszközölt és a nádori levéltárban levő összeírás is igazol; mindamellett ezek figyelmen kívűl hagyásával a Partiumot magasabb adózási osztályba tették, mint a milyent az arányosság hozott volna magával. A vármegyei közönségek és a királyi adószedők e tárgyban ismételten panaszt emeltek, de eredménytelenűl: a sok és régi hátralékokat hallatlan kegyetlenséggel hajtották fel az adózó népen. Azért még most is igen nagy a hátralékösszeg. Az egyébként adómentességet élvező nemeseket is az adózók névsorába vették föl a parasztok közé, ha egész teher alá írt telket kezdett művelni. 8. A tisztek fizetése kevesebb volt ezekben a vármegyékben, mint másutt, holott a beneficiumokra és adózásra nézve ezeket magasabb osztályba vették. 9. Az erdélyi kormányszékek úgy elhanyagolták, mintha az ország tagjának sem tartották volna; ugyanis mikor a fölállított királyi tábla számára helyet jelöltek ki az országban, a középpontot úgy mérték ki czérnával a térképen, hogy a Szilágyot, mint oda nem is tartozót, a czérna 294alól kihagyták, a miért is a szilágyi pereseknek nagy költséggel kényelem nélkül kellett rossz útakon igen messze útazni. 10. Ügyeit nem gondozták; az innen benyújtott panaszokat csak nyughatatlanságra magyarázták. A panaszlókkal szemben üldözést, a panaszlottal szemben erőszakos pártfogást tanúsítottak a kormányszékek, mire példa az, hogy a) 10 esztendeig tartott nyomozás után szabadúlhatott meg a vármegye egyik előljárójától; b) ezen vizsgálatnak 17 esztendő óta sincs vége; c) e vizsgálat eredményének végrehajtását három évre halasztják el. Ugyanannak kell tulajdonítani azt is, hogy több panaszt fel se vettek; ha pedig felvették, akkor a megírt elvekből némelyeket elhagyogattak (decidáltak). 11. A közönség egy fillérrel sem rendelkezik szabadon, miből következik, hogy a) praetorialis ház és tömlöcz nincs; a levéltár a tavaly el is égett, a tömlöczből pedig csak három hónap alatt 170 rab halt ki; b) a vármegyei irományok rendetlenűl és őrizetlenűl ide-oda hányva-vetve hevernek. 12. Mivel az adó Magyarországon feltünően kevesebb, az adózó nép zúgolódik, hogy a Szilágyban oly nagy az emelkedés. 13. A királyi tized felhajtása oly módon történik, hogy a parasztság mindenkor a szomszéd magyarországit óhajtja. 14. Magyarországon úrbéri arány szerint szolgálnak a jobbágyok, Erdélyben minden arány nélkűl s mivel itt hetenként a zsellértől két napi, a volt jobbágyi állapotú embertől pedig négy napi robotot követelnek, a szilágysági jobbágyok mindenkor a szomszédok jobb állapotát emlegetik. 15. Mivel az írt robotot a nagy urak jószágában mindenkor elengedhetetlenűl felhajtják, a nép békétlenkedik; itt-ott fellázad, zúgolódik és készűl a nemesség ellen. A jobbágyok között lakó nemesség igen nagy tehernek tartja, hogy a várakban lakó nagy urak jószágát gyakran ő kell, hogy megvédje a támadások ellen és mégis a parasztokkal egy sorban adóztatják meg őt. 16. A Szilágyságnak szüntelenűl határviszályai vannak a szomszéd magyarországi vármegyékkel; ezeket mindenkor 295királyi biztosokkal rendezni nagy teher és késedelem: holott Erdély felől nincsenek ily viszályok. 17. Az a visszás állapot, a mely szerint a református ecclesiak ma is megoszlanak Magyarország és Erdély között, míg a róm. katholikusok egészen a váradi egyházmegyéhez tartoznak, terhére van a megyei közönségnek. 18. Van sok olyan helység, a melyekben ma is létezik magyarországi párt; sőt a vármegye közepén is van Magyarországhoz tartozó egész helység. 19. Az országgyűlésen is oly szabálytalanságok fordúlnak elő, hogy azt, ki a közjavaslaton kívűl a közhaszonra és jóra czélzó dolgot hoz elő, azzal torkolja le az elnök, hogy beszéljen a lovakról meg a vadászatról. Ily körülmények között nincs reménysége a Partiumnak arra, hogy az országgyűlésen jobbra is fordúlhasson a sorsa.

A visszacsatolás tényének egyik következményeként 1837-ben a nagy Wesselényi mindjárt intézkedik az urbarium behozatala iránt.* Sós Andrásnak írja: nem azt bízta reá, hogy adja az embereknek tudtára; «én mind az ökrösöknek, mind a gyalogosoknak szolgálatjokból elengedek», hanem azt mondja meg az embereknek: ha nekiek tetszik, kész a Szilágyságban fekvő egész jószágába behozni az urbariumot, még pedig azért, mivel a Szilágyságot már törvény csatolja Magyarországhoz, következőleg illőnek s helyesnek látja, hogy a Szilágyságban lakó emberei részesűljenek a Magyarország által kidolgozott s behozott urbarium hasznaiban is. «Hogyha az urbariumot behozzuk, – úgy mond – annak 296bizonynyal egyik nevezetes következése lesz a szolgálatnak megkevesedése», ám az urbarium behozatala nemcsak abból áll, hogy a szolgálat megkevesedjék, «hanem az urbariumban kijelölt minden pontnak teljesedésbe kell vétetni». Szükséges erre nézve «Zsibón, hogy előbb a felső forduló felosztassék, hogy a legelőre nézve a szükséges intézeteket megegyem s szükségesek még egyéb előkészületek is». Annak okáért akarja tudni, kivánják-e az emberek, hogy az urbariumot behozza. Ha akarják, megteszi a szükséges előkészületeket rövid időn s aztán mindjárt az embereknek minden tartozásaikra s minden beneficiumaikra, vagyis könnyebbségeikre nézve az urbarium szabályai fognak szoros és pontos gyakorlatba vétetni. Addig, mig ez megtörténik, mindennek «az eddigi lábon» kell maradnia. Az urbarium behozatalával most nem köteles még, s azt egyedül csak az emberek iránt viseltető szívességből akarná tenni.

A M. N. Múz. őriz egy becses kézirati füzetet Báró Wesselényi Miklós levelezései. Levelek másolatja. 1837 junius 24-től 1838 február 23-ig czímen. A füzetben levél van Kölcseyhez. A Kossuth dolgáról ír, hogy abban «naponként képtelenebb lépések történnek» s hogy idézése nótára megtörtént. Egy második levélben Kossuth ügyvédjének Ágostont vallotta stb. Ismerteti a pör azon időbeli állását. Kölcseynek a saját nótapöréről is többször ír. Továbbá Kossuthnéhoz, Deák Ferenczhez stb. (N. Múz. kézirattár 1041. Fol. Hung. Másolat.) A levelek közt bennünket közelebbről érdekel a Pestről 1837 augusztus 10-én Sós Andráshoz írt levele.

A két vármegye jegyzőkönyveiben itt is, ott is akadunk a közjogi visszás helyzet megszüntetésére irányuló intézkedésekre.

Így Közép-Szolnok vármegyének, a hadadi várban, 1749 julius 17-én tartott közgyülését mindenek felett érdekli az a hír, hogy nemes Magyarország a Partium visszacsatolását óhajtja, illő, hogy a vármegye is foglalkozzék e dologgal és hogy «de nobis sine nobis» intézkedés ne jőjjön létre. «A vármegyének ez ügyben iratott és most felolvastatott határozata tehát közöltessék a másik két szomszéd vármegyével is, azután pedig mind ő felségének, mind a cancellariának, mind pedig az erdélyi deputatiónak küldessék fel».*

Szvlt. Protocoll. Polit. Oeconom. Nro. 5. 1744– 1761; 111. lap.

A gubernium nem nézte jó szemmel a tárgyalásokat. 1832-ben ráír Közép-Szolnokra, hogy «a partium s annál fogva ns. Közép-Szolnok vármegye is, magára senkivel, úgy a magyarországi ns. vármegyékkel is tractatusokba nem 297ereszkedhetik, mivel ez az Unionis Juramentumnak épen ellenére van. A ns. vármegyének Magyarországgal való unioja vagy nem unioja dolga is, csak a statusok helyes országos gyűlésébe tractáltathatik; azért a szomszéd ns. magyarországi vármegyékkel való correspondentiakban és tractatusokban a ns. universitas hite megsértése nélkül nem is ereszkedhetnék; azért várja el az unionak maga helyén leendő pertractatioját csendesen ».

Ugyancsak Közép-Szolnok vármegyének 1843 márczius 20-dikán tartott közgyűlésében az országgyűlési követek beszámolójukban kiemelik, Kraszna vármegye követei kinyilvánították, hogy az 1832/6: XXI. magyarhoni t.-czikk nyomán megyéjök magát Magyarhonhoz visszacsatoltnak tekintvén az erdélyi országgyűlésen csak azért jelentek meg, mert ő Felsége által sürgősen határoztatott, azonban óvakodni fognak minden olyan kérdésekbe beleavatkozni, a melyek nem egyszersmind megyéjöket, hanem az egész hazát érdeklik, a mi ellen az országos rendek óvást tettek. Közép-Szolnok vármegye ez év márczius 23-dikán tartott közgyűlése, midőn a vármegye rendeit a pozsonyi országgyűlésre követek küldésére hívják fel, bizonytalanságban van, hogy tulajdonképen melyik országhoz tartozik. Az 1832/6: XXI. magyarországi törvényczikk s ő Felségének azon t.-czikk nyomán az erdélyi nagyfejedelemségbeli karokhoz s rendekhez intézett több rendbeli leiratai Közép-Szolnokot s a részekbeli testvérmegyéket kétségtelenűl s változhatatlanúl Magyarország kiegészítő részének nyilvánítják, azonban tényleg az erdélyi nagyfejedelemségbeli királyi főkormányszék közigazgatási rendelkezéseitől függnek, mint Erdélyország bármely más törvényhatósága. Ily helyzetben bizonytalanok, hogy fognak-e a közelebbről megnyitandó hongyűlésre követeket küldeni.

Nemsokára átír Kraszna vármegye Közép-Szolnokhoz, hogy «a részekbeli megyéknek Magyarországhoz visszacsatolását minél hamarabb s kétségen kívűl megtörténendőnek hívén 298megtartatni óhajtott jogaink s törvényeink», a követeknek adandó utasítások iránt megállapodásra jussanak; de Közép-Szolnok, május 1-sején tartott közgyűlésében – mivel a vármegye a valóságos visszakapcsoltatás előtt magának a visszakapcsoló törvénynek értelme szerint is, nem nemes Magyarország, hanem az erdélyi fejedelemség kiegészítő része, a pozsonyi országgyűlésre nem küld követeket. 1847 október 21-dikén Wesselényi Farkas, főispán elnöklete alatt tartott ülésében szintén kijelenti, hogy a pozsonyi országgyűlésre nem küld követet, hogy a vármegye «Erdély országától, melynek jó és balsorsában annyi századoktól fogva osztozott, a mennyiben rajta áll, soha magára elválni nem óhajt s nemes Magyarországgal nem másként, csak egész Erdélylyel együtt kíván egyesűlni».

Az 1848 április 3-dikán ismét Hadadi báró id. Wesselényi Farkas főispán elnöklete alatt tartott ülésében lelkesen hangzott föl, «hogy a magyarnak többé két hazája nem lehet», «az unio magának Erdélynek is minden részében hangzik». «Többé nincs más üdv részünkre, mint csak a Magyarországgal való egyesülés». A követeknek (br. Wesselényi Miklós s Kiss László) azt az utasítást adják: Igyekezzenek az 1836: XXI. t.-cz. mentűl előbb való végrehajtásán. Erdélyországnak, melylyel több századon keresztűl jó és balsorsban osztoztak s melyet most is testvéri karokkal ölelnek, hova hamarabb való egyesítésén, unióján teljes tehetségök szerint munkáljanak, hogy így, legyen a magyarnak, mit Isten minél előbb adjon meg: egy hazája, a nagy és szép Magyarország. A szeretett testvérhonnak, Erdélynek, Magyarhonnal való egyesítésén, unióján teljes lelkökből munkálni szent kötelességöknek tartsák. Mind biztosabb, mind forróbb a törekvés. Valóban az unio története a «magyarhoni részek» visszacsatolásával kezdődik. Végre is a két ország egybeforrasztásának kohója vala a két vármegye társaival; az ő elszakadásuk vonta maga után Erdély egyesülését az anyaországgal. 299Kraszna és Közép-Szolnok magukat elsőkül csatolták vissza Magyarországhoz s követeket küldenek a pozsonyi országgyűlésre s Kraszna példájára már márcziusban a Részek.

Wesselényi idézte föl a Részek visszacsatolásának kérdését, az ő érdeme a XXI. t.-cz., a ki ezzel verte meg a két testvérhaza egyesülésének útját. Az 1836: XXI. s az 1848: VI. t.-cz. alapján 1848 május 8-dikán, illetve 15-dikén hajtották végre Krasznán, illetve Közép-Szolnokban a visszakebelezést – a mint mindjárt bővebben lesz róla alább szó – s Báró Wesselényi Miklós volt a végrehajtó bizottság elnöke, ő, az unio élő megtestesülése; ki itt forrasztotta össze, szive melegével vármegyénk keblén a két elszakadt hazát.

Ismeretes Kossuth Lajosnak az 1847/8-diki országgyűlésen 1848 január 14-dikén a Részek visszacsatolása ügyében mondott beszéde,* a melyet midőn jelzek, helyén valónak tartom itt Kossuth Lajosnak ép erre az országgyűlésre való emlékezését idéznem, hol a Partium ügyét oly fényesen emelte diadalra. Kossuthot születésének nyolczvanadik évfordulója alkalmából üdvözlé Szilágy vármegye s ő örökbecsű válaszában ép a Részek visszacsatolása ügyét eleveníti föl a következőkben: «Ha nem csalatkozom, – úgy mond – Szilágy vármegye területének zömét a hajdan úgynevezett Részek két megyéje (Közép-Szolnok és Kraszna) képezi. E körülmény az 1847/8-diki országgyűlés egy szép jelenetét idézi fel emlékezetemben, melynek fölemlítéséhez szabadságot veszek magamnak tisztelt Alispán úr engedelmére számítani, minthogy azon jelenet oly kiáltó ellentétet képez a parlamentaris pártállás igényeinek divattá vált mai felfogásával, hogy valóban tanulságos lehetne, ha a történetiratnak azon szerencsétlensége nem volna meg, hogy tanúlságaira a röppenő percz érdek- és indulatzajában senki sem ügyel. A nádori méltóság legszebb tisztje volt: a közben járás, nemzet és 300király között. Hatalmas mentőszere volt ez a megsértett törvény szentségének; s csak oly esetekben szokott volt igénybe vétetni, midőn vagy valóságos összeütközés támadt nemzet és király között, vagy pedig a király elnézésével a végrehajtó hatalom annyira túl tette magát a törvény tiszteletén, hogy szükségessé válnék a nemzet első tisztviselője által ünnepélyesen emlékeztetni a királyt a törvény megtartásának és megtartatásának kötelességére, melyet esküvel fogadott. Ilyennek láttam én a helyzetet az 1847/8-diki országgyűlésen a «Részek» visszacsatolásának kérdésében. Meg akarom jegyezni, hogy mi e kérdésnek nem csak a törvény uralmának s az ország területi épségének szempontjából, hanem azért is kiváló fontosságot tulajdonítottunk, mert akként voltunk meggyőződve, hogy, ha a «Részek» visszacsatolásának végrehajtását kieszközölnünk sikerűl, ez okvetlenűl maga után fogja hozni nemzetünk azon hő vágyának teljesülését, hogy Erdély, a nemzettest ez elszakított, becses tagja, az Anyaországgal újra egyesíttessék. A «Részek» kérdésének tárgyalásakor még nem sejthettük, hogy a közel jövő meg fogja hozni azt, a mihez nemzetünk újjászületésének annyi szép reményét fűzte a honszeretet. – Legyen szabad röviden emlékezetbe hoznom a «Részek» kérdésének akkori állását. A «Részek» nem erdélyi terület, hanem az erdélyi fejedelmeknek időről-időre személy szerént átengedett birtokot képeztek: Apafy Mihály halálával tehát, ki, a mióta Carafa, az irtózatos emlékezetű eperjesi hóhér, Erdélyt a bécsi udvarnak meghódoltatá, már különben is csak névleges fejedelem volt, a «Részeknek» – ipso facto vissza kellett volna szállani Magyarországra. De Erdélynek már 50 évig nem volt külön fejedelme, s a visszacsatolás még sem történt meg. 1741-ben törvény hozatott, mely azt elrendelte, de újabb 50 év múlt el, s a törvény végre nem hajtatott, sőt visszalépés történt, mert az 1792: XI. t.-cz. már csak arra szorítkozott, hogy a «Részek» visszacsatolására 301nézve az uralkodó meg fogja hallgatni az erdélyi urakat (Dominos Transsylvanos) s kegyes szándokát (benignam suam mentem) tudatni fogja az ország rendeivel. Ismét 44 év mult el, és újra semmi sem történt. Ekkor az 1836: XXI. t.-cz. már nem elégedett meg azzal, hogy kérjen, sürgessen, hanem határozottan kimondotta, hogy «a Részek Magyarországhoz teljesen és tökéletesen visszacsatoltatnak», elrendelte, hogy Kraszna, Közép-Szolnok, Zaránd vármegyék és Kővár vidéke az országgyűlésekre meghivassanak, és ott űlési és szavazati visszaadott jogukat gyakorolják, és elrendelte, hogy ő Felsége a visszacsatolásnak általános és tökéletes teljesítését eszközölni fogja. De bizony ő Felsége nem eszközölte, ámbár határozott kötelezettséget vállalt reá a «megtartjuk és megtartatjuk» biztosítással, melylyel a törvény szentesítve lett. A visszacsatoltatni rendelt négy törvényhatóságnak nem mindegyike hivatott meg az országgyűlésre; a melyek pedig meghívattak, nem élhettek követküldési jogukkal, mert «ő Felsége nem eszközölvén» politikai, közigazgatási, igazságszolgáltatási és adózási tekintetben a visszacsatolást, az illető főispánok nem tartották meg a követválasztó gyűléseket; a magyar országgyűlés a meg nem jelent megyéket a törvényes bírságban elmarasztaltatta; de az itéletek végre nem hajtattak, a király megengedte, hogy az erdélyi gubernium a törvénynek ellene szegűljön, s ekként támogatva a magát «conservativnek» nevező erdélyi kormánypárt minden eszközt felhasznált, miszerint demoralizáló befolyásával a nemességet, különösen a «Részekben» a visszacsatolás ellen felizgassa. Sajnálattal kell említenem, miként ez izgatásnál különösen erélylyel használtatott fel azon insinuatio, hogy Magyarországon az 1836-diki s 40-diki törvények folytán a jobbágyság állapota sokkal kedvezőbb lévén, mint Erdélyben, a «Részek» földesurai sokat fognak veszíteni, ha a visszacsatolás végrehajtatik. Ily érdekek is keveredvén a dologba, nem csoda, hogy Józsika Sámuelnek (a mint 302Wesselényi Miklós értesített) sikerűlt keresztűl vinni az erdélyi országgyűlésen, hogy az uralkodóhoz felírást intézzen a visszacsatolás ellen. De nekem a jobbágyság érdekei csak ösztönűl szolgálhattak, hogy a kérdés végleges megoldására oly útat, módot keressek, mely a sikerre legtöbb kilátást nyújthatott. Ezt a nádori közben járásban véltem feltalálni. Ily értelemben tettem tehát indítványt, mely az 1848: VI. törvényczikkben érvényre jutott. Nem lepett volna meg, ha a kormánypárt ellenzi indítványomat, különösen azért nem, mert a «Részek» visszacsatolásának kérdése nemcsak meg volt említve a királyi előadásokban, melyek a tanácskozások tárgyait kitűzték, hanem (a mi akkor történt legelőször) kész törvényjavaslat is volt az előadásokhoz csatolva a visszacsatolás eszközlésének módja felől. Ezen útra lépni annyi volt volna, mint újra az alkudozások bizonytalanságának tenni ki azt, a mi az 1836: XXI. t.-cz. által már ki volt víva. Az ellenzék el is volt határozva, hogy magát e sikamlós térre sodortatni nem engedi; de nem lehet tagadni, hogy a királyi előadások kedvező talajt nyújthattak a kormánypártnak arra, hogy indítványom ellenében a királyi előadások törvényjavaslatának felvételét hozza javaslatba, s ezt azzal indokolja, hogy az uralkodó mind jó szándokának, mind alkotmányos érzületének adta bizonyságát, midőn még azt is, a mi egyenesen a végrehajtó hatalom körébe tartozik, a törvényhozás intézkedése alá bocsátotta. De az akkori kormánypárt férfiai nem vetkőztek ki az önérzetes individualitasból annyira, miszerint dogmának tekintenék azt a borzasztó heresist, hogy a kormánypártnak kötelességszerű hivatása pártolni a kormány minden javaslatát, helyeselni minden tettét; az akkori kormánypártnál a törvény tisztelete magasabban állt, mint a pártérdek. A mint beszédemet bevégeztem, a kormánypárt vezér szónoka, Somssich Pál emelt szót, s kijelenté, hogy, ámbár nem osztozik azon erős kifejezésekben, melyekkel a kormányt megróttam, de elismeri, 303hogy a kormány kötelességet mulasztott, s mert osztozik azon nézetemben, hogy a törvénynek szentnek kelt lenni, s hogy végrehajtását újabb alkudozásoktól függővé tenni nem tanácsos, tehát pártolja indítványomat. Riadó éljenek vihara 304tört ki a teremben az érdemes hazafi alkotmányos érzelmű nyilatkozata felett, s a dicsőséges jelenet hatása alatt még Babarczi (csongrádi követ, helytartósági tanácsos s a kormánypárt hivatalbeli másik vezére) is hasonló értelemben nyilatkozott, az általános meghatottság közt a részekbeli hazafiak jelen volt megbízottjai (ha jól emlékezem, Décsey László, Katona Miklós, Deáky Sámuel) örömkönyes szemekket ölelték szomszédjaikat kebleikre, s az elnök közakarattal elfogadottnak jelentvén ki indítványomat, meleg szavakban adott kifejezést az örömnek, melyet minden magyar embernek érezni kell annak láttára, hogy, midőn nagy nemzeti czélok forognak fenn, a pártszellemet háttérbe szorítja a hazafiság, s a nemzet képviselői pártkülönbség nélkül egy táborba sorakoznak a jognak, törvénynek, a haza nagy érdekeinek oltalmára».

Karádfi és Ráthkay: Kossuth Parlamenti élete. Pest, 1850. 36–54. l.

KOSSUTH LAJOS SZILÁGY VÁRMEGYÉHEZ ÍRT LEVELÉNEK UTOLSÓ LAPJA.*

59. Kossuth Lajos Szilágy vármegyéhez írt levelének utolsó lapja. Eredetije Szilágy vármegye levéltárában 303

Aztán a szép jelenet fölelevenítése alkalmából az utolsó rendi országgyűlés jellemvonását magasztalja, melyet a népképviselet mai időszakában a nemzetnél föl nem talál.*

Eredetije Szvlt-ban. Közölte a Szilágy. 1883. 3. sz.

Tudjuk, hogy az osztrák kormány a szabadságharcz leveretése után Erdélyt s vele Közép-Szolnokot s Kraszna vármegyéket ismét elszakította Magyarországtól.

De nem késtek vármegyéink ismételten fölvenni a küzdelmet, melynek az 1861-diki űlések valának legelevenebb képei. Pillantsunk be ezekbe az űléstermekbe.

Közép-Szolnok vármegyének márczius 6-dikán tartott bizottmányi gyűlése ifj. hadadi báró Wesselényi Ferencz, főispán elnöklete alatt, kijelentette, hogy midőn az 1848-diki alkotmányos országgyűlésen hozott törvényekhez híven ragaszkodik, területén a saját vármegyei hatóságán kívül más, bármilynemű politikai vagy törvénykezési hatóságot nem tűr; törvényellenes adót, alkotmányos országgyűlés határozata nélkül, be nem hajt; törvénykezési tekintetben bevárja 305a vármegye az országbirói értekezlet javaslatát s ha az alkotmányellenes lenne, jogaival élni fog.*

Szvlt. Nagybizottmányi gyűlés jkve 1861. évből.

Középszolnok vármegye márczius 8-dikán kelt köriratával is buzdította a közönséget.*

Ime a körlevél: Tisztelt barátink és atyánkfiai! Vármegyénk, Kraszna, Zaránd és Kővárvidékével az 1836. 21-dik törvény következtében, az 1848. 6-dik törvényczikk rendelete szerint még 1848-ban Magyarországhoz visszacsatolódott, de az 1849-diki szerencsétlen események után, az önkényes uralom által Erdélyhez visszaragasztatván, azzal együtt szenvedte által a keserű emlékeiben halhatatlan tizenegy szomorú esztendőt. Jelenben a törvény értelme szerint, régi óhajtásával egyezőleg ismét visszaadatott az anyaországnak, melytől a mohácsi vészes napok után, a vérző nemzet és haza tetemein osztozott I. Ferdinánd és Zápolya között keletkezett váradi békekötés 1538-ban Erdélylyel együtt elszakasztotta. Megyénk az anyaország alkotó részévé lett ismét, annyi hányatás után, oly hosszú, több mint 300 esztendő elmúltával. Örvendenünk kellene, midőn a rég óhajtott czélhoz eljuthattunk, de a mi örömünk nem lehet egész, mert a törvény nincsen teljesítve egészen. Az anyaország egyik fő alkotó része Erdély édes testvérünk, melylyel összeölelkezve annyi vészt, annyi csapást kiszenvedtünk, mely velünk örömét, javait, oltalmát tiszta szeretettel, forró kebellel, annyi időn keresztűl megosztotta, külön szakítva, meggyengítve, mint rongált hajó a szélvészeknek játékúl dobatott egy gyanús és kétes kimenetelű jövőnek. - V. Ferdinánd koronás királyunk által szentesített magyarországi 1848. 7-dik, ugyanaz évbeli első erdélyi törvényczikkek végrehajtása, melyek szerint Erdélynek Magyarországhoz visszacsatoltatása véglegesen elhatározva lett, mesterséges akadályokkal hátráltatódik, s a törvényben ismeretlen értekezletek határozatai kimenetelétől feltételeződik alkotmányellenesen. Az ország folytonosan leigázva, az ezer karú bureucratia nyomása alatt nyög, mely a feldúlt tartományt 1849-ben körmei közé ragadván, azóta rendszeresített úton tovább pusztította azt, most mikor még a lezajlott átkos polgárháború szennyes véres nyomai az országban szerte elevenen láthatók, befolyását lázításra és egy újabb véresebb belháború előkészítésére fordítja: hogy megosztva s egymás által megtörve a testvérnépek erejét, kiirtsa az alkotmányos szellem utolsó szikráját s az absolutizmus bilincseit megörökítse a szerencsétlen tartomány fölött. Kedves atyánkfiai s barátink! Erdély Magyarországnak szent István király idejétől fogva, nem külön tartománya, hanem kiegészítő része volt; régi királyaink czímei között sehol soha mint külön ország nem említődik s elő nem fordúl; 1538-ban a váradi kötés által az akkori kedvezőtlen viszonyok miatt, jóllehet Erdély elszakasztódott az anyaországtól, de ahhoz való jogát Magyarország mindig fentartotta: az 1552. 1-ső, 1608. 10-dik törvényczikkek világosan tanúskodnak arról. Magyarországnak Erdélyhez való egyenes jogát 1608-ban Kolozsváron tartott országgyűlésen Erdély is határozatilag elismerte. 1615-ben május 6-dikán II. Mátyás és Bethlen Gábor között keletkezett nagyszombati kötésben, mely következőleg azon évben Bécsben május 16-dikán megerősített, Bethlen Gábor fejedelem kötelezte magát, hogy Erdélyt s a hozzá csatolt megyéket soha a magyar koronától elidegeníteni nem fogja. - Erdély rendei mennyire érezték az elszakadás fájdalmait s mennyire óhajtották az anyaországgal egyesűlni, bizonyítják 1790., 1811., 1847-dik országgyűlési tárgyalások, határozatok és feliratok. Ezen jogigények s a magyar nemzet természeti és alkotmányos életét feltételező egyesülés szüksége alapján keletkezett az 1848-beli 7-dik és az Erdélyben ugyanazon évben Kolozsváron hozott első törvényczikk. Midőn ezen törvények a két ország egyetemes akarata által hozattak, koronás királyunk V. Ferdinánd által szentesíttettek s az erdélyi követeknek az 1848-diki pesti országgyűlésén lett megjelenése által életbe léptek: teljesülve lett a két ország háromszázados óhajtása; Magyarország szent koronájának Erdélyország iránt minden viszontagságok között fentartott kétségbe vonhatlan joga érvényesíttetett. - De nem lehetett soká örvendenünk a hosszas küzdés után nyert győzelemnek, mintha nem lett volna elég gyászos napja a magyar nemzet történelmének az 1849-dik évi szomorú események vérbe fulasztották a két testvér hazát s elseperték mint pusztitó vizár, a gabonadús mezőket, az alkotmányt minden áldásaival. - Tizenegy évig dúlt az önkény felettünk, míg végre hála a gondviselésnek, Európában a népjogok koronként felmerülö diadalának; s édes hazánk határain kívül és belűl vértanúi feláldozással küzdő hazafiak, ernyedetlen buzgalmának; a magyar nemzetet lelkesítő kiolthatatlan alkotmányos szellemnek: az annyi pusztító villámot szórt fekete felhők kezdenek elvonúlni s hazánk alkotmányos ege derűlni látszik. Már mi, kedves atyánkfiai, barátink, szabadabban lélekzünk, de Erdély édes testvér szenved, mint eddig. Erdély, melynek vitéz fiai 1514-ben a temesvári mezőkön vérökkel mentették meg Magyarországot; mely, midőn Magyarországon Rudolf, II. Mátyás, II. és III. Ferdinánd császárok idejében az alkotmányos szabadság megtámadtatott, a nemzetiség kiirtással fenyegettetett s a protestánsok emberi jogaiktól megfosztva, szentegyházaikból, iskoláikból kiűzetve az Istent csak félve, üldözötten, elrejtett csűrökben, félre eső berkekben, vagy sűrű erdőkben imádhatták 1606., 1615., 1623., 1644-ben Bocskai, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György halhatatlan fejedelmek vezérlete alatt pénzét, vérét nem kimélve, biztosította az alkotmányt, megmentette a nemzetiséget; az elüldözött protestánsoknak visszaadta elvett egyházait, iskoláit, szabaddá tette hitök s meggyőződésük szerint imádhatni a mindenható Istent; melynek kebelében született Magyarországnak s az egész keresztény világnak megmentője a halhatatlan Hunyady János és a felejthetetlen igazságos király a dicső Mátyás, ki az országot és nemzetet a jóllét, hatalom és dicsőség polczára emelte: ez a hű és igaz testvér Erdély, bilincsek alatt nyög ma is, martalékúl vetve az önkény, ármánynak, az idegenek sanyargatásának, hol míg az Erdélyt lakó népek egy része alkotmányért eped és küzd, a több része felizgatva parallyzálja ezen küzdelmeket: a törvények által biztosított nemzetiség méltatlan féltéséből, eltaszítva magától az uniót és az 1848-diki több kész törvényeket, mintha alkotmány nélkül képzelhető és feltehető lenne valamely nemzetiségnek kifejlődése? Kedves hazánkfiai! a hála erkölcsi kívánata, hazánk s nemzetünk megtartásának s fenmaradásának kötelessége: sürgetőleg kívánják tőlünk, hogy az 1848. törvények felélesztésének eszközlésére minden követ megmozdítsunk; mert a Meszeshegy bérczein belül, több mint ötszázezer tiszta vérű alkotmányos szellemű magyar nép él, saját testünk és vérünk, s rajtok kívül e földön fajunkból nincs sehol ennyi nép, mely a folytonos véres harczok által megapadt számunkat gyarapítaná s erősíthetné; mely magára hagyatva elveszhet, elveszvén bennök egyetlenegy édes testvérünk és mert az alkotmány mindaddig üres hang és puszta árnyék, mig az minden pontjaiban életbe léptetve nincs. - Ezeket meggondolva s fontolóra véve, mai gyülésünkből felírást intéztünk kérvén: hogy Erdélyt Magyarországgal minél előbb egyesitené s Erdély képviselőit a magyarországi gyűlésre meghívni méltóztassék; hogy így az 1848-beli törvények ezen része teljesedésbe vétetvén, elenyészszen méltó aggodalmunk s ebben is az 1848-diki összes törvények megtartásának zálogát bírva; térjen vissza hozzánk a száműzött bizalom, mely nélkül a király hatalmas, a trón erős és a nép boldog nem lehet. - Hogy ezen fontos kérelmünk sikere biztosabb lehessen, magunk szervezése után, mint törvényes hatóság hogy megszólalhattunk, legelső bizalmas testvéri szavunkkal fordulunk a tisztelt vármegye közönségéhez: legyen szíves az Uniót megrendelő nagy mérvű törvény végrehajtására a törvény korlátai közt, minden eszközöket hazafias lélekkel felhasználva, az általunk e tárgyban ő Felségéhez intézett feliratunk támogatására fellépni s velünk egy értelemben intézendő külön feliratában, cs. Felségét hathatósan megkérni, hogy az Unió törvényt mentől előbb hű magyar népe megnyugtatására végrehajtani méltóztassék s hogy Erdély a legközelebb megnyitandó országgyűlésen sebei orvoslására s az összes haza boldogitására, mint édes testvér, az anyaországgal együttesen hathatós törvényeket hozhasson.

306Kraszna vármegye közönsége, február 3-dikán, midőn a főispánná kinevezett br. Bánfi Alberttet egy értekezletből üdvözli, egyben örvendez a visszacsatolás tényén, a következőkben: «Annyit szenvedett hazánk felett derűlni kezdő alkotmányosság sugára valahára felénk, ezen szélbeli s nem is nagy, de hazafiságban bármelyikkel is egy vonalon álló Kraszna vármegyére is terjedni kezd. Lapok és a n. m. m. k. 307helytartótanácsnak hivatalos közlése útján is tudomásunkra jött, hogy e vármegye másfél százados óhajtása teljesűlt: a mennyiben a nagy Magyarhonhoz való törvényes visszacsatoltatásunk ismét tettlegesítve van s hogy ezen nagyszerű átalakulásunk végrehajtásának élére, mint e vármegye főispánja, Méltóságod van állítva. Bármennyire is kell örömünket hazánk e vészteljes időszakában mérsékelnünk, nem tehetjük 308mind az által, hogy ősi szokásainkhoz híven, melyekhez bármi részletekben mindég kegyelettel ragaszkodunk, ezen örömünket külsőleg is már eleve ki ne fejezzük: mi okból mi, mint még megyénk törvényes időszakából életben levő első alispánunk által előleges értekezletre mai napra összehívott vármegyei birtokosok és polgárok elhatároztuk, Méltóságodnak e vármegyébe leendő első belépését, bevonulását, lehetőleg ünnepélyessé tenni s ez által is azon közörömnek, mely Méltóságodnak kineveztetésével e megye minden színezetű lakóit áthatotta, kifejezést adni» stb.*

Szvlt. Kj.

Kraszna vármegyének márczius 7-dikén br. Bánfi Albert, főispán elnöklete alatt tartott közgyűlésén kifejezést nyert, hogy: «az 1848–9. évi országos küzdelmek, idegen hadseregek beavatkozása folytán befejeztetvén – annyit szenvedett hazánk hosszú századok óta fönnállott ősi intézvényeitől, törvényeitől megfosztatott – ezek közt a törvényhatósági élet megszűntettetvén, megyénk is feloszlattatva, Magyarhontól – hova 1848 május 8-dikán az 1836:21 és 1848:6. törvényczikkelyek erejénél fogva kiküldött kir. bizottmány által visszacsatoltatott volt – elszakasztva, a behozott idegen rendszer fölállításával Erdélylyel egy koronaországgá alakíttatott át, idegen nyelven, idegen tisztviselők által kormányoztatott. Mígnem a kormány előbb fölállított kormányzási elveitől eltérve s az 1860 október 20-dikán kiadott úgynevezett császári diploma által, elismertetvén azon elv, hogy egyedűl a nemzeti és történelmi igényeknek megfelelő kormányzat felel meg az idő kivánalmainak, a megyéknek törvényes helyreállítása megkezdetett, így megyénknek is a fölállított magyarországi kancellária közvetítése által főispánul br. Bánfi Albert úr neveztetvén ki, tisztelt ő méltósága folyó 1861 február 10-dikén e vármegyébe a közlelkesedés által rendezett legnagyobb ünnepélyességgel bejövén, főispáni hivatalát, e vármegye 309szervezését megkezdette, ennek folytán ő méltósága a vármegye tagjaival tartott bizodalmas értekezletével egyetértőleg a mai napra közgyűlés tartását tűzvén ki, ennek megalakítására az 1848:16. t.-cz. értelmében minden e vármegyebeli helységeket – a népesség aránya szerint – követválasztásra fölszólított, ezen választásnak vezetésére és a népnek a dolgok állásáról való fölvilágosítására küldöttségek neveztettek ki.» A főispán kiemelte beszédében, hogy jelen volt a Pestre összehívott főispáni tanácskozmányon a vármegye tényleges visszacsatolása érdekében, azután felolvastatta a követválasztás tárgyában kelt legfelsőbb rendeletet és a közgyűlés tárgyáúl az állandó vármegyei bizottmány megválasztását s a képviselők választásánál közreműködő központi választmány kinevezését tűzte ki. Az alkotmány helyreállítását illetőleg az 1848-diki törvényeket vallja «egyedűl törvényes alapnak, melyre alkotmányunk jövő biztosítását fektethetjük». Beszédét ezen esküvel fejezte be: «Én, br. Bánfi Albert az élő Istenre esküszöm az alkotmánynak s királynak hűséget, a törvénynek engedelmességet; ígérvén, fogadván kötelességemet törvény és igazság szerint, részrehajlatlanul és lelkiismeretesen teljesíteni. Isten engem úgy segéljen!»

A főispán beszédére ősi szokás szerint Incze Károly, főjegyző válaszolt. Beszédében megemlékezik a jövő követválasztásról s lehetségesnek tartja, «hogy a Bach-rendszernek ezzel csak az a czélja, hogy szavazógépeket gyártson, a kik hitelt szavazzanak a kormánynak, melyre annyira szüksége van.»

Különösen rámutatott amaz örvendetes tényre, hogy Kraszna vármegye «másfél százados óhajtása teljesűlt: a nagy Magyarhonnak ismét kiegészítő része, mint előhirnöke a két haza annyira nélkülözhetetlen egyesülésének».

A márczius 21-dikén tartott vármegyei választmányi közgyűléséből tudjuk, hogy a szilágysomlyói és ippi járásban megszüntek a császári hivatalok, de az iratokat nem adták át, 310mivel erre még nem kaptak felsőbb rendeletet.* Az április 11-dikén tartott választmányi kis gyűlésén jegyzőkönyvre veszik a megszüntetett szilágysomlyói és zoványi cs. kir. kerületi és járási hivataloktól átvett bútorok és iratok jegyzékét.*

Szvlt. Kj.

U. o.

A márczius 21-dikén tartott választmányi kisgyűlésén az elnöklő első alispán előterjeszti, hogy a részek tényleges visszacsatolására kinevezett kir. bizottmány a közelebbi napokban meg fog érkezni ugyan, de a visszacsatolás még 1848-ban megtörtént, ezért a megyének nincs más teendője, mint az iratok elkülönítése és átadása. A bizottmány fogadására az első alispán elnöklete alatt bizottságot neveznek ki, hogy ez a szükséges adatokat összeállítsa.* A márczius 26-diki választmányi ülésen fölolvassák Ő cs. kir. Felségének ez év márczius 12-dikén br. Vai Miklós és Zsedényi Eduárd ellenjegyzése mellett e megye közönségéhez intézett királyi leiratát, mely szerint «Ő Felsége az 1836. XXI. törv. czikknek azon rendeletét, hogy az eddigelé Erdély nagyfejedelemséghez elszakítva volt magyarországi, úgynevezett Részek, jelesűl Kraszna, Közép-Szolnok és Zaránd vármegyék és Kővár vidéke mindennemű állapotaikra nézve Magyarországhoz valóságosan visszakapcsoltassanak, végrehajtani kivánván, ennek eszközlésére királyi biztosság kiküldését határozta el.» A főispán ezzel kapcsolatban tudatja a választmánynyal, hogy az említett biztosság ez év márczius 25-dikén e vármegyébe érkezett.

U. o.

A vármegye a kir. biztosság e vármegyét illető munkálkodásának, «melyet az 1848-beli törvényes végrehajtási tények tagadásának tekint», ellenmondott a következő indító okok alapján.

«Az 1847–48-diki törvények szerint a részbeli vármegyék már törvényesen Magyarországhoz» tartoznak. Az 1847–48-diki VI. t.-cz. az 1832–36. XXI. t.-cz. foganatosításáról 311szólva kimondja, hogy 1. «A részbeli vármegyék e törvény kihirdetése napjától minden tekintetben Magyarország elválhatatlan, kiegészítő részeit képezik»; 2. E megyéket a felelős magyar miniszterium és főtörvényszékek hatósága alá helyezik; 3. A visszacsatolási viszonyok részleteinek szabályozását a miniszteriumra bízzák, «melynek hatósága a visszacsatolt részekre nézve a jelen törvény kir. szentesítésével azonnal életbe lép». E törvény végrehajtása meg is történt, a mennyiben a miniszterium 1848 április 28-dikán 174. B. M. sz. a. tudatta a vármegyével, hogy Ő Felsége e vármegye visszacsatolására kir. biztosságot nevezett ki, melynek első elnöke br. Wesselényi Miklós, másodelnöke Beöthy Ödön, ülnök-tagjai pedig Asztalos Pál, Somosi Ignácz és Bai Ferencz. Ez alapon 1848 május 8-dikán tartott vármegyei közgyűlésen br. Wesselényi Miklós ki is mondta a vármegye valóságos visszacsatolását, melyet tényleg végre is hajtott. A belügyminiszternek 1848 április 22-dikén 17. sz. a. kelt tudósítása szerint Ő Felsége, a nádor és kir. helytartó Kraszna vármegye főispánjává Kabós Józsefet nevezték ki. Az érintett, május 8-diki közgyűlés meg is alkotta a XVI. t.-cz.-ben a vármegyei hatóság ideiglenes gyakorlatára rendelt állandó választmányt, mely május 13. megkezdte gyűléseit, a vármegyei hatóságot alkotta s mint ilyen a magyar miniszteriumtól folytonos függésben állott. Ezen állandó választmány május 27-dikén tartolt gyülésében a kir. biztossággal egyetértve, a vármegye szervezését a magyarországi vármegyék mintájára hajtotta végre, majd május 29-diki ülésén megválasztotta a vármegye tiszteit. A magyarországi megyék mintájára szervezett Kraszna vármegye ezek után megkezdette hatósága gyakorlását mind közigazgatási, mind törvénykezési, még pedig úgy polgári, mint bűnfenyítő tekintetben és szakadatlanúl folytatta is 1849 szeptember 4-dikéig, a mely napon a lefegyverző katonai hatalom Szilágy-Somlyóra is megérkezett s a megyét erőhatalommal választották el Magyarországtól.»

312Ezek alapján a választmányi űlés a megye újabbi visszacsatolását nem látta szükségesnek. Azonban tekintve azt, hogy a lefolyt tizenegy év alatt kisérletbe vett kormányzási rendszer a megyéhez önkényűleg több hatóság egyes részeit hozzákapcsolta, ámbár e megye magát törvényes hatóságába visszahelyezte, mindazáltal a megszüntetett rendszerrel egybefűggőleg oly akadályok léteztek, a melyek a királyi biztosság közbenjárását igényelték: mindezekre tekintettel a megye közönsége, tiltakozására való hivatkozás mellett, a kiküldött kir. biztosság közvetítő eljárását elfogadta; egyébiránt kijelentette, hogy a visszacsatolási viszonyok részleteinek végelhatározása az 1848. VI. t.-cz. 3. §-a szerint a törvényhozás feladata levén, a megye e részben való kivánatainak annak idejében leendő előadására fentartja jogát. Egyúttal elhatározták, hogy e végzést és a szükséghez képest a megyei határozatokat is az elnökség jegyzőkönyvi kivonatban közölje a kir. biztossággal és erről a részbeli testvérmegyéket azonnal értesítse.

Ezek után a kir. biztosság: báró Vai Lajos, báró Apor Károly és Karap Sándor a terembe érkeznek s miután e bizottmány elnöke, br. Vai elfoglalta az elnökséget, előterjeszti, hogy «az úgynevezett részbeli megyék – ezek között Kraszna vármegye is – huzamos időn keresztül folytatott országos tárgyalások után az 1836. XXI. t.-czikknél fogva elvben Magyarhonhoz visszacsatoltattak». Ezen visszacsatolás az 1848-ban hozott 11. t.-cz. következtében ténynyé vált, de a tizenegy éven át felállított kormányzás e megyéket kivette alkotmányos állásukból. Ezután felolvastatja az ezen évi márczius 12-dikén 3306. sz. a. ő hozzá, mint a biztosság elnökéhez a részbeli megyék visszacsatolása tárgyában intézett «k. k. leiratot», melynek alapján a kir. biztosság nevében ünnepélyesen kinyilvánítja, hogy «Kraszna vármegye a Részek visszakapcsolására nézve ismételve hozott törvényeink értelménél fogva ezennel újból és tettleg visszakebeleztetik Magyarországba úgy közigazgatási, mint törvénykezési és minden 313más létezhető viszonyokra nézve s e mai naptól fogva feloldatik az Erdély nagyfejedelemségtől való eddigi függése alól.»

A biztossági elnöknek erre a nyilatkozatára felolvasták a választmányi űlés előterjesztését és az arra hozott határozatot, mire a biztossági elnök előadta, hogy «miután az előadottak szerint a megye előlegesen megtette a szervezés munkálatát, a kir. biztosság útasításához képest a további teendőkre megy át.» Majd azonnal való kézhez adását kérte ama hivatalos rendeletnek, melyet e biztosság a hivatalok megszüntetése és minden a megyéhez tartozó dolognak átadása tárgyában a szilágy-somlyói cs. kir. kerületi főnökséghez intézett. Ama kijelentésére, hogy a vármegyei törvényszék az országbirói értekezlet befejezéséig s Ő Felségének e tárgyban teendő további intézkedéseig a régi állapotban marad – ide nem értve a járásbiróságot illető tárgyakat, melyek a megyei tisztviselőség kezébe mennek át, Lázár János, első alispán kinyilvánította, hogy a megye közönsége választmányi űléseiben kimondott elvei- s végzésénél fogva a törvénykezést egész teljességében kivánja átvenni, ellenkező esetben eltiltja tisztviselőit attól, hogy az ennek ellenére létező császári hatóságnak segédkezet nyújtsanak.

Kijelentette továbbá a királyi biztosság elnöke azt is, hogy a részbeli megyékre nézve továbbra is az eddigi sóár marad, mire a megye előadta, hogy a deésaknai császári hivatalnokok só nélkül bocsátották haza e megyének azon lakosait, a kik közelebbről sóért mentek volt oda. Erre a királyi biztos megigérte, hogy az erdélyi főkormányszék útján intézkedni fog az e tárgyban kiadott felsőbb rendelet épségben tartása iránt.

A vallás tárgyában, nevezetesen az ev. ref. és gör. kath. vallásúakra nézve a visszacsatolás tekintetében tudni óhajtotta a megye közönségének nézetét, hogy erről a kir. kormánynak egy törvényjavaslat anyagáúl szolgálandó tudósítással szolgálhasson, mire a megye közönsége kijelentette, hogy 314mivel e tárgy az illető vallásfelekezeteket illeti, ennek fejtegetésébe nem bocsátkozik s így véleményt sem ad.

Ezután felhozta a biztosság elnöke, hogy e kir. biztosságnak a megyei határok kijelölését is útasításúl adták, de, miután a megye közönsége kinyilvánította, hogy e tekintetben a szomszéd törvényhatóságokkal semmi bizonytalanság sem forog fenn, a kir. biztosság kijelentette, hogy Kraszna vármegyét régi határai között csatolja vissza. Végül a kir. biztosság megemlítette utasításánál fogva azt, hogy egy még 1811-ben hozott törvényczikk alapján, a mely czikk 1818-ban szentesítést is nyert, tervbe vették Kraszna vármegyének Közép-Szolnok vármegye egy részével leendő egyesítését és Kővár vidékének Közép-Szolnok vármegyéhez való csatolását: felszólította tehát a megye közönségét, hogy ez iránt nyilatkozzék, a mely nyilatkozat a többi megyének e tárgyban adott nyilatkozatával felterjeszthető legyen. De e felszólításra a vármegye közönsége csak azt jelentette ki, a kérdést, mivel sokkal fontosabb, sem hogy a vármegye rögtön válaszolhatna reá, tüzetes tanácskozás tárgyává teszi és az eredményről értesíteni fogja a kir. biztosságot. Ezek után felhívta a kir. biztosság a vármegyét, hogy kebeléből küldöttségeket meneszszen ki a megyét illető termek, bútorok és irományoknak a hivataloktól való átvételére.

Kraszna vármegye július 2-dikán bizottmányt küldött ki, «hogy a vármegye sajátságos és a többi magyarországi vármegyétől eltérő úrbéri viszonyait egy tüzetesen kidolgozandó munkában fejtse föl s nézeteit, a melyek szerint ezen viszonyok végelrendezése elintézhető volna, további intézkedés végett véleményes tudósítása mellett a vármegye bizottmányi közgyűlésének adja be».*

Szvlt. Kj.

E vármegyének az augusztus 5-dikén tartott bizottmányi közgyűlésén br. Bánfi Albert főispán kinyilvánította, 315hogy egy hónapi távolléte alatt «hazánk válságos politikai küzdelmei csak súlyosodtak. Ugyanis az előző évi október 20-dikán tett fejedelmi kijelentések és igéretek, a melyek ősi alkotmányunk minél előbbi visszaállításának reményére jogosítóknak látszottak, csak a kormányhatalom időszerinti szükségességének bizonyúltak be s csak a mondott hatalom nyomasztó politikai constellatiói s főleg a kényuralom pénzhiánya idézték elő, mert a helyett, hogy a nemzet jogos kívánatai teljesítésére őszinte szándék nyilvánúlt volna, kevés idő múltával a politikai viszonyok jobbrafordúltának reményében a folyó évi február 26-dikán kibocsátványt tettek közzé, a mely hazánk ősi alkotmányát, nemzeti életünk független kormányzatát megszüntnek nyilvánítja s ezen intézkedés életbe léphetésének elismerését legközelebbről országos képviseletünktől is követelni fogják». Ezután kijelentette, hogy «következzék a megpróbáltatás bármily súlyos időszaka reánk, hazafi kötelességének fogja ismerni a vármegye kormányzatának mind addíg való folytatását és a vármegye akaratának rendűletlen követését, míg azt az országgyűlés bölcs akarata kívánni fogja s a vármegye bizalma személyében központosúl». Ugyancsak ekkor bizalmi feliratot intéztek az országos képviselőházhoz, «mely legszentebb ügyünk válságos küzdelmében oly bölcs és hazafias magatartást, a legfontosabb közjogi érdekek kőrűl annyira példás egyetértést tanúsított, köz- és nemzetjogi múltunk felfejtésével pedig ügyünk iránt az európai közvélemény előtt oly szép rokonszenvet támasztott».*

Szvlt. Kj.

Ez a bizottmányi közgyűlés a helytartótanácshoz feliratot intézett az iránt, hogy e megyét «ne csak törvényes és szellemi, de anyagi t. i. adó és katona-ujonczozási tekintetben is egyenesen közvetetlen magyarországi hatóság alá» helyezze,* továbbá a haza jelen kivételes állásában, midőn a vármegyére 316nézve két különböző ország tesz intézkedéseket s ez által a vármegyét hatósági jogai gyakorlatában gátolják, fölterjesztést intéz a vármegyei szükségletekre megkívántató összeg megküldése iránt, s megjegyzi egyúttal, hogy mivel a kihírdetett ideiglenes törvényes szabályok szerint a törvényszék állandósítása s a telekkönyvvitel felállítása szükséges, minélfogva a törvényszék tagjainak száma múlhatatlanúl szaporítandó és azok fizetése a teendőkhöz képest aránylag megállítandó, a megyei bizottmány e tekintetben véleményadásra a megyei törvényszéket bízta meg s addig a törvénytagok számának szervezését elhalasztotta;* augusztus 6-dikán tartott bizottmányi közgyűlése arra kérte a helytartótanácsot, eszközölje ki, hogy a földtehermentesítési munkálatokat, ezek végleges befejeztéig, a visszakapcsolt részekre s így e vármegyére nézve is az erdélyi hatóságok intézzék el és végezzék be.* A megyének az erdélyi hatóságoktól való függetlenítése tárgyában a következő tartalmú fölterjesztés ment a helytartótanácshoz: Azon bizonytalan helyzet, a mely két országgyűlés hozta és törvényesen uralkodott királyunk szentesítette törvényeink s a két uralkodótól józan következetességgel kirendelt és küldetésében tényleg el is járt, visszacsatoló kir. bizottmány munkája után is – a magas kormány látszólagos határozatlanságából – a Partiumra nehezedik, újabb bonyodalommal súlyosbítja a vármegye állapotát. Mert közigazgatási és törvénykezési tekintetben a magyarországi belkormányzati legfőbb hatóságok alá helyezték ugyan a vármegyét és az erdélyi hatóságoktól való függését az uralkodó szavára teljesen megszüntették, de adózási s egyéb pénzügyi tekintetben most az erdélyi pénzügyigazgatóságtól függ s bár ennek közegei nyugtalanítják a vármegyét, mégis a vármegyének e közegek rendetlenségei ellen az erdélyi főkormányszékhez folyamodni nem ált jogában, a magyarországi helytartótanács 317pedig nem tekintheti körébe tartozónak e rendetlenségek korlátozását. Ezen bizonytalan helyzetben újabban felmerűlt azon eset, hogy az erdélyi pénzügyigazgatóság a bizonytalan idő óta hátralékban levő adóknak, sőt oly hátralékoknak is, a melyeket sohasem vetettek ki a vármegyére és a melyek talán csak bizonytalan adatokon alapúlnak, mint 1861-beli cs. kir. adók befizetésére inti a községeket és katonai behajtással fenyegetődzik.

U. o.

Szvlt. Kj.

U. o.

Tekintve azt, hogy ezen eseteket – úgy az erdélyi főkormányszék, hova a vármegye nem folyamodhatik, mint a magyarországi helytartótanács, melynek hatósága alá a követelő közegek nem tartoznak, egyaránt nem orvosolhatja, a vármegye csupán ezen két életű helyzetének megszüntetéseért folyamodik s arra kéri a helytartótanácsot, eszközölje ki, hogy e vármegye ne csak közigazgatási és törvénykezési, hanem adózási tekintetben is Magyarországhoz tartozzék és az Erdélytől való függés a kormányzat legkisebb ágára nézve is szünjék meg.*

Szvlt. Kj.

A törvényekhez s az alkotmányhoz való szívós ragaszkodás meg-megnyilatkozik minden alkalommal.

A szeptember 2-dikán tartott bizottmányi közgyűlés tudomásúl vette ugyan a cs. hadügyministerium ama rendeletét, mely szerint a hadi szempontból fontosabb helyekre katonai állomási parancsnokságokat fognak felállítani és a mely rendelet az illető parancsnokságok létszámát kitüntető jegyzék közlése mellett meghagyta a vármegyének, hogy az elszállásolás és ellátás tárgyában tegye meg a szükséges intézkedéseket; «de, mivel ezen intézkedést a cs. hadügyminiszterium teszi és mivel ez hazánknak minden idegen hatóságtól való függetlenségét biztosító alaptörvényeivel ellenkezik, ez iránt való aggodalmáról a vármegye fölterjesztést intéz a helytartótanácshoz.»*

U. o.

318Ugyancsak ezen a bizottmányi közgyűlésen elhatározták, hogy a képviselők, ha nem is eljárásukról, de az egész országgyűlés folyamáról, a fontosabb tárgyakat illetőleg, a régi megyei gyakorlathoz képest, a legközelebb tartandó közgyűlésen tegyék meg jelentésüket, mire a vármegye egyik országgyűlési képviselője, Bagossy Sándor, kijelentette, hogy nemcsak a lefolyt országgyűlésnek a sajtó útján úgy is eléggé ismeretes tetteit és a maga eljárását fogja előterjeszteni, hanem különösen ki fogja emelni azon összetartást, a mely annyira kiérdemelte Európa becsülését.*

Szvlt. Kj.

A szeptember 12-dikén tartott bizottmányi kisgyűlésen a két követ meg is tartotta beszámolóját. Bagossy az országgyűlés és a tényleges hatalom között az alkotmány visszaállítása iránt folyt eszmecserét ismertetette és beadta az országgyűlés alatt keletkezett irományokat emlékűl és jövőre nézve adatúl leendő megtartás végett. Bánffy Elek előadta, hogy az országgyűlés megtette a teendőit, most Magyarország közös népein van a sor. «Lehet, hogy nehéz idők következnek ismét a magyar hazára, de jussanak eszünkbe s nyugtassanak meg a nagy Deák Ferencznek eme szavai: Tűrni fog a nemzet csüggedés nélkül, mint ősei tűrtek és mert, mit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse újból visszaadhatja, de, mitől a nemzet, félvén a szenvedésektől önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges: tűrni fog a nemzet remélve szebb jövőt s bízva ügye igazságában.»

E jelentések elhangzása után a vármegye az országgyűlés mindkét házának a gyűlés egész folyama alatt tett minden eljárását, végzését és határozatát magáévá tette, helyeselte s egyszersmind jegyzőkönyvileg megörökíteni kívánta, «hogy az országgyűlés a hazai törvényekhez és alkotmányhoz való szoros ragaszkodásáért az egész haza tiszteletét érdemelte ki s magát annak hálájára méltóvá tette.»

319Vármegyéinket aztán csak az 1862 márczius 15-dikén kelt császári rendelet szakította el végleg Erdélytől.

1862-ben az erdélyi részeknek Magyarországhoz való tényleges visszacsatolására kiküldött bizottság helyébe Ambrus Istvánt, br. Bánffy Albertet és Mán Józsefet nevezték ki.*

Krvlt. Kj. 574.

Kraszna vármegye 1867-beli közigazgatási jegyzőkönyvében május 2-diki kelettel ezt a bejegyzést találjuk: «Az ideiglenes állapot bevégeztetett s az alkotmányos hatóság léptettetett életbe», május 3-diki kelettel pedig azt, hogy «a vármegye önkormányzati jogába magát behelyeztetvén, a közigazgatás tovább folytattatik».*

1867 május 1-én a m. kir. helyettes főlovászmester, mint a koronázási ügyek vezetője 9. sz. a. a koronázási domb elkészítéséhez Kraszna megye Földjéből 1/2 köblábnyi földet kér, mit a megye teljesített is és felküldött 17 földet (Kj. 854.).

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem