XIII. FEJEZET. A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORA.
320XIII. FEJEZET.
A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORA.
A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORA.
1660 augusztus 27-dikén kerűlt Várad török kézre. Ali basa ekkor basaságot alkotott magának Várad körül, s a Szilágyságot is bele vonta. Ez volt az úgynevezett hódoltság, melynek terjeszkedését a somlyói s szilágycsehi erődök nem kis mértékben gátolták.* Vármegyéinknek általában, mint a részekhez tartozóknak, központja és kulcsa Nagyvárad volt. Az itt következő három tizedes szolgaság nehéz bilincseiben nyögött vidékünk s e korszaknak jellemzésére hosszasabban ki kell térnem.
Kővári L.: Erdély törtértelme. V. k. 136–137. l.
Kemény János 1660 junius 14-én arról tudósítja Lónyai Annát, hogy előző nap – az ellenség miatt – egyik rendbeli szolgái csak Farkasaszóig mehettek, a másik rendbeliek csak Magasfalváig s azoknak vissza kellett térniök, mert a törökök a vizen innen és túl egészen Magasfalváig, Farkasaszóig, mindent fölégettek. A Szilágyságon is «az egész éjjel nagy égések lőnek». Isten tudja – sóhajt fel – valahol valami maradhat-e?* Ugyanő 1661 szeptember 22-dikén őrmezei táborából írja Gyulai István, fogarasi alkapitánynak, hogy a Szilágyságot immár a török egészen magának foglalta.*
Tóth Ernő: Kemény János és Lónyai Anna levelezése. 1656–1662. 36. l. (A Tört. Tár 1900. évfolyamából.)
Szádeczky:Székely Oklevéltár, VI. 237.
A behódoltató parancs ez volt: «Tekintetes és nagyságos» Szinán pasa «Végvárad várának fő gondja viselője» keményen megparancsolja a Kraszna, Közép-Szolnok stb. vármegyebelieknek, 321hogy, ha fejüknek maradását szeretik, se órát, se napot nem várva magukat és házaikat a császár lajstromába haladéktalanul felirassák, a hatalmas császár jobbágyai legyenek, mert «egy nehány nap múlva nehány ezred haddal az falukat, városokat megkerűlöm; a kik a császár lajstromában nem lesznek, magukat levágatom, rabbá tétetem, helyét porrá teszem; ez erős parancsolatomat jól meghallgassátok. Isten velünk. In Várad die 2-da mensis Junii anno 1661».* A törökök önteltségét, a hatalmukban való elbizakodást lépten-nyomon látjuk.
Török-magyarkori történelmi emlékek. V. köt. 490. l.
1661 junius 5-dikén Ahmet aga levelet ír Olasz Ferencz somlyai kapitánynak a hódoltsági foglyok ügyében, fenyegetvén, hogy urának a fővezérnek jobbágyit bocsáttassa el,* mert mind jó, mind rosz az ő ura kezében van. A levél szerint harmincz ember vala fogva a fővezér faluiból.
U. o. 492. l.
1678-ban a margitai, tasnádi s szántai bíráknak parancsolja meg a török («Én, a hatalmas győzhetetlen török császárnak egyik fő híve, Mutebeli Mémhet Aga Olay Bék tinektek uratok erősen parancsolok, mint jobbágyomnak» – ez a levél bevezetése), hogy «igen-igen hamarsággal» Szatmárra menjenek e falúbeliek s a török rabokat kezességre hozzák ki. Úgy látszik, már előzőleg rendelkezett: de sikertelenűl, ép azért most keményen kifakad. Igen jellemző a török idők hangjára ez a levél is, ime ez a rész belőle: …tü ebek az fejeteket igen felemeltétek; a mit parancsolok, abban nem akartok forgódni, mit el nem szenvedek, hanem szófogadatlanságért erősen megveretek az bírákban, azon kívűl birságot is veszek rajtatok, ebek, disznó hamis ebek, ez levelem mihent érkezik mingyárást a rabokat kezessegen kihozzatok, disznók, mert ha igen hamarsággal ki nem hozzátok, behozatom a bírákat, úgy elveretem, míg e világon éltek, megemlegetik róla, azonkívűl birságot is végzel rajtatok…»*
Nemz. múz. Becsky-lt.
322A törökök 1661-ben Zilaht is megsarczolják.*
Az erről való irat: My Zylahj Városi főbíró Borbely Ferencz eskütt társaival edgyütt, úgymint Szűcs János, Szigiarto György, Szabo Mathe: Adgyuk emlékezetire mindeneknek, a kiknek illik ez mi jelen valo levelünk rendiben, quod in anno praesentis 1662 die 4. mensis Januarii, mikor volnánk Zilahon Közép-Szolnok vármegyében, az Szűcs Bálint úr házánál, jövének mielőnkbe nemzetes Balaythi Laszlo ur és Sás Mátyás ur, az my kegyelmes urunknak, fejedelmünknek szolgai, ilyen dologért: Hogy az elmult esztendőben mi Zilahj városunkból, Balaythi Laszlo uramnak javait és felesegit az ármások és törökök elhurczolák és sok károkat vallott miatta és így a Török azt mondotta, hogy Zilahji birák adták volna ki és ugy fogták volna meg felesegit és javait praetendalván, hogy my miattunk lött volna kárvallása és annakokáért békélnénk meg ő kegyelmével, Balaythi urral, minden kárvallásaiért 90 tallérba jo akaratunk szerént. Eő kegyelme is contentus lösz ezen ilyen conditioval, hogy Balajthy uramnak vagion attyafia ugy mint Gencsy Zsigmond és ő kegyelmén kivül ezt sem haborgatnók a sarczért, mivel ő kegyelmének és felesége javait elvitte volt a török és sarczon bocsaitotta. My is …. sarczért migh él nem haborgatnók megh is … igértük azt, hogy sem Balaythi Laszló urnak, sem megnevezett attyafiának, sem titkon sem nyilván, semmiben sem veszünk boszút rajta s nem állunk száz taller poena alatt. Viszont eő kegyelme Balaythi Laszlo s atyafia egész városunkon és közzülünk való embereken sem titkon sem nyilvan rajtunk boszut állni sem venni nem igyekszik ezen fennebb megh irt poena alatt, mely dolognak nagyobb erősségére és bizonyságára attuk és irtuk ez my jelen való levelünket fide nostra mediante, kezünk irásával és pecsétünkkel megerősitve. Datu in Zilahj die ut supra. (Szgy.)
A főszerepet egyébiránt ezekben a török időkben Somlyó s környéke viszi, a mint az alábbiakból kitünik.
1665-ben a somlyócsehi őrség lovait elhajtották a törökök. Megtámadták és el akarták foglalni Somlyót is, épúgy mint Valkót elfoglalták, de nem sikerűlt. Somlyó végvár maradt azontúl is. Csehi várát is, mint Somlyó palánkját őrséggel látták el. Az őrség hópénzt s a szomszéd helyekről gabonát kapott.*
Szilágyi Sándor: Az erdélyi hódoltság és végvárai. Rajzok és Tanulmányok, II. k. 157. és 161. l.
1666-ban I. Apafi 1200 főnyi őrséget küldött Somlyóra, hogy akadályozza a váradi basa foglalásait.*
Kővári László: Erdély épitészeti emlékei. 148. l.
1670 május végén Baló László a portára küldetett, mint főkövet, kieszközlendő, hogy Váradról a törökök Somlyón és 323Sebesvárán belül ne portyázzanak. Eredményt azonban nem ért el.*
Szilágyi S.: Rajzok és Tanulmányok, II. k. 166. l.
A szilágysomlyói jószághoz, mely előbb Báthori Zsófiáé volt s melyet Gyerőfi Györgynek adott volt az ország kárpótlásul, Losonczi Bánffy Dénes egyezményileg igényt tartott s 1671-ben kötelezte is magát a zálogösszeg lefizetésére. A mint azonban Gyerőfi panaszleveléből kitűnik, e jószágot Bánffy még a zálogösszeg lefizetése előtt elfoglalta s a somlyai várbeli őrség kapitányával együtt azon volt, hogy a váradi basa túl ne terjeszkedjék a megállapított határokon.*
Gr. Lázár Miklós: Erdély főispánjai. (Századok, 1887. nov. füzete 703. l.)
1673-ban Melith Zsigmondnak nejéhez írt levelében, mint utóirat ez áll: «Tegnap Somlyón voltam misén, hogy az török követ beérkezék Somlyóra».*
Gr. K. ltár. IV. 501. l.
Julius 1-sején Somlyón ezeket írja Bánfi Dénes (?) Lónyai Anna özvegy fejedelemasszonynak: «Ide Somlyóra érkezvén, akartam innet is Ngdat levelemmel látogatnom … Azonban én ide ki is csak a sok busulásra jöttem, nevekedvén naponként a sok rossz dolgok, minthogy mostan is öcsém uram Vesseléni Pál uram, kglmes Urunk és az tanácsi rend híre nélkül a német császár parsjára általküldött és egynehány falunak minden marháját elhajtotta; mely micsoda tilalomban van a portától, hogy a felső parsnak ne vétsünk, a mindennapi példákból Ngod általláthatta; noha a túlsó parsról a mi részünkről már egynehány ízben marhákat hajtottanak, de szabadságunk a kölcsönadásra nem volt, hanem a kit izengetéssel és levéllel vissza nem szerezhettünk, nyögnünk kellett. Hogy azért a portán valamivel ez iránt ne vádoltathassunk, kényteleníttetem tiszti kötelességem szerint a dolognak megorvoslásához nyúlnom, melyet is Ngd nem az urfihoz való idegenségemnek, hanem tiszti kötelességemnek tulajdonítsa. Ide ki elég sok rossz dolgok esnek, mert Drah Jánost 324Debreczenből a Barkóczi katonái hütre kicsalták a mult napokban, és meglövöldözték, annak utáni neki szelesedvén a Szőcs János katonái a Beszermini maiorokra mentenek, felégették, és minden marhájokat elhajtották, több efféle rossz dolgok esnek ide ki. Én azonban nehány napi mulatásom után visszatérek».
Jellemző azon idők hangulatára a levél végére illesztett megjegyzés: «Petróczi Váradra szökött, talán a magyarok királyságát sollicitalja, úgy látom, sok van királyságra vágyó ember, de szűk az ország».*
Wl.
Kisebb hadakozásokban, összeütközésekben nem is volt hiány. Minderre elegendő okul szolgált, ha valamelyik fél átlépett a másik földjére (pars).*
Cserei Mihály a veszedelmes kalandozásokból különös kis epizódot sző e mozgalmakba: 1679-ben Várad körűl némely magyar katonák 24 törököt levágtak. Parancsot kap erre Székely László, a kolozsvári kapitány, hogy azokat a katonákat szolgáltassa ki. Minthogy pedig azok már a német császár földjére átmentek s így kézrekeríthetők nem voltak, kiválogattak az erdélyi várakban levő rabok közűl nehányat s katonaruhába öltöztetve, elküldik Somlyóra, a hol a váradi basa emberének jelenlétében fejeiket szedik, kik aligha hallottak valamit a törökök megöletéséről s még kevésbé volt benne részök. (Cserei Mihály Históriája 113. l.) Ezt Szilágyi Sándor 1677-nek derekára teszi s azt jegyzi meg hogy ez a nem nagy fontosságú dolog komoly veszélylyel fenyegette Erdélyt. Némi török csapat Somlyó-Csehi környékén dzsizie-szedéssel foglalkozott, – úgymond – de olyan helyen, hol ezt jogosan nem tehette. «Horvát János, egy szomszéd palánk parancsnoka, rájok üt csapataival s levágta őket. Köztük volt a váradi basa fia is s az elbúsúlt atya a dologból nagy zajt csinált. Szeptember 28-dikáról komoly parancsolat jött a portáról, hogy a gyilkosok elfogassanak s kivégeztessenek. (A f. k. kormányszék levéltárában levő török eredeti után.) Apafi azon mentségét, hogy a bűnösök nem erdélyiek, semmibe sem vették s azok megbüntetését követelték. Barcsai Mihály ekkor nehány gonosztevőt fényes ruhába öltöztetve, a váradi basa előtt kivégeztetett s a 80,000 tallérnyi adóval és jelentéssel László Zsigmondot a portára küldte. Nem hittek neki, sőt az ügynökökkel, Keszelivel és Sárosival, börtönbe vetteték: «ha 30 nap alatt nem adnak elégtételt, fel fognak akasztatni». Az ország megréműlt rendei a segesvári 1680 január 12-diki országgyűlésen teljhatalmú biztosokat neveztek ki az ügy eligazítására. Ez alatt a kiegyezés is megtörtént az ügynökökkel a portán: 50,000 arany vérdíj lefizetésével, ezek visszanyerték szabadságukat s az ügy el lőn ejtve». (Szil. S.: Erd. o. t. II. 339. l.)
325A somlyai kapitány részére 1675-ben kiadott utasítás így említi a hódoltságot «Közép-Szolnok, Kraszna, Bihar, ezen Bihar vármegyének tartományai, részei: Belényes, Petrebény, Papmező, Bél vidékével és ezeken kívül is Békés vármegye, egyszóval: a melyek Jenő és Várad veszedelmével török birodalom alá estenek» stb. «A hatalmas nemzettől, t. i. a töröktől függ e szegény hazának békessége s megmaradása» írják a kapitánynak ez instructiójában. Bialis Olasz Ferencznek ezt a szolgálati utasítást adták: 1. Az ország generálisától Béldi Páltól függjön és vele egyetértsen; 2. A várkapu kulcsai a kapitánynál legyenek és tőle kérje el a porkoláb minden egyes esetben. Mikor pedig a kapitány otthon nincs, valamely megbízottjánál álljanak a kulcsok. «Ennek a véghelynek eddig való jó rendtartása szerint» is; 3. A kapitány rendelkezik legjobb belátása szerint a czirkálás, strázsálás, vártálás és minden a vár gondozásához tartozó dolgokban; 4. Igyekezzék a kapitány a várat, «Somlyó és Cseh várát», jó karban tartani, annak javításáról, erősítéséről, új épületek emeléséről, a puskapor, golyókészlet, kanócz, salétrom stb. szaporításáról szorgalmasan gondoskodni; 5. A mennyiben a várbeli őrségnek (mindkét rendbelinek: magyarnak, németnek, lovasnak, gyalognak) létszáma megállapított, minden esetleges változást tartozik évenkint a generálisnak részletesen bejelenteni, a generális híre nélkül el nem bocsáthat s föl nem vehet senkit; 6. A végbeli törökökkel igyekezzék jó lábon állani, «a mennyiben a haza veszedelme, a végházak, a szegénységnek is romlása nélkül lehet, tartson jó correspondentiát», gondoskodván természetesen arról, hogy azért a hódolt föld oltalmazva legyen a törökök kirohanásai ellen; 7. A somlyai őrség tartásának főczélja pedig az lévén, hogy Kraszna, Közép-Szolnok stb. vármegyék, melyek Jenő és Várad elestével török kézbe kerűltek, «a magyarok jurisdictiója alatt» «két kard között maradjanak, mindkét részről való adójoknak idejében való kiszolgáltatásokra köteles legyen a kapitány, az 326ország is, ha mit reájuk vetne azt is tartozik administráltatni a perceptornak». Kötelességévé válik, hogy a hódolatlan falvakat is igyekezzék egyfelől a földesurak, másfelől az ország számára felhódoltatni. De itt is óvatosságra intik, a dolgokat úgy intézze, hogy a török nemzettel való békesség föl ne bomoljék. Hogy «a mi klgs urunkra és a nemes országra váratlan busúlás ne következzék»; 8. «A felhódolt szegénységet, nemességet, hajdu mezővárosokat, falukat ő kegyelme rendkívül való adózásra, tereh viselésre ne erőltesse, sőt tolvajok s minden törvénytelen háborgatók ellen minden utakon, módokon oltalmazza, valamit könnyebbségekre feltalál, elkövesse;» 9. «Hű embereket, kémeket jártasson Váradra, Szakmárra tovább is,» és ha valami fontos hírt kapna, arról a kolozsvári kapitányt, nemkülönben a sebesvárit azonnal értesítse; 10. Az őrség kebelében előfordúló kisebb peres ügyek egész ötven forintig a kapitány ítélőszékén nyernek elintézést; ötven forinton felül valók a kolozsvári hadi székhez vihetők fel; 11. A Somlyóhoz tartozó vármegyék és az az egész terület, a melyre «a somlyai erő kiterjed», a somlyai kapitánytól függenek és «némely részben szokási törvények folytatási helyben hagyatnak», némely részben pedig a következő eljárások tűzetnek ki: Bihar vármegyében füstin kezdik, onnan felebbezés történik a szolgabíróhoz, a szolgabírótól pedig a somlyai kapitányhoz. Ha száz forintot excedal valamely jószágnak kereseti, azt per viam apellationis táblára kell bocsátani. Kraszna vármegyében «a somlyai kapitány lévén előttük ispán helyén», ő intézkedik a peres ügyekben; felebbezés tőle a táblára történik. Közép-Szolnok vármegyében a fő- és alispán itélkezik; tőlük a felebezés a táblára történik. «A kik az edictum ellen vétenek és a töröknek való adózás dolgában impingálnak, azokat a somlyai kapitány bünteti meg törvényes úton prosequálván a vármegye assessorainak» jelenlétében. Mind a három vármegyében, ha valaki törökhöz vagy némethez «ártalmas írogatással», «pribékséggel, 327tolvajkodással» stb. vádoltatik, a somlyai kapitány bünteti meg és pedig nemes embert, kinek 200 forintot érő residentiája van, először megidéz, ha pedig bűne világos, azonnal el is fogathat. «Kétszáz forintnál kevesebbet érő residentiájú nemes ember pediglen vádolásra is megfogattassék», ötszáz forint kezességre azonban az ügy eldőléseig szabadon bocsátható. Az edictum ellen való vétségekben pedig megidézéssel prosequálja a somlyai kapitány a nemességet, felebbezésre bocsátván «az efféle törvényeket ötven forinton felül a kolozsvári hadiszék elébe»; 12. Az adó pontos beszedésére felügyeljen, a somlyai kapitány intézkedvén, hogy az administratorok a czédulákat mindannyian ő elébe vigyék s ő a várban levő deákkal azokat regestumba vétesse; 13. «A külső sorompón belül csináltasson ő kegyelme egy korcsmárló házat, a holott szüntelen legyen korcsma,» tekintet nélkül a fiscusnak künn levő korcsmájára; 14. «Az adó behozása felől való cursusnak idején kibocsátására ő kegyelme igen reá vigyázzon,» – és ha valaki a cursus késő érkezése miatt mulasztaná el az adóbehozást, igaz mentségét meghallgatván, azt nyargaló pénzzel birságolni ne engedje; 15. A mely vámospércsiek Létában és Bagomérban telepedtek, azokat «a mostani deliberatum ellen sarczoltatni ne engedje, hanem a kik ott pénzen vettek házat és külső örökséget is birnak, azok felényi adóval tartozzanak; a kik pedig olyan házakat vettek, melyek után örökség nincsen, azok csak negyedrészszel tartozzanak, a kik penig csak zsellérszámban vannak, örökséget nem birnak, tizedrésznyi adót adjanak»; 16. A kiadandó compulsoriumok, novumoknak taxájára nézve a novumért járjon 66 dénár, a compulsoriumért 24, a pecsétért 12, per novumi sententiáért 1 fl., pecsétes utrumért 12 dénár, a levátáért 6 dénár, az apertáért venni semmit sem illik, a transmissióért, «a ki leghosszabb 2 fl., a ki legrövidebb 1 fl.»*
Eredetije a Teleki-levéltárban. Tört. Tár, 1894. 685–689. l.
328Az 1675 február 23-dikán Somlyó és Cseh várának, Kraszna, Közép-Szolnok vármegyéknek kiadott fejedelmi edictum keményen eltiltja a várbeli részegeskedéseket, nemkülönben az Isten ellen való káromkodásokat. Elrendeli, hogy az őrségbeli lovas és gyalogok a kapitány engedelme nélkül a várból ki ne menjenek, mikor pedig csoportonkint valami ügyben ki kell menniök, a szegényeket ne terheljék, ingyen szekereskedtetni ne merészeljék stb. A törökök kisérése alkalmával azokat pap és nemes ember házához ne vezessék. Se német, se török pársra írni, izengetni ne merjen senki sem halálbüntetés terhe mellett. Ugyancsak halállal bűnhődik, a ki előljárójára fegyverrel támad, továbbá az olyan nős ember, ki a sorompókapun belől paráznaságban találtatik. A nőtlen ember ugyane vétekért megcsapatással bűnhődik. Ugyancsak halálbüntetés éri a strázát, a ki helyét elhagyja és bárkit is, a ki a várban kapubezárás után lövöldözik, vagy ha «valaki akármicsoda alkalmatossággal a strázsára támad». A ki a várban más ellen fegyvert fog, annak a keze vágassék el, ha a váron kívül történik ez, akkor a cselekedet mivolta szerint büntettessék. A török vagy német pársszal való paktálás, pribékség, ármásság vagy azokkal való egyetértés halálbüntetéssel jár. A ki a nemesség közül a kapitány híre nélkül a német pársra járkál, 100 forint büntetésbe esik; a paraszt emberek quaestus gratia elmehetnek, de levelet vinniök nem szabad, ez ellen ha vétenek, halállal bűnhődnek. «Minden útonjárók» tartoznak Somlyóra bemenni s ott útlevelüket a kapitánynak felmutatni. Útlevél nélkül járók elfogatnak, a ki pedig hír nélkül merészel elmenni Somlyó mellett, «minden véle való javait elveszti». Ha valaki a vármegyében a somlyai kapitány híre és czédulája nélkül sarczoltatni jár, házakat ver fel, embereket fogdos, javakat praedál, zsákmányol, azt a faluk tartoznak megfogni és nyársba húzni. Ha pedig vele nem birnának, jelentse a bíró a somlyai kapitánynak, a mit ha nem cselekszik, harmadmagával felnyársaltatik. 329«Ingyen való gazdálkodásra akármi úton alá s fel járó emberek, valakiknél a mi kegyelmes urunk levele vagy czíme vagy a somlyai kapitány írása nem lészen, senki a falubelieket gazdálkodásra ne kényszerítse, úgy postalovat is csak azoknak tartozzanak adni. Ez ellen cselekedőket az falubeliek megfogván, minden javakkal együtt behozzák s behozott javok a kapitányé lészen.» A magyarországiaktól szerzett zsákmányt megvenni senki se merje; a ki ez ellen vét, «a marha tőle elvétessék s ha parasztember 12 forintot, ha nemes 40 forintot fizessen büntetésűl. A «búzát, szénát és egyéb jókat» zsákmányolókat tartoznak a faluk 12 forint büntetés alatt elfogni és Somlyóra kisérni, ha pedig nem birnának velük, azt a somlyai tisztnek bejelenteni, a ki aztán tehetsége szerint üldözze azokat s a kit megkaphat, érdeme szerint büntesse. Török katona, ha látható valamely falu határán, azt a falubeliek sietve jelentsék a kapitánynak «s valamely falu vagy privatus ember is ezt eltitkolja és hírt nem ád, meghaljon érte». Ha igaz járásbeli praesidiariust megtámad valakit, nemes vagy paraszt és fegyvert fog ellene, meghaljon érte. De ha a praesidiarius tesz valami kihágást, a megbántott fél arról panaszt tegyen a kapitánynak.*
Kívűl: «Francisconak somlyói kapitányságban adott instruciók, edictumok.» – U. o. 689–692. l.
Bialis Olasz Ferencz somlyói kapitány 1675 április 28-dikán utasítást kér a következőkre nézve: 1. Mivel Szolnok és Kraszna vármegyékben megengedtetett a töröknek, hogy dézmát vegyen, mint vehesse azt fel, dézmául-e vagy pénzül, mert eddig pénzül vették ki; 2. A dézmaszedésen kívül megengedtessék-e a töröknek a szegénységgel való majorkodtatás is? 3. Azonkívül, hogy a szegénység Váradra is tartozik szolgálni szekérrel, ekével, kapával, kaszával, a mellett a magyar urak is megkívánják, hogy mindennapon szolgáljanak nekik is. «Magam látom, hogy soha az terhet el 330nem viselhetik és ha nem limitáltatik, mennyi napot szolgáljanak a magyar uraknak», «egyebet nem mondhatok, hanem sok helyek elpusztúlnak»; 4. Sok földesúr, ámbár csak két vagy három jobbágya van mindössze, mégis azt kívánja, hogy az egyik jobbágya bíró legyen és így a községi terhektől felmentessék; a mi nagy teher a falubelieknek, kik helyettük is tartoznak aztán a terheket viselni és adózásokat teljesíteni; 5. A földesúr, a kinek a falubíró a jobbágya, azt is a többi jobbágyokkal együtt dologra hajtatja s ilyenformán gyakran megesik, hogy egy hétig vagy tovább is bíró nélkül van a falu, a miből azon a törökjárta vidéken nagy bajok származnak; 6. Provisiót kér az iránt, hogy «tartozzék-e a nemes ember is az közönséges onust, adózást egyaránt supportálni vagy nem»? 7. «Van a két vármegyében egy magyarból álló török gazda, ki a szegénységen mindennemű élést szedet fel, hogy abból gazdálkodjék az ott járó törököknek. Annyi élést szedet pedig, hogy az sok ezer forintokra megyen, és soha róla számot nem akar adni.» Ez a visszaélés tehát, a mennyiben a szegénységnek terhére van, megszüntettessék; 8. A somlyói őrség lovai egész nyáron csak a somlyói és perecseni rétet legelik, pedig az az őrség nem csak e két falubelieknek, hanem az egész országnak szolgál. Méltó volna azért, hogy a közellevő helyek kárpótlást nyujtsanak e két falunak azzal, hogy megfelelő mennyiségű szénát adjanak nekik; 9. A somlyói katonáknak fegyverük és paripájuk jó ugyan, de kopjájuk nincs, pedig gyakran az nagyon is szükséges volna. Kéri azért a fejedelmet, hogy vagy 300 kópját csináltasson és küldjön számára; 10. A szükséges építkezések véghezvitelére fűrész-deszkát, vasat, kőmívest és annak való fizelést kér; 11. Azokkal szemben, «a kik az ő nagysága ditiójában insolentiákat tesznek», mihez tartsa magát? Pótlások is vannak. Az 1-ső ponthoz: Kéri a párját annak a contractusnak, melyet Bánfi a váradiakkal a dézma és adózás felől csinált; a 2-dikhoz: Írassék az ő nagysága neve alatt egy erős 331commissio azon dologról, hogy a majorkodást a törököknek semmiképen meg ne engedje s dirigáltassék reá. Ha pedig a törökök panaszkodni mennek, felelje azt ő nagysága, hogy nem lehet az, hogy adózzon is a szegénység, majorkodjék is az ura számára és magának is munkálkodhassék. A földnek terméséből adja meg a szegénység mind a császár adóját, mind a mivel, a földesurának tartozik, ha azt elveszik a szegénységtől, honnét adja meg azokat; a 3-dikhoz: A tisztek rajta legyenek, hogy a török, a hol dézmát veszen, ne szolgáltassa a népet. A magyar földesurakra nézve pedig adassék olyan instructio a somlyai tisztnek, hogy az panasz esetén meginthesse őket, és ha a földesurak nem hinnék a dolgot, mutassa meg az instructiót nekik; a 4-dikhez: A kinek tíz jobbágya nincs valamely faluban, ha bírót tart is magának, az a közönséges terhekben a falu közzül ki ne vonhassa magát. Tíz vagy több jobbágy bírájának megengedtetik, hogy a többire vigyázva ment legyen holmi dolgoktól, némely terhektől; az 5-dikhez: Ismeretes dolog, hogy hódoltságon levő falusi bíráknak feladata, hogy mind a császár adóját, mind a török és magyar földesurak adóját szedjék, szüntelenűl abban foglalatoskodjanak; nekik kell a járókelőkre akár török, akár magyar, akár másféle nemzet légyen vigyázniok, gondot viselniök. Illő dolog tehát, hogy míg a biróságot viselik, urok szolgálatától mentek legyenek. Egyébiránt is azon a földön, hol három hónapig, hol fél esztendeig viseli egy ember a bíróságot; a 6-dik pontra való intézkedést egészen a fejedelemtől várja; a 7-dikhez: Mivel eddigi tapasztalás szerint is sok kárral járt az olyan eljárás, mely sem a törököt ki nem elégítette, sem a szegénységen nem könnyített, «nem tudatik, hova teszik el»; a 8-dikhoz: A postulatumban a dolog eléggé ki van fejezve, mert lehetetlen, hogy a praesidium lovai kiszorúljanak onnét, különben mikor rossz hírek vannak, akkor mégis a vadkertbe kell szorítani őket; a 9-dikhez: A kopja igen szükséges; a 10-dikhez: Erre 332nem tud egyebet szólni itt is, hanem «álljon az Ő nagysága kegyelmes dispositiójában»; a 11-dikhez: Ebben is az ő nagysága kegyelmes dispositióját várja.*
Eredetije a Teleki-levéltárban. Tört. Tár, 1894. 692–696. l.
A váradi törökökkel Somlyón, a várban, folytattak tárgyalást valamely fontos ügyekről 1680 szeptember 18-dikán Rédei Ferencz, Teleki Mihály, Losonczi Bánfi Farkas stb.*
Deák Farkas: A bujdosók levéltára 126. l.
Midőn a török 1683-ban Bécs ellen indúlt, seregének egy része, mint erről már előzőleg is szó volt, nevezetesen a tatár kán 40,000 tatárral, 100,000 lóval, négy szekérrel május 22-dikén Erdélybe érkezvén, Somlyón is átvonúlt Kabós Gábor élelmezési biztossága mellett.
A török zsarolására a hódoltságban érdekes világot vet egy 1674-ből való Memoriale,* mely szerint a váradi pasa mostani követsége «Urunknak írt maga levelével és császárfőszerdár neve alatt magára íratott levelek fordításával együtt Naláczi Uramnak» elküldendő, mindezekből láthatja őkelme, mily elviselhetetlen és örökös igát akar újonnan az egész hódoltságra vetni. A Piri pasa istentelen defterét ez úton legitimáltatni akarja; a mi ha megtörténik, mind ama falvaknak, melyek abban fel vannak írva, kétségen kívűl be kell hódolniok, mely körülmény az összes vármegyékre, sőt a Szászságra és a Székelységen levő némely falúkra is ki fog hatni az ország végső veszedelmével. A Piri pasa deftere meg nem állhat már a következő okoknál fogva sem: Először is abban a defterben olyan konfuzió van, hogy ember abból ki nem igazodhat. A Szatmár, Szabolcs és több német császárpárti vármegyékben fekvő falúk ugyanis az erdélyi vármegyékbe vannak beírva, holott soha olyan néven az erdélyi birodalomban nem voltak; és így akarja bírni a török a Magyarországban felíratott falúk neve alatt az erdélyi falúkat. Másodszor: a hódolt vármegyék és falúk közé olyan falvakat is 333felírtak a Piri pasa defterében, melyek Moldva, Havasalfölde felé vannak a székelyek és szászok tartományaiban. Ilyenformán az egész országot Váradhoz csatolják, mert ha a távolabb fekvők Váradhoz hódoltak, a közelebb fekvőkhöz még inkább jogot fognak tartani. – A pasa kívánalmai ebben a defterben a következők: 1. Hogy a császár adóját, mely eddig két tallérnál több nem volt soha, harmincz timonra emeljék ezután; 2. A harács vagy füstszám, vagyis az adófizető ház négyezerkilenczszázegynehányra, csaknem ötezer házra emelkedjék az öt vármegyében, ú. m. Kraszna, Közép-Szolnok, Kolozs, Doboka és Belső-Szolnokban, holott a vármegyékben nem volt csak ezer és nyolczszáz adófizető ház. A két forintos adónak 30 timonra emelését azzal okolja meg a basa, hogy a tallér értéke emelkedett. De ez nem helyes s egyáltalában meg nem felelő ok. Ezelőtt három-négy évvel ugyanis mind az aranynak, mind a tallérnak értéke igen megnőtt, úgy hogy egy tallér 2 forint és 35, sőt 40 pénzben is elment; egy arany pedig 5 forintban, 4 forint 80-ban vagy legalább ötödfél forintban. De most az arany is olcsóbb, a tallérnak pedig a legjava két forintban, az alábbvaló pedig 100, 92 és 80 pénzben jár. S ime, mikor drágább volt is a tallér, nem kértek többet 2 forintnál egy tallérért, csupán nehány esztendőben 2 forintot és 25 pénzt. Most olcsóbb a tallér, mégis két tallért majdnem hatodfél forintban akarnak megállapítani, a mennyiben 30 timon csak 18 pénzével is 5 forint 40 dénárt tesz ki. Mindebből látszik, hogy csak a szegénységet akarják újabban terhelni ezzel. «Hogy csak a szegénységet akarja feljebb-feljebb tánczoltatni». Hogysem pedig a szegénység egy tallérért akkora összeget adjon, készebb lesz inkább tallérra szert tenni és azzal adózni, a hol csak lehet. Ép azért a basa hagyjon fel ez újabb sarczolással és ne verje a tallér értékét feljebb, mert sehogy sem méltányos a kívánsága már azért sem, mivel nem timonról volt szó soha a császár adójában, hanem két-két tallérról egy háztól. A mi pedig a harács 334vagy adófizető házaknak ezernyolczszázról négyezerkilenczszázra való szaporítását illeti, az ép oly lehetetlen, mintha Erdélytől egy milliót kívánna évenkint. Tudják nagyon jól a váradi urak, hogy ez az öt vármegye Várad megvétele előtt és után a több esztendeig tartó háborúságokban annyira elpusztúlt volt, hogy falúnként öt-hat mértföldnyire sem volt egy kunyhó, egy ember nem lakott. Elrabolták, levágták őket, vagy pestisben elhaltak. Csak midőn a német kiment az országból és az erősségek visszajöttek, azután szállították és telepítették a lakosság legnagyobb részét erős hitlevelet adván nekik mind magyar, mind török részről, hogy ha megtelepednek, sem török, sem magyar részről sem császár, sem iszpahiák* adóját feljebb nem verik, mint a hogy a megtelepüléskor megalkudtak. Nem hogy tehát a füstszám emelését és a két tallér adónak hatodfél forintra való szaporítását elviselni lehetne, de a hírétől is már úgy megijedt a szegénység, hogy sok falút már is pusztán hagyott. Ha már most a basa kívánsága szerint a füstszám szaporításához és oly nagy pénzösszeg fedezéséhez kezdenek, bizony ezek a vármegyék végképen elpusztúlnak és soha ezután sem magyar, sem török hitére meg nem telepednek, mert az egyszer adott hit megszegése után, abban többé nem bízhatnak. A pasa továbbá azt állítja, hogy azért kell a füstöt s az adót nevelni, mert a váradi vitézek fizetése nem telik ki. Hát ő kglmek bátorságosan megmondhatják a vezér előtt, hogy, ha ehhez a dologhoz hozzáfognak és a hatalmas császár félre nem téteti a pasával, – bizony nem csak fizetésük nem fog kitelni, de Várad várának csak a fala marad s oda lészen a jószág. Annyi esztendők alatt kitelt a fizetésük és most nem telik ki? Egyszóval categorice adják tudtára a vezérnek, hogy ha ez a dolog abban nem marad és az egész hódoltság elromol, elpusztúl, hát ő nga a hatalmas császártól ne okoztassék, mert 335lehetetlen a füstszámot nem hogy annyival, de kevesebbet is szaporítani, mert elfogyott a nép és szegény is. Hozzátehetni azt is, hogy miképen viselheti el a szegénység ez iszonyú új tehernek reávetését, mikor az iszpahiak adója is elviselhetetlen. Egy hódolt szegény paraszt ember adója csak az iszpahiak részére rámegy harmincz-negyven forintra; egy fonásával élő özvegy asszonynak adója 16 és 20 forintra s többre is. Ezeken kívűl vajat, mézet, vágóbarmot és sok egyéb járulékokat adnak évenkint. És mindezeket majdnem felűlmúló terhe és költsége a szegénységnek még az is, hogy a török soha nem ád határozott terminust az adó beszolgáltatására, mint az más végházak körűl van, hanem minduntalan nagy csoportokkal jő és iszonyú tékozlással, bor- s egyéb gazdálkodással terheli a szegénységet. Egyben adják értésére a portának a szegénységnek megbántódását az iszpahiak részéről. A sok adózáson kívűl a szegény ég még szekérrel és gyalogszerrel az iszpahiaknak Váradon folyton szolgál, a várat és várost építi, egyszóval bátran állíthatják, hogy sehol a hatalmas császár birodalmában ily rettenetes iga a szegénységen nincsen, mint az erdélyi hódoltságban. Azután könyörögni kell, hogy a szegénység régi teherviselése is könnyíttessék s a váradi basának elviselhetetlen és végső pusztulásra juttató kívánsága pedig elvettessék. Ebben a dologban egyébként a váradi zaim iszpahiak sem értettek egyet a basával valamennyien, azért titkon lehet velök érintkezni, csak arra kell vigyázni, hogy ne a basa, hanem az iszpahiak embereivel és a legnagyobb titokban. Mert azok kérnek is minket, hogy magyar részről keménykedjünk és ne hagyjuk szedni s a portán is tegyünk panaszt. Minthogy Kapitiha uram e földnek a lakosa és a szegénységnek itt való bántódásait azonkívűl is jól tudja, most az ideje Ő kglmeknek, hogy szorgalmatoskodjanak és e dolgokat orvosolni Isten áldásával igyekezzenek. Mert ha a pasának e kívánsága egyáltalában fenn marad: épen bizony oda lesznek ezek a vármegyék. Bihar 336vármegyét ebben a négyezerkilencszáz egynehány füstben nem is értették, hanem azon kívűl értik azt; a basa csak az öt vármegyére akarja azt róni, holott Bihar vármegye kétannyit is teszen minden állapotjára nézve, mint ez az öt vármegye. De ott is, a mint hallom, a váradi urak a basának ezt az akaratját és szándékát nem hagyták fölvenni. A panaszunkról egyébként eléggé tájékozva vannak mind Naláczi uram ő kglme, mind pedig Kapitiha uram.
Koncz József: A hódoltság történetéhez. (Tört. Tár 1894. IV. f. 681–685. l.)
Eszpaja = török földesúr.
A két vármegye: Közép-Szolnok és Kraszna 1683 szeptember hó 24-dikén Somlyó várában tartott közgyűléséből, Dobai György, krasznavármegyei szolgabiró s Erdőteleki György, jegyző írják, hogy mióta az isten «a mi bűneinkért» a mi hazánkat Erdélyországot és Erdélyhez tartozandó véghelyeket, úgymint Boros-Jenőt, Váradot, Szent-Jobbot, Somlyót és Cseh várát az idegen török nemzet kezébe adta 1660-ban az azokhoz tartozó tartományokkal együtt, Bihar vármegyét, Kraszna és Közép-Szolnok vármegyét egészben, nemkülönben Belső-Szolnok vármegyének, Doboka vármegyének és Kolozs vármegyének egy részét, attól fogva kiváltképen Krasza és Közép-Szolnok vármegyéket mi módon sarczolja, zsarolja. A hites bírákat erős hit alatt hallgatták ki. A húzavonáról a nagyfalusi (Kraszna vármegye) főbíró, Fazekas István, tizenhét esküdt társával azt vallja, hogy Piri pasa idejében, mikor ez a darab föld sokáig pusztán volt, a szegénységet haza csalogatták azzal az igérettel, hogy a császár adójában egy harács után soha sem vesznek többet egy tallérnál. Annak daczára most 1. Minden harács után 5 forint 46 denárt vesznek, templom- vagy mecsetpénzt minden falúban 1 forint 80 denárt, czédulapénzt minden harács után 3 denárt, azonkívűl gyertyapénzt és egynehány oka vajat. 2. Portapénzt minden esztendőben néha 2 forintot, néha 1 forint 50 denárt. 3. Salétrompénzt minden harács után 4 forint 50 denárt. 4. Czövek- és deszkapénzt minden harács után minden esztendőben 1 forintot. 5. Pasa élésében búzáért, árpáért, szénáért, fáért minden esztendőben 337minden falún vesznek, a falúknak mineműségéhez képest hol többet, hot kevesebbet, néha 3 forintot, néha 40 denárt. 6. Ugyancsak az iszpaia török urak mindenből, a mit a föld terem, dézmát vesznek, a kerti veteményekből is; a búzának a javából a jobb kévéket kiválogatják, elcsépeltetik s a szerint veszik meg a vékák árát vagy megrostálva annyi vékát vesznek, a mennyit a jobb kévék eresztenek. 7. A füstpénzt, tűzifáért való pénzt, szénapénzt is szedik a törökök, de azt nem a harács szerint, hanem minden apró házat, ha czigány lakik is benne, felszámlálván, minden füst után 4 forint 50 dénárt. 8. Tyúkért minden füst után évenkint 24 dénárt. 9. Disznóért, ha csak anyját szopó malacz is, néhol 4, néhol 12, néhol 21 pénzt. A méhtől is, a hol dézma jut, 12 dénárt. 10. Minden füst után és nem harács után két-két ejtel vajat, ugyanannyi mézet, némely helyeken túrót is. A méz és vaj helyett, a ki olyat nem adhat, minden oka helyett 60 dénárt fizet. 11. Fejős tehenet helyenkint minden évben néhol egyet, néhol kettőt, vagy pedig helyette hol 25, hol 30 forintot. 12. Azonkívűl Váradra szolgálni, szántani, kapálni, tűzifát hordani, szekerelni kell; e szolgálatok váltsága 100–150 forint, a falúk állapotjához képest. 13. A váradi és szentjobbi törökök gyakorta kiütnek sok helyre, s ha a szegénység adójával csak harmadnapra is megkésik a rendelt terminuson túl, rabolják azt s «nyargalóban 60–80 forintokat és többet is vesznek rajtunk s úgy szabadítjuk rabjainkat és az summa adónak is csak meg kell lenni». 14. Minden megholt gazda-emberért, legyenek bár maradékai, egy-egy tehenet kíván a török. 15. A mely falú határán gyilkosság vagy emberhalál esik, azon a falún 80–90 forintot hajt föl. 16. Társzekereket is nagy számmal követelnek a császár számára, Esztergom építésére. Egy-egy társzekér váltsága 46–80 forint. 17. A társzekerekben az iszpaiák számára feles élést vesznek. 18. Minden társzekér elébe vonó marhákat, minden társzekér mellé két-két bérest és annak minden lórul lóra 5 forintot. 19. A császár 338számára való szekerek lajstromozásáért is mindeniktől 3 forintot. 20. Tarisnyát is felesen róttak és hogy hirtelen nem adhattak, adtak érte 30 dénárt. 21. Az iszpaiák közűl némelyek falújokat eladják örök áron, vagy esztendőnkint árendába adják s így mindenkor feljebb sarczoltatják a falvak adóját, húzván rajtuk két-háromannyit. 22. A váradi és szentjóbi törökök gyakran kijönnek közénk, leverik a pinczékről a lakatokat, borunkat megiszszák, elvesztegetik, az árát meg nem adják. Abrakot bár eleget adunk lovaiknak, azzal nem elégesznek meg, hanem még zsákjaikba is töltenek s lovaikra, vezetékekre kötik és elviszik. 23. Praedicatorok házaira zászlóval szállanak 30–40 lóval, mindenüket felprédálják kímélet nélkül, magát és háznépét pedig szidalmazzák és verik.
Mikor a hatalmas nemzet e darab föld lakosait haza hívatta és szállította, másféle adót semmit nem említett, csupán a császár adóját, egy-egy tallért harács után, a dézmát az iszpaiak számára a búzából és abrakból, a szerint valami kevés füstpénzt és egy darab ideig így is volt; de azután mind többet és többet kívántak és ezek szerint adóznak most, a kik még el nem pusztúltak. Némelyek évi összeget adnak a töröknek, azok kivált, kik messzebb vannak Váradtól és Szentjobbtól.
Mindezeket hitökkel erősítik s hozzáteszik, hogy, ha ez a nagy rendkívűl való teherviselésük nem orvosoltatik és nem könnyebbíttetik, el kell e darab földnek pusztúlni, mert már kenyerök is alig marad.
Közép-Szolnok vármegyebeli falúkról is hívatott be embereket Somlyóra a kapitány a feljebb megírt dolgok végett. A jelenlevő viceispán, Veres István, Guthi István, Sas Mátyás, Szűcs Bálint és a szolgabírák s e vármegye falvaiból is a lakosok hasonló értelemben vallanak. Sőt mindezeken felül hozzáteszik, hogy a váradi és szentjobbi törökök esztendőn át kijárnak Somlyóra, olyanok is, a kiknek semmi dolguk itt, és 339ezt a megnyomorodott darab földet sok költségbe verik, legalább is rámegy a költség évenkint 2000 forintra.*
Tört. Tár, 1894. IV. f. 697–701. l.
1684 deczemler 9-dikén Somlyó és Szilágy-Cseh határán leszedtek dézmában 2318 búzakeresztet, 282 tavasz-keresztet, 92 raj méhet, 1323 hordó bort.*
U. o. 701. l.
1685 márczius 30-dikán Mehmet váradi basa levelet intéz a somlyai kapitánynak, hogy a heti szereseket sietve küldje a budai várhoz, a jobbágyság adóját adja le és a tatárok számára rendelt eleséget haladék nélkül vigye be Váradra.*
«Hatalmas, győzhetetlen tündöklő török császár urunk váradi végvárának és hozzátartozandó több véghelyeinek, hadainak, tartományinak, vármegyéinek, sarcokságinak fő gondviselője és parancsoló ura, az méltóságos, tekintetes és nagyságos vezér, Memhet passa» levele, a ki egyébiránt barátságos szolgálatát ajánlá, így hangzik: Ezen levelünk alkalmatosságával kelleték kgldet megtalálnom, mivel ennekelőtte is írtam volt kgldnek az budai várhoz kívánt heti szeresek felől és most újabban parancsolták, hogy mindjárt megindítsuk; azért mostan emberünket küldöttük ki oda Somlyóra, azon heti szereseknek megindíttatásokra, hanem kgled parancsoljon, hogy mindjárt indúljanak meg az heti szeresek, sőt az portapénz az mely falukon hátramaradott, annak kiszedésére is azon emberünket küldöttük ki ugyanoda Somlyóra kgldhez, hanem affelől is parancsoljon az jobbágyoknak, ne vonogassák magokat a megadásától és befizetésétől. Mindezek így lévén, gondolom, hogy van kglmednek tudtára, fényes császárunk parancsolatjábul feles tatár hadak jöttenek erre az sarcokságra quartélyba; de minthogy ezen jobbágyok szokatlanok az tatár hadakhoz, itt, városunkhoz közel némely helyekre szállítottuk őket: ezért élést rendeltünk azokból az öt vármegyékből, hogy szolgáltassanak nékiek. Melyre nézve küldöttünk emberünk által lajstromot is, hogy egy-egy falúra mennyi számú élés esett húsz napra való. Azért kglmed azok felől is erősen parancsoljon, hogy sietséggel az lajstrom szerént minden falúbeliek ide az élést beszolgáltassák és behozzák, hogy annál jobb alkalmatossággal lehessen élődések és az szegénységnek megmaradások. Ha peniglen élést nem hoznak és nem szolgáltatnak, minden bizonynyal reájok elmennek, de semmijek is nem marad meg tőlük, hanem minden jószágokban prédát hánynak, sőt még feleségöket, gyermekeket is meg fogják háborgatni. Hanem mindezekre kérem kgldet, igen sietséggel mind ezeket jó mód alatt végbe vitesse. Ezzel Isten kglddel. Datum Várad, die 30 Martii, Anno 1685. (Tört.Tár, 1894. 701–702. l.)
A falvak zaklatásáról, szorongatott helyzetéről lépten-nyomon van alkalmunk meggyőződni.
340Guthi István, középszolnokvármegyei viceispán, szécsi lakos, 1690-ben, hogy a töröknek Váradról történt kirohanása alkalmából, némely falvakat megmentsen, kölcsön kért Olasz Ferencz somlyói főkapitánytól 300 forintot. (Azon feltétellel, hogy azt minél hamarább megadja. Ha pedig nem adja, vagy nem akarja, felhatalmazza Olasz Ferenczet, hogy birtokában a 300 forint erejéig exequáltathasson. Továbbá, ha a pénz megadásának esztendeje eltelnék, kötelezi magát, hogy minden 100 forintra fizet kamatúl [interesűl] 10 frtot.)*
Szgy.
Vallási és egyházi dolgokban e harmincz éves török szolgaság tartama alatt ment volt ugyan e környék az üldözésektől, de annál többet szenvedett, mint fönnebb is mondók, a basák és hivatalnokainak zsarolásai és zaklatásai miatt e tekintetben is. 1689-ben vármegyéink magyar református és oláh papjai kérőlevelet nyujtottak be Apafi Mihály fejedelemnek, hogy a rájuk rótt adók könnyítése végett vesse közbe magát a szultánnál. E kérelem szerint «az egyes adófizetésen kívűl» bántódásaik ezek: «1. Valamit az eklézsiák szolgálatunkért adnak; parochialis szőlők, szántóföldek, melyeket magok az eklézsiák mívelnek, teremnek, mindeneket meg dézmálnak. 2. Halálunkban és halálunk után maradékainkat temetéseink miatt sarczoltatják. 3. Akármely alkalmatossággal szükséges dolgainknak véghezvitelére kimenvén, még akkor is, mikor eklézsiákat vizitálunk, harminczadolnak, vámolnak, húznak, vonnak. 4. Házainkra kegyetlenséggel szállnak, szidnak, vernek és mindenképen szorongatnak és, ha a szegénység az adót hirtelen nem adhatja, vagy elfut, ló mellé kötnek és úgy visznek el. 5. Vad bőröket, nyusztot, nyestet, rókát nagy zaklatással kérnek és vesznek».
Ezen korszakot jellemzőleg mondja Lampe: «Miután az ország ezen része a törökök és tatárok gyakori megrohanásainak volt kitéve, a szegény falusi nép barom módjára fogságba 341hajtatván, az egyházak és falvak megnéptelenedtek, kipusztúltak és több ezen egyházmegyéhez tartozó egyházak, melyek régen református hitű népességgel birtak, az ellenséges idők következtében kipusztúlva, most oláhok és oroszok által telepíttettek meg».*
Nk. ev. ref 1874. 35–6. ll.
A váradi pasa részére egyébiránt utoljára 1687-ben szedtek adót a hódoltsági helységekben, a kinek ekkor már utána küldeni sem volt bátorsága.
A török uralom után Erdély a Részekkel osztrák tartománynyá vált s vármegyéinket most már, sőt, mint láttuk, még előbb, Carafa hadai lepték el.*
1687-ben a Fogaras várában tanácskozó erdélyi rendek, hogy a Partiumban kvártélyozó császári katonákat onnan kivonulásra birhassák s a vidéket zaklatásaiktól megmenthessék, pénzt és gabonát rónak ki az egyes erdélyi főurakra a császári had számára. Kivetettek 100,000 frtot, 10,000 köböl búzát és 12,000 köböl zabot. Január 8-dikán az erdélyi fejedelem Fogaras várából Naláczi Andrást és Bálintith Zsigmondot küldi követi utasításokkal Carafához s utasítja őket, «ha azt mondja, hogy az ő felsége vitézi nem penetrálnak Erdélyországban, de az partiumban patiálnunk kell őket, mondják meg ő kegyelmének: Értettük ugyan mi azt is, hogy meg legyen parancsolva, hogy az ő felsége vitézi Erdélyben ne penetráljanak, de sok és nagy gonoszink forognak nekünk az partiumban kvártélyozó ő felsége vitézi miatt is, az töröknek mindennapi kemény fenyegetődzésekhez képest, melyet hamar is elkövethetnek rajtunk, ha Isten ő felsége reánk bocsátja őket s így osztán mit használunk mi az ő felségéhez s az keresztyénséghez fenntartani kivánó devotiónkkal, maga ő kegyelme megítilheti». Márczius 15-dikén Donát János titkos megbízást kap az erdélyi rendektől, hogy alkudozzék a császárral és Carafa generálissal s ha ezek biztosítékot nyujtanak, hogy Erdélybe s a Partiumba kvártélyozókat nem küldenek, igérjen nekik pénzt és marhát. Április 8-dikán Mihály fejedelem megigéri, hogy ha Carafa a császár hadait kivezeti Közép-Szolnok, Kraszna vármegyékből, a Partiumból s egyáltalában az erdélyi részekből, 50,000 magyar forintot, 2000 barmot és gabonát ajánl fel. Kálnoki Sámuel követet április 9-dikén utasítják az erdélyi deputatusok, hogy most ha átadja a küldött pénzt Carafa generálisnak, jelentse ki határozottan, hogy Erdély semmiféle adósságnak a fenmaradását nem ismeri el, nem fogadja el s nem is ad semmit, még ha követelnék is, sem magában Erdélyben, sem a hozzá csatolt partiumban. Az erdélyi rendek fölfejtik a királynak, hogy Erdély s a Partium még nincs lekötelezve a töröknél s a király mégis Máramarost, Kővár és a Lápos vidékét a múlt és ezen évben (1686–87) kvártélyozással s adóztatással terheli s mindenökből kifosztja így a lakosságot, a mint mindezt az állapotot már előzőleg ismertettem. (Alvinczi Péter Okmtára, II. 72., 76., 83., 128., 136., 141. és 220. lap.)
342Az erdélyi rendek 1686 május 30-dikán, a mikor Bethlen Miklóst és Mikes Pált Schaerffenberg generálishoz küldik, a követi utasításokban azért panaszkodnak, hogy «az ő felsége szatmári tisztei, nevezet szerint Sennyei István, Máramarost, Kővár vidékét, Bihar, Közép-Szolnok, Kraszna vármegyét Sz. Jobb tisztei hódoltatják».* Apafi erdélyi fejedelem pedig augusztus 13-dikán panaszkodik s megbántva érzi magát – a mint követeitől izeni Schaerffenberg generálisnak – hogy bár a király biztosította volt e tekintetben s mégis Bihar vármegyét, Krasznát, Közép-Szolnokot és Kővár vidékét hódoltatja, Szent Jobbhoz csatoltatja a diploma ellenére; el akarják szakítani; ellenzik, hogy szokott adójukat a fejedelemnek megadják; s megtiltják, hogy törvényre a somlyai kapitányhoz menjenek.*
Alvinczi Péter Okmtára. I. köt. 204. lap.
U. o. 207. l.
A török világ emlékét imitt-amott néphagyomány vagy helynév is őrzi.*
Érszodorónál a gör. kath. egyház tagjánál van egy 50 ölnyi hosszú árok s 6–10 öl magasságban végighúzódó mesterségesen emberi kéz által kiemelt földhányás, mely jelzőárok- vagy védárokról azt mondja a nép, hogy az a török területet választotta el a fejedelmekétől. A számos Kandia helynév, melylyel az országban találkozunk, a török hódítás idejéből való. A szegényebb zsellérek számára szolgáló elhagyatott lakóhelyet jelent. Tasnádon most szőlőhegyet hívnak így, Diósadon szintén van ily nevű határrész. Vetésy Lászlónak 1610-dik évből való végrendelete következő utóirattal végződik: Az balázsházi, tasnádi földön való szőlleimet Vetéssy Estvánnak hagyom; az Kandián valót, kit az perni szőllőn cseréltem, Peres Sigmondnénak hagyom. (Gr. Károlyi-család Okltára, IV. 70. l.)
