7. A Szilágy reformácziója és Szegedi Kis István.
7. A Szilágy reformácziója és Szegedi Kis István.
Marosi István, egrespataki ev. ref. pap 1684-ben írt verses munkájában sok szépet mondván a Szilágyról írja egy helyt: «De mindenek felett a szent Ecclesia ő confessiója igaz helvetica». És továbbá «a mennyi folyóvíz szivárog Szilágyból, megannyi szép virtus az ecclesiából».
A Szilágyságot 1527 körűl Derecskei Demeter reformálta* 534Drágfi Gáspárnak, Kraszna és Közép-Szolnok vármegyék főispánjának hathatós védelme alatt, a kinek várában, Erdődön, tartották 1545-ben az első magyar protestáns közzsinatot. Némelyek szerint Drágfit e tervének kivitelében halála meggátolta.
Paris Pápai: Rudus Redivivum. 16. l. – Budai Ezsaiás:Magyarország Hist. II. 91. l.
Bod Péter írja Drágfi Gáspárról, hogy ő «hallván az Isten beszédéből való tanításokat, elhagyja a római czeremóniás vallást és az Isten beszéde szerint való tiszta tudományhoz nagyon ragaszkodott vala 1530. esztendőben és tudós embereket híván magához, a maga városában Óvárban, Csengeren, Újhelyen, Erdődön és más birtokában is hirdetteti vala Istennek beszédét és azokat a körűl való falukkal reformáltatta».* «A Szilágyságot is, a mely immár 1527. esztendőben Derecskei Demeter által reformáltatott vala, a sok üldöztetések ellen, valameddig élt, hatalmasan oltalmazta».* Csakhamar a legtekintélyesebb családok áttértek. A Gyulaffi-család református volt, a Jakcsi-családban «nevezetes patrona volt a Jaksit Péter özvegye, Anna, 1530. esztendő tájban», ő a maga jószágaiban nem csak szabadságot engedett az igaz keresztyén vallást követőknek, hanem annak tanítóit, papjait táplálta s oltalmazta».*
Bod Péter: A magy. nemzet Krisztus urunk szül. fogva a jelen időig való Ecclesiai Hist., I. köt. 459–460. l.
U. o. 461. l.
U. o. II. k. 21–24. l.
A helvét hitvallást 1538–57 körűl Kálmáncsehi Sánta Márton, debreczeni pap, terjesztette a Szilágy vidékén, úgyszintén Melius Juhász Péter, debreczeni püspök.
1567-ben, a debreczeni zsinaton, a szilágysági és károlyi esperességhez tartozók is elfogadták a helvét hitvallást.
A Helvetica Confessiot a magyarországi reformátusok valamennyien ezen a február 24-dikén tartott synoduson írták alá ily végzéssel: «Valaki ezt a mi confessionkat, ezt a Helvetica Confessiot és az Isten beszédéből való articulusokat vakmerőűl megveti, megrontja és azzal ellenkezőt tanít; az ilyen, hogy az eklézsiai hatalom szerint megbüntettessék, úgy 535végeztük». Ezek a seniorságok írták alá a confessiót: váradi vagy bihari, érmelléki, máramarosi, makai, stb., köztük, mint említém, a szilágyi s a károlyi vagy középszolnoki.*
Bod Péter: Id. m. II. k. 176. l.
Budai Ezsaiás* a reformáczió küzdelmeiről, az egyes vidékeken támadt gátló körűlményekről szólván, írja: «sokkal szerencsésebben ment a reformáczió, jobban is meggyökerezett mind a Szilágyságban, mely két vármegyékre, úgymint Krasznára és Közép-Szolnokra terjed ki, mind pedig annak szomszédságában, Szatmár vármegyében, Bélteki Drágfi Gáspárnak és buzgó feleségének Báthori Annának pártfogások alatt, kik mindketten a megtisztított tudomány prédikálóinak és követőinek valóságos ápolgatói valának». Hivatkozik Szatmár-Némethi Mihályra, a ki szerint Drágfi Gáspár Török Bálint nyomdokát követte s 1530-ban bevevé a reformácziót, mikor Derecskei reformált a Szilágyban. Drágfi oltalma alatt reformáltak «ama nevezetes, Luther és Melanchton alatt tanúlt emberek, Kopátsi István, Dévai Mátyás és Batizi András». Pázmány Péter Kalauzában (217. l.) így ír: «Prinyi után Drágfi Gáspár is megmételyesedék». E két író tehát – mint Budai Ezsaiás megjegyzi – a Drágfi Gáspár reformáltatását egyformán jókorra teszi, mint a ki Perényi Péter és Török Bálint után legelsőben tért a reformáczióra. Budai Ezsaiás még Tolnai Istvánt is idézi: «A Szilágyságot Derecskei Demeter hozá az Evangyeliomi világosságra 1527-ben. Ez reformálá Drágfi Gáspárt is 1530-ban»* s kiemeli, hogy Derecskei a Szilágyságban a reformáczió terjesztéséről elhíresedett. «Hihető tehát – úgymond B. E. – hogy Derecskei Demeter a Szilágyságból, a hol a reformáczió terjesztéséről elhíresedett, Szatmár vármegyébe is elment Erdődre Drágfi Gáspárhoz, noha különben is lehetett módja benne, hogy azon főemberrel a maga értelmét közölje, minthogy az Kraszna és Közép-Szolnok 536vármegyéknek, melyek a Szilágyságot teszik, főispánja lévén, hivatala szerint ottan gyakran megfordúlt.» A mit Derecskei megkezdett, azt itt «tökéletességre vitték» Batizi András és Dévai Biró Mátyás. Tolnai István azt is megemlíti, hogy Drágfi Gáspár nem gondolva János király s a püspökök üldözésével, «a reformátor lelki-tanítók baját fölvevé és szívesen oltalmazá s őket táplálá Erdődön», melynek reformálása Budai Ezsaiás szerint 1537-ben történhetett. 1538-ban történt, hogy Frangepáni Ferencz egri és Statilius János, gyulafehérvári püspökök, továbbá Fráter György, «a reformáczió elterjedését észre vevén a Szilágyságban, Drágfi Gáspárt, mint oda való főispánt, megszólították s megfenyegették, sőt a király, Zápolya János, előtt is elvádolták».
Budai Ezsaiás: Magyarország Hist. a mohácsi veszedelemtől fogva Buda visszavételéig. Debreczen. MDCCCXIV. 108–110.
Tolnai István: Igaz Keresztyén Tudomány után vezető kalauz, 562. l.
1545-ben Szegedi Kis István Tasnádon végez buzgó reformátori működést, «kinek rendtartása volt mindenütt, hogy a templomban prédikállott a népnek, az oskolában pedig tanította a tanuló és nemes ifjuságot». Ám nem sokáig maradhatott itt, mert Martinuzzi parancsára, a kinek a kezén volt Tasnád e tájt,* megfosztották 200 drb könyvétől, megrugdosták s hogy életét megmentse, menekűlnie kellett.*
Dical.
Bod Péter: Magyar Athenás, 1766., 255. lap. – Budai Ezs. Magy. o. Hist. II. köt. 1833., 86. lap. – Szilágyi Ferencz: Zilah Tört., 1879., 106. lap.
«Micsoda ember lett légyen Szegedi István, megtetszik a Paksi Mihály leveléből, melyet írt Simlerushoz 1573-ban».* «Oly nagy volt benne az isteni tudományokról való értelem, olyan a külső tudomány, hogy gyakorta jut eszembe, hogy az én tisztelendő tanítóm Thúri Pál, gyakorta nevezte Szegedit második Cicerónak»,* – mondja Bod Péter.
Bod Péter: Magy. és Erd. orsz. Eccl. Hist. II. 92. lap.
U. o. 92–93. lap.
Szilády Áron szintén azt írja Szegedi Kis Istvánról, hogy midőn 1543 végén vagy 1544 elején külföldről haza kerűlt, Tasnádon vállalt iskolatanítói tisztet s itt templomban, iskolában bátran és ékesen hirdette az ott még nem hallott igazságot, 537mindaddig, míg Perusith Gáspár, a mint mind ez Szkaricza után ismeretes, el nem űzte.
A nagy reformátor működésének legelső színterére nézve elágazók a vélemények Tasnád és Csanád közt. Csanád mellett foglalnak állást Desericki piarista, Cwittinger után,* Oltványi,* Lányi,* Fraknói,* holott Szkaricza Máté a Szegedi Kis István életrajzában* 1540–1545 közt három helyt is említi Tasnádot.
Cwittinger: Specimen, 365. l. Desericius: Hist. Episcopatus Dioecesis et Civitatis Vaciensis, 117. l.
Oltványi: A csanádi püspöki megye birtokviszonyainak rövid története, 127. l.
Lányi: Magyar klérus érdeme 1848-ban. 87. l.
Fraknói: A hazai és külföldi iskolázás a XVI. században, 85. l.
Szkaricza Máté: Vita Steph. Szegedini. A Szegedi K. I. munkái előtt. Básel, 1608. V. kiadás. Balogh Ferencz, debreczeni ref. hittanár úr birtokában.
Caeterum quia Thasnyadini primum conductus a ciuibus, non solum studiosis summa cum autoritate vacaret, sed ad plebem quoque insolita tum auribusveritate, artificio atque heroico spiritu proclamaret: mox malus ille inuidens, summam adversus Lutheranum, jam tum cruci Christiane initiandum, tanquam dogmatis antiqui et catholici inpugnatorem, invidiam apud praecipuas Pape creaturus excitat, vatinianumque constat odium.
Alább ismét:
…Thasnyadineque eliminavit.» – «Thasnyadino expulsus, dum quasi exulem ageret, vocatus est Gyulam anno labente 1545».
Ujabban Földváry László vonja kétségbe Szegedi Kis Istvánnak Tasnádon való szereplését s körűlményesen czáfolgatja. Mindjárt azt veti föl, a Tiszamelléken született és működött Szegedi működhetett-e Tasnádon is, a tasnádi polgárok lehettek-e az elsők az előttök ismeretlen egyén felfogadásában?* S hogy téved Skaricza, midőn Szegedi Kis Istvánt a Tisza partjaitól messze távolban, az erdélyi határszélhez közel eső Tasnádon lépteti föl.
Földváry László: Szegedi Kis István Élete s a Tisza-Duna mellékeinek reformácziója, 23–34. l.
538Tévedéseit aztán még a következőkből magyarázza:
Skaricza Szegedi halála után egy évtizedre írta meg ennek életrajzát. Az 1568. évet Szegedivel töltötte, szokásait, tetteit szorgosan megjegyezvén. Az év folytonos figyelés közt múlt el. Földváry kétkedik, hogy Skaricza föl is jegyezte volna mind azt, a mit megfigyelt s megjegyzett. Azt hiszi, hogy legnagyobb részben emlékezet után dolgozott. Vagy ha voltak is jegyzetei, írás- és másolás közben a régi mód szerint írt Tsanádot összetévesztette Tasnáddal. De azt is valószínűnek tartja, hogy akarva tette a cserét, mert «az ő idejében a rövid életű csanádi protestans egyháznak már a híre is elenyészett, míg ellenben az utóbb keletkezett tasnádi egyház virágozva díszlett és nagy papjai: bánfihunyadi Mogyoró Benedek, Monai János, a későbbi püspökök nevezetessé és ismertté tették azt az országban». A tévedés gyanúját – folytatja Földváry – bizonyosságra emelik magának Skariczának ama szavai, melyekkel Szegedit hivatalába bevezeti: «az ifjuság mindenütt örömmel üdvözölte a mindenek óhajára és kívánságára nekik visszaadatott nagy férfiut, kit minden másoknál derekabbnak, tanúltabbnak és munkásabbnak ismertek s az elsőben a thasnádiak által fogadtatott fel». Vajjon érthetjük-e e szavakat a messze eső Thasnádra, hol Szegedi soha sem járt? – kérdi Földváry. Hívhatták-e őt magukhoz és pedig másokat megelőzőleg a tasnádi polgárok, kik őt nem ismerték? Üdvözölhette-e őt az ifjuság ott, hol még ezen időben iskola sem volt? Teljességgel nem, őt csak a szegedi, lippai, gyulai és csanádi iskolák ifjusága üdvözölhette, az ő kiváló jeles tulajdonait csak a Tisza vidékein ismerhették s ez ismeretségnél fogva csak az e vidéken levő Csanád polgárai hívhatták magukhoz – véli Földváry.
Földváry azt is érvűl említi, hogy Tasnád és vidéke Szegedi Kis Istvánnak Wittenbergből visszatérése után csak később, a következő évtizedben nyithatott és nyitott tárt kaput a reformácziónak. De miként is tehette volna ezt az 539erdélyi püspökök birtokán, hol azoknak vikáriusai állandóan helyben laktak?
Egyébiránt erre Földváry mindjárt maga elismeri, hogy «az üldözést itt is elkövethette Martinuzzi, mert Tasnád, mint váradi püspöknek nagyon kezeügyébe esett» s «ott az erdélyi püspök helynöke lakott. De épen úgy megtehette azt Csanádon is, miután Erdély szélétől fogva a Tiszáig terjedő vármegyék mind a kezén voltak s máskülönben is épen ezen időtájban különösebb összeköttetésben is volt a Tiszamellékkel és ennek lakói a töröktől féltökben minden reményüket benne helyezték».
SZEGEDI KIS ISTVÁN.*
Szegedi Kis István. Szalay-Baróti: A Magyar Nemzet Történetéből III. k. 178. l.
Mind ezek az érvek nem sokat mondanak még; de kiegészíti azokat Martinuzzinak s Perusith Gáspárnak Csanádon 540való együttes szereplésökre vonatkozó adatokkal. Legnyomatékosabb egy, Oltványitól vett idézete. Oltványi, hivatkozva Desericiusra (Hist. Epp.Vac. 117.) írja: «a csanádi püspöki lakot és templomokat minden egyházi épületekkel az új tannak hódoló Perusith Gáspár védszárnyai alatt szegedi születésű Szegedi István Wittenbergből honába visszatért s Csanádon letelepedett, Luther s Melanchton tanítványa foglalta el és az új hitvallás terjesztésére nyitott iskolában tanított»;* mint megjegyzi Földváry: Perusith hihetőleg Perényi Péter befolyására kaczérkodott a reformáczióval egy ideig, a kinek szolgájaként említik a korábbi időkben.
Oltványi Pál: A csanádi püspöki megye birtokviszonyainak rövid története, Szeged, 1867., 6. l.
De ez a legnyomatékosabbnak mutatkozó érv egyéb gyöngeségben s megbizhatatlanságban szenved. Lélektani képtelenség az, hogy ugyanaz a Perusith Gáspár, a ki védszárnyai alá veszi, később oly embertelenűl bánjék el vele, hogy agyba-főbe verje, vasas csizmasarokkal félholtra rugdalja, tapossa, gázolja. De nem is támogatja semmi biztos adat azt, hogy Perusith Gáspár a reformácziónak hódolt. Ez mind csak bizonytalan kombináczió, mely épűlt arra, hogy Perusith Gáspár kezén voltak a Mohácsnál elesett Csaholyi Ferencz után gazda nélkül maradt csanádi püspökség birtokai, a várparancsnok Perusith volt és Szegedi, ha csakugyan Csanádon tanít, ha már az a kiinduló pont, hogy Csanádon kezdi működését, akkor azt valóban csak a Perusith védelme alatt teheti s esetleg a püspöki lakot stb., is elfoglalja. Perusith nem védelmezte őt Csanádon, a minthogy kiűzte Tasnádról.
Nem ritkaság, hogy az egyházak, iskolák leginkább csak a keblökben született, nevelkedett ifjakat szokták meghívni; de az ellenkezőre is van példa bőven. Reformátoraink, iskolamestereink föltűnnek az ország oly, távolfekvő részeiben, a hol eladdig meg nem fordúltak. Maga Szegedi Kis István 541nemcsak a Tisza mellékén teljesíti reformátori működését. Átcsap a Dunán-túlra; baranyai superintendens, kálmáncsai (Kálmáncheh) püspök, buzgólkodik az Alsó-Dunamelléken.
GYÖRGY BARÁT.*
György barát. A trakostyáni vár olajfestménye. Felirata: GEORGIUS UTISSENOVICH MARTINUSIUS S(anctae), R(onlanae) ECCLESIAE PRAES(byter), CARDINALIS EP(isco)PUS VARADIENSIS Ac THESAURARIUS † 1551. AFFINIS BARTOLOMEI DRASKOVICH. Pollák Zs. metszette fára az eredetiről. Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Történetéből, V. k. 159. l.
Ráczkevei püspök. Hát az semmit sem bizonyít, hogy reformátori pályájának első része egy kört ír le: Szeged, Lippa, Gyula, Temesvár, Túr, Békés, Czegléd, a mire szintén hivatkozik Földváry, s hogy ebbe illik bele Csanád. De ugyancsak 542ő hozza fel arra példákul, hogy kiváló reformátoraink «nem ragaszkodtak a szülőföldhöz s nem riadtak vissza a fenyegető veszélyektől», Dévai Biró Mátyást, Kálmáncsai Sánta Mártont, Siklósit, Kopácsit, Sztárait.* Sőt Szegedi hatalmas egyénisége, működésének eme keretét meg nem bontja, ha az a Szilágyban kezdődik, mert mi valószínűtlenség van abban, hogy működését az ország innenső felében kezdi meg s így húzódik rajta végig? Tasnád volt itt a kiinduló pont, onnét ment a Tisza mellékére, azután a Duna vidékeire. Nem csuda, ha a Tasnádon történt meghúrczoltatása után, többé nem fedezzük itt fel nyomait.
I. m. 30. l.
Hogy a szilágyi tractus nem volt olyan messzire, igaz csak a Tiszántúliaknak, ezt igazolja ép az a körűlmény, hogy az – s benne Tasnád – a debreczeni vagy Tiszántúli szuperintendencziához tartozott.* A debreczeni püspök (a XVIII. század első felében) Zilahon lakott, Zoványi György személyében, a kit 1723-ban a közzsinat túl a tiszai egyházkerület jegyzőjévé választott, 1726-ban pedig Rápóti Mihályt követte a püspökségben, Zilahon is eskették föl 1728 április 25-dikén (mert e két évig csak ideiglenesen vitte a püspökséget). Debreczen környékén a fontosabb ügyek intézését Sződi István egyházkerületi közfőjegyző vezetésére bízta.* Azt is tudjuk, hogy a Tisza mellett való püspökségben püspökséget viselt Monai János, tasnádi pap, a ki meghalt 1603-ban.*
Szilágyi F.: Zilah Tört., 59. l.
Tóth Ferencz: A helvétiai vallástételt követő túl a tiszai superintendencziában élt reformatus püspököknek élete, Győr. 1812. 163. l.
Bod Péter: Magy. és Erd. orsz. Eccl. Hist. II. k. 151. l.
GYÖRGY BARÁT ALÁIRÁSA.*
György barát aláirása. Olvasása: Fr(ater) Thesaur(arius) manu p(ro)p(ri)a. Eredetije a M. Nemzeti Múzeumban. Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története, V . k. 109. l.
Szkariczának ama szavai, hogy az ifjuság a Wittenbergből 543hazatért, «nekiek visszaadatott» Szegedit mindenütt örömmel üdvözölte, alig értelmezhetők másként, mint a hogy épen írva van: mindenütt. Szkaricza Szegedi halála után írja életrajzát, visszapillantva az egész életre. Nemcsak a tasnádi első fogadtatására vonatkoznak azok a szavak, hanem későbbi szereplésére is. Hisz mindjárt megjegyzi, mintegy visszatérve pályája kezdetéhez: «Elsőben a tasnádiak által fogadtatott fel».
Tasnádi menekülése után üdvözölhette a szegedi, lippai stb. ifjuság a «nekiek visszaadatott» Szegedit, a kit első ízben a tasnádiak fogadtak föl. Csak puszta állítása Földvárynak az, hogy Tasnád és vidéke csak később, csak a következő évtizedben «nyithatott és nyitott» kaput a reformácziónak.
Tasnád igen hihetőleg már 1527–30 körűl megismerkedett a megújított vallással, a mint ezt a Szilágyság reformácziója történetéből következtethetjük. Annak is megtaláljuk okát, hogy Tasnádon, mint püspöki birtokon, miért terjedt a reformáczió ily korán. Az erdélyi püspökség birtokai s ezek között Tasnád is Bodó Ferencz kezére kerűltek I. János püspök eleste után. Bona episcopatus Transylvaniensis Franciscus Bodó occupavit et administravit – írja Lampe.* Bodó Ferencz a mohácsi vész után János király pártjára állott s ettől nyerte az erdélyi püspökség javait, 1528 előtt, mert ebben az évben már meghalt.* Ő nem sokat törődött a vallás dolgaival. Zápolya sem kívánta pártját ingerelni a hitújítók üldözésével, jóllehet 1527 január 21-dikén kemény parancsot osztott. Statilius János nem talál Zápolyánál kellő támogatásra, mikor a püspökség területén meggátolni igyekszik a hitújítók munkáit.*
Lampe: Hist. Eccl. Hung., pag. 27.
Acsády: Az Alh. k. Lex., I. 253. lap. – Pallas Lex., III. 398. l.
Balogh F.: Magy. Prot. Egyht. részletei, 36. l.
Mikor a Szilágyban oly hatalmas főúr, mint Drágfi Gáspár, a ki Kraszna és Közép-Szolnok vármegyék főispánja volt, már 1530-ban az új hitre tér, a kinek a pártfogása alatt 544a közel Erdődön tartják 1545-ben az első magyar protestáns közzsinatot s mikor a Szilágyban Derecskei, Dévai Biró Mátyás s Batizi buzgólkodnak, már eléggé el lehetett készítve a talaj, hogy Tasnádon, (a mint Bod Péter mondja, ebben a nevezetes városban), már 1543 körűl, mint Biró Károly mondja: egy központi s hihetőleg lelkészképző intézet állíttassék, a melynek a vezetésére Szegedi Kis Istvánt meghívták,* a ki ott eddig szokatlan kifejezésekben és lelkesűltséggel* prédikált. Erdőd és Tasnád egy esperességhez, a károlyihoz vagy középszolnokihoz tartoztak. Bod Péter írja, hogy Tasnád Erdélyhez tartozó nevezetes város volt a reformáczió után sok ideig s benne sokáig igen szép reformáta ekklesia és oskola virágzott, mindaddig, míg a háborúságokban a magyarság onnan erősen megpusztúlt.* Valóban a helyet, már természetadta fekvése alkalmassá tette arra, hogy egy nagy vidék uralja, a hol már 1597-ben s később többször tartottak, mint láttuk, messzekiható intézkedéseket teremtő zsinatokat.
Névkönyv az erd. ev. ref. anyaszentegyház számára, 1874. 23–24. lap.
Ballagi: Prot. naptár, 1868., 17–18. l. és Szkaricza M. munkája.
Bod P.: Szmirnai szent Policarpus 55. l.
Szegedi után – mondja Földváry – a csanádi protest. egyház és iskola is eltűnik szemeink elől és pedig örökre. Ez mutatja legvilágosabban, hogy ott Szegedit nem üdvözölhette senki. Nyoma maradt a nagy mesternek Tasnádon, hol nem talált terméketlen talajra az elhintett mag, mert csakhamar föltámadt a reformáczió megint s mint Földváry mondja, itt a reform. egyház már a Szkaricza idejében «virágozva díszlett». Ott, a hol az ifjuság oly lelkendezve várja mesterét, nem fogja kialudni hagyni az égő parázst.
Ne feledjük, hogy épen vármegyénknek (értem Krasznát és Közép-Szolnokot) államjogi helyzete, Erdélyhez való viszonya, tette különösen lehetővé, hogy itt a megújított vallás biztosabb menedéket találjon s korán szabadabb szárnyra keljen. A szilágyszolnoki egyházmegye 1691-ig az erdélyi fejedelmek 545fenhatósága alatt állt s ennek lehet tulajdonítani, hogy a protestantismus a protestans nemzeti fejedelmek védelme alatt gyorsan terjedt, a szilágyi birtokos világi urak kevés kivétellel áttértek s példájukat községeik is követték.* Annak a hányattatásnak, melyben része vala ennek a területnek, az az egyik nevezetes haszna épen, hogy az erdélyi fejedelmek védőpaizsa alatt a reformáczió lábát megvethette. Akármint van a dolog, az bizonyos, hogy Szegedi Kis István emlékezete mélyen benyomúlt a tasnádi nép múltjának emlékezetébe. Magam, tanúló koromban, nem egyszer hallottam Tasnádon öreg emberek beszédét Szegedi Kis Istvánnak ottani szerepléséről. Szegedi Tasnádon nemcsak a megújított tan hirdetője volt, hanem az iskolában tanított is. A tasnádi iskola pedig nem lehetett valami közönséges elemi iskola, a mit bizonyít Széchy Mária gondoskodása is;* de bizonyít továbbá az is, hogy még az 50-es években is 6 osztályú gimnázium alakjában állott fenn és rajokat bocsátott ki kebeléből a debreczeni főgimnáziumba.
Névk. az erd. ev. ref. anyaszentegyház szám. 1874. 7. l.
U. o. 33. l.
Szegedi Kis Istvánnak tasnádi szereplése egykönnyen el nem törűlhető többé. Igen-igen nyomós s kétségtelen bizonyitékoknak kell felülkerekedniök, hogy kitöröljük őt innét. Egyébiránt, ha más nem, már az itt meggyökerezett néptudat is igazolná Szegedi Kis Istvánról való tüzetesebb emlékezésemet.
