6. Egyházi kormányzat. – Zsinatok. – Egyházi büntetések.
6. Egyházi kormányzat. – Zsinatok. – Egyházi büntetések.
Az egyházi kormányzat történetében nevezetes Báthori Kristófnak 1580 április 24-dikén kiadott kiváltságlevele, melyet 1624 julius 4-dikén Keresszegi Istvánnak, a szilágysági egyházak esperesének és zilahi papnak, továbbá Tyukodi Istvánnak, a récsei egyház pásztorának kérésére – Bethlen Gábor 526is megerősít. Az egyházak állapota megtámadtatott és megzavartatott, részben bizonyos feslett életet folytató és elszakadásra késztető tanítók s főleg az arián vallást hivők* által, részint a convertálás, az isten igéjének hallgatóitól származó hálátlanság, az egyházi javak elidegenítői és elfoglalói által, sőt még az egyházi személyek feletti bíráskodást is maguknak követelik s azokat világi bíróságok elébe állítják. Ugyanazért, hogy a vallás és egyház tekintélye visszaállíttassék, megrendeli, hogy ők régi szokás szerint, csakis saját esperesük és superintendencziájuk előtt álljanak törvénybe és nem világi hatóságok előtt. A választott esperesek jogosultak az egyházak látogatására s azok lelkészeinek élete s tudománya megvizsgálására.
A mint akkor az unitáriusokat nevezték, a kik, mint látni fogjuk, vármegyéinkben is kezdtek tért foglalni.
A somlyai kapitány biráskodásának jogkörét is mutatja az a határozat, melylyel az 1680 január 28-dikán Debreczenben tartott félközzsinat a debreczeni tanítói testület folyamodványára megintette a püspökieket, hogy ezentúl a rektori fizetést ne csonkítsák, hanem ha kántort akarnak tartani, akkor fizessék azt külön. Egyúttal elhatározták, hogy, ha ennek nem engedelmeskednének, papok, kántor és rektor ne szolgáljanak nekik, azonkívűl följelentik a somlyai kapitányhoz, a ki az approbaták szerint 200 forintra fogja büntetni őket. Az 1680 február 25-dikén Fekete-Ardóban tartott félközzsinaton a tiszántúli evang. reform. egyházkerület kötelékébe tartozó egyházmegyékre s így a szilágyira is kihatólag ily érdekes végzéseket hoztak: A tánczot töröljék el s a muzsikai műszert vegyék el az egyházi szolgáktól. Az egyházi szolgák ne viseljenek hosszú hajat. «A tarka főkötős kalárisos papnék, ha nem korrigálják magukat, urok fosztassanak meg tisztöktől».* Az 1688 november 7-dikén Kölcsén tartott közzsinaton a superintendens, mint 527középszolnoki esperes alávetette magát az esperesek vizsgálatának s tudományára nézve orthodoxnak, kormányzatára nézve hűségesnek, életére nézve szentnek és kegyesnek bizonyúlt. Az 1699 szeptember 27-dikén Krasznán tartott közzsinat azt a határozatot is hozta, hogy «minden papok, rektorok s tanulók hosszú ruhát viseljenek, nyakuk felett peplumot vagy magas nyakravalót ne viseljenek. Különben nem tűretnek, mert a ruha különbözteti meg az emberek különböző rendeit». Az 1713 június 8-dikán Csatáron tartott közzsinat megbízta Zoványi György, szilágyi esperest, hogy tegyen jelentést Koczkás János ügyéről. Ugyanez a zsinat a következő jellemző végzéseket hozta: A papok kucsmában közönséges helyen ne járjanak, szakált hagyjanak; a zsinat helyén széjjel ne járjanak, «csapszékbe innya ne menjenek».*
Tt. ev. ref. I. 53. l.
Tt. ev. ref. I. 53. l.
A Nyir-Bátorban 1702 július 2–3-dikán tartott zsinat engedte meg a papoknak, hogy szakálukat leberetválják.
III. Károly idejében 1725–27-ben kelt királyi rendeletek következtében a templomok, imaházak, iskolák, gymnasiumok építésére előre kikért legfelsőbb engedély szükségeltetett. Minthogy pedig a sz.-somlyóvárosi református egyháznak mindaddig csak fatemploma vala, hozzáfogtak egy kőből való költséges nagy templom építéséhez annak daczára, hogy ettől az 1730 julius 21-dikéről kelt királyi rendelettel eltiltattak. Erre az 1731 április 3-dikáról kelt királyi leirat meghagyta a guberniumnak, hogy a sz.-somlyói templom s netalán iskola építését erőhatalommal is szüntesse be, illetve a templomot, melyet csakugyan engedelem nélkül föl is építettek, zárassa be. Megtörtént. A sz.-somlyói templom bezáratott s csak később nyittatott ki királyi engedelemmel.
1794 november 7-diki leíratában a gubernium többek közt megemlíti, hogy a vármegye jogkörén kívűl esik a papok dolgába való avatkozás. Midőn ugyanis ifj. Rácz Péter reformátust 528a zilahi plébános reversalis adása nélkül nem akarta megesketni Schmidt Károly leányával, a katholikus Theresiával, a vármegye azt határozta, hogy «más rend szerint való pappal is magát megeskettetheti».
A diósadi ev. ref. egyháznak 1750-nel kezdődő anyakönyvében 1786 végén jegyzi föl méltatlankodva Dúló István pap, midőn II. József császár parancsolatából az egybekelő házasokról más protokollumot vagy matrikulát kellett vezetnie: «sok volt abban az időben a változtató parancsolat, az tudja, a ki akkor papi funkczióban volt. Az elmúlt. Isten tudja, ez után folydogáló idővel, mint lészen a dolog».
Az 1764 május 2-dikán tartott gyűlésen elhatározták, hogy intsék meg azon középszolnoki egyházmegyebeli lelkészeket, a kik nem öltözködnek tisztességesen és gubában járnak.*
Tt. ev. ref. I. füz. 5. l.
Szilágy gyakran volt zsinati gyűlések helye. Így például különösen Tasnád. Az 1585 junius 7-dikén Tasnádon tartott közzsinaton Kozárvári Lukács, a ki esküje ellenére több izben arianizmusba esett, bűn bánatot tart s vallást tesz a szentháromságról. Ugyanekkor a kéczi lelkészt, főként részegeskedéseért, hivatalától fölfüggesztik.*
Tt. ev. ref. I. füz. 5. l.
1595-ben tartott részletes zsinaton az ordinandusokat kibocsátják a következő zsinatig is a tanításra, keresztség kiszolgáltatására, szükség esetében a vigasztalásra, esketésre, csak az úrvacsoráját nem szolgáltathatják ki. Föl kell fogadniok, hogy, ha a zsinati vizsgán átbocsátják őket, megmaradnak a lelkészi hivatalban éltök fogytáig.* Az 1597 január 16-dikán tartott zsinaton Bánffihunyadi Mogyoró Benedek, volt tasnádi, később debreczeni és nagybányai pap, majd tiszántúli VIII. püspök elnökölt. E zsinaton Tóth Ferencz szerint* 9 esperes és 200 prédikátor volt jelen és 26 új prédikátort szenteltek föl. Itt hozták azon határozatot, hogy ama prédikátorok is, kik a régi 529kalendáriumnak írták alá nevüket s az újat nem hagyták helyben, átmehessenek oly eklézsiákba is, a melyekben már az új kalendáriumot használják, de csak abban az esetben, ha a rendes meghívás előre megtörtént. Ugyanitt rendelték el, hogy a karácson, húsvét és pünkösd csak két napból álló ünnep legyenek és a harmadik nap maradjon el, de a két napon két-két prédikácziót tartsanak. A keresztelésre nézve kimondották, hogy ott, hol a keresztelés után vendégséget szoktak rendezni, hétköznapon kereszteljenek, vasárnapon csak akkor, ha veszélyben forog a gyermek élete.* Az ifjúságot a kátéban folytonosan és szorgalmasan oktatni kell. A hazáért s abban az egyházért való könyörgéstől nem kell megszűnni. Eltörlik az egyházi házassági pereknél azon két-két pénzt, melyet az ügyvédért, a bizonyságok olvasásáért s az idéző pecsétért szoktak fizetni. Az elválasztásért 2 forintot kell fizetni az elválasztási levélért, a melyet ki kell venni, az esperesnek annyit kell fizetni, a mennyiben vele megalkudni lehet. A reggeli könyörgéseket, a hol szokásban voltak, meg kell tartani.* 1600 november 25-dikén Monai János, előbb tasnádi pap és középszolnoki esperes, majd ecsedi prédikátor és tiszántúli IX. püspök elnöklete alatt tartottak zsinatot Tasnádon. Jelen volt e zsinaton 200-nál több lelkész; 6 új prédikátort szenteltek fel.* Az idegen katonaság pusztításai miatt csak egy pár napig tarthatták a zsinatot.* Az 1623-ban tartott zsinaton erősítették meg a Debreczenben ugyanebben az évben tartott zsinat ama határozatát, mely szerint a hallgatóik költségén fölszentelt lelkészek közűl a tudósabbak 2 évig, a gyengébbek pedig 3 évig kötelesek helyben lelkészkedni, míg az ellenkezőleg cselekvőket az esperes megfosztja állomásuktól. 1624 február 24-dikén Tasnádon tartott zsinaton statutumokat hoztak.* Az 1629 február 18-dikán 530Tasnádon tartott zsinat arról nevezetes, hogy itt választották meg és szentelték fel püspöknek a tiszántúli kerület XIII. püspökét, Margitai Pétert.
Tóth Ferencz: A helvétiai vallástételt követő túl a tiszai superintendencziában élt református püspököknek élete. Győr, 1812. 76., 199. l.
Tóth Ferencz: A helvétiai vallástételt követő túl a tiszai superintendencziában élt református püspököknek élete. Győr, 1812. 76., 199. l.
Nk. ev. ref. 1874. 30. l.
Nk. ev. ref. 1874. 30. l.
Nk. ev. ref. 1874. 30. l.
Tt. ev. ref. I. 12. l.
Debreczeni főiskola levéltára.
Az itt hozott határozatok is figyelemre méltók: Pázmánt meg kell czáfolni s a művet kibocsátani. A pappá szentelés előtt kibocsátott academicusoknak engedjék meg a keresztelést. Az esperesek minden esztendőben látogassák meg az egyházakat. A zsinatokon jelenjenek meg. A hibázó lelkészeket ne titkon oldozzák föl, hanem az egész fraternitas ítéletével. A vitatkozásokon s tanácskozásokon minden lelkész jelen legyen.*
Tt. ev. ref. I. 30–31. l.
A Tasnádon eddig tartott zsinatoknál fontosabb az, mely ugyanitt 1633 február 5-dikén ülésezett Keresszegi Herman István püspök elnöklete alatt.
Jelen volt ezúttal több mint 300 pap és 26 új prédikátort szenteltek fel. Rendbe szedték, felolvasták, újból megerősítették és az «Articuli maiores és minores» toldaléka gyanánt törvénybe iktatták mindazokat a zsinati végzéseket és egyházi rendszabályokat, a melyeket 1597 óta hoztak. E munkát az elnöklő püspök még ez évben adta ki Debreczenben «Articuli in variis Synodis generalibus inde ab anno 1597 statuti et Thasnadini anno 1633 publicati ac approbati; publicae luci exposuit Stephanus Keresszegi, Debrecini 1633».*
Tt. ev. ref. I. 30–31. l.
Itt megerősítik Debreczeni Gergely, érmelléki megválasztott esperest.*
Tt. ev. ref. I. 30–31. l.
1650 szeptember 4-dikén tartották Tasnádon az utolsó zsinatot. Itt szentelte pappá Szatmári Lázár Miklós, akkori püspök Nógrádi Mátyást, ki később a XX. tiszántúli püspök lett.* E közzsinaton összesen 36 egyént szenteltek pappá. Ugyanitt Diószegi Dávid, erdődi lelkészt megerősítik középszolnoki esperesül.*
Nk. ev. ref. 1874. 34. l.
Tt. ev. ref. I. 36. lap.
531A szilágycsehi közzsinatot 1599 junius 3-dikán a tatárok gyakori beütése miatt való szorongásban, félelem közt tartották.*
Tt. ev. ref. I. 12. l.
Zilahon, 1693 október 2-dikán tartott közzsinaton jelen volt 7 esperes, köztük az érmelléki, szilágyi és középszolnoki személyesen; kettő követet küldött, egy pedig levelet. Itt választották superintendenssé Diószegi István hittudor és diószegi lelkészt. Ezután fölszenteltek 15 papot. 1674-ben «az Antichristusnak Magyarország ezen részein való iszonyú dühöngése miatt semmiféle közzsinat nem tartatott». Az 1676-ban Zilahon tartott synodus 10 egyént szentelt föl. Ugyanitt elhatározzák, hogy a lelkészi fizetések javítása ügyében a somlyai kapitányhoz írni kell.*
U. o. 69–70. l.
1697 június 9-dikén újra synodus Zilahon.
A Krasznán tartott zsinatban, 1699 szeptember 27-dikén, elrendelték, hogy a püspöki és esperesi hivatal ne legyen örökös, hanem a püspök a generalis, – az esperes pedig a partialis synoduson kérjék hivataluktól való fölmentésöket, s a mit a zsinat akkor rendel, ahhoz kell alkalmazkodni.
Ez a közzsinat 125 szavazattal superintendenssé választotta Szilágyi Mártont, a ki 30 év óta debreczeni tanár, úgy hogy e mellett a tanári hivatalt is megtartja.*
U. o. 76. l.
Az 1728 április 25-dikén Zilahon tartott synoduson választották püspökké Zoványi P. Györgyöt, 1821 november 14-dikén Érmindszenten tartottak parcialis zsinatot. Itt mondották ki a középszolnoki egyházmegyének részben a nagykárolyi, részben az eddig szilágyinak, ezután pedig szilágyszolnokinak nevezett egyházmegyéhez való csatolását, a mint mindezekről már előzőleg is szó volt.
1823-ban megint Zilahon volt közzsinat.
Az egyházak kezében némely esetekre büntelési jog volt, a mire nézve csak pár példát jegyeztem ki egyik-másik ref. egyházi jegyzőkönyvből:
532Somlyó-Újlakon 1827-ben «a pletykáló Kelemen Máriának a hazug hír költéséért itéltetett tizenkét korbács. A mostoha anyának, özv. Kelemen Jánosnénak, azért, hogy a lánya hazugságát hiresztelte, még pedig a papi házban olyan asszony előtt, mint Nagy Ferenczné, a ki esmeretes a pletykájárul, nem hogy a leányát megfeddette volna, azért ő kemének itéltetett hat korbács. Mely is a Deliberátum szerint végbe is vitetett. Ugy György István Kata is hat korbácsot szenvedjen».
Egy másik («Die 27 Decembris 1827 parochialis Háznál tartott») consistorialis gyűlésen «Consistorialis személyek: M. Kis József, Z. Kis Mihály, ör. Tulkos János, György András, alcurator Ardai István jelenlétökben a tiszteletes Barabás János úr praesidiuma alatt, a holott domestikus curator Kelemen Péter ő kigyelme panaszul beadja, hogy a midőn december 24-dikén a parochialis házhoz csinált kúthoz kőhordani parancsoltatott egyházfi Z. Kis Pál által, Consistorialis személy, ifj. Kelemen János ezt hallván, azt mondotta, az is bolond, a ki veti most ilyen szoros napon, az is bolond, a ki vetteti, mely bebizonyíttatott Ifj. György Ferencz tanu vallomásából. Mely illetlen szaváért, a melylyel előjáróságát, curatorát és egyházfiját lebolondozta, megítéltetett, hogy szenvedjen tizenkét pálczát, a melyet mint consistorialis személy hogy megváltson 1 frt 30 krral, megengedtetett. Ezen ajánlását a consistoriumnak nem kedvelvén, a pálczát választotta».
1832-ben a sámsoni ev. ref. dom. consistorium Csáki Máriát, mert azt kiáltotta Bántó János feleségének: «Jobban szeret a te férjed engemet, mint tégedet», s ezzel magát gyanúba hozta s mert továbbá Csáki Mária Bántó Jánost «gyanús időben s helyen» fölkereste, «a parochián szenvedendő 6 korbácsra» büntette.
A diósadi ev. ref. egyháznak 1824-diki jegyzőkönyve szerint Kelentai Püsök Pált azért, mert éjtszakának idején káromkodott s rikoltozott, a lakosság nyugalmát zavarta, arra ítélték, hogy «a közelebbi Úrnak napján a templom előtt, isteni 533tisztelet alatt, őrizet alatt álljon» s a kijövetkor az eklézsia jelenlétében 6 pálczaütést álljon ki, a mit a falusi biró hajtott végre.
Már, ugyanebben az esztendőben, Alszegi Ns Kóltsár István fiának, Ferencznek a templomban történt helytelenkedése, taszigálódása s az a vakmerősége, hogy a törvényes megidézés daczára nem jelent meg a consistorium előtt – a consistorium «erejét felülmúlja» s elégtételért a szolgabiróhoz írtak át.
A büntetések egyik módja volt az eklézsia megkövetése. Ez rendszerint a paráznaság vétkeért történt.
Az «eklézsia megkövetése» némely helyt ma is dívik s abból áll, hogy az illető hétköznap nehányszor a templomba feljön, annak utána nehány egyháztag jelenlétében beismeri bűnét, javúlást igér, imát mond, mire a lelkész felszabadítja az Úr asztalához való járúlásra. Ennek megtörténte előtt Úr asztalához nem járúl, mert a szokás tiltja attól, jóllehet a büntetésnek ezt a módját ma már önként választják az ilyen félrelépő hívek.
1847-ben Diósadon Boda Katalin követett eklézsiát. Ugyanebben az évben Dózsa Mihály s Elekes István magukat paráznaság vétkében lenni nyilváníták. Ennek következtében «a poenitentiát a szokott módon megtartották s a lelkész által feloldoztattak».
