XXIII. FEJEZET. GAZDASÁG.
721XXIII. FEJEZET.
GAZDASÁG.
GAZDASÁG.
Bél Mátyás 1753-dik évbeli följegyzése szerint Közép-Szolnok vármegye földje, miután túlnyomó részben hegyes, ép azért nem nagyon termékeny. Kraszna vármegye földje legbővebben búzát és kukoriczát terem, nemkülönben bőséges és jó bort.*
Bél M.: Comp. H. G. 119. l.
Kanya Pál 1849-ben azt írja Kraszna vármegye földjéről: termékeny, kivált gyümölcstenyésztésre s méhészetre nézve fölötte kedvező.*
Kanya Pál: Népszerű Földrajzi Oktatás. 77. l.
Marosi István, az egrespataki verselő pap 1684-ben így versel: «Olyan ez a Szilágy, mint az Éden kertje». A lelkes poétás ember bizonyára költői szabadságával élt, midőn elragadtatással tejjel, mézzel folyó Chanahán földéhez hasonlítja és hasonlóvá teszi földjét a «zsíros Gosenhez». A Kúnság s a Nyír nem hasonló ehhez, azt állítja a költő s hogy az ember itt nem szokott zabkenyérhez. A Szilágy természete nehezen szenvedi az igen sok esőt. A földjét soványnyá teszi az árvíz, ha föléri a vetéseket, – említik még a hű rigmusok a Szilágyról.
A gazdaságban többnyire a fordúló rendszer járta, a mint ezt a várak tartozékainak gazdaságtörténete körűlményesen feltárja.
722A szántóiak, hatvaniak és kávásiak között egyezség volt arra nézve, «hogy az Károlyi uramék jobbágyi marhájának szabad legyen az szántai nyomáson járni». 1590-ben Károlyi Mihály és Szántai Becsk György ezen, atyjok idejében történt egyezséget «azon erejiben hagyták, hogy a jobbágynak is szabad legyen az szántai nyomáson járni», azt hozzá tevén, hogy a Károlyi Mihály jobbágyi marhája között más emberé ott ne legyen.*
Gr. K. ltár. III. 463. l.
A mi terményeinket s azok értékét illeti, minderről csak töredékes adatokkal rendelkezünk. De elképzelhetjük, hogy a folytonos hadi élet nem kedvezhetett a föld békés művelésének. Borsos Sebestyén krónikásunk kedvező gazdasági állapotról ad számot, midőn azt írja 1563-ban, hogy száraz nyár volt; bőség és olcsóság. Négy köböl tiszta búza ára 1 frt volt; ugyancsak 1 frtért volt kapható hat köböl elegy búza.*
Borsos Sebestyén Krónikája.
Gazdasági életünk válságos helyzetét jellemzően világítják meg azon tizedlajstromok, a melyeket oly lelkiismeretes buzgósággal készítettek a tizedszedők, a kik közül névszerint is ismerünk nehányat: 1600 augusztus 20-dikáról fenmaradt Bogáthy Márton, Megyery János, Bihari János deák, Ábrahám Károly deák, Vaysz Ferencz (a váradi várban kelt) eskűokmánya, a melyben fogadják, hogy «Kraszna vármegyének ilosvai járásában, búza, tavasz méh dézmálásában, mind pedig keresztyén és sarló pénz felszedésében» szorgalmasan eljárnak, ő felsége jövedelmét meg nem csonkítják; a dézmálás bevégzése után két hét alatt beadják a váradi udvarbírónak igaz regestumukat.
Egy 1600-diki decimaljegyzék szerint Kraszna vármegye ilosvai járásában a dézmabúza 728 gl.* s 20 m.,* ebből a decimatorok díja 20 gl., marad ő felségének 708 gl. Sarlópénz (mindössze 1 személy után) tesz 4 dénárt, keresztyénpénz 13 723személy után ŕ 6 d., tesz 78 dénárt, a decimatorok az egész 82 krt letudták. Ebben a járásban méhdézma: 2. 1601-diki decimaljegyzék szerint Kraszna vármegye ilosvai járásában (Vaja, Bádon, Nagyfalu, Zovány, M.-Valkó sorolvák föl csupán) a decimalbúza tesz 192 kalangyát, ebből a decimatorok sallariuma 25 kal.; keresztyénpénz, ŕ 6 dénár, 7 személy után 42 dénár, az eladott búza ára 5.88 frt. 1705-diki decimaljegyzék szerint Kraszna vármegyében más egyébféle gabona nem terem, csak búza, zab és alakor. Panaszkodnak, hogy az ellenség s a katonaság sokat eltékozolt. Az alakort a zabbal együvé rakták s a kevés tavaszbúzát is összerakták az őszbúzával; a keresztek 18 vagy 14 kévéből állanak. 16 községből 484 véka búza s 47 véka alakor s zab kerűlt be. Mindez a cséplőrészen kívül, a helységbelieknek kiadták az ebédvékát is. A dézmás leszámította a maga illetékét s így búza 460, abrak 47 véka maradt «ad solvendum».* Az abrakot nagyon eltékozolták minden helységben a resolutio alkalmával; a búza is némely helyen, mint Nagyfalun, Karásztelken s Varsolczon «meghányattatott». Valóságos dolog – mint megjegyzik – hogy e vármegyében igen gazos élet szokott teremni. A gazt ki kellett belőle választani s 37 véka ment kárba, maradt megőrlésre 423 véka s administráltatott a zilahi prófuntházhoz liszt 405 véka, a vámban is elmehetett a megőrléskor 19.*
Gelima = kalangya.
Manipulus = kéve.
Beszolgáltatandó.
Orsz. lt. Decimal-lajstromok, Liber proventuum decimalium. Annorum 1652, 1672, 1673 etc. 142. sz.
Az 1705-dik esztendőbeli dézmaméheket – a szerint a mint «ratióba* beadatott» – behordatva hordóba verették, melyeket a «futás alkalmatosságával» elvitetni nem lehetett s így a földbe ásatták; de rátaláltak; eltékozolták mind, szélylyel vagdalták a hordókat is.
Számadásba.
A pragmatica sanctio korában mezőgazdasági állapotainkat ugyancsak abból az összeírásból ismerjük, melyet Hont vármegye küldöttei végeztek nálunk.
7241715–20 körül a földmívelési viszonyok úgy Közép-Szolnokban, mint Krasznában egyaránt zavarosak és kedvezőtlenek, mert zavaros és kedvezőtlen volt a lakosság helyzete is.
Épen a zavaros időkben leli magyarázatát, hogy a szántóföldek mívelésére gondot nem is igen fordíthattak, erre vonatkozólag megemlítem Kisdobai Dobai Pálnak a Hadadon 1719-ben tartott vármegyegyűléshez beadott kérését, a ki azt se tudta, merre vannak a földjei, úgy összezavarodtak azok a másokéival, a mint kitünik a következő soraiból: «Tekintetes Nemes Vármegye! Nyirmon portiomban levő sessioim után járandó, az több compossessorokkal együtt, a váradi várnak a töröktől sok üdőkkel ezelőtt történt megvételétül és az alatt s akkor esett egész Szilágynak s azon falunak elraboltatásától fogva bizonytalanul confusio alatt lévén, noha sessioim és azok után járandó réteim authenticum documentumimból extálnak, de szántóföldeim éppen össze lévén elegyedve a másokéval és azokat rendivel ki nem tudhatván nyomozhatni – azért kérem a Nemes Vármegyét, hogy tetszése szerint nyomozza ki és oszsza fel ezeket a földeket nekem».*
Szvlt. P. G. 489. l.
Régi földesuraik minduntalan visszakövetelték a jórészt jövevény jobbágylakosokat, a kik egyébként szegénységük miatt a legszükségesebb marhaállománynyal, igás jószággal sem bírtak. A jobbágyok szökését meggátlandó, többször történtek erélyes intézkedések. Itt csak pár esetet említek, a melyekből látjuk, mily nagy dolgot csináltak egy-egy jobbágy elszökéséből. 1594-ben Ér-Szentkirályi Szikszay György és Lelei Szilágyszeghy Pál, középszolnokvármegyei alispánok és a szolgabírák a fejedelem elé terjesztik Bályoki Szénás Zsigmondnak Mindszenti Gencsy István ellen folytatott perét. Szénás Zsigmond először Ákosi Ákosy Ferencz szolgabíró és Ramocsaházy Mihály esküdt előtt követelte vissza atyjának, Péternek 725szakácsi birtokáról Ér-Mindszentre, Gencsy István birtokára szökött. Péter Bálint nevű jobbágyát, mert István király Lengyelországba való bemenése után, a medgyesi országgyűlés 88-dik §-a ellen szökött el. Tanúk voltak ez ügyben Új-Németi István, Mezey Márton, Szikszay György és Szentkirályi György szakácsi jobbágyai. A szolgabíró és esküdt a jobbágyot visszaítélték, de Gencsy felebbezett a vármegyei törvényszékhez. A vármegye megerősíti a szolgabíró ítéletét, de Gencsy a fejedelem elé felebbezett, a vármegyei tisztikar tehát az ügyet a fejedelem elé terjeszti.*
Eredetije a nagyváradi múzeumban, Bölöni-lt.
A szökött jobbágyok ügyében intézkedik az 1607 június 10-diki kolozsvári országgyűlés, hogy «az elszökött jobbágyok megadassanak; de mégis panaszolkodnak sok atyánkfiai, hogy némelyek, főképen Magyarországban az szabad helyekről és városokról, úgy mint Váradról, Biharról, váradi vár jószágából, Kis-Máriáról, Debreczenből, Belényesből, Bajonból, Tasnádról, Tasnád tartományából, Szilágy-Csehről, Zilajról, Somlyóról, Somlyó tartományából stb. és egyéb helyekről fejedelem urak, főemberek és nemes emberek jószágiból, generaliter minden hegyekről az elébbi articulusnak tartása szerint megadassanak ab anno Domini 1600 a brevis* szerint».*
Lajstrom.
Gróf Kemény József és Nagy-Ajtai Kovács István: Erd. Tört. Tára. II. 111. lap.
Apafi Mihály fejedelem Gyulafehérváron 1676-ban kelt levelében a fejedelmi ítélő-táblának meghagyja, hogy Ruszkai Kornis Gáspár marosszéki kapitányt keressék fel és adják át neki az ő parancsát, mely szerint a birtokán tartózkodó Vékei István nevű jobbágyot 200 m. frt büntetés terhe alatt adja ki nejével, gyermekeivel. Ez a jobbágy t. i. Szécsi Guthi István nejének, Erdőteleki Juditnak (E. Márton és Berei Katalin leányának) krasznavármegyei Perecsen possessioban levő részbirtokáról szökött el.*
Jlt. Fasc. 13. No. 16.
Mint 1696-ból, Közép-Szolnok vármegyének Guthi Farkas 726részére adott követi utasításából tudjuk, a lakosság nagy része átszökött a szomszéd vármegyékbe (Bihar, Szatmár), mert nem tudta fizetni adóját.*
Szgy.
Ily körülmények közt a föld mívelése csak kevés területre szorítkozhatott. Közép-Szolnokban 67 visszakövetelt jobbágy van följegyezve. A puszta telkek száma pedig a két vármegyében közel hetedfélszázra rúg.*
Magy. stat. közl. XII. köt. 340. l.
A visszakövetelt jobbágyok így oszlottak szét a középszolnoki egyes községekben: Szántón 9, Gardánfalván 5, Ákoson, Kis-Goroszlón, Nyirsiden, Solymoson, Széplakon, Tasnád-Szarvadon, Ér-Szentkirályon 4–4; Pelén 3; Girókután, Zálnokon, Kis-Várczán, Sámsonban, Szeő-Demeteren; Vártelken és Völcsökön 2–2; Bogdándon, Dabjon-Újfaluban, Debrenben, Erkeden, Felső-Szivágyon, Görcsönben, Gyöngyön és Zsákfalván 1–1.* 1720-ban Kraszna vármegyében 15 olyan szökevény jobbágy család volt, a kiket földesuraik visszaköveteltek.*
U. o. 340–41. l.
U. o. 341. l.
1715–20-ban Közép-Szolnok vármegyében a községekben elszórva összesen 142 1/2 puszta telek volt és pedig 60 éve puszta Peéren 8, Csányban 5, Bogdándon és Szeérben 3–3 s Nagy-Bajomban 2 telek; 50 éve puszta Kucsón 10, Szeő-Demeteren 7, Ákoson 5, Csögön, Ér-Girolton, Géresen 4–4, Gyöngyön, Ér-Szentkirályon 3–3 telek; 45 éve puszta Új-Németen 4, Zsákfalván 3 1/2, Görcsönben és Kövesden 3–3 telek; 40 éve puszta Tasnád-Szarvadon 7, Király-Daróczon 5, Szakácsiban 4 és Kraszna-Mihályfalván 3 telek; 30 éve puszta Nagy-Paczalban 10, Korondon 4 és Pelén 2 telek; 25 éve puszta Csiglénben 3 telek; 20 éve puszta Kisfaluban 4, Gurzófalván 3 és Egrespatakon 2 telek s végül két éve puszta Szilváson 14 telek.
Krasznában még nagyobb a pusztán maradt telkek száma. 727Az összeírás szerint a vármegyében 849-et tett ki a lakott és 505 3/4-det a puszta telkek száma (voltakép 781-et, illetve 499 1/2-et) és pedig községenkint a következőkép elosztva: a legtöbb puszta telek volt Nagyfalúban 59, de ugyanott a lakott telkek száma is 57, azután következik Kárásztelek 53 1/2 puszta telekkel s a lakott telkek száma itt már csak 27; Bagoson 38 a puszta telek, hat és féllel kevesebb a lakottak számánál, míg Kraszna 29 puszta telket mutat 41 lakottal szemben. Kémeren 23 a puszta telek, tizenöt és féllel kevesebb a lakottak számánál, Lecsméren pedig 22, több a lakottaknál kilenczczel. Zoványon is több a puszta telek hárommal a lakottak számánál, lakott ugyanis 19, puszta 21; Somlyó-Csehiben 18 a puszta telek és 8 a lakott, Perecsenben pedig 25 lakottal szemben 15 puszta telek áll. Nagyobb arányokat tűntet még fel Récse 14 puszta és 9 lakott telkével, Szilágy-Somlyó, hol 32 1/2 lakott telekkel szemben 13 pusztán áll, Kercstelek ugyancsak 13 puszta telekkel 7 lakott ellenében és Almás 11 puszta telekkel 7 lakottal szemben. Alsó-Bánon 3 a puszta telek és 14 a lakott, Oláh-Baksán 4 puszta és 11 lakott, Ballán 3 puszta és 31 lakott, Bogdánházán 3 puszta, 37 lakott, Borzáson 4 puszta, 13 lakott, Csizéren 8 puszta, 16 lakott, Detrehemben 2 puszta, 5 lakott, Elyüsön 7 puszta, 8 1/2 lakott, Felső-Bánon 1 puszta, 16 lakott, Füzesen 9 puszta, 6 lakott, Magyar-Goroszlón 1 puszta, 13 lakott, Somlyó-Györteleken 8 puszta, 10 lakott, Gyümölcsénesen 2 puszta, 9 lakott, Halmosdon 6 puszta, 14 lakott, Kraszna-Horváton 1 puszta 13 l., Hosszúmezőn 4 puszta, 6 lakott, Ilosván 4 puszta, 17 lakott, Ippon 5 puszta, 6 lakott, Jaázon 7 puszta, 5 lakott, Kaznacson 9 puszta, 19 lakott, Magyar-Keczelen 9 1/2 puszta, 17 lakott, Magyar-Valkón 9 puszta, 15 lakott, Márkaszéken 7 puszta, 14 lakott, Máronban 4 puszta, 11 lakott, Oláh-Keczelen 4 p., 10 lakott, Oláh-Valkón 4 puszta, 6 lakott, Perjén 4 1/2 puszta, 12 lakott, Petenyén 6 puszta, 10 lakott, Seredenben 1 puszta, 13 lakott, Sommályon 3 puszta, 12 lakott, Felső-Széken 7 p., 7289 lakott, Kraszna-Tótfaluban 1 puszta, 6 lakott, Somlyó-Újlakon 8 puszta, 9 lakott, Újvágáson 5 puszta, 5 lakott és Varsolczon 6 puszta, 34 lakott.*
Magy. stat. közl. XII. köt. 342. l.
Ez időtájt a földmívelési viszonyok Közép-Szolnok vármegyében a tasnádi járásban voltak a legkedvezőbbek. Itt egy-egy lakos fél vagy egész telken gazdálkodott ugyan, de azok fél és egész telkek voltak. A többi járásokban az egész teleknek csak a neve volt az, mert igen kicsi volt. 1715-ben, a mint az összeírók megjegyzik, egyáltalában nincs megállapított mérték a johbágytelkek kiterjedésére nézve. Jobbágyteleknek vették azt a területet, a melyen a jobbágy házat épített, holott ez tulajdonképen alig 1/8 telek; 1720-ban már a lakosság szaporodásával némileg javúltak a viszonyok.*
U. o. 340. l.
1720-ban Közép-Szolnok földje termőképességére nézve az összeírók a következő adatokat nyújtják: 4 magot ad 8,938 1/2, 3 magot ad 8,318 1/2, 2 magot ad 13,022 1/2, 1 1/2 magot ad 333, 1 magot ad 57.* A földet háromszor szántották s a községek határa úgy Közép-Szolnokban, mint Krasznában két fordulóra oszlott. A Krasznavármegyei földek termőerejére nézve azt írják Hont vármegye küldöttei, hogy a vetőmagon kívül 2–3 köblöt ád egy köblös föld, a rét pedig általában egy szekér szénát.* Hont vármegye küldötteinek összeírása szerint 1715-ben Közép-Szolnokban volt 5,441 1/2, köblös szántóföld és 2,835 1/2 kaszás rét, Krasznában 2,779 1/2 köblös szántóföld és 1,228 kaszás rét; 1720-ban pedig Közép-Szolnokban 32,073 köblös szántó, 21 k. irtvány és 11,370 k. rét, Krasznában 3,885 3/4 köblös szántó és 3,569 k. rét.*
U. o.
U. o. 342. l.
U. o. 340. és 342. l.
Az 1715-diki és 1720-diki összeírásoknál egy pozsonyi köblös föld 1100–1200 öllel, egy kaszás rét 800–1200 öllel, egy kapás szőlő 94 öllel vala egyenlő.
Mint már ismeretes, az összeirásnak czélja az adózás 729arányának megállapítása volt s a két összeírás kétféle, különböző utasításokhoz igazodott, minélfogva a különböző eredmények nem alkalmasak az összehasonlításra; de nem lehetnek alkalmasak a művelt terület egész pontos meghatározására sem, mert eltérő felfogásokból s jogfogalmakból egyik-másik úrbéres, jobbágyművelte földet is kihagyták, emellett kimaradtak a nemesi birtokok s a városoknak, mint nemes személyeknek tulajdonát tevő javak.
1715-ben, mint az összeírók említik, Közép-Szolnok vármegye főterménye a tengeri volt. A lakosok evvel táplálkoztak általában, a mi nyilván a szegénységnek a jele. Ez a tengeri-föld 1720-ban már 1717 1/2 köblöst tett ki.* 1715–20 körül Közép-Szolnokban a sertéstenyészté volt némileg elterjedve; a makkoltatásból ugyanis bizonyos állandó jövedelem folyt be.*
Magy. stat. közl. XII. k. 340. l.
U. o. 341. l.
1720-ban a gabonaneműek termése (három évi átlagban), a széna- és bortermés (egy évi átlag) ekként állott: termett Közép-Szolnokban gabona 87,307 köböl, széna 11,370 szekérrel, bor 8,256 cseber, Krasznában gabona 9,712 köböl, széna 3,569 szekér, bor 3,974 cseber.
A Meszesen túli vidék gazdasági állapotáról a pragmatica sanctio ideje tájáról pontos adataink vannak. Az egész Almás és Egregy mentén elterülő helységek határait két fordúlóra művelték; a föld általában terméketlen, sovány, trágyában hiányt szenved. Rendszerint kétszer szántottak négy és hat ökörrel. Leginkább kétszerest, tavaszi búzát termesztettek. Gyakran panaszkodnak az Almás és Egregy kiáradásáról, a mely tönkreteszi terményeiket. Szénájuk erdei. Erdejük van elég, melyet építkezéseiknél kihasználnak.
Hogy a mezőgazdasági viszonyok még a XVIII. század derekán se voltak kedvezőbbek, erről eléggé összefüggő kép alakúl Tasnád vidékéről. Egy 1742-diki tanúvallatási jegyzőkönyv 730meglehetősen rendezetlen viszonyokat tár föl. Egyik-másik község gazdasági helyzetéről egészen tüzetes leírást nyújthatunk.
A Czégény határán levő kaszálók a paraszt telkek után valók volnának, ha meg tudnák különböztetni az egyik részt a másiktól. A kaszálókat (határt) minden esztendőben felosztják, a mikor is egy-egy paraszt gazdának egy szekér szénára való fű jut. A szántóföldeket nem osztják fel, mert majdnem az egész határt elrontotta a víz s nem művelhető. A ki teheti, felfog egy-két darab földet ott, a hol tetszik s a hol jobbnak látja, s felszántja, a miért senki sem háborgatja. Kivételt képeznek a nemes telkek után való földek, melyekhez más nem nyúlhat. Minden nemes telek után külön nemes földek vannak. A Nagy-Derzsidával határos Szoldobágy puszta falú határát majdnem egészen fölfogta az erdő és gaz. Külön szántóföldeket egy birtokos sem tart, hanem mindenik ott szánt, vet, a hol tetszik s ebben nem gátolják egymást.
A kisfalusi szántó- és kaszálóföldek nincsenek külön szakasztva telkek szerint, hanem a két birtokos vajdái minden esztendőben darabonként osztják el azokat egyenlően a gazdák között; a kaszálókat rúddal mérik. A kisfalusi colonicalis örökös telkek után különös mezei örökségek, örök földek nincsenek. A falú határát minden esztendőben nyíllal osztják fel a telkek száma szerint. Minden telek után körülbelűl négy köböl búza alá való szántóföld jut, szénafű pedig mintegy három szekér számára való. Azt, a mi a puszta telkek után jut, maguk a birtokosok adják ki 6–6 máriás taksáért. Csög határát minden esztendőben felosztják. Mindenik gazdaembernek jut egy-egy fordulóban körülbelűl tíz véka alá való szántóföld és hét szekér szénára való kaszáló.* Csögről érdekes dolgokat tartalmaz egy 1734-dik tanúvallomási jegyzőkönyv, mely szerint «Az itt való falusiak csak gyülevész és 731nem ide való ős örökös emberek, hanem csak hol jöttek, hol mentek. A mely földek régen a régi ide való ős örökös emberek telkei után voltak, azok immár összeelegyedtek és nem tudják, hol melyik föld, melyik ház után való. Egynehány emberen s sessión kívül minden föld a határon a két ide való possessoré, a kiknek vajdájok hol elosztják a két fél zsellérei közt a földeket annak idejében, hol pedig csak szabaddá hagyják a zselléreket, hogy szántson kiki, a hol tetszik magának. Rétje van a falunak, minden esztendőben nyíl szerint osztják el minden embernek egyaránt.*
Bl.
Bl.
1791-ben a gubernium a krumpli termesztését ajánlja Közép-Szolnok vármegyének s a termesztés módjának leírását nyomtatásban meg is küldi.
A czukorkrumplit Zilahra legelőbb Gyarmati Sámuel dr. hozta be.*
Szilágyi Ferencz: Zilah Tört. 111 lap.
A XVIII. század közepén Közép-Szolnok vármegye a kárttevő állatok pusztítása iránt ekként intézkedett: Minthogy a kárttevő madarak és egerek nagyon elszaporodtak, elhatározza a vármegye, hogy minden egyes mágnás 1000 madárfőt szedetni tartozzék, a mihez a mágnások hozzá is járúltak. A nemes emberek és a tiszttartók százat-százat szedessenek és azt a jövő aratásig a szolgabírónak beszolgáltassák egy forint büntetés terhe mellett, melynek fele a római katholikus, fele pedig a református papoké legyen. A parasztok minden háztól ötven-ötven verébfőt adjanak be, tizenkét forint büntetés terhe mellett; nem szabad lévén ebben brutálisan büntetni.* Ez időből írja Bél M., hogy (1753.) madár- és vadállománya Közép-Szolnok vármegyének kivált a sűrűbb erdőségekben roppant nagy, annyira, hogy szabad vadászattal kell őket irtani, nehogy a földek és szőlők mívelésére is veszedelmessé váljék.*
Protocoll. Pol. Oec. 1744–1761; 162. lap.
Bél M. Comp. H. G. 123. l.
732Ugyanez időtájt a napszámárakat is szabályozza. Nagy visszaélések történtek a nyári munkások dolgában, «kik maguk szabnak meg maguknak érdemük felett való napszámot, mintha most az országban bővebben volna a pénz. Ebből a gazdáknak tetemes káruk, a magistratusoknak pedig sérelmük származik. Hogy tehát ebben a dologban is a jó rend megtartassék, az időnek vagyis a nap hosszúságának vagy rövidségének tekintetbe vételével a mostani hosszabb napra a következő napszámok állapíttatnak meg: Jó kaszásnak a gazda kenyerén 24, maga kenyerén 30 dénár. Alábbvalónak a gazda kenyerén 21, maga kenyerén 27 dénár. Jó kapásnak vagy férfigyüjtőnek gazda kenyerén 15, maga kenyerén 21 dénár. Boglyarakónak gazda kenyerén 18, maga kenyerén 24 dénár. Aratónak, még pedig kévekötőnek gazda kenyerén 18, maga kenyerén 24 dénár. Jó aratónak gazda kenyerén 15, maga kenyerén 21 dénár. Alábbvalónak gazda kenyerén 12, maga kenyerén 18 dénár. A rövidebb napok eljöttével pedig egy-egy polturával csökken mindenféle napszámosnak a napszáma. Melyet, hogy 12 forint visszavonhatatlanúl behajtandó büntetés terhe mellett megtartsanak, azt a járási szolgabírák késedelem nélkül tudtokra adni el ne mulaszszák».*
Protocoll. Pol. Oec. 1744–1761; 63. l.
A munkásnép egyébiránt sokszor kénytelen volt más vidékre indúlni kenyérkereset után. Mint Kőváry 1840-ben mondja, megtűrne ez az áldott vidék több mívelési ágat. Hálásnak tartaná a méhtenyésztést. De meg kellene kísérteni a föld gyomra termékeinek kiaknázását, hogy a nép napszámhoz jusson, mert kénytelen volt «Magyarország napi járó városaiba menni nehány napi munkabérért».*
Tudománytár, 1840. VIII. k. 33. lap.
A szőlőtenyésztés nyomaira már a legrégibb korban következtethetünk.
A szőlő behozatala Erdélybe a rómaiak érdeme. «Hogy 733nagy mérvben folyt a szőlőművelés a római korban, Erdélynek borairól híres, más nevezetes részeiben nemcsak a Hegyalján és Küküllő mentén, hanem Szilágyban is, erre utalni látszik azon 1797-ben Szilágy-Somlyó határán talált s 203 arany nehézségű arany láncz, melynek ékítményeűl a szőlőművelésben használt eszközök aranyképletei csüngtek alá.»*
Ackner: Die römisch. Alterthümer in Siebenbürgen. 41. lap.
A Szilágy és Érmellék híres bakatora a hagyomány szerint a «Bacca d'ora» (aranyszem) nevű szőlőfajtából származik, melyet állítólag Nagy Lajos hadserege hozott magával 1352-ben Olaszországból.*
Kővári László: Erdély történelme. II. köt. 20. lap.
Az Érmelléken kívül Somlyó s Cseh vidékének szőlőhegyeiről hallunk gyakran. Így pl. 1569-ben Szécsi Guthy János Somlyói Fehérváry Tamás egyik szécsi jobbágyának középszolnokvármegyei Szécs faluban levő szőlőjét elfoglalta, a miért a fejedelmi törvényszék elé, idézik.* 1591-ben a középszolnoki szolgabírák tanúvallatást tartottak Ráthóti Gyulaffi László számára arról, hogy a Szongolit (Benedekfalván) szőlő dézsmáját és kilenczedét Csehbe szedték.* Gyulaffi László várába fogadott Borsvay Zsigmondtól tíz akó bort megőrzés végett 300 frt értékben, de a maga hasznára fordította. Ezért 1608-ban per folyik Gyulafi özvegye Szécsi Kata alperes és Borsvay özvegye L. Bánfi Judit felperes között.*
Nagyv. múz. Blt. eredetiből.
A szolgabírák jelentése a fejedelemhez 1591. Mária születése után való hétfőn. GKG. A. fasc. I. III.
GKG. C. fasc. XIX.
1753-ban Közép-Szolnok földjét szőlőtermelésre alkalmasnak mondja Bél Mátyás; megjegyezvén, hogy nem művelik okszerűleg.*
Comp. H. G. 123. l.
1705-ben azt látjuk, hogy a krasznavármegyei szőlőhegyek terméketlenek; de a rajtok szüntelenűl forgó hadak elhordják a szőlőt, bort, «mind pedig az ellenségnek ezen keresztűl Erdély felé menetele alkalmatosságával» pusztittattak, s így a lakosok csak a megmaradt borocskájok mennyiségével 734számolhattak be. A bor ejtelét (nyolcz ejtelből állott a veder) négy polturájával számították. Perecsen, Keczel, Horvát, Kraszna, Bagos, Kárásztelek valának a bortermő helyek s még Balla, Goroszló, Varsolcz, M.-Valkó, Borzás, Zovány s Ilosva; de az utóbbi helyekről mi sem kerűlt ki a fenti ok miatt. 56 veder s 6 ejtel jutott a fődézmáló Debreczeni Péter kezéhez.
Egy 1600-diki regestum a bor dézmálásával számol be Kraszna vármegyét érdeklőleg. A dézmálók esküje is fenmaradt a következőkben: «Mi Ughray Sándor, Dormany Péter, András deák, esküszünk az élő Istenre, atyára, fiúra, szentlélekre, teljes szentháromságra, hogy e jelenvaló esztendőbeli Kraszna vármegyének második járásában való bordézmálásban hívek, igazak és szorgalmatosak leszünk és az ő felsége jövedelmét is minden fogyatkozás nélkül, a hova illik, beszolgáltatjuk és az ő felsége proventusából semmit magunknak meg nem tartunk. Instructiónk ellen semmit nem cselekedünk, az igaz regestomunkat a dézmálás elvégezése után két hét mulván, fizetésünk elvesztése alatt, a váradi udvarbírónak beadjuk, a hol pedig ő felségének kárt tennénk vagy a szegény néptől erővel valamit elvennénk, kiért panasz jönne reánk, az ő felsége kamerájának szabad legyen minket a mi levelünknek erejével megfogni és mind személyünkben magunkban, érdemünk szerint, megbüntetni, nemességünknek semminemű szabadsága ellene nem állván. Isten minket úgy segéljen. A váradi várban 1600 november 5-dikén.»* Ugyancsak hasonló esküt tettek ugyanazon helyen s időben Ábránffy László, Pápay György, Nagy István és Furtha János, a kik a bor dézmálását Kraszna vármegye első járásában végezték. Fölsorolva mindössze Récse, Vaja, Valkó, Zovány, Bádon s Lompért vannak a regestumban, melynek végén megtaláljuk, hogy a dézmabor Kraszna vármegye első és második járásában 735tett 985 cb. (köblöt), a melyből a tizedrészre esik 98 1/2 cb. Ebből most már a decimatorok salláriuma 30 cb., maradt beszállítandó 5 hordóval 68 1/2 cb. Az egyes hordók 18, 12, 13, 12 1/2 és 13 cb. bort tartalmaznak.*
Ez érdekes esküformát a mai helyesírással írtam át.
Orsz. lt. Extractus decimarum agnorum frugum et vini per caam scepus. pro suatte arendat.: annorum 1590–1600. nro 146.
A korcsmáltatásra mindenütt rátalálunk, a jobbágyszolgálmányoknak meg épen nélkülözhetetlen föltétele.
1631 márczius 19-dikén Ákos mezővárosban az ottani külső és belső félben lakó nemesek egyhangúlag azt határozták, hogy az ákosi paraszt emberek Szent-Mihály naptól húshagyó keddig árulhassanak bort, a nemes emberek pedig azután. Az ez ellen vétő paraszt 6 frt, nemes ember pedig 12 forint büntetés alá esik, mely összegek fele az alispáné, fele pedig azé, a ki az alispánt kihozza.*
Szvlt.
Az 1646 márczius 11–27-diki fehérvári országgyűlés azt határozza a krasznavármegyeiek panaszkodására, hogy «két-három cseber borért ne tartozzanak ő kegyelmek hűt szerént való testimonialist adni». Kéri egyúttal a fejedelmet, tiltaná meg, hogy a «borokat a harminczadosok ne csapolják».*
Szilágyi Sándor: Erd. orsz. emlékek. X. köt. 440. l.
A borkereskedés egyébiránt nagy forgalomnak nem igen örvendett; de azért keresett volt a szilágysági bor, jóllehet a minőség nem mindig volt elsőrendű.
1692 junius 13-dikán Kusalyi Dobray Péter nemes ember néhány hordó bort vivén Várad felé kereskedésnek okáért, azokból Szécsi Guthi Farkas tíz hordó borát eladta Kis Balázsné Ramacsa Anna asszonynak, az árából Ramacsa Anna megfizetett 120 frtot, ha a többit kitűzött időre meg nem fizetné, Guthi Farkas elfoglalhatja középszolnokvármegyei birtokát.*
Eredetije Bölöni-lt. nváradi múz.
Latran Borbála Guthi Farkashoz Csekén 1699 február 7-dikén írt levelében panaszkodik, hogy borait nem tudja eladni, mivel a Tiszahátság nagy szorongatásban lévén az 736executio miatt, igen olcsón (10 frton) adja. A mi kevés neki termett, Ungvárra küldötte fel még az őszszel, s ott vesztegették el 12 frton hordóját. Kéri továbbá Guthi Farkast, hogy szállíttasson jó szilágyi bort Rosalyba, köblit egy magyar forinton megveszi, de ne késsék vele, mert az út is megbomol; savanyú ne legyen, hanem jóízű, tisztán szűrt, «az hozáskor is valami változás ne essék».*
Jlt.
A szüretek megtartása idejét is szabályozták. 1719 október 14-dikén rendeli Kraszna vármegye gyűlése, hogy a somlyói Nagyhegy nevű szőlőhegyen a jövő kedden kezdjék a szüretet, a Szenthegyet pedig a jövő hétfőhöz egy hétre szedhetik.
Hont vármegye küldötteinek összeírása szerint Közép-Szolnok vármegyében 1715-ben 1172 kapás szőlőföld volt, 1720-ban pedig 4128 kapás; az egész terület legnagyobb részt a magyar lakosság birtokában. Egy kapás föld általában két cseber bort adott, s egy-egy cseber ára egy és fél forint volt rendesen. A zilahi és fürményesi bor cseberje 1 frt 65 dr volt, csupán egy csebret adott egy kapás föld. A pelei, szilvási és sződemeteri szőlők ugyancsak egy csebret adtak, az ára egy forint volt. 1715-ben 148 kapás volt nemesek vagy nem helybeliek birtokában, 1720-ban pedig 280 1/2. A krasznai viszonyok hasonlók. 1715-ben 1000, 1720-ban 1987 kapás volt a szőlőterület. A termés rendesen két cseber, egyes falvaknál olykor nyolcz. Ez helyi cseber, melyben 16 pozsonyi itcze volt csupán s egy ilyen cseber 15–17 kr. volt mindössze. Egy igazi pozsonyi cseberbe való bormennyiség azonban két forintba kerűlt.*
Magy. stat. közl. XII. k. 341. l.
Az 1715-diki összeírás szerint Közép-Szolnok vármegyének egy évi átlagos bortermése 8256 cseber.* Kraszna vármegyének egy évi átlag szerinti bortermése 3974 cseber.*
U. o. 58. l.
U. o. 58.
Ekkor a Közép-Szolnok vármegye területén termő bor, – 737mint maga a megye mondja – nehezen vagy egyáltalában nem bírta az elszállítást, azért jóformán az egész termést otthonn fogyasztották el.*
Magyar stat. közl. XII. k. 341. l.
Rettegi többször említi a szilágysági szőlőket. Így: «Végeztük el, Istené a dicsőség, ezen 1760-dik esztendőt is házam népével együtt jó egészségben, felettébb való kár s betegség nélkül, jóllehet sok változásokon s egyéb kedvetlenségeken mentem által, mivel ezen esztendőben felette megszoríttattam perceptorságbeli liquidatiomnak ex (s) olutiójára; a nagykrisztolczi porczióját is gyermekeimnek az idén váltották ki e. c. t.; ugyancsak ezen esztendőben szerzettem én is Zálnokon négy sellért, ötödfél házhelyet, egy jó darab szőlővel együtt, melyet ha művelhetnék, nem lenne károm benne».* Az 1761-diki bortermésről ekként emlékezik: «Eltelék ez 1761-dik esztendő is Isten kegyelmességéből, mely is nem mondathatik sovány esztendőnek, mivel a gabona, kivált a búza mindenütt bőven termett, törökbúza nem mindenütt, hasonlóképen széna is némely helyeken igen-igen kevés, bor pedig a Szilágyban nagyobb bőséggel s jobb mint tavaly, még most is meg lehet hármával egy forinton venni mindenütt».* Ugyanő a szilágysági borról, a szőlő mívelésének módjáról s egyéb gazdasági dolgokról még ezeket írja: «Istennek kegyelmességéből eltelék ez az 1763-dik esztendő is. Mit írjak iránta, alig tudom, mivel mind az időknek, mind az dolgoknak állhatatlanságát, változandóságát egyszer sem tapasztaltam úgy és olyan formán. A mi a dolgokat illeti, a mint feljebb is fogtam említeni, sokféleképen változtak. A mint megírtam, a mit győztem, az idők is úgy folyának, hogy némely helyen szárazság volt, némely helyen pedig elég a termés is, ahhoz képest néhol bőven termett búza, törökbúza, mint a Szamos mellékin; széna szintén úgy, mert a mi földünkön elég van; 738a Mezőségen s a Nagy-Szamos mellett kevés bor, a Szilágyban egész a Marosig kevés és savanyú, a Küküllők mellékin bőv és jó; a gyümölcs az egész Mezőségen, a hol csak volt egy gyümölcsfa, nagy bővséggel termett, nálunk s az egész Szilágyban nem volt, hanem Giro(l)tban oly bőv volt kivált a szilva, hogy majd az ágak letördelőztek a termés miá; itt ezen a plagán seholt sem volt. »* 1764-ben búza mindenfelé bőven termett, úgy széna is, a törökbúza nem mindenütt ment perfectióra,* hasonlóképen a szőlő is nem volt igen termett, s nem is ért meg úgy, a mint kellett volna. A borok savanyúk, kivált ide be Erdélyben, Magyarországon s a Szilágyban is némely helyeken a tőkére mivelt szőlők jobban megértek, de ragyásak voltak.*
Rettegi. Hazánk. I. k. 381. l.
U. o. II. 230. l.
Rettegi: Hazánk. II. köt. 382. lap.
Tökélyre.
Rettegi. Hazánk. III. k. 128. l.
A szilágysági szőlők okszerű művelése körül érdemeket szerzett gróf Gyulay József, kővári főkapitány.*
Erd Gazda. 1898. évi 8. füzet 54. l.
A magasabb oldalakat szőlőhegyek erdeje teríti be, – mondja Kőváry 1840-ben – oly nagy mértékben, hogy a Réz alján kívűl az egész Szilágy ide fordítja minden erejét. «Bora jó, de sok csak gondos mívelés után terem», ezt a gondos mívelést azonban nem adja meg igen sok termesztő, úgy, hogy némelyik «csak a természet ingyen kegyelméből szűr». A szőlőt többféleképen művelték: tőkére s karikára; «néhol el sem fedik, még sem féltik a fagyástól, mint az erdélyiek». Legjobb bor terem az Érmelléken, különben híresebbek a szeődemeteri, somlyai, ballai, paczali, tasnádi, kelenczei és gardánfalvi. Ezeket emeli ki Kőváry. A szőlőfajok közül a «piros bakatort» említi, mint a minél kedvesebb ízű szőleje alig van Erdélynek. Nem kerűlte ki írónk figyelmét a szilágysági szüret sem. A sok szőlőhegyért – úgymond – aztán szüretje is igen sajátságos. Megnyílnak a szőlőhegyeken a házak, recsegnek, csattognak az éhes pinczék és szomjas 739sajtók. Megérkeznek a vidéki birtokosok, erdélyi és magyarországi borkereskedők, a kik összevásárolják a bort. «Ekkor megnépesednek a szőlőhegyek, a falvak mintegy kihalnak, a Magura ormai pompás sétányokká s utczákká válnak s ha égés támad a falvakban, alig marad ember, a ki fölkiáltson».* Azóta szép hegyeink sorra elpusztúltak, de lassanként újra betelepíttetnek, hogy újra feltámadjon a hegyek eleven élete.
Tudománytár, 1840. vm. 27–28. l.
Szőlőműveléssel foglalkozik most 168 község, az 1897-dik év végén fillokszerás község 139 volt. A szőlők felújítását megkezdte 67 község. 1897-ben termett 2002 hektoliter must, a termett mustból készült új bor 1801 hektoliter, szőlőt eladtak 8870 kilogrammot, a termett új bor értéke 47,266, az eladott szőlő értéke 2174, az összes szőlő- és bortermés értéke 49,440 frt.
A mértékeket illetőleg az 1588 deczember 8–23-diki medgyesi országgyűlésen azt határozták, hogy «Magyarországban, Kraszna és Közép-Szolnok vármegyében a kolozsvári köböl és ejtel mérték tartassék».*
Szilágyi Sándor: Erd. országgyűlési emlékek. III. kötet. 133. l.
Az 1622 május 1–23-diki kolozsvári országgyűlés azt rendelte, hogy Kraszna és Közép-Szolnok vármegyékben is az itczét és vékát a váradihoz szabják.*
U. o. VIII. köt.
Az 1578 április 24-dikétől május 5-dikéig tartott a kolozsvári egyetemes gyűlés azt kivánta, hogy «Biharvármegye az budai pinttel mérjen, cseber számára mind az több vármegyékkel egyetembe egy bormértéket tartván Krasznában és Közép-Szolnok vármegyében».*
U. o. III. köt.
Ilosvai Selymes Péter idejében sovány jelzője volt Szilágyországnak. A hegyesebb vidékek lakói egyébként is rá vannak utalva, hogy a mezőgazdaság hiányait egyéb megélhetési móddal pótolják. «Bővölködik e föld sok szelíd barmokkal, erdőkön s mezőkön legelő vadakkal», mondja a tizenhetedik 740század második felében élt egrespataki verselő pap. Mégis azt mondja 1753-ban Bél Mátyás, hogy az állattenyésztés nem nagymérvű Közép-Szolnokban, az alkalmas legelők hiánya miatt.*
Bél M.: Comp. H. G. 123. lap.
A Szilágy mind a házi, mind a vadállatok sorából igen sok fajjal dicsekedhetik. A házi állatok ismeretes sorából Kőváry kiemeli a juhok és sertések sokaságát. Honi juhot majd mindegyik gazda tart, tehetsége szerint nagyobb vagy kisebb mennyiségben. A birkatenyésztést a szilágyi főnemesség karolta fel lelkesen. Számosan vetélkedtek e szép iparág meghonosításán. «Sem pénzöket, sem fáradságukat nem kímélték», csakhogy eredményhez jussanak: báró Wesselényi Farkas és Miklós, báró Bánfi Ádám és János s Pelei Farkas. Közülök a főérdem id. báró Wesselényi Farkast illeti, mint a kit nemcsak a Szilágy, hanem egész Erdély «első birkagazdául» emleget, általában pedig az egész Wesselényi-családnak a külföld előtt is megvan alapítva «birkászt hitele». Zsibónak, mint főgazdasági czikkét, említi írónk a ló- és birkatenyésztést, «a legnemesebb honosított fajokból».
A sertéstenyésztésre már maga a természet ösztönzi a birtokosokat, «midőn rengeteg erdein a tengermakkot oly bőkezűleg szórja szét». De a birtokosok ki is használják ezt, mert az apróbb birtokosok is annyi sertést tartanak, hogy csaknem mindegyiknek van külön csordája s «bár makkoló erdeje nincs mindegyiknek, a telet mégis gazdaságosan lábolják át, mivel darabját egy pengő forintért rendszerint makkra bocsátják s azon pár sertés, mely két pengőért telelt, majd 30–40 pengőn kél el! »*
Tudománytár, 1840. VIII. köt. 25–26. lap.
1764-ben az egész országban, sőt Magyarországon is szerteszéjjel mindenféle szarvasmarhák, sőt a sertések is láb- és szájfájásban sínylettek. Egy német asszony – írja Rettegi – 741azt beszélte Borsán, hogy a mely nap eclypsis* van, az nap ne itassák meg a marhát; ekkor pedig nagy vala a napban 1-ma Április délelőtt.*
Napfogyatkozás.
Rettegi, III. k. 69. l.
A hús áráról a XVIII. századtól vannak adataink. Ekkor Zilahon 1712 január 20-dikán a tanács a hús árát három pénzre emelte.
Minthogy a mészárosok a marhának alacsony ára daczára is szerfelett drágán adták a húst, elrendelte a vármegye, hogy a húsnak fontját 3 pénznél drágábban adni ne merészeljék, különben 12 forint büntetést szenvednek. Hasonlóképen a «botshor»-nak is a javát 24, alábbvalóját 18 pénzen és nem drágábban adják; a még alábbvalót pedig 15 és a legeslegalsó rendűt 12 pénzen.*
Protoc. Pol. Oec. 1744–1761; 63. l.
1818-ban a gubernium rendeletére a zilahi tanács a következő árakat szabta meg: 1. a jó marhahúsnak fontja 8 kr.; 2. a juhhúsnak fontja 7 1/2 kr.; 3. a szalonnás sertéshúsnak 18 kr.; a paraszt sertéshúsnak 10 kr.; 4. az ó-szalonnának 54 kr.; 5. az ó-hájnak 1 Rf. 12 kr.; 6. a nyers szalonnának 32 kr.; 7. idei nyers hájnak 48 kr.; 8. a jó nyers faggyúnak 18 kr.; az alább valónak 14 kr.; 9. a szebeni túrónak 20 kr.; Bodon túrónak 16 kr.
1771-ben Mária Terézia a juhtenyésztés és dohánytermelés emelése végett népszerű modorban írt könyveket osztatott ki a nép között. 1771 deczember 21-dikén kelt ily rescriptuma alapján Közép-Szolnok vármegye is gondoskodik, hogy a nép között a hasznos füzetek elterjedjenek.*
Zilah város lvtára.
A lótenyésztést illetőleg körülményesen kell megismerkednünk a Wesselényi ménesével. Erről a világhírű ménesről írja Kemény, hogy minden lord, marquis és magát nagy úrrá játszó tourista, ha a Lajthán átjött, Erdélybe elment. Csábította a vágy, hogy találkozzék a magyar mágnással, 742hogy «bámulatos lóidomítási ügyességéről mesét és valót hallhasson», versenyezzen, nagy összegeket koczkáztasson fogadásokra.*
Kemény Zs.: A két Wesselényi. 7. l.
Kazinczy Ferencz Utazásaiban leírja Wesselényi ménesét. Ezeket mondja róla: A zsibói istálló azon szerint érdemel bővebb előadást, a hogy a vásárhelyi, szebeni, fejérvári gyűjtemények, mert ez Erdélynek úgy kevélysége, mint amazok. A ménest Wesselényi Pál, a most élő Miklós nagyatyjának nagyatyja állítá 1660 táján, válogatott erdélyi kanczákból s az magát már az ő idejében tekintetbe hozta volt. István, rendek előlülője, Pálnak fia, látta a szerencsés kezdetet, és ménesét török és tatár kanczák által nemesítette. Fiai, Ferencz és István, megosztozának. István, a mi Miklósunk nagyatyja, nápolyi méneket hoza be, hogy a török faj magasabb termetűvé váljék. Látta, hogy a két faj nem illik együvé, s valami megkorcsosult, kihányta. Most megveve Generalis Brentanótól egy huszonnyolcz esztendős Galant nevű mént, kétszáz arányon és tizennégy darab harmadfű csikón. Ennek atyját akkor hozák által a Pyrenéeken, midőn VI. Károly Barcellonában megkoronáztaték, s ez leve törzsöke, atyai vagy anyai ágon, minden Zsibón nevelt lovaknak. Istvánnak özvegye, vargyasi báró Dániel Polixéna, még nagyobb fénybe hozá a ménest. Óvta a nemtelen lovaktól, a fajokat megkülönböztette, jegyzőkönyveit nagy gonddal vitette, az ifjú lovakat költségesen neveltette, taníttatta. Ügyes lovászmestereket fogada szolgálatjába, nevezetesen Gründelt, ki mestere lőn Miklósnak. Ez, akkor kapitány a Bethlen Ádám huszárai közt, 1775-ben egy Monarch és egy Brillant nevű spanyol eredetű mént hoza a lengyel király istálójából, és egy törököt. Anyja halála után 1776-ban a gróf Haller János gorbói istálójából egy Cicerót vett meg, mely I. Ferencz, római császárnak spanyol ménű spanyol kanczájú lovai 743közül eredt: Hyam angol lójátékostól 1773-ban egy négy esztendős Alexander szürke mént; herczeg Kaunitz Domonkostól pedig 1790-ben egy Andaluso nevű spanyolt, melyet a herczeg atyja, a miniszter, maga hozott ki Spanyolországból; végre 1792-ben szerencsés volt szert tenni gróf Mikótól egy Müzir nevű eredeti arabsra. A Monarch és Brillant maradékait nem tartotta meg Zsibó. A mostani ménes nevel spanyol, angol, arabs fajokat. Ezeknek törzsökeik: a spanyol fajtában: 1. Galant, más nevével Brentáno; 2. a Hallertől vett szürke Cicero; 3. a Kanitztól vett Andalusó; az angol fajtában: 1. a Hyamtól vett Alexander; 2. a II. Miklós által Angliából 1822-ben kihozott Cato; az arabs fajtában, a gr. Mikótól vett Müzir. I. Spanyol faj. 1. Brentano neme. Ebben ragyogtanak a II. és III. Galant, a Superbo, Daru, Amico, Kakas, Kedves, Bucephal, Jupiter, a Daru Bucephal fia, Hannibal, Pajzán, Philosoph. Bucephal, 1816-ban huszonnyolcz esztendős volt. Szine sárgásfakó, serénye és farka fehér és serénye igen tömött, hosszú, perpendicularis. Feje busa, háta horpadt. És mégis egyike az istálló fő díszeinek, urának egyik öröme. Philosoph, tizenhat markos, szürke, remekje a tanúlt lovaknak; s innen a név. Az I. Miklós kedvencze, méltósággal teljes lépdelései miatt. Jupiter, barnapely, főéke a hattyúnyak. Pajzán, szürke kancza. Teljesen iskolázott, oly uszó trappos, mozdulásai oly pattanósak, oly fáradhatatlan, hogy álmélkodás nélkül nem láthatni. Amico, Wesselényinek már katonaságában is kedvese, Lengyelországban és Silesiában. Harminczhat esztendőt élt. Kedves, Zsibónak legtanúltabb nevelése, Miklós a maga nyolczesztendős Miklósát 1805-ben ezen kezdé iskolázni. 2. Cicero neme. Legnevezetesebb gyermekei a lángszínű I. Caesar, Zsibónak, sőt az egész Erdélynek örök dísze, a külföldnek irigysége. Kihalt 1804-ben, maga helyett hagyván a hasonló színű II. Caesart, a Csinost, a courbettoló ifjú Cicerót s Armidort, az ifjabb Caesar anyai testvérét, a szép Madár kanczát és Scipiót, Armidornak és 744Spagnolának fiát, ki szép, mint atyja, s nagyobb. 3. Andalust neme. Az ifjabb Andalusó, a Tüzes, Spagmolo, Superbo, Ráró és Spagnola, híres kancza. Ez nem volt czifra ló; de mindig szép fiakat szült. Gróf Károlyi József érette 700 aranyat igért. «Annyit nem ér, mondá Wesselényi; s nekem a ménestartás oly kötelességem, melylyel őseim emlékezetének tartozom». II. Angol faj. Alexandernek leghíresebb gyermekei: Fox, Pitt, Admirál, Eclipsz, ifjabb Alexander, Fanny és Jenny. Eclipsznek egy szép fiát, Bruce, én vettem ajándékban 1816-ban. Az ifjabb Miklós 1822 februáriusban indúlt ki együtt kapitány gr. Széchenyi István úrral, a nagy Széchenyi fiával, Londonba és Párizsba, s Angliából hozá Cato nevű sötétbarna tizenöt markos háromhüvelyű ménét. Született Cato 1809-ben Lord-Stawelnél. (General Studbook II. k. 133. l.) Atyja volt Sancho, anyja Gipsy. Gipsynek atyja Trompator; ennek Conductor; és ez unokája volt Matchimnek s Cadének második unokája Cade Godolphin angol atyától származott. (I. k. 169. l.) Gipsynek anyja Herodtól és Snap leányától ered, ki Childersnek unokája volt. (II. k. 342. l.) Sancho atyja Don Quixot; ennek anyja Highflyer. (I. k. 155. l.) Don Quixot Chaunters fia, Eclipsz unokája. (I. k. 86. l.) III. Arabs faj. Müzirnek minden ménmaradékai közül egyedül Almanzor élt 1816-ban, de feleségei, leányai voltak. Csak tizennégy markos; színe szürke. Neptun nem teremte soha szebbet s a genealogiáját Salamon idejéig felvivő kochláni ménes kevélykedve nevezhetné fiának. Ha valamely fejedelem a legigazságosabb háborúban meggyőzte volna ellenségét, annak triumphusát Almanzoron kellett volna tartani. A ló igen öregen és hektikában nagy áron vétetett meg a drezdai udvar számára.
A felső istálóban, a fedett iskolával egy fedél alatt, Kazinczy legutóbbi ottlétekor balra ezek állottak s ezzel a renddel: 1. Superbo, 2. Zoroaster, 3. Jupiter, 4. Armidor, 5. Scipio, 6. Büszke, 7. Bucephal, 8. Tibar, 9. Kakas, 10. Andaluso, 74511. Eclipsz, 12. Arioso, 13. Almanzor, 14. Daru, 15. Philosoph. Az udvar felé ezek: 1. Generál, 2. Mariandel, 3. Lámpás, 4. Pajzán, 5. Ráró, 6. Batallador, 7. Astereon, 8. Oszkár, 9. Caesareon; s a ház asszonya négy feketéje, és két hermelinje. A húsz mén, három kancza, egy metszett körül szolgált 1 lovászmester, 8 legény, 2 ficzkó és a lovaglók. Az alsó istáló a kastély keleti szárnyában, tele volt hasonlóul már kitanúlt vagy akkor iskolázott lovakkal. A lovak a Wesselényi-czímert viselték balfarukon, a rózsát tartó szírént; nem a név első betűit.*
Kazinczy Ferencz Utazásai, Budán, 1839. 349–354 l.
Az ifjabb Caesar és Armidor a legszebbjei mindama lovaknak, a melyeket Kazínczy Ferencz látott s ezeket, valamint Bucephalust Brutust («mely csupa tűz, mint minden ló, mely Zsibón lett») bele is szövé amaz ódájába, melyet Báró Wesselényi Miklóshoz, Miklós fiához 1809-ben írt.*
Felsőmagyarországi Minerva, 1825. jan. füz. 29–32. l.
Paget János 1835-ben a Wesselényi Miklós zsibói ménesének ismertetése közben, kitérőleg a következő érdekes megjegyzést teszi, midőn Wesselényi M. eszméinek korára minden irányban kiterjedő hatását ecseteli: «Majdnem mosolyt kelt a lótenyésztés és politikai nézetek szoros összefüggésének vizsgálata. Első, mit a «liberalis» ifjú tesz, midőn ősei birtokához jut az, hogy atyja istálóit a régi «anyagtól» (t. i. lóanyag) megtisztítja s magát Zsibóról újjal látja el; míg az absolutizmus hivei öntudatosan elődeik haszontalan lovait tartják meg. Elannyira, hogy a férfiu politikai nézete lova farkának vágásáról is felismerhető! A mint egyszer éj idején a báró egy megyegyűlésről hazatérőben levő társaságot ért utól, hangos üdvriadással üdvözlék, mint «barátot», mert habár, mint mondák, arczáról föl nem ismerhették, mégis tudták lova farkának vágásáról, hogy ő a «jók fajából» való.*
Ungarn und Siebenbürgen. (Politisch, Statistisch, Öconomisch) angol és német nyelven 1842-ben jelent meg. II. kötet, 10. fejezet 231. lapon.
746Szirmay 1809-ben kiemeli, hogy «az erdélyiekkel vetekedő szép lovak nevelkednek Kegyén».*
Szirmay: Szatmár, 1810. II. 153. l.
A gazdaság történetében még meg kell emlékeznünk a malmokról, melyekkel meglehetősen el voltak látva vármegyéink. Már 1368 január 11-dikén a Tasnád pataka felett épített malom miatt Domokos, erdélyi püspök tiltakozását jelenté, a mit bizonyít András, szolnoki alispán és négy birótársa.* 1520-ban Lajos király előtt panaszt tesz Guthi Ferencz, hogy a középszolnokmegyei Mojád határában a Kraszna folyón épített malmának a hasznát Majádi János magának követeli.* 1526-ban Guthi Ferencz cserébe adja Mojád területén a Krasznán épült malmát Majádi Jánosnak egy másik, ugyanitt fekvő malomért.* 1606-ban Majádi Gergely egy, puszta telkével zálogba adja Lónyai Istvánnak Mojádon malmát, malomhelyeit.
Az erd. kápt. levéltára.
Jlt. 17–18. századbeli másolat.
Gy. f. kápt. cent. R. 71. (Orsz. lt.)
1715-ben a malmok Közép-Szolnokban mind földesuriak voltak s azért össze sem irattak, csupán azt jegyzik meg róluk, hogy valamennyien száraz malmok, s vízi malom egy sincs. 1720-ban már összeírtak 18 malmot, melyek 307 frt jövedelemmel dolgoztak.* Krasznában 1720-ban 19 malmot írtak össze; jövedelmüket 52 frtra teszik. Ezek is nagyobbrészt földesuriak. 1–1 malom van 4.50, 5.25, 0, 5.25, 3.15, 3.15, 3.15, 0, 2.10, 5.25 frt jövedelemmel Alsó-Bán, Bagolyfalu, Bagos, Bogdánháza, Csizér, Felső-Szék, Jaáz, Oláh-Valkó, Füzes-Paptelek, Perje, 2–2 Kr.-Horvát, Kaznacs, Varsolcz községekben, kr.-horvátiak s varsolcziak nem jövedelmeznek, a krasznainak 10.50 frt a jövedelme, Gyümölcsénesen 3 malom 10.50 jövedelmet hajt. Helyenkint lakatlan községekben, puszta telkeken puszta malmot is találtak. Alsó-Szivágyon, Inón, Kis-Goroszlón, Szélszegen, Szilágy-Csehen 1–1 malom, (az egrespatakinál nincs jövedelem), 6, 15, 42, 74710, 8 frt hasznot hajtott, Kelenczén, Köődön, Szeéren 2–2 malom 80, 80, 20 frt, Szamos-Udvarhelyen és Zilahon 3–3 malom 30 és 16 frt jövedelemmel szerepelnek.
Magy. stat. közl. XII. k. 341. l.
Vizi malom.
A CZIKÓI SZOROSBÓL.*
Vizi malom. A czikói szorosból. Fénykép után.
Egyébiránt a vizek mentén mindenütt voltak malmok. Igy Hodornál olvassuk a század elejéről, hogy Felegregyen jövedelmező malmok vannak.* Ördögkut melegebb forrásai malmocskákat hajtanak télen.* A Poósa határán átfolyó Egregy vize igen kicsiny, itt-ott csekély malmokat bír mégis hajtani.* Alsókékesnyárlón, az Egregy vizén, gubaványoló,* Galgón az Almás folyón pedig posztóványoló malom van.*
Hodor K.: D. vm. 529. lap.
U. o. 525. lap.
U. o. 524. lap.
U. o. 530. l.
U. o. 551. l.
748Szilágy vármegye mezőgazdasági állapotát a következő legújabb adatok tüntetik fel:
Mezőgazdaság. Gazdaságok száma: 44,104. A gazdaságok területe (katasztrális holdakban): szántóföld 271,493, kert 12,300, rét 75,631, szőlő beültetve 578, parlag vagy hiirtott 7942, legelő 78,332, erdő 184,569, nádas 277, nem termő terület 29,290, összesen 660,412. A gazdaságok területéből tulajdon birtok 586,388, haszonélvezeti birtok 13,721, haszonbéres birtok 60,303 kh. Gazdaságok száma: épületbiztosítással tűz ellen 3417, gabona és takarmány biztosítása tűz ellen 228, átalány bizt. tűz ellen 220, jégkárbiztosítással 347. Gazdaságok iparvállalattal 176, műtrágyát használó gazdaságok 6. Igásfogatok: lófogat egyes 418, kettős 2776, hármas 505, négyes 376, ökörfogat kettős 3846, négyes 1154, hatos 22, bivalyfogat 675, öszvér- és szamárfogat 222, tehénfogat 6066. Gyümölcsfák: almafa 192,990, körtefa 72,330, cseresznyefa 47,275, meggyfa 50,253, őszi baraczkfa 58,850, kajszin baraczkfa 12,103, szilvafa 1.132,324, diófa 58,766, mandulafa 658, gesztenyefa 1008, eper (szeder-) fa 41,510, összesen 1.668,067 darab. Szarvasmarha: bikaborjú, bika 1 éves 1108, 2 éves 489, 3 éves 248, 3 éven felül 427; üsző, tehén 1 éves 9290, 2 éves 5117, 3 éves 4617, 4 éves 4035, 4 éven felül 27,824; tinó, ökör 1 éves 7105, 2 éves 5316, 3 éves 5169, 4 éves 4607, 4 éven felül 122,92, összesen 87,644, az összes állományból magyar erdélyi 80,219, mokány vagy riska 1430, pirostarka 733, borzderes 64, egyéb színes 173, bivaly 5025 darab. Ló: mén 1 éves 320, 2 éves 207, 3 éves 71, 3 éven felül 60, kancza 412, 2 éves 453, 3 éves 477, 4 éves 473, 4 éven felül 4737; herélt 1 éves 83, 2 éves 223, 3 éves 359, 4 éves 472, 4 éven felűl 4802, összesen 13,149. Szamár 733, öszvér 43, kecske 12,614, sertés 98,030, júh 103,551, baromfi 343,093, méhcsaládok 9704.
A gazdaságok száma legtöbb: Kémeren 515, Sarmaságon 465, Menyőn 425, Zilahon 962, Tasnádon 653, Krasznán 536. A gazdaságokat művelési ágak szerint tekintve, legtöbb szántóföld 749van: Tasnád-Szántón 4030, Tasnád-Szarvadon 3847, Nagyfaluban 3602; kert: Nagyfaluban 326, Egerbegyen 255, Hidvégen 254, Somlyón 246; rét: Tuszán 1821, Csizéren 1611, Perjén 1604, Zilahon 1736; szőlő beültetve: Péren 100, Tasnádon 54, Almás-Balázsházán 29, Zilahon 78, Somlyón 58; szőlő parlag vagy kiirtott: Magyar-Csaholyban 266, Kémeren 262, Nagyfaluban 230, Somlyón 617, Tasnádon 510, Zilahon 268; legelő: Szilágy-Kövesden 1489, Oláh-Csaholy 1390, Tasnád-Szántón 1389; erdő: Kegyén 5626, Felső-Szivágyon 5228, Hadadon 5075; nádas: Ér-Káváson 99, Hadad-Győrtelken 70, Somlyó-Csehiben 45; nem termő terület: Zilahon 663, Kendermezőn 497, Kémeren 423. A gazdaságok kerületéből. Tulajdon birtok: Hadadon 9055, Kegyén 8884, Zilahon 8394; haszonélvezeti birtok: Szamos-Nagy-Goroszlón 1053, Tasnád-Szántón 743, Zilahon 603; haszonbéres birtok: Tasnád-Szántón 4001, Felső-Berekszón 3735, Korondon 2597. Gazdaságok száma. Épületbiztosítással tűz ellen: Zilahon 398, Tasnádon 200, Pérben 114; gabona- és takarmánybiztosítással tűz ellen: Szilágy-Csehen 15, Ákoson 13, Érmindszenten 11; átalánybiztosítással tűz ellen: Náprádon 13, Alsó-Berekszón 9, Magyar Keczelben 8; jégkárbiztosítással: Menyőn 35, Zilahon 20, Alsó-Szivágyon 14. Gazdaságok iparvállalattal: Felső-Szivágyon 23, Hadadon 16, Bogdánházán 12, Perjén 12. Műtrágyát használó gazdaságok: Vármezőn 3, Boronamezőn 1, Magyar-Valkón 1, Petenyén 1. Igásfogatok: lófogat, egyes: Zilahon 44, Felső-Várczán 21, Kásapatakon 19; kettős: Zilahon 71, Krasznán 69, Perecsenben 49; hármas: Pérben 31, Szakácsiban 27, Tasnádon 18; négyes: Tasnád-Szarvadon 25, Ér-Káváson 21, Ér-Kőrösön 19; ökörfogat, kettős: Zilahon 117, Krasznán 76, Szilágy-Somlyón 64; négyes: Tasnád-Szántón 47, Kémeren 46, Hadadon 30; hatos: Pelében 6, Szamos-Udvarhelyen 4, Kraszna-Horváton 4; bivalyfogat: Zsibón 30, Hadadon 30, Felső-Kékes-Nyárlón 25; öszvér- és szamárfogat: Szilágy-Csehben 42, Zilahon 37, Ördögkúton 16; tehénfogat: Kémeren 159, Krasznán 750111, Nagyfaluban 103. Gyümölcsfák. Almafa: Zilahon 23,203, Szilágy-Somlyón 7827, Krasznán 6363; körtefa: Zilahon 8162, Érmindszenten 1735, Szilágy-Somlyón 1695; cseresznyefa: Zilahon 4402, Kémeren 1766, Ballán 1547; meggyfa: Zilahon 3317, Krasznán 2672, Varsolczon 2024; őszi baraczkfa: Zilahon 10,393, Szilágy-Somlyón 6324, Sarmaságon 1670; kajszin-baraczkfa: Zilahon 1842, Szakácsiban 1452, Szilágy-Somlyón 500; szilvafa: Zilahon 42,794, Kémeren 32,520, Zoványon 31,539; diófa: Zilahon 6423, Szilágy-Csehben 2193, SzilágySomlyón 1415; mandulafa: Szilágy-Somlyón 64, Érmindszenten 50, Tasnádon 41, Zilahon 41; gesztenyefa: Szilágy-Somlyón 122, Szakácsiban 93, Nagy-Bajomban 50; eper- (szeder) fa: Kárásztelken 6296, Ippon 3224, Hadad-Győrtelken 3073 darab. Szarvasmarha: bikaborjú, bika 1 éves Zsibón 58, Seredenben 56, Zilahon 34; 2 éves: Zsibón 32, Seredenben 31, Pecselyben 14; 3 éves: Zsibón 15, Seredenben 11, Nagyfaluban 9; 3 éven felül: Krasznán 24, Mosóbányán 22, Köődön 17; üsző, tehén 1 éves: Kémeren 198, Zilahon 163, Zsibón 143, Krasznán 141; 2 éves: Zilahon 86, Tasnád-Szántón 80, Magyarpatakon 71; 3 éves: Kucsón 138, Tasnád-Szántón 120, Gyümölcsénesen 76; 4 éves: Tasnád-Szántón 72, Peérben 69, Halmosdon 69; 4 éven felül: Zilahon 457, Kémeren 434, Nagyfaluban 390; tinó, ökör 1 éves: Kémeren 174, Sarmaságon 106, Perecsenben 104, Zoványon 104; 2 éves: Tasnád-Szántón 167, Krasznán 94, Szilágy-Csehben 88; 3 éves: Nagyfaluban 173, Tasnád-Szántón 124, Krasznán 94; 4 éves: Krasznán 129, Tasnád-Szántón 94, Kémeren 90; 4 éven felül: Zilahon 290, Kémeren 252, Krasznán 228, összesen: Tasnád-Szántón 1401, Krasznán 1380, Zilahon 1357; az összes állományból: magyar erdélyi: Tasnád-Szántón 1401, Kémeren 1350, Krasznán 1230, Magyarpatakon 597, Hármaspatakon 272, Zilahon 158; pirostarka: Kucsón 125, Zilahon 118, Szilágy-Somlyón 100; borzderes: Kődön 18, Menyőn 15, Alsó-Bánban 6; egyéb színes: Szilágy-Somlyón 45, Szamos-Széplakon 17, Görcsönben 13; 751bivaly: Zsibón 206, Magyar-Keczelben 148, Hadadon 144; ló összesem: Pérben 302, Szilágy-Csehben 289, Zilahon 282; szamár: Szilágy-Csehben 142, Zilahon 66, Szilágy-Somlyón 32; öszvér: Szilágy-Somlyón 9, Magyar-Egregyen 7; Zsibón 6; kecske: Vármezőn 454, Nagy-Bajomban 294, Meszes-Szent-Györgyön 278; sertés: Zilahon 3404, Nagyfaluban 2719, Szilágy-Csehben 2537; júh: Egerbegyen 3178, Peérban 2910, Hadadon 2278; baromfi: Zilahon 7588, Pérben 7188, Krasznán 6815; méhcsaládok: Zilahon 219, Szakácsiban 186, Peérban 180.
A Szilágy gyümölcsei közül Kőváry nagy mennyisége és jóságáért a cseresznyét s szilvát emeli ki, az előbbi hazája Bürgezd, az utóbbié Vérvölgy.*
Tudománytár, 1840. VIII. k. 28. l.
Az érmelléki részen nagyban termesztenek dohányt.
A dohánytermesztéssel 1840 előtt is foglalkozott az Érmellék, «sikerrel termesztett dohányukat gyárakba adták vagy a debreczeni királyi dohányraktárba rakták le». A vármegye más részén nem igen termesztettek dohányt, de az érmellékin kívül a diósadit s a muskotálydohány néven termesztettek közül a felsőszoprit dicséri Káváry.*
U. o. 27. l.
