XXV. FEJEZET KERESKEDELEM.
754XXV. FEJEZET
KERESKEDELEM.
Utak, sókereskedés, vámok, posták, vásárok.
KERESKEDELEM.
Utak, sókereskedés, vámok, posták, vásárok.
A N.-Derzsida és Felső-Szopor között tévő Csörsz-árok, mely a Buda-fogadó körűl egészben kivehető, általában a kereskedés, főképen pedig a sókereskedésnek útja volt. Az azon vidéki román lakosoknál maig fönnáll, mint néphagyomány, hogy az egész Deésig vezetett s rajta a sót szállították. A kegyei erdőben levő vártól egy széles sáncz a régi idősebb emberek állítása szerint a felsőszopri határ Lofe nevezetű részén át vezetett a szintén felsőszopri határ Bondáva nevű részének felső végén a nagyderzsidai Pugna nevű rétek közelében, a kisderzsidai Divoraga nevű patak és határrészen a Balota nevű hegyen volt vár felé és onnan a kövesdi erdőkön s más határrészeken. A sáncz ma is mindenütt fölismerhető, a hol a határrészek művelés alá nem kerűltek.
Ha már most figyelembe veszszük azt – írja Szikszai – hogy hegyes vidéken ezen árkok rendesen csak patakok, folyamok árterét szelik át, a hol ezek nélkűl tengelyen közlekedni nem tehetett s a hol ezek a folyamokon való áthatolás tekintetében hídfők elhelyezésére vagy kompok kikötő állomásaiúl szolgálhattak és még azt is, hogy épen ezen árok közelében feküdt a zálnoki és kegyei vár, mindenesetre figyelmet érdemel az a néphagyomány, mely épen az egykori sóraktárak környékén most is fennáll. Régi ohlevelekben a Csörsz-árok magnum fossatum néven említtetik. Igy jön elő 1290-ben Szihalom, Buda és Szikszó határjárásában s a mennyiben 755Szihalomnak egy pusztáját ma is Sósrévnek hívják, másfelől a népmonda szerint, ezen árok a Tisza folyónak az avarok által eszközölt csatornázásából keletkezett s különben is a legtöbb esetben a Tiszától indúl ki: így Ároktő, melynek határában két ágra szakad, északra Nagy-Mihály, Gelej, Mező-Keresztes, Vatha, nyugotra Szihalom, Dománd, Kál, Kompolt, Füged, Árok-Szállás, egy másik ág Török-Szentmiklós, Jászapáti, Monostor, Fénszarú, Szent-László, Valkó: nagyon valószínű, hogy a só és egyéb árúkkal való kereskedés vonalát képezte, mert ilyen óriási és költséges földalkotvány jövedelemre számítás nélkűl soha és semmi korban sem épűlhetett, hanem ha hadászati érdekben, ezt pedig ezen árkoknak sem szerkezete, sem fekvése, sem elhelyezése távolról sem engedi sejtetni. Annyi kétségtelen, hogy Erdély gazdag sóbányái látták el a magyar alföldet szárazon és vízen az élelemre szükséges sóval és pedig a Maros- és Szamos folyókon tutajon szállítva a Tiszáig s a Tisza melletti sóraktárakból, Szolnok és más helyekről történhetett annak tovább szállítása, szárazon pedig a meszesi kapukon keresztűl.
Mint láttuk, Zolnuk-Zolnik, Szolnok vármegye szláv eredetű neve sótisztet, sóraktárt jelent s már ez a név megfejti, hogy területünk lakossága a rég múlt időktől sószállítással, sókereskedéssel foglalkozott. A sószállítás útját itt is, amott is meg-megjelöli egy-egy név, mely maig fenmaradt. És ezek a sószállítás útjain fel-felötlő nevek talán egy nagy jelentősége, sokat vitatott kérdéshez, a székelyek eredetének kérdéséhez is szolgáltathatnak adalékokat.
A székelyekre vonatkozólag Pauler Gyula azt véli, hogy ezek, az oláhokhoz hasonlóan, Kálmán király óta, mint pásztorok, kisebb csapatokban vonúltak északnyugot felől a meszesi szoroson keresztűl Erdélynek akkor még csaknem teljesen lakatlan keleti részeire. *
Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. I. 283 és 599.
756Szikszainak az volt a véleménye: Szék volt a neve minden olyan helynek, vagy testületnek, a hol s a mely által törvény szolgáltatott, a király, a királyné és országnagyokat illető jövedelmek, vámok fölött itélet hozatott, biráskodás történt. Azok pedig, a kik az ilyen helyeket őrizték, a vám- és adószedés rendes kezelésére fegyveresen fölvigyáztak, a külföldi kereskedőket a határról a királyi udvarba s onnan, ha a kívánt só és egyéb árúk vásárlására engedélyt kaptak, visszakísérték – székelyeknek neveztettek. Ilyen vámszedő (vámoló) hely volt Diósadon azon a határrészen, mehet sószéknek hívnak. Az erdélyi vajda és szolnoki ispán itt a nagy sóút mellett szedette a királyi vámot. Vámszedő hely volt továbbá Kraszna vármegyében Felsőszéken, Márkaszéken, Közép-Szolnok vármegyében pedig Zilahon a nagy sóút mellett. A vám- és határőrök emlékét a Székelynagyutcza maig fentartotta. Vám- és határőrséget teljesített még a meszesi kapu és a köődi szoros között fekvő kilencz nemes helység. Lakosaik között ma is él igen sok Székely nevű. Ebből az időből származik a Dobai Székely család is. Sóút volt Őrmező, Zsibó, Paptelek, Nyirsid, Vártelek, Királykuta, Haraklány, Goroszló, Bádon, Balla, Baksa, Hosszúmező, Lompért, Hidvég, Mojád, Babucza, Felső-Szopor, Szakácsi, Tasnád-Szarvad, Tasnád, innen Bihar vármegye felé Szilvás, Szeődemeter, Kőrös és Peér, Szatmár vármegye felé Kávás, Gencs, Nagy-Károly irányában. Nagyút-at említ (magna via) egy 1420 körűl kelt okiratba szőtt 1361-diki oklevél Zilah falu és Pálvára mellett, a melyen sót szoktak szállítani (per quam solent deferre sales).
1730-diki tanúvallomások szerint a Deés-Aknáról Szilágy-Somlyóra járó sószállító szekerek Szinye, Alparéth, Csáki-Gorbó, Őrmező, Zsibó, Bréd, Paptelke s Haraklány vámos helyeken haladtak át s a terhes sós szekerek mindegyik vámon egy-egy pénzt fizettek, a visszatérő üres szekér után fél-fél pénzt vettek.*
Kádár J.: Szolnok-Doboka vármegye monographiája, III. 231.
7571690 január 28. Guthy István alispán nyugtatja Jurenda Simont azon 48 frtról, melyet 320 kősónak Somlyótól Margitáig való viteléért fölvett.* Egy 1739-diki, Érszentkirályon tartott tanúvallomás szerint a Székháton a szakácsi-út hoszszában van egy szélföld.* 1804-ben a Székút feljárójáról van szó Nagy-Monnál.* 1684-ben Marosi István egrespataki ev. ref. lelkész versben énekelte meg a Szilágy nevezetességeit, kiterjeszkedvén a legrészletesebben a vármegye egész topografiájára. Így többek között az utakról is tesz említést mondván, hogy: «Utak collinálnak sok felől bé ide Bányáról, Szatmárról, Debreczenből erre, Béjárnak, kik menni akarnak Erdélybe, Erdélyből is jőnek Szilágyra kifele». A Szilágyon «vagyon által a sónak portusa», raktára. Az aknákról a Szilágyon keresztűl hordják a sót Zilahra, Zsibóra, Debreczen felé, kihordják Margitára, onnét Szolnok felé, Pestre, Budára, hajókon vontatják a Dunán Rév-Komárom, Győr felé Pozsonyig és Bécsig, nemkülönben szekeren a Mátyus-földére viszik. Még Tokaj felé is, ha tótok jöhetnek szekerekkel. Rima-Szombat felől szintén ide járnak sóért. Mindebből ujból világossá válik ama már különben is kétségen felűl álló tény, hogy a Szilágy volt a színtere a legfontosabb országutaknak, a melyek Erdélyt a «Részek»-kel és egész Magyarországgal összekapcsolva tarták. A hadi utak egyébiránt is a kereskedés előmozdítói, mert egyúttal kereskedési utak voltak.
Nagyv. muz. Blt.
Országos lt. Kolozsm. conv. fasc. K. nro. 24.
Ugyanott. D. 47.
Ezekről az útakról a nép azt is szereti regélni, hogy azok a rómaiak útjai. Pl.
Kegye Komorós határrészében, Derzsidánál a Pugna határrészen, a Szoldubicza helyénél (O.-Csaholy és Almás felé) keresi a Vallum Romanum nyomait. Perje Pojk határrészén keresztűl Nyires felé vezet a Drumul lui Trăian = drumul luj Traján = Traján-út, majd Vaskapu Rîtul Brebilor határrészén 758megy keresztűl az. Bogdánháza Tălhăreasa határrészéből a Cheile Secuiului felé vezető út, a nép szerint, szintén a rómaiak útja volt. Karika határrészében is szívesen keresi a római sáncz nyomait. Már Boronamező Meszesében egy Drumul Urieşilor = drumul urijesilor (az óriások útja) nevű út vonúl el.
Egyéb közlekedési utainkról s a vámokról szintén gyakran szólnak okleveleink.
Egy biztos, járható út (via secura) vezetett 1246-ban Széplak faluból a Lápos folyó mellett fekvő várba.* A Szamos folyó és a kövezett nagy országút környékén, a melyen Erdély felé mennek, IV. László király idejében némely várak lakosai zsákmányoltak, pusztítottak a király s az ország szégyenére és nem kevés kárára. Péter erdélyi püspök érdemeket szerzett e várak kivívásában s lerontásában; ezért László király úgy neki, mint egyházának kiváltságokat ad 1282-ben. Közútat (via publica) említ egy 1341-diki oklevél Kraszna mellett, a mely Récse falu felől egy réten vezet keresztül. Ugyanez oklevél említi a Nagyfaluból (Nogfalw) jövő közútat, a mely a Lympaa-pataka medrét átszeli.* 1349-ben (junius 12.) egy királyi oklevélben előfordúl a Chahutról Kémerbe,* továbbá a Szent-Miklósról (Zenth Myklos) Bályokba vezető út.* Útat említ egy 1349-diki oklevél, a mely Diósad (Ód) birtokon vezet keresztűl s a Szt.-Mihály egyháza mellett halad el.* 1361. oklevél Szentpéter nevű útat (via Zenthpetur vocata) is említ Zilah falu és Pálvára határában.* 1548-ban említve van, hogy Vártelekről a Dobaywt nevű út vezet Zilahra.*
Hazai Okmt. I. köt. 24. lap.
Orsz. lt. Dl. 3422.
Dl. 30649.
U. o.
Jlt. (Egy múlt századi másolat után.)
Gy. f. Orsz. lt.
Orsz. lt. Km. conv. lad. 26. H. n. 7.
Országútat említ egy 1573-diki oklevél a szolnokmegyei Sülelmed birtok határában, a mely dél felől a Gyükeres nevű szántóföld határát képezi.* 1583-ban Lelére vezető közútról van szó abban az oklevélben, mely egy Győrtelkén történt hatalmaskodást 759tartalmaz.* A paniti útat említi 1584-ben Báthori Zsigmondnak egyik oklevele Zilah város határában a Németikert nevű rét mellett.* 1671-ben arról az országútról van említés téve, mely Benes Dávidnak az Ákoson levő puszta telkével keletről szomszédos.*
Gy. f. kápt. lev. cent. N 4. (Orsz. lt.)
GKG. A. fasc. I. III.
Gy. f. Orsz. lt.
Jlvt. e.
1681-ben Wesselényi Pál, kuruczgenerális Nagy-Károlyból «a gencsi úton» küldte Hadad felé a puskákat, taraczkot, búzát.
1719 október 2-dikán az oláhkeczeli passus* őriztetéséről intézkedik Kraszna vármegye közgyűlése az Erdélyben uralkodó pestis miatt. Kétségtelen tehát, hogy itt volt az egyik közlekedési vonal Erdély felé; a krasznaiak is ide adtak strázsákat.
Szoros út.
1750-ben Felmer Zsibót az erdélyi általútak közé számítja. Valószínű, hogy Őrmezőnél is lehetett általút, «a míg e haza (Erdély) – írja Hodor – Magyarországgal szorosabb viszonyban; de a Szilágyság ide nem tartozó vala.» Erre mutatnak Őrmezőnél a hajdani megye- és országhatárszél, a vám és a harminczad. Az «Evuri, Eöri (kik Darabantaknak s Celereseknek neveztettek) szent István alatt ide is telepíttettek. Szent László király (Törv. III. könyv 1. és 2. szakasza) is említi ezeket az őrhelyeket»*
Hodor K.: D. Vm. 555. l.
1837-ben az országos utak menete (ductus) ez: nyugotra Kolozs vármegyéből Magyar-Nagyzsomborról Szent-Mihály mellett Magyar-Egregyen, Alsókékesnyárlón és Romlotton keresztül, ugyancsak Magyar-Egregyről a Meszesre fel és annak alján Somró-Ujfalun, Farkasmezőn, Borzován keresztül Közép-Szolnok vármegyébe postaút megy.* A Meszes tövében Magyar-Egregy mellett nagy országút van.* Kraszna-Horvát határán végig huzódik egy régi út, mely a bogdánházi állítólagos ezüstbányához vezetett s állami kezelés alatt állott.
U. o. 13. l.
U. o. 526. l.
760A Szilágyban az első köves út Csizértől Krasznán Varsolczon, Perecsenen át Somlyóig húzódott. Ezt 1820 körűl csinálták. Innen a zoványi fürdő felé a 40-es években, ettől Ipp és Széplak felé az 50-es években építettek köves utat. Máshol az egész megyében nem volt köves út. 1850 körűl Zilah és Zsibó közt sem csinált út, sem postajárat nem volt. Ezt az útat a 60-as években kezdték építeni.
A czikói szorosban út építése iránt 1847-ben indúlt mozgalom. Wesselényi Miklós írja,* régóta óhajtja, hogy a Szamos mellett, «még pedig annak innenső partján» út nyíljék. Ő neki nem feküdt az út érdekében, mert a bányai piaczra nem szállított gabonát; de az út létesítésében az egész közönség érdekében részt vesz. Szükségesnek látja, hogy e czélra egy kis egyesület alakúljon, mely mindenek előtt az érdekelt birtokosokat szólítsa fel s a pénzt egybegyűjtse, mert a Péchyné említette 300 pg. forint magában véve nem elég.
W. M.-nak 1847. június 21-dikén Zsibón kelt levele özv. Péchy Istvánné szül. P. Horváth Polixénához Czikóra. Id. Péchy István családi levelei közt Sárközújlakon.
Egyébként már 1797 október 5-dikéről Somlyóról jelentést küld a vármegye tisztségéhez Kévall József, mérnök, hogy a benedekfalvi szoroson át készülő úthoz 200 munkás lesz szükséges, a kik fejszével, kapával és tekenővel látandók el, azonkívül 4 szekér, 30 font puskapor, 150 font csákánynak való vas «és egy ember, a ki szüntelen a köveket fúrja és puskaporral töltse», továbbá 4 commissarius és egy szolgabiró.
Kraszna vármegyének 1861 augusztus 5-dikén tartott bizottmányi közgyűlésén az első alispán jelenti az útmunkáról, hogy, miután a közmunka tárgyában alkotott szabályokat a mérnök és a főszolgabirák megkapták, az országútak készítését és javítását június havában megkezdették s e tekintetben a Somlyó-kémeri járás főerejét a Nagyfaluba vezető új útvonal építésére, kisebb erejét a csehi-károlyi útvonal 761kijavítására; a kraszna-perecseni járás főerejét az új meszesi útvonalra, kisebb erejét a Somlyó és Perecsen közötti útvonal kiigazítására használták fel, a mely utóbbi útvonalból az árvizek egy tetemes részt egészen elhordoztak. A meszesi új útvonalra nézve reménye van az alispánnak, hogy az ott félbenmaradt nagy kőhíd elkészűltével ezen egészen új útvonalat még ez évben átadhatják a közlekedésnek.*
Szvlt. Kj.
Robbantás a vasút épitésekor.
A CZIKÓI SZOROSBÓL.*
Robbantás a vasut építésekor. A czikói szorosból. Fénykép után.
A vármegye közútai ma: állami 101.4, törvényhatósági 269.2, községi 665.9, összesen 1036.5 kilométer hosszúságban szelik vidékünket.
A sókereskedésről okleveles bizonyítékaink vannak bőséggel. III. István 1165-ben kelt levelével elrendeli, hogy a Meszesben levő Szent Margit-kolostornak (Monasterio S. Margarethae in Meches), 762melyet Álmos herczeg alapított, egy kősót adjon mindenki, a ki a Meszes-kapun át (per portam Meches) sót szállít.*
F.-c. II. 170. l.
A szolnokvármegyei sókereskedőknek nyomuk van a Váradi Regestrumban.* A Petribeli Varónál, a midőn a Zala (Zilah) tartománybeli sókereskedők nála egy lopott ökröt lefoglaltak s a királyné vámolói azon sókereskedők ügyének védelmét magukra vállalták, itélt Angelus, szolnoki udvarbiró s Rogerus vala pristaldus; Várót Váradra küldték az ő pristaldusával; de ellenfelei nem jelentek meg. Kandra Kabos Zalát Zonucra magyarázza, azért ő mindjárt zonucvármegyei (de provincia Zala) sókereskedőkről beszél.*
277. §.
Kandra K.: A Vár. Reg. 402. l. jegyzet.
Pauler Gyula a királyi jövedelmekről szólván, írja: «Só kizárólag Erdélyből kerűlt és részben Tordánál a Maroson Szegedre, onnan Szalánkeménre a Dunára, részben Székaknáról, Kolosaknáról a Meszesen keresztül szekeren szállították a biharmegyei Szalacsra és onnét vitték szét az országba; míg azt a sót, melyet már idébb az erdélyi Szolnok megyében, Deésen is kezdtek fejteni, kerepen, a szláv kurbon vagy korábon, kis hajókon a Szamoson szállíták ki Magyarországra, hol Szegeden, Szalacson kívűl a végekben, Német-Lengyelország felé is voltak raktárak, hogy a sót el lehessen adni. A szárazon vitt sót kövek szerint számíták. Száz kősó értékét 1233-ban egy márkára tették. A vízen jövő sót nagyobb tömbökben szállíták, ezeket latinul timinusnak, magyarúá töménynek nevezték; egy timinust nyolcz márkára becsűltek».*
Pauler Gy.: A magy. nemz. tört. az Árpádházi királyok alatt. I. 337. l.
1310 deczemberben I. Károly király Miklós mesternek, mivel Egregyen megvendégelte, megengedi, hogy ő és maradékai egy dénár vám helyett a sótól és más árúktól két dénárt szedhessenek.
A sószállítás ügye egy alkalommal egy kis forradalmat is csinált.
763Mikor 1437-ben az erdélyi kath. püspök tizedet, a földesúr kilenczedet kezdett követelni a betelepűlt oláh parasztoktól, mikor ráadásúl még arra kötelezték őket, hogy szárazon és vízen szállítsák a királyi sót, akkor lázongani kezdtek és szövetkezve a magyar parasztokkal és a kisebb nemesekkel, fegyvert fogtak. Vezéreik ebben a lázadásban budai Nagy Antal, vajdaházi Nagy Pál, Kardos János magyar kisnemesek valamennyien.*
Szikszai Lajos felolv. Szilágy vm. mill. közgy. jkönyvben 16. lapon.
Álmosdi Csire Tamás elfoglalt a középszolnoki Szeődemeter birtokban két jobbágytelket, a Vértes és Monostorpályi birtoki jobbágyokat, kik Erdélyből sót szállítottak, elfogta az országúton. Ezért ellene 1463-ban vizsgálatot tartanak Pocsay István javára.*
Leleszi conv. P. 129. f. anni 1463. No 23.
A deési cellerek végzése Gyulafival ez volt: «A deési cellerek kivánsága és végzése Gyulafi Lászlóval az Őrmezőn levő portusról 1587-ben. A deési cellereknek sok kára van Zsibón, a mit nem tűrhetnek, sőt kereskedésükben háborgatni akarja őket Wesselényi Ferencz, bár adómentességük és kiváltságuk van. Ezen okokból a cellerek kénytelenek elhagyni a zsibói portust. Ugyanekkor arra kérik Gyulafit, hogy építtessen Őrmezőn Portust és megígérik, hogy alávetik magukat Gyulafinak, ha ez megtartja és megvédi őket régi kiváltságukban és adómentességükben. A cellerek kivánják, hogy 1. Gyulafi pajtákat építtessen, a melyekbe kár nélkül beszállásolhassák marháikat. A pajták bérében ölenként 1–1 forintot fognak fizetni, vagy ha Gyulafi kivánná, sóban fogják ezt leróni minden évben pünkösdkor. Nem fizetés esetén Gyulafinak jogában áll e tárgyban megkeresni a cellerek czéhmesterét, a ki az engedetlent kényszeríteni fogja tartozása kiegyenlítésére. A pajták jók legyenek, hogy az eső kárt ne okozhasson; 2. a portust úgy építtesse, hogy a kirakodásban sem a hajósoknak, sem a cellereknek káruk ne essék; 3. a 764portuson levő sónak a pajtákba való behordására rendelje ki Gyulafi az őrmezői ökrös embereit, hogy a só ne maradjon sokáig a portuson, mi kárt okozhatna a cellereknek. Bér fejében a behordásért minden 100 sótól 6–6 pénzt igérnek; a behordás alkalmával maguk is jelen lesznek; 4. oly házat építtessen Gyulafi, a melyben a marhák mellett levő cellerek és szolgáik jót megnyughassanak. Ételt és italt pénzért kaphassanak. Jó bort árultasson és úgy ezt, mint az ételt egy pénzzel olcsóbban, mint Zsibón, hogy az utazók annál inkább fölkeressék a portust; 5. a portus erősségét a cellerek itteni alattvalóival és szolgáival a Gyulafi emberei védjék meg, hogy a cellerek akarata ellen hajóval a vízen senki semmivel se kereskedhessék. Ha ilyent találnának, vegyék el a nála levő czikkeket, melyeknek felét a cellerek átengedik a Gyulafi embereinek. A só árának a behajtása szintén Gyulafi valamely emberének a segítségével történjék; 6. rendeljen Gyulafi a portusra oly értelmes, törvénytudó embert, a ki elintézhesse a cellerekkel ezek ügyeit törvény szerint. De ne avatkozzék ez bele oly dologba is, a mely celler ellen irányúl; ezt maguk a cellerek fogják elintézni; 7. adasson Gyulafi a cellerek lovainak elegendő füvet. Ezek betartása mellett a cellerek is engedelmeskedni fognak Gyulafinak.
Ezek alapján és értelmében Báthori Zsigmond, erdélyi fejedelem, meg is engedte, hogy a nevezett portust Zsibóról Őrmezőre vigyék át.*
Szilágyi S.: Gróf Kuun Géza marosnémeti levéltáráról való ismertetése, Budapest, 1887. 35–37 l., a hol a szabályzat és Báthori Zs. levele szó szerint közölvék.
1592 október 20-dikáról maradt fenn az erre vonatkozó eredeti adománylevél.*
GKG. C. fasc. XXI–XXIV.
E szerint Báthori Zsigmond, erdélyi vajda és székelyek ispánja a deési sónak a Szamoson való szállítását Rátóthi Gyulafi Lászlónak, Közép-Szolnok vármegye főispánjának, adja hűséges szolgálatai jutalmáúl, a melyeket idő és hely változása 765szerint nevének nagy dicséretére megmutatott. «A czellerek által a Szamos vizen hajókon a deési sónak Sybora való szállítása, sok alkalmatlanságok miatt, mind mi nekünk, mind az cellereknek káros és veszedelmes letétele», minélfogva Gyulafi Lászlónak kérelmét teljesítendő «a mi magunk és a Szamos vizen kereskedő czellereknek kárunkat s előmenetelünket» tekintvén: megengedle Gyulafinak, örökösének, maradékainak, hogy mostantól fogva a portus, mely ez ideig Zsibón volt, Gyulafinak Eörmezeö nevű falujára, azon Zamos vizének partján, Közép-Szolnokban, általvitessék és azon Eörmezeö nevű falunak határába letétessék és örökké ott celebráltassék, de úgy, hogy Gyulafi László s maradéki a portushoz való alkalmatosságnak minden szükségét fogyatkozás nélkül szolgáltatni és a czellereket az ő régi privilegiumukban és szabadságukban békességesen megtartani tartozzanak. Meghagyja, hogy Eörmezeö portuson kívül a sóval s egyéb marhával terhelt hajók más helyen le nem rakodhatnak.* De 1610-ben Gábor fejedelem, Közép-Szolnok és Bihar vármegye kérésére meghagyja, hogy a deési portust, mely eleitől fogva Zsibón volt, se Őrmezőre, se egyebüvé transzferálni ne merészeljék, «hanem a régi jó szokás szerint ezután is Zsibón maradjon».*
GKG. Ugy látszik, egykorú magyar fordítás.
Wl. A fejedelem saját aláírása.
Zentmihalfalui Thomas deák 1601 decz. 7-dike körül «a dési cellerek pénzét hogyan vetette fel Eormezeon s adta ura, Gyulafi László kezébe» – följegyzé; 1601 decz. 6-dika körül írja – «vram ő Nsga paranczolatjából drabantokkal Som Mihallyal és Barta Gergelylyel együtt vettem fel hit szerint őrmezei András Lászlótól Pocz Tamás dési czeller eladott sawa arrath kétszáz tiz forintért. Őrmezei birótól vettünk fet dési Borbély Péter és Thar István eladott «sava árát» száznegyven forintot s ötven pénzt. Eörmezei Lupsa Lukácstól vettem 766fel deési Halász Gergely sava árát száztizennyolcz forintot s ötven pénzt. Melljek Egy summaban teznek negyzaz hatwan kilencz forintoth, mellyeket nona Decembris beattam in tsts eo Naga kezebe.» Ezt Gyulafi László, hogy Szentmihályfalvi Tamás deák az ő kezéhez adta, elismeri. Szentmihályfalvi Tamás deáknak Udvarhelyre ilyen czédulát küldött Gyulafi a deési czellerek sava felől:* «Post salutem. Valakinek sayattia az so és megh eskwzik rayta senkjet olljanet ked ne bancza, azon kwwl mindenét elhozassa ked ha eoczeyé, battiajé volna ys; az penz dolganak penigh igen jól végere mennyen ked hwt zerinth és Byro eleót, es behozza, úgy értem, hogy talál ked. Egy oláh hoza ez minap huz forintoth, az is sok penzt tikolt el, ugy ertem. Isten kghez. G. L. m. p.»* 1602 okt. 3-dikán Deésen lakó Szánthay Mihály elismeri, hogy Gyulafi László a mely 118 frtot vétetett volt föl Thamas Deák áltat Őrmezőn Lupsa Lukácstól Deési Halász Gergely «sawa arrath», abból 100 frtot megadott Gyulafi, adósa maradt a Halász Gergely árvájának mindazokkal az egyet-másokkal, miket András Deák az árvától elvitetett volt stb. A levél az eredeti szerint így szól:* «Én Zanthay Myhaly Desen lako adom emlekezetire mindeneknek az kiknek illik az en jelen való levelemnek rendiben, hogh az Ur eo Naga Gywlaffy Lazlo uram az mely zaaztizennioltz forintoth vetetet volt fel Thamas Deak uram által Eormezeon Lupsa Lwkachtol Desi Halaz Gergely sawa arrath, aban adot megh mostan eo naga épen en kezembe zaáz forintoth, ezenkyul maradot eo Nga adossa az Halaz Gergely arwajanak mind azokat az egyyetmássokal kyt Andras Deak az Arwatol elvitetet volt, eozwe computalwan az tizenniolth forintoth kytezen negwen forintoth mely negwen forintoth deputalt, eo Nga meghadny az Desy Barla Istvannal valo 767szaáz forintbol kiwel Andras Deaknak volt ados Barla Istvan ha penig Barla Isvan a negwen forintoth az Halaz Gergelj arwajanak megh ne adna eo Naga az Ur adossa marad az Arwanak mely dolgokrol en quiatalom eo Nagat kezem irassa es petsjetem alat valo cedulaval. Datum In Zilagychyeh 3 die octobris Anno 1620.*
Kivül: Gyulafi László dési czelerekkel való alkuvása. 1601. Szentmihályfalvi Tamás későbbi följegyzése, mert urát boldog emlékezetűnek írja.
GKG. A. fasc. IX.
Kívül: Száz forintrul való quietantiája Szántay Mihalynak. A. 1602.
GKG. A. fasc. IX.
Közép-Szolnok vármegyének 1639 április 19-diki igazolása szerint Liszti Ferenczné elfoglaltatta zsibói tiszttartójával az őrmezői vámházat, mi ellen özvegy Gyulafi Sámuelné Bethlen Anna jószágigazgatója tiltakozott.*
GKG. C. fasc. XIX.
A zsibói só-zsellérek collatiója 1676-ból így hangzik: Ao. 1676 April 24. Akkori főbiró Toth János és Esküdtek Csengeri Bálint, Fehér Mihály, Fejér György, Puskás Mihály, Nagy István, Mányus András, Varga György, Selek György, Szilágyi István, Orbán Miklós, Soos János, Soos Bálint, Soos István hitek után hagyjuk emlékezetben ezeket. 1. Eleinknek ilyen rátartások volt. Hogy akár deési, akár zsibói zsellérek legyenek közöttünk, ha a Szamos parton sót rakatnak ki, minden száz sóbol tartoztak denár 24 pénzzel a templom szükségire. 2. Akár a déési sózsellérek, akár más egyéb sóval kereskedők, ha a birák megengedik, hogy kirakják itt a Portuson sójokat, tartoztanak száz sóból egy forintot a templom szükségére. 3. Az idegen sóval kereskedő embereknek ha a sibói ember szállást ád titkon, tiz forintokon maradjon, a kereskedőnek jószága elfoglaltatik, melynek fele része a földesuré, másod fele része a falu és a déési zselléreké. 4. a sibói sógazdák a kereskedésből és büntetésből való részt adják ki az eklézsiának.
Guthi Farkas 1696-ban 5–6 kősót szállít Debreczenbe, a mint ez a tokaji követségéből ez év októberében Nagybarcsai Barcsai Jánoshoz Nagy-Barcsára intézett leveléből kitűnik.* Ugyanő 1697-ben jul. 22-dikén Szécsben kelt s sógorához (Pap 768Lászlóhoz) írt levelében kéri ezt, hogy néhány forintocskáját adja át a levelét vivő embernek, mivel a só áráért nagyon szorongatják, s hiába várta Géczi Tamás és Lengyel István urakat is, nem mentek be és nem vittek neki pénzt. Irja továbbá, hogy búsúl a sók áráért, Géczinek is 110 magyar frtja van a sókban. 1704 máj. 24-dikén Szécsre 1267 darab sót szállíttatott s innen annak nagyobb részét Debreczenbe.* 1717-ben K.-Szolnok, Kraszna vármegye és Kővár vidéke a nemesi só iránt együtt conferáltak.* 1759-ben a deési só-inspector őkegyelme particularis leveléből az tünt ki, hogy a legtehetősebb paraszt embernek sem akar másfél mázsa són felül juttatni, holott a méltóságos kincstárnokkal tavaly szeptemberben Kolozsvárt létrejött egyezmény szerént kinek-kinek tehetségéhez képest kellene sót kiosztani. Azért Közép-Szolnok vármegye fölszólalt, hogy a kincstárnok úr excellentiája intézkedjék erre vonatkozólag az említett egyezmény értelmében.
Jlt. e.
Nagyv. muz. Blt. e.
Szvlt. P. G. 329. l.
A főkormányszék rendeletére 1739-ben 10.939, 1780-ban 52.710 mázsa sót szállítottak Deés-Aknáról Szilágy-Somlyóra.*
Kádár J.: Szolnok-Doboka várm. monographiája, III. 231. l.
Szentmarjai László, krasznamegyei főszolgabiró, Perecsenben 1813-ban kelt levelében az összes helységek előljáróit fölkéri, hogy Guthi Krisztina emberét, perecseni Kocsis Vaszit, ki négy ökörrel és szekérrel, másodmagával a deésaknai sóházhoz a maga udvara számára 12 mázsa sóért megy, úgy jövőben, mint menőben szabadon bocsássák. Kéri egyszersmind a sóaknán levő Tkes urakat, hogy neki a sót – melyért búzát viszen – kiadják. (Alól, más irással: a mely sót hozatott, annak száma 35 drb. Kívül: Csakugyan küld egy véka zabot, melyért kér egy kis pár sót. A zabért és búzáért adatott 50 drb só, azaz egy fél mázsa.)*
Jlt. e.
1827-ben arról van szó Közép-Szolnok vármegye közönsége előtt, hogy a Tövisháton mintegy tizenöt helység közelebb 769fekvő sóárúló helyet kér, ilyen helynek tartván Nagy-Mont; de a tisztség elég közel fekvőknek tartja Dabjon és Görcsön sóáruló helyeket s a kérést visszautasítja.*
Szvlt.
Sóőri jelvény, mely Szilágy vármegyében volt használatban s évtizedek előtt vonatott be a használatból, öt darab van a Nemzeti Muzeumban: 1. Sóőri jelvény 1807-ből, kerek ezüst lap, előoldalának közepén a trébelt koronás kétfejű sas, mellén a magyar czímerpaizszsal, melyet következő, kiemelkedő szegélyszalagra ponczolt körirat vesz körül FRANC : ID . G . A . IMP . HUN . BO . REX . 1807. Felső részére három fül van alkalmazva, melyek közűl egyik forrasztott. Ezekbe három ágú s felül egy karikával egygyé kapcsolt fonott láncz van illesztve. Hátlapján háromszög alakban elhelyezett három fül. A kerek lap átmérője 6.4, a lánczok hossza 14 cm., súlya 70.20 gramm. 2. Hasonló sárgarézből a lánczok nélkül, 1841-ből. Tömör s előlapjának előállítása öntött és vésett s körirata is: FERDI : ID . G . A . IMP . HUN . BO . REX 1841. Átmérője 6.1 cm. 3. Hasonló sárgarézből, de körirat nélkül, melyet hármas (két sima közé zárt egy fonott) vékony körülfutó vonallal tagolt domború szegély helyettesít. Átmérője 6.7 cm. 4. Ugyanaz. Barokk-keretbe foglalt koronás magyar czimerpaizsot tüntet föl. Öntött s ponczolt munka, hátlapján négy forrasztott füllel. Mag. 12.4, szél. 9 cm. 5. Hasonló, de a keret áttört művű.*
Nemz. Muz. Régiségnapló 1890. év 74.
A sókereskedésre népmondáinkban is akad gyakran vonatkozás, így pl. Felső-Szék Rubin nevű erdejének szomszédságában van egy Dealul Cetăţii = gyálul csëtaczij (Várhegy) nevű kúpalakú magas hegy, melyet rézhíd kötött össze a szomszédos Rubinnal. Mikor e híd fennállott, a tűzhöz tett fazék főni sem kezdett, mire a sóval az aknából megérkeztek. Hasonló monda a Meszesen túl is van.
A vámokról álljon itt ez a pár adat:
7701492 augusztus 20-dikán Drági István Márk a dobokavármegyei Szentpéter, Alsófüzes, Rákos, Kendermező, Galponya, Farkasmező, Borzova, Őrmező, Felső-Kékes stb. falvakban levő birtokait s a drági, őrmezei, zsombori vámot Zsombori Péternek zálogba vallja.* 1521 január 16-dikán Dobokai Miklós elzálogosítja a dobokavármegyei Egregy birtokot a vámmal együtt Tótprónai Kherubin, kolozsvármegyei főispánnak.* 1595-ben a zilahiak vassal kereskednek, különösen Székelyhid, Margita, Apáti, Szalacs és Bihar felé. Mindenütt nyugodtak lehettek a harminczadosok s vámszedők háborgatásaitól, mert ebbeli kiváltságaikban királyaink erősítették meg ismét és ismét is őket. Ismerjük Járai Gergely harminczadost, a kit Harczi Ferencz tizedessel megidéztek, mint szomszédokat, mikor Báthori Kristóf 1576-diki parancsára beiktatták Zilahi János deákot egy zilahi házba és tartozékaiba.* 1639-ben az őrmezői hidak vámjogával a helység akkori birtokosa élt, valamint ma is él – írja Hodor – a régibb időkben itt fennállott harminczad nyomán.* 1639-ben «az egybegyűjtött alkotmány III. R. 3-dik czím 4-dik czikkelyében az állt, hogy az Őrmezőnél lévő hidakról illendőképen való vámadásnak eligazítására tartozzanak kimenni Belső-Szolnok vármegyéből: Kozárváry Ferencz és Sándor, deák. Kolozs vármegyéből: Kabós Gábor és Havasali László atyánkfiai s a vámot istenesen, idomzat szerint, mérsékeljék».* Az 1644 január 3–13-diki fehérvári országgyűlés pedig azt rendelte, hogy a «lompérti vám csak azon határra menő szekeresektől exigáltassék».*
Dl. 36,398. Km. Prot. M. min. p. 79. nr. 2.
Dl. 36405. Km. Prot. Michael p. 351. nr. 1.
Orsz. lt. Km. conv. lad. 27. Z. nr. 1.
Hodor K.: D. vm. 555. lap.
U. o.
Szilágyi Sándor: Erdélyi országgy. emlékek. X. köt. 415. l.
A postaügyet illetőleg megemlítem, Leopold 1693-ban az Alvinczi-válasz 14-dik pontjában tett igéretet, hogy az újonnan felállított kormányszékhez rendeletet küld a posták kijelölése 771iránt.* Az 1722-dik év az, melyben a posta-ügy gyökeresebb rendezést nyert.* Az 50-es évekig postahivatal csak Zilahon, Somlyón, Kémeren, Tasnádon, Bréden és M.-Egregyen volt.
Hodor K.: D. vm. 528. lap.
U. o. 529. l.
A ZSIBÓ-NAGYBÁNYAI VASÚT HIDJÁNAK ÉPÍTÉSE A SZAMOSON.*
A zsibó-nagybányai vasut hídjának építése a Szamoson. Fénykép után.
Egy 1762-diki kalendáriom* «postatáblácskája» «a magyarországi és erdélyi alsó passuson való posták rendiről, Bécstől fogva Buda felé Nagy-Szebenig» 47 postaállomást jelöl meg s ezek között Margita és Zsombor közt a 31–36 helyen Dédát, Kémert, Somlyót, Zilaht, Brédet és Magyar-Egregyet említi. De már 1719 október 14-dikén rendelkezik Kraszna vármegye gyűlése, hogy a somlyói postamester háza javítására két napra hat-hat jó munkásembert kell adni és három szekér sást vagy szalmát hordani a ház fedésére. Azt is megszabta, commissarius legyen mellettük, hogy rendivel dolgozzanak, és vagy két közönséges faragó ember. M.-Egregyen 1722 óta van postahivatal, melyet 1765 óta a Ketheli nemes nemzetség bír örökségűl s «egyszersmind a hivatal 772folytathatására megkivántató bel- és küljavakat.»* 1771-ben a postalovak bérét 45 kr.-ban állapították meg stácziónkint, mint annak előtte volt.*
Hanckens Bálint: Új- és Ó-Kalendáriom 1762-re. Kolozsvárt. Nyom. S. Pataki József által.
Hodor K.: D. vm. 528. l.
Zilah város levéltára.
Szilágy vármegyének postai s távirói forgalma 1875-ben, illetve az egyes postahivatalok járandósága, jövedéki bevétele, forgalmi bevétele s kiadása a következő volt: Ákos 190 frt; 245 frt 96 kr.; 2842 frt 96 kr.; 333 frt 35 kr. Alsó-Szopor 1600; 207.17; 4537.53; 502.01. Csizér 2152; 136.49; 3009.11; 522.06. Érkávás 190; 269.06; 1725.11; 431.25. Hadad 916; 661.66; 6432.18; 1129.75. Kraszna 2328; 974.89; 11,759.31; 6928.76. (Magyar-Egregy eddig a nagyszebeni postakerületben). Nagy-Derzsida 1400; 185.69; 3024.36; 361.83. Peér 410; 124.77; 1148.83; 166.75 csak 3 hóról. Sülelmed 616; 300.51; 4133.05; 494.06. Szilágy-Cseh 1422; 1107.44; 11,932.22; 1883.86. Szilágy-Somlyó 5413.50; 4551.24 1/2; 65,533.39; 15,970.60. Szilágy-Szentkirály 856; 175.73; 2575.39; 187.71 (11 hó alatt). Szakácsi 190; 162.87; 1755.14; 269.20 (10 hóról). Tasnád 1780; 2751.13; 45,498.33; 15,527.56. Varsolcz 640; 211.79; 5783.81; 468.07. Zilah 3032; 4492.91; 46,966.75; 21,116.97. Zovány 290; 265.01; 2182.06; 1090.59. Zsibó 2228; 945.91; 8327.37; 664.01. Összesen 24,743.50; 17,770; 229,166.90; 63,048.39 frt.
1876-ban fentartási költség 24,743.50; 1875-ben jövedéki bevétel 17,770.23; 1875-ben forgalmi bevétel befizetett utalványok és utánvételek után 229,166.90; 1875-ben forgalmi kiadás kifizetett utalványok és utánvételek után 68,048.39 frt.
Távirói hivatalok: 1. Kraszna mellékállomás korlátolt szolgálattal 1 Morse-géppel, 1 kezelő. 1875-dik évben 450 magán- és 11 hivatalos sürgöny adatott fel; 1875-dik évben 379 magán- és 3 hivatalos sürgöny adatott le; 1875-dik évi bevétel 286 frt 15 kr. 2. Szilágy-Somlyó mellékállomás korlátolt szolgálattal 1 Morse-géppel, 1 hivatalnok, 1 kezelőnő. 7731875-dik évben 1710 magán- és 31 hivatalos sürgöny adatott fel. 1875-dik évben 1492 magán- és 58 hivatalos sürgöny adatott le. 1875-dik évi bevétel 1090 frt 40 kr. 3. Tasnád mellékállomás korlátolt szolgálattal, 1 Morse-géppel, 1 kezelő. 1875-dik évben 1242 magán- és 42 hivatalos sürgöny adatott fel; 1875-dik évben 1098 magán- és 36 hivatalos sürgöny adatott le. 1875-dik évi bevétel 760 frt 65 kr. 4. Zilah mellékállomás korlátolt szolgálattal, 1 Morse-géppel, 1 kezelő. 1875-dik évben 1577 magán- és 88 hivatalos sürgöny adatott fel. 1875-dik évben 1579 magán- és 53 hivatalos távirat adatott le. 1875-dik évi bevétel 1034 frt 40 kr.
A Szilágyság, mint láttuk, a kereskedelemnek főútvonala volt, a X. században a levantei kereskedés a Meszesen át ment Erdélybe, s mégis a sókereskedésen kívűl jelentékenyebb forgalma itt alig volt valaminek, jóllehet vásártartó helyekről a XIV. század óta emlékeznek az oklevelek. Tasnád-Szántó (1389-ben), Cseh, Kusaly, Hadad, stb. korán nyertek engedélyt vásártartásra.
1665 körűl a vásárok sokat szenvedtek a rablócsapatoktól, az úgynevezett ármásoktól. A törökök ugyanis szabad rablócsapatokat szerveztek a megszökött jobbágyokból s ezek minduntalan megrohanták a hídvégi, zilahi, tasnádi, zsibói, és hidalmási vásárokat, a harminczadot kirabolták.*
Szilágyi Sándor: Az erdélyi hódoltság és végvárai. Rajzok és Tanúlmányok, II. k. 158. l.
Egy 1762-diki naptárban* ezek a «sokadalmas helyek» fordúlnak elő: Zilah, Hadad, Sülelmed, Zsibó, Görcsön, Tasnád, Szilágy-Cseh, Sarmaság, Somlyó, Kraszna.
Hanckens B.: Új és Ó-Kalendáriom. Kolozsvárt.
1771-ben Mária Terézia intézkedik az iránt, hogy egész hétig tartó vásárok is legyenek. Az első ilyen vásárt, «országos és nagy sokadalmat» 1772 szeptember 21–28-dikáig Kolozsváron tartották.*
Zilah város ltára.
Annyira áldva van a Szilágy égaljának mindennemű termékeivel, 774– írja Kőváry – hogy jó piacz mellett a két haza leggazdagabb tájává lehetne. Így minden termékét becs és ár nélkül emésztik föl, mert a mi Kolozsvár, Nagyvárad s Debreczen piaczára jut, csak csepp a roppant tengerből.* Tasnád marhavásárát több mértföldről látogatják.*
Tudománytár, 1840. VIII. k. 25. l.
U. o. 24. l.
A kereskedés 1715–20 tájt Közép-Szolnokban jóformán semminek mondható. Okai ennek a szegényes gazdasági állapotok mellett legnagyobb részt a ki- és beviteli vám, nem különben a rossz útak, melyekről az összeírók többször tesznek említést. A biztosok mind a mellett fölvettek egyes községeknél némi jövedelmet, s összesen így a vármegyére 3829 forintot, a hol a szállítási viszonyok kedvezőnek mutatkoztak. A számítás, úgy látszik, nem vált be, mert később a megyei összesítésben egyszerűen törölték a kimutatott jövedelmet. Nem is tehettek másként, midőn valóban sehol, még a mezővárosokban sem volt forgalom. Kraszna vármegyének a kereskedelme még Közép-Szolnokénál is jelentéktelenebb; mondhatni semmi.
Iparosokat és kereskedőket összeírtak 1715-ben Közép-Szolnokban 8-at, az összeírt adózó háztartásoknak 0.73%-a, 1720-ban 31-et, 1.19%. Kraszna vármegyéből egyet sem említ az összeírás.*
Magy. stat. közl. XII. k. 341. és 343. l.
A kereskedők ügyében intézkedik az 1607 június 10-diki kolozsvári országgyűlés. «Miért hogy a városi rendeket, sőt egyéb, ez országi kereskedő embereket is absque ullo processu juris et aliorum debitorum aut delictorum ez mostani nyavalyás időben sokan Szilágyságban és Magyarország határiban szokták megtartóztatni, arestálni és sarczoltatni szabadságok és törvénye ellen; tetszett annak okáért, hogy senki semminemű rendbeli kereskedő embert igaz úton járásában törvény úta kívűl és szabadsága ellen meg ne tartóztathasson, 775hanem ha kinek kinél dolga vagyon, azt az országnak megrögzött törvénye szerént előbb füstin keresse juris ordine; mert valakit törvény útja kívül való azféle tartogatásban találunk, tehát azon vármegyebeli ispán mox et de facto tartozzék az megtartott embernek marháját becsűjével fölszabadítani».*
Gróf Kemény és Nagyajtai K. István: Erdélyi Tört. Tára. II. k. 129. l.
Kraszna vármegye 1728 május 1-sején azt mondja, a szegénységnek nagy nyomorúságára van, hogy minden jó- szágocskájától kettős harminczadot kénytelen fizetni. Az is baj, ha valamicskéjét Erdélyben el is adhatja, annak árában oly pénzt kap, mely nemes Magyarországon nincs forgalomban. Ha elveszi a szegénység, kárt vall, ha pedig nem veszi el, akkor rabságot szenved. Mindezek a dolgok nem kedveztek a kereskedelemnek.*
Szvlt.
1732-ben külföldi pénzek is forogtak a vármegyében, ú. m. belga arany, keresztes tallér, franczia tallér, lengyel sustákos poltura.
Kraszna vármegye 1727 november 10-dikén megparancsolja, hogy «a singeket mindenünnen beszedvén, pecsétes refeket osztogassanak ki», mert a régi mértékeket nem szabad használni, csak a pozsonyi mértékekhez szabott mensurakat.
1818-ban egy kereskedésben (Zilahon) a következő árakat találjuk: finom nádméz fontja 2 f. 24, közönséges 2 f. 12, kávé fontja 3 f. 6, vanilia egy lat 6 f. 30, szerecsen-virág egy lat 1 f., sáfrán egy lat 4 f. 30, bors fontja 2 f. 30, szekfűbors latja 8 kr., szekfű latja 27, fahéj latja 15, viza-hólyag latja 48 kr., mandula fontja 2 f., rizskása egy kupa 1 f.
1712-ben ezer zsindely ára Zilahra szállítva négy ezüsthúszas volt.
1805-ben az ország gabonaszükségben lévén, a gubernium 776megtiltja, hogy a gabonakereskedők Közép-Szolnok, Kraszna stb. vármegyékben a piaczokon a gabonát összevásárolják.
Népünk kereskedelmi hajlamairól keveset mondhatunk.
A perecseniek sajátmaguk termesztette hagymáikat távolabb fekvő piaczokra is elszállítják.
A bürgezdiek nagy cseresznyeterméskor még Hunyad vidékére is elviszik szekérszámra a cseresznyét.
A diósadiak s más helységbeliek is leginkább gyümölcscsel kereskednek.
Azt írja Kőváry 1840-ben, hogy a Szilágyságnak annyi gyümölcse terem, a mennyit «föl sem emészthet» s leginkább a zilahiak kereskednek gyümölcscsel, a kik följárják a falvakat, igen olcsón megrakodnak s aztán leginkább «Kolozsvár gyümölcsszűkén enyhítenek», hol jó nyereséggel a szekérről apránként adogatják el* a szilvát, körtét stb., mint ma is.
Tudománytár, 1840. VIII. k. 28. l.
A Szilágy kereskedése e század elején is csekély. Kevés pénzforgalmat a gyapjú, hamuzsir, dohány s gyümölcs teremtettek.*
U. o. 32. l.
Szilágy vármegye 1891-ben csatoltatott a kolozsvári kereskedelmi s iparkamara területéhez.
