Pecséttani adalékok.
Pecséttani adalékok.
Szakemberek, a kik hosszabb vagy rövidebb idő óta hivatásszerűleg hazai irányú történelmi kutatásokkal foglalkoznak – tudják, tanúságot tehetnek róla, hogy a hazai pecséttannak, mint a históriai tudomány egyik jelentékeny rangú segédtudományának mily roppant anyaga hever nemcsak feldolgozatlanúl, de jó részben figyelemre sem méltathatva köz- és magán-, illetőleg családi levéltárainkban.
Figyelemreméltó és haszonnal tanulmányozható az is, a mi már eddig monográphiákban és szakfolyóiratokban itt-ott közzététetett. Mindenkorra hálásan kell megemlékeznünk Pray közléseiről, a káptalanok pecséteinek ismert kiadásáról stb. De egybevetve mindezeket a létező anyaggal, a mi eddig történt, a kezdetnek is még csak kezdete.
Azt hiszem, nem kell fejtegetnem, hogy a mi speciális viszonyaink között mit várhatunk pecséttanunk fejlődésétől. Historikusaink előtt ismeretesek középkori lovagvilágunk pházisai. Tudjuk, mint hat a lovagság intézménye czímertanunkra. Ismeretes tény, hogy czímerleveleink majdnem korábbi időkből maradtak fenn a mai napig is, mint bárhol a közel külföldön. Hasonló az eset pecséteinkre nézve is, melyek hiszen nem egyebek, mint a czímerek jelképes átvitelei az okmányokra, a czímerviselés egyik módjaként.
Lovas és sisak-pecséteink egy időben, sőt részben korábban lépnek fel, mint Franczia- és Németországban. Okait ennek, mint fentebb is jeleztem, lovagságunk korai fejlődésében kell keresnünk.
Mellőzve a fontosságot, melyet a pecsét a diplomatikában az okiratok hitelessége és okadatolása körűl játszik különösen nálunk, hol míg egyrészről a pecséteknek közjogilag ép úgy mint a magánjogi jurisdictióban oly fontos szerepe van, hogy van idő, midőn maga az idézés a biró pecsétjének puszta átküldése által történik, midőn nincs okirat, melynek hitelessége jó részben nem pecsétjétől függene; midőn másrészt az okmány-, sőt a pecséthamisítás is oly mértékben dívik, hogy külön törvény bünteti azt – még pedig mint hűtlenségi vétket jószág-, sőt fejvesztéssel is.
Ha mindezeket figyelmen kívül hagyjuk is ezúttal, ha csak másodrangúnak veszszük is a jelentőséget, melyet pecséteink az elmult korszakok viseletének, ruházatának, jó részben cultur-viszonyainak, fegyverzetének, czímerészetének s jelképeinek ábrázolásában játszanak; maga az a becses anyag, melyet a pecsétek rendszerinti köriratai úgy a családok genealógiai, mint az államok történetéhez sokszor már csak az által is nyújtanak, hogy hiányos okmányok adatait fölvilágosítják; másrészt bő anyagot nyujtván a kisebb művészetek s különösen a metszés és ötvös művesség fejlődésének ismeretéhez, mint a kik a középkor pecsétvésői is voltak: kétségtelen, hogy hazai pecséttani anyagunk sokszoros figyelmünket érdemli meg. S bár még bizonyára messze van az idő, a midőn e téreni búvárkodásaink eszményi czéljainak megvalósulásaként a magyar pecséttan emlékeinek teljes collectióját látjuk kiadva: örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy a midőn arra e helyen terünk és alkalmunk nyílik, adalékjaink közlését, a porszemek összehordását; megkezdjük vagy jobban mondva folytassuk.
Mondanunk sem kell, hogy pecséttani adatainknak is ott van legdúsabb forrása, hol okmányainknak: az országos levéltárban. – E helyről mutatunk be mi is ez alkalommal négy pecsétet, még pedig egy világi és három egyházi jellegűt.
Első pecsétünk, Sándor fia János hevesújvári vicecomesnek Zenhalm-ban (Szihalom) 1349-ik év julius hó 16-án kelt s a szolgabirákkal egyetemben birtokügyben kiadott rendes alakú papirokmányának hátlapján; a metszet nagyságában sárga viaszba nyomva látható.*
Országos Levéltár. Dl. oszt. 4059. szám.
A köriratból csak pár betű van meg a többi 139letöredezett; azonban kétségtelen, hogy az az imént említett vicecomes nevét tartalmazta.
A pecsét köralakú mezeje belőlről a góthicus stylnak megfelelőleg, hét körszelvényből képezett rosettát, vagy ú. n. epervirágot zár magába. Ennek közepén van az után a tulajdonképeni pecsét vagy czímerkép. Egy zárt, szögletes alakzatú úgynevezett fazék-sisak (Topfhelm), mely épen a XIII. és XIV. században van általánosan használatban.* Tetején sisakdíszűl egy kehely forma látható, melynek talapzatából két szarvasagancs nő ki és hajlik össze. Valószínű, hogy pecsétünk, mely szintén igen töredezett, már készítése korában is valamely megrongált példányról tájékozatlan metsző által másoltatott. Ezt látszik bizonyítani az a körülmény, hogy a visirrel ellátott sisakot emberi arcznak, illetőleg fejnek nézte, s mint ilyennek szemet és szájat, sőt bajuszt is metszett, a mi az eredetin alkalmasint csak pecséttörés volt.
v: Hefner, Dr. O. T. Handbuch der theoretischen und praktischen Heraldik.
Pecsétünk czímerképén bizonyára első pillanatra felötlik a figyelmes szemlélőnek, hogy abból a czímer szokás szerinti főalkatrésze, a paizs hiányzik, s hogy így a czímert maga a sisak képezi.
Maga a czímer, mint többször említők, a lovagság teremtménye. A paizs, a lovag paizsa, mely védelmül használ, a sisak, mely ezt diszíti, ugyancsak a lovag fegyverzetéhez tartozik, s a paizson látható czímerképek is különösen az első korszakokban, a lovag fegyverzetének részeit, vagy magának a lovag tulajdonságának, bátorságának, éberségének, hűségének stb. jelképies kifejezéseit ábrázolják.*
De Saxoferrato, Dr. Bartolus. Tractatus de insigniis et armis.
A sisak mind a mellett, mint a czímer eleme, csak később, a heraldika virágkorában lép fel. A régibb időkben, péld. a XII. században a czímert még csak maga a paizs képezte. Hogy azonban később maga a sisak is egyenrangra emelkedik a paizszsal, bizonyítja azon körülmény, hogy a tornáknál, a lovag- és tornaképesség megbirálására a paizs mellett a sisak is be volt mutatandó («zur Helmschau aufgetragen.»).*
v. Grünenberg, Ritter Conr. Wappenbuch, neu herausgegeben von Dr. R. G. Stillfried und Ad. M. Hildebrandt.
Hogy különben éppen e miatt a sisak mindenkor kitüntetésnek tekintetett a czímer felett, bizonysága az, hogy csak lovagok vagy lovagi nemből származott egyének használhatták, mint a kik csakugyan is sisakot viseltek. Testületek és városok, valamint egyházi személyek és nők czímerpaizsaik felett szabály szerint sisakot nem viselhettek. Egyesületeknek és városoknak, – néha van reá példa, hogy mint különös kitüntetés mégis megengedtetik.*
v. Hefner Alteneck, I. H. Trachten des christlichen Mittelalters.
Figyelemreméltó körülmény még, hogy a czímer fölé nem mindenféle lovagsisak, hanem rendszerint csak olyan volt helyezhető, a mely tornánál használtatott. Épen azért czímer-paizs felett föltolható visirrel ellátott sisaknak a XIII. és XIV. században helye nem volt.*
v. Sacken, Dr. E. Freiherr. Katechismus der Heraldik, 85. lap.
Már éppen azon kitünő szerepnél fogva, melyet a sisak ezen századok tornáiban játszik, épúgy az angol, frank, mint a német és magyar heraldikai gyakorlatban is nem ritka eset, hogy czímerül, különösen pecsétekben, paizs nélkül maga csak a sisak használtatik. Ezek az úgynevezett sisak pecsétek.*
M. Viollet le Duc. Dictionnaire Raisonné du Mobilier Français. Tom. 5. Paris, 1875. – Lacroix. Moeurs et usages etc. – Joach. Ern. de Westphalen. Monumenta Rerum Germanicarum. Tomus IV. Tab. 14, 15 és 16, gyönyörű példányok közölve 1314-ből.
Talán túlságos egyszerűségöknél fogva, vagy mert általában a divat más volt, a sisak-pecsétek nem birtak elterjedni, s ámbár még a XV. században is előfordulnak, lassankint végképen eltünnek. Átképezték magokat rendes czímerekké, a szó teljes értelmében reaktiót szűltek. Olyanformán, hogy a sisakdíszül alkalmazott bokrétát, forgót vagy sárkányt, szarvakat stb. paizsba foglalták 140és siettek a sisak alá tenni, hogy ők is rendszerinti czímert mutogathassanak.
Érdekes példa erre az angol heraldikában II. Richard sisak-czímere, mely a Westminsterben látható emléken maradt fenn. Róla átszállt az a Howard és Percy családokra, valamint a Norfolk és Northumberland herczegekre. Azonban már 1347-ben Hugh Hastings és Norfolk Elsyng a Richard sisakján díszül alkalmazott oroszlánt paizsba téve használják, s így megfosztják azt sisakczímer jellegétől.*
Charles Boutell. English Heraldry. London, 1871 gr. és 223. lap.
Lovagpecsétek között egyébiránt a heraldikai sisak először 1220- és 1252-ben, az alsóbb nemességnél pedig különösen Németországban 1279-ben jelenik meg. Hazánkbani használatának divatja az Anjou korra esik.
Pecsétek, pusztán sisakkal a pecsétmezőben (sisakpecsét) először 1231-ben gróf Bercha Detrich pecsétein fordulnak elő.* A XV. századból Mayerfels és Ledeber lovagok sisakpecsétei* ismeretesek.
F. Warnecke. Heraldisches Handbuch. Görlitz, 1883. 15. lap.
U. o. XXXII. tábla 7. szám és XXXIII. tábla 24. szám.
Mint fentebb említők, hazánk pecséttani emlékei között sem példátlanok a sisakpecsétek. Mind a mellett kétségtelen, hogy ritkán fordulnak elő s hogy eddigelé különösen kevés lévén közülök ismertetve, kiválóbb figyelmünket érdemlik.
Különösen szép s még kiadatlan ilyen pecsétek: a Magister Michael de Monak castellanus et vicecomes de Sarus-é 1372-ből,* és Comes Petrus de Perén Judex Curiae-é 1421-ből.* Jelen alkalommal bemutatott sisakpecsétünk a Sándor fia János heves-újvári vicecomesé, bár a mi a véset művészi kivitelét illeti, legkezdetlegesebb, de egyszersmind a legrégibb is az említettek között s ezért tárgyaltuk ezt a legelső alkalommal.
Keczer levéltár, Nagy Gyula úr szíves közlése.
Csicsery levéltár, Nagy Gyula úr szíves közlése.
Második pecsétünk első pillanatra zavarba hozza a sphragistikust.
Az alább egész terjedelmében közlendő, papirra írott egyszerű okmány aljára van az sárga viaszba nyomva a metszet eredeti nagyságában.
A pecsét köralakú mezejében egy szépen rajzolt csúcsban végződő, háromszögletű paizs látható, melyben annak egész terét betöltve egy a XIV. század végén és a XV. század elején a diplomatikai írásban dívó gothicus 
betű van vésve.
betű van vésve.
Kérdés, czímerkép-e az? Lehet-e a betű czímerkép? Az a körülmény, hogy paizsba van zárva, a régi heraldika szabályai szerint kétségtelenné tette czímer jellegét. Másrészt azonban az a körülmény, hogy régi pecsétekben a köriraton kívül a közép téren, paizs nélkül, pusztán is gyakran fordulnak elő egyes, többnyire nagy betűk; alapos kétséget támaszt az előbbeni föltevés ellen.
A középkorban akkor kezdenek a betűkkel ellátott czímerpaizsok szerepet játszani, midőn az építészeti czéhek s a szabadkőművesek tagjai építészeti jegyeket vesznek fel, s azokat nemcsak az általuk alkotott műemlékeken, de czímerükön is használják.
Tőlük átmegy egyházi személyekre, majd itt-ott élnek a szokással fejedelmek is, midőn érmeikre nevök kezdőbetűit veretik; mint pl. hazánkban Róbert Károly, Nagy Lajos, Mária és Zsigmond.
Egészben véve úgy látszik, hogy e betűk a pecséten mindenkor az illető személy nevét, vagy a hivatalt jelentették. Egyaránt előfordulnak a vezeték- és keresztnév kezdőbetűi; később pedig a XV. század közepétől fogva mind a kettő is egymás mellett. E század végén pedig czímerekben és pecséteken megjelennek az összefont, nevet jelentő betűk, az ú. n. monogrammok is.*
Homeyer. Dr. E. G. Die Haus. und Hofmarken.
Pecsétünk kiválóan érdekes, mert mint a kissé töredékes viaszon még tisztán kivehető a középen paizsba foglalt betűn kívül körirattal is birt. Hogy azonban megérthessük, hogy a betű e helyen mit jelent, ösmernünk kell az okmány egész tartalmát, melyen pecsétünk szerepel.
betű e helyen mit jelent, ösmernünk kell az okmány egész tartalmát, melyen pecsétünk szerepel.
141Következőleg hangzik:
In nomine domini Amen. In anno nativitatis eiusdem MCCCCLXIII. Ego Valentanus Cosma de Zachachy licet eger corpore mente tamen per omnia sanus inter ceteras salubres meas ordinationes coram discretis viris, videlicet Petra ecclesiae parochiali omnium sanctorum plebano de dicta Zachachy, Valentino et Michaele presbyteris capellanis ejusdem ecclesiae, item nobilibus viris Nicolao Cacho, Valentino Tolnay, Georgio Parvo et aliis quam pluribus utriusque sexus hominibus, lego et condo ecclesiae claustri beati Dominici confessoris super Zachachy ac fratribus heremitis in eadem claustro de gentibus pro refrigerio animae meae et fratrum meorum quandam particulam terrae sub silva Seregelfogó vocataiu cus particulae terrae latitudo habet quantum unius currus se extendit, per longitudinem vero totius terrae pro fossata cursus aquae ad molendinum praedictorum fratrum heremitarum, perpetue et irrevocabiliter testamentaliter tenere possidere et habere. In cujus memoriam et maiorem firmitatem praesentes litteras cum sigillo plebani fecimus consignari.*
Országos Levéltár. Dipl. oszt 15903. szám.
Megemlítendőnek tartjuk itt, hogy ez az a Szakácsi község, melyből utóbb Mátyás király szakácsai kerülnek ki.
Okmányunk szokásos záradékából kétségtelen, hogy pecsétünk a Zacháchy plébánia hivatalos pecséte.
Hogy most már azután a betű a «plébániát» jelentette-e, vagy pedig Péter plébános nevének kezdőbetűje volt, meg nem állapítható, hogy azonban a kettő közűl az egyik – bizonyos.
betű a «plébániát» jelentette-e, vagy pedig Péter plébános nevének kezdőbetűje volt, meg nem állapítható, hogy azonban a kettő közűl az egyik – bizonyos.
Hasonló egy betűs pecsétet ismerünk ugyan e korból még 1404-ből, a Magister Petrus filius Johannis de Ivánfalva vicecomes comitatus Gumuriensis-ét, a hol a különben köriratos pecsét középterét egy majuskulás szintén betű tölti ki, a Petrus keresztnevet jelentvén.* Ez azonban nincs paizsba zárva.*
betű tölti ki, a Petrus keresztnevet jelentvén.* Ez azonban nincs paizsba zárva.*
Keczer levéltár.
Hasonló pecsétek közölve Warnecke fentebb idézett művében a XXXIII. tábla 14. és 15. sz. alatt.
A következő, hosszúkás, tojásdad alakú függő pecsét, melyet rajzunk szintén eredeti nagyságban mutat be, már egyházi rendeltetésű és így sokkal diszesebb, jelesebb formájú és művészibb kivitelű is, mint profán pecséteink.
Jelen pecsétünk egyike a legszebb és legfontosabb e nemű pecséttani emlékeinknek.
A de Ponto Antal sebenicoi püspök és János esztergomi érsek helynöke által 1397 jul. 30-án kiállított bőrhártyára írott jeles alakú okiratról* pecsétünk sárga és kék selyemzsinóron függ alá sárga viasz fészekben piros pecsétviaszba nyomva.
Országos Levéltár. Dipl. oszt. 8243. szám.
Középterében egy gothikus stylű triptichon vagy hármas fülke emelkedik, melyek közűl a középső magasabb és a két szélső arányosan alacsonyabb. A középsőben a szűz Mária szépen stylizált alakja látható, karján Jézussal. Jobbról heraldice, valószínűleg szent Péter és balról szent Pál állanak, fejök körül mindannyian szent fénynyel. E három alak alatt vízszintes sárkány vonul el, mely a pecsét belső terét két részre különíti. Ez alsó részben középen ismét egy kisebb fülke van, melyben mint a töredezett viaszon kivehető, valószínűleg szent Terézia áll. Mellette felül jobbról és balról, a két apostol fülkéje alatt, két háromszögletű paizsocska van elhelyezve. A jobb oldaliban egy egyszerű gerenda vagy sáv jobbról balra két részre osztja a mezőt, míg a baloldaliban egy felülről lenyuló kar látható. A rajzoló ez utóbbiban a 142kézbe felül kardot rajzolt, azonban hibásan, mert a kar éppen felülről nyúlik alá s kardot nem tart. A pecsét belső terét két oldalt, vonalozott monoru szalagban, melyet felűl középen a gothicus oltár tető dísze szakít meg, következő felirat köríti:
Vagyis: Sigillum Antonii de Ponto Decretorum. Doctoris Apostolici Causarum Auditoris. Megjegyzendő, hogy a rajzoló a Causarum szóban a C helyett P-t és az S helyett A-t, valamint az Auditoris szóban az utolsó I helyett E betűt elnézésből rajzolt.
Több-kevesebb hasonló püspöki és káptalani pecsétünk között az teszi különösebben érdekessé, hogy az egyházi védszentek alakjain kívül magában foglalja már a tulajdonos püspök családi czímerét is. Kétségtelenűl a ritkább esetek közé tartozik. Ezen korban kezd e szokás egész Európa heraldikai gyakorlatában föllépni, s nem megvetendő jele akkori magas culturális niveaunknak, hogy nálunk is azonnal használatba lép. Különben hogy csakugyan nem állott ez eset egyedűl, példa reá Czudar Imre egri püspöknek egy 1380-ik évi január hó 21-én kelt kiadványáról függő, csaknem egészen hasonló és gyönyörűen conservált pecsétje, melyen ugyanazon helyen két kis paizsban a Czudarok csattos czímere látható.*
Országos Levéltár. Dipl. oszt. 6673. szám.
Végűl hátra van még utolsó pecsétünk, melyről bővebb adatokat szereznünk nem sikerült, a mennyiben a lerajzoltatás után az okirat, melyről függött, eltévedt; így e helyen meg kell elégednünk puszta leírásával.
Piros és zöld selyemzsinóron függő sárga viasz fészekben, piros pecsétviaszba van nyomva. Készítésének ideje minden bizonynyal a XIV. század.
A pecsét középterét egy szabadon repülő, vagy éppen leszálló koronás madár foglalja el. Természetrajzi ismervei sokat hasonlítanak a galambhoz, a mit látszik az is támogatni, hogy nyakán övet visel, a mi pedig a heraldikában vad szárnyasoknál soha sem fordul elő. A madár fejtartása és korona azonban ellene mond a galambnak. Koronás turul-madár is lehet. Minden esetre azonban csak symbolumnak, jelvénynek és nem czímernek tekinthetjük, minthogy nem paizsba foglalva van a pecséten alkalmazva. – E képet kettős vonalak közé fogva futja körűl a körirat:
Vagyis: Sigillum Stefani Filii Johannis Acina. István Atinai János fiának pecsétje.
Úgy a körirat betűinek arányos technikája, mint a koronás madár-alak izléses, szabatos modellirozása az akkorbeli legjelesebb pecsétmetszők egyikének vésőjére vallanak. S így könnyen lehet, hogy olasz földön készült.
SZENDREI JÁNOS.
