A kis-rédei gróf Rhédey családról.
A kis-rédei gróf Rhédey családról.
A kis-rédei gróf Rhédey család nemzedékrendjét fáradhatlan történettudósunk Nagy Iván általánosan ösmert művében* közölte ugyan, de mert hiteles adatok igen gyéren állottak vala rendelkezésére s téves családi közlésekre s nehány mult századbeli halotti oratióra kellett szorítkoznia: az sok tekintetben nem állja ki a birálatot és helyreigazítást igényel.
Nagy Iván, Magyarország Családai 9. kötet.
A Kővári László családtani munkájában olvasható leszármazás pedig épenséggel nem áll a tudomány mai színvonalán, vázlatos és merőben hamis adatokat tartalmaz.
A magyar nemzeti muzeum könyvtárában elhelyezett gróf Rhédey levéltár rendezésével foglalkozva, nem tartottam fölöslegesnek tehát az itt található okiratok segítségével, – a különböző korból származó, néha hiteles, gyakran 120combinált genealogiai táblákat is használva, – lehetőleg teljes és megbízható nemzedékrendjét összeállítani azon, családnak, mely egyik leggyökeresebb magyar nemzetségünktől véve eredetét, több kisebb-nagyobb historiai szerepet játszó tagjai mellett, hazánknak a XVII. században egy kitűnő hadvezért, s Erdélynek rövid időre fejedelmet adott.
Erdélynek története csaknem három századon keresztűl szoros összekötetésben áll a Rhédey névvel. Midőn Bocskay István a vallás és politikai szabadság védelmére fegyvert ragadott, s midőn később a nemzeti fejedelemség legvirágzóbb korszakában a kis bérczes hon pillanatra világtörténelmi jelentőségre emelkedett: fontos tényező vala egy Rhédey Ferencznek, a váradi főkapitánynak kardja. Bethlen Gábornak legfényesebb győzedelmei az ő nevével vannak kapcsolatban, s hadvezéri tehetségét, személyes vitézségét elismerte az egész ország.
Midőn pedig az önzés, nagyravágyás, hatalomkeresés pártokra szaggatá és hihetetlenűl meggyöngíté a rövid nyugalmat, s rövid dicsőségét élvező hazát, találkozunk egy másik Rhédey Ferenczczel Erdély fejedelmi trónján, kinek csak a hon békéjét s a bőven omló magyar vért kellett volna kevesebbre becsülnie saját érdekeinél, hogy megszilárdíthassa magát a Bethlen Gábor trónján, a melyre személyes érdemeinél fogva legméltóbb vala.
Lemondott, pedig lemondásával nem mentheté meg hazáját a polgár háború iszonyaitól s akadtak mások, kik a hon üdvét alárendelve saját érdeküknek, ismét lángba borították a sokat szenvedett Erdélyt.
E családnak azonban Erdély korántsem ősfészke, csupán fénykorának s magasra emelkedésének színhelye vala. A XVI. század végső tizedeiben szereplő Rhédeyeket még Magyarországon találjuk, hol Heves és Nógrád vármegyékre kiterjedő jószágaikat valószinűleg első megszállási joggal, (prima occupatio) birtokolták.
Nincs okunk hitelt adni azon előszeretettel táplált családi traditiónak, melynél fogva a Rhédeyek őse Aba Sámuel magyar király s ennek neje Sarolta Szent István királyunk nővére lett volna, mert semmi nyoma annak, hogy Sámuel utódokat hagyott volna hátra maga után, s özvegyének csupán második házasságából származott gyermekeiről van tudomásunk; de mindenesetre valószinűnek tartjuk azt, hogy Sámuel király szintén tagja vala azon gyökeres magyar, illetőleg kun nemzetségnek, melyből később a XIII. század vége felé a Rhédeyek kiváltak.*
Egy előttem fekvő s 1741-ben nyomtatásban megjelent, különben elég hanyagul szerkesztett «Arbor Genealogica» törzsökén Aba király és Sarolta koronás mellképei díszlenek. Ha a mult századok hizelgő genealógusait ösmerjük, ezen meg sem fogunk ütközni, s talán jóhiszeműleg is járhattak el; sokkal feltűnőbb azonban, sőt határozottan nevetségesnek mondható; hogy a «Tropheum Esterhasianum»-ra emlékeztető olympusi származásnak, még a XIX. század második felében is, akadhat komoly védője. 1866-ban jelent meg Stettinben egy német nyelvű munka, mely a gróf Rhédey családot a Kr. u. 48-ban élő, s a chinai uralkodó házzal vérrokonságban lévő Pe hún királytól származtatja le napjainkig. A tudomány méltóságával ellenkeznék ily dolgok birálatába bocsátkozni, józanon gondolkozó ember egyszerűen napirendre tér fölötte (Geschichte der Familie Rhedey stb. im Jahr 1866. gr. Ármin Rhedey in Ungarn. Stettin.)
Az Aba nemzetségét értem, melynek emlékét nagy számmal fenmaradt okleveleinken kívül hazai krónikásaink is föntartották, s melyből a Rhédey család kétségbe vonhatatlanul származott.
Béla király névtelen jegyzőjénél olvassuk, hogy a honfoglalásban részt vevő Ed és Edömér kun vezéreknek Árpád fejedelem a Mátra erdejében nagy területet adományozott s ezeknek nemzetségétől származott időmultával azon Sámuel király kit a nép kegyessége. miatt Abának nevezett.*
«Tunc dux Arad in silva Matra dedit terram magnam Edunec et Edumernec ubi postea nepos eorum castrum construxit, ex quorum etiam progenie longo post tempore rex Samuel descendit, qui pro sua pietate Oba vocabatur.» Anonymus. Endlichernél XXXII. fej.
Az Aba névnek ily módon való megfejtésével azonban a névtelen jegyző kissé naiv szójátékot űzött, mert bár Kézai Simon mester azt állítja krónikájában, hogy Ed és Edömér a Csaba fiai s így Atillának unokái valának, mind a mellett világosan mondja, miszerint az Aba nemzetség tőlük vette eredetét.* A nemzetségek 121származására nézve pedig, a chronologia tekintetében annyira megbizhatatlan Kézai hitelessége kétségbe nem vonható.
Kézait l. Endlichernél Liber primus caput III. §. 6. Ed és Edömér kun vezérekre vonatkozólag irányadó az, mit a névtelennél találunk, mert hogy ük Csaba fiai lévén még is Árpáddal együtt részt vettek a honfoglalásban, mint Kézai állítja, merő képtelenség, és a mester chronologiai megbizhatlanságában leli magyarázatát.
Már pedig ha Sámuel király az Árpádhoz csatlakozó kun vezérek egyik késő unokája vala, önkényt értetődik, hogy az Aba nemzetségből kellett származnia. E mellett tanuskodnak fönmaradt érmei, melyeken «Rex Aba» fölírás olvasható, világos bizonyítékául azon igazságnak, hogy az Aba nevet nem reá ragasztottak, de az elvitázhatlan tulajdonát képezte; e mellett tanúskodik temetkezési helye, Heves vármegyében a Mátra aljában fekvő saári monostor, mely századok mulván is a körülötte fekvő földekkel együtt az Aba nemzetség birtokában volt.
Az a körülmény, hogy az Aba nemzetségnek számos tagja még a későbbi századokban is viselte a. Pata nevet, s hogy a Heves vármegyében fekvő Pata helységet, Gyöngyöst és Pata várát, melyet pedig névtelenünk szerint Sámuel király egyik hasonnevű őse épített (i. h.), szintén az Aba nemzetség tagjai birták, csak megerősítik föltevésünket s bátran kimondhatjuk, hogy Sámuel az Aba, nemzetségből (de genere Aba) származott.
Minden jel arra mutat, hogy az Aba nemzetség igen kiterjedt s a legelőkelőbbek egyike vala a hazában. – Ős megtelepedési helye kétségen kívül Heves-Újvár s a szomszédos vármegyék voltak, hol örökjoggal szerzett jószágait osztatlanul bírta.
Árpádházbeli királyaink korában igen gyakran találkozunk e nemzetség tagjaival, közűlök számosan országos méltóságokat viseltek, mint Demeter királyi főtálnok II. Endre uralkodása alatt, Finta nádorispán, a ki 1272-ben a hasonlóképen Aba nemzetségéből származó Budaméri Egyeddel szövetkezve, a szép kun Erzsébetet Fejérváron fogságra vetette. 1280-ban él Péter királyi udvarbiró, Omode szebeni ispán, később ugyanezen Omode III. Endre nádora stb.
Ezen kívül előfordul okleveleinkben egy csoport perlekedő vagy megadományozott nemes, a kik mindnyájan a «de genere Aba» gyűjtő névvel vannak megjelölve.
Idők folyamán a nemzetség tagjai nagyon elszaporodtak s kezdették egymás között ősi birtokaikat fölosztani, ily módon lassanként a nemzetségi kapocs is fölbomlott s az egyes tagok külön családok alapítóivá válottak. – Oklevelek által tudjuk igazolni, hogy a Somosi, Berthóti, Budaméri, Abaffi, Omode, Rhédey családok az Aba nemzetségből származtak, s hogy a közös törzstől való ezen kiválás a XIII. század utolsó s a XIV. első tizedei között történt.
A nemzetségnek azon ága, mely a Heves és Nógrád vármegyében fekvő jószágokat nyerte osztályul, a Rédei nevet vette föl s a családi név használatának legrégibb s a XIII. században egyetlen nyomát az egri káptalannak 1275-ben kiadott határjáró levelében találjuk, a hol is Rufus Deső és Gárgyán László (Ladislaus dictus Garduan) Réde nevű helységükről írták magukat.*
Hazai okmánytár XI. k. 211. lap. Közölve gr. Rhédey János levéltárából.
Nem jut eszembe azt állítani, hogy a nemzetség ezen ágának tagjai már ez időszakban következetesen éltek a Rhédey névvel, nagyon természetes, hogy csak idők folyamán válhatott az náluk állandóvá. – Csak midőn a törzsszerkezetnek minden nyoma elenyészett hazánkban, s az osztatlan birtoklás megszüntével az együvé tartozás érzete is megszünt az ugyanazon nemzetség tagjai között, tapasztalhatunk állandóságot a családi név használatánál.
Az általam használt genealogiai táblák, valamint Nagy Iván Vöröstói után* hét ugyanazon törzsből származó férfit említenek Rédei néven, kik mindnyájan külön családot alapítottak.
Vöröstói Holtakkal való barátság. Kolozsvár, 1783. II. k. 743. 1. Halotti beszéd Rhédey Éva felett 1751 ápril 18. Vöröstói kétségtelenül a családi levéltár adatait használta, de nem kellő kritikával.
1. szentmártonrédei Demeter, 2. berczeli Rédei László, 2. boldogasszonyrédei Rufus Dezső, 4. kisrédei és szentmártonrédei Mikó, 5. tasi Rédei Péter, 6. csécsei és nagyrédei Garduan László, 7. boldogasszonyrédei Péter.
Mindenek előtt megjegyzem, hogy Heves vármegye területén Kis- és Nagy-Réde, Boldogasszony- és Szentmárton-Réde nevű helységek még a XV. században is kétségtelenűl léteztek (ezekhez járult még a XIII. században egy Alsó-Réde nevű helység, mely talán idők folyamán valamelyikbe beolvadhatott) s hogy továbbá a fent említett hét törzsfő nem egykorúlag élhetett, mert az egri káptalannak idézett oklevele, 122mely Rédei Rufus Dezső és Garduán László létezését kétségbe vonhatlanná teszi, Demeterről és Patáról emlékezik egyszersmind, a kik pedig Szentmártonrédei Demeternek Pata fiától származó unokái valának.
Úgy de ezen Demeternek 1263-ban már csak Sándor, Pata és Demeter nevű fiai élnek* s unokái közül Kemény Olivér és Demeter 1338-ban Szurdok-Püspöki nevű birtokukon perlekednek.*
Fejér, Codex Diplom. tom. VII. vol. 3. pag. 13.
Anjoukori okmánytár III. k. 453 l.
Ennyit tudunk közvetlenűl a Rhédey család őseinek tulajdonított férfiakról, de hogy a többi törzsfők is valóban éltek a XIII. században, arról – jól lehet nem hozhatunk föl mellettük eredeti okiratokat – közvetve utódjaik által van tudomásunk.
Így említtetnek 1339-ben Mikocha a kisrédei és felső- vagy szentmártonrédei Mikó fia, 1340-ben Demeter a tasi Rédei Péter fia, ugyanazon évben Miklós a berczeli Rédei László fia stb., a kik mindnyájan az Aba nemből és ugyanazon őstől származtak.*
Mindenütt, hol a forrást meg nem jelölöm, a családi levéltár adatait használtam.
Hogy ki volt ezen ős, vagy mily vérségi összeköttetésben állott egymással a fent említett hét törzsfő? azt ma már igen bajos volna eldönteni.
Tasi Rédei Péter és Boldogasszonyrédei Péter ivadékait illetőleg nagyon homályos emlékek maradtak reánk s bár tény az, hogy mindkettő az Aba nemzetségből származott, de részemről nem merném állítani, hogy a Rhédey név utódjaiknál örökössé válott volna. Berczeli László maradékai például, midőn Zsigmond királytól 1420-ban Rede helységre új adományt nyernek, egyszerűen Berczelieknek neveztetnek; s szerintem csak a közös törzsből való származás tudata, de nem a név egysége tartotta fönn közöttük a rokonságot.
Hogy pedig a rokonság mily fokú volt a hét törzsfő között, arra nézve az oklevelek semmi tájékozást sem nyújtanak, mert nem deríthetjük ki belőlük: ki volt a hét ágban virágzó Rhédey család egyenes őse. Szirmay Antal* az 1199-ben élő Chobánka comest, kit Lehoczky után Szathmár vármegye főispánjának nevez, tartja a Rhédeyek ősének, de Tamás országbirónak Budán 1302-ben kelt itéletlevele, melyet állításának igazolására fölhoz, csak azt bizonyítja, hogy nevezett Chobánka, illetőleg annak unokái, hasonlóképen az Aba nemzetség tagjai voltak, s a Heves vármegyében fekvő Réde és Pata helységekben birtokosok. De hiszen János comes fiai László, Sámuel és Dávid, mint az Aba nemzetségből származók, birhattak Réde és Pata helységekben a nélkül, hogy nagyatyjuknak Chobánka comesnek szükségképen a Rhédey család ősének kellett volna lennie. Tagadhatlan, hogy Chobánka szorosabb vérségi összeköttetésben állott a Rhédeyek ősével, de hogy ő maga lett volna a törzsfő (caput familiae), ezt már csak az okból is valószinűtlennek tartom, mivel az oklevelekben az egy János comesen kívül, ki Gyöngyös nevű birtokáról írta magát (comes Johannes filius Chabanka de Gyngus), több fia elő nem fordul. De fönmaradt az egri káptalannak 1311-ben kelt kiadványában a Chobánka comes maradékainak osztálylevele,* a mely végképen kizárja azt a föltevést, hogy nevezett a Rhédey család egyenes őse lett volna, a minek különben a birtokviszonyok is ellentmondanak.
Szirmay Antal, Szathmár vármegye esmérete I. rész. 82. 1. Szirmay ez oklevelet állítólag a Szathmár vármegyében élő Rhédey család levéltárából közli.
Anjoukori okm. I. k. 2. l.
De ha szinte el is fogadnók a Szirmay által magyar fordításban közlött kétes hitelű oklevél alapján ezen Chobánkát a Rhédey család ősének, a tőle való leszármazást nem volnánk képesek bebizonyítani. A Rhédey család a XIII. század második félénél előbb semmi esetre sem válhatott ki a közös törzsből s minden kutatásunk, mely az előző időkre terjed, az okiratok elégtelensége miatt, meddő maradna. Állapodjunk meg tehát a legrégibb ösmeretes nyomoknál, vajha ez időszak homályát is képesek lennénk eloszlatni!
Jelen alkalommal nem czélom, hogy a hét ágban virágzott Rhédey család teljes nemzedékrendjét adjam, de a rendelkezésemre álló okiratokból ezt nem is eszközölhetném. A család által készített genealogiai táblák előttem feküsznek ugyan, de minthogy azoknak hitelessége 123több tekintetben bizonyításra szorul s e bizonyítás már ma alig volna lehetséges, én azokat a történelmi igazság rovására nem írhatom alá.
Úgy de azon körülmény, hogy a különböző ágak magán jellegű s birtokviszonyokat tárgyazó oklevelei kimutathatólag kisrédei és szentmártonrédei Mikó maradékaihoz kerültek, igen valószinűvé teszi a család genealogusainak oda irányuló véleményét, hogy a hét közül három törzsfőnek leszármazása egy pár nemzedéknél tovább nem terjedt, s vagy tökéletesen magvuk szakadt vagy csupán nő-utódokat hagytak hátra.
Az 1275-ben élő Rédei Rufus Dezsőnek csak egyetlen Jakab nevű fia maradt, a ki valószinűleg 1359 körül fiörökösök nélkül halt el. Két leánya volt, Ilona és Margit, Ilonáról tudjuk, hogy 1359-ben Zudor Miklósnak neje, a kinek halála után az Aba nemzetségből származó Konyához ment nőül (Konya filius Nicolai de Sumus).
Szentmártonrédei Demeter utódjai közül Vanyarczi Demeter fiai Sándri és Mátyás 1420-ban Zsigmond királytól Réde helységre új adományt nyernek.
Rhédey Sandri 1447-ben a budai országgyűlésen Nógrád vármegye követe volt, de semmi nyoma annak, hogy utódokat hagyott volna maga után.
Berczeli László fiai Lőrincz és János neveivel Zsigmond király említett adomány-levelében találkozunk.
Garduán László ivadékai közül Nagyrédei János 1466-ban Mátyás királytól rokonaival együtt czímerlevelet kap.
Említett János 1470–1475-ig erdélyi alvajda s mint a fenmaradt oklevelek bizonyítják, Mátyás királynak kedvelt főembere volt.
1471-ben szentkirályi Semjén Margit szentmártoni Jánosi György özvegye a Torda vármegyében fekvő Pyvár nevű birtokát Rédei János alvajdának birtokába bocsátja.
Ugyanez évben Mátyás király Tordáról nyilt parancsot küld a váczi káptalanhoz, hogy a Nógrád vármegyében fekvő bonczhydai birtokrész beigtatásáról szóló bizonyítványt Rédei János erdélyi alvajdának haladéktalanul kezébe bocsássa.
Látni való tehát, hogy már ez időszakban a Rhédeyek országos szerepet játszottak s ősi javaikat tetemesen szaporították.
János 1475-ben már nem él s két fia közül:
György 1519-ben egy Erzsébet nevű leány gyermeke hátrahagyásával elhalt. Mátyás 1525-ben rokonaival pert folytat. Utódjairól nincs tudomásunk.
Ily módon mire a XVI. század közepére jutunk a Garduán László ivadékainak is magvuk szakad s csupán kisrédei és szentmártonrédei Mikó terjeszté ki a maga nemzedékét a legújabb időkig és őse lett a napjainkig virágzó Rhédey gróf és nemesi családnak.
Nevezett Mikótól a leszármazás eképen történt:
124I. tábla.
Kis-rédei és szent-márton-rédei Mikó, élt még a XIII-ik század végső tizedeiben.; I. Rédei Miklós vulgo Mikocha 1339-ben perlekedik nagyrédei László, Olivér és Demeterrel; I. István 1349.; I. Péter dictus Mikocha 1349.; II. Miklós 1349.; I. Tamás 1415.; I. Simon 1415.; III. Miklós 1415.; I. Mihály 1415.; Benedek 1470.; Ambrus 1470.; I. Zsigmond «dictus Simon» 1488.; Margit (Vewrews István); Jakab 1394–1435.; II. István 1415–1423 «de Verebely;» Gergely 1415.; I. László 1435.; I. János 1414–1435.; IV. Miklós 1466.; Bertalan 1480.; I. Pál; Scholastica 1470.; Rédei Dósa Miklós 1414–1467, neje Szentdomokosi Cheléni Klára; II. Péter 1415–1459.; Gáspár 1467.; Boldizsár † 1483. (neje. missei Sáry Ilona); Margit özv. 1483. (férje Chépes István); III. István 1437–1459.; II. János 1437–1483, dictus Dósa, alispán Heves vármegyében.; I. Sándri 1459, 1467.; V. Miklós 1459–1488. (neje missei Sáry Zsófia); Katalin 1437.; Ilona 1437.; Anna 1476.; Zsófia 1476.; I. László 1476–1536, «de Mische,» (3 neje: Zsófia, Rechky Erzse és Anna); III. Péter, de Myse, 1522–1560 (neje Muthoki Brigidda); IV. István † 1580.; Bonaventura 1566.; Agora 1522–1598. (Czompor Gergely Bessenyei Mihály); III. Pál 1562–1590., meles Agriensis.; I. Ferencz 1549–1575.; II. Zsigmond; Lukács 1549 †.; András 1522.; Orsolya 1522.; Kata 1560–1591. (Garay Margit Jakab) Mosdosi Péter; Borbála (Rechky György alispán); II. Mihály † 1579. (Mikeperchi Zsófia); Zsuzsanna 1570. (Hethey Miklósné); II. Pál 1559–1570.; IV. Pál, meghalt 1604. körül (neje Swtha Anna); II. Ferencz † 1621 ápril 10-én. Eques auratus, váradi kapitány, Bihar várm. főispánja (neje Károlyi Kata); III. Ferencz gróf, ideig erdélyi fejedelem, meghalt Huszton 1667 május 13. (neje gr. Bethlen Druzsina); III. László, szül. 1636. meghalt 1663 körül (neje: 1. Szunyogh Zsuzsa, 2. Bánffi Ágnes); Farkas † V. István szepesi alispán † 1643. (1. neje: Elefánti Kata, 2. Zmeskál Petronella); V. Pál meghalt 1621–1626 között, (neje Bánfi Zsuzsa); IV. Péter † 1626 szept. 5.; Erzsébet (Barius Ferenczné); II. László; † Anna (Dersi Gáspár Sennyei Jób.) özv. 1621.; Zsófia 1616. (Fekete István Vetési István); Zsuzsánna (Bojti Benedek) † 1621.; III. János (Kornis Margit).
Kis-rédei és szent-márton-rédei Mikó, élt még a XIII-ik század végső tizedeiben.; I. Rédei Miklós vulgo Mikocha 1339-ben perlekedik nagyrédei László, Olivér és Demeterrel; I. István 1349.; I. Péter dictus Mikocha 1349.; II. Miklós 1349.; I. Tamás 1415.; I. Simon 1415.; III. Miklós 1415.; I. Mihály 1415.; Benedek 1470.; Ambrus 1470.; I. Zsigmond «dictus Simon» 1488.; Margit (Vewrews István); Jakab 1394–1435.; II. István 1415–1423 «de Verebely;» Gergely 1415.; I. László 1435.; I. János 1414–1435.; IV. Miklós 1466.; Bertalan 1480.; I. Pál; Scholastica 1470.; Rédei Dósa Miklós 1414–1467, neje Szentdomokosi Cheléni Klára; II. Péter 1415–1459.; Gáspár 1467.; Boldizsár † 1483. (neje. missei Sáry Ilona); Margit özv. 1483. (férje Chépes István); III. István 1437–1459.; II. János 1437–1483, dictus Dósa, alispán Heves vármegyében.; I. Sándri 1459, 1467.; V. Miklós 1459–1488. (neje missei Sáry Zsófia); Katalin 1437.; Ilona 1437.; Anna 1476.; Zsófia 1476.; I. László 1476–1536, «de Mische,» (3 neje: Zsófia, Rechky Erzse és Anna); III. Péter, de Myse, 1522–1560 (neje Muthoki Brigidda); IV. István † 1580.; Bonaventura 1566.; Agora 1522–1598. (Czompor Gergely Bessenyei Mihály); III. Pál 1562–1590., meles Agriensis.; I. Ferencz 1549–1575.; II. Zsigmond; Lukács 1549 †.; András 1522.; Orsolya 1522.; Kata 1560–1591. (Garay Margit Jakab) Mosdosi Péter; Borbála (Rechky György alispán); II. Mihály † 1579. (Mikeperchi Zsófia); Zsuzsanna 1570. (Hethey Miklósné); II. Pál 1559–1570.; IV. Pál, meghalt 1604. körül (neje Swtha Anna); II. Ferencz † 1621 ápril 10-én. Eques auratus, váradi kapitány, Bihar várm. főispánja (neje Károlyi Kata); III. Ferencz gróf, ideig erdélyi fejedelem, meghalt Huszton 1667 május 13. (neje gr. Bethlen Druzsina); III. László, szül. 1636. meghalt 1663 körül (neje: 1. Szunyogh Zsuzsa, 2. Bánffi Ágnes); Farkas † V. István szepesi alispán † 1643. (1. neje: Elefánti Kata, 2. Zmeskál Petronella); V. Pál meghalt 1621–1626 között, (neje Bánfi Zsuzsa); IV. Péter † 1626 szept. 5.; Erzsébet (Barius Ferenczné); II. László; † Anna (Dersi Gáspár Sennyei Jób.) özv. 1621.; Zsófia 1616. (Fekete István Vetési István); Zsuzsánna (Bojti Benedek) † 1621.; III. János (Kornis Margit).
125II. tábla.
V. Rhédey István, szepesi alispán, (ki az I. táblán) magyarországi ág. 1598–1643. (Elefánti Kata † 1628. Zmeskál Petronella); 1-től: V. Pál, szül. 1627, megh. 1685. (Csomaközy Erzsébet); VI. István † 1685. (Perneszi Mária); Ilona (Kubinyi Jánosné); Anna (Báncsiné); III. Zsigmond elesett Szatmárnál (Ilosvay Mária); IV. László, Csarodán lakott 1704. (Keresztes Mária); Pál † ifjan.; Julia szül. 1670. (gr. Bethlen Miklós) 1686.; IV. Zsigmond † 1703. magtalanul; V. Ferencz † 1758. (Ratóthi Gyulaffi Mária); VII. László 1766. (Palóczi Horváth Bóra); Julianna (Komáromy György); VI. Ferencz, kir. tanácsos, Piskolton lakott. 1790. (Csemeczky Anna); Krisztina (Fáy Dániel); Bóra; Klára; IX. László szül. 1801. zempléni főjegyző. 1843.; Gedeon; József; I. Lajos gróf, cs. kamarás, főispáni helytartó † 1831. (Kacsandy Teréz); Zsuzsi (b. Diószeghy Sámuel); Károly; Polixena; Ferencz (bihari alispán) 1819.; Rudolf.
V. Rhédey István, szepesi alispán, (ki az I. táblán) magyarországi ág. 1598–1643. (Elefánti Kata † 1628. Zmeskál Petronella); 1-től: V. Pál, szül. 1627, megh. 1685. (Csomaközy Erzsébet); VI. István † 1685. (Perneszi Mária); Ilona (Kubinyi Jánosné); Anna (Báncsiné); III. Zsigmond elesett Szatmárnál (Ilosvay Mária); IV. László, Csarodán lakott 1704. (Keresztes Mária); Pál † ifjan.; Julia szül. 1670. (gr. Bethlen Miklós) 1686.; IV. Zsigmond † 1703. magtalanul; V. Ferencz † 1758. (Ratóthi Gyulaffi Mária); VII. László 1766. (Palóczi Horváth Bóra); Julianna (Komáromy György); VI. Ferencz, kir. tanácsos, Piskolton lakott. 1790. (Csemeczky Anna); Krisztina (Fáy Dániel); Bóra; Klára; IX. László szül. 1801. zempléni főjegyző. 1843.; Gedeon; József; I. Lajos gróf, cs. kamarás, főispáni helytartó † 1831. (Kacsandy Teréz); Zsuzsi (b. Diószeghy Sámuel); Károly; Polixena; Ferencz (bihari alispán) 1819.; Rudolf.
III. tábla.
III. Rhédy János (ki az I. táblán) erdélyi ág. 1598–1653. Bethlen G. komornyikja (Kornis Margit); IV. Ferencz † 1685. erdélyi tanács ur, kolosi főispán, udvarhelyszéki főkirálybiró (Thoroczkay Erzse † 1677. Serédy Zsófia); VII. István † 1686. (Ajtoni Kata); IV. János † 1686 (Macskássy Erzsébet); VI. Pál † 1722. (Boros Borbála); Mária (osd. Kun Istvánné); 1. dám 1704. (gr. Bethlen Anna); II. Sándor † 1746.; III. Mihály † 1716.; V. László † 1722. (Thoroczkay Mária); VII. Ferencz (b. Dániel Mária); Krisztina 1720. (gr. Bethlen Ferencz); Anna 1720. (Bánffi Péter Koncz Gábor); I. József † 1753. gróf 1744. (Biró Kata); Kata (gr. Székely Ádám); Zsuzsa (b. Vesselényi Ferencz); II. Farkas 1756–1809 (gr. Teleki Kata); Kata (gr. Toldalaghy Pál); II. Ádám † 1849. kincstárnok (gr. Teleki Mária); Klára (b. Radák István); Mária † 1849. (gr. Mikó Imre); Mária (b. Bánffi Boldizsár); VII. Pál 1744. gróf (b. Kemény); Druzsina (b. Kemény Ádám); Éva (gr. Bethlen György); V. Zsigmond sz. 1722. † 1758. (b. Wesselényi Kata); VIII. Ferencz; Ferencz; † Klára; † Mária; † VI. László 1766. (gr. Radák Erzse); III. Ádám; † Ferencz; † V. János † 1768 altábornagy (gr. Bethlen Klára); IV. Mihály † 1791. (b. Bánffi Teréz); Krisztina (osd. Kun László); Zsuzsi; VI. János † 1797.; VII. János † 1850 (b. Bánffi Jozefa); Teréz (gr. Csáky István); Jozefa; Julia (gr. Grundemann); János (br. Vesselényi Kata); V. Mihály (Bethlen Bóra); VIII. László † 1835 (b. Inczédi Ágnes); IX. Ferencz (Gaál Ágnes gr. Tholdalagi Zsuzsi); Claudia † 1841. (Würtembergi Sándor herczeg); Zsófi; István; Gábor; Lajos.
III. Rhédy János (ki az I. táblán) erdélyi ág. 1598–1653. Bethlen G. komornyikja (Kornis Margit); IV. Ferencz † 1685. erdélyi tanács ur, kolosi főispán, udvarhelyszéki főkirálybiró (Thoroczkay Erzse † 1677. Serédy Zsófia); VII. István † 1686. (Ajtoni Kata); IV. János † 1686 (Macskássy Erzsébet); VI. Pál † 1722. (Boros Borbála); Mária (osd. Kun Istvánné); 1. dám 1704. (gr. Bethlen Anna); II. Sándor † 1746.; III. Mihály † 1716.; V. László † 1722. (Thoroczkay Mária); VII. Ferencz (b. Dániel Mária); Krisztina 1720. (gr. Bethlen Ferencz); Anna 1720. (Bánffi Péter Koncz Gábor); I. József † 1753. gróf 1744. (Biró Kata); Kata (gr. Székely Ádám); Zsuzsa (b. Vesselényi Ferencz); II. Farkas 1756–1809 (gr. Teleki Kata); Kata (gr. Toldalaghy Pál); II. Ádám † 1849. kincstárnok (gr. Teleki Mária); Klára (b. Radák István); Mária † 1849. (gr. Mikó Imre); Mária (b. Bánffi Boldizsár); VII. Pál 1744. gróf (b. Kemény); Druzsina (b. Kemény Ádám); Éva (gr. Bethlen György); V. Zsigmond sz. 1722. † 1758. (b. Wesselényi Kata); VIII. Ferencz; Ferencz; † Klára; † Mária; † VI. László 1766. (gr. Radák Erzse); III. Ádám; † Ferencz; † V. János † 1768 altábornagy (gr. Bethlen Klára); IV. Mihály † 1791. (b. Bánffi Teréz); Krisztina (osd. Kun László); Zsuzsi; VI. János † 1797.; VII. János † 1850 (b. Bánffi Jozefa); Teréz (gr. Csáky István); Jozefa; Julia (gr. Grundemann); János (br. Vesselényi Kata); V. Mihály (Bethlen Bóra); VIII. László † 1835 (b. Inczédi Ágnes); IX. Ferencz (Gaál Ágnes gr. Tholdalagi Zsuzsi); Claudia † 1841. (Würtembergi Sándor herczeg); Zsófi; István; Gábor; Lajos.
A táblázat élén álló Mikóról, a ki «nobilis de Rede inferiori et minori» néven fordul elő, későbbi oklevelekből csupán annyit tudunk, hogy élt, és Vöröstóinak s a család genealogusainak egybehangzó állítása szerint, de a mi számításunk alapján is, még valószinűleg a XIII. század végső tizedeiben. Oly okiratot azonban, mely személyére s viszonyaira vonatkozólag bővebb felvilágosítást nyujtana, mindezideig nem sikerült fölfedeznem.
Tudomásunk szerint egyetlen fia:
Miklós vulgó «Mikocha» 1339-ben Demeterrel és Oliverrel, valamint László és Dezső fiaival, a kik mindnyájan nagyrédei nemesek voltak, jobbágyainak üldözése és megcsonkítása miatt perlekedik. Itt találhatjuk fel az atyjáról való okiratos emlékezet legelső nyomát.
Ezen Mikochának három fiáról emlékeznek okleveleink:
I. Péter dictus «Mikocha» I. István és II. Miklós, ki valószinűleg diminutive szintén Mikochának neveztetett.
Mindennapi dolog volt e korban, hogy a fiak saját nevük mellett igen gyakran az atyáét is használták, ez tulajdonképen megkülönböztetésül szolgált volna, de mai napság végtelen sok zavart idéz elő. Mert megtörténik, hogy ugyanazon személyt néha saját és atyja nevén, máskor csupán egyiken, sőt van rá eset, hogy ugyanazon atyának gyermekeit összecserélt neveken említik az oklevelek. Így a táblázatunkon látható I. Pétert rendesen «Petrus dictus Mikocha» néven találjuk, néha Péternek vagy csupán Mikochának mondatik és testvére II. Miklós kicsinyítve vagy talán atyja után szintén Mikocha néven fordul elő.
126Ilyen körülmények között a genealogusnak vajmi nehéz dolog eligazodnia.
1349-ben I. Péter, I. István és II. Miklós testvéreivel együtt a Peteuch fia Miklós elleni perében országbirói halasztást nyer.
Talán ugyanazon Péter az, a ki ellen 1397-ben az egri káptalan előtt Karácsondi Kata birtokának elfoglalása miatt tiltakozik.*
Fejér Codex Diplom. X. 3. 120. ll.
Mind a hárman emberkort értek.
I. Istvánnak fiai voltak: Tamás és Simon.
1415. I. Tamás, III. Miklós és I. Simon, valamint I. Mihály fiaival egyetemben perlekedik a zondai várnagygyal, mivel az Szentmártonréde és Tas nevű birtokait erőszakkal elfoglalta.
III. Miklós úgylátszik magtalanul halt el.
I. Mihálynak Benedek, Ambrus és Zsigmond nevű fiai maradtak, a kik 1467-ben Szentmárton-Réde nevű ősbirtokukon rokonaikkal megosztozkodnak.
Benedek 1470-ben Ambrus és Zsigmond testvéreinek terhét is magára vállalván, szentmárton-rédei részjószágát 25 arany forintért Rédey János erdélyi alvajdának zálogba veti.
Zsigmond «dictus Simon» 1488-ban bizonyos részjószágát Rédey Miklósnak elzálogosítja.
E három testvér közül egynek sem találkozunk maradékaival. II. Miklósnak fiai voltak:
I. János, a ki 1414-ben több rokonaival egyetemben eltiltja a zondai várnagyot és a királyné jobbágyait Konttheleke nevű földtér használatától.
I. László, a ki 1435-ben testvérével együtt bir Szentmárton-Rédén.
Maradékait nem ösmerjük.
I. János fiai voltak, IV. Miklós, a ki 1466-ban rokonaival együtt Mátyás királytól czímerlevelet nyer, 1480-ban még él, I. Pál és Scholastica nevű gyermekei utódok nélkül haltak el.
Másik fia volt nevezett Jánosnak Bertalan vagy Bartályos, a kinek nevével 1480-ban találkozunk utoljára, maradtak-e utódjai, nem tudjuk megmondani.
I. Péter dactus «Mikocha»-nak táblázatunkon három gyermeke látható.
Margit Vörös Istvánné 1467-ben már nem él. II. István «de Verebely» a ki 1415-ben Gergely nevű fiával együtt a zondai várnagy ellen pert folytat és I. Jakab.
I. Jakab, élt 1394- és 1435 között.
1397-ben Heves vármegyében «Homo regius» volt. 1423-ban Zsigmond király a Rédey János ügyét, melyet az Rédey Jakab és István ellen folytatott, a királyi kuriához rendeli áttétetni.
1435-ben már mint elhunytról tétetik róla emlités. Utódjai voltak II. Péter, a ki már 1415-ben atyjával együtt részt vesz a sokszor említett zondai várnagy ellen folytatott perben.
Úgy látszik, hogy a család már ez időszakban előkelő szerepet játszott, mert Rédey Pétert 1442-ben azon főurak között találjuk, kik az özvegy Erzsébet királynét I. Ulászló részéről biztosították arra nézve, hogy az Esztergomban tartandó béketanácskozásokra minden bántalom nélkül utazhatik.* 1442 után úgy látszik már nincs az élők között, gyermekei voltak:
Teleky: a Hunyadyak kora XII. 243, s utána Nagy Iván.
I. Gáspár, a ki 1466-ban a szentmártonrédei határon épített malom használatára nézve rokonaival egyezségre lép.
1467-ben Szentmárton-Rédén osztozkodik.
Margit, mocsonkai máskép rédei Chépes Istvánné, 1483-ban missei Sáry Ilonát, Rédey Boldizsár özvegyét dos és paraphernumára nézve 33 arany forint értékű jószágokkal kielégíti.* 1491-ben még életben van.
Teleky. A Hunyadiak kora.
I. Boldizsár, a ki 1466-ban Gáspár testvérével együtt a rédei malom felett egyezkedik; neje volt, mint fentebb láttuk, missei Sáry Ilona. 1483 körül magtalanul elhalt.
Rédey Jakabnak második fia volt Rédey Dósa Miklós, a ki 1414-ben már életben van. Nejével, szentdomokosi Cheléni Klárával, tetemes vagyon birtokába jutott, de maga is nagy szerző volt s megvetette alapját a család gazdagságának.
1459-ben az egri káptalan Belléni Albertnek Rédey Dósa Miklós, valamint János és István nevű fiai ellen indított ügyében vizsgálatot teljesít, mivel ezek nevezettnek Varazó és Szentdomokos helységekben fekvő birtokba igtatásának ellentmondottak.
Ez oklevelet csak kivonatosan birjuk, de terjedelmes birtok forgott szóban, melyhez úgy látszik Dósa Miklós felesége jussán – igényt 127formált. Hogy mi lett a dolog kimenetele, nem tudjuk, nevezett helységeket azonban Miklós birtokában találjuk, s ezek még a későbbi időkben is sok gondot okoztak neki. Ugyanis 1466-ban, mint az egri káptalan jelentése tanusítja, Szenterzsébeti János, Lázár, György és Lőrincz, atyjoknak valamint Belléni Péternek s az Istenmezei családbelieknek tudtával és megegyezésével Dósa Miklósnak Varazó és Szentdomokos nevű helységeit elpusztították.
Aligha csalódom, ha e tényt a boszú művének tartom, a föntebb említett pörben bizonyára a Rédeyek nyertek kedvező itéletet, és a sértett fél saját magának szerzett elégtételt az említett birtokok elpusztításával.
Nagyon természetesnek fogja találni ezen korszak ismerője, hogy a Rédeyek bárha nyertek is törvényes elégtételt – visszatorlásra gondoltak, s ezt csakhamar végre is hajtották.
Szenterzsébeti János ugyanis még ezen év folyamán panaszt emel Dósa Miklós ellen, mivel ez János és Miklós fiaival egyetemben nejének és Sándor fiának belegyezésével fegyveres kézzel nevezettnek szenterzsébeti jószágára tört, azt erőszakosan elfoglalva, birtokaiban mintegy 300 arany forintnyi kárt okozott. Alperesek ügyvédjök által tagadták a tényállást, mire Palóczi László országbiró az ügyet úgy intézi el, hogy magok igazolására az egri káptalan előtt esküt kellett letenniök.
E pör lefolyásáról sincs tudomásunk, Dósa Miklós azonban hihetőleg még az 1466 év folyamán elhalt, mert 1467-ben, már mint néhai említtetik. Négy fiut s két leányt hagyott maga után, kik közül:
III. István 1437–1459, alkalmasint ifjan halt el.
II. János «dictus Dosa» 1437-ben fordul elő legelső ízben, Szentdomokosról is írta magát.
1467-ben már mint Heves vármegye alispánja Thengi István özvegyétől 7 ekényi földet 8 arany forintért zálogba vesz.
Ugyanez évben Mátyás király nyilt rendeletet küld Ország Mihály nádor és Korothnay János itélőmesterhez, hogy Rhédey Jánosnak Pázthoy András, László és János ellen indított ügyét haladéktalanul vizsgálják meg.
1468-ban említett János pört indít püspöki Báthory Miklós fia Albert ellen, mely pör egész 1472-ig elhuzódott.
Ugyanis Szurdok-Püspöki helység, melyet még 1310-ben Róbert Károly adományozott az Aba nemzetségből származó Péter comesnek, a Rhédey család örökét képezte, az erre vonatkozó okleveleket azonban Báthory Albert állítólag magánál tartotta, mit ő beösmerni vonakodott, s végre Báthory István országbiró itélete következtében 50 nemes emberrel egyetemben kellett esküt tennie arra, hogy a kérdéses oklevelek nincsenek birtokában.
1483-ban találkozunk vele utoljára, midőn Chépes István özvegyével egyetemben Rhédey Boldizsárnénak hitbére fejében, egy nemes telket s bizonyos jószágot 33 arany forintban átírnak.
Hogy neje s gyermekei maradtak volna, az oklevelekben semmi nyoma.
I. Sándri 1437–1467-ig. Nőtlenűl halt el. – Kata és Ilona sorsáról nincs tudomásunk, 1437-ben egyszer s mindenkorra tétetik róluk említés, csupán V. Miklós terjeszté tovább a családot, kiről az alább következőket jegyezhetjük föl.
1459-ben atyjával együtt tiltakozik Belléni Albertnek birtokba való igtatása ellen.
1467-ben, Rhédey Dósa Miklós halála után, a Nádasdi és Varaszói családbeliek, valamint említett Dósa maradékai a Heves vármegyében fekvő Varazo helységet, úgyszintén Kunafölde és Espánfölde nevű praediumokat egymás között felosztják. Ezen osztály létrejötténél Rhédey Miklós személyesen jelent meg, anyja, valamint János és Sándri nevű testvérei, Rhédey Boldizsár által képviseltették magukat.
Ugyanez évben a táblázatunkon látható Rhédey I. Péter, I. István és II. Miklós maradékai, kiknek egyenes ősük a táblázat élén álló Mikó vala, Szentmárton-Rede nevű ős birtokukon megosztozva, ez osztályban V. Miklós, János és Sándri testvéreivel vesz részt.
1476-ban a budai káptalan előtt maga, valamint Sófia, László és Anna nevű gyermekei nevében Rhédey Boldizsár és neje Ilona ellen tiltakozik, Tarna-Mise és Sár helységekben fekvő részjószágok elidegenítése miatt.
1488-ban Rhédey Zsigmond dictus «Simontól» 6 ekényi földet 2 arany forint és 25 denárért zálogba vesz. – Az oklevelekben többé nincs nyoma.
Neje volt missei Sáry Ilona, kitől a már említett 128gyermekei származtak. – Leányairól többé nincs tudomásunk. Egyetlen fia: II. László, a ki Mise nevű birtokáról írta magát, nagyon homályos körvonalakban lép elénk, s bár úgylátszik igen hosszú életet élt, mégis 1476-tól, midőn nevével legelőször találkozunk, egész 1522-ig az oklevelekben nem tétetik róla említés.
1522-ben megjelenik az egri káptalan előtt, s nejének (kit az okirat egyszerűen Annának nevez, valamint Péter, András, Lukács, Ágota és Orsolya nevű gyermekeinek terhét is magára vevén, Sáry Jánossal egyezségre lép, mely szerint ez feje váltságában Saar helységben fekvő birtokrészét neki átengedi.
E korszakot képviselő oklevelek oly kevés számmal maradtak reánk, hogy II. Lászlónak életéről s viszonyairól alig tudunk valamit. Háromszor nősült. Első feleségétől Annától származtak fentebb elősorolt gyermekei, második házasságában Recsky Erzsétől Pál, Bonaventura, Ferencz és talán István, harmadik házassága bizonyos Zsófia asszonynyal (családi nevét nem tudjuk) úgylátszik magtalan maradt.
1567-ben már nincs az élők között, mert özvegyét Rhédey Pál dos és parafernumára nézve bizonyos tarna-misei jószágokkal elégíti ki. Hihető azonban, hogy még korábban elhalt.
Utódjai közül Lukács, András, Orsolya, István és Bonaventura részint ifjan, részint magtalanul haltak el. I. Ferenczről tudjuk, hogy Egervár védelmében részt vett,* fia Zsigmond utódokat nem hagyott hátra.
Tynodi: Egervár viadalja. Szükségesnek látom megjegyezni, hogy I. Rhédey Ferencz sohasem volt «equs auratus» és Lengyelország polgára, mint Nagy Iván véli, a családi följegyzések itt kevés hitelt érdemelnek, e tévedést a tárgyalás folyamán igyekezni fogok rectificálni.
Életben maradtak tehát III. Péter, III. Pál és Ágota.
III. Péter «de Mise» úgylátszik a nyilvánosság terén is szerepelt s a Zapolyai János és Ferdinánd közötti trónvillongásokban az utóbbi részén foglalt pártállást.
1559-ben Ferdinándtól Megyer pestmegyei és Györgye szolnokvármegyei helységekre Pál nevű fiával együtt adományt nyer. Neje volt Muthoky Brigitta – a kivel Abony, Béltelek és Szent-Miklós nevű birtokokat örökölte. A Csanád vármegyében fekvő Abony város birtoka sok bajt és vesződséget okozott e zavaros időkben mind neki, mind örököseinek. 1560-ban elhalván, bár gyermekeit mind szerzett, mind ősi javaikban megerősítette Ferdinánd, mind a mellett sok zaklatásnak voltak kitéve s 1561-ben Báthori András országbiró meghagyja kányaföldi Kerechenyi László főispán és a gyulai vár kapitányának, hogy Rhédey Péter maradékait Abony, Szent-Miklós és Béltelek nevű birtokaikban minden erőszakoskodás ellen védelmezze.
Táblázatunkon látható gyermekei közül:
Kata 1561–1591. Előbb Garay Magith Jakabné volt, 1591-ben mint Mosdosi Péter özvegye említtetik.
Borbála Rechky György hevesvármegyei alispánhoz ment nőül.
II. Mihály, kinek Mikeperchi vagy Kerchy Zsofiától egyetlen Zsuzsánna nevű leánya származott. 1579-ben történt halála után özvegye Apagyi Lászlóhoz ment nőül.
II. Pál 1559–1570. Minden valószinűség szerint fiatalon halt el, s benne III. Péter ágazatának magva szakadva, összes birtokait atyjának testvérei örökölték.
Rhédey Lászlónak első házasságából származott Ágota nevű leánya, a ki már 1522-ben életben volt, előbb Bessenyei György, később Czompon Gergely hitvese. Meghalt 1598-ban.
Eljutottunk e szerint Rhédey III. Pálhoz.
A ki az általam eddig előadottakat figyelemmel kisérte, tapasztalni fogja, hogy lényegesebb eltérés köztem s azok között, kik a Rhédey család leszármazásával előttem foglalkoztak, eddigelé nem fordult elő, s a nemzedékrend legalább főbb vonásaiban akár Nagy Ivánnál; akár Lehoczky vagy Benkőnél, ugyanaz, a mi nálam. De nem is lehet más. Igyekeztem a nemzedékrendet lehetőleg teljessé tenni s e tekintetben úgy hiszem el is értem azt az eredményt, a mit a csekély számú és igen gyakran sovány tartalmú oklevelek mellett elérnem lehetett. Másként áll azonban a dolog III. Pál feltünésével, midőn a Rhédey család történetében, főleg a mohácsi vész lezajlása után, új korszak kezdődik.
A mit eddig a család egyes tagjairól elmondhattam, mind összevéve sem sok, de annak legkevésbbé én vagyok az oka. A Rhédeyek, bár eredetükre nézve bármelyik főnemes családunkkal vetélkedhettek, a középkorban nem tartoztak 129az ország bárói, vagy ha úgy tetszik a zászlós urak osztályához. Országos méltóságokat egy sem viselt közülök. Otthon ülő jó birtokú nemes emberek voltak, megbecsülve, gyarapítva az őstől szerzett vagyont, s «more patrio» perlekedve szomszédaikkal. Rhédey II. Péter és Nagyrhédei János némileg kimagaslottak ugyan, de már utódaik visszatértek az ősi curiához. – A megyei élet volt a terük – s bár e téren is az egy Rhédey Jánoson kívül, a ki Heves vármegye alispánja volt, többről nincs tudomásunk, mind a mellett kétséget sem szenved, hogy itt találták föl a rájuk nézve előnyös munkakört. – De midőn a török Buda elfoglalásával megvetette lábát Magyarországon és téres síkságaink naponkénti harczok színhelyévé váltak, a Rhédeyek is kiléptek falusi magányosságukból.
Megnyilt előttük a vitézi pálya s a nélkül, hogy ős-fészküktől, féltett jószágaiktól messze kellett volna távozniok, épen annak védelmére ragadtak fegyvert, s míg egyrészről hirt, nevet szerezhettek maguknak a hon védelmében, addig másrészről saját szűkebb körű érdekeiket sem kellett elhanyagolniok.
Fölösleges fejtegetnem, de nem is tartozik ide, hogy mily fontos volt a török időkben Eger vára, ez erős végház, mely, mint Balassa Bálint lelkes költeményei is bizonyítják, e környékbeli előkelő családok fiainak «tanuló iskolája» vala. A Rhédey család ifjai is itt kezdték hadi szereplésüket, itt találjuk a vár 1551-ki hős védelmében I. Ferenczet, itt nem sokkal utóbb Rhédey Lászlónak Recsky Erzsébettől született fiát III. Pált.*
Ezen Pálnak személyével s családi viszonyaival Nagy Iván nincs tisztában, ő ugyanis a következő nemzedékrendet állítja össze:
Rhédey II. Pál.; III. Pál 1598–1609. erdélyi kincstartó (Swtha Anna).; János, Zsófi, István; Anna, László, Péter, Zsófi, II. Ferencz váradi főkapitány.
Téves az egész, mivel ez általa II.-nak nevezett Pálnak csupán III. Pál és Ferencz nevű fiai voltak, és Anna, László, Péter, Zsófi, Pál fiától származott unokái valának. Továbbá nevezett Pál sohasem volt erdélyi kincstartó, hanem Heves vármegyében halt el s 1604-ben Swtha Anna már mint özvegye említtetik. Hasonnevű fia, a kiről Nagy I. mit sem tud, volt Bethlen Gábor kincstartója, és mint táblázatunkon látható, Bánffi Zsuzsát birta nőül. Ugyanezt a hibát követi el Kőváry is.
Ennek életéről igen keveset tudunk, oklevelek e korból alig maradtak fenn a család levéltárában, vagy legalább is nem viszonyaira vonatkozólag. A hadi pályán korán kitüntette magát, mert már 1561-ben Ferdinánd királytól jószágokat nyert adományúl Saar helységben, de maga is szerzett s 1567-ben Bonaventura testvérétől tarnamissei jószágát 50 frtért 1570-ben Rhédey Mihály ugyanott fekvő birtokát 76 forintért zálogba veszi. Ezenkívül több rendbeli acquisitióiról is van tudomásunk.
1582-ben Recsky György hevesi alispánnal együtt Radetius István egri püspök s királyi helytartótól, hadi szolgálataiért Székegyház csanádmegyei birtokot nyeri adományúl, de a beiktatásnak Farkas György és Boldizsár ellentmondottak.
Minthogy anyja Recsky Erzsébet – Recsky Demeter leánya vala – követelte, hogy Egerszalók, Dobfenék, Derecske stb. jószágokban a fiu-ággal egyenlőképen részeltessék. De mivel a Recsky családbeliek megtagadták, hosszú pört kezdett ellenök, a melyben 1589-ben Fejérkőy István egri püspök tanúhallgatást rendel el, úgy látszik azonban nem ért czélt, mert az örökösödésből a leányág ki volt zárva.
Az okiratok nejének emlékét sem tartották fönn, a kitől két fia származott: Pál és Ferencz.
IV. Pál, atyjához hasonlóan, szintén a hadipályára lépett, és Eger várában vitézkedett. – Szokásban volt őt összetéveszteni atyjával, mely hibát leginkább a család genealogusai követték el.* Valóban a legnagyobb figyelem is szükséges, hogy ezt a hibát elkerülhessük, mert mindkettőt «miles Agriensisnek»-nek nevezik az oklevelek, s 130minden valószinűség szerint atyját nem élte túl sokáig.
Ezek szerint IV. Pál nem is létezett, hanem III. Pálnak voltak gyermekei Swtha Annától, Ferencz, István, Péter, László stb. Ez azonban valószinűtlen, mert Ferencz a n.-váradi kapitány atyjoknak volt testvére s így szükségképen mind a két Rhédey Pálnak létezni kellett. De valószínűtlen már csak azért is, mivel a család genealogusai a többször előforduló Pál névvel szemben a legnagyobb tévedéseket követik el, fölcserélvén őket egymással s gyakran a történelmi igazságot is meghamisítva. Láthattuk már ezt fentebb is, midőn III. Pált Bethlen hivének s Erdély kincstartójának nevezik, pedig jóval előbb meghalt, semhogy akármelyiknek is hirét hallotta volna. Az a Pál pedig, a ki valóban kincstartója volt Bethlennek, gyermekeket nem hagyott maga után.
1575-ben már Egerben találjuk, midőn is Ungnád Kristóf várparancsnok, útlevelet ad szolgája számára s azon megbizást, hogy «az öcsödieket felhozza».
Öcsöd – Békés vármegyében – már alkalmasint az ő birtoka volt, mivel 1610-ben gyermekei új adományt nyertek reá.
1587-körül nőül vette Swtha Annát, Csallóközy máskép Swtha György leányát, a ki előbb Réghy Kelemen, majd Perbes György özvegye volt. – Nejével szép jószágokat nyert Gömör és főleg Szepes vármegyében, – a hol egyik utóda később le is telepedett.
1604-ben már nem él, mert ez évben özvegye megjelenvén az egri káptalan előtt, Gyulay Istvánnét, Ternyei Annát meginteti, hogy az osztály szerint őt illető török foglyot, s a Dormán jószágokra vonatkozó okleveleket vegye kezéhez.
Említett nejétől István, Pál, Péter, László, Anna, Zsófia és János gyermekei származtak, a kik halálakor mindnyájan kiskorúak voltak. (L. a II. táblán.)
II. Ferencz, a család egyik legkiválóbb alakja, számításunk szerint 1560 körül születhetett. Első ifjuságáról mit sem tudunk, valószínűleg az ő iskolája is Eger volt, miként atyáinak s ott nyerte alapját, ott szerzé gyakorlatát azon hadvezéri tehetségének, mely a vallás és politikai szabadságért vívott harczokban oly fényesen nyilvánult.*
Simon Máté: Supplementum ad dissertationem hist. crit. Georgii Pray de dextra sancti Stephani etc. etc. cz. 1797-ben megjelent művének a szentjóbi apátság történetét tárgyazó részében némely kétségekkel szemben azt igyekszik bebizonyítani, hogy Rhédey Ferencz előbb váradi prépost volt, és hitet hagyva 1557 után lépett a hadi pályára. De nagyon helyesen vetette föl erre nézve báró Patatich Ádám néhai váradi püspök a chronologia kérdését, mert Rhédey Ferencznek ha prépost lett volna 1621-ben történt halálakor 90 éven felül kellett lennie. Ha tudjuk, hogy ő halála előtt csak egy évvel is hadakat vezérelt, s hogy utolsó pillanatáig részt vett Bethlennek magyarországi táborozásában, s végre, hogy alig 10 esztendős gyermeket hagyott maga után, még akkor is elvetnők e föltevést, ha nem egyedűl Simon lépne mellette sorompóba. De nincs is annak semmi alapja.
Midőn nevével legelőször találkozunk a történelemben, már előkelő állást foglal el a hadi téren, t. i. Fülek vár kapitánya. – De csakhamar oly körülmény adta elő magát életében, hogy kénytelen volt elhagyni a király szolgálatát. Az 1599. országgyűlésén ugyanis a rendek kérik ő felségét, hogy Rhédey Ferencz füleki kapitányt, a ki ellen a vármegyéknek súlyos panaszai vannak, mivel az ország törvénye ellenére szabad hajdukat tart, s paraszton és nemesen egyaránt hatalmaskodik, példásan büntesse meg.* Hogy mi történt vele, nem tudjuk, de Rhédey nem az az ember volt, a kivel egy könnyen el lehetett volna bánni s vagy még a büntetés előtt talált módot a menekülésre, s vagy ezután boszuból hagyta el a király zászlóját, elég az hozzá, hogy már a következő évben Erdélyben találjuk őt. Itt az elégületlen nemzeti pártnak egyik vezérférfia vala s felajánlván kardját Székely Mózesnek, ennek harczában mint dandárparancsnok működött. Tudjuk e csata gyászos kimenetelét, Rhédey Ferencz is a menekülők között volt és sóvárogva leste a pillanatot, midőn ismét kivonhassa kardját a gyűlölt ellenségre.
1599. XXXVII. t. cz.
E pillanat nem késett s Rhédey Bocskay Istvánhoz csatlakozva – a magyarországi hadjárat egyik vezére lett.
Nem tarthatom feladatomnak e hadjáratról irni, elbeszéli azt a történelem, hol Rhédey Ferencz neve is föl van jegyezve. Érdemei elösmeréseűl Bocskay őt 1606. május 2. Kassán az ország főurai közé emeli s az ugyanez évben bekövetkezett béketanácskozásokban mint egyik megbizott jelentékeny szerepet játszott.
Be tudjuk igazolni, hogy a bécsi udvar is nagy súlyt fektetett az ő megnyerésére.
Midőn Erdély rendei Rákóczy Zsigmondot fejedelemmé választották, sietett az Rhédey Ferenczet a maga pártjára vonni, s a szentjóbi várat nagy kiterjedésű urodalmával együtt neki adományozta; a beigtatásnak azonban Varkuch György és neje Nyári Borbála ellentmondottak 1607 május 27-én.
A következő évben már Bihar vármegyének főispánja és Bánffi Dénes helyett Várad kapitánya vala. – E méltóságokat bizonyára Báthori Gábortól kapta, mivel tudjuk, hogy Rhédey 131Bethlennel egyetértve az ő fejedelemmé választásán működött.
1608. ápr. 4. Palyi-Uylak nevű helységet nyeri adományúl, és ugyanez évben II. Mátyás magyar király arany sarkantyús vitézzé nevezi. Az «eques auratus»-ról szóló diploma Bécsben 1608. decz. 24-én kelt.
Nősülése is körülbelől erre az időre esik, mert 1621-ben kelt végrendeletében maga mondja, hogy feleségével. «13 esztendőktül fogva nagy szentűl és keresztyényűl» élt. Bánffi Dénes özvegyét Károlyi Katát véve nőül, Bethlen Gábornak sógora lett s annak későbbi fejedelemsége idején külső és belső ellenségei ellen – legfőbb támasza vala.
Mint felebb említettem, Rákóczy Zsigmond fejedelem a szentjóbi uradalmat még 1607-ben adományul adta Rhédey Ferencznek, de Varkuch György, Bocskay István végrendeletére támaszkodva, protestált az ellen, s még akkor sem mondott le jogáról, midőn Rákóczy adományozását Báthori Gábor is megerősítette. – Végre is 1609 ápr. 9. úgy intézték el az ügyet, hogy szerdahelyi Imreffy Jánossal együtt kötelezte magát Rhédey, hogy Varkuch Györgynek kárpótlást szerez Sz.-Jóbért, s mihelyt eladományozás alá esik valamely jószág – azt számára fölkéri a fejedelemtől. – Varkuch úgy látszik megnyugodott, különben is sokkal hatalmasabb volt már akkor Rhédey Ferencz, sem hogy tanácsosnak tartotta volna vele újjat huzni.
Báthori fejedelemsége alatt – Várad főparancsnoksága nagyon elfoglalta Rhédey Ferenczet s így nem is vett részt ama kalandos vállalatokban, mikre Báthorit nyugtalan szelleme ösztönözte. – De nem is neki való tér volt az, s hadvezéri tehetsége sokkal fontosabb dolgokra volt méltó, mint a milyen p. o. az elégületlen szászok megfenyítése vala.
Bethlen Gábor trónra jutásával kezdődik az ő valódi szereplése s itt már Rhédey Ferencz annyira a történelemé, hogy – mert czélomhoz képest én csak vázlatosan írhatok róla – az érdeklődőt egyszerűen oda utasíthatom.
Birjuk Bethlen Gábor politikai levelezését s ennek jelentékeny részét a Rhédey Ferenczhez irottak képezik. Bizalmasa volt a szó teljes értelmében s mint a fenmaradt okiratok tanusítják, a viszony közöttük mint sógorok között a lehető legőszintébb és szivesebb volt. – Rhédeyné idősebb volt a fejedelem-asszonynál s ez, mivel magának nem voltak gyermekei, nénjének első férjétől származott leányát, Bánffi Zsuzsát, saját leányaként tartotta, nevelte; Bethlen maga is mindenkor meleg érdeklődést tanusított Rhédey Ferencz családja iránt. – De másrészről – bár Rhédey Ferencz minden izében katona lévén, államügyek intézéséhez keveset érhetett – nagy mértékben birta a fejedelem tiszteletét mint hadvezér, s érdemeit nem csak hogy jutalmazta, de lelkes szavakban magasztalni is tudta. 1616 junius 22-ről a többek között így ír hozzá:
«Az kegyelmed becsületes jó hire neve, noha mindenkor fénylett, de ennyivel inkább fog ezután fényleni, mivel hazánk ellenségit Isten kegyelmed gondviselése, vigyázása által szégyenítette most egyszer meg. Az úr isten kegyelmedet sok esztendeig éltesse jó egészségben, és adjon erőt kegyelmednek ő felsége az ő nagy nevének és szegény hazánknak oltalmára való szolgálatra.»*
Szilágyi Sándor: Bethlen Gábor politikai levelezései.
Tudjuk azt, hogy Erdélynek kulcsa N.-Várad volt, s ez oly ember parancsnoksága alatt, mint a minő Rhédey Ferencz vala, minden ellenséges támadást sikerrel verhetett vissza.
Bethlen nyugodtan intézhette hadi műveleteit Magyarországon, mert míg katonái diadalról diadalra mentek, Rhédey Ferencz hatalmasan védte Erdélyt s nem egyszer hiusította meg Váradról az ellenség czélzatait.
De Bethlen Gábor sohasem volt szűkmarkú az érdem jutalmazásában, annyival kevésbbé tette ezt sógorával szemben.
1617 május 18-án Gy.-Fehérvárott a zsákai várat és urodalmat (melyhez Zsáka város és 18 község tartozott) Rhédey Ferencznek és nejének, valamint Ferencz nevű fioknak 20,000 forintig inscribálta.
Ugyanez évben jelenti a váradi káptalan, hogy Rhédey Ferenczet, nejét és fiát Zilah város birtokába beigtatta.
Ezt hasonlóképen 20,000 frt conscriptióban nyerte.
Már csak a szentjóbi, zsákai urodalmak és Zilah városa is tekintélyes birtokot képeztek, Rhédey Ferencz azonban maga is annyit szerzett 132más uton, hogy halálakor egyetlen fiára fejedelmi örökséget hagyott.
Még 1614-ben megjelent a váradi káptalan előtt Somlyai Báthory Anna és Thoti nevű biharvármegyei helységét örök joggal Rhédey Ferencznek és maradékainak vallotta, és viszont ettől a fejedelemmel szemben minden ügyes bajos dolgaiban segítséget, pártfogást kért. Sok mindenféle vádakat emeltek ellene, boszorkányságot, bűbájosságot stb., mikről más helyen lesz alkalmam szólani.
1618-ban szerdahelyi Imreffy Miklós és neje albisi Zólyomy Erzsébet, három különböző alkalommal, Magyar-Lugas, Örvend, Rév, Révelő és Bánlaka nevű helységeket, összesen 17,300 frt-ban elzálogosítják Rhédey Ferencznek. Kétségtelen, hogy Heves és Nógrád vármegyékben is voltak ősbirtokai, de ezeket teljesen elhanyagolta, és sok vesződségük volt örököseinek, míg ismét visszaszerezhették.
Midőn Bethlen hadjárata nagy mérvet öltve egész Magyarországra kiterjedt, s európai érdekűvé vállott, Rhédey Ferencz is odahagyá Váradot s nyilt téren vezérelte a hadsereget. Itteni működéséről is fényes sikert lehet fölmutatni, s hogy mily nagyra becsülte a fejedelem, kitünik abból, hogy 1619-ben őt küldé 10 ezer főből álló sereg élén Morvába, a vallásos és politikai szabadságért harczoló protestánsok segítségére. – Ő megtette kötelességét, s bizonyára nem rajta múlt, hogy az igaz ügy diadalt nem aratott.
De ez időtől fogva úgylátszik elbetegesedett, a sok éjjel-nappal való zaklatottság, a folytonos hadakozás kimerítette: 1621 márczius 5-én Nagy-Szombatba érkezett a fejedelem rendeletére s itt a betegség leverte lábáról.
1621 márczius 25-én megírta végrendeletét, mely több pontjánál fogva igen érdekes, általános örökösévé fiát és nejét tette, a míg ez az ő nevét meg nem változtatja, magszakadás esetére úgy intézkedett, hogy összes vagyona rokonaira, a Rhédeyekre szálljon, fiu és leányágon.*
E végrendeletet közlöm a Történelmi Tár 1884 jan.–márcz. füzetében.
Midőn Bethlen Nagy-Szombatot elhagyta, a már ágyban fekvő Rhédeyt is elszállították onnan szolgái.
De ezalatt Fülek, Herencsényi árulása folytán az ellenség kezére jutva, a várbeliek 1621 ápril 9-én Daróczy Istvánnal élükön Rhédey Ferencz kiséretére törtek s a már sírja felé közeledő hőst foglyúl ejtették. – E megrázkódtatást nem is élte túl s halála másnap bekövetkezett azon a helyen a honnan kiindult, s melynek 22 évvel előbb rettegett parancsnoka vala. – Bethlen nem sokkal utóbb véres bosszút állott érette, karóba huzatván Daróczy Istvánt, de a holttestet csak nagynehezen s jó idő multával* adták ki a várbeliek, a midőn is a boldogult végakarata szerint Sz.-Jóbra szállították, s az általa épített templom sírboltjában – meghalt gyermekei mellé – helyezték.*
Bethlen levele 1621 május 25-ről gr. Thurzó Imréhez, írja, hogy beteg volt s így folytatja: Vasárnap is csak szegény Rédey uram testének kikéséréseért vertem fel magamat. (Bethlen Politikai lev. 304. 1.)
Végrendeletében mondja a többek között: Koporsó követ szépet csináltassanak Kolozsvárott. E koporsó kőnek rajzát Simon M. idézett munkájában közli. Vörös márványból volt, Rhédey Ferenczet talpig vasba öltözve életnagyságban ábrázolja. – Oldalán széles pallos, kezében generalisi bot, fejét hadi sisak födi. – Hosszu szakálla mellének egy részét elfedi, s arczának kiválólag patriarchális jelleget kölcsönöz. – Valóságos prototypusa ama kor hadvezéreinek; Simon közli epitaphiumát is, melyet, véleménye szerint, udvari papja, Székelyhidi János készített.
Az emlékkövet Rhédey Lajos Váradra vitette (Bunyitai: A váradi püspökség története II. k. 477. 1.); talán ott még ma is látható.
Aligha volt ez időben az alkotmánynak, s a protestantismusnak lelkesebb bajnoka nálánál, s a mint győzelemhez, szokott kardját Bocskay alatt kivoná hüvelyéből – csak a halál tudta azt kezéből kicsikarni. – A békekötést már nem érhette meg, de azzal a tudattal szállott sírjába, hogy vérét nem ontotta hiába, s az a vallásszabadság és az alkotmány visszaállításában megtermi gyümölcsét.
Elhalt gyermekei közül csak Farkasról van tudomásunk, ez is rövid ideig élhetett, egy fia maradt csupán, hasonlóképen Ferencz.
III. Ferencz, ki atyja halálakor alig lehetett több 10 esztendősnél, minden tekintetben méltó volt ahhoz. Születéséhez, s a hozzá fűzött tervek és reményekhez megfelelő nevelést kapott, még pedig Bethlen Istvánnak, a fejedelem testvérének felügyelete alatt. Ugyanis Károlyi Kata – nehány évvel férje halála után – Bethlen 133István felesége lett, s minden jel arra mutat, hogy e viszony megkötésénél a gondos és előrelátó anya előtt egyetlen fia érdekei voltak irányadók.
A fejedelem most még inkább szívén viselte az ifjú Rhédey Ferencz sorsát s aligha nem egyik tényező vala maga is – a Károlyi Kata és Bethlen István közt létrejött házasság megkötésében.
Az anya pedig minden módot fölhasznált arra, hogy fia vagyonát gyarapítsa, s e czél elérésére a fejedelem szívesen nyujtott alkalmat.
Férfikort érve, bizonyára a személyes vonzalmon kívül, anyjának óhajtását és családjának magasabb érdekeit is követte akkor, midőn mostoha atyjának Bethlen Istvánnak, első házasságából származott leányát Druzsinát nőül vette. Előnyösebb házasságot ennél már nem is köthetett volna, mert nejével dús örökséget, s a többek között Huszt várát és uradalmát nyerte; lépcső volt ez, a melyen igen magasra, egész Erdély fejedelmi trónjáig emelkedett.
Emelkedett szellemű, nemes szívű, hazáját, nemzetét igazán szerető ember volt, s a mellett, hogy mindent elkövetett, hogy az egyesűlt Rhédey és Bethlen jószágokat még nagyobb kiterjedésűekké tegye, az egyházról és iskolákról sem feledkezett meg. Életében sokat áldozott, végrendeletében bőkezűleg gondoskodott róluk.
Rendes lakását a huszti várban tartotta, a honnan az oklevelek őt megkülönböztetésűl huszti vagy ifjú Rhédey Ferencznek is nevezik. Máramarosban különben is nagy kiterjedésű jószágai voltak Károlyi részről s miután 1641-ben 3600 frt zálogösszegben Bánffi Ágnesnek részét is magához váltotta, az egész bocskói uradalom (Bocskó, Lonka, Rahó, két Polyána, Roszucska, Karácsonfalu) egyedüli birtokába ment által.
I. Rákóczy György Gy.-Fejérváron 1648. jul. 1-én kelt oklevelében a máramarosi örökös főispánságot adományozta neki, mely úgyszólván hagyományúl szállott reá Bethlen Istvántól.
A II. Rákóczy György által indított szerencsétlen lengyel expeditio előjátéka gyanánt tekinthetjük, hogy Rhédey Ferencz 1654. jun. 27-én Varsóban kelt ünnepélyes oklevél által lengyel indigenatust és lovagi nemességet nyert.*
Ez oklevél – mely csak másolatban van meg, megdönti azok állítását, a kik I. Ferenczet mondják Lengyelország polgárának.
Ez expeditio, mint tudjuk, Rákóczynak fejedelemségébe került s az ezután bekövetkezett zavaros időszakban egy tekintélyes párt a gyulafejérvári országos gyűlésen 1657-ben Rhédey Ferenczet választotta meg helyébe, a ki, mint Bethlen János írja, ebben az időben virtusokkal minden főrendeket felűlhaladott. Ha valaki, úgy épen ő nem vágyott e kitüntetésre, de nem is kellett sokáig viselnie e nehéz terhet. – Hogy mily kedvére volt az ő megválasztatása a portának, s miként akarta megmarasztani, ha őtet nem, legalább nagy tehetségű fiát a fejedelmi széken, és 1658 január 24-én mily könnyű szívvel mondott le Rhédey a fejedelemségről s vonúlt vissza Husztra, elmondja a történelem, s az jelen soraimnak tárgyát nem képezheti.
Nem sokkal e lemondás után 1659. jun. 13-án Leopold őt, László nevű fiával együtt, birodalmi grófságra emelte.
A közügyektől egész haláláig nem vonúlt vissza s a mennyire beteges állapota megengedte, tevékeny részt vett Erdély sorsának intézésében s Apaffinak Teleki Mihály után legbefolyásosabb tanácsosa vala.
Egyetlen és nagy reményekre jogosító fiának halála után azonban lassanként szűkebb körre szorította munkásságát, a vagyonszerzéssel is felhagyott s Huszt falai között komor búslakodásban töltötte napjait.
1664 decz. 17-én Huszton: Borosjenei Korda Zsigmond hű szolgájának Hosszúmezőn (Máramarosban) házakat, házhelyeket s más birtokrészeket teljes joggal inscribál.
1666 nov. 8-án Biharmegyében fekvő szentimrei jószágának minden néven nevezendő dézsmáját a debreczeni kollegiumnak adományozza.
A következő évben már végrendeletet tesz.
Atyjától öröklött összes jószágait – annak végakaratához híven, a Rhédey-családra hagyta, többi nagyobb legátumai feledhetlen fiának özvegyét, Bánffi Ágnest «ura neve változtatásáig» illették. De megemlékezett környezetében mindenkiről, a kinek az életben szolgálatját, hasznát vette.
Ezen kívül a szathmári, sárospataki és debreczeni iskolák, valamint a kassai és szathmári reformált egyházak részére jelentékeny alapítványokat tett.
Máramaros-Szigeten egy közkórház építését s 134föntartását rendelte el. Végrendeletét nem sokkál élte túl. 1667 máj. 13-án halt meg Huszton.
Már említett fia III. László 1636. január 11-én született s 1655. jul. 27-én vette nőül Szent-Jóbon Szunyogh Zsuzsannát. – Testileg, lelkileg korán fejlett, s lehullott, mielőtt a férfikor delét elérte volna. Fenmaradt naplótöredéke, mely kivált a lengyel expeditióra vonatkozólag rövid, de jellemző adalékokat szolgáltat. Bírjuk levelező könyvét, mely mig egyrészről irójuk nagy tehetségéről, az állami ügyekben való higgadt és korát meghaladó mély belátásáról tesz tanuságot, addig másrészről a levelekben tárgyalt ügyek s a levelezők személyénél fogva, megbecsülhetlen ama korszak történetével foglalkozókra nézve.*
Magy. akad. Történelmi tár, életrajzi adalékokkal együtt.
Első nejének halála után 1662 márcz. 29-én Barcsay Ákos özvegyét, Bánffi Ágnest vette nőül, de meg volt felőle írva, hogy nemzedékét nem fogja tovább terjeszteni, s már a következő évben, vagy legkésőbb 1664-ben megszűnt élni.
Háromszéknek főkapitánya volt s erdélyi tanács úr. Családi följegyzés szerint Küküllő várában halt meg s nemzedékét sírba vitte.
Özvegye Kapy Andráshoz ment nőül.
* * *
Térjünk most vissza Rhédey Pálnak Swtha Annától született gyermekeihez, a kik, mint már fentebb mondottuk, atyjok halálakor kiskorúak valának.
Eleinte az ős fészekben maradtak s csak 1612 vagy 1613 körül jöhettek át Erdélybe, hová őket nagybátyjuknak híre és gyors emelkedése is vonhatta. Nagyon valószínű, hogy egyenesen Rhédey Ferencznek felhivására költöztek Erdélybe, a hol aztán tér nyílt előttük s alkalom tehetségeik és hajlamaik érvényesítésére.
1612-ben még alkalmasint mindannyian Magyarországon lehettek, s ez év julius 1-én nyerték uj adományúl István, Pál, László, Péter és János testvérek Bethlenfalvi Thurzó György nádortól a Békés vármegyében fekvő Öcsöd helységet.
1613-ban már Erdélyben vannak, mert midőn Báthori Gábor dühében Bethlent halálra kerestette volna, Rhédey Pál volt az, ki e veszedelemre levélben figyelmeztette őt.
Ezen V. Pál 1616-ban Bethlen Gábornak már főkincstartója volt s Sz.-Péterszegh helységet nyerte adományúl.
1618 január 20-án már mint komornyikjának adományozta neki Bethlen Hidalmás, Félegregy és Vaskaput Doboka vármegyében.
Mint említve volt, Rhédey Ferencznének első férjétől való leányát, Bánffi Zsuzsannát a fejedelem-asszony tartotta örökben s ezt később Rhédey Pálhoz adta nőül. – A lakodalmat, mely 1619. junius 27-én történt, Bethlen Gábor tartotta ki s erre több magyarországi főuron kivül az esztergomi érseket s a nádort is meghívta.*
Bethlen politikai levelei 470. lap.
Részt vett Bethlennek magyarországi hadjáratában, de már ekkor betegeskedett, s a fejedelem-asszony gyakorta kérte is férjét, hogy bocsássa haza magát gyógyíttatni.* De e gyógykezelésnek nem volt meg a kivánt sikere, mert rövid idő mulva meghalt. Halálának évéről nincs biztos tudomásunk. 1621–1625 között kellett történnie. Jószágait részben özvegye, részben pedig testvérei örökölték.
Károlyi Zsuzsánna levelei férjéhez Bethlen Gáborhoz. Győri tört. és rég. füzetek.
IV. Péter, Bethlen Gábornak ezredese volt (chiliarchus), viszonyairól nincs bővebb tudomásunk; 1626 szept. 8-án halt meg s özvegyét Barcsay István vette nőül. Egy leánya maradt, Erzsébet, Bánfalvi Bárius Ferenczné.
II. Lászlót családi följegyzés szerint Lomniczán. (Szepesm.) saját jobbágyai verték agyon. Anna, előbb Dersi Gáspárné, 1621-ben már Sennyey Jób özvegye.
Zsófia 1616-ban Pelbárthidai Fekete Istvánné volt, a kit, mint a családi följegyzés tartja, öreg Rhédey Ferencz sodomitaságért megégetett, 1624-ben már Vetéssy Istvánné.
Zsuzsánna Bojti Benedekhez ment nőül. 1621-ben már nem él.
István a család magyarországi, János pedig Kornis Margittal a család erdélyi ágának lett alapítója.
Kezdjük a magyarországi ágazaton:
V. István 1621-ben még Erdélyben volt. – Megosztozván testvéreivel, ő a szepesvármegyei 135jószágokat választá s anyai örökére, Kis-Lomniczára költözött s ott Elefánti Katát vette nőül.
1626 márcz. 24-én Kassán János öcscsének adja el néhai Rhédey Pál hagyatékának őt illető részét Solymosfalva, Toplicza és Körtvélyrév helységekben 1200 frtért. – Mely vételár bizonyos részében Rhédey János szepesi és gömöri jószágokat engedett át neki.
1628-ban már özvegy s nem sokkal utóbb második házasságra lép Zmeskál Petronellával, a kivel együtt a szétdarabolt családi jószágokat lassanként magához váltogatva, jelentékeny vagyonra tett szert.
1638-ban már Szepes vármegye alispánja volt s e tisztet körülbelül haláláig viselte.
1639-ben végleges szerződésbe lép János öcscsével, annak összes magyarországi javait magához váltva s egyszersmind Heves vármegye birtokügyeit is rendezni kezdé.
Körülbelül 1644-ben halt meg. – Utódjai voltak V. Pál Elefánti Katától, István, Anna, Ilona, Zmeskál Petronellától.
Ilona Kubinyi Jánosné † 1685. Anna Báncsiné volt.
V. Pál szül. 1627., meghalt 1685. Neje volt Csomaközy Erzsébet, a kivel 1661 márcz. 13-án gróf Rhédey Ferencztől 1500 frt inscriptióban megszerzi Körtvélyest Máramarosban. – Állítólag II. Rákóczy György asztalnoka volt.
Fia volt Zsigmond, a ki, mint Rhédey Lászlónak 1704-ben kelt följegyzése tanusítja, Szathmárnál esett el a török elleni harczokban.
Úgylátszik, hogy huszti Rhédey Ferencz halála után V. Istvánnak a szatmárvármegyei birtokok jutottak osztályrészül s maradéka itt telepedett meg. Ámde Zsigmondnak Ilosvay Máriától csupán egy, hasonlóképen Zsigmond nevű fia született, a kinek 1704-ben magva szakadva jószágai a rokonokra szállottak.
VI. Istvánnak nejétől Perneszy Máriától Pál, László és Julia gyermekei származtak.
VI. Pál korán elhalt. Julia szül. 1669-ben s 1686-ban gróf Bethlen Miklóshoz ment nőül. Lászlót a Tököly-féle forrongás alatt minden birtokából kiforgatták, s mint maga mondja, «török, német miatt» Csarodán nyomorgott, nővére is Julia, mint Bethlen Miklós önéletleirásában olvassuk, vagyontalan árva leány volt, s a kisasszony nevet is «csak a nemzete, a kik nevelték, azoknak tekinteti, atyafisága, ritka szépsége tartotta rajta».
Gróf Bethlen Miklós azonban lassankint viszszaszerezgette az elharácsolt Rhédey jószágokat s uj adományt eszközölve azokra, a család gazdagságát lehetőleg visszaállította.
IV. Lászlónak nejétől Keresztes Máriától, táblázatunkon látható gyermekei származtak, a kik a törökök kiüzetése s a Rákóczy-féle forrongás lecsillapulása után ősjavaikat ismét kézhez vették s huszti Rhédey Ferencznek Magyarországon fekvő öröklött jószágai ezen ágazatnak jutottak osztályul. Minthogy Nagy Iván eléggé részletesen ír róluk, én csak pár szóval említem meg a nevezetesebbeket.
VI. Ferencz Piskolton lakott, kir. udvarnok s II. József tanácsosa volt. Nejétől Csemiczky Annától született legidősebb fia Lajos, érdemekben gazdag pályát futott meg. Mint katona kezdé szereplését, de 1787 szept. 1-én megnősülve a politikai élet terén próbált szerencsét, s itt tehetségével fényes sikert aratott. Cs. kir. kamarás, a Leopold-rend vitéze s végre nejével Kacsándy Terézzel együtt gróf lett. Huszonhárom éven keresztül Bereg vármegye főispáni helytartója volt s 1830-ban fölmentését kérte. De a megérdemlett nyugalmat, melybe teljes elismeréssel bocsátá őt az uralkodói kegy, nem sokáig élvezte, mert a következő évben 71 éves korában elhalt. Gyermekei nem maradtak.
Családjának ős fészkén, a Heves vármegyében fekvő Kis-Rhédén kastélyt épített s az kedves tartózkodási helye volt.
Az úgynevezett magyarországi ág további leszármazásáról nincsenek adataim.
Következik a család erdélyi ága, melynek alapítója János és neje Kornis Margit volt.
III. János, Bethlen Gábor udvarában nevelkedett s 1614-ben már annak komornyikja volt. 1624 okt. 12-én Petenye falvát és más részjószágokat nyerte adományul.
Körülbelül 1628-ban, vagy még előbb, nőül vette Szentpáli Kornis Ferencz udvarhelyszéki főkirálybiró és Kápolnai Bornemisza Judit idősebb leányát, Margitot, a kinek kezével a homoródsz.-páli és erdő-sz.-györgyi uradalmakat nyerte.
Bethlen Gábor 1629 jan. 16-án Fogarasban kiállíttatja az erről szóló adománylevelet.
Nem sokkal utóbb Udvarhelyszéknek fő 136királybirája lett. Midőn öreg Rákóczy György fejedelemsége alatt a szombatos vallás követőire rossz napok következtek, őt is érzékeny veszteség érte. Nejét Kornis Margitot, valamint ennek hugát Borbálát anyjok a szombatos vallásban nevelte Kornis Ferencz ellenzése daczára. Margit elhagyta e hitet. Borbála 1632-ben Paczolay Péterhez ment nőül, s bár ő is megkeresztelkedett, mindamellett Rákóczy szigorúan végrehajtotta rajta az 1638-ik országgyűlés végzéseit s «nota infidelitatis» czímén minden jószágát elkobozta, részint fiának, részint nejének adományozta.
Paczolay Péterné személyére nézve kegyelmet kapott ugyan, de pár év múlva magtalanúl elhalt s javainak eladományozása ellen az örökösök tiltakoztak. Hogy mi lett ennek eredménye, nem tudjuk, de tény, hogy Rhédey János pénzen váltotta magához a homoród-szentpáli és szentgyörgyi fiscus jószágokat, s ez utóbbiért 1645 január 23-án 3000 forintot fizetett a fejedelem kincstárába.
Ifjú Rákóczy György Gy.-Fejérváron 1651 május 1-én állíttatta ki a donatiót a most említett jószágokról. Az erdőszentgyörgyi uradalom Maros és Udvarhelyszék, valamint Küküllő vármegyére is kiterjedt, s a család vagyonának legtekintélyesebb részét képezte.
Rhédey János 1653-ban már nincs az élők között. Három fia maradt, Ferencz, István és János.
IV. Ferencz, tanácsúr, Kolozs vármegye főispánja, udvarhelyszéki főkirálybiró és Kolozsvárnak kapitánya volt.
1667-ben Zilah városát gróf Rhédey Ferencz özvegyétől, Bethlen Druzsinától 9000 forintért zálogba veszi.
Huszti Rhédey Ferencz halála után ő volt a család leghatalmasabb tagja s Telekivel együtt Apaffynak mindenható tanácsosa. De nagy befolyását sohasem fordította rosszra, hatalmával nem élt vissza s a «nótázás» ama szomorú időszakában sokakon segített. – Részt vett Apaffynak füleki táborozásában s ő adta át Telekinek a generálisi botot. – Meghalt 1685-ben.
Első nejének Thoroczkay Erzsébetnek 1667-ben történt halála után Serédy Sófiát vette nőül, a kitől Anna és Krisztina leányai származtak.
VII. István tudomásunk szerint közhivatalokat nem viselt s így róla igen kevés mondani valónk van. Teleki Mihálynak bizalmas embere s komája volt. 1683 márcz. 11-én meghívja őt Teleki kis unokájának, Apaffy Gyurkónak temetésére.
1686-ban már nem él. Feleségétől Ajtoni Katától három gyermeke született, IV. Pál, I. Ádám és Mária.
IV. Pál és I. Ádám Rákóczy hivei voltak, de Pál csakhamar visszatért a császáriakhoz, s 1717 junius 20-ikán az erdélyi kir. táblához assessornak neveztett. – Ádám Rákóczy megbizásából Görgényt ostromolta.
Táblázatunkon látható maradékai 1744-ben grófi méltóságot nyertek.
Rhédey Jánosnak Kornis Margittól született legkisebbik fia IV. János Erdő-Szentgyörgyön lakott, s Macskássy Erzsébetet tartotta nőül, 1687 körül halt meg. – Említett nejétől gyermekei voltak II. Sándor, III. Mihály, V. László és VII. Ferencz, kik közül csak László és Ferencz terjeszté tovább nemzedékét.
V. Lászlónak Toroczkay Máriától való gyermekei VI. László, V. János és IV. Mihály, valamint VII. Ferencznek táblázatunkon látható fia V. Zsigmond, úgy szintén VII. Pál, Ádámnak gróf Bethlen Annától való fia s József, a VI-ik Pál fia feleségével homoród-szentmártoni Biró Katalinnal együtt, Mária Terézia királyasszonytól grófi rangra emeltettek. A diploma 1744 nov. 13-án kelt s Szebenben 1746 márcz. 1-én hirdettetett ki.
A családnak legkitűnőbb tagja volt ez időszakban V. Lászlónak Thoroczkay Máriától való fia V. János, a ki 1713-ban születvén, 20 éves korában a gr. Gyulay nevét viselő gyalogezredbe lépett. Ugy látszik, hogy a Rhédeyeknek kiváló hajlamuk volt a katonai pályára s a család nem egy tagja emelkedett e téren magasra. János is 1744-ben kapitány s 1754-ben a gr. Haller-ezredben már őrnagyi rangot viselt. 1765-ben tábornok s egyszersmind a nem sokkal előbb felállított magyar nemes testőrség főhadnagya volt.
Mint a családi följegyzések mondják, «sok kemény ütközetben vett munkás részt». 1750-ben alsó Sziléziában harczolt, 1756-ban Schweidnitz ostrománál annyira kitűntette magát, hogy a Mária Terézia rendet nyerte.
137Mint a nemes testőrség főhadnagya állandóan Bécsben lakott, de magyarországi birtokait is gyakran meglátogatta. Birjuk jószágigazgatójához és testvér öcscséhez intézett leveleit, mindig tiszta gyökeres magyarsággal ír. Az udvari légkör nem szédítette el, pedig Mária Terézia előtt igen kedvelt egyéniség vala. Midőn 1767-ben halálát érezve, kérte a trónt, hogy a megvizsgált okiratok alapján mentené föl őt mint testőr főhadnagyot a számadás alól, Mária Terézia sajátkezűleg írt hozzá s a fölmentést megadva egyszersmind intette, hogy «lelke üdvének megmentése» végett térjen át a r. kath. hitre. Mély hódolattal, de önérzetes szavakban utasítá vissza a fejedelmi óhajtást s meghalt 1768. január 10-én Bécsben mint altábornagy. Nejét, gr. Bethlen Klárát, még 1758-ban elveszítette.
Nagy vagyont hagyott maga után, főleg készpénzben, a mit – gyermekei nem maradván – László és Mihály testvérei örököltek. Lászlónak két szerencsétlen elmebeteg fia volt, Ádám és Ferencz, s mindkettő magtalanul halva el, a dús örökség Mihályra szállott, kinek maradékait táblázatunkon szemlélhetjük.
E táblázat további kommentálását nem tarthatom feladatomnak, már csak azért sem, mivel a család históriai szereplése itt már megszünik, de főleg azért, mivel Nagy Iván és Kőváry erre vonatkozólag mindent elmondottak, s én őrizkedem azoknak egyszerű ismétlésétől. Sajnálattal kell kijelentenem azonban, hogy a leszármazást egész napjainkig nem vezethettem le, mert adataim, főleg a jelen század második felére épenséggel nincsenek.
Végezetre még a család czímeréről kell megjegyeznem valamit. Nagy Iván «Magyarország családai» czímű műve 9-ik kötetének 749. lapján, egy hadi vértben ágaskodó, kettős farku koronás oroszlánt, mely első jobb lábában egy, száján és koponyáján keresztül ütött kardot tart, közöl a gr. Rhédey család czímere gyanánt. Ez azonban, mint a huszti Rhédey Ferencz számára 1659-ben adott grófi diplomában olvassuk, csupán az öreg vagy szentjóbi Rhédey Ferencznek czímere volt, melyet II. Ferdinándtól nyert. – Ezzel a család többi tagjai sohasem éltek. Az ős Rhédey czímer egy hadi vértben álló fehér hattyú; a pajzs feletti sisak koronájából egy kardot tartó pánczélos kar emelkedik ki, néha nyillal keresztül lőve, néha a nélkül.
Minthogy a családnak Mátyás királytól 1466-ban adományozott czímerlevele nincs meg a gyűjteményben, nem tudjuk megmondani vajon azonos-e a most leirttal. Én azonban nagyon valószinűnek tartom, mivel a Rédeyek gyűrűs pecséteiken a legrégibb időktől fogva ezt használták, s midőn később a család erdélyi ága grófságra emelkedett, a megbővített czímerben a négy részre osztott hadi vért közepén, az úgynevezett «szív paizsban» zöld mezőben fehér hattyú látható.
A magyarországi Rhédeyek még e században is a hattyút használták czímerül.
A grófi rang adományozásakor az ősi czímerhez, más jelentéktelenebb változtatásokon kívül, egy tűzből kikelő főnix s koronás arany oroszlán járultak. Ez utóbbi épen az, a mit öreg Rhédey Ferencz kapott, azzal a különbséggel, hogy az oroszlán a kardot nem száján és koponyáján üti keresztül, de szügyébe döfi.
Hogy mily czímert nyert Rhédey Lajos, e század első tizedeiben a grófsággal? nem tudjuk megmondani.
Ezzel befejezhetjük sorainkat. Elismerjük, hogy az általunk nyujtott nemzedékrendnek lehetnek hiányai, ugy de e hiányok részben nem is pótolhatók, részben pedig arra az időre várnak, mikor a lappangó oklevelek napfényre kerülnek. Jelen körülmények között teljesebb munkát végezni nem lehetett.
Szathmár vármegyében a legutolsó időkig laktak Rhédeyek, a kik megmaradtak nemeseknek, de irományaikat nem ösmerve, a leszármazásról semmit nem tudunk. Valószínűleg az 1766-ban élő VII. Lászlótól jönnek le, a kinek nejétől Pálóczi Horváth Bórától László, Gedeon és József nevű fiai maradtak. József 1843-ban Zemplén vármegye főjegyzője volt, de a másik kettőről nincs tudomásunk. – Üdvös dolog lenne, ha valaki a szathmári ág levéltárában kutatva e kétséget eloszlatná. Talán a család hézagos történeteit is ki lehetne onnan egészíteni.
Továbbá nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy tudomásom szerint a gr. Rhédey család nagyszámú oklevelei gr. Esterházy János birtokába mentek által, a ki a történelmi társulatnak 1381868. évben Kolozsváron tartott vándorgyülésén több nevezetes darabot s köztük a már említett ős czímerlevelet be is mutatta. Ez oklevelek mindezideig nem használtattak fel.
Ha a nemes gróf átengedné azokat a n. muzeum könyvtárának a hol a gróf Rhédey-család levéltára különben is letéteményezve van, a tudomány érdekében nem csekély szolgálatot teljesítene.
KOMÁROMY ANDRÁS.
